Úgy tűnik, a rendszer nem hagyja publikálni a teljes posztot.
Hát akkor részletekben:
——-
E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta meg a vadkan-hipotézist.
Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:
“E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.”
Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.
———-
Más oka lehet? Mégis valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?
???????????????????
———-
Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett “magasabb érdek” szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.
Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe. Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti “segítsége” még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.
Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága. Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért “nem volt reálpolitikus”. (Utóbbi jelzőről és értelmezéseiről később még szó lesz.)
Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:
“Ne bántsd a magyart!”
————
Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához) http://www.itk.iti.mta.hu/1999-34/nemethsk.htm)
Térjünk vissza Zrínyi halálának körülményeihez.
“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük”
“a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”
Nézzük:
Lippay György kancellár, esztergomi érsek - aki Zrínyit elütötte a nádorjelöltségtől - egyenesen azt írta a velencei követnek, hogy:
“Zrínyi halála elő volt készítve:”
Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.
A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.
A haldokló Zrínyi neki és a szintén jelen lévő Guzics Miklósnak mondta el végakarata szóbeli kiegészítéseként: minden csáktornyai ingó és ingatlan vagyona a várnéppel és a szolgákkal együtt az özvegyet, Löbl Mária Zsófiát illeti.
(Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam . szám)
Forstall legalább annyira szemtanúnak tekintendő, mint Bethlen Miklós,valamiért azonban róla sokkal kevesebb szó esik.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.
1665-ben (egy évvel Zrínyi halála után) azt írta Forstall Zrínyi Miklós haláláról:
„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton) következett be; a szinopszis végén viszont: „in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által) történt.
A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:
“Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta…”
“Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”
————-
Galeazzo Qualdo Proirato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:
“Morto il Conte Nicolo l’anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d’archibuggio sotto l’occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa.”
Nem vadkan által…
Puskalövés által…
———-
Úgy gondolom, az eddig elmondottak már elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett nézeteket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel.
Jöjjön a legfőbb szemtanú:
Bethlen Miklós Zrínyi haláláról a következőket jegyezte fel:
———
”Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk, paripát adatott [ti. Zrínyi] mindenkor alám. 18. novembris erdei disznókra menénk, ebéd után hintón, volt ugyan paripa is, Vitnyédi az első, én a hátsó ülésben, bal s ő jobb felől ültünk csak hárman; egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, nem tudván ő, hogy három óra múlva meghal, talán cygnea cantiója [hattyúdala] helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt; találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica [alkalmazd] Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.
No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes [szíjjal lábra kötött] bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövének egyet a szállónál, s vége lőn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennők, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni vele: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, ti. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, Paka után nyargala; egy sabaudus [savoyai], Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe befuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala… Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírit feleségének, de én mint új, esmeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelől eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon fehér bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt bújában. Így lőn vége Zríni Miklósnak.”
———-
Figyelmesen olvastuk?
A Póka nevű vadász horvátul mond valamit Zrínyinek; aki maradásra kéri a többieket, mondván: csak meglátom, mit mond ez a bolond”.
Vajon Bethlen értette is amit Póka horvátul mondott (vagy suttogott), vagy csak a későbbiek alapján következtette?
Miért akarta Zrínyi, hogy az összes kísérője maradjon és várjon rá?
“Csak meglátom, mit mond ez a bolond”.
Mit mondhatott “az a bolond?”
Valóban egy sebzett vadkanról hozott hírt? Ezt mondta? Vagy valami mást?
Zrínyi Bethlen szövege szerint aznap már lőtt egy vadkant. Vajon Csáktornyán az lehetett a szokás, hogy minden sebzett vadkant az úr maga vesz űzőbe? Ez nem a vadászok feladata volt?
Annyian elmentek már emellett a motívum mellett, nem rejlik benne mégis valami? Nem szokatlan, hogy a vadászat befejeztével egy grófot vadkan ürügyével csalnak vissza az erdőbe?
Bevallom, számomra az egész történetben ez az egyik leginkább nyugtalanító motívum.
Azt tudjuk, mit hittek a többiek, hová ment uruk, azt azonban nem, mit gondolt maga Zrínyi. Valóban abban a tudatban lovagolt vissza az erdőbe, hogy egy sebesült vadkant fog elejteni?
——-
Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyet Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.
A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.
1. A legkedveltebb módszer
Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is.
Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem. Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százezreivel, akik egy pillanat alatt csevapcsicsát csinálnának a merénylőkből.
Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.
2. Ha az első módszer nem működik.
Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.
Olvassuk el még egyszer Bethlen szövegét - ennek figyelembe vételével.
————
Figyeltük a sorrendet? Elöl lovagol Póka. Utána Zrínyi. Harmadiknak az ismeretlen szavoyai: Majláni, Migliani stb; aki állítólag aznap érkezett a postakocsival. Erre nem találtam egyéb bizonyítékot, de hogy a postakocsi aznap délelőtt érkezett meg Csáktornyára: tény.
Mi mindent és ki mindenkit hozhat egy postakocsi?
Szóval: Póka, Zrínyi, Migliani. Ebben a sorrendben. A többiek - Bethlen szerint - “nyargalának utána” - ami azt jelentheti, hogy néhány pillanatnyi késéssel követték a három lovast. Ami azt is feltételezi: nem voltak velük szemkontaktusban, és csak a zaj nyomán akarták megtalálni őket. Feltétlenül így kellett lennie, hiszen a döntő eseménysort nem látták. Nem szemtanúk.
———-
Elöl lovagol Póka. Vadász. A lovasok közül valószínűleg az egyetlen, aki komoly helyismerettel rendelkezik. Talán ezért van szükség a szolgálataira. Mailani vagy Migliani nyilvánvalóan idegen.
Kik követik őket? Két inas és egy lovász. Egyik sem katona, és nem is nemes. Utóbbiak valószínűleg tartották magukat Zrínyi tilalmához; ez a három ember azonban nem akart elszakadni az úrtól.
———-
“Egyszer csak” - ez lehet néhány perc, vagy akár egy teljes negyedóra - érkezik Guzics. “Hamar a hintót, oda az úr!”
Utána hintóval, gyalog, mindenki rohan “a sűrűbe”.
Zrínyit a földön fekve találják, a pulzusa még gyengén ver, de állapota reménytelen.
“de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”
Mi történt?
———-
A továbbiakat senki sem látta. Mindenre, ami ezután következik - Zrínyi halálára - a “Mailáni így beszélte” formula érvényes.
Beszéle pedig imígyen:
” hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”
Rendkívül érdekes olvasmány. Az egész azt sugallja, hogy az elbeszélő szintén nem szemtanú, az eseménynek nem részese, bármi történt, Zrínyi és Póka kettesben voltak.
Talán az sem érdektelen, milyen nyelven mondja. A sok nyelvet értő Bethlennek fel sem tűnik ez a szempont. Bizonyára nem horvátul és nem magyarul. Vagyis: valószínűleg nem olyan nyelven, amit Póka is érthetett. Zrínyi környezetében tudtak latinul, olaszul és németül. Mailani-Migliani ezek közül bármelyiken elmondhatta a beszámolóját.
Mi is mind a szavoyai? Határozottan az a benyomásom, hogy itt egy minden hájjal megkent, ravasz gazember elbeszélését hallom, aki már az esetleges vizsgálatra készül, és aki szinte szuggerálni akarja, hogy neki semmi köze a gróf halálához.
Van ám azért ennek az elbeszélésnek gyönge pontja, nem is egy.
————-
1. Többes számban beszél
“míg ők a lovakat kötözték”
“hallják a jajszót”
Alibit biztosít magának, hiszen ő “a lovakat kötözte”, ráadásul nem is volt egyedül. Ugyan ki lehetett vele?
Ezek szerint Zrínyi és Póka (Paka) lóról szálltak, és gyalog mentek a sűrűbe, a vérnyomon (a disznó vérin). Utána hallották Póka kiáltozását.
Amikor a helyszínre érkeztek: ” Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán;”.
Következik az egyik legfontosabb momentum: “ő hozzálő, elfut a kan”.
Kiváló indok, ha esetleg megnéznék, hogy miért volt kilőve Mailáni-Migliani puskája.
De az is érdekes, hogy a feltehetően többször is megsebesített, sok vért veszített, feldühödött kan - fogja magát és elszalad.
A kan megtette kötelességét, a kan mehet.
Nem is hallunk többet róla.
————
A következő hosszú mondat - egyszerűen elképesztő. Van-e tapasztalt nyomozótiszt, aki elhinné?
“az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”
A sebesült Zrínyi felkel. Nem, kérem, itt nem történt gyilkossági kísérlet, szeretném tisztességes végszóval befejezni.
“rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”
Ezek szerint ezt a rossz értelemben véve terjengős és teátrális színpadi replikát Zrínyi átdöfött nyakkal mondta el…
Megint mire jó: felmenti az esetleges gyilkosokat a gaztett vádja alól.
Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”
A két derék irgalmas szamaritánus mindent megtett hát. De mennyi ideig tartott mindez?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
