Itt a vén muskétás beszél

Mivel most már igen komoly esélyem van, hogy megérjem 2010-et, ideje elköszönnöm 2009-től.

——-

2009. bitang nehéz év volt.

Januárban meghalt az Édesanyám.

——-

Egy évvel ezelőtt nem fogadtam volna rá, hogy egy év múlva - azaz most - még megleszünk, meglesz a házunk, és meglesz a család minden tagja.

Csodálatos családom van - megvagyunk.

Most sem fogadnék rá, hogy jövő ilyenkor még mindig talpon leszünk..

——-
Hétköznapi nehézség akadt bőven; de ezek nem belülről, hanem kivétel nélkül mindig anyagi természetűek voltak, és mindig kívülről támadtak a családra. Hogy mi mindent tettünk és tettem az örökösen megújuló makacs attakok visszaverésére - nem részletezem. Nota bene, jövőre nem mindent tehetek meg azok közül, illetve néhány dolgot csak ingyen tehetnék - idült politikusi hülyeségből kifolyólag.

——-

Továbbra sem lettem tagja szekértábornak, pártnak vagy gittegyletnek.

Még öregebb lettem megalkuvónak.

Nyilván nagyon hülye lehetek, pedig a MIÉP-et (és talán a Jobbikot) leszámítva mindegyik pártban van néhány volt évfolyam- osztály- vagy kollégiumi szobatársam, egyéb országos cimborám; miért nem keresem őket, miért nem próbálok részesülni a jelen társadalom egyik fő jellemzőjét alkotó korrupcióban?

Régebben két egymást követő kormányban is akadt egy-egy államtitkár ismerősöm…

Hálistennek a két utóbbiban nem, azt nem tudtam volna elviselni. Most már az én ifjúságom idején is hírhedt pártelit-kölkök generációja ragadta magához a kormányrudat, és bőséggel igazolja a róluk már akkor kialakult véleményt. Korabeli neveltetésük a

“Itt is voltam, ott is voltam,

Világot bekódorogtam,

A jövőtől úgyse félek,

Minden enyém, amíg élek.”

alapján történt, és felszínes értéktelenségük külön magyarázatot nem igényel. Soha semmit sem tudnak a sablonon kívül azt erőszakolják, eredeti ötletük nulla, a beléjük génkódolt helytartószemlélet úgyse engedné, hogy hasznosat akarjanak tenni, amellett lelketlen bioandroidok, semmi jót nem várhatunk tőlük.

Remélhetőleg hamarosan a süllyesztőbe távoznak; de ez se biztos. Durva választás következik; megint mindenki fasiszta lesz, aki nem komprádor. Négy éve ezzel a hülyeséggel már sikerült megvezetni az országot…
—-

Szóval miért nem akarok részesülni a korrupció áldásaiból, miért nem építek magam köré kapcsolatrendszert?

Nyilván hülyeségből.

A korrupció nem ismétlődő kihágások soha véget nem érő sorozata; hanem jelenlegi társadalmunk lényegi vonása.

Annak idején egy magyar író (Asbóth János) már az 1860-as években azt írta az (akkori) Egyesült Államok társadalmáról, hogy annak lényege propagandájával ellentétben nem a szabadság, hanem a korrupció. Hogy “a szabadság honában” sokkal nagyobb a korrupció, mint a rendi Magyarországon….

Nota bene…

Lehet, hogy igaza volt?

Én meg olyan hülye vagyok, hogy nem kérek belőle, sőt…

Sőt…

Igazán hülye fejjel még büszke is vagyok arra, hogy az utóbbi negyvenhét (jó, majdnem negyvennyolc!) év nagyszabású hazai csirkefogás-dömpingjében semmi részem, és semmi hasznom.

Az életszínvonal-emelő áremelésektől a Bokros-csomagon keresztül az utóbbi évek idétlen Reformereinek dilettáns kapkodásáig az összes gazdasági és politikai agyatlanságban ártatlan vagyok.

Egyiknek sem vagyok adósa.

Mindnek a hitelezője vagyok.

Ahogy az összes tolvajnak, lenyúlónak, “privatizálónak”, a röhejes vételárat ki sem fizető, de üzemeket bezáró “külföldi befektetőnek”, hülye feltételeket megvesztegetéssel ránk oktrojáló bankárnak, szerencselovagnak, csalónak; az egész, rikoltozó-ugráló-táncikáló-vakaródzó korrupcióvörös és spekulációcsupasz valagú nemzetközi majomhordának, amely ezen a nyomorult országon évtizedek óta élősködik.

Hülye fejjel még büszke is vagyok rá, hogy semmi közösségem velük, hogy a hitelezőjük vagyok - ahogy még néhány millió ember Magyarországon.
Író vagyok. Munkám a lehetetlen. Ego sum vincere invictum. Ha én nem, majd más. A többségi elv nem mérvadó.

Kemény plebejus büszkeséggel - az egyetlen lehetséges oldalon.
——

Most pedig az írói évzárás - ami elsősorban ide tartozik.

Sokat írtam ebben az évben, és sokfélét. Verset, novellát, darabot.

Nyuzga javaslatára elkezdtem a Szőke nő zűrben az űrben című blogregényt; minden héten van Szőkenő-napom; a történet a derekához közelít.

És november 18-án elkezdtem - még Valamit.
Meg is jelent sok - sok helyen.

Az év során amatőrök, félamatőrök és hivatásos színészek hét darabomat játszották körülbelül százszor. Egy darabomat - ha nem is nagyon sűrűn - ‘97 óta játsszák.
Különböző pályázatokon különböző eredményeket értem el.

(Hivatalosan július 24-től) szerkesztem a scifi.hu-t, november 1-jétől a bookmania.eu-t.

——-

Néhány folyamatban lévő írásomról:

Szólón új törvényei

A novellaciklus két darabja megjelent az Új Galaxis 15. számában.

Igazság szerint nem tudom, hogy a négy elkészült novella mellé még hányat kell megírnom, hogy a ciklus teljes legyen.

Hiszek benne, hogy napjainkban az állampolgár a demokráciának titulált plutokratikus rendszer túlsúlyával szemben védelemre szorul.

Ez világszerte így van, de nálunk különösen kritikus a helyzet; megérett a novellaciklusban jelzettekhez hasonló szellemű törvények kimunkálására és bevezetésére. Nélkülük nemcsak az a veszély fenyeget, hogy koldusbotra juttat bennünket csirkefogó, elbitangolt, rossz társaságba keveredett, tékozló kölkünk, a politika; hanem az is hogy mérhetetlenül súlyos civilizációs visszaesés vár ránk.

Nem csupán balkanizálódás, több annál.

Már ismerek olyan jogászt, aki biztos benne, a közeljövőben a már meglévő tendenciák olyan mértékben fognak tovább harapódzni, hogy nemcsak a halálbüntetést fogják visszaállítani, de nyilvános kivégzés és intézményesített testi fenyítés is lesz.

Ez természetesen túlás, de már vannak ilyen vélemények. A hal azonban a fejétől bűzlik; a legálszentebb szöveg az, hogy a nép akarta, a nép választotta. Ez csak akkor volna érvényes, ha létezne a társadalmi kontroll intézménye; és a politika valóban felelős volna. Ha a politika ragaszkodnak ahhoz a programhoz, amelyre felhatalmazást kapott.
Jelenleg nem választunk, csak szavazunk; négyévente trónra ültetünk egy szimbólum jelezte diktatúrát.

Sajnos, a liberalizmus valami ilyesmit gerjeszt.

Mert a liberalizmus valódi értéke nem fennkölt eszméiben, hanem azoknak a rideg valósággal való kölcsönhatásában rejlik. Hogy mi valósítható meg, mennyire hogyan, és célszerű-e. A valósággal számot nem vető “eszme” csupán kártékony propaganda. A szabad formula nem azonos a szabad, ha van rá pénzed formulával.

——-

Szőke nő zűrben az űrben

Időjáték, térjáték, kulturális hagyományokkal való játék.
A regény világa a Fukuyama-univerzum. Egy olyan jövendő, amely Fukuyama tézisei alapján születhet. A történelem eszme és szellemi értelemben véget ért; de a technológiai haladás tovább tart. A kapitalizmus önfelszámoló vonásai teljesen más értelemben érvényesülnek, mert teret kaptak. (Meg időt is, de ezt még sokan nem is sejtik.)

Végtelen teret. A szó szoros értelemben. Az emberiség kirajzott a világmindenségre - és milliószorosára növelve reprodulálta a földi káoszt.

A helyzet csaknem reménytelen. A korlátlan űrutazás lehetősége minden hatalmi és gazdasági egységtörekvést kilátástalanná tett. A földiek még azt hiszik, mindent ők irányítanak, holott a Föld státusza is merőben más lett.

Az emberiség minden megoldatlan problémáját kivitte az űrbe, és rákos daganat módjára terjeszkedik.

Közben a tarisznyájában ott lappanganak évezredek szőnyeg alá söpört rettenetei; mert a “modern” profithajsza nem ad lehetőséget az embernek önmaga tökéletesítésére.

A nagy cégek uralma a létező leghülyébb világuralom, hiszen ők a profit szempontjain túl nem látnak, ők csak keresni akarnak, a világ minden más gondját oldja meg, aki tudja; az övéknél bármely közepes képességű király uralma értelmesebb. A hatalom nem lehet “nyereséges” - ez szempontnak is hülye. Az ilyen hatalom recseg-ropog, világproblémák százait idézi elő.

A Földön már gyakorlatilag kasztrendszer van; elkülönül egymástól az elit, illetve a többségi bunkók világa.

Karen Boczhana Kadleciková harmincöt éves, csinos szőke nő. A Földön elég jól eligazodik. Legalábbis azt hiszi magáról.
Most azonban az űrbe vetődik, és ott méretes zűrbe keveredik.

Nem is sejti, mekkorába.

A történetet folytatólagosan közlöm, nagyjából a harmadánál tart.

VERSBE ÁLMODÓ

Ezzel a címmel jelent meg karácsonyra a poet.hu idei évkönyve.

Az antológiában megtalálható a Nem az a szép című versem.

Barátaim közül jelen vannak a kötetben Bódai-Soós Judit, Mezei Annamária - és még sokan mások…

—————-

BETŰK, SZAVAK, MONDATOK

33 novella

Megjelent a Corvin Művelődési Ház novellapályázatának anyaga az Aposztróf Kiadó gondozásában.

Benne A szatymazi asszonyok című novellám.

Ádvent végén mindenkinek kívánom, hogy lelkileg tudjon felkészülni az ünnepre, tudjon pihenni, boldognak lenni.

A Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 44. irodalmi pályázatán Választott haza című darabom nívódíjat nyert.

A díjkiosztón nagy örömömre Kasza Magdi is részt vett, Ő a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Képregénykiadók Országos Szövetsége képregénypályázatán nyert - ugyancsak nívódíjat.

Magdi!

Sok szeretettel gratulálok!

——

Köszönöm a bíráló bizottság munkáját!

Gratulálok a többi díjazottnak!

Gyöngyös Imrének elküldtem a Választott haza című friss darabomat.

Ezt a verset kaptam cserébe:

Pete Laci műveivel…

Szövegeddel öblögettem versre kényes nyelvemet

s mondhatom, hogy elbűvölt sok szívedből szállt versremek:

szertebóbiskolt, elárvult álmaimba halmozom,

szíved műve, bűve, bája szárnyal a sok szép soron.

Életed bizonyságául alkotod a művedet

magyar eszményképül, melyet magyar művész műve vet.

Szörnyeteg világban élünk, életünk bár kényelem,

sűrített nyomor-zsugorban földünk oly könyörtelen.

Bántatlanul megmaradni tisztán, érintetlenül,

ezredünk fertőzött mocska bármily messze szétterül,

korcs korunknak száz bajától elszakadni oly nehéz

szebb világra vágyó lelkünk mindig minden szépre kész!

Dédelgessük hát magányunk, mely, ha néha ránkhajol,

szíveinkből szűrt csodáknak, szépségeknek vágya szól;

ajnározza magyarságunk szentül, rendületlenül

nyelvünk művelése, mely ma szellemünkkel egyesül!

Drámáidban alkoss szépet, örök magyart és nagyot

melyben nyelvünk művelt fénye csillogóan felragyog!

2009-09-05

————

Meghatódtam. Csodálatos dolog a net. Semmiképpen sem tudnék elutazni Wellingtonba. Imre sem jöhetne Sarkadra.

———

A válaszom:

——-

VÁLASZ IMRÉNEK 2009. SZEPTEMBER 5.

Drága Atyai Barátom, köszönöm a versedet,

Remek érzés ám úgy írni, hogy egy jó költő szeret.

Jöhet vihar; biztos kézben nem borul fel a ladik,

Eljut még a szép magyar szó Wellingtontól Sarkadig.

Látjuk, a vész hogy’ pusztított, meg a kurta hogy’ kapart;

Magyar költő feladata: megtartani a magyart.

Sejtelmünk se lehet róla, hogy mennyi minden kihullt,

Ólomszürke ködfellegből gomolyog felénk a múlt.

Mások lopnak történelmet, öröklétet, hagyományt,

Mi, amink van, elhajítjuk, mint a megunt paszományt.

Népünk és nyelvünk magánya erkölcsivé csendesül;

Csupa retyerutya között állunk itt mi egyedül.

Felvett minket Európa. Ez a rozzant, vén batár,

Közben pár kedves szomszédunk újabb Trianonra vár.

Taroltak itt egykor kánok, bégek, szultánok, basák,

Most keleti lombikból lett, fattyú piacgazdaság.

Régen a baj terjedését királyi kéz vágta el;

Profanizált kézrátétel: s az országnak lába kel.

Padlón a nép egészsége, gödörben az oktatás,

Nyegle bürokrata banda a tudásnak vermet ás.

Köztereken pöffeszkedik minden deviancia,

Aprópénzből gyászol a korán meghalt apa fia.

 

És a többi. Felsorolni még száz oldal is kevés,

De lássuk, Kedves Barátom, milyen nagy a küldetés.

Mi, akik még hiszünk abban, hogy a versek célja más,

Mint belterjes, rossz talány, vagy dilettáns játszadozás,

Tudjuk, addig a magyar szó ki nem fogy, el nem kopik,

Míg a verseink eljutnak Wellingtontól Sarkadig.

Amíg néhány magyar strófa a világban csavarog,

Isten mindig tudni fogja: élnek még a magyarok.

——-

Társalgásunk harmadik résztvevője Arkhilokhosz volt.

Jó egészséget, Imre! A barátságod - megtiszteltetés!

 

Először jártam a Szegedi Fantasztikus Táborban.

Hallani már sokat hallottam róla, kíváncsi voltam.

———-

Nagy örömmel fogadtam, hogy meghívtak előadónak. Miután kiderült, hogy az Utópia-tanulmányból az ÚG helyszűke miatt csak rövidített változatot közölhet, különösen jól esett Pusztai István és Zámor biztatása: itt elmondhatom az egészet.

———-

Hétfőn egy óra körül kászálódom ki Karcsi autójából. Volt Klebelsberg-iskola. Talpalatnyi SF a magyar valóság közepén.

Sietek mindenkit üdvözölni. A jelenlévők kétharmadával most találkozom először. Nagy örömmel fedezem fel, hogy a gyurmázó asztalnál K. Varga Bea végtelen türelme vigyázza az apróságokat. Bea keze gyurmás, valamit formázott éppen. Róla mindig is azt gondoltam, hogy mindenhez ért.

Sorra Zámor kalauzolása mellett a többiek. Vásárhelyi Lajos szakállas mosolya egy karosszékben. Tücsi, Szélesi Sanyi, Pusztai Pista. Igen illusztris társaság készül itt ebédelni.

Felbukkan Rhewa. Nagyon-nagyon örülök Neki, régtől fogva szerettem volna személyesen is megismerni.

Az ebéd: chilis bab. Mellettem Szélesi Sanyi a kisfiával. A gyerek igazi is vasgyúró; a szeme sem áll jól - és most éppen makacskodik. Nem kell a chilis bab, nem és nem! Sanyi minden igyekezetével szemben férfiasan kitart: azért sem eszik belőle…

Vajon kitől örökölte a makacsságot?

A chilis bab amúgy kiváló, rendesen közé nézek a második tálnak is.

Szóval: chilis bab - és végtelen szeretet. Ezzel fogadják itt a jövevényt…
———

Az előadásom több menetben késő éjszakáig tart. Van néhány kiváló felvetés; fel kellene jegyeznem őket. A téma kapcsán hosszan és jóízűen beszélgetünk.

Vacsora után elkap az ördög. Miért ne lehetne vásári komédiát előadni a táborban? Szerencsére Rhewa jól bánik a laptoppal, én meg diktálom a darabot, mint valami régimódi vezérigazgató.

(Közben kínos közjáték: váratlan cikk a scifi.hu-n. Kellemetlen incidens, nem tartozik ide.)

Szereplő-válogatás; vagy inkább hajkurászás. Izgalmas a dolog; itt hemzsegnek a kiváló karakterek, én pedig sorra a nyakukba lőcsölöm a szerepet. Egyetlen tiltakozó van: Tücsi. Őszintén sajnálom, hogy kimarad a buliból, mert amolyan Döbrögi-típusú Bíró uram lehetett volna belőle. Viszont a helyébe lépő Janó se lesz kutya. Rhewa a Vargáné, Szélesi pedig a Nagyságos úr szerepében eleve roppant erős prömiert sejtet.

Még ennél is fontosabb, hogy Bea vállalta a rendezőasszisztens feladatát. Nélküle nemigen lett volna előadás.
———-

Este nagyot beszélgetek Beával. Rengeteg a mondanivalónk. Bea az a típusú ember, aki akkor is nyugalmat áraszt maga körül, ha maga nem egészen nyugodt. Ritka adottság. A lelkiismeretessége is. Bea ajándék. Az Avanának is - és mindenki másnak. Az a fajta ember, aki bármely süllyedő hajóról képes volna utolsóként és az utolsó percben letámogatni, vagy más módon biztonságba helyezni a sebesült kapitányt. Csak maradjon elegendő energiája az írásba, mert nagyon nagy tehetség…

Beával sokat beszélgettünk a Conról és egyebekről. feleannyit sem, mint kellett volna. A nap a Szefantoron is csak huszonnégy órából áll. Talán ez itt a legnagyobb probléma…
Rhewa a másik ajándék. Visszafojtott tűz, vulkáni lendület; lángoló energiával teli külön univerzum. Régebben rácsodálkoztam: micsoda félelmetes erő van némelyik írásában…

Ha picivel több önbizalma lenne, körülbelül lakhatóvá tenné a Szaturnuszt.

Rhewával is beszélgettem; feleannyit se, mint kellett volna. A nap ugyebár…

Szélesi Sanyi. Éppen a könyvét olvasom. Ebből kritika lesz, akárki meglássa. Élőben is, a könyvben is ugyanaz tükröződik: ha érzésére és egészséges dunántúli vagányságára hallgat; ellenállhatatlan. De ha éppen átmegy a szélesiazisten-modorosságba; gondjai támadnak.

Pusztai Pista. Reggel az első, este az utolsó. Legfeljebb néha nyúzott az arca. Szótlan tekintete mögött semmi főnökurasság. csak éppen valahogy mindig mindenre gondol. És valahogy mindig idejében. Ha arra gondolok, hogy lehet valaki kevés szóval lefegyverzően kedves; mostantól, amíg élek ő jut majd az eszembe. Vajon mi a titka?

———-

A hétfő olvasópróbával zárul

———-
Kedd.

Próbára gyűjtöm garabonciásaimat. Igazából már az első próba is sokkal jobb, mint lenni szokott.

Magam a rendezői székben terpeszkedem.

—————-
Zámor. Esküdt uram. Sok a görcs benne, sűrűn visszarendelem. Birkózik a szereppel, szenved is, de rendkívül szorgalmas. Egész nap kezében a szövegkönyv. Másnapra nagyot fejlődik.

Legnagyobb baja: folyton az jár a fejében, hogy nem sikerül.

Ismerem a típust; az ötvenedik tapsrendjén egészen kiválót nyújtana. Néhány mai színész - akit Anikóval kineveltünk - nagyjából így kezdte.
———

Gábor. Varga. Kitűnően kezdi, gyors a felfogása, bármit végrehajt.

Később azonban “lazul”. Mindent csípőből akar megoldani. Kisebb baleset is éri: egyedül ő lép bele a közelben sötétlő ebtermékbe.

Puskázásra fecsérli az energiát. felírja a szöveget különböző helyekre. Az ilyet a kritikus a premieren szokta észrevenni. Vásárhelyi Lajos ki is szúrja.
——-

Matyi. Tiszteletes úr. Kimagaslóan jó, ő az egyik legjobb. Arcmimikája és ritmusérzéke egészen kivételes. A termete vékony és magas; színészek között az ilyen inkább hátrány szokott lenni, ő azonban ebből is előnyt csinál. A szövegmondása kezdettől tökéletes, nem emlékszem, hogy nála bármit bármikor helyesbíteni kellett volna.

Nagy szerepet csinál a tiszteletesből - méltán.

———-

Janó. Bíró úr. Herkulesi termet, de kissé kényelmes, Nyugodtan nevezhetem lustának is. Arcmimikája jó, a lábmunkán sokat kell javítani.A hangját sem mindig használja jól, pedig elsöprő orgánuma van.

Talán kissé feszélyezi, hogy Szélesi fogja elkapni az ülepét…

———-

Szélesi. Nagyságos úr. Ez a vargánénak az a szerepe, amelyet már igen sokan játszottak kiválóan. Kutatok az emlékezetemben, kire is emlékeztet Szélesi. Úgy gondolom, senkire se. Nem is hasonlít egyikre sem. Mégis jó.

Kiderül, hogy Sanyinak igen komoly vígjátéki vénája van. Ebben a műfajban valószínűleg íróként is sikerrel próbálkozhatna.

Az elején persze egyénieskedni próbál, de gyorsan abbahagyja. Ez csapatjáték. Lehet rögtönözni, de fontos a végszó, le ne fagyjon a partner. Ezt betartja, mégis mindig egy kicsit másképpen játszik. Éppen annyira egyéni, és annyira Szélesi, amennyire azt a konvenciók engedik. Formabontó is, és abban is jó.

A fenékmonológot nem a közönséghez, hanem részben a partnerekhez intézi; ami egyébként durva hiba lenne - nála még ez is működik. Egyszerűen jó. A játékának ökonómiája van, sem az azonosulás, sem a distancia nem hiányzik; megvan az egyensúly.

———-

Kora délután ér a meglepetés: Gabi és Magdi is játszani szeretnének. A Vargánét nem szabad átírni, honnan vegyek egy másik darabot?

Milyen hozzáférhető darabjaim vannak:

Eszembe jut, hogy nemrég Franciskának elküldtem a neten a Borka című vásári komédiát. Ez éppen a Vargáné párdarabja; de kell bele egy fiú is. A Vargánéból senkit sem adok, az túlzás.

A két lány térül-fordul, és már velük van Bence.

A Vargánét mostantól Bea rendezi, megyek borkavadászatra. Szerencsére félórán belül megvan.

———-

Szóval Borka.

———-

Gabi. Borka. A vénlány nemcsak azért nehéz szerep, mert minden nő frászol a szituációtól, mert rejtett tragikum hordozója. A Borka még azért is nehéz, mert - aránytalanul sok a szövege. Hogyan tanulja ezt meg Gabi - tizenöt órával az előadás előtt?

Keményen meg kell húzni, de úgy is nehéz marad.
Gabi kitartó. Van humorérzéke. Viszont a szövegben bizonytalan, még abban is, amit jól tud. Viszont bitang erős; szinte kikényszeríti a sikert.

Az előadáson a tárgyak összeesküdnek ellene; bármelyik hisztis primadonna kirohanna.

Itt nincs hová kirohanni. Le akar esni a jelmez, inog a műmell, lecsúszik a mű-far. Elbotlást okozó akadállyá válik a bot, a seprű.

Mit neki! Gabi végigcsinálja. Mint a teátrum hőskorában: a világ összedőlhet, de az előadás folytatódik.

Számomra Gabi alakítása, ahogy - helyenként összeszorított foggal végigcsinálta és sikerre vitte - megható. Szeretettel gratulálok, Gabi.

————-

Magdi. Erős orgánum, talpraesettség. Szépen hibátlanul végigcsinálja. Helyenként még fel is izzik a játéka.

———

Bence. György deák. A srácban van spiritusz, de a két felnőtt nő mellett - akik a darab szerint érte versengenek - mindvégig elfogódott marad, nemigen mer komédiázni.

——-

Este nagy beszélgetés Szélesivel, Rhewával, Tücsivel, Pistával. Könyvkiadás. Irodalom. Sajnálom abbahagyni, de az idő halad sietve. Három körül szédülök ágyba.

————

Szerda. Kirobbanó siker az előadáson.

Attól kezdve vágtat az idő. Sanyival majdnem megbeszéljük. Beával is.

Aztán vágtatok a csomagommal. Máig sem tudom, Rhewától el tudtam-e rendesen köszönni…

És a többiektől?

———

Családdal együtt szeretnék jönni legközelebb.

Anikómmal meg is beszéltük.

———

A végtelen téridőben véges ideig élünk. Az ilyen napokat biztosan magunkkal visszük valahová - egy másik létezésbe…

Szefantor 2009.

Hálásan köszönöm mindenkinek!

Már az IPhone-on is olvasható A populáris sárkányölő. Látszólag fantasy történet, ami váratlanul gyilkos iróniába megy át.

A populáris sárkányölő üzenete írói ars poeticám fontos részének tekinthető.

Miről is van szó?

Erich Jenkins arra kényszerül, hogy megöljön egy sárkányt.

Nem kalandágyból. Nem próbatételből. Még csak nem is romantikus küldetéstudatból. Hétköznapi egzisztenciális okokból. Egészen egyszerűen nem térhet ki a feladat elől.

Megöli a sárkányt, elhárítva ezzel a családját fenyegető veszélyt. A fővárosba kerül. Itt aztán sajátos tapasztalatokat szerez.

Az éppen regnáló hatalom buta, mint a rendőrcsizma. A számba jöhető potenciális hatalom mintha reményteljesebbnek tűnne.

Csakhogy.

Erich sárkányölő. Ügye a Sárkányölő Akadémia elé tartozik. Erich lelkesen jelentkezik.

Csakhogy…

Miféle emberekből áll a Sárkányölő Akadémia?

“A Sárkányölő Akadémia harminckét tagból állt, de Erich fogadására mindössze öten voltak hajlandók a székházba fáradni. Egyikük azonban éppen Tyrrell, volt a Legfőbb Sárkányölő, az Akadémia tiszteletre méltó elnöke. A másik nem kisebb személyiség, mint az ötszörös Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr, és a többiek is igen illusztris sárkányölők. A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr; a sárkányölők nagy öregje a nyolcszoros Akadémiai Díjas Fateknő úr; illetve a fiatal Dragonbluff úr, aki korának dacára már több Sárkányölő Etikettet is nyilvánosságra hozott; a feltörekvő új sárkányölő nemzedék tagjai közül ő számít a legerősebb tehetségnek.

 

Mindezt a szolga hozta Erich tudomására. Azt is a lelkére kötötte, le ne merjen ülni, mert az csak az akadémiai tagoknak engedtetik meg. Erich tehát állva maradt, pedig huszonhét üres szék volt a nagyteremben.

 

A Sárkányölő Akadémia tiszteletre méltó tagjai akkurátus, lassú mozdulattal foglalták el helyeiket, és gőgös tekintettel méregették az előttük álló férfit.

 

Az ösztövér, beesett arcú Tyrrell úr, az Akadémia elnöke úgy festett fényes, fekete bársony köntösében, mint valami túlméretezett varjú. Karomszerű ujjaival szinte kapaszkodott díszes fotelje karfájába, lekicsinylő tekintettel nézett Erichre, és hosszan igazgatta a karosszékét. Mire elérte, hogy pontosan középen legyen, egyenlő távolságra mindkét faltól, és mindkét sárkányölő akadémiai társától, peckesen kihúzta magát a fotelben. Tipikus elnök. Személy és pozíció összeforrt benne; maga volt a Rang. Ezen kívül azonban valószínűleg semmi. A szeméből sütött a hasonló státuszú emberekre gyakorta jellemző mélyenszántó tehetségtelenség.

 

A Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr mérges, pufók emberke volt, szalonnás pofazacskói kétoldalt csüngtek le az arcáról, hájas kezével állandóan simogatta őket. Arannyal szegett mélybarna ruhája valószínűleg igen elegáns lehetett; amikor nem hordta. Blaise úron azonban nem mutatott valami jól; erről leginkább a kétoldalt terjengő jókora izzadságfoltok tehettek. Blaise úr seszínű szemében mohóság ült, meg a gyógyíthatatlanul kapzsi emberek örökös elégedetlensége. Erich azt gondolta, ez az alak nemhogy sárkánnyal nem mérkőzhetne, holmi lusta, vén kandúrt sem volna képes elkapni soha; viszont a megszerezhető díjakat sorra megkaparintja.

 

A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr hatalmas, torzonborz szakállat hordott, mint valami elvadult sivatagi próféta. Ritkás szöghaja is zabolátlanul ömlött alá a vállára, legalábbis a fejének füle feletti részéről, mert attól feljebb csontszínű fehéren világított Kulatchek úr tar koponyája. A szakáll sáncai mögül vad, ragadozó szemek meredtek a nyilván mindenütt garázdálkodó ellenségre.

 

A szakma nagy öregje, Fateknő úr állandóan vigyorgott, de valahogy úgy, mint a túlságosan hosszan lékelt görögdinnye, és emellett még nyáladzott is. Örökös lelkes csábmosolyával ostromolta a többieket; felkészülve rá, hogy buzgón helyeselni fog, bármit is mondjanak azok. Látszott rajta; szerfelett büszke rá, hogy itt lehet, hogy ezek között az emberek között ülhet; ők pedig megtűrik maguk között, és nem rúgják farba, vagy csak igen ritkán.

 

A feltörekvő sárkányölő nemzedék legerősebb tehetsége, Dragonbluff úr nyegle képű ifjonc volt, de méregdrága öltönyt viselt. Látszott rajta; semmi olyat sem fog tenni vagy mondani, amivel eloszlatná Erichnek a hasonló öltönyös fiatal fickókkal szembeni, évtizedek tapasztalata kialakította ellenszenvét.”

 

Na, kérem szépen, mit várhatunk ettől a társaságtól?

 

Mire az olvasó idáig eljut, már tudja, hogy Erichen kívül soha senki nem ölt még sárkányt ebben az országban.

 

Akkor mi fán terem a Sárkányölő Akadémia?

 

Örülnek neki, hogy végre jött valaki, aki már tudja, mit jelent sárkányt ölni?

 

Erich naiv módon ezt gondolja, és gyanútlanul elmeséli nekik a történetét.

 

— Tovább nincs? — kérdezte Dragonbluff úr, amikor Erich befejezte.

— Mindent elmondtam, uram.

— Nem egészen! — reccsent Blaise úr kappanhangja. — Amit eddig hallottunk, szakmailag értékelhetetlen! Úgy tűnik, a jelöltnek fogalma sincs a sárkányölő kultúra legalapvetőbb fogalmairól sem! Egyetlen hivatkozást sem hallottunk! A jelölt még a nagytiszteletű Kovász János Vilmos Rezső úrra, Akadémiánk nyugalmazott elnökére sem tett egyetlen árva célzást sem; ami pedig a kortárs sárkányölők munkásságát illeti, a jelölt tökéletesen műveletlen és tájékozatlan.

 

— Mélyen egyetértek! — tette hozzá Fateknő úr.

 

Tyrrell elnök úr komoran bólogatott, Erich mérges pillantások kereszttüzében állt.

 

— Amit hallottunk, — vette át a szót Kulatchek úr, a tiszteletre méltó szőrkertész. — alantas és alacsonyrendű. Közönséges és bárgyú kitaláció egy hatalmas, büdös gyíkról! Nincsen benne sem szakmai erudíció, sem tehetség, még a kezdő sárkányölőktől megkövetelt alapvető önkinyilvánító létösszegzést is nélkülözi. Ez csak egy egészen közönséges mese!

 

— Mélyen egyetértek! — csatlakozott Fateknő úr. Mivel mindannyian őt nézték, szükségesnek látta folytatni. — A mese, a sztori engem nem érdekel sem a más sárkányölésében, sem a magaméban! A helyzetek! A miértek! A mindenek felett álló, elegáns belső utalások! A tragikus magányban a világba belevetett esendő ember reménytelen önmegszólítása! A lét értelmetlenségének kozmikus fájdalma! A sárkányölés, mint a fenségesen tragikus ember egyetlen lehetséges és méltó önkifejezési módja! Semmi ilyet sem hallottam, tisztelt uraim! — eme szónoklat után Fateknő úr tüstént vissza is huppant a karosszékébe. Fokozódó vigyorán látszott: e pillanatban roppant elégedett önmagával.

 

Erich nagy szemeket meresztett. Miről beszélnek ezek?

 

Dragonbluff úr vette át a szót.

— Mélyen tisztelt elnök úr! Nagytiszteletű Sárkányölők! — kezdte szertartásosan. — A sárkányölés több alanyú alkotás, melyben ábrázoló és alternatív funkció jut szóhoz, s rendszerint az emotív és a megkülönböztető funkció is erősen érvényesül. Az alternatív funkció a megnyilatkozás alanyának kívánságait juttatja kifejezésre, a megkülönböztető funkció az alany állandó személyiségjegyeiről tudósít. A modern sárkányölés tulajdonságai, s annak szükségszerűsége, hogy ide kell sorolni a nyilvános sárkányölő rendezvényeket is, okozza, hogy nem fogadjuk el a konfliktusosság, a cselekményesség, de még az eseményesség jegyét sem. A modern sárkányölés zseniális felismerése, hogy az emberek többé nem egyének, akiket a kötelesség, morál, társadalom és család köt béklyóba. A korszerű sárkányölés számára az ember csak a legfelemelőbb és a legszánalmasabb lehet. Az előző korokkal szemben hallatlan új dolog ez. Itt már nincs többé olyan összefüggés, amely elleplezné az ember képét. Nincsenek történetek, tragédiák, melyek a konvenciók és a szabadságszükséglet ütközéséből adódnak, nincsenek többé bábuk sem, akik a pszichológiai világkép drótjain rángatózva játszanak, nevetnek, szenvednek; nincsenek figurák, akiket felszerelnek az emberek által csinált társadalmi lét törvényeivel, álláspontjaival, tévedéseivel és bűneivel. A sárkányölés kérdésében legelőször is a jelenvalólét analitikájára kell törekednünk. Ekkor válik igazán égetővé a sárkányölés jelenvalóléthez vezető megközelítésmódja kialakításának és biztosításának problémája. A megközelítés- és értelmezésmódot úgy kell megválasztanunk, hogy ez a létező önmagában és önmagától mutatkozhasson meg. Nem tetszés szerinti és véletlenszerű, hanem lényegi struktúrákat kell kimutatnunk benne, amelyek a faktikus jelenvalólét valamennyi létmódjában létmeghatározók maradnak.

 

— Mélyen egyetértek! — szólt közbe Fateknő úr, Blaise úr pedig kissé zavartan vakargatta a pofazacskóit.

 

— Továbbá, mélyen tisztelt uraim, — folytatta Dragonbluff úr. — a sárkányölés kultúrájának alapjaihoz tartoznak a következők is: A hanyatló világban való lét önmagát kísértő, s ugyanakkor magát megnyugtató. De ez a megnyugvás a nem-tulajdonképpeni létben mégsem csábít mozdulatlanságra és tétlenségre, hanem minden gátlástól mentes működésre sarkall. A világra hanyatlott lét most nem-nyugalomhoz jut. A kísértő megnyugvás fokozza a hanyatlást. Különös tekintettel a jelenvalólét-értelmezésre, most felmerülhet az a vélemény, hogy a legidegenebb kultúrák megértése és a sajátunkkal való szintézisük talán maradéktalanul és igazán felvilágosítja a jelenvalólétet önmagáról. A sok minden iránt érdeklődő kíváncsiság és a nyugtalan mindent-ismerés univerzális jelenvalólét-megértést színlel. Ahogy az előttünk álló, műveletlen jelölt esetében is. Alapjában véve azonban meghatározatlan marad, és nem kérdezünk rá arra, hogy mi az, amit tulajdonképpen meg kellene érteni: nem értjük meg, hogy maga a megértés olyan lenni-tudás, amelynek egyedül a legsajátabb jelenvalólétben kell hozzáférhetővé válnia.

 

— Mélyen egyetértek! — lelkesedett Fateknő úr.

 

Erich kezdte végképp elveszíteni a türelmét.

 

— Uraim! — szólt közbe. — Ti ugyan Sárkányölő Akadémiának nevezitek magatokat, de úgy látom, nemcsak hogy nem öltetek sárkányt, de még ahhoz hasonlót sem láttatok soha!

 

— Szilencium! — bődült rá Tyrrell elnök úr. — Megtiltom a jelöltnek, hogy az Akadémia tiszteletreméltó tagjainak előadását megzavarni merészelje!

 

— Egészen populáris vagy, Erich Jenkins! — vinnyogott Blaise úr kappanhangja. — Közönséges populáris sárkányölő!

 

— Modern értelemben véve cselekvés egyáltalán nem is létezik! — próbált újra belelendülni Dragonbluff úr. — Teoretikusan szemlélve…

 

— Szamárság! — torkollta le Erich. — Az ember lényege érzelmeiben és erkölcsében rejlik, és a tetteiben jut kifejezésre.

 

— Nagyon közönséges! — hangzott Kulatchek úr szőr-ültetvénye mögül. — Közönséges hétköznapiság! Miért kell ilyeneket hallgatnunk?

 

— Élet csak a hétköznapokban létezik! — vágta rá Erich.

 

— Így beszél az alantas ember! — nyekeregte Blaise úr.

 

— Az alantas ember a hétköznapokban él. — magyarázta Dragonbluff úr. — Az alantas ember lehetősége, etikátlan lehetősége a boldogság; ezzel szemben a fenséges ember egyetlen lehetősége, etikus lehetősége a tragédia.

 

— Mélyen egyetértek! — olvadozott Fateknő úr.

 

— Fejezzük be, uraim! — mérte végig a társaságot Erich. — Otthon vár a családom, és nekem az ő boldogságuk sokkal fontosabb és etikusabb, mint az a sok fenségesen tragikus zagyvaság, amelyet itt hallok!

 

Minden szem Tyrrell elnök úrra tapadt.

 

— Rendben van, Erich Jenkins! — emelkedett szólásra Tyrrell elnök úr. — Kimondom a Sárkányölő Akadémia egyhangú határozatát: Eddigi munkásságod nem képez arra alapot, hogy a Sárkányölő Akadémia tagja lehess!

 

Erich bólintott, és szó nélkül távozott. Legkevésbé sem vágyott rá, hogy ennek az akadémiának a tagja legyen.”

Azt hiszem, így már elég világos.

Mit kell ehhez még hozzáfűzni?

Erich Jenkinsnek semmi baja a Sárkányölő Akadémiával. Nincs kifogása ellene, ha a Sárkányölő Akadémia vén és koravén tagjai belsőutalnak, egymásnaküzennek, locsognak, szenvednek és szenvelegnek.

Erich Jenkis semmit sem akar tőlük. Ha nem tudja őket megkerülni, majd átugorja.

Jobb lenne, ha nem kereszteznék az útját, hanem ellennének magukban és maguknak - másra nemigen jók.

A Sárkányölő Akadémiának van baja önmagával.

“Sárkányölő eszmerendszerük” nyilván sok szépet és jót is tartalmaz. Csak összességében a levegőben lóg. Alaposan kimunkált, belső autonómiával rendelkező képződmény - de alkalmatlan a dialógusra. Semmiről szóló semmi.

Valaminek a helyét bitorolják.

Valami miattuk nem működik, illetve rosszul működik.

Nyilván más országokban is vannak hasonló intézmények, Sárkányölő Akadémiák, amelyek tevékenysége, célja, jellege azonos. Ők a nemzetközi impotencia kihelyezett tagozata.

Akadályozzák azokat, akik valóban képesek sárkányt ölni.

Populárisnak nevezik Erich Jenkinst; azt hiszik, ezzel megsértik.

Pedig ami populáris, az - velük ellentétben - valóságos.

Erich Jenkins egyszerű ember. Úgy gondolja, az embert a tetteiről lehet megítélni.

Nem hiszi, hogy “a kitalált történet nem lehet jó irodalom, csak az önvallomás a jó irodalom”.

Inkább Novalis álláspontjára helyezkedik:

“Sohasem fog kiválót nyújtani, aki nem tud mást bemutatni, mint a saját tapasztalatait és a saját kedvenc tárgyait, aki nem képes arra, hogy egy számára idegen és érdektelen tárgyat szorgalommal tanulmányozzon.”

Erich Jenkins tudja, hogy a valóság és a szerintem a valóság köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Mondjam azt, hogy meztelen a király?

Dehogy mondom: az közhely.

————————————-

Ugorjunk a történet végére:

A következő év kora nyarán valódi sárkányok szálltak le a birodalmi főváros legnagyobb terén, és emberáldozatokat követeltek. A régensherceg azonnal meglátogatta a Sárkányölő Akadémiát.

 

Az Akadémiának ezúttal mind a harminckét tagja jelen volt. Felállva üdvözölték a régensherceget. Még díszes karosszéket is biztosítottak a számára — éppen úgy, mintha maga is a Sárkányölő Akadémia tagja volna.

 

Csaknem négy órán keresztül tárgyaltak zárt ajtók mögött. A régensherceg eléggé savanyú ábrázattal távozott. Egy óra múlva bejelentette, hogy egészségi állapotára és előrehaladott korára való tekintettel visszavonul a közélettől.

 

— Carl herceg már nagykorúsítható! Minél hamarabb meg kell koronázni! Legjobb volna még ma! Hadd vegye végre a kezébe az ügyek intézését, elvégre ő a király!

——————————————

A koronázás roppant gyorsan végbement. A palota alagsorában tartották, nehogy valamelyik sárkány megzavarja.

 

Carl király tanácsa mindössze nyolc emberből állt. Egyik sem tartozott a régensherceg köréhez. Az új uralkodó cselekvőképes emberekre vágyott.

 

— Írjatok tábornoki kinevezést Erich Jenkins számára! — hangzott a király első parancsainak egyike. — És kerítsétek őt elő mihamarabb!

———————————————-

Erich Jenkis hisz a mítoszban. És a cselekvésben.

————————

Egyébként: Itt vannak a sárkányok!

—————

 

Az örök mítosz: közösség a könyv által.

(Novalis)

Mások is váltottak már egymással verses leveleket.

Mások is köszöntötték már egymást versben.
Ezek mi vagyunk.

Gyöngyös Imre és én.

—————————

GYÖNGYÖS IMRÉHEZ

Olyan idős vagy, mint Apám lehetne,

Ha akadt volna időben donor,

Oly tisztes ősz volt Ő is, amilyen Te,

De most már a túlparton kóborol.

Tucatnál többször Ő lépett elém,

Találkozván Verseddel és Veled,

Hogy visszatért, és újra az enyém,

Ezt legelőször köszönöm Neked.

Jó érzés – a sors bármit is akar –

Tudni, hogy Wellingtonban van magyar,

Nekünk demokratúra ült nyakunkra,

Élj még soká – mert sok lesz majd a munka,

Ha minden egész el tudott szakadni;

Azt ritmusban kell egyszer összerakni.

———————————————-

Pete Lászlónak

“Per tu”-mat, kérlek kortalan fogadd

s a viszonzása nekem tisztelet,

fiatalíthat engem s önmagad,

a korbírálat ezzel jobb lehet.

Az írók között találhatsz sokat,

kik prózás tolla könnyeden lebeg

s gyakran önhitt, zörgő verssé szakad:

csak gőgjüknek szül költő-érdemet.

Jó, választottak kevesen vagyunk,

ha nem is őriz még emlékezet,

mi maradandóbb művet adhatunk,

mint kiket csak a jó próza vezet:

legyen nekünk a jó ritmus tanunk,

a kor s a távolság felett fogjunk kezet!

——————————————————-

A két vers megjelent:

Osservatorio Letterario (NN. 69/70 2009)

Eddigi pályafutásom legszebb kritikáját kaptam:

http://testvermuzsak.gportal.hu/gindex.php?pg=2649852&offset=0&archive=

Imre, nagyon szépen köszönöm!

————————————-

Gyöngyös Imre. Abban az évben született, amikor az Édesapám.

Költő, műfordító, irodalomszervező.

A távoli Wellingtonban él. Ott most kezdődik a tél. A Déli-sark felől csontig hatoló, jeges szelek portyáznak végig a városon, hideg eső szemetel.

Nem ilyen júniushoz szokott, aki Magyarországon született.

————————————-

Gyöngyös Imre aktívabb sok huszonévesnél; fáradhatatlanul szervezi, népszerűsíti a magyar költészetet, irodalmat. Emigráns és itthoni alkotókról ír tanulmányokat. Magyarul és angolul.

Négykötetes, hatalmas antológiát szerkesztett a magyar költészetről - odakint.
Fáy Ferenc ma már lírai panteonunk egyre elismertebb tagja; itthon is az emigráns magyar líra kiemelkedő alkotójaként tartjuk számon. Költészetéről az egyik legtartalmasabb tanulmányt Gyöngyös Imre írta:

http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/Fay.htm

Igen, a saját festményével illusztrálta; megfestette az alkotótárs portréját.

———————————————-

Gyöngyös Imre emellett a magyar verstan legnagyobb élő ismerői közé tartozik, tájékozottsága, szakértelme lenyűgöző.

A verstan tudományát nagyon szeretem; ha tudorának nem is tekintem magam. Tiszteltre int a téma gazdagsága, szerteágazó mivolta.

Annak idején Bitskey professzor óráin tanultam verstanról annyit, mint Imre írásaiból. Tisztelem a téma szakértőit; hiszem és remélem: szükség van rájuk.

Hiszem és remélem: szükség van ritmusra, rímre; szükség van költészetre - szükség van rá, hogy a líra hagyományos értékrendszere a jogaiba visszahelyeztessen.

—————————————————-

Eredetiben így fest Shakespeare LXXV. szonettje:
Shakespeare 75. Sonnet.

So are you to my thoughts as food for life,

Or as sweet season’d showers to the ground

And for the peace of you I hold such strife

As ‘twixt a miser and his wealth is found:

Now proud as an enjoyer, and anon

Doubting the filching age will steel his treasure;

Now counting best to be with you alone,

Then better’d that the world may see my pleasure;

Sometime all full with feasting on your sight,

And by and by clean starving for a look;

Possessing or persuing no delight

Save what is had or must from you be took.

Thus do I pine and surfeit day by day,

Or gluttoning on all, or all away.

———————————

Szabó Lőrinc hihetetlenül szép fordításában magyarul:

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon

részeg vagyok és mindig szomjazom.

—————————————-

Gyöngyös Imre is megszólaltatta magyarul a verset. Nála nem olyan lírai káprázat, nem annyira varázslatosan szép, mint a már a magyar fordításirodalom klasszikusává vált fentebbi, de - sokkal hűségesebb az eredetihez:

Elmémnek vagy, mint életnek a táp

vagy talajnak az édes záporok;

a békédért vívok olyan csatát,

mit vagyonától a fösvény kapott,

kit büszke haszna rettegésbe vet,

nehogy a tolvaj kor rabolja kincsét.

Így vágyom én, hogy csak veled legyek,

s hogy világszerte kéjem megtekintsék.

Néha látványod lakomája töm,

egy pillantásodért bár epedek,

már hódítás, birtoklás sem öröm,

csak amim van vagy tőled vehetek.

Csömörben sóvárgok naponta így,

mint megzabált, ki mégis éhezik.

—————————————-

A Fordító kommentárja a szonetthez:

“Szabó Lőrinc műfordítása az eredeti témát idealizálta és ezáltal egy rajongó szerelmi vallomást látszik megjeleníteni, addig az eredeti Shakespeare szonett egy ellentétes, majdnem kellemetlen lelki paradoxont mutat be: egy szerelmet, amely már túl van a rajongás korszakán, túl van a legmagasabb fokon is és már belátja a lejtő alján ellentétek által kiegyenülő, elterülő képet, amely egy ilyen rajongás szerelmi érzésének az ívét lehorgasztja és valamikor később közönybe morzsolhatja. Mindez az eredeti Shakespeare szövegből enyhén érződik és ezt a kontrasztok legfinomabb ecsetvonásaival fejezi ki.

A „Sometime all full with feasting on your sight” nyers fordítása: „Néha teljesen lakmározva látványodon”-t „Arcod varázsa csordultig betölt”-tel fordítja Szabó Lőrinc. Se arcról, se varázsról nincs szó! Két sorral később: „Possessing or persuing no delight” szó szerinti jelentése: „Az űzés (t.i. hódítás) vagy birtoklás sem ad örömöt” Szabó őrinc fordítása: „Nincs más, nem is akarok más gyönyört”

A legszebb sorok a záró sorok Szabó Lőrinc fordításában, csak éppen a vers irányát másítják meg: „Koldus-szegény királyi gazdagon

részeg vagyok és mindig szomjazom.”

Nagyon egybevágó az alkoholista lelkiállapotával és a párrím is hibátlan klasszika a maga nemében, csak éppen nem a 75. Szonettben. Még azt sem mondhatnám, hogy nem Shakespeare-es, sőt teljesen az ő enyhe túlzásaival egybevág. Az egész felfogási különbség: az evés és ivás közti különbség. A”gluttony” a megzabáltság valami földhöz ragadt, állati tulajdonsága, míg az ivás a mámor más-szintű elvontságát igyekszik elhelyezni a szóban forgó vers képébe. Nem szabad! Az alapkép: az evés és ennek túlzott következményei.

A Shakespeare vers eredeti angolja tehát földhöz-ragadottabb, egyszerűbb ellentéteket állít fel, semhogy az ivás mámorával egy más szintre lehetne emelni.

Ezt a valósághoz ragaszkodást akartam az én fordításomba belevinni.

——————————————-

Most pedig Gyöngyös Imre saját verse:

——————————
ÚJ-ZÉLANDI MAGYAR BALLADA

Szorongó szívünk lángra lobbanása,

melyben a rab tiprott türelme ég,

forró októberünk izgága láza

s az életünkre égetett pecsét

parancsa szórt a földön szerteszét.

Azóta milliónyi dobbanás,

szívünk magánya ver honvágyzenét:

Isten velünk és senki, semmi más.

Messzire sajgott izzadt életünk

magyar hírekre mindig összerándul:

a jó hírnél jobbat nem kérhetünk.

A nagy világ vált végül is hazánkul,

de szívünk kis hazánk bajára fájdul.

A trianoni körbehántolás

szigetté tett magányunk bizonyául:

Isten velünk és senki, semmi más.
Minden nyelv végül egy főnyelvbe tarthat

Új Zélandban e gyűrött, kis magyar

nyelvünk elpárolog, mint könnyű harmat,

mit ébredő nap szép sziromra csal,

s fel is szippantja ugyanoly hamar.

Írott emlékünk fontos számadás;

magyar magányunk hősiségre vall:

Isten velünk és senki, semmi más,
Herceg! Jutalmadat nem is remélvén,

felismertünk s ez megbizonyodás.

Ajándékod poggyász, emmauszi élmény:

Isten velünk és senki, semmi más!
Gyöngyös I. 1998

(Megjelent a Magyar Szó 48. számában.)

—————————————-

Nagyon szépen köszönöm, Imre!

Jó egészséget, hosszan tartó alkotó erőt kívánok Neked!

————————————-

“Isten velünk, és senki, semmi más!”

Fény helyett

——————————————————-

Ezzel a címmel jelenik meg a Könyvhétre Kovács Anikó első verseskötete.

Kovács Anikó az Aranylant egyik főszerkesztője.

2009. június 8-án hétfőn dedikálja kötetét 10-től 15 óráig
a Vörösmarty téren (Deák Ferenc utca sarok) a 4. számú pavilonban…

Nagyon szeretem Kovács Anikó verseit, de azon a napon nem tudok Budapestre menni.

———————————-

Aki arra jár, nézzen el oda.

És adja át Kovács Anikónak a Vén Muskétás üdvözletét…

(Mottó:

Örülj, nevess, nagyságos publikum!

Az ütött-kopott, ócska színpadon

Ellép a múlttá távozó jelen,

És jön már a jelenné ért jövő;

Némely korokban fennen deklamálnak,

Máskor meg csöndben haldokolva élnek;

De néha csörgősipkát öltenek,

És köntösüket elcserélhetik,

Bár ezt a publikum nem mindig érti;

Játék az élet̷

—————————————

Na, szóval…

———————-

Őszintén bízom benne, hogy a dolgok Magyarországon hamarosan jobbra fordulnak.

A bölcs intézkedések rövidesen kiküszöbölik a költségvetési hiányt, az emberek levegőhöz jutnak; kellemesen, nyugodtan, boldogan élve élvezzük majd a demokrácia áldásait .

A romáknak a társadalomba integrálására tisztességes, értelmes és megvalósítható tervek születnek, haladéktalanul hozzá is fognak a megvalósításukhoz. A romákat ettől kezdve senki sem akarja sem kihasználni, sem megfélemlíteni. Tíz éven belül nem lesz olyan romacsalád az országban, amelynek tagjai az udvar végébe járnak…

Az agresszív cselekedetek megszűnnek, a feszültséget minden magyar településen békévé oldja az emlékezés.

Nagyarányú munkahelyteremtés indul, a korrupciót örökre elfelejthetjük, minden családnak lesz munkája és tisztességes jövedelme, megszűnik a mindennapi stressz.

A társadalomban elharapódzott negatív jelenségek felszámolása azonnal kezdetét veszi, ebben minden politikai erő önzetlenül együttműködik.

Az oktatás reformja megszünteti a bürokráciát, remek légkört teremt, hatalmas olvasómozgalom indul, ismeretlen fogalom lesz a bunkóság.

—————————-

A jobb és baloldal vezetői minden szilveszterkor barátságos ökölpárbajt vívnak egymással a DigiTévé egyenes adásában, kipárnázott kesztyűvel, a végén pedig kölcsönösen megajándékozzák egymást egy rúd magyar gyártmányú téliszalámival.

———————-

Ja. És sokáig fogok élni.

———————-

Aki akar: kövessen…