Fejezzem ki magam még érthetőbben - IX.
2009. május 3., vasárnapValamelyik erdélyi fejedelem idején történt.
————————————-
Az öregedő fejedelemnek hadba kellett szállnia. Nemrég nősült, és kellőképpen féltékeny volt gyönyörű, ifjú feleségére.
Már a kocsiszekéren zörgött a gyülekezőhely felé, amikor elolvasta, kik várakoznak odahaza udvari kihallgatásra. Székely Farkas nevét olvasván melege lett.
Székely Farkas, a délceg székely nemes egész Erdély legnagyobb nőbolondítói közé tartozott. Kalandjainak nem volt száma talán a szeretőinek se, de ki tudja azt igazán.
Állítólag éppen az olyan hamvas-bögyös ifjú menyecskéket szerette leginkább, mint amilyen a fejedelem új asszonykája volt - legalábbis erről volt meggyőződve a fejedelem. Kirázta a hideg, ahogy eszébe jutott.
Már az első útmenti früstökkor magához szólította csavaros eszű, vén székely mindenes fegyvermesterét, Mózsi bácsit.
- Induljon kend lóhalálába’ haza! Mondja meg az asszonynak, semmiképpen se fogadja Székely Farkas uramat!
A vén székely nagyot nézett. Harminc éve volt már ura mellett jóban-rosszban, jól ismerte a fejedelem szeszélyeit. Tudta, hogy ilyenkor nem tanácsos ellentmondani. Az ilyen agglegényből lett vén ifjúférjeknek meg amúgy sincs sok sütnivalójuk…
Mit volt mit tenni, elindult hazafelé.
Ahogy a derék ló ráérősen poroszkált, Mózsi táti törte a fejét.
Nemcsak aranykezű fegyvermester volt, de régi házasemberként a fehérnépet is jól ismerte. Arra jutott, hogy a nagyságos fejedelem parancsa- sült bolondság.
De Mózsi bácsi nemcsak az asszonynépségnek volt avatott ismerője, de urának hű embere is. Így hát a hazaúton megtanakodta magával, mitévő legyen.
Azonnal a nagyasszony elé vezették.
- Mit üzent nekem az én édes uram?
Mózsi táti egyet se gondolkodott a feleleten:
- A nagyságos fejedelem biza azt üzeni kegyelmednek, eszébe ne jusson felülni valamelyik komondor hátára!
A nagyasszonynak a meglepetéstől tátva maradt a szája.
—————————————-
Teltek-múltak a napok. A fejedelemasszony igyekezett elfoglalni magát.
Senki se szólt neki Székely Farkas dolgáról; hát a nagyasszony úgy vélte, nem lenne az ura távollétében illendő fogadnia holmi fiatal, egyedülálló és szoknyapecér hírében álló urat. Ha megsértődik, sértődjön - ő ad a jóhírére.
Hanem ahogy a palota kertjében sétálgatott, újra meg újra a házat őrző nagy loboncos komondorok felé vágott a szeme.
Miért üzent az ura ilyen ostobaságot?
Korábban mindig félt a kutyáktól, most kíváncsian közelített hozzájuk.
Gáspár, az ebek gondozója örült a fejedelemasszony érdeklődésének; büszkén előmutatta, mi mindent tudnak a jól tanított ebek.
- Lehúzzák ám ezek a lováról a tatárt, de még a vasasnémetet is! - mondogatta. - Nyugodtan aludjék kegyelmed, lelkem fejedelemasszonyom!
A nagyasszony két napra rá már cukorral etette Szultánt, a legdélcegebb komondort - amit addig csupán kedvenc kancájával tett.
Szultán már messziről csóválta a fejét, amint a nagyasszonyt megpillantotta. Hűséges nagy kutyaszeme olyan mélyen ülő szeretettel tapadt a nőre, ahányszor elsimította a szeméből a tengernyi fehér loboncot, hogy a fejedelemasszony egészen elérzékenyült tőle.
Vajon milyen lenne felülni a hátára?
Nem bírta megállni, megkérdezte Gáspártól.
Amaz úgy meglepődött, hogy nyomban kiesett a szájából a hosszú szárú tajtékpipa.
- Már olyan dőreséget csak ne műveljen nagyságod! nem ló légyen ez, hanem eb!
Azzal dühösen arrébb ballagott. Alább a cselédek jót kacagtak a zsörtölődésén.
- A konty csak konty! fentebb se ád Isten több észt, mint lentebb! Asszonyi butaság! Halok meg!
A fejedelemasszony kissé megszeppent, egy napig nem is gondolt a komondor meglovaglására, de azért etette, cirógatta.
Fülébe jutott azonban, hogy Gáspárnak valami dolga akadt, és egy Ambrus nevezetű suttyó gyereket szerzett be az udvarba pár napra maga helyett.
A nagyasszony fertályóra múltán már Szultán hátán ült. A kutya egykedvűen tűrte.
—————————
A háborús veszély a hadak oszladozni kezdtek, hazaszéledtek a székelyek, a hajdúk, az erdélyi nemesek, rendes szállásaikra vonultak az udvari csapatok. A felfogadott zsoldosok egy részét a hadnagyok némely várakba elszállásolva a fejedelem zsoldjában megtartották, az alját meg könnyű szívvel elbocsátották - hadd menjen Isten hírével a hitványa.
A fejedelem váltott lovakon rohant haza.
——————————
Amikor végre beszabadult a kertbe, ott olyat látott, amitől sóbálvánnyá merevedett, és bizony őkegyelmessége úgy állott ottan, akárha valamely régi kódex ákombákomai közül szabadult tollas süveges, veres köpönyeges, arannyal hímzett zöld dolmányos, karmazsin csizmás nagy fene kérdőjel volna. Még a szablya is akképpen lengett az oldalán.
Szerencsére a kellő pillanatban előkerült valahonnan Mózsi táti, és pár szóval eligazította a fejedelmet.
Merthogy a nagyasszony ott ücsörgött a Szultán hátán, de valami egészen beteges ábrázattal, viaszsápadt arccal. A fülei bezzeg vörösödtek.
Egészen addig vörösödtek a szépasszony fülei, amíg az urából ki nem robbant a hahota.
Az áldomás mellett aztán apróra elmesélte a vén székely az urának, hogy is volt.
- Egyet gondoljon végig nagyságod! - mondta a végén. - Miképpen állna most az asszony becsülete, ha nagyságod üzenetét átadom!