Mátyás, az igazságos
TELJES DARAB
MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS
(Jelenet Galeotto Marzio feljegyzése alapján)
SZEMÉLYEK:
MÁTYÁS, Magyarország királya
RANGONI Gábor, királyi kancellár
HAUGWITZ, kapitány
ROVERELLA bíboros, pápai követ
BORBÁLA
KATALIN szolgálólányok
ERZSÉBET
Történik Olmützben, 1469. március 12-én
l. Jelenet
Borbála egyedül
BORBÁLA:
Kati! Erzsi! Hol vagytok? Gyerünk teríteni szaporán!
2. Jelenet
Borbála, Katalin, Erzsébet
KATALIN:
Jövünk már!
ERZSÉBET:
Mi a manó! Mért kiabálsz, Borcsa? Tán itt a török?
KATALIN:
Eszednél vagy? Méghogy a török! Itt, Olmützben? Na, az volna még csak a szép!
BORBÁLA:
Dehogy a török! A király érkezett meg! Láttam az ablakból! Tíz perc múlva itt van, és nagyon éhes lesz! Na terítsetek szaporán!
KATALIN:
Terítünk, terítünk…
ERZSÉBET:
Hanem te, Borcsa! Mondd már el nekünk, mért kaptál te házat a királytól? Csak nem addig riszáltad a…
BORBÁLA:
Félreértitek.
KATALIN:
Az ám! Te félre, mi meg értjük!
BORBÁLA:
Szemtelen!
ERZSÉBET:
Ismerjük ám a királyt! Mátyás, az igazságos! Meg Mátyás, a jóétvágyú, meg Mátyás, a szoknyabarát!
KATALIN:
Tudjuk ám mi a dörgést!
BORBÁLA:
Nem tudtok ti semmit! Vegyétek tudomásul, a király azért jutalmazott meg, mert kétszer elbotlottam.
ERZSÉBET:
??
KATALIN:
Hogy micsoda?
BORBÁLA:
Kétszer elbotlottam.
ERZSÉBET:
Nem helyesebb úgy mondani, hogy feldőltél?
BORBÁLA:
Elbotlottam, ha mondom! Rendben van, elmesélem! Az úgy volt, hogy a király aprólékosan elmondta, mit kell tennem. A velencei követeket fogadta. Azt a nagy kövért, a kis kopaszt, meg azt a harmadikat, amelyik mindig olyan asszonyosan öltözködik.
(Katalin és Erzsébet eljátsszák, amit Borbála mesél.)
Mátyás király akkor egymaga harcolt a török ellen, Velence pedig sok pénzt igért neki a háborúra. Hát meg is jött ez a három jómadár, de pénzt azt bíz egy garast se hoztak, csak egy gyönyörű étkészletet muránói üvegből. Nem mondom, szép volt az, meg drága is, de mármost mit kezdjen vele a király a török ellen? Hát a mi Mátyásunk azzal a készlettel teríttetett a Signoria követeinek.
KATALIN:
Amit hoztak?
BORBÁLA:
Azzal hát! Amikor teletömték a bendőjüket, akkor jöttem én! Bementem, mintha bort akarnék töltögetni, elbotlottam, belekaptam az abroszba, de elvágódtam, és az egész flinces-flancos muránói üveg készletet lerántottam az asztalról!
ERZSÉBET:
Lerántottad!
BORBÁLA:
Le ám, de úgy, hogy egy se maradt épen!
KATALIN:
Nahát!
ERZSÉBET:
Nem vesszőztetett meg a király?
BORBÁLA:
Dehogy vesszőztetett! A többiekkel gyorsan feltakarítottuk, aztán Mátyás parancsára felraktunk egy arany étkészletet a muránói helyett, ami pozdorjává tört. Akkor megint bementem bort töltögetni.
KATALIN:
De másodszor már nem tettél kárt!
BORBÁLA:
Dehogynem! Éppen ez a lényeg!
ERZSÉBET:
Csak nem leverted azt is?
BORBÁLA:
Le én! Le bizony!
ERZSÉBET:
Te szegény Borcsa! A hiba nem jár egyedül!
BORBÁLA:
Levertem azt is, mert le kellett. Akkor aztán a mi csavaros eszű Mátyás királyunk felemelt egy aranytányért, és odatartotta a követek orra elé. Hallottam is, amit mondott.
KATALIN:
Ne mondd! Mit mondott?
BORBÁLA:
Látják, uraim, az arany nem törik el. Ne tegyenek oda üveget, ahol aranyra van szükség.
ERZSÉBET:
Jól megadta nekik! Megértették a velencések?
BORBÁLA:
Meghiszem azt! Még aznap hazamentek aranyért.
3. Jelenet
voltak, Rangoni
RANGONI:
Meg van már terítve, lányok?
KATALIN:
Jaj, a kancellár úr!
RANGONI:
Kapjátok magatokat, máris itt a felség! Jó is, hogy nem készültetek el! Vigyetek ki mindent az udvarra!
BORBÁLA:
Az udvarra?
RANGONI:
Az idő szép, a király kint ebédel.
ERZSÉBET:
Ahogy a kancellár úr parancsolja!
BORBÁLA:
Gyerünk, Kati!
(Borbála, Erzsébet, Katalin cihelődnek, aztán el.)
4. Jelenet
Rangoni, Haugwitz
HAUGWITZ:
Kancellár úr!
RANGONI:
Á, Haugwitz kapitány! Sikerrel járt a felség?
HAUGWITZ:
Mindenekelőtt szerencsével. Találkozott Podjebrád György királlyal. Ezért most a harc szünetel. Hogy ez mennyire siker, majd eldönti az idő.
5. Jelenet
voltak, ROVERELLA
ROVERELLA:
Mit jelentsen ez, kapitány úr?! Önök igaz keresztény hitük dacára az eretnek ellenséggel paktálnak?
HAUGWITZ:
Mátyás király kíséretében voltam, bíbornok úr!
ROVERELLA:
Annál inkább kötelessége volna, hogy uralkodóját figyelmeztesse az egyház iránti kötelességeire!
HAUGWITZ:
Nincs jogom ítélkezni a király cselekedetei felett, eminenciás uram!
ROVERELLA:
Inkább a bűn terhét veszi a fejére, kapitány?
RANGONI:
Feleslegesen hangoskodik eminenciád. Arra kell kérnem: viselkedjék illendően, vagy vonuljon vissza a szállására.
ROVERELLA:
A Szentatya neheztelni fog, kancellár uram.
RANGONI:
A király is neheztel a Szentatyára. Eminenciád bizonyára tudja, hogy joggal. Kapitány úr, ki az a fiatalember, aki a király oldalán lovagolt be a városba?
HAUGWITZ:
Nem más, mint Viktorin, Podjebrád fia.
ROVERELLA:
Micsoda, az ellenség, a főeretnek fia? Éppen Viktorin, Podjebrád kedvence? Csak nem kötöttek békét kegyelmetek?
HAUGWITZ:
Nem, eminenciás uram.
ROVERELLA:
Mátyás király talán valami túszt adott érte cserébe?
HAUGWITZ:
Nem adott, bíbornok úr.
ROVERELLA:
Akkor nem értem! Sehogysem értem.
6. Jelenet
voltak, Mátyás, kíséret
HAUGWITZ:
Uraim, Mátyás király! (tiszteleg)
MÁTYÁS:
Köszönöm, kapitány. Tiszteletem, eminenciás uram. Kancellár úr, veled majd beszélnem kell.
ROVERELLA:
Felség! A magát Csehország királyának nevezni merő gyalázatos főeretnek, Podjebrád György Viktorin nevű fia tíz perccel ezelőtt felséged társaságában lovagolt be ebbe a városba.
MÁTYÁS:
Innét, az ablakból felismerte? Jó szeme van eminenciádnak!
ROVERELLA:
Úgy vélem, felséged most könnyen és gyorsan megnyerhetné a háborút.
MÁTYÁS:
Nem osztom eminenciád véleményét. Az ellenség erős. Láthatta, hogy ezt a várost is milyen nehezen vettük be.
ROVERELLA:
Felséged kezében van Podjebrád fia.
MÁTYÁS:
Tárgyaltam az apával. A fiú a vendégem.
ROVERELLA:
Podjebrád ezt a fiát úgy szereti, hogy a lelke üdvösségét is odaadná érte! Felséged veresse vasra, kínoztassa meg, üzenje meg Podjebrádnak, hogy vagy elevenen nyúzatja meg a fiát, vagy leteszi a fegyvert és átadja felségednek Csehországot!
MÁTYÁS:
Ezt akkor se tenném, ha án állnék vesztésre, nem pedig a csehek.
ROVERELLA:
Gondoljon felséged a Szentatyára, a költségekre és a háborús veszteségekre !
MÁTYÁS:
Csirkefogóvá züllik az az ország, amelyiknek lator a királya, eminenciás uram.
ROVERELLA:
Felséged a szavát adta Podjebrádnak?
MÁTYÁS:
Nem adtam a szavamat.
ROVERELLA:
Akkor igazán nem értem, miért tétovázik, felség.
MÁTYÁS:
Nemcsak az adott szó jelenti a becsületet, eminenciás uram. Egy tekintet, egy mosoly, egy bólintás is a baráti jóindulat reményét nyújtja - és a király minden pillanatban király.
ROVERELLA:
Ne legyen ilyen finnyás, felség! Eretnekekkel szemben az adott szó, vagy az eskü sem számít, olyan csekélység meg főleg nem, mint egy mosoly vagy a tekintet! Ellenük semmi sem bűn. Felséged legyen egészen nyugodt: a Szentatya majd feloldozza, Isten pedig megbocsát.
MÁTYÁS:
Undorodom eminenciád javaslatától. Többet ne halljak ilyet az országomban! Viktorint meghívom ebédre, utána pedig tisztelettel visszaküldöm az édesapjához. Kapitány úr! Kancellárom! Induljatok az asztalomhoz! Ha eminenciádnak nincs jobb dolga, megtisztelhet ebédre. De fáradt vagyok, arra kérném, ma ne prédikáljon az asztal mellett a szeretetről. Az út elgyötört, nem tudnék figyelni. Ha van kedve, jöjjön eminenciás uram.
(Rangonival és Haugwitzcal együtt el.)
7. Jelenet
ROVERELLA egyedül
ROVERELLA:
Ez hallatlan! Ilyet még nem hallottam! Mi lesz azzal az országgal, amelynek ilyen a királya?