Mit írok most?
2010. június 10., csütörtökSokszor beszéltem már a most készülő alternatív történelmi regényemről. Címe: Ne bántsd a magyart
Íme, egy hosszabb részlet belőle:
———-
CSÁKTORNYA
08 45
Guido Magliani magában üldögélt egy kecskelábú lócán, és igyekezett alaposan átgondolni az előtte álló napot. Minden ma dől el. Semmit sem szabad elrontania.
Végiggondolni még egyszer! A terv túlságosan kockázatos; mégis végre kell hajtania. Kitapogatta a nyakában függő kis csomagot. A genovai méregfiola sértetlen volt. Ha minden kötél szakad, használnia kell. Inkább ez, mint a kínpad.
A Guido Magliani nem volt az igazi neve. Azt olyan régen nem használta, hogy talán már el is felejtette.
Már nem ez lesz az első munkája, de mindenképpen a legfelelősségteljesebb. Gyakorlatilag megbízható társak nélkül.
A vadász – Póka – akit beszervezett – pénzsóvár idióta. Csáktornyán félnótásnak tartják, úgy is nevezik: a bolond. Más megkörnyékezhető embert azonban nem talált, vele kellett boldogulnia. A szívélyes Csáktornya voltaképpen kérlelhetetlenül ellenséges közeg volt, Magliani ezt finom érzékével az első pillanattól kezdve megérezte. Tudta, hogy nagyon veszélyes játékot űz, amikor bálványozott uruk meggyilkolására keres segítőtársakat a várnép tagjai között.
De Póka még hagyján – ott van még a török. Azokkal hogy’ fog együttműködni?
Akárhogyan is: a törökökre szükség van, a feladat másképpen nem hajtható végre.
Magliani sóhajtott…
Magliani nem gyűlölte Zrínyi Miklóst. Határozottan tehetséges és intelligens politikusnak ismerte meg. Nem volt tökéletes, de volt koncepciója, enciklopédikus műveltsége; külföldi szemmel nézve is - ebben a barbár nációban meg egyenesen a világ csodájának számított. Emellett nagyobb és értékesebb energia volt benne, mint a legtöbb uralkodóban. Szinte sugárzik belőle a kiválóság. Nem véletlenül tartja a megbízó veszedelmesnek. Bizonyára nagy hasznára lehetne a hazájának, de nem lesz, mert meg fogom ölni. Itt és most: 1664. november 18-án.
Nem gyűlöletből ölök, hanem azért, mert megbízásom van. Ez a munkám.
Illetve nem, nem én ölöm meg. Egy vadkan. Egy közönséges vaddisznó.
A megbízó ragaszkodik hozzá, hogy baleset legyen. Valami nagyon közönséges baleset.
Zrínyi Miklós számára ez talán méltatlan halál, de nem számít, mert a megbízó érdekei így kívánják. A megbízó fizet, a feladatot teljesíteni kell.
Magliani újra sóhajtott..
Ha már eltűnt innen, valahol, távol, valahol egy nagyvárosban – misét kell mondatnia Zrínyi lelki üdvéért. Ennyivel mindenképpen tartozik neki.
Nem, nem gondolni rá. Elfelejteni! Nem szabad felidézni Zrínyi mosolyát, férfias határozottságát, erényeit, bátorságát, győzelmeit, és a mindent felülmúló szeretetet és tiszteletet, amivel az itteni emberek a bánra néznek.
Egyszer egy vén szakmabeli brávó hosszan beszélt arról; soha ne gondoljon a célpont helyzetébe, ne törődjön annak barátaival, családjával, hazájával.
A célpont nem ember. Csak célpont.
Most pedig gondoljuk át még egyszer alaposan az egészet.
Póka tudja a dolgát. Alaposan átvette vele. Nem nagyon értelmes, de képes végrehajtani a feladatát. Csak beszélnie ne kelljen, mert akkor bajt okozhat…
Magliani tekintete erre a gondolatra elfelhősödött. Akkor mégiscsak beszélnie kell. Voltaképpen minden azon múlik. Vajon Zrínyi hisz-e majd neki? Hisz-e a bolondnak?
Máskülönben meg: aligha feltételezik, hogy a bolond hazudik.
A török?
Állítólag igazi vérszomjas fickókat küld. A legpiszkosabb munkát ők végzik el. Arra talán alkalmasak…
Lássuk elölről az egészet!
A délelőtt a felkészülés időszaka. Még egyszer mindenképpen beszélnie kell Pókával, a jáger ígérete szerint valami ürüggyel feljön a várba. Pontosítania kell.
Ebéd után vadászat. Póka teszi közben a dolgát, mint máskor. A vörhenyes képű Johann a vadászat elején a megbeszélt ösvényen ellovagol, találkozik a török martalócokkal, hogy a vadászat után elvezesse őket a Póka kiválasztotta horgas fához.
Magliani több vadászaton is részt vett, alaposan kiismerte a szokásokat. Sikerült kinyomoznia, hogy az erdő mely részébe tervezik a mai vadászatot. Azt is, hol lesznek felállítva a hálók. De ennél sokkal fontosabb volt annak tisztázása: hol várakoznak majd a hintók és a szekerek. Ennek figyelembe vételével kellett a helyet kiválasztani. Nem lehet túlságosan messze; akkor Zrínyi gyanút fogna, és nem lenne hajlandó Pókával menni. Túlságosan közel még kevésbé lehet, hiszen akkor a vadászat többi résztvevője közül bárki bármit meghallhatna. A kis tisztás és a „horgas” fa magától értetődően adta magát. Az egyetlen jó megoldás; amely azonban tömérdek kockázatot hordozott.
Magliani büszke volt kitűnő idegzetére, most azonban többször is kiverte a veríték, amikor alaposabban belegondolt, mit is tervez. Túlságosan nagy volt a kockázat. Arra készült, hogy megölje Magyarország legnépszerűbb emberét – saját udvartartásától szinte karnyújtásnyira. Méghozzá úgy, hogy a gyilkosság vadkantámadásnak tűnjön.
Az Öreg nemesi rangú birtokos volt, valóságos kis palotában élt – bár ennek értékéből sokat levont, hogy egy Isten háta mögötti falucskában rejtőzött. A házigazda kellemes modorú, barátságos ember volt. Senki sem rótta fel neki, hogy vén kujon létére túlságosan kedveli a kövér parasztlányokat – mert utána mindig gavallérosan megajándékozta őket. Az Öreg közkedvelt személyiség volt. Egyedül Magliani tudta róla, hogy nyugalomba vonult bérgyilkos.
- Vadkan? – kérdezte az Öreg, amikor együtt üldögéltek a kis palota fedett teraszán, egy palack jóféle tokaji bor mellett. – Miért éppen vadkan?
Magliani kényszeredetten elhúzta a száját. A vadkant egyrészt magától értetődőnek érezte, másrészt félt tőle, hogy az Öreg szokásához híven ízekre szedi az egész tervet. Legalább ne pont a vadkan frontján támadna.
- A kursaneci erdőben a vaddisznó az egyetlen olyan vad, ami igazán és hihetően veszélyes lehet.
- Az nagy baj.
- Miért?
- Vadásztál már disznóra, Guido?
- Nem, soha.
- Én gyakran. A vaddisznó nem macskaléptekkel jár-kel az avaron, hanem vad morgással és fújtatással csörtet keresztül a bozóton. Senki sem hiszi, hogy egy tapasztalt vadászra észrevétlenül támadhat a vadkan.
- Márpedig itt nincs más megoldás. A célpontnak otthon kell meghalnia.
- Nézd, Guido, a terv nem rossz, a munka sikerülhet. De: rá fognak jönni, hogy nem lehetett vadkan.
Magliani szája sarkában furcsa kis grimasz jelent meg.
- Jártál már Magyarországon, Öreg?
- Nem, még soha.
- Ott minden másképpen van.
- Annyira nem lehet másképpen, Guido. Rá fognak jönni, hogy nem volt semmiféle vadkan.
- Nem hinném. A magyarok nemcsak, hogy el fogják hinni; örömmel hiszik majd el. Sőt: megvető gőggel kezelik, és lenézik majd azokat, akik kételkednek benne. Magyarország az ökör, amelyik nem tudja, és nem akarja tudni a maga erejét. Az ökör, amelyik még a legsilányabb pudlikutyát is hatalmas szelindeknek képzeli, és meghódol előtte, ha a szőre külhoni módra van cifrázva. Ha nem így volna, sohasem haraphatta volna ki a közepét a török annak az egykor hatalmas országnak, és nem került volna a koronája a – magunk között szólva – buta és impotens Habsburg-dinasztia kezébe. El fogják hinni, sőt ez lesz a kötelező vélemény. Ez talán Isten különleges büntetése; ha létezik Isten. Magyarországot a török gazdag és kellemes országnak, kenyéradó földnek tartja, ahol nagyon jó rabolni. Ostoba ország, szerencsétlen náció; sose fog végleg megszabadulni a töröktől. Mindig lesz valaki, aki rabolja, sanyargatja, fosztogatja – az idők végezetéig.
Ezután sokáig hallgattak.
Szóval: a vadkan!
Magliani elhúzta a száját. Póka is tiltakozott az elején, de most már elfogadta. Hogy is lesz tovább?
A vadászat alatt minél diszkrétebben kell viselkednie. Pókával egyáltalán nem szabad érintkeznie, a jáger nem jöhet a közelébe. Nagy baj lehetne belőle, ha bárki emlékezne rá, hogy az úr halála előtt együtt látta kettejüket.
A vadászaton semmi feltűnőt sem művel. Legfőképpen: nem süti el a fegyverét. A puska töltve marad – később lesz szükség a fegyverre. Póka is ugyanígy tesz.
Következik a döntő pillanat. Megszólal a kürtszó; a vadászatnak vége. Ez nagyjából délután négy óra körül történik; mert az úr és a vendégei szeretnek világosban hazaérni Csáktornyára. A vadászok szép kényelmesen kisétálnak a hintókhoz. Jönnek a hajtók is, a gyalogosok összeszedik a zsákmányt, kihordják a szekérre. Az urak indulás előtt a hintó környékén tereferélnek, az úr megvárja, amíg mindenki indulásra készen áll. Már senki sincs az erdőben, a vadászok mind megjöttek, a szolgák a szekerek körül sürgölődnek. Eljött a megfelelő pillanat…
Ekkor kell megjönnie Pókának. Lóháton előrobog az erdőből, és horvátul megszólítja Zrínyit. Soha senkinek sem szabad megtudnia, mit is mond neki.
Természetesen mondhatná akár azt is, hogy hatalmas vadkant sebzett meg, és el lehetne ejteni. Csak kíváncsiságból vetette ezt fel Pókának, de a vadász hangosan tiltakozott ellene:
- Az nem lesz jó, mert akkor felette igen megharaguvék rám az úr. Részint, mert rosszul lövém meg az disznót, főképpen meg azért, mert odahagyám ahelyett, hogy újabb lövéssel megváltanám az kínjaitól. Egyébiránt kötve hiszem, hogy az sebes kan miatt az úr visszamenne az erdőbe, ahonnan egyszer már kijöve. Inkább mondá az vadászoknak; végezzék be nagy hamarsággal, amit én bolond fejjel félbe hagyék.
Magliani kénytelen-kelletlen elismerte, hogy Pókának ebben igaza van. Részben tudta, részben pedig sejtette, hogy Zrínyi a vasvári béke után komoly nemzetközi kapcsolatait felhasználva valamiféle szervezkedésbe fogott. Megtehette, ő volt Európa egyik legnépszerűbb embere.
Sajnos, Zrínyi Miklós megfontolt alapossága nyilvánvalóan egészen másképpen mozgathatta a szálakat, mint ahogy például az öccse, Zrínyi Péter tette volna. Ezért lehetetlen volt belelátni a kártyáiba, átlátni, ellenőrizni, hogyan is gombolyítja a szervezkedés szálait. Meddig jutott? Egyáltalán összeesküvő-e már Zrínyi? Egyáltalán, azzá válik-e? Merthogy még ez sem biztos. Szervezkedik-e egyáltalán, vagy ez csupán sejtelem? Mivel a szervezkedésre semmiféle bizonyíték nincs. Viszont pusztán a lehetőség, hogy Zrínyi valamiféle szervezkedésbe fog, önmagában is félelmetes.
Ha szervezkedne, miért tenné? Mi volna a célja? A török háború folytatása, Magyarország felszabadítása, területének teljes helyreállítása? Ez mindig is célja volt, nem is titkolja, ez politikusi koncepciójának lényege. És utána? Mik lennének a további tervei?
Az ostoba franciák arról fecsegnek, hogy Zrínyi Miklóst kellene Magyarország királyává koronázni. A jelen helyzetben ez nyilvánvaló ostobaság; nem származhat a bántól. Mégis, ha véletlenül úgy alakulnak az események, hogy akár meg is valósulhatna?
A megbízónak igaza van, Zrínyinek meg kell halnia.
Póka feladata: hívja vissza az erdőbe a nagyurat. Jó ürüggyel. Olyannal, hogy Zrínyi akkor is vele menjen, ha egyáltalán semmiféle szervezkedésbe nem bocsátkozott.
Zrínyinek kísérők nélkül kell jönnie. Ha mások is vele tartanak, semmi esély a merényletre. Akkor legfeljebb Póka tűnik majd még bolondabbnak.
Az a feltétel, hogy Zrínyi egyedül legyen, csupán egyetlen módon teljesülhet: ha ő maga nyilvánítja ki, hogy egyedül akar visszamenni az erdőbe, ha megtiltja, hogy bárki is kövesse. Ebben az esetben a többiek helyben maradnak, beszélgetnek, és nyugodtan várakoznak. Mármint az urak. Mert a kisebb rangú emberektől, inasoktól, vadászoktól és katonáktól kitelik, hogy uruk után indulnak. Gondolnak egyet, lóra kapnak, és utána mennek, hátha segíthetnek.
Ezért fontos az idő tényezője. Zrínyivel lényegében egy szempillantás alatt végezni kell. A vadászok és urak Zrínyi nélkül nem mennek vissza Csáktornyára. A grófot keresni kezdik, holttestét nagyon hamar megtalálják.
Kockázat. Nagyon nagy kockázat.
A legkritikusabb pillanat: Póka és Zrínyi beszélgetése. Az egész akkor dől el. Neki nagyon figyelnie kell, de semmiképpen sem lehet hallótávolságon belül. Egy gesztussal sem mutathatja, hogy számára fontos esemény történik, de feltűnés nélkül figyelnie kell, és készen kell állnia az indulásra.
Ha Zrínyi nem megy vissza az erdőbe, el kell halasztani a merényletet, más tervet kell kiagyalni. Johann – amint lehet – szól a törököknek.
Ha Zrínyi másokat küld maga helyett, neki semmi köze semmihez. Ha a törököket észreveszik, foglyul ejtik, vagy felkoncolják őket. Semmi gond ezzel; nem tudják a nevét, nem vallhatnak rá. Ebben az esetben Póka sem ússza meg szárazon. Póka rávallhat, de nem azonnal. Csak több órás, esetleg több napos kínvallatás után. De ha Pókát esetleg még az erdőszélen vasra verik, abban az esetben sem gyanakszik rá senki. Úgy is dönthet, hogy lemarad a menettől, és elmenekül. Legkésőbb este a lovászok jelentik a paripa eltűntét, és könnyűszerrel rájönnek, ki ült rajta. Viszont nem tudják, merre menekült. Ha reggelig kitartóan lovagol, tetemes előnyt szerezhet. Máskor is kellett már így kereket oldania.
Ez történhet a rosszabb esetben.
Jobb esetben: Zrínyi egyedül megy Pókával az erdőbe.
Tehát: Zrínyi és Póka belovagolnak az erdőbe. Ez az a szituáció, amikor ő Magliani, nem maradhat tovább ártalmatlan és észrevétlen.
Ha Zrínyi és Póka kettesben indulnak el, csupán néhány másodpercet szabad várakoznia, hogy meggyőződjön róla, senki sem tart velük. Utána azonban késedelem nélkül utánuk kell lovagolnia.
Zrínyi Miklós semmiképpen sem lesz fegyvertelen. Ennyi hibát egyszerre nem követ el. Az oldalán mindig van szablya, spádé vagy hosszú vadásztőr. Az előző vadászatokon megfigyelte; a spádét sohasem teszi le. Olyan már előfordult, hogy a szablyát, sőt a vadásztőrt is lecsatolta. Mielőtt elindul a vadra, telkes bocskorára combközépig érő csizmát húz, de a spádét olyankor sem teszi le. Amikor a vadászat befejeződik – ezt Magliani különösen éberen figyelte meg – leveszi a csizmát, és fertályórát társalog vendégeivel a hintó mellett. A spádét olyankor sem csatolja le. Puska már nincs nála, de azt bármikor felkaphatja. Több remekmívű stucca is van, egy az inasnál, egy a lovásznál, egy pedig a kétfelé eresztős hintóban az ülőhelyhez támasztva. Valamelyik nap Magliani észrevette, hogy Zrínyi pompás fekete csődörének a nyeregkápájában is volt egy stucc; azt korábban még nem látta.
Zrínyi tehát fel lesz fegyverezve: az oldalán spádé, kezében a stucc.
A legkényesebb probléma: a helyben maradóknak, a többieknek azt kell hinniük, hogy Zrínyi és Póka egy sebzett vadkanra megy.
Ettől a feladattól nem félt Magliani, pontos terve volt rá. Tudta, hogy legfeljebb félpercnyi ideje van, de bízott az ügyességében. Gyanútlan embereket konkrét dolgokkal dezinformálni nem nehéz.
Ha Zrínyi és Póka elindultak, neki utánuk kell lovagolnia. Megint egy kényes pillanat. Megtörténhet, hogy néhányan szintén lóra kapnak, és utána indulnak. Minden különösebb ok nélkül, pusztán azért, mert ő is elindult. Az urak közül talán senki, de a lovászok, inasok, szolgák és egyéb közrendűek közül bárki utána lovagolhat. Őket az úr külön nem fogja maradásra kérni. Ezt lehetetlen megakadályoznia. Megint csak egy érv amellett, hogy elképesztően gyorsan kell történnie.
Az esetleg utána lovaglók is úgy tudják majd: egy vadkant kell keresni. Ennek megfelelően viselkednek majd. Erre ügyelnie kell.
Neki nem kell Pókát és Zrínyit követnie, mert ismeri a célt. Ahogy az erdőbe ér, elébük vághat. Eléjük is kell vágnia.
Póka és Zrínyi leszállnak a lóról. Gyalog indulnak a horgas fa felé, Póka előre engedi a bánt. A fa hajlatában rejtőzik a két török. Mi történik, ha Zrínyi észreveszi őket?
Nem. Nem fogja észrevenni. Ha semmi okunk nincs rá, általában nem figyelünk a két-három lábbal a fejünk fölött lévő dolgokra. Ha a két pogány csendben kushad a fán – és nincs okuk nem ezt tenni – az áldozat nem veheti észre őket.
Amint Póka előre engedte Zrínyit, a jágernek tüstént lőnie is kell, méghozzá közvetlen közelről, nem a bán hátába, hanem a nyakára. Ha Zrínyi visszafordulna, akkor a szeme a célpont. Pókának semmiképpen sem szabad Zrínyit homlokon lőnie; mert azt a sebet nem lehet olyanná alakítani, mintha vadkan ejtette volna.
Póka sokáig húzódozott, mire megértette, hogy mindenképpen lőnie kell. Anélkül nincs nemesség, és nincs háromszáz arany.
A puskalövést az erdőszélen a többieknek hallaniuk kell, de számítanak is rá. Ha vadkanra mennek, lövés nélkül úgysem ejthetik el. Ha két lövés esik, akkor sem fognak gyanút.
A törökök leugranak a fáról. Ha Zrínyi még küzdene, megölik. Ha már haldoklik, a pogány hóhér elvégzi rajta az ocsmány mészárosmunkát; utánozza a vadkan agyarát. Ennek egy percig sem szabad tartania, a két török utána rögtön elinal.
Mire bárki odaér, nyoma sem lehet töröknek.
A törökök eltűntek, Zrínyi halott. Hogyan legyen tovább?
Akkor következik Magliani nagy alakítása. Kilovagol az erdőszélre, és elmeséli a vadkanbalesetet.
Itt is van még egy speciális probléma. Mi történik, ha percekkel a merénylet után máris odaér valaki. Vagy – ami még rosszabb – ha többen is odaérnek.
A vadkan Zrínyin kívül senki mást nem ölhet meg. Az nem volna hihető. Tömeggyilkos és ámokfutó vadkan csak a mesében létezik. Tehát mindenki másnak életben kell maradnia, harcról szó sem lehet.
Csakhogy…
Magliani pontosan tudta, hogy a bűncselekmény felfedezésének esélye mindig az első pillanatokban a legnagyobb. Utána nagyon gyorsan csökken. Közvetlenül a gaztett után még ezer kisebb-nagyobb jel utalhat rá elkerülhetetlenül, amit tapasztalt férfiak észrevehetnek.
Ha bárki a tett helyére érkezik, veszélyt jelent. Egyetlen ürüggyel lehet a legveszélyesebbet eltávolítani: vissza kell küldeni a többiekhez az erdőszélre. Minél hisztérikusabb üzenetet vigyen, hömpölyögjön oda az egész vadásztársaság lovastul-hintóstul; hadd taposson össze minden árulkodó nyomot. Utána meg már úgyis rohamosan sötétedik.
Ha bárki odaér, a tapasztalt katonaember, a tiszt, a vadonban járatos vadász a legveszedelmesebb. A szolga, inas, komornyik és hasonló fickó nem érdekes. Ha valamelyik tiszt érne oda, esetleg maga Guzics kapitány, vagy az öccse; őt kell visszaküldeni. Utána jajongva és jajveszékelve toporogni, sürögni – esetleg sírni. Nem adni időt senkinek arra, hogy higgadtan felmérje a látványt, arra meg különösen nem, hogy el is gondolkodjék rajta.
Ha Zrínyi még él, ez legyen az ürügy a jajveszékelésre; ha már meghalt, akkor meg az.
Ezután következik a nagyjelenet. A mese. A vadkanmese most kezdi hódító útját, ez lesz Guido Magliani szerény hozzájárulása a történelemhez.
Magliani pontosan tudta, hogy amit az emberek elhisznek, az nem mindig logikus, és – higgadt, külső nézőpontból szemlélve – nem is mindig hihető. Nem is számít, hogy logikus-e. Az sem számít, hihető-e. A lényeget a forma hordozza, nem a tartalom. Egy jó komédiás a legostobább képtelenségeket is képes elhitetni közönségével; Guido Magliani pedig nagyon jó komédiás.
A mese igen körmönfont követelményrendszernek kell, hogy megfeleljen. Ez lesz a Zrínyi Miklós haláláról szóló egyetlen hiteles információ. Hitelesnek, illetve az adott zaklatott és katasztrofális helyzetben hihetőnek kell lennie. Sulykolnia kell a vadkan-verziót; minden más lehetőséget eleve ki kell zárnia. Csupán annyira kell logikusnak lennie, hogy az előbbiekkel összeférjen.
Magliani nagyot sóhajtott. Az ostoba Pókának a száját sem szabad kinyitnia; ezt a lelkére kötötte. Póka horvát anyanyelvű, a magyart töri, más nyelvet nem beszél. Ő, Magliani minden nyelven megérteti magát. A mesét olyan nyelven kell mondania, ami a hallgatóságnak magától értetődő, de Póka nem, vagy alig érti. A hallgatóság: Zrínyi vendégei és a csáktornyai tisztek.
Most pedig a mese.
Már az elejének is a vadkanról kell szólnia. Magától értetődően a vadkanról. Csakis a vadkanról.
Kezdődjön valahogy így:
Amikor a vadkan vérén bementünk az erdőbe..
Ha magyarul mondja:
Amikor a disznó vérin bementünk az erdőbe…
Persze, hogy ostoba. Persze, hogy nem logikus. De ez nem számít. Egyetlen ember sem fog visszakérdezni, hogy miféle véren? Hol volt az erdő szélétől annak a vadkannak a vére? Talán csak nem a zsákmány közül, a szekérről mászott le az a gyilkos fenevad?
Nem fogják ezt kérdezni, mert nem szoktak hasonló helyzetben ilyen kérdéseket feltenni. Ennyi kockázatot vállalnia kell. Senki sem fogja ezt a kérdést feltenni; senki sem fogja ilyen módon az egész mesét tönkre zúzni.
A mesének tisztáznia kell, hogyan estek a bán sebei. Puskalövésről természetesen szó sem eshet. A sebeket – minden sebet – a kan agyara ejtette. A török martalócok egyike állítólag szakértő az ilyesmiben. Azért van itt. Vadkantól származónak magyarázható sebeket kell ejtenie Zrínyi nyakán és arcán. Esetleg a kezén is. A puskalövés okozta sebet is át kell alakítania. Ezért a lőfegyverrel kizárólag az áldozat nyakára vagy szemére kell célozni. A felületes vizsgálat nem veheti észre, hogy lelőtték a magyarok hősét.
A török csirkefogónak gyorsnak és ügyesnek kell lennie, mert nagyon kevés ideje lesz minderre. Biztos kézzel kell széthasogatnia Zrínyi nyakát és arcát. Legalább az egyik sebnek halálosnak kell lennie. Még valami: Zrínyi többé egy szót sem ejthet. Erről is a töröknek kell gondoskodnia.
Van azonban egy nem csekély probléma a sebekkel kapcsolatban. Halálos sebeket kell ejteni, vadkanagyar által ejtetteknek kell őket álcázni, ráadásul nagyon hamar.
Csakhogy…
A vadkan nem tud két lábra állni. Ahhoz hogy a nyakán megsebezze, előbb a földre kell döntenie Zrínyi bánt. Akkor pedig az első sebet a lábán, a térde vagy a combja környékén kell ejtenie. A vadkantámadás enélkül voltaképpen lehetetlen.
———-