Itt a vén muskétás beszél

HETVENÖTÖDIK RÉSZ

————-

Íródott Nyuzga javaslatára

——-

Karen összerázkódott a felismeréstől. Biztos ez? Valóban így van? Megerősítésre van szüksége.

Próbálta összeszedni a gondolatait. Ez nem volt könnyű, mert közben barátságosan együgyű mosollyal kellett féken tartania a vasvillatekintettel bámuló albínót.

Mit is mondott a cirkáló?

„Mindkét személy képmásán ismeretlen rendeltetésű program grafikus megjelenítése rajzolódik ki. A programnak semmiféle materiális eleme nincs.”

Uramisten! Néhány hónappal ezelőtt még gyanútlanul eresztette volna el a füle mellett az ilyen mondatokat azzal, hogy értelmetlen őrültség. Vajon hány fontos információt nem érzékelt hasonló előítéletek miatt?

Amennyire értelmes tud lenni időnként a falusi józan ész, annyira ostobán működik a nagyvárosi; mert ennek a hátterében nem a világról szerzett szilárd és megbízható tudás, nem a megélt tapasztalat áll, csupán mesterségesen kialakított vélelmek bonyolult rendszere. Ami nem felel meg ennek a rendszernek, azt a nagyvárosi tömegember szikkadtra tompult agya akkor is figyelmen kívül hagyja, ha a tények sírva könyörögnek a tudomásul vételért. Ez nem csupán a bunkók között van így, a tömegemberek többi szubkultúrája sem reagál másképpen. Az igazság mindegyik számára a média által belé táplált vélelmeknek való egyszerű megfeleltetést jelenti; ostobaságnak vélheti a véresen komoly valóságot is, hiszen a vélelmét semmiféle tapasztalat vagy valódi ismeret nem támasztja alá.

Karen felsóhajtott. Ellenőrizni kell.

Hildegard atana dühösen méregette a szőke nőt.

- Történt valami?

Karen ismét sóhajtott. Erre nem lehet nem válaszolni.

- Igen, - felelte halkan. – úgy tűnik, a cirkáló képes meghatározni a helyzetünket, csak egy kicsivel több időre van szüksége.

Satana bólintott, nem kételkedett.

- Ha segíteni akarsz, - fűzte hozzá Karen. – kérlek, mégis próbálj valami jellegzetes, viszonyítási pontként használható objektumot találni.

Satana elfintorodott.

- Először is: nincs. – fejtegette. – Ez egy nyavalyás, epusztult, jellegtelen város, nyavalyás, elpusztult, jellegtelen épületek százaival. Másodszor: mondtam már, hogy az a cirkáló lhet tőlünk nagyon messze is.

- Azért csak keress valamit! – erősködött Karen.

Satana kedvetlen dörmögéssel feltápászkodott, és rászánta magát, hogy alaposabban szemügyre vegye a környezetet.

- Messze lehet. – dörmögte még egyszer.

Nem gondolta Karen, nincs messze. Nem lehet messze. Az kizárt dolog. Akkor nem látná a cirkáló.

Satana kelletlenül, lusta mozdulatokkal szemlére indult. Karen kivárta, amíg ötméternyire eltávolodik, és újra felvette a kapcsolatot a könnyűcirkálóval.

„Konspiráció! Konspiráció! Milyen messze vagyunk tőled?”

Pillanatokon belül megérkezett a válasz:

„Konspiráció! Konspiráció! Légvonalban nem egészen kettőezer-háromszáz méterre. Útvonal meghatározása folyamatban. Veszélyes személy vagy állat egyelőre a javasolt útvonalon nem tartózkodik, de ennek ellenőrzése szintén folyamatban. Végleges útvonal meghatározása után jelentkezem.”

Karen bólintott. Vajon bevonhatja-e a könnyűcirkálót, megoszthatja-e vele a legújabb felfedezést?

Egyébként is, mi lehet ez? Talán szándékosan tervezték így? Aligha. Akkor micsoda?

Volt egy gondolat, amely már percek óta nem hagyta nyugodni a szőke nőt. Alaktalanul lappangott a tudata mélyén, nem tudván eldönteni, tovább úszkáljon-e a kimondatlanság parttalan óceánján, vagy törjön-e magának utat a nő tudatának felszíni régiói felé. Most elérkezettnek látta az alkalmat.

Hogy is van hát? Maga, a térmanipulátor az, amely önmaga további terjeszkedésén munkálkodik?

Van más lehetőség?

Karen felsóhajtott, a szája kiszáradt. Tekintheti-e ennek tudatában gondolkodó entitásnak a térmanipulátort?

Miféle meglepetés lapul még itt?

Jelent-e veszélyt a térmanipulátor?

Folytatása következik.

Holdvilággal búcsúzik a nyár,

A Hold mögött

Sötét torok,

Masírozó csillagsorok

Igyekeznek

Fényre kelve

Odaérni

Szeptemberbe.

—-
Hogyha a nyár visszatérne,

A napsugár égig érne,

Az Orion kóborolna,

Mindenre több időnk volna.

—-

A csillagok nem engedik.

Valaki azt súgta nekik:

Közeledik a szeptember,

Határidőt tartani kell.

—-

Nyári napnak ősz az ára,

Jön hamar a tél utána,

Csillagnak ég a gazdája,

Lent a végzet, fent a pálya.

——

Nyároszlató csillagár,

Halványuló láthatár,

Afrikába készülődik

A madár,

Holdvilággal

Búcsúzik

A nyár.

HETVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Nem légpárnással érkeztek, hanem valami metrószerű földalatti csarnokban, egy sínen közlekedő szivar alakú járművön. Ez aligha használhatta bárki, mert – Karen számolta – tizenhét kölünféle ellenőrzőponton haladtak át, mindenütt fegyveres őrség állomásozott, és akkurátusan ellenőrizte őket. A főnök aláírta parancs persze minden kaput megnyitott.

A szőke nő rájött, hogy több különféle földalatti közlekedési rendszer is működik NewAcropolis alatt. Van egy általános használatban lévő metró, illetve van egy másik hálózat, amelyekről a bázis lakosságának zöme talán nem is tud. Ezt a másikat csak igen aggályos és többszörös ellenőrzés után lehetett megközelíteni. Karen biztos volt benne, hogy a térmanipulátort csak ezzel lehet elérni. Az utolsó ellenőrzőpontok katonái ugyanazt az uniformist viselték, mint a szőke nő hallgatag albínó kísérőnője. Karen ezt jól megjegyezte magának.

Nyolv különféle földalatti járművet használtak. A szivar alakú utolsó már nem lehetett hosszabb hét-nyolc méternél, és egyetlen nagy utastere volt. Láthatóan automatikus program vezette, egy mérnök és két fegyveres tartózkodott rajta.

Karen és Hildegard szótlanul tették meg a legalább 10-15 kilométeres utat. A jármű egy magasba vezető acél csigalépcső előtt állt meg, itt tuszkolták ki a két nőt. Ahogy kiszálltak a jármű gyorsan el is tűnt.

Karen szemügyre vette a helyet. Se várócsarnok, se fogadóbizottság. Semmiféle éllandó épület. Semmi sem jelzi, hogy az egész New Acropolis ezért a nyamvadt megállóért épült fel.

Randa csigalépcső, meredeken vezet felfelé, legalább százméternyire, kanyarulataiban olcsó lámpák égnek. Csapóajtó lehet a végén, réseiből beszüremkedik a napfény.

A két nő nekivágott az ócska lépcsőnek…

Most pedig itt álltak – egy domb kráterszerű mélyedésében, a szabad ég alatt.

A jókora magaslat belső részét egyszerűen elhodták, és amfiteátrumszerű teret képeztek benne, amit kívülről a dombot szemlélve nyilván nem lehetett észrevenni. A hossza négy-ötszáz méter lehetett, szélessége a legkeskenyebb ponton sem volt kevesebb hetven-nyolcvan méternél. A földalatti járműhöz közönséges lépcsős akna vezetett, egyszerű csapóajtóval a végén, ami nagyjából a térség közepén volt.

Apró szellő simított véggi a haján, és ettől Karen azonnal észhez tért. Itt vannak a térmanipulátor kellős közepén. Talán csak percek vannak hátra a földmozgás megindulásáig. Talán már annyi sem.

Gyorsan felmérte a helyet. Középen jó kosárlabdapályányi porhanyós föld. A kiindulópont. Mintha már mozogna is a talaj.

Gyorsan feltette a kapott sisakot, és hasra vetette magát a laza talajon. Hildegard azonnal követte a példáját.

- Kapaszkodj belém! – mondta az albínónak. – Fogd meg a karomat, és el ne engedd, mert akkor máshová kerülsz!

Igyekezett a könnyűcirkálóra összpontosítani. Kiürítette az elméjét, és maga elé képzelte a kínai űrjárművet. Oda akarok menni, ahol a cirkáló tartózkodik. Nem tudta, hogy ez mire elegendő. Ha a cirkáló éppen úton van, semmire. Akkor kiköt valahol a tér végtelenjében.

Felcsapott körülöttük a földvihar….

Sejtelme sem volt, mennyi idő telhetett el. Kidugta a fejét a földkupacból, utána lecsatolta sisakját, és nagyot szippantott az idegen levegőből.

Körülnézett.

Lerombolt város romjai között voltak. Élet jele sehol. A házakat derékmagasságban egyszerűen leborotválta valami, úgy meredeztek felfelé, mint hatalmas tört edények szánalmas cserepei. A törések üszkör-kormos szélei láttán Karen rájött, mi okozhatta a pusztítást: a szövetséges flotta. Ez a hely valamikor a lázadók fészke lehetett, és a szövetségi csatahajók porrá égették. Még egy árva gyomnövény se látszott sehol.

Itt lenne a könnyűcirkáló?

Hildegard Satana nyögve-szuszogva bújt elő Karen mellől, letépte a fejéről a sisakját, és nagyot horkantott.

- Erre nem készített fel az a kurva szimulátor! – mondta keresetlen egyszerűséggel.

Karen csaknem szánta. Az albínó gyermeki tanácstalansággal bámult maga köré zavart tekintettel. A szája széle reszketett. Karen tudta, hogy a félelemtől. Felvigyázónak és ítéletvégrehajtónak küldték mellé, maga testőrnek akarta használni, pedig csak egy óriáscsecsemő.

Karen felállt, próbált tájékozódni. Hol lehet ennek az istenverte helynek a napja? Nem a nappal közepe lehet, itt vagy szürkül vagy világosodik. Ha világosodik, rövid időn belül akár olyan hőség is lehet, mint egy katlanban, mert a hely nagyon úgy nézett ki, mint valami Istentől elhagyott pusztaság sivár közepe.

Ha viszont sötétedik, éjszaka borulhat rájuk vad hideggel és a helyi fauna még vadabb képviselőivel. Szép kilátások. Senki más nincs vele, csak egy fegyverekkel teletűzdelt, beijedt és túlméretezett napközis bakfis.

- Szedd össze magad! – mondta nyersen az albínónak.

Hildegard bámult rá sírásra görbülő, reszkető szájjal.

- Erre nem készített fel az a kurva szimulátor!

- Ezt már mondtad! Szedd össze magad! – aztán még hozzátette: - Ez parancs!

A hangsúly csodát művelt.

- Bocsáson meg asszonyom! – Hildegard kihúzta magát.

Karen megelégedéssel nyugtázta, hogy a kirobbanni készülő hisztérikus roham elmarad. Megkerült egy terjedelmes romot, és szétnézett.

A hatalmas vörös Nap a láthatár szélén lebegett. Nyilvánvalóan alkonyodik. Talán ez a rosszabb eshetőség. Mindegy, legalább az égtájakkal tisztába jöhet. Az is valami.

Hildegard a nyomában totyogott.

- Van valamilyen érzékelőd? – kérdezte tőle.

Satana hadnagy bólintott.

- Semmiféle veszedelmes eszköz vagy élőlény nincs a közelünkben. – felelte, azaz inkább jelentette. – Legalábbis öt kilométeres sugarú körben nincs.

Karen nyugtázta. Jó tudni, meddig terjed a Satana birtokában lévő eszközök hatósugara.

Most pedig koncentrálni kell. Ha itt van a könnyűcirkáló, kapcsolatba kell lépni vele.

Nekitámaszkodott egy romos házoldalnak, és koncentrálni próbált.

Hidegard Satana ösztönösen megérezte, mit akar a szőke nő. Igyekezett csendben maradni, és halkan Karen mellé telepedett.

„Konspiráció! Konspiráció! Itt a legénység! Itt a valódi legénység! Konspiráció! Konspiráció!”

Olyan gyorsan érkezett a válasz, hogy Karen megdöbbent:

„Konspiráció! Konspiráció! Itt a könnyűcirkáló! Konspiráció! Konspiráció!”

Folytatása következik.

A mohácsi csata előzményei körül is számos hajmeresztő mozzanatot találunk. Ha egy ország vezetői, politikai rendszerének abszolút haszonélvezői ennyire nem akarják elhárítani az országot fenyegető reális veszélyt, az utókor csak döbbenten csóválja a fejét.

A veszély nem volt váratlan. Magyarországon már az előző év őszétől tudtak a tervezett török támadásról. Bőven lett volna idő a felkészülésre….

——-

Itt vannak mindjárt a Fuggerek. Nevükből ered “fukar” szavunk. Ők a korabeli multik. Magyarországi jövedelmük szépen segítette nemzetközi gazdasági karrierjüket; ehhez képest semmit sem tettek az ország védelméért. Voltaképpen csak kifelé szivattyúzták a pénzt. Meglehetősen pofátlanul viselkedtek, kölcsönnel sem voltak hajlandók hozzájárulni egy ütőképes hadsereg felállításához. Ahhoz képest, hogy bagóért béreltek nagy értékű bányákat és egyebeket…

—-

A nyomorult Lajos király kölcsönért házal,mint egy szatócs, akinek beázik a boltja. Még az alkincstárnok sem ad…

——

A modern történettudomány különféle irányzatai mind a saját - gazdasági, kulturális, politikai stb. - szempontjaik alapján magyarázzák ezt a zűrzavart. De erre nemigen lehet ésszerű magyarázatot találni. Minden rendszernek elemi érdeke, hogy a végveszélyben megóvja magát.

A pápai nuncius jelentéséből:

“Őszentsége legyen felkészülve rá, hogy ez az ország nem képes magát megvédeni, hanem ki van szolgáltatva az ellenség kénye-kedvének, és úgy fog kikerülni a háborúból, ahogyan az ellenségnek tetszik. Mert el lehet képzelni, hogy Magyarország háborút viselhessen a török egész hatalma ellen, mikor a magyar király és az urak még arról sem tudnak gondoskodni, hogy a végeken szolgáló katonaság megkapja a zsoldját? Őfelsége a király olyan súlyos anyagi helyzetben van, hogy gyakran még konyhája költségeit sem tudja fedezni, az urak viszálykodnak, a nemesség pártokra bomlott, de még ha mindnyájan összetartanának is, mit tehetnének a török ellen, mikor a legegyszerűbb hadifelszereléssel sem rendelkeznek? Azt megtehetik, hogy egyszer megütköznek, de vereséget fognak szenvedni; hiszen nincs egyetlen megerősített állásuk, hol fejüket lehajthatnák, hogy fellélegezzenek, s megvárják a többi keresztény fejedelem segítségét. De ha volna is ilyen váruk, honnan várhatnának segítséget? Német földről, hol mindenütt viszályok dúlnak, s hol nincs többé alattvalói engedelmesség, nincs fejedelmi tekintély? A némettől, ősi ellenségtől várjon segítséget a magyar? Vagy talán Lengyelországtól, mely éppen most kötött fegyverszünetet a törökkel öt évre? Nem sokat értek a hadviseléshez, de ami kevés tapasztalatom háborúkról van, abból azt látom, hogy nincsen rá mód, hogy ezt az országot meg lehessen menteni, ha a törökök nagy erővel támadnak, márpedig ha valóban betörnek, heves lesz a támadásuk.”

Ez a jelentés januárban íródott. Még hét hónap lett volna. Másutt ennyi idő alatt hadsereget teremtenek a semmiből…

Folytatása következik.

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100629/egyre_tobb_devizahiteles_lesz_bankrablo/

“Az utóbbi két évben egyre több fegyveres rablóról derül ki, hogy helyzetüket kilátástalannak ítélő első bűntényesek - olvasható a lapban.

Újabban a deviza alapon eladósodottak válnak tettesekké. A korábban törvénytisztelő polgárok jellemzően szerencsétlen balekok módjára próbálnak rabolni.”

Az FN a Népszabadság cikkére hivatkozik:

http://nol.hu/belfold/20100629-apa_rabolni_ment

“Korábban törvénytisztelő családapákból könnyen lehet első bűntényes fegyveres rabló. Rendőri berkekben évek óta ismert jelenségről van szó, újdonság viszont, hogy a kétségbeesett elkövetők ma már a devizahitelekre is hivatkoznak.”

A lap konkrét eseteket is említ:

“Az őrnagy szerint H. Tamás bármennyire kilátástalannak is érezte a helyzetét, tudatosan készült a bankrablásra. Beszerzett egy szőke parókát, hogy elváltoztassa a külsejét, Budapesten egy, az övéhez hasonló típusú autóról rendszámot lopott, és beszerzett egy hatástalanított pisztolyt. Amikor a bankba lépve felemelte a fegyvert, a biztonsági őr elkapta a kezét, és a kialakult dulakodásban az egyik ügyfél is az őr segítségére sietett. H. Tamás ezután menekült el, majd két és fél napon át bujkált. A nyomozó szerint idő kérdése volt, mikor kapják el, hiszen már a körözést is kiadták ellene. Végül, miután a televízióban is bemutatták a fényképét, önként jelentkezett a rendőrségen.”

Meg:

“Csics Péter ügyvéd több olyan vádlottat képviselt, akik a válság okozta kilátástalansággal magyarázták tettüket. Rövid idő alatt három olyan családapával került kapcsolatba, akik első bűntényes bankrablókként állnak bíróság elé. Egyikük egy háromgyermekes vízvezeték-szerelő, akit a megrendelők nem fizettek ki, ő viszont minden pénzét elköltötte a beépített anyagokra. A másik egy multinacionális vállalatoknak dolgozó klímaszerelő, akinek harminc megrendeléséből huszonkilencet visszamondtak. A harmadik a saját vállalkozásban házat építő ács.

…
– A vízvezeték-szerelő távolabb parkolta le az autóját, és egy átfestett biciklivel ment a bankhoz – említ néhány részletet Csics Péter. – Az arcát sállal takarta el. Odabent a levegőbe lőtt, egy ott tartózkodó szabadnapos rendőr elkapta a kezét, de sikerült kimenekülnie, gyalog futott vissza az autóhoz, közben kétszer is lőtt, míg a rendőr az ő biciklijére felpattanva üldözte.

Miután mégis megadta magát, elmondta, hogy második napja nem evett egy falatot sem, és a rendőrök vettek neki szendvicset. A klímaszerelő alkalmi bűntársával egy kispostát nézett ki magának. Jellegzetes, öreg autójával leparkolt a főbejárat előtt, majd kirabolták a hivatalt. Amikor menekülni akartak, nem indult az autó.”

—-

Szóval…

Én nem hiszek benne, hogy mi - devizahitelesek - tömegesen bankrablással akarnánk törleszteni a könnyen kilátástalanná fokozódó adósságot.

Nem hinném, hogy a devizahitelesek tömegesen kirabolnák a bankokat. A fordítottját könnyebben elhiszem: a bankok tömegesen kirabolják a devizahiteleseket.

Merthogy ez az egész átváltási mizéria mégiscsak emberek közötti megállapodás kérdése, nem pedig természettörvény.

—-

Tehát akkor a botcsinálta prognózis szerint valahogy így történne:

“Kedves nézőink!

Az elmúlt hónapban a bankrablások száma hazánkban 7654 volt, ami örvendetes, mert ez már 35,4%-al kevesebb, mint a megelőző hónapban. Az Országgyűlés a jövő hónapban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, hogy az egykori zánkai úttörőváros sürgősen át kell alakítani, hogy legyen elég börtön a tömegesen bankrablóvá züllő devizahitelesek számára.”

Vagy:

- Tudod, Pistikém, apa azért került börtönbe, mert lopni akart, hogy megmaradjon a házunk, mert tudod, akkor még volt házunk, hát olyan… olyan igazi házunk… De még így is apád járt a legjobban, mert neki életfogytiglan fedél van a feje felett…

Vagy:

Jenő kedden találkozóra indult a bájos és komisz tűzrőlpattant szöszihez a bankba. Legjobb harisnyáját húzta a fejére - aztán baltával kényszerítette a csajt, hogy adja át a széf tartalmát.

——-

Nem hinném.

Természetesen elhiszem, hogy akad a devizahitelesek között bankrabló - hébe-hóba. De korántsem ez a jellemző. Ennek túlhangsúlyozásával a hogyishívják hamis képet fest.

A média szokása szerint úgy hazudik, hogy igazat mond.

Bankrabló nép lennénk?

Jellemző ez ránk? Talán ebben vagyunk világelsők?
Nemigen.

Hanem micsoda?

—-

Nézzük, mit ír a másik hogyishívják?

http://www.hitelshop.com/Lakashitel-biztositas-ongyilkossag-eseten-is

Szóval:

“A lakáshitel felvevők 35-40 százaléka köt életbiztosítást is a hitelszerződése mellé és egyre nő azoknak a száma akik oly módon kötik meg, hogy az öngyilkosság esetén is fizessen. Nemrég még kizáró oknak számított az életbiztosítások esetében az önkezűség mint halálok, de mára már szinte valamennyi biztosító ezt is belevette az életbiztosítási csomagjába.”

Ez az, amit már jobban elhiszek. Mindenki gondolja át…

Most mondjam azt, hogy ez sokkal emberségesebb, mint a devizahitelek kirablása?

Mert hagy a hétköznapi embertelenséggel szemben egyetlen embertelen lehetőséget…

Némelyik napilap már szentimentális történeteket közöl a családjukat az anyagi összeomlástól öngyilkossággal megoltalmazó családfőkről. Ki tudja mennyi az igaz belőlük.

—-

A töketlen vadbarmok persze könnyedén túlteszik magukat rajta. Íme, egy igazi vérbeli popsiagyú komment a Népszabadság című világlap netes oldaláról:

“Maximálisan egyet értek én is Pubival!
Csak a hülye nem látta előre, hogy mi a helyzet a forinttal. Józan paraszt ésszel -figyelve a híreket- ki lehetett logikázni. Öngyilkosság volt például devizahitelt felvenni! Ez már tudatlanság s megérdemlik sorsukat. Sok proli meg paraszt. Bezzeg jó volt villogni a csili-vili társasházi lakással meg az új suzukival bevásárolgatni a corában.”

Az a Pubi talán Németh László közismert darabjából szabadulhatott ide…

—-

Itt valami sokkal nagyobb probléma van. A világ összes bankjának összes pénze megér csak egyetlen emberéletet is? Nem tűnik az egész pénzügyi tohuvabohu csupasz fenekű majomhorda seggvakarászásának a halál borzalma mellett?
Miféle áporodott értékzavar van itt?

Jó évtizede - amikor még a mostaninál sokkal könnyebben lehetett munkahelyet találni - ismertem 4-5 állásban dolgozó embereket. Azok valódi munkahelyek voltak - nem úgy, mint egyeseknél a tizenvalahány - az illetők dolgoztak látástól mikulásig, se ünnep, se hétvége, de nem panaszkodtak. Úgy érezték, sikerült anyagi értelemben kihúzniuk családjaikat a bajból, némi szerény előrelépés is történt. Viszont: az összkeresetük messze alatta maradt a portugál minimálbérnek. Ez őket persze a legkisebb mértékben sem zavarta, nem voltak külföldön kujtorgó emberek.

De mégis…

Normális ez?
—-

Hogy is van ez?

Dolgozhatsz, mégis nő az adósságod? Néhány sanda és sunyi pénzügyi manőveréleted munkájától foszthat meg?

—-

Felteszem a kérdéseket pénzügyes ismerősömnek. A következőt feleli:

- Adott a globális pénzügyi rendszer. Azért nevezzük ilyen nyakatekerten, azért tiszteljük eme többszörös jelzős szerkezettel, hogy globális pénzügyi rendszer, mert a sokkal tömörebb, frappánsabb, pontosabb és kifejezőbb szar kifejezés már foglalt.

Szokásos színvonalú reggeli bölcsességével örvendeztet meg bennünket a hogyishívják:

http://www.fn.hu/kulfold/20100506/minden_kamasz_meleg/

“Egy brazil katolikus érsek azt állítja, hogy a serdülőkorúak “spontán homoszexuálisok”, míg a társadalom manapság “pedofil”.”

Vajon hány éves lehet az érsek atya?

Nem kellene még nyugdíjba küldeni?

—-

Úgy tűnik, mai világunkban a lónak valóban csak másik oldala van.

Köszönöm a címet

Midnek:

http://mided.blogter.hu/409114/ertekeltek__ezek_itt_nagy_szines_betuk

és

Mónak

http://kapcsolatikerdesek.blogter.hu/409271/szuletett_tehetseg-

A szabályok a következők:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.

2. A logót kirakom a blogomba.

3. A szabályzatot kirakom a blogomba.

4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.

6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy színes betűkkel kirakom a blogomba.

Továbbadom a következőknek:

Jávori

Évi

Tündi

Acélpatkány

Onsai

Rhewa

KÉRDŐÍV:

NÉV: L. N. Peters (Pete László Miklós)

BECENÉV: Volt sok, ma már különösebben nincs a Laci kívül (de lehet, hogy a diákjaim ezt másképpen tudják).

LAKHELY: Kis hely egy kis lakban - a nagy országút mentében.

SZÜLETÉSI HELY: Egy nagyközség szülőotthona, a falu neve két idegen nép megnevezéséből tevődik össze.

TESTMAGASSÁG: Húszévesen 178 cm voltam, azóta nyilván sokat mentem összébb…

NÉVNAP: Amikor ” felült Lackó a béresek nyakára”. (Ha ez most megint plágium, amivel újabban vádolt meg valaki, hát legyen plágium.)

FOGLALKOZÁS: Legszívesebben férj és apa és író. Emellett tanár, szerkesztő, dramaturg.

TESTVÉREK: Van egy öt évvel fiatalabb öcsém.

ANYANYELV: (Meg az apanyelv is): magyar.

BESZÉLT NYELVEK: Beszélni sohasem beszélek a magyaron kívül egyéb nyelven; írásban (szigorúan csak magamnak) időnként egyéb szóbeli emberi kommunikációt is megfejtek. Iskolarendszerben néhány nyelven tanultam, magánszorgalomból néhány másikon.

GYŰJTEMÉNY: Boldog pillanatokon kívül egyebet nem gyűjtök. Pénzzel meg hiába is próbálkoznék.

CIPŐMÉRET: Mindig csak egy számmal kisebb, mint a hegedűtok.

ISKOLA: Néhány diploma

KEDVENCEK:

Ez nem egészen egyértelmű kérdés.

Néhány lehetséges válasz:

- a családom

- a fahéjas kávé

- a rakott krumpli

- az olcsó kóla

- egy Nala nevű németjuhász és egy Prüntyi nevű tacsi

- a Fradi

Szín: vörös

Gyümölcs: körte, földieper

Pia: nincs, sohasem iszom

Könyv: amit éppen olvasok

Zene: bármi, csak a Lányaim játsszák

Irodalom: Shakespeare

Sport: valamikor régen. Focitól a sakkig. Most leginkább buszozom.

Álom: ritka eset, mert hétköznap egy körül fekszem és hajnalban kelek. Voltaképpen mindenem megvan, ami ember kívánhat - az anyagiakon kívül.

Leginkább arról ábrándozom, hogy mindent megírhassak, amit szeretnék megírni.

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Holtfáradt volt a társaság. A legtöbben letették a sisakjukat, és máris leheveredtek.

- Hé! – kiáltotta Schellenberg. – Mindenki maradjon egy tömbben. Újabb földviharra számítunk. Nem akarom, hogy elkeveredjünk.

Karen komoran bólintott. Ha nem szégyellte volna, talán azt javasolja, hogy mindenki fogja meg a társa kezét. Eszébe jutottak azok a hirtelen a lábuk alatt megnyíló rettenetes szakadékok, és összerándult az iszonyattól. Talán akkor sem maradnak mind egy helyen, ha teljesen összefogódzkodnak.

Ed Philipsnek is hasonló gondolatok járhattak a fejében.

- Erich, - intette magához a férfit. – ki kellene találnod valamilyen gyakorlatot, hogy felkészítsd az embereket a következő földviharra. Különben menthetetlenül szanaszét sodródunk a térben.

Erich bólintott. Aztán kesernyésen elmosolyodott.

- Nagyon sokat követelhetek az embereimtől, de nem akármikor. Most egyet tehetek: hagyom őket pihenni.

Ennél persze többet tett: egészen kis területre gyűjtötte az expedíció tagjait; az emberek az ösvényen egymás hegyén-hátán fekve dőltek le pihenni.

Karen tett néhány óvintézkedést. Magára szíjazta az összes olyan holmiját, amit nélkülözhetetlennek tartott. Ed néhány pillanatig nézte, aztán buzgón segédkezni kezdett. A tárgyak egy részét már ő kötötte a testére; saját holmijaival együtt. Aztán ő is pihenni tért, de előbb határozottan megragadta a szőke nő csuklóját. Így is aludt el, egy pillanatra sem engedte el Karent.

A nő egyelőre nem tudott pihenni. Szeme előtt az eddig tapasztalt por-és földviharok képei cikáztak, és minden erejét igénybe kellett vennie, hogy el ne hatalmasodjon rajta a félelem.

Szinte észrevétlenül settenkedett az ösvény fölé a szürkület, az emberek gyorsan elcsöndesedtek, lassan minden mozgás elült.

Erich és Bundy jelent meg Karen mellett, a két férfi leheveredett a nő mellé, és összebilincselték az alsókarjukat. A nő látta, és bólintott. Valószínűleg bölcs rendelkezés, bár úgy emlékezett, hogy a földvihar tombolása idején az embernek mindkét karjára szüksége lehet. Maga nem szívesen bilincselte volna össze magát senkivel, Ed Philipsszel sem.

- Mire gondolsz, Karen? – kérdezte tőle Bundy.

- Rá kellene jönnünk, hogyan lehetne ezt a rendszert irányítani. – felelte habozás nélkül a nő.

- Irányítani?

- Biztos vagyok benne, hogy irányítható. Aki létrehozta, bánni is tud vele.

- Aludjatok! – szólt rájuk Erich. – Holnap is van nap!

Karen ébren akart maradni, de szinte észrevétlenül evezett át az öntudat hártyavékony ködfalán a nehéz álmok tétova birodalmába.

A szőke nő ébredt fel legelőbb. Szétnézett, konstatálta, hogy a férfiak zöme még alszik, és maga is visszamerült még a kellemes bóbiskolásba. Jó negyedóra múlva végleg felserkent. Néhányan már mosolyogtak, jöttek-mentek. Ed Philips még aludt, de a neszek hatására csakhamar kipattant a szeme.

Nem volt por-vagy földvihar, pontosan ugyanott voltak, mint lefekvéskor. Talán mégsem úgy működik ez a különös rendszer, ahogy az ezredes magyarázta. vagy nem egészen úgy.

Néhányan már reggelihez láttak, mások még éppen csak ébredeztek. Öt vagy hat férfi a bozóthoz ment, hogy könnyítsen magán. Erich és Bundy lassan felültek, de még nem vették le a karjukról a bilincset.

Helmut Schellenberg felállt, és nagyot nyújtózkodott. Valaki szolgálatkészen egy kulacsot nyújtott neki, és ő mohón ivott. Két férfi tréfásan kötözködött egymással. Ed Philips lassan felemelkedett, megtörölte a szemét.

Ekkor történt. Hirtelen csapott le rájuk. Rémítő robaj hallatszott, és ezer porból font oszlop emelkedett a magasba. Szanaszét omló és fröcskölő földgejzírekben tombolt az őrjöngő semmi, földdel és gyökérdarabokkal szórta tele az embereket, vadul kavargott, elfedte az eget. Közben folyamatosan zúgott a baljós és rémítő hang; föld alá zárt titán istenkáromló segélykérése, minden más zajt elnyomott, dobhártyát tépett, gondolatokat kuszált össze, magasra korbácsolva a vörös szemöldökű rettegést.

Karennek szeme-szája földdel lett tele. Felpattant ültéből, kapaszkodni próbált. Valami fatörzs imbolygott előtte, próbálta kikerülni, mire a fatörzs ágaival vadul belékapaszkodott, és kétségbeesetten szorította. Előbb lefejteni próbálta magáról az ijedten csimpaszkódó fatörzset, de mozdulata félbeszakadt, amikor megérezte a vállat és a karizmokat.

Igen, a fatörzs a kétségbeesetten kapálódzó Ed Philips volt, valamit mintha mondott is volna, de Karen csak azt érzékelte, hogy mozog a férfi szája. Az üvöltő rettenetben egy szavát se hallotta.

A férfi ekkor megbotlott valamiben, ösztönösen arrébb lépve próbálta egyensúlyát megőrizni, és elengedte a nőt.

Vonító reccsenés a mélyből. Karen lenézett. Rés nyílt a talajban, és ijesztő sebességgel tágult. Ed egyik lába a semmibe lógott, a férfi megugrott, és máris a hasadék túloldalán találta magát. Egymás szemébe néztek Karennel. Az egyre táguló repedés két különböző oldalán álltak.

- Karen!

A nő határozatlanul megmozdult. A repedés hersenve és reccsenve tágul tovább, mire Karen erőteljesen a férfi után kapott. Ed is belé kapaszkodott, mire Karen átesett az egyre táguló nyílás fölött, és leverte a lábáról a férfit.

Még látta, hogy Bundy Cassidy tigrisbukfenccel utánuk lendülve szintén átkel a földhasadékon magával rántva a karjához bilincselt Erichet is. Aztán ed testével együtt lefelé bucskázon valamiféle lejtőn, mindenütt porfellegek rontottak az arcának, és behunyta a szemét.

Félig földdel boríta tért magához egy szelíd lanka aljában.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Tél fagyába meleget,

Tűzből, fényből eleget,

Mosoly-parton áradást,

Lelki fagyra olvadást

Adjon Valentin-nap.

—-

Egy napon vagy ötven centin

Nem múlhat ám egy Valentin;

Hogyha majd Paul helyet Pál int;

Lesz a Valentinból: Bálint

—-
Nyugati szél röpítette

Óceánon túlról ide,

Paprika, puliszka, kása,

Nem volt háza, se lakása,

Nem vágyódott a híg sárba,

Beköltözött februárba.

——
Hogy mások ne csalják jégre,

Felszállott a szürke égre.

Tölgyfa vállán hókorona,

Február a fagy otthona,

Valentin-napnak is, noha

Már van ott egy fagyott hona,

Itt is fagy lett az otthona.

——

Hozzon a Népnek sült ökröt,

Politikusoknak tükröt,

Nagy országos teli bendőt,

Békés jelent, szép jövendőt.

—-

Valentin-nap és február:

Szeretetünk ostromlott vár;

Itt a világ nagyon árva;

Hozz örömöt februárra.

Az AVANA – Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület pályázatot hirdet „A jövő nagykövetei” címmel.

A pályázat célja, hogy a „követek” LEVÉL, ESSZÉ vagy NOVELLA formában fogalmazzanak meg üzeneteket 2110-ben élő utódainknak. A „Jövő nagyköveteinek” feladata, hogy a megadott témákban ( a témák kombinálhatók), szabadon választott stílusban, üzeneteket fogalmazzanak meg.

Két korosztály műveit várjuk: 14-19 év, 19 éven felüliek.

Témák:
1. A bizalom, és a barátság viszonyai száz év múlva.
2. Érzelmek, gondolatok, spiritualitás a kollektív tudattalanban. Mit tudnak majd erről akkor?
3. Mit tesznek a média és az Internet befolyásolása ellen?
4. Milyen jeleket használnak majd a nyelv kiegészítésére?
5. Hogyan oldják meg konfliktusaikat száz év múlva?
6. Milyen új társadalmat hoznak létre utódaink?
7. Mit tettek, amivel megmentették a Föld élőlényeit, bioszféráját?
8. Hogyan építették át lakóhelyüket, hol élnek és hogyan?
9. Megőrizték-e a magyarság tudatát? Képességeiket, tehetségüket hogyan kamatoztatták?
10. Hogyan tolerálják majd azonosságokat és a különbségeket? Tolerálják-e a másságot?

Levél és esszé formában írt üzenetek:
A művek szóljanak a választott témában, jelenünkről, jelen társadalmunkról, annak bármely szegmenséről, de fogalmazzon meg elképzeléseket arról, hogy 100 év elteltével minderről, hogyan vélekednek majd az emberek. Írja le, figyelmeztetéseit, hogy véleménye szerint mire kell vigyázniuk utódainknak, ha meg szeretnék óvni a civilizációt a rá váró katasztrófától.

Novella formában írt üzenetek:
Olyan fantasztikus történeteket várunk, melyek 2110-ben játszódnak.
Milyen lesz a jövő embere? Miféle változásokon kell keresztül mennie, hogy létrejöhessen az új ember? Szükség van változásra egyáltalán? Ez új ember, mennyire fogja úgy érezni, hogy képes befolyásolni az életét, a társadalmat, melyben él? Vagy elveszíti biztonságérzetét, a hitét? Megőrzi-e majd az ősi mítoszát? Hogyan fogja átalakítani környezetét, életét, és önmagát? Érzi majd, hogy tetteinek vannak következményei? Milyen emberi értékeket kell megőriznie a jövő emberének, hogy becsületes és tiszta maradjon? Vagy elnyelik majd a kozmikus távlatok, a technika, a tudomány fejlődése, és eltörpül jelentősége? Milyen veszélyeket rejt a jövő, az emberiség számára?

A művek terjedelme 2-15 gépelt oldal. Nyomtatott vagy elektronikus (lehetőleg M.Word) formában.
Beküldési határidő: 2010. március 31.
Cím: Tóthné Baranyai Judit 7025, Bölcske, József Attila u. 1.
E-mail: jucidanus @ citromail.hu

Kérjük feltüntetni a következőket: név, életkor, postai- és E-mail cím.

A beérkezett, kiválasztott üzeneteket az írók közreműködésével korrektúrázzuk és zsűrizzük. Az elbírálási rostán átesett, legsikerültebb alkotásokat, az Avana Arcképcsarnok kiadványunk különszámában „Üzeneteink 2110-be” címmel megjelentetjük.