Pontok és ellenpontok 2008 végén Magyarországon (Helyzetkép a busz ablakából)
Az országút: szürke betonszalag,
És jobbról balra csendben elszalad
A télre készülő kopár Magyarhon.
A szürke ég
Nem őszi kék,
Hanem halvány-komor;
A haragvó köd-láthatáron
Nincsen víg fodor.
Áll tétlenül
A mozdonyok
Roppant acélhada,
Ha munka nem ad kenyeret,
Ma tétlenek a kerekek,
Ez van -
Az ám - haza!
Sok csenevész fa mind ütemre jön,
S mint jó színész, tempósan elköszön;
Ez mind a télre készülő Magyarhon.
A szürke ég
Nem őszi kék,
Hanem halvány-komor;
A haragvó köd-láthatáron
Nincsen víg fodor.
Göcsörtös kőrisek mögött
Egy óriásplakát,
Azon harsányan ott röhög
Egy óriáskabát.
Mint öltöny-szabta értelem követe:
Szendereg;
S nem hallja, hogy a néma tájnak
A könnye pereg.
Körötte kialudt tüzek,
Lombjuk vesztett füzek,
S a felhő-nyalta láthatár mögött:
Tán sortüzek…
Felhők mögött már alkony hentereg,
A városokban fáradt emberek:
Haldokló tájon az élő Magyarhon…
A szürke ég
Nem őszi kék,
Hanem halvány-komor;
A haragvó köd-láthatáron
Nincsen víg fodor.
Furcsa:
Talán most fél a szél,
Vagy talán már nem él?
Magyarok:
Jön a tél!