Orvosi-élettani Nobel-díj 2010-ben - a lombikbébikért
A 2010-es orvosi-élettani Nobel-díjat Robert Geoffrey Edwards, a mesterséges megtermékenyítési eljárás, köznapi nevén a “lombikbébi” módszer kidolgozójának úttörő kutatója kapta. Edwards végezte el az első olyan sikeres mesterséges megtermékenyítést emberi embrióval, amelynek eredményeként 1978. július 25-én megszületett az első lombikbébi. Magyarországon évente 1500-2000 lombikbébi születik.
Edwards professzor
Robert G. Edwards (született 1925-ben az angliai Manchester városában) az 1950-es évektől dolgozott a mesterséges megtermékenyítés (IVF, in vitro fertilization) emberi alkalmazásának kutatásán. Először laboratóriumi kísérletekben, sejttenyészetben ért el sikereket, alapvető felfedezéseket téve az emberi ivarsejtek egyesülésének folyamatáról. Munkáját 1978-ban siker koronázta: az Angliában született Louise Brown volt az első baba, aki édesanyja méhén kívül fogant - ekkortól terjedt el a “lombikbébi” kifejezés is. Edwards munkatársa Patrick C. Steptoe brit sebész volt, ő azonban 1988-ban elhunyt, így nem kaphatott már díjat.
A következő években Edwards és kollégái tökéletesítették a módszert, amely fokozatos világszerte elterjedt. Világszerte az újszülöttek 1-2%-a születik ezzel a módszerrel. Alkalmazását először ugyanolyan heves viták kísérték, mint napjainkban az embrionális őssejtek használatát, ám a sikeres beavatkozások egyre növekvő száma elcsendesítette az ellenzők nagy részét.
A módszernek köszönhetően ma már a terméketlenségi problémák jelentős részét kezelni lehet. Ezek a problémák a párok körülbelül 10%-át érintik világszerte. Eddig körülbelül 4 millió ember született IVF-kezeléssel világszerte, sokuknak már saját gyermekei vannak. Edwards hozzájárulása az elméleti alapok lerakásától a mai modern megtermékenyítési technológia kidolgozásáig folyamatos volt, így munkássága alapvető a modern orvostudomány történetében.
Magyarországon tizenkét intézetben foglalkoznak mesterséges megtermékenyítéssel: itthon évente körülbelül 1500-2000 lombikbébi születik. A Nyugat-Európai országokban a születések 3-4 százalékát teszik ki a lombikbébik, nálunk ez az arány egyelőre mindössze 1,5 százalék körül van. Az OEP 2003-ban Magyarországon mintegy 7500 IVF-kezelést finanszírozott.
http://www.origo.hu/tudomany/20101004-orvosielettani-nobeldij-2010.html