Hétköznapi realitás
Kínlódva napról napra, hétről hétre,
Máról holnapra, mindig évről évre,
Ádáz hétköznap tüzes tenyerében,
Mint Dániel ama veremben, régen.
Bár a lónak a bögöly nem király,
S a földnek sem lesz ura az aszály,
A mérgét érzi,
Ha naponta szúrja,
S mint Philoktétész sebe:
Bűzlik újra.
A “nincs” pengéje váj fájó sebet,
Foszladozik a lelkiismeret,
Ha tán csak egyszer végre “volna” volna,
Tán még a fagy szava is mást dalolna,
Hajnali dalt is mást zúgna a szél;
De míg a pocsolya “nincs”-ről regél,
A vén Halál,
Mint csuklyás, rút öreg,
Az utca túlsó felén
Tekereg.
Hány pótolhatatlan perc illan el,
Hány lépés még a halál-hegyre fel,
Hány kósza démon csap le vágyainkra,
Hány társaságban maradunk magunkra?
A néma Hold is érti, mi a lényeg,
És látja: akik pénzesen szegények,
Azokra vádlón néznek
Mind a fények.