Itt a vén muskétás beszél

Nélkülük nem volna Élet,

Legfeljebb entrópia,

Velük lehet csak boldogság,

Öröm és harmónia.

—

Nélkülük nem volna semmi,

De ha immár vannak Ők,

Lehet férfi sovinizmus,

Férfidölyf és férfigőg.

—-

Minden Velük együtt lehet,

Élet, Haza és Család,

Isten áldása szemükben,

Általuk él a világ.

—

Nélkülük jövő sem volna,

Még tán jelen sem lehet,

Női mosoly biztat arra,

Hogy válaszd az Életet.

—

Meleg takaró az Élet,

Jó sors alatta dukál,

Asszonykájával a férfi

Szépre-jóra ott talál.

——-

Ha évente jön a nőnap,

Tavaszon vagy még fagyon,

Mondja el Asszonykájának

E márciusi napon:

—-

“Nélküled nem volna Élet ,

Nem volna jövő, s jelen,

Köszönöm azt, hogy létezel,

Együtt velem, Kedvesem!”

A tavasz, mint szépséges primadonna,

Udvarlóit várakoztatja még,

Mint rossz király régi birodalomba,

Visszatért hozzánk még a tél s a jég.

——-

Errefelé most hosszú volt a tél,

Láttuk dermesztő temető-varázsát;

És nem mindig hittük, miközben tombolt,

Hogy egyszer még megérjük távozását.

——

A tél, mint élettelen ráció,

Vagy mint egy pokolbéli hárpia;

Mindent megszüntetett - de vége már:

Gyerünk, tavasz - viszlát, entrópia!

Ha jó szerencsénk néma még,

Hozzánk el nem talál.
Ezer bánatból sem lehet,

Csak egyetlen halál.

——-

Ha jó szerencsénk néma még

S ordítva zúg a baj;

Megszoktuk régen: éppen így

Őrjöngött már tavaly.

—-

Ha jó szerencsénk néma még,

S bosszantva szól a gond;

Hallgatni nem kell, arra van

Éppen elég bolond.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S fásult közöny dadog;

Ha hátat fordítunk, mi lesz?

Utánunk andalog?

—-

Ha jó szerencsénk néma még,

S Gonosz szól szüntelen,

Úgysem jut soha semmire,

Hisz tehetségtelen.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S lehúz a föld pora,

Minket becsaphat a halál,

A világot soha.

—

Ha jó szerencsénk néma még,

Küzdjünk, még lesz tavasz;

Győzünk vagy vesztünk, egyre megy:

A vége ugyanaz.

Az égbe lőtte silány munkabér,
Bár hórihorgas, égig mégse ér.
Profán oltár,
Kopár.
Füstös, kifosztott, véres égre néz,
És nemhitével ördögöt idéz.

Magányosan tátong a véres ég,
E mennyben Isten nincs, csak nyereség;
Kapdos profit
Lufit.
Holt lábakon támaszkodik a hegyre,
Hogy mindent elveszítve nyerjen egyre.

Nemtudás fája
Sivár
Favár;
Haszonemberek javára áll;
Leválthatja-e istent is
Vajon
A csupasz majom?

Csak ember evezhet egy sóhajon,
Istenre sosem lel csupasz majom;
A Lét:
Cseléd;
Az Akarat:
Marad.
Csupasz majom hiába néz az égre,
Isten emberben élve ér a Létre.

Bízzunk benne, hogy érkezik,

És minket itt talál;

Jön vele illat, új remény,

Zengő szín, friss határ.

—-

Higgyünk benne, hogy a Tavasz

Megint megérkezik;

S eltűnnek a Tél árnyai,

Amint hírét veszik.

—-

A hűséges gólyasereg

Már úton van haza,

Remélik, hogy a Hazának

Most is lesz tavasza.

——-

Ha ők is tudnak bízni még,

Nekünk kötelező ;

Szemünk fényében a jelen,

Kezünkben a jövő.

——

Míg tartunk néhány csepp reményt,

S van hitünk: egy arasz;

Addig még kelni fog a Nap;

S addig még lesz tavasz.

Kényes dolog a becsület,

És nem pótolható;

Sose hagyd el,

A piacon csak bóvli kapható.

—-

Kényes dolog a szeretet,

Hisz pazarolni kell,

Ha spórolni próbálsz vele;

Semmibe oszlik el.

—-

Kényes dolog a szerelem,

Nem tudni, hogy’ terem,

S ha kísérleteznek vele;

Eltűnik hirtelen.

——

Kényes dolog az akarat,

Ha nem lehet szabad,

Végzetként hal meg a jelen,

És jövő nem marad.

Tanulni unalmas dolog,

Én csavarogni akarok,

Van lődörgés, kocsma, buli,

Pusztulj el, bilincses suli!

A világ csábítással van tele,

Szórakozás az élet veleje,

Az ifjúság szekere égbe fut,

Zárjuk be a kaput!

—-

Az élet oly keveset ér,

Adjuk zálogba semmiért!

Híg jövővel vér felesel;

Pusztulni, vagy röhögni kell!

Ha engem ifjan elnyel a salak,

Gyermekeim, a gazdátlan falak,

Mert szekerük a semmi légbe fut,

Majd sírva döngetik a zárt kaput…

Egyharmad tulajdonrészből

Egészet csinálni?

Lehet, csak a megfelelő

Oldalra kell állni.

—

Közönséges árulásnak

Néha nagy az ára:

Pénz, vagyon, becsület, hírnév,

Magas Murány vára.

—-

A jó Széchy Máriának

Nyomába ki érhet?

Megmutatta, hogy’ kell fogni

Fiatalabb férjet.

——

Már csak a jó média kell,

Hogy megmagyarázza,

Házi poétát hozatnak,

Aki kicifrázza.

—-
Ez nem csak “belső utalás”,

S nem öncélú rébusz:

Napjainkban is megélne

A murányi Vénusz.

Az élet: ritmus és remény,

Verssor, ütem, zene,

A ritmus él; a néma rend

A halál egy neme.

——-

Az élet: ritmus és remény,

Dallam, melódia,

Ott élet sincs, ahol sosem

Lehet harmónia.

—-

Az élet: ritmus és remény,

Végtelen akarat,

Minden halál csak epizód:

Az Élet megmarad.

Ozalj és Kursanec között

Élt

Negyvenöt

Évet.

A két pogány között

Parányi élet.

—-

A kurta akkor is kapart,

Jelent, jövőt felhő takart,

Mindig kézügyben volt a kard,

És ő le merte írni,

Hogy

Ne bántsd a magyart!

——

Magyar romlásnak százada,

Ország sincs már, csak látszata,

Felállni többé nincs erő,

Belföldön többé nincs jövő,

És pusztul a magyar;

Török rabszíjon menetel

Évente több, mint tízezer,

Budán van iszlám gajdolás,

Pozsonyban németmajmolás,

Harács, adó,

Balsors, fakó,

Hol apák sírja lehetett,

Az puszta lett,

Vagy rengeteg,

És mocsaras a part;

De

Ne bántsd a magyart!

—-

Csáktornya: sejtelmes ködök,

Közel portyázik a török,

Magányos Zrínyi mit tehet,

Erőt pogányon hogy’ vehet?

Mert:

Ne bántsd a magyart!

——-

Jó horvát volt

És jó magyar,

Verte ezernyi zivatar,

Látta kíváncsi telihold,

Piros mentében lovagolt,

Hada nagy port kavart;

Hogy

Ne bántsd a magyart.

—-

Azt mondták: vadkan jött elő,

Estére meghalt a jövő;

Éjjel már néma cinterem,

Fehér mentében holttetem,

Gazdátlan lett a kard;

….

Ne bántsd a magyart…

——

Költő volt, ember és magyar,

Emléke bánatos, fanyar,

Hol van, amit akart…

Hogy

Ne bántsd a magyart…