A vízi király maradványai
Különös pingvin-ősmaradványra bukkantak Peruban amerikai kutatók. A madár majdnem kétszer olyan magas, mint a ma élő legnagyobb pingvinfaj, és megmaradtak a tollai, sőt még azok színezetére is következtetni lehet. A tollak elemzése rávilágíthat arra, hogyan alakult ki a mai pingvinek tollazata az evolúció folyamán.
A Texasi Egyetem és az Észak-Carolina Állami Egyetem paleontológusai egy 36 millió éves pingvin fosszilizálódott maradványait ásták ki az Egyenlítő közelében. A vízi királynak (Inkayacu paracasensis) elnevezett új faj 1,5 méter magas lehetett, azaz majdnem kétszerese a ma élő legnagyobb pingvinnek, a császárpingvinnek (Aptenodytes forsteri).
A felfedezés igazi szenzációja, hogy az ősi pingvin tollai jó állapotban megmaradtak. Ez igen ritka, az első fosszilis madártollakat 2008-ban írták le. Az óriáspingvin tollainak vizsgálatával még azt is meg lehetett határozni, hogy a tollazata vörösbarna és szürke volt, ellentétben a mai pingvinek fekete-fehér “frakkjával”.
“A felfedezés előtt semmilyen adatunk nem volt az ősi pingvinek tollazatáról, színéről és úszószárnyuk alakjáról” - mondta a Science folyóiratban megjelent beszámoló vezető szerzője, Julia Clarke, a Texasi Egyetem paleontológusa. Az ősmaradványból kitűnik, hogy az uszonyok és a tollak alakja - ami olyan hatékony úszókká teszi a pingvineket - már korán kialakult az evolúció folyamán. A ma élő pingvinek színezete viszont jóval újabb “találmány”.
Az Inkayacu testtollai
A többi madártól eltérően és a mai pingvinekhez hasonlóan az Inkayacu szárnytollainak alakja jelentős mértékben módosult: a tollak sűrűn fekszenek egymásra, így merev, keskeny uszonyt alkotnak. A testtollak szára széles, ami hozzájárul az áramvonalas külső létrehozásához.