scifiponthumuhely

Több mint tíz év óta először láttak vietnámi antilopot, amely a világ egyik legritkább és legtitokzatosabb emlőse.

A laoszi Annamite hegységben és Vietnámban élő vietnámi antilop (Pseudoryx nghetinhensis) kihalófélben lévő faj. Felfedezése, 1992 óta mindössze néhány példány került elő, rejtőzködő életmódja miatt is nagyon keveset tudni róla.

Augusztus végén azonban Bolikhamxay faluban a lakosok befogtak egy példányt. Mire a természetvédelmi hatóság emberei a faluba érkeztek, addigra a hím antilop már annyira legyengült a fogságtól, hogy nem sokkal később elpusztult. Az antilopot azonban még életében lefotózták.

Először 1992-ben Vietnámban a Vu Quang Természetvédelmi területen bukkantak saolákra, amelyeknek hosszú fehér szarvai vannak és fehér csíkok a fején. Sokak szerint hasonlít az legendák egyszarvújához, az unikornishoz, azzal a különbséggel, hogy két szarva van. A kínai ősi mítoszokban is sok szó esik a varázslatos unikornisról.

http://www.origo.hu/tudomany/20100917-vietnami-antilop-pseudoryx-nghetinhensis-befogtak-egy-peldanyt.html

Az amerikai Boeing bejelentette, hogy megállapodást kötött az űrturizmussal foglalkozó Space Adventures vállalattal. Ennek értelmében a repülőgépgyártó cég kereskedelmi célú űrhajót épít, amellyel az űrturisták rövidebb űrutazást tehetnek.

A turisták a NASA számára készítendő Boeing CST-100 típusjelű űreszközzel utazhatnak majd. A korábbi elképzelésekkel szemben az űrjárművön utasüléseket is kialakítanak majd, s így egyszerre hét turista utazhat majd a világűrbe, alacsony Föld körül pályára, legkorábban 2015-ben.

A Boeing és a Space Adventures által kínált utazások áráról még nem nyilatkoztak a felek, de annyit elmondtak, hogy a piacon lévő ajánlatokhoz képest versenyképes lesz.

A NASA űrsiklói egy hónap múlva végleg nyugdíjba vonulnak és korábban Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy a jövőben a NASA tulajdonában lévő űreszközök helyett magáncégek űrhajóit kellene használni az űrhajósok szállítására.

A turisták a NASA számára készítendő Boeing CST-100 típusjelű űreszközzel utazhatnak majd. A korábbi elképzelésekkel szemben az űrjárművön utasüléseket is kialakítanak majd, s így egyszerre hét turista utazhat majd a világűrbe, alacsony Föld körül pályára, legkorábban 2015-ben.

A Space Adventure eddig hét űrturistát juttatott el a világűrbe orosz űrhajókon. A jelentkezők egy hetet tölthettek el a nemzetközi űrállomás fedélzetén. Az utazásért 20-35 millió dollárt kellett fizetniük.

A Boeing és a Space Adventures által kínált utazások áráról még nem nyilatkoztak a felek, de annyit elmondtak, hogy a piacon lévő ajánlatokhoz képest versenyképes lesz.

A NASA űrsiklói egy hónap múlva végleg nyugdíjba vonulnak és korábban Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy a jövőben a NASA tulajdonában lévő űreszközök helyett magáncégek űrhajóit kellene használni az űrhajósok szállítására.

Míg az űrsiklók utódja elkészül, az amerikai űrprogram Oroszországtól függ, ugyanis az amerikai űrhajósok is Szojuz űrhajókon jutnak fel az űrállomásra. Oroszország egy helyért 51 millió dollárt kér a NASA-tól, de ez az ár 2013-ra 53 millió dollárra emelkedik várhatóan - írja a Reuters.

http://www.origo.hu/utazas/20100916-turistaurhajot-epit-a-boeing.html

A kínai Songliao-medence területén egy 10 kilométer mély és 10 centiméter átmérőjű lyukon keresztül próbálnak a kutatók visszatekinteni a kréta időszakba. Az egykori tó rétegsorának a feltárása során eddig több mint 2 kilométerre jutottak le a mélyfúrás segítségével.

Merész vállalkozásba fogott egy nemzetközi kutatócsoport Kínában. Az ország északkeleti részén lévő Songliao-medencében egy mélyfúrás segítségével szeretnének még többet megtudni a földtörténet egyik legfurcsább és legdinamikusabb földtörténeti koráról, a kréta időszakról. A 145 millió évvel ezelőtt kezdődött időszakban volt a dinoszauruszok virágkora, és olyan extrém klimatikus viszonyok uralkodtak, hogy a globális hőmérséklet jóval meghaladta a 2100-ra vonatkozó legriasztóbb előrejelzéseket is. A tengerszint ennek megfelelően körülbelül 250 méterrel volt magasabban, mint jelenleg, aminek következtében a mai földrészeknek körülbelül egyharmada víz alatt volt. Nagy geológiai változásoktól, hegységképződésektől és heves vulkánkitörésektől sem volt mentes az időszak, ami ráadásul igen viharos véget ért, amikor 65 millió évvel ezelőtt egy aszteroidabecsapódás globális katasztrófát és tömeges kihalásokat okozott.

A kréta időszakról már eddig is nagyon sok információval rendelkeztek a kutatók, elsősorban a sok-sok felszíni feltárásból, de számos fúrásból is. A fúrások nagy része azonban tengeri képződményeket tárt fel, míg a Songliao-medencében a szárazföldi eseményekről kaphatnak felvilágosítást.

4400 kőzetmintát gyűjtöttek eddig.

A 10 kilométer mély és 260 000 négyzetkilométer területű medence akkor keletkezett, amikor a kontinenseket is mozgató erők eltávolították egymástól az itt elhelyezkedő két kőzetlemezt. Majdnem 100 millió éven keresztül (nagyrészt a kréta időszak alatt) a medence egy sor óriási tónak adott otthont, melyeket hatalmas folyók tápláltak.

A kínai Songliao-medence területén egy 10 kilométer mély és 10 centiméter átmérőjű lyukon keresztül próbálnak a kutatók visszatekinteni a kréta időszakba. Az egykori tó rétegsorának a feltárása során eddig több mint 2 kilométerre jutottak le a mélyfúrás segítségével.

A tavakban lerakódó folyamatos rétegsor számos információt nyújthat az egykori éghajlatról és a környezeti tényezőkről. A legtöbb tó földtörténeti léptékben nézve nagyon rövid életű, igazi ritkaságszámba mennek az olyan nagy és hosszú életű tavak, mint amelyeknek az életét a fúrásban nyomon lehet követni.

A Songliao-medence rejti magában a legnagyobb kínai olajmezőt, ennek megfelelően a kínai geológusok már több tízezer sekélyebb vagy mélyebb fúrást végeztek a területen. De akkor miért is van szükség még egy fúrásra, merülhet fel a jogos kérdés. Nos azért, mert a mostani fúrás során a teljes lefúrt mélységben kinyernek egy körülbelül 10 centiméter átmérőjű hengeres kőzetmintát, az úgynevezett fúrómagot. A kőolajkutató fúrások viszont nem magfúrások, mivel a költségkímélés miatt csak időnként vesznek mintát fúrás közben. Így az olajkutató fúrások alapján csak egy átfogó képpel rendelkeztek a terület geológiai felépítését illetően, ennek köszönhetően viszont jól ki tudták jelölni, hogy hol lenne a legcélszerűbb a tudományos célokat szolgáló fúrást elindítani.

A fúrás helyszíne

A 2006-ban elkezdett fúrás révén nyert mintákat vízhatlan, átlátszó zacskókba csomagolták, hogy eredeti állapotban őrizzék meg őket, megvédve a kiszáradástól és a darabokra töredezéstől. Az eddigi 2,5 kilométer mintáinak előzetes vizsgálatai máris számos új eredményt adtak a kréta éghajlatáról és hőmérsékletének változásairól. A fosszilis rákpáncélokban megvizsgálták az oxigén- és a szénizotópok összetételét, hogy az alapján határozzák meg az egykori hőmérsékletet és a légkörben lévő szén-dioxid-szinteket. Azt találták, hogy a késő krétában 3 millió éven belül először megduplázódott, majd újra megfeleződött a légkör szén-dioxid-tartalma. Azt is megállapították, hogy az általános meleg ellenére a globális hőmérséklet több mint 7 Celsius-fokkal csökkent egy 10 millió éves időtartam alatt.

http://www.origo.hu/tudomany/20100914-a-kinai-nagy-furas-vissza-a-dinoszauruszok-koraba.html

Mexikói őslakosok egy csoportja évszázadok óta mérgez egy barlangi tavat. A tóban lakó halfaj kezd alkalmazkodni a zord körülményekhez.

Mexikó déli részén található a Cueva del Azufre nevű barlang, amelynek közelében a bennszülött zoque népcsoport képviselői laknak. Az őslakosok a száraz évszak végén, húsvét előtt minden évben elvonulnak a barlangban levő tóhoz, ahol különös rituálét tartanak.

A barbasco nevű növény répaszerű gyökerét ledarálják, zöldcitrommal pépesítik, majd levélbe göngyölik. Az így kapott csomagokat a barlangi tó kénes vizébe úsztatják.

Mivel a barbascogyökér mérgező anyagot tartalmaz, a tóban élő halak elkábulnak, lebénulnak tőle. Az őslakosok ezután könnyedén összegyűjtik a halakat, és nagy lakomát csapnak belőlük. A bennszülöttek szerint a halak alvilági istenek ajándékai, hogy az embereknek legyen mit enniük az aratásig. A vallásos ceremónia évszázadok óta évről évre ismétlődik.

Michael Tobler, az Oklahomai Állami Egyetem evolúciókutató ökológusa kollégáival évek óta vizsgálja a barlang vizében lakó halacskát, a Poecilia mexicana nevű mollyfajt.

Eleinte arra keresték a választ, hogy az állat hogyan kerültek egy sötét barlang magas hidrogénszulfid-tartalmú vizébe, de nemrég azt is megvizsgálták, hogy miként próbálnak megküzdeni a halak az őslakosok szokásával. Eredményeiket a Biology Letters című tudományos szaklapban publikálták.

A kutatók begyűjtöttek több egyedet onnan, ahova az őslakosok a csomagjaikat szokták szórni, majd néhányat a barlang egy másik részéről, ahol olyan halak éltek, amik nem kerültek kapcsolatba a méreggel. Ezután mindkét csoport akváriumába barbascogyökeret raktak. Azok a halak, amelyek a mérgezett területről származtak, ötven százalékkal tovább tudtak mozogni az akváriumukban, mint azok, amelyeket szűz területen fogták.

A tudósok szerint a jelenség magyarázata, hogy a mérgezett területen élő halak már elkezdtek alkalmazkodni az évszázadok óta tartó szokáshoz.

http://index.hu/tudomany/kornyezet/2010/09/14/vallasi_rituale_miatt_kapcsolt_ra_egy_molly_az_evoluciora/

Az időszámításunk előtti 5. évszázadban észlelt égi esemény lehetett a Halley-üstökös első dokumentált megfigyelése - állítják amerikai kutatók, akik szerint ez az észlelés fordulópontot jelentett a csillagászat történetében.

Arisztotelésztől kezdve az ókori szerzők számtalanszor tettek említést egy szekérderék-méretű meteorról, amely valamikor az időszámításunk előtt 468 és 466 között csapódott be Görögország északi részén. Az esemény sokkolta a helyi lakosságot, a hívatlan égi jövevény pedig fél évezreden át “turistaattrakció” vólt – írja az Archaeology News Network című régészeti hírportál.

A korabeli beszámolók említést tesznek arról is, hogy a becsapódás idején az égbolton egy üstökös volt látható, bár utóbbinak vajmi kevés figyelmet szenteltek. Megjelenése azonban egybeesik a Halley-üstökös feltételezett soros feltűnésével, amely 76 évente látható a Földről.

Az Utah állambeli Brigham Young Egyetem két kutatója - Daniel Graham filozófus és Eric Hintz csillagász modellezték a Halley-üstökös pályáját és ezt egybevetették a korabeli leírásokkal. Az ókori szerzők szerint az üstökös 75 napon át volt látható, és ezalatt igen szeles volt az időjárás, az égbolt nyugati részén pedig hullócsillagokat észleltek.

A kutatók kimutatták, hogy a Halley-üstökös legfeljebb 82 napon át, időszámításunk előtt 466 június 4. és augusztus 25. között lehetett látható. A július 18-tól kezdődő időszakban az adott térségben mindig igen szeles az időjárás, ráadásul ebben a periódusban bolygónk az üstökös csóvája alatt helyezkedett el, amelynek törmelékéből hullócsillago is keletkezhettek. Mindez természetesen nem bizonyítja, hogy valóban a Halleyről van szó, ám mint Daniel Graham rámutat, a nagy üstökösök ritkák. A kutatásról a Journal of Cosmology című csillagászati szaklapban jelent meg tanulmány.

Korábban a csillagászok úgy vélték, hogy kínai asztronómusok észlelték elsőként időszámításunk előtt 240-ben a Halley-üstököst. Amennyiben viszont Daniel Graham és Eric Hintz feltételezése helytálló, a görögök több mint két évszázaddal megelőzték a távol-keleti megfigyelőket.

Mint az amerikai kutatók rámutatnak, ez az észlelés fordulópontot jelentett a csillagászat történetében. Plutarkhosz (i.sz. 45-120) említést tesz egy fiatal csillagászról, Klazomenai Anaxagoraszról (i.e. 500-428), aki megjósolta egy meteor becsapódását. Az ókori görög író állítása sok fejtörést okozott a történészeknek, mivel az ilyen csillagászati események meglehetősen ritkák.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2010/09/13/az_okori_gorogok_eszlelhettek_elsokent_a_halley-ustokost/

Az Apollo-17 holdexpedíció során gyűjtött kőzetmintákban mai korszerű laboratóriumi módszerekkel grafitot találtak, ami a Naprendszer korai szakaszában lezajlott Kései Nagy Bombázási időszakról hoz hírt.

Az Apollo-17 leszállóhelyének környezete a Taurus-Littrow térségben. A grafitot tartalmazó kőzetminta lelőhelye a Déli Masszívum (S. Massif) jelzésű terület a SELENE japán holdszonda felvételén. Egyébként az Apollo és más holdprogramok leszállóhelyeinek kis távcsővel való megkeresése érdekes amatőrcsillagászati megfigyelései program lehet (kép: Kaguya/SELENE JAXA).

Az új vizsgálatokat inspiráló 72255 számú kőzetminta lelőhelye (jelzővel) a leszállóhely közelében lévő Déli Masszívum lábánál egy nagyobb sziklatömb közelében (kép: NASA AS17-137-20900).

A most elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során a kőzetmintát az infravörös tartományban konfokális Raman-féle két- és háromdimenziós korszerű képalkotó spektroszkópiával (CRIS) elemezték. A Raman-spektroszkópia alkalmas a molekuláris, illetve kristályos anyagokban az atomok finom rezgési (vibrációs) átmeneteinek vizsgálatára, amelyből a kémiai összetétel megállapítható és a kristályszerkezet is kimutatható, tanulmányozható. A vizsgált holdkőzet kristályos grafitot tartalmaz, ami elnyújtott alakú tömbökben, szemcsékben figyelhető meg. Az egyes grafitszemcsék átmérője 2-6 mikron és 9-10 mikron, de akár ennél hosszabbak is lehetnek. Jellemzőik alapján a szemcsék magas, mintegy 1273-3900 K hőmérsékleten alakultak ki, tehát sem a holdkőzetek begyűjtése, szállítása, tárolása, illetve laboratóriumi vizsgálatokra való előkészítése (szeletek, metszetek készítése) során nem képződhettek, hanem még a Holdon, természetes folyamatok által alakultak ki. A napszél is kizárható a holdi grafitszemcsék forrásái közül. Egyébként a vizsgált kőzetminta kora 3,84 milliárd év, ami a Taurus-Littrow leszállóhely szomszédságában levő nagy holdi becsapódási medence, a Mare Serenitatis kialakulásának ideje is egyben.

A holdi kristályos grafit többmikronos hosszúkás sárga színű tömbökben látszik a mesterségesen átszínezett képen. A zöld a feldspart, a vörös a piroxént, a kék az olivint jelöli (kép: NASA/JPL és Science 329, 51, 2010).

A kutatók eredményei szerint a holdi kristályos grafit magas hőmérsékleten való keletkezése becsapódási eseményre utal, de itt két lehetőség is elképzelhető: 1) a Serenitatis-medencét létrehozó becsapódott égitest széntartalmú eredeti kristályos anyaga épült be az holdkőzetbe, illetve 2) a becsapódáskor keletkezett magas hőmérsekletű és széntartalmú gáz lehűlésével kristályosodott ki a grafit. A Mare Serenitatis és a vizsgált holdkőzet egyformán 3,8 milliárd éves kora egybeesik a Naprendszer Kései Nagy Bombázási időszakával, amikor kisbolygók, sőt magas széntartalmú kis égitestek nagy számban ütközhettek a bolygókba és holdjaikba. A most kimutatott holdi grafit erről tanúskodik.

http://hirek.csillagaszat.hu/fold_es_hold/20100909-grafit-a-holdon.html

Stephen Hawking professzor szerint nincs helye Istennek az univerzum keletkezésének elméleteiben. A brit fizikus eddig nem tartotta teljesen összeegyeztethetetlennek a tudománnyal egy teremtő létezését, de a héten, szeptember 9-én megjelenő Grand Design című könyvében azonban kimondja, hogy az ősrobbanás a fizika törvényeinek elkerülhetetlen következménye.

A Timesban közölt előzetesek szerint nincs szükség Isten bevonására a világegyetem működéséhez. Ezzel vitába száll Sir Isaac Newton meggyőződésével, mely szerint az univerzumot Istennek kellett megalkotnia, mivel kizárólag a természet törvényei nem emelhették volna ki a káoszból. Hawking munkáját számításokkal és az elmúlt évtizedek asztrofizikai felfedezéseivel igyekszik alátámasztani, kiemelve az első Naprendszeren kívüli bolygó 1992-es felfedezését. “Ezek fényében sokkal kevésbé tűnnek egyedinek, kényszerítő erejűnek azok az egybeesések, amik azt bizonyítanák, hogy a Föld egy gondosan megtervezett bolygó” - összegzett. “A gravitáció törvénye miatt az univerzum képes megteremteni, és meg is teremette önmagát a semmiből. Ez a spontán teremtés az oka, hogy a semmi helyett van itt valami, amiért az univerzum létezik, amiért mi létezünk. Nem szükséges Istent belekeverni a világegyetem működésébe.”

1988-as bestsellerében Az idő rövid történetében Hawking professzor látszólag még elfogadta az isteni szerepet az univerzum születésében. A Leonard Mlodinow amerikai fizikussal közösen írt új könyv már kizárja a természetfeletti erőt és pusztán a fizikai törvényekkel, valamint a húrelméletre és a 11. dimenzió létére épülő M-elmélettel magyarázza a világegyetem létét.

“A fizika önmagában nem oldhat meg egy olyan kérdést, hogy a semmi helyett miért van valami. Az Istenbe vetett hitnek nem az a lényege, hogy betömjük az univerzum dolgainak egymáshoz való viszonyában tátongó réseket” - reagált Hawking következtetéseire ugyancsak a Times hasábjain dr. Rowan Williams, Canterbury érsek, az anglikán egyház feje. Véleményéhez csatlakozott Jonathan Sacks főrabbi is. “A tudomány a magyarázatokról szól. A vallás az értelmezésről. A Bibliát nem érinti hogyan jött létre a világegyetem” - olvasható a brit napilapban.

http://www.sg.hu/cikkek/76814/az_egyhazak_nem_orulnek_hawking_uj_univerzumanak

A termeszvárak méretéből és elhelyezkedéséből előre lehet jelezni a klímaváltozás okozta ökológiai változásokat, állapították meg az amerikai Carnegie Institution globális ökológiai részlegének munkatársai. A kutatók kifinomult légi képalkotó eljárásokkal több mint 40 ezer termeszvár helyzetét térképezték fel az afrikai szavannán.

A dél-afrikai Kruger Nemzeti Park várépítő termeszei fészkeiket többnyire olyan helyekre építik, amelyek nem túl szárazak, de nem is túl nedvesek, viszont jó a vízelfolyásuk. Ezeknek a feltételeknek általában a szavanna vízszivárgási vonalak felett lévő domboldalai felelnek meg leginkább. A vízszivárgási vonalak ott alakulnak ki, ahol a víz a föld alá folyik a homokos, porózus talajon át, majd újra felszínre tör az agyagban gazdag területeken. A fás növények jellemzően a jó vízelfolyású dombtetőket kedvelik, ahol a termeszvárak is elhelyezkednek, a lágyszárú füvek pedig a domb aljának nedvesebb területein uralkodnak.

A Krüger Nemzeti Park elhelyezkedése

“Ezek az összefüggések a geológiai, hidrológiai és a talajviszonyok kiváló jelzőjévé teszik a termeszvárakat” - mondta a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shaun Levick. “Az említett körülmények befolyásolják, milyen növények nőnek az adott helyen, így pedig összességében hatással vannak az egész helyi ökoszisztémára. Kutatásaink folyamán a termeszvárak sűrűségét, méretét és elhelyezkedését vizsgáltuk a dombokon a növénytakaró mintázatával összefüggésben.”

A termeszdombok elhelyezkedése műholdról nézve. A vörös foltok a termeszvárakon burjánzó növényeket jelzik.

A szavannák ökológiájával foglalkozó legtöbb tanulmány eddig nagyobb, regionális léptékben a fás növények és az alacsonyabb vegetáció mintázataira összpontosított. A kisebb léptékű munkák pedig specifikus domboldalak kétdimenziós tanulmányozására korlátozódtak. A Carnegie kutatást a Carnegie Airborne Observatory (CAO) végezte, mely elnevezés leginkább az orvosi képalkotó vizsgálatokhoz hasonlító, egyedülálló légi térképészeti rendszert takar. A rendszerrel át lehet hatolni a növénytakarón egészen a talajszintig, és napi 160 négyzetkilométeres területet lehet felmérni. A CAO pásztázó lézere (LiDAR) feltérképezi a növénytakaró, illetve jelen esetben a termeszvárak háromdimenziós szerkezetét, és ezeket az információkat spektroszkópos képalkotással kombinálja (ez a módszer megmutatja a lenti fajok “kémiai ujjlenyomatát”). Az adatokból végül lenyűgöző háromdimenziós térképek állnak össze.

A termeszvárak megfigyelése sokkal eredményesebbnek bizonyult, mint pusztán a növénytakaró vizsgálata. A várak annyira szoros kapcsolatban állnak a talaj- és a hidrológiai viszonyokkal, hogy megkönnyítik a domb vízszivárgási vonalainak feltérképezését. Ráadásul a növénytakaró - a termeszdombokkal ellentétben - sokat változik a nedves és a száraz időszakok között.

Termeszvárak az afrikai szavannán. A kék vonalak a vízszivárgási utakat, a pontok a termeszvárakat jelzik. A melegebb színek a terep kiemelkedéseit mutatják.

Ha megértjük a növénytakaró és a termeszvárak mintázatát a különböző nedvességi zónákban, akkor megjósolhatjuk, hogyan változhat a táj a klímaváltozással összefüggésben, magyarázza a cikk társszerzője, Greg Asner.

http://www.origo.hu/tudomany/20100908-a-termeszvarak-elore-jelzik-a-klimavaltozas-hatasait.html

Az ember eddig egyetlen másik világon, a Holdon hagyta ott a lábnyomát. A következő ilyen történelmi esemény egy kisbolygó poros felszínén történhet meg a következő 15 évben. A technikai kihívás óriási, a kis tömeg és gravitáció miatt itt nem nagyon ugrálhatunk majd. A tudományos eredmények azonban csábítóak: a tapasztalatokat felhasználhatjuk a kisbolygók elleni védekezésben és erőforrásaik kiaknázásában.

Terv a jövőből: egy apró sziklát látogat meg egy küldetés (Lockheed Martin)

Szerdán két autó méretű kisbolygó húzott el a Föld mellett. A Holdnál is közelebb jöttek - azaz űrbeli léptékkel nagyon közel voltak -, és csak négy nappal az érkezésük előtt fedezték fel őket. Bár évente csak néhány ilyen megfigyelés történik, havonta több égitest is megközelítheti bolygónkat. Nemrég az is kiderült, hogy a kisbolygók mozgását, sőt akár szerkezetét is befolyásolja a napfény, de pontosan még nem tudni, milyen módon. Az apró égitestek belső szerkezetéről egyelőre csak bizonytalan elgondolások léteznek, pályájuk megváltoztatására pedig csak ötleteink vannak. Sokkal többet kellene tudni e potenciálisan veszélyes égitestekről, és ebben sokat segítene egy emberes kisbolygó-expedíció.

A 2000 PH5 kisbolygó az ESO egyik távcsövének felvételén (ESO)

A kisbolygók mozgását a gravitációs erő mellett egyéb külső hatások is befolyásolják. Ezek közül hosszú ideig elhanyagolt jelenség volt az ún. Yarkovsky-effektus. Ennek során első lépésben a Napból érkező elektromágneses sugárzás, például látható fény éri a kisbolygót. A beérkező sugárzás elnyelődik a testben, majd idővel visszasugárzódik az űrbe. A besugárzás a kisbolygón értelmezhető helyi dél körül a legerősebb, amikor a Nap a felszínre a legmeredekebben süt. Az elnyelődő fény viszont valamely későbbi pillanatban (a helyi délután vagy este folyamán) sugárzódik vissza hősugárzásként.

Eközben a kisbolygó tovább fordul, ezért míg a legtöbb sugárzást dél körül nyeli el, a legtöbbet a helyi délután, illetve este táján bocsátja ki. Mivel az elektromágneses sugárzásnak momentuma van, minimális lendületet ad a kisbolygónak az elnyelődéskor, illetve visz el a kibocsátáskor. Mivel ezekre eltérő időpontokban és irányokban kerül sor, a jelenség befolyásolhatja az égitest mozgását, és így a pályáját is. A Yarkovsky-hatást elsőként a 6489-es sorszámú Golevka kisbolygónál mutatták ki, amelynek pályája 1991 és 2003 között 15 km-t tolódott el.

Egy ilyen küldetés terve jól illeszkedik Barack Obama amerikai elnök 2009-es iránymutatásához, amelynek nyomán a Holdra történő emberes visszatérést törölte a NASA. A legfőbb új célpont a Mars, de előtte izgalmas célpont lehet egy a Földet megközelítő kisbolygón való landolás. Ám ennek megvalósítása is nagy erőforrásokat igényelne, egyrészt mert még nincs meg az ehhez szükséges technológia, másrészt mert igen nehéz feladat, amely sok szempontból különbözik az eddig folytatott munkától.

A jelenlegi elképzelések szerint 2025-ig lehetne megejteni egy emberes kisbolygó-expedíciót, amelyet természetesen célzott űrszondás felderítés előzne meg. A még 2007-ben kidolgozott Plymouth Rock Mission nevű küldetés során két vagy három asztronauta látogatna meg egy földközeli kisbolygót, közel nyolcnapos út keretében. Az utazáshoz a jelenleg még fejlesztés alatt álló Orion-űrhajó módosított változatát kapcsolnák egy “hagyományos” Orion-űrhajóhoz, még a Föld körül - majd a rendszer innen indulna a kisbolygó felé.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100907-kisbolygora-szallna-le-a-nasa-a-plymouth-rock-mission.html

A NASA Rossi röntgenteleszkópjának mérései alapján azonosították az első olyan milliszekundumos pulzárt, ami egy fedési kettős tagja, azaz kísérője periodikusan egy időre eltakarja előlünk a gyorsan forgó neutroncsillagot.

A Swift J1749.4-2807 katalógusjelű kettős rendszer a Sagittarius csillagképben figyelhető meg. 2006 júniusában azonosították, mikor a NASA Swift műhold regisztrálta egy kisebb kitörését, és távolságát 22 ezer fényévben határozta meg.

A kettős egy gyorsan forgó neutroncsillagból (ez a pulzár) és egy kísérőcsillagból áll, amelyről egy akkréciós korongon keresztül anyag áramlik át a kompakt objektumra. A folyamatot időnként kitörések zavarják meg, amikor a korongban fellépő instabilitások miatt a gáz egy része a neutroncsillag felszínére zuhan. Annak nagyon erős mágneses tere azonban a bezuhanó anyagot tereli, így az energiafelszabadulás a mágneses pólusok környezetében következik be, forró, röntgenben fényes foltokat hozva létre körülöttük.

A frekvenciában mutatkozó reguláris változások alapján a komponensek pályaperiódusa 8,8 óra.

2010. április 10-én a J1749.4-2807 egy újabb kitörést produkált, ami mintegy egy hétig tartott. Ez idő alatt az RXTE három olyan szakaszt figyelt meg, amikor a röntgenemisszió rövid időre, esetenként körülbelül 36 percre eltűnt. Ez csak úgy lehet, hogy a neutroncsillag ezekben a periódusokban a kísérő mögé került. Craig Markwardt (NASA Goddard Space Flight Center, Greenbelt) szerint ez az első eset, hogy egy gyors, akkretáló pulzár esetében ilyen fedést figyeltek meg. Ez azért is fontos, mert a fedések adatainak elemzésével a kísérőcsillag adatai nagy pontossággal származtathatók.

http://index.hu/tudomany/2010/09/08/kilenc_orankent_eltunik_a_kulonleges_rontgenpulzar/