Mivel most már igen komoly esélyem van, hogy megérjem 2010-et, ideje elköszönnöm 2009-től.
——-
2009. bitang nehéz év volt.
Januárban meghalt az Édesanyám.
——-
Egy évvel ezelőtt nem fogadtam volna rá, hogy egy év múlva - azaz most - még megleszünk, meglesz a házunk, és meglesz a család minden tagja.
Csodálatos családom van - megvagyunk.
Most sem fogadnék rá, hogy jövő ilyenkor még mindig talpon leszünk..
——-
Hétköznapi nehézség akadt bőven; de ezek nem belülről, hanem kivétel nélkül mindig anyagi természetűek voltak, és mindig kívülről támadtak a családra. Hogy mi mindent tettünk és tettem az örökösen megújuló makacs attakok visszaverésére - nem részletezem. Nota bene, jövőre nem mindent tehetek meg azok közül, illetve néhány dolgot csak ingyen tehetnék - idült politikusi hülyeségből kifolyólag.
——-
Továbbra sem lettem tagja szekértábornak, pártnak vagy gittegyletnek.
Még öregebb lettem megalkuvónak.
Nyilván nagyon hülye lehetek, pedig a MIÉP-et (és talán a Jobbikot) leszámítva mindegyik pártban van néhány volt évfolyam- osztály- vagy kollégiumi szobatársam, egyéb országos cimborám; miért nem keresem őket, miért nem próbálok részesülni a jelen társadalom egyik fő jellemzőjét alkotó korrupcióban?
Régebben két egymást követő kormányban is akadt egy-egy államtitkár ismerősöm…
Hálistennek a két utóbbiban nem, azt nem tudtam volna elviselni. Most már az én ifjúságom idején is hírhedt pártelit-kölkök generációja ragadta magához a kormányrudat, és bőséggel igazolja a róluk már akkor kialakult véleményt. Korabeli neveltetésük a
“Itt is voltam, ott is voltam,
Világot bekódorogtam,
A jövőtől úgyse félek,
Minden enyém, amíg élek.”
alapján történt, és felszínes értéktelenségük külön magyarázatot nem igényel. Soha semmit sem tudnak a sablonon kívül azt erőszakolják, eredeti ötletük nulla, a beléjük génkódolt helytartószemlélet úgyse engedné, hogy hasznosat akarjanak tenni, amellett lelketlen bioandroidok, semmi jót nem várhatunk tőlük.
Remélhetőleg hamarosan a süllyesztőbe távoznak; de ez se biztos. Durva választás következik; megint mindenki fasiszta lesz, aki nem komprádor. Négy éve ezzel a hülyeséggel már sikerült megvezetni az országot…
—-
Szóval miért nem akarok részesülni a korrupció áldásaiból, miért nem építek magam köré kapcsolatrendszert?
Nyilván hülyeségből.
A korrupció nem ismétlődő kihágások soha véget nem érő sorozata; hanem jelenlegi társadalmunk lényegi vonása.
Annak idején egy magyar író (Asbóth János) már az 1860-as években azt írta az (akkori) Egyesült Államok társadalmáról, hogy annak lényege propagandájával ellentétben nem a szabadság, hanem a korrupció. Hogy “a szabadság honában” sokkal nagyobb a korrupció, mint a rendi Magyarországon….
Nota bene…
Lehet, hogy igaza volt?
Én meg olyan hülye vagyok, hogy nem kérek belőle, sőt…
Sőt…
Igazán hülye fejjel még büszke is vagyok arra, hogy az utóbbi negyvenhét (jó, majdnem negyvennyolc!) év nagyszabású hazai csirkefogás-dömpingjében semmi részem, és semmi hasznom.
Az életszínvonal-emelő áremelésektől a Bokros-csomagon keresztül az utóbbi évek idétlen Reformereinek dilettáns kapkodásáig az összes gazdasági és politikai agyatlanságban ártatlan vagyok.
Egyiknek sem vagyok adósa.
Mindnek a hitelezője vagyok.
Ahogy az összes tolvajnak, lenyúlónak, “privatizálónak”, a röhejes vételárat ki sem fizető, de üzemeket bezáró “külföldi befektetőnek”, hülye feltételeket megvesztegetéssel ránk oktrojáló bankárnak, szerencselovagnak, csalónak; az egész, rikoltozó-ugráló-táncikáló-vakaródzó korrupcióvörös és spekulációcsupasz valagú nemzetközi majomhordának, amely ezen a nyomorult országon évtizedek óta élősködik.
Hülye fejjel még büszke is vagyok rá, hogy semmi közösségem velük, hogy a hitelezőjük vagyok - ahogy még néhány millió ember Magyarországon.
Író vagyok. Munkám a lehetetlen. Ego sum vincere invictum. Ha én nem, majd más. A többségi elv nem mérvadó.
Kemény plebejus büszkeséggel - az egyetlen lehetséges oldalon.
——
Most pedig az írói évzárás - ami elsősorban ide tartozik.
Sokat írtam ebben az évben, és sokfélét. Verset, novellát, darabot.
Nyuzga javaslatára elkezdtem a Szőke nő zűrben az űrben című blogregényt; minden héten van Szőkenő-napom; a történet a derekához közelít.
És november 18-án elkezdtem - még Valamit.
Meg is jelent sok - sok helyen.
Az év során amatőrök, félamatőrök és hivatásos színészek hét darabomat játszották körülbelül százszor. Egy darabomat - ha nem is nagyon sűrűn - ‘97 óta játsszák.
Különböző pályázatokon különböző eredményeket értem el.
(Hivatalosan július 24-től) szerkesztem a scifi.hu-t, november 1-jétől a bookmania.eu-t.
——-
Néhány folyamatban lévő írásomról:
Szólón új törvényei
A novellaciklus két darabja megjelent az Új Galaxis 15. számában.
Igazság szerint nem tudom, hogy a négy elkészült novella mellé még hányat kell megírnom, hogy a ciklus teljes legyen.
Hiszek benne, hogy napjainkban az állampolgár a demokráciának titulált plutokratikus rendszer túlsúlyával szemben védelemre szorul.
Ez világszerte így van, de nálunk különösen kritikus a helyzet; megérett a novellaciklusban jelzettekhez hasonló szellemű törvények kimunkálására és bevezetésére. Nélkülük nemcsak az a veszély fenyeget, hogy koldusbotra juttat bennünket csirkefogó, elbitangolt, rossz társaságba keveredett, tékozló kölkünk, a politika; hanem az is hogy mérhetetlenül súlyos civilizációs visszaesés vár ránk.
Nem csupán balkanizálódás, több annál.
Már ismerek olyan jogászt, aki biztos benne, a közeljövőben a már meglévő tendenciák olyan mértékben fognak tovább harapódzni, hogy nemcsak a halálbüntetést fogják visszaállítani, de nyilvános kivégzés és intézményesített testi fenyítés is lesz.
Ez természetesen túlás, de már vannak ilyen vélemények. A hal azonban a fejétől bűzlik; a legálszentebb szöveg az, hogy a nép akarta, a nép választotta. Ez csak akkor volna érvényes, ha létezne a társadalmi kontroll intézménye; és a politika valóban felelős volna. Ha a politika ragaszkodnak ahhoz a programhoz, amelyre felhatalmazást kapott.
Jelenleg nem választunk, csak szavazunk; négyévente trónra ültetünk egy szimbólum jelezte diktatúrát.
Sajnos, a liberalizmus valami ilyesmit gerjeszt.
Mert a liberalizmus valódi értéke nem fennkölt eszméiben, hanem azoknak a rideg valósággal való kölcsönhatásában rejlik. Hogy mi valósítható meg, mennyire hogyan, és célszerű-e. A valósággal számot nem vető “eszme” csupán kártékony propaganda. A szabad formula nem azonos a szabad, ha van rá pénzed formulával.
——-
Szőke nő zűrben az űrben
Időjáték, térjáték, kulturális hagyományokkal való játék.
A regény világa a Fukuyama-univerzum. Egy olyan jövendő, amely Fukuyama tézisei alapján születhet. A történelem eszme és szellemi értelemben véget ért; de a technológiai haladás tovább tart. A kapitalizmus önfelszámoló vonásai teljesen más értelemben érvényesülnek, mert teret kaptak. (Meg időt is, de ezt még sokan nem is sejtik.)
Végtelen teret. A szó szoros értelemben. Az emberiség kirajzott a világmindenségre - és milliószorosára növelve reprodulálta a földi káoszt.
A helyzet csaknem reménytelen. A korlátlan űrutazás lehetősége minden hatalmi és gazdasági egységtörekvést kilátástalanná tett. A földiek még azt hiszik, mindent ők irányítanak, holott a Föld státusza is merőben más lett.
Az emberiség minden megoldatlan problémáját kivitte az űrbe, és rákos daganat módjára terjeszkedik.
Közben a tarisznyájában ott lappanganak évezredek szőnyeg alá söpört rettenetei; mert a “modern” profithajsza nem ad lehetőséget az embernek önmaga tökéletesítésére.
A nagy cégek uralma a létező leghülyébb világuralom, hiszen ők a profit szempontjain túl nem látnak, ők csak keresni akarnak, a világ minden más gondját oldja meg, aki tudja; az övéknél bármely közepes képességű király uralma értelmesebb. A hatalom nem lehet “nyereséges” - ez szempontnak is hülye. Az ilyen hatalom recseg-ropog, világproblémák százait idézi elő.
A Földön már gyakorlatilag kasztrendszer van; elkülönül egymástól az elit, illetve a többségi bunkók világa.
Karen Boczhana Kadleciková harmincöt éves, csinos szőke nő. A Földön elég jól eligazodik. Legalábbis azt hiszi magáról.
Most azonban az űrbe vetődik, és ott méretes zűrbe keveredik.
Nem is sejti, mekkorába.
A történetet folytatólagosan közlöm, nagyjából a harmadánál tart.
