scifiponthumuhely

A Cassini űrszonda új észlelései alapján a Titan hold nagy felföldjén a folyómedrek ragyogását a felhőszakadásszerű metánesők miatti áradások után összegyűlt jéggömbök által visszavert sugárzás okozza.

Az új eredmények szerint a Szaturnusz Titan holdján a legnagyobb “kontinensnek”, a Xanadu nevű régiónak a folyómedrei sokkal nagyobb mértékben verik vissza a Cassini szonda radarberendezése által kibocsátott mikrohullámokat, mint a környező területek. Ennek következtében - legalábbis a radarképeken - ezek a formációk az óriáshold legfényesebb alakzatai. A NASA JPL kutatói úgy gondolják, hogy a csatornákat jéggömbök töltik ki, melyek mérete néhány centimétertől néhány méterig terjed. Alice Le Gall szerint az ilyen gömbök rendkívül jó fényvisszaverők, de ugyanez igaz a mikrohullámok esetében is, ezért a radarképeken ezek a területek nagyon fényesek.

A Titan hold Xanadu nevű régiójának egy részéről készült radarképen jól kivehetők a fényes csatornák. Közülük a legnagyobbak szélessége eléri az 5 kilométert, ami megfelel a Temze torkolati szélességének.
[NASA/JPL]

A Titan kristályos jégsziklái a tenger- vagy folyópartok kavicsaihoz hasonlóan alakultak ki. Egy különbség azért van: míg a Földön a kavicsokat a víz görgeti, csiszolja és kerekíti, addig a szaturnuszholdon ezt a szerepet folyékony szénhidrogének, például metán, etán, acetilén és etilén játszák. Ennek oka a rendkívül alacsony, mindössze -179 °C hőmérséklet, melynek következtében a víz teljes egészében a hold kemény kőzeteibe fagyott. A szerves anyagból álló esők itt is a Földön is tapasztalhatókhoz hasonló, a jeges sziklákat és köveket magukkal sodró földcsuszamlásokat okozhatnak. A mintegy 3400 kilométer átmérőjű Xanadu tökéletes terület az ilyen folyamatokhoz.

http://hirek.csillagaszat.hu/titan/20100520-jegsziklakkal-teli-folyomedrek.html

A rendőrök jelenleg még csak két minta összehasonlításánál használják az egyénre jellemző DNS-t, ám a közeljövőben az is lehetővé válik, hogy annak segítségével rekonstruálni lehessen az elkövető kinézetét, írja a Scientific American. A kutatóknak a közelmúltban már sikerült megrajzolni egy 4000 évvel ezelőtt élt férfi arcképét egy jégbe fagyott hajcsomóból nyert DNS-minta alapján.

Pár hónapja szenzációt keltett az a vizsgálat, amelyben egy kőkorszaki grönlandi ember kinézetét rekonstruálták néhány hajszál alapján.

Az elemzéseket végző dán kutatók a hajtüsző DNS-e alapján megállapították, hogy a 4000 éve élt ember alacsony és zömök termetű lehetett, szeme feltehetően barna volt, a bőre úgyszintén, haja pedig sötét és sűrű, bár ő maga enyhén kopaszodó. Szájában lapátfogak ültek, és az A+ vércsoportba tartozott.

A dán kutatóknak nemcsak először sikerült teljesen meghatározniuk egy ősi emberi genom teljes szerkezetét (szekvenciáját), hanem meghökkentő példát szolgáltattak arra, mi mindent tudhatnak meg napjaink nyomozói csupán a genetikai kódból. Ez sokkal távolabbra mutat, mint a pár évtizede használt DNS-ujjlenyomat, amellyel hozzá lehet kapcsolni a gyanúsítottat a tetthelyhez.

A DNS-ujjlenyomatok nem csupán a törvényszéki orvostant forradalmasították, de egy sor egyéb más területet is. Például ezzel bizonyították be a Monika Lewinsky ruháján talált ondó elnöki származását, s ezzel azonosították Thomas Jefferson törvénytelen leszármazottait. Hazánkban most a móri rablógyilkosság kapcsán került reflektorfénybe a módszer.

Az alábbiakban részletet következik Matt Ridley Génjeink c. könyvéből, amelyből megismerhetjük a DNS-ujjlenyomatok történetét.

“1986. augusztus 2-án egy fiatal iskolás lány holttestére bukkantak Leicestershire Narborough nevű falvának közelében, egy bozótosban. Dawn Asworth tizenöt évesen nemi erőszak áldozata lett, majd megfojtották. Egy héttel később a rendőrség letartóztatott egy fiatal kórházi portást, Richard Bucklandet, aki beismerte a gyilkosságot. A dolog így megoldottnak látszott. Bucklandet gyilkosságért elítélték, s börtönbe kellett volna vonulnia. A rendőrséget azonban nyugtalanította egy megoldatlan eset tisztázása, amelyben egy Lynda Mann nevű, ugyancsak 15 éves lányt, ugyancsak Narborough-ból szintén megerőszakoltak és megfojtottak, majd holttestét egy mezőn hagyták. Az eset közel három évvel korábban történt. A gyilkosságok nagyfokú hasonlósága miatt valószínűtlennek tűnt, hogy nem ugyanaz az ember követte el őket. Buckland azonban tagadta, hogy ő ölte volna meg Mannt.

A rendőrség az újságokból értesült Alec Jeffreys genetikai ujjlenyomatainak szenzációs eredményeiről. Jeffreys és technikusa, Vicky Wilson 1984-ben szinte véletlenül botlott bele a miniszatellita nevű ismétlődő DNS-szekvenciákba. A gének fejlődését vizsgálták a mioglobin nevű izomfehérjében, amikor a gének közepén ismétlődő DNS-szakaszokat figyeltek meg. Kiderült, hogy az ismétlődések száma olyannyira változatos, hogy mindenki egy egyedülálló genetikai ujjlenyomattal rendelkezik: fekete csíkok sorozatával, amely egy vonalkódhoz hasonló.

Mivel a kutató a Narborough-tól kevesebb mint 10 mérföldre lévő Leicesterben dolgozott, a rendőrség felvette vele a kapcsolatot, s arra kérte, hogy erősítse meg Buckland bűnösségét a Mann-ügyben is. Jeffreys elfogadta a felkérést. A rendőrség mintákat adott neki Buckland véréből, s a két lány testében talált ondóból.

Jeffreys nem okozott nagy nehézséget, hogy a mintákban változatos miniszatellitákat találjon. A genetikai ujjlenyomatok alig több mint egy hét alatt elkészültek. A két ondóban azonosnak bizonyultak, így azoknak ugyanabból az emberből kellett származnia. Sima ügy. De amit Jeffreys ezután látott, az megdöbbentette. A vérminta genetikai ujjlenyomatai gyökeresen különböztek az ondókétól: nem Buckland volt a gyilkos.

A rendőrség hevesen tiltakozott, azt állítva, hogy ez abszurd következtetés, s hogy Jeffreys nyilvánvalóan tévedett. Jeffreys megismételte a tesztet, majd a Home Office Törvényszéki Orvostani Laboratóriumban is elvégezte, pontosan ugyanazzal az eredménnyel. Az összezavart rendőrség ímmel-ámmal, de visszavonta a Buckland elleni vádakat. A történelem során először a DNS-szekvenciáira alapozva felmentettek egy embert.

Az eset után azonban gyötrő kétségek maradtak. Buckland végtére is beismerő vallomást tett, s a rendőrség sokkal meggyőzőbbnek találhatta volna a genetikai ujjlenyomatokat, ha elítélték volna a gyilkost, s nem csak megerősítik az ártatlanság vélelmét. Így öt hónappal Ashworth halála után a rendőrség Narborough környékén 5500 férfi esetében végezte el a tesztet olyan genetikai ujjlenyomatok után kutatva, amelyek az erőszakot elkövető spermájához illenek. De egyik minta sem passzolt.

Nem sokkal ezután egy Leicesteri pékség munkásainak feltűnt, hogy kollégájuk, Ian Kelly is elvégezte a vértesztet, holott nem Narborough közelében élt. Kiderült, hogy erre a pékségben dolgozó másik munkás, Colin Pitchfork kérte meg, aki viszont Narborough-ban lakott. Pitchfork az állította Kellynek, hogy a rendőrség megpróbálta megvádolni őt. Kelly egyik kollégája elmesélte az esetet a rendőrségen, s Pitchforkot letartóztatták. Pitchfork rövidesen beismerte mindkét lány meggyilkolását, s ez ebben az esetben megerősítést nyert: vérének DNS-ujjlenyomatai mindkét ondómintához passzoltak. 1988. január 23-án életfogytiglani börtönre ítélték.

A genetikai ujjlenyomatok egycsapásra a törvényszéki orvostan legmegbízhatóbb és leghatásosabb eszközei váltak. A Pitchfork-ügy, a technológia bámulatosan virtuóz demonstrációja meghatározta az eljövendő évek irányzatát: a genetikai ujjlenyomatok használhatóságát az ártatlanság vélelmére, más, a gyilkosság mellett szóló számtalan bizonyíték ellenére is; a bűnös kifüstölésének lehetőségét, pusztán a technológia használatának fenyegetésével; az eljárás csodálatos pontosságát és megbízhatóságát - megfelelő használat esetén; s alkalmazhatóságát a testnedvek kis mintái, még orrváladék, köpet, haj vagy régi holttest csontjainak esetében is.”

—————

2007-ben Christopher Phillips és munkatársai a spanyol Santiago de Compostela-i Egyetemen egy fogkeféről származó DNS-minta markerei alapján határozták meg, hogy a 2004-es madridi vonatmerénylet egyik gyanúsítottja észak-afrikai származású. A rendőrség később megerősítette, hogy a terrorista algériai volt. Egy hírhedt louisianai sorozatgyilkosságban a szemtanúk fehérbőrűnek írták le a bűnözőt. A DNS-bizonyíték azonban olyan valakire utalt, akinek az ősei afroamerikaiak és amerikai bennszülöttek voltak. A rendőrség ennek alapján kiterjesztette a nyomozást, és végül elfogta a tettest.

http://www.origo.hu/tudomany/20100521-dns-alapjan-portre-uj-eszkoz-a-helyszinelok-kezeben.html

A Hubble Űrteleszkóp megfigyelései, valamint a VLT mérései alapján a születési helyétől nagy sebességgel távolodó, a tömegét tekintve pedig rekordernek számító csillagot találtak a Nagy Magellán-felhőben.

A nagytömegű szökevény csillag körülbelül 400 ezer km/h sebességgel távolodik születési helyétől, a tőlünk mintegy 170 ezer fényévre a Nagy Magellán-felhőben található 30 Doradus jelű csillagbölcső R136 katalógusjelű óriás csillaghalmazától, melyet minden bizonnyal még nagyobb, akár a 100 naptömeget is elérő testvérei csoportjának hatására kényszerült elhagyni.

A nagy Magellán-felhő

A hontalan csillag felfedezése újabb bizonyíték amellett, hogy lokális környezetünkben a 30 Doradus ködben keletkeznek a legnagyobb tömegű csillagok, így a Tarantula-köd néven is ismert terület ideális terepet szolgáltat ezen objektumok tanulmányozásához.

A Hubble Űrteleszkóp új COS (Cosmic Origins Spectrograph) műszerével végzett észlelések és korábbi mérések alapján a csillagszökevény mára 375 fényévnyire távolodhatott el a feltételezett keletkezési helyétől.

A 30 Doradus köd a Nagy Magellán-felhőben. A terület közepétől balra az R136 katalógusjelű csillaghalmaz látható. A kép jobb felső szélén fehér négyzet jelöli a szökevény csillag környezetét, míg az inzertben az erről a területről 1995-ben készített Hubble-kép látható. Ezen folytonos nyíl jelzi a szökevény csillagot, szaggatott nyíl pedig a mozgásának további, vélelmezett irányát.
[NASA, ESA, J. Walsh (ST-ECF), and ESO]

Az objektumot először 2006-ban észlelte egy csapat Ian Howarth (University College London) vezetésével a Siding Spring Observatory AAT (Anglo-Australian Telescope) távcsövével, akik arra figyeltek fel, hogy a kékes-fehér, szokatlanul forró és nagytömegű objektum relatíve távol van a terület összes olyan halmazától, melyben a hasonló tulajdonságú csillagok általában megtalálhatók.

http://hirek.csillagaszat.hu/kulonleges_csillagok/20100518-nehezsulyu-csillagszokeveny.html

Csütörtökön két űrszonda is elindult a Vénusz felé Japánból. Egyikük az
Akatsuki (hajnal), avagy Venus Climate Orbiter nevű űreszköz, amely a
forró bolygó légkörét tanulmányozza.

A másik, az Ikaros egy speciális küldetés: az első napvitorlás, amely a
tervek szerint a Nap sugárnyomását kihasználva jut el a Vénuszig.

Az Ikaros

Mindkét űreszközt csütörtökön, hazai idő szerint 23.58-kor indították
ugyanazon a hordozórakétán.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100521-akatsuki-es-ikaros-ket-japan-urszonda-indult-a-venuszhoz-egy.html

Több, mint egy évszázddal ezelőtt, 1907-ben Albert Einstein az atomi részecskék mozgását tanulmányozva felállított egy teóriát, majd arra a következtetésre jutott, hogy a folyamatos, véletlenszerű mozgást a tudósok soha nem lesznek képesek megmérni, így az elméletet igazolni sem. Texasi tudósok azonban most rácáfoltak erre.

A folyadékok és gázok folyamatos, véletelenszerű mozgását Brown-mozgásnak nevezik Robert Brown skót botanikus után, aki egy kísérlet során felfedezte a jelenséget, amikor virágporszemcséket kevert el vízzel. A XX. század elején ezt a mozgást Einstein is tanulmányozta, és azt az elméletet állította fel, hogy a mozgást a molekulák folyamatos hőmozgása okozza, aminek következtében folyamatosan ide-oda lökdösik egymást. Ezt nevezik ekvipartíciós elméletnek. Éppen a mozgás kaotikus rendszertelensége és a nagyon gyorsan, folymatosan zajló ütközések miatt gondolta azt Einstein, hogy a tudomány soha nem lesz képes pontosan megmérni egy ilyen részecske mozgási vektorait.

Ha azonban egy részecske helyzetét elég gyorsan meg tudják határozni, lehet esély arra, hogy a sebességét is megmérjék, még mielőtt bekövetkezne egy újabb ütközés. Einstein szerint egy ilyen mérés az ütközések között eltelő nagyon kis idő miatt lehetetlen, a Texasi Egyetem Mark Raizen által vezetett kutatócsapata azonban mégis talált egy módot a mérések elvégzésére, legalábbis légnemű közegben - írja [1] a New Scientist.

Mivel a gázokban sokkal ritkábban fordulnak elő a részecskék mint a folyadékokban, az ütközések is ritkábbak, így valamivel könnyebb a méréseket elvégezni. Raizen csapata egy 3 mikrométer széles, azaz porszemnyi méretű, gyöngyszerű szilíciumdarabkát ejtett csapdába két lézersugár segítségével.

Raizen azt reméli, a jövőben képesek lesznek arra, hogy vákuumban a lézersugarak segítségével módosítsák a kísérleti részecskék mozgását, és így lelassíthassák azokat, hogy azok így alacsonyabb energiaállapotba kerüljenek. Ez lehetővé tenné a tudósok számára, hogy a részecskéket olyan rendszerben tanulmányozzák, ahol már a kvantumhatások érvényesülnek. Ezáltal lehetővé válna nagyobb méretekben érzékelni a szuperpozíció jelenségét, azaz azt, amikor egy részecske egyszerre tartózkodik a tér több pontján vagy többféle állapotban. Ezen felül az is lehetővé válna, hogy megvizsgálják az ekvipartíciós elmélettől eltérő jelenségeket, a kvantummechanika szabályai szerint létező részecskéknek ugyanis akkor is van kinetikus energiájuk, ha a hőmérséklet nulla fok.

http://index.hu/tudomany/2010/05/21/texasi_tudosok_megcafoltak_einsteint/

Svéd kutatók felfedezték, hogy az elmezavarban szenvedők agyának egy részében, a talamuszban ugyanúgy kevés a D2 dopaminreceptor, mint a kreatív emberekében. Egy lehetséges konklúzió: az őrületet és a zsenialitást csak egy paraszthajszál választja el egymástól.

A szkizofréniában szenvedő betegek és az egészségesként elkönyvelt, ugyanakkor különösen kreatív emberek agya meglepő hasonlóságot mutat egymással, derítette ki egy svéd kutatócsoport.

A stockholmi Karolinska Intézet tudósai szerint elképzelhető, hogy az átlagosnál kreatívabb elme a skizofrénhoz hasonlóan nem tudja normális módon megszűrni az információt, viszont így képessé válik arra, hogy új összefüggésekre bukkanjon, és eredeti ötletekkel álljon elő.

http://index.hu/tudomany/2010/05/21/osszefuggest_talaltak_az_orulet_es_a_zsenialitas_kozott/

Újabb áttörés történt a mesterséges sejtek létrehozása felé vezető úton: először állítottak elő olyan sejteket, amelyeket mesterségesen “összeszerelt” program irányít. A kívülről betöltött DNS képes volt beindítani és irányítani a sejtek működését, amit a kutatók a számítógépek bekapcsolásakor elinduló rendszerfolyamatokhoz hasonlítottak. Craig Venter, a kutatás vezetője, ”a genetika Darth Vadere” eddig sem volt ismeretlen a nagyközönség számára, a mesterséges élőlények létrehozásáról azonban sokan úgy vélekednek, hogy a biológusok már ”istent játszanak”. Mire jók ezek a sejtek, és mi fog még kikerülni Venter laboratóriumából?

Dr. Craig Venter

Csütörtökön zajlott Washingtonban az a sajtótájékoztató, amelyen Craig Venter és munkatársai nyilvánosan is bejelentették az első olyan baktérium létrehozását, amelyet teljes egészében mesterséges genetikai állomány (genom) irányít. Teljes bakteriális örökítőállományt már 2008-ban sikerült létrehoznia Venter csapatának, de működő, élő baktériumokba mindeddig nem tudták beültetni a szintetikus örökítőanyagot. Most végre ez is megtörtént, amivel Venter 15 éves álma vált valóra.

A San Diego-i J. Craig Venter Intézet vezetője ismert és egyben igen ellentmondásos személyiség: Venter korábbi cége, a Celera Genomics hozta elsőként nyilvánosságra a teljes emberi genetikai állomány bázissorrendjét, a Humán Genom Program kutatóival közösen. A rámenős, üzleti alapon működő, ugyanazokat az eredményeket sokkal olcsóbban elérő kutatót akkoriban “a genetika Darth Vadereként” is említette az amerikai sajtó. Most ismét Venter kutatócsoportjáé az elsőség, egy részben már mesterséges sejt létrehozásában. A szakemberek egy úgynevezett mikoplazma baktérium (Mycoplasma mycoides) mesterséges úton “összeszerelt” genetikai állományát ültették át egy másik élő baktériumba.

A kísérlethez azért éppen egy mikoplazmát választottak, mert ezek közé tartozik a legkisebb ismert örökítőállományú élő szervezet, a M. genitalium is, amely alig ötszáz gént tartalmaz. Az M. mycoides genetikai állományát egymillió-kétszázezer nukleotid-bázispár építi fel (a nukleotidbázisok a DNS kémiai építőelemei), és 1016 gént tartalmaz. Összehasonlításként: az ember genomja 3 milliárd bázispár hosszú, és körülbelül 20-25 ezer génünk van. Látható, hogy a mikoplazma genetikai állománya jelentősen kisebb, de még egy ilyen apró élőlénynek is igen nehéz mesterséges úton létrehozni az örökítőanyagát. Korábban emiatt csak vírusok teljes DNS-ét sikerült szintetizálni. Az előállításnál is nehezebb feladat, hogy a szintetikus genomot egy másik élő baktériumsejtbe ültessék át.

http://www.origo.hu/tudomany/20100520-szintetikus-biologia-mesterseges-elolenyek-laborban-keszult-az-uj-bakterium-genetikai.html

Farkas Bertalan első magyar emberként 1980-ban nyolc napot töltött a világűrben, amelynek során a nemzetközi Interkozmosz együttműködés keretében dolgozott a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén. Az űrhajós Valerij Kubászov nevű orosz társával együtt 1980. május 26-án indult Bajkonurból. Az utazás során Farkas Bertalan kollégáival együtt több magyar kísérletet is végrehajtott a Föld körüli pályán.

A Doza kísérlet keretében a Pille nevű sugárzásmérőt használták, amelyet Apáthy István és Deme Sándor vezetésével a KFKI Atomenergia Kutatóintézet (AEKI) szakemberei fejlesztettek ki. A sorozatban gyártott, és azóta továbbfejlesztett Pille egy termolumineszcens dózisérő és kiolvasó berendezés, amely az űrhajósok sugárterhelésének megállapítását a fedélzeten teszi lehetővé. Más, korábbi sugárzásmérőkkel az elszenvedett dózis megállapítására csak a Földön, visszatérés után nyílt lehetőség. A Pille többször felhasználható mérőkapszuláit az űrrepülőgépeken és a Nemzetközi Űrállomáson is használják, illetve használták.

A Pille dózismérő

Az ember szellemi munkavégző képességét a hazai fejlesztésű Balaton nevű műszerrel elemezték. Ezt a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet (ROVKI) és a Medicor Művek közösen fejlesztette ki. A 420 gramm tömegű berendezés mérte a bőr galvanikus ellenállását, meghatározta a pulzusszámot, reakcióidőt.

Farkas Bertalan és V. N. Kubaszov

Az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézet a KFKI közreműködésével, Gyulai József vezetésével előkészített Ötvös (Eötvös) nevű kísérletben a Szaljut-6 fedélzetén működő Krisztall kemencében gallium-arzenid, indium-antimonid, gallium-antimonid félvezető egykristályokat növesztettek. A cél annak megállapítása volt, hogy a súlytalanság körülményei között el lehet-e érni, hogy a krómatomok egyenletesen oszoljanak el a kristályban.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100518-farkas-bertalan-magyar-urkiserletek-doza-interferon-otvos-bealuca-bioszferam-mkf6m.html

A felhők látványosan mutatják a légkör állapotát, utalnak az áramlási irányokra, valamint arra, hol tudott kicsapódni a nedvesség. Alkalmanként örvény formájúak, elsősorban a világűrből - az atmoszféra viszonylag vékony réteg a földgolyó felett, és felülről nézve több részletet mutat.

A mellékelt képeket a Landsat-7 műhold, Bob Cahalan és a NASA egyéb felvételeiből származnak. Érdekességük, hogy ugyanazon jelenségre mutatnak látványos példákat: mindegyik képen magas domborzati kiemelkedés mögött keletkezett örvények láthatók. Ez az alakzat az úgynevezett Kármán-féle örvénysor látványos példája.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100519-legkorvenyek-es-felhok-atmoszfera-orveny-legaramlat-karmanfele-orvenysor-latvanyos-fotok.html

A tengerbiológusok néhány éve már felfedezték, hogy a korallszirti halak utódai hangok alapján találják meg a korallzátonyokat, de az a kutatókat is meglepte, hogy a sokkal fejletlenebb korall-lárvák szintén ugyanezzel a módszerrel tájékozódnak. Az eredmény azért jelentős, mert így a korallok eddig ismeretlen ellenségére derült fény, a zajszennyezésre.

A korall-lárvák számára létfontosságú, hogy minél hamarabb biztonságos helyet találjanak maguknak, és kolóniát alapítsanak, ellenkező esetben elpusztulnak. A kutatók számára azonban mostanáig rejtély volt, hogy miként tájékozódnak a vízben ezek az apró, lebegő, szőrös petékre hasonlító lények.

Steve Simpson a Bristoli Egyetem kutatója munkatársaival közösen egy “választó kamrát” tervezett, amelyben a gerinctelen állatkák két vagy több lehetőség közül választhattak, és szabadon mehettek a nekik tetsző irányba. A kamrába korall-lárvákat helyeztek, és az egyik oldalról egy hangszóróból a korallszirteknél felvett hangokat játszották le. A bolha méretű lárvák zöme rögtön a hangforrás felé kezdett úszni.

http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20100518-a-korallszirtek-hangja-iranyitja-a-koralllarvakat.html