Ismerősöktől kaptam egy levelet. Benne egy számomra ismeretlen pedagógus felhívása:
——————————————————-
“Az itt olvasható petíciót én írtam és kezdtem el terjeszteni. Arra kérek mindenki, hogyha nem is ért vele egyet, vagy nincs is ideje elolvasni, küldje tovább, hogy minél több helyre minél gyorsabban eljuthasson.
Reális embernek tartom magam, ezért nem gondolom, hogy eget rengető ereje lenne. De szeretném minél több ember figyelmét felhívni egy ilyen “kis” dolgon keresztül arra, ami veszélyeztet minket.
Az aláírásgyűjtés nem népszavazási kezdeményezés, ezért törvényi erővel sem bír. Csak arra ad lehetőséget, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Ha senki nem írná alá, akkor is le fogom adni.
További szép napot kívánok mindenkinek, és remélem, sok embert sikerül meggyőznöm a változások fontosságáról.
Tisztelettel és szeretettel:
Név”
———————————
Nyilvánvalóan nem lehet olyan “kis dolog”, ha valaki ilyen úton próbál támogatókat szerezni, szervezkedni - bár voltak már ezen a téren meglepetések.
Elolvastam a petíciót, és úgy döntöttem, nem írom alá, mert nem tudok minden ponttal egyetérteni.
A petíció imigyen kezdődik:
“Petíció a magyar oktatásért
2009. május: matematika érettségi
Címzett: Oktatási és Kulturális Miniszter
Tisztelt Miniszter Úr! “
Itt már kezdtek kételyeim támadni. Az oktatásügyi miniszterek szelektív süketsége a hasonló kezdeményezésekkel szemben évtizedek óta közmondásos.
A teljes petíció így hangzik:
“Ön most egy elkeseredett matematika tanár levelét olvassa. Elkeseredettségem oka az idei középszintű matematika érettségi.
A kétszintű érettségi bevezetése előtt is voltak könnyebb és nehezebb érettségik, de mióta ezt bevezették, a színvonal folyamatosan romlik. És azt hiszem, az idén elérte a mélypontját, melyet egy jóérzésű, kicsit is felelősséggel gondolkozó ember nem hagyhat szó nélkül.
Vegyük sorra, mik a konkrét problémák!
Először is az, hogy legalább 12 évet végigtanult diákoktól azt várjuk el, hogy két számot tudjanak összehasonlítani, valamint ezt oszlop diagrammon ábrázolni, egyszerűen megalázó. Ezért kár matematika tanárokat képezni az egyetemeken. (Pár hónap alatt szinte bárkit ki lehet képezni erre a munkára.)
A második problémát a tanárverések mutatják számunkra. Ezek alapja ugyanis nem más, mint hogy a tanároknak és az alázatos tanulásnak nincs becsülete sem a diákok, sem pedig a szülők előtt. Hogyan kapcsolódik ez ide? Nagyon egyszerű. Amikor a diákok megkapják az érettségiért a jegyet, „nekiesnek” a tanárnak, hogy miért „zaklatta” őket négy éven át. Akár játszhattak volna az órákon, vagy be se kellett volna járniuk. Sajnos igazuk van. Mert az a fajta értékrombolás, mely a közoktatásban zajlik, arra ösztönzi a diákokat: „Ne tanuljatok! Anélkül is jól el lehet lenni.” Ez pedig a felnőtt életben majd így hangzik: „Ne dolgozzatok! Anélkül is jól meg lehet élni.” (A kommunizmus már rengeteg példát adott erre azok személyében, akik nem a saját erejükből, hanem párthűségük miatt kaptak diplomát, állást, vezető állami pozíciót, stb. - Hát megint ez a cél?)
A harmadik problémát az egyetemi tanárok, professzorok folyamatos panaszai jelzik, melyekben azt kifogásolják, hogy a bejövő hallgatók tudása évről évre csökken. Ha pedig silány az alap, összedől a ház. Ezt nem ártana szem előtt tartani ahelyett, hogy még a csapból is azt folyatják: „Használható tudást adunk.” Én meg felteszem a kérdést: „Mire?” Mert voltak, vannak, sőt lesznek is olyan emberek, akik az életükben a matematikából csak az összeadást és a kivonást használják. (A diszkalkuliában szenvedők még azt sem.) És ezek az emberek is boldogan élik az életüket. De akkor most ezt kellene tanítanunk tizenkét éven át? Szerintem egy „szimpla” érettséginek az egyén alapműveltségének, alaptudásának bővítésén túl igazából nincs is más szerepe, mint az egyetemi tudás befogadásának előkészítése. Ez pedig nagyon sok mindent megmagyaráz a kompetenciamérésekre kiadott pénzek fölöslegességétől a felvételi rendszer illogikus elveken alapuló átalakításán át egészen addig, miért is van hiány természettudományos és mérnökdiplomával rendelkező emberekből.
Negyedik problémaként mindenképpen meg kell említenem, hogy az érettségi nem azt kérte számon, amit az órákon tanítottunk a gyerekeknek. Gyakorlatilag a józan ész elég volt a kettes eléréséhez. De akkor minek tanítunk négy éven át tényszerű anyagot is?
Mi tehát a petíció lényege? Tisztelt Miniszter Úr! Önnek alapvetően két választása van.
Az első, hogy változtat az oktatás jelenlegi helyzetén, és visszaállítja a magyar közoktatás régi színvonalát. Ennek minden kellemes és kellemetlen, de szükséges lépését megteszi, beleértve azok azonnali felelősségre vonását és oktatáspolitikából való eltávolítását, akik idáig süllyesztették a közoktatást, különösképpen a matematika érettségit. És higgye el, az egyéb lépések is elég egyértelműek. Még én is tisztában vagyok velük nagy vonalakban, noha soha nem vettem részt az oktatáspolitikában. De hatalma csak Önnek van azok véghezviteléhez!
A második lehetősége, hogy amennyiben képtelen ezt a problémát megoldani, úgy lemond és eltűnik a történelem süllyesztőjében azokkal az elődeivel együtt, akik képtelenek voltak ellátni a feladatukat. De ez még egyszer nem fordulhat elő. Az idei év matematika érettségije ugyanis annyira siralmas színvonalú volt, hogy a legkevésbé megalázó magyarázatként eddig azt hallottam, hogy valamely jelenlegi, vagy régi miniszter gyermeke is idén érettségizett. Ezt azonban annyira szánalmas indoknak tartom, hogy még utánanézni sem vagyok hajlandó. Megemlíteni is azért említettem, hogy érzékeltessem, mennyire tragikus a helyzet, mivel eddig ez a „legjobb” válasz.
Tisztelt Miniszter Úr! Talán túlságosan hosszú, tömör és főképp lehangoló volt a levelem. Hogy azonban egyértelmű legyen mindenki számára, mit ír alá, kiemelném a következőket:
Aki ezt a petíciót aláírja, azzal ért egyet, hogy Önnek az a két választása van, melyet az előzőekben leírtam. Más lehetősége azonban nincs. Nem szeretnénk tehát semmitmondó, problémát elódázó, hosszadalmas beszédeket hallani, mint ahogy azt némely politikustársa szokta csinálni. Azonnali és határozott lépéseket várunk Öntől. Bízunk benne, hogy végre tudja hajtani ezt a nehéz és nemzetünk számára megkerülhetetlen feladatot.
Ez a petíció nem más tehát, mint egy vélemény-nyilvánítás, mind az én részemről, mind pedig a többi aláíró részéről.
Köszönettel és tisztelettel:
XY
matematika-fizika szakos tanár (és a többiek)
Ui.: A petíciót igyekszem minél több helyre eljuttatni, de nem szeretném sokáig gyűjteni az információkat, ezért ha Önnek is megfelel, június 22-én az összegyűlt íveket leadnám a parlamentbe.”
Első látásra nagyon eklektikusnak találtam. A problémák minősítésével sem értek mindenütt egyet, a következtetéseivel meg főleg nem.
————————————-
Találtam egy (aláírás nélküli) véleményt. Íme:
“Tisztelt Levélíró!
Nem állom meg válasz nélkül…
Hisz fontos problémáról van szó.
Az idei matematika érettségin többen megbuktak egy általam jól ismert tatabányai iskolában.
Nem hallok olyan híreket, hogy mennyire kiváló eredmények születnek a mostani érettségiken. A magyar érettségit kicsit jobban látva, az érettségi előkészítőit, a feladatok összeállítóit, azok érveit ismerve pedig azt tudom mondani, hogy az érettségik eredményei éppen azt a haranggörbét mutatják, amik korábban a régi érettségi rendszerben tapasztalhatóak voltak. Kevesebb jó, sok közepes, kevesebb rossz.
A problémát a levélben magában találom:
“minek tanítunk négy éven át tényszerű anyagot is?”
Ez valóban nagy kérdés.
Hisz ha jól belegondolunk, a tényszerű anyag ma úgy pereg le bárkiről - kérdés, hogy mihaszna is van?! Reálisan át kellene gondolni, hogy valójában mit és miért tanítunk egy diáknak.
Egyébként az érettségi a tanulmányok kimeneti oldala, a színvonalromlás hogyan történhetne a kimenetszabályozás által?! Ha a tanárok a mennyekig röpítenék a diákokat, és azok mindenből maximálisan felkészültek lennének, nyilván csupa jeles érettségi születne.
A LEGNAGYOBB KÉRDÉS, HOGY EZ MIÉRT NEM ÍGY VAN!!!
Lehet, hogy az a 12 közoktatásban eltöltött év az ok, ami nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Nem kívánom védeni az oktatási minisztert, de elgondolkodtató, hogy ha a diákok problémamegoldó képessége ott tart, ahol, akkor valóban definíciókat, tényeket érdemes-e tanítani, esetleg a matematikai, vagy humán gondolkodás, illetve ennek kialakítása a segítség?
Nem állítom, hogy könnyű ma tanárnak lenni.
Állításom csupán annyi, hogy sok esetben a felelősség elhárítása mutatkozik meg abban, hogy mást okolunk a saját tehetetlenségünkért.
Felelőtlenül nem vádaskodom, hisz siheder vagyok, de manapság kicsi országunkban lépten nyomon azt hallgatom, hogy mindig más a hibás. Mert sokkal könnyebb kormányokra, miniszterekre, válságra, buszsofőrre, igazgatóra hárítani mindent. Holott az oktatás színvonala első és legelső sorban a nap mint nap órát tartó pedagógusokon múlik - senki máson!
Munkájához kívánok sok örömöt, sikert, s kívánom, hogy fedezze fel a diákjaiban a kíváncsi embert, mert a kíváncsiság ott lapul - lehet hogy mélyen, lehet, hogy nehéz előbányászni, sőt olykor lehetetlen, de mégiscsak ott van!
Üdvözlettel:
Egy naiv, fiatal, de nagyon elszánt pedagógus”
————————————————————
Magam a következőt feleltem a levelekre:
Gyerekek, ehhez nekem is van néhány szavam. Én huszonkét éve tanítok,
és úgy gondolom, kár aggódnunk a matematika érettségi színvonala miatt
addig, amíg a középiskolába kerülő gyerekek jelentős része nem vagy
alig tud írni, olvasni és számolni.
Nem szigorkodással lehet az ügyet előre vinni, az csak tetézi a bajt.
Mert baj az van bőven; és sajnos a bajok jelentős része az oktatáson
való húsz évvel ezelőtti spórolások folyománya. A mai spórolás áldásos
hatásai majd újabb húsz év múlva jelentkeznek; ha nem teszünk addig
csodát.
Mondom tételesen és egyszerűsítve.
Amiről nem mi (vagy nem csak mi) tehetünk:
1. Az iskola által preferált emberi és erkölcsi elvek válsága. Az
iskola tekintélyének összeomlása.
“Minek tanuljak, tanár úr, ha azzal sem viszem semmire; a szüleim is
tanultak, mégsincs munkájuk; mindig becsületesek voltak, mégis el
fogja vinni a fejünk fölül a házat a számla meg a részlet? Hiába
dolgoztak tisztességesen, nem fizették meg őket. Minek tanuljak,
amikor itt a csaló, a tolvaj, a rabló és a gyilkos boldogul? Bűnözőnek
kell állnom, akkor viszem valamire, mert a bűnözőnek több joga van,
mint másnak.”
Ez így talán erősen ömlesztett, de a jelenség aspektusaival mindennap
találkozunk.
2. Felnőtt egy televízió nevelte nemzedék, amely tévé-neveltségénél
fogva fantáziában és intelligenciában nem tudott annyit kicsi korában
magába gyűjteni, hogy rendszeres tanulásra, ismeretszerzésre alkalmas
legyen. Mindenből a készet várja, a képeket; olvasni nem tud és nem
akar, ismeretszerzésre motiváltsága nincs.
“Tanulni égő.”
“Tanulni nagyon ciki.”
Ezt a rémes, romanizálódó-bunkuló masszát kell(ene) nekünk
tanulásra-műáveltségre kapatni.
És amiről mi (is) tehetünk:
1. A lexikális tananyag szertelenül nagyra puffaszkodott.
A tananyag mennyisége túlment a teljesíthetőség határán. Próbálja meg
valaki csak egy hónapig lelkiismeretesen teljesíteni azt, amit a
diákjaitól elvár.
“Anyuka, minden órára egy órát kell készülni!” - adja kollegina a
fülem hallatára az instrukciót. Belegondolt, napi hány óra munkát
várna el egy kiskamasztól?
Egyáltalán mikor lenne ideje a gyereknek olvasni, művelődni?
Ne azzal törődjünk, aki nem tanul, annak tegyük lehetővé a “pedagógiai
jogkövetést” aki tanulni akar. Ma az a gyakorlat, hogy még a lelkesen
érkező középiskolásokat is sikerül a tanulástól eltántorítanunk.
2. A számonkérés káros elburjánzása.
Ma olyan bürokratikus érdemjegy-központúság uralkodik az oktatásban,
ami eleve stresszre, vagy becstelenségre kényszerít.
Hány dolgozatot írnak a mi diákjaink? Számolja már össze valaki! Szülő
is vagyok, látom.
Sok helyen a “fejlődés” már énekből, rajzból, testnevelésből(!) is a
témazárók sokasága felé halad.
Normális dolog ez?
Valóban csak érdemjegyekkel tudunk motiválni?
Nem gondolunk bele abba, hogy ilyen helyzetben az iskola nem tanít, hanem butít?
Egyéb:
Bizony, az oktatás helyzete miatt a politika kőkeményen felelős; de
nem csak a mostani kormány, hanem harminc éve az összes.
A spórolások-megszorítások milyen hülyeségtömkelegét éltük már át?
Hány pár évig (vagy addig sem) élő idiotikus és romboló újítást
tapasztaltunk már meg?
Ha piacgazdaság van, az oktatás is költséges; és nem elsősorban a szülő számára.
Vagy elkezdünk komolyan kiállni magunkért, és kikényszeríteni a
rávalót - mert maguktól a politikai kakit kavaró idióták sohasem
fogják megadni - vagy elhisszük jámborul, hogy nincs, és maradunk az
ország szegénykéje, amíg az oktatás tökéletesen nem dezorganizálódik.
P. Laci
(L. N. Peters)
————————————
Szándékomban áll ezek után a közeljövőben az oktatás ügyére vonatkozó javaslataimat itt közzétenni.
