Itt a vén muskétás beszél

Nézzük hát ama rossz emlékű mohácsi csatát.

Brodarics István beszámolója:

“Mint fentebb mondottuk, ezen a helyen óriási, széles síkság terült el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár. Itt állította fel az ellenség az ágyúkat. Később, a küzdelem vége felé szemünkkel láttuk, hogy ez a hely tele volt ellenséges katonasággal, jobbára azokkal, akiket janicsároknak neveznek. Ami hely csak volt a falu kunyhói mögött, mind hosszú sorokban tartották elfoglalva. Később vált ismeretessé, hogy a császár is ott volt közöttük. Az ágyúkat úgy helyezték el, mintha valami völgyben lettek volna, és emiatt sokkal kevésbé tudtak ártani a mieinknek, mint a síkságon lehetett volna, és inkább rémületet, mint kárt okoztak.”

Mohácstól hét kilométerre délre. A harcmezőt gyakorlatilag a magyar sereg választotta, azzal, hogy huzamosabb ideje itt táborozott.

Persze, nem volt ez tudatos választás - semmiféle értelemben.

Mire jó ez a csatamező? Mi a terv?

A mezőt kelet felől a Duna mocsaras ártere határolta, szélén az Eszék felé vezető úttal. Közepén a Borza patak folydogált. Dél-nyugat felé, a patakkal csaknem párhuzamosan mintegy 20-30 m-rel magasabban fekvő terasz húzódott, amely messzire elnyúlt észak felé, délkeleti végét pedig egy erdő zárta le. A források utalásai alapján elképzelhető, hogy ennek partoldala meglehetősen meredek volt, s akadályozhatta az oszmán sereg felvonulását. A patak és a terasz közti síkon mélyebb teknők sorakoztak, olykor áttekinthetetlenné téve a terepet.

Mi olvasható le ebből?

Leginkább egy nagyon kezdetleges haditerv. A felvonuló török kontingenseket egy-egy lovasrohammal, egyenként akarta megsemmisíteni a magyar hadvezetés? Fegyelmezettebb csapatokkal silány ellenféllel szemben sem biztos, hogy ez sikerülhet. Az ilyen haditervek tipikusan bukásra vannak ítélve. Ha ez volt az elképzelés, eleve bukásra kárhoztatja a jobbszárny átkarolásának elvi lehetősége.

Természetesen jobb egy kezdetleges terv, mint egy semmilyen. Viszont a kezdetleges tervek gyakran nagyobb terhet rónak a csapatokra, mint a jól átgondoltak. Itt is ez a helyzet: a terv végrehajtásának elemi feltétele a gyakorlott, harcedzett, a villámgyors roham után fegyelmezetten visszatérni, a gyalogság fedezete alatt haladéktalanul újra rendeződni képes lovasság.

A Mohács alatt felálló magyar sereg képes volt erre?

A török ellenintézkedések a következő vázlatról leolvashatók:

Brodarics:

“A csatarendet az említett helyen, az említett módon és napon, kevéssel napkelte után felállították. Igen tiszta, derült volt ama nap! “

Mivel az ütközet csak körülbelül délután háromkor kezdődött, a harcrendet enyhén szólva túlságosan hamar állították fel. Alkalmat adtak Szulejmánnak, hogy katonai tanácsadóival alaposan szemrevételezze és megvitassa. Kényelmesen megtehette…

Brodarics következő sorai leplezik le a magyar rendi hadszervezet teljes csődjét:

“Ezután a nádorispán kivezette a királyt arról a számára kijelölt helyről, és mint három nappal előbb, most is körülvezette az egész hadsereg előtt, megmutatta mindenki szeme láttára, hogy jelen van, (mert volt, aki kételkedett benne).”

Tehát a magyar sereg egy átlátszó haditerv szerint felállítva fő az augusztusi napon legkevesebb hét óra hosszat.

Apropó.

Ki a fővezér?

Folytatása következik.

A Zrínyi család címere.

Miért megy Magyarország nagyura “estefelé”, a vadászat végeztével vissza az erdőbe?

———

Ha a gyilkosságot előre kitervelték, tudniuk kellett, hogy éppen ez az időpont alkalmas; amikor a vadászat már befejeződött, de még a menet nem indult el hazafelé. Talán perceken, vagy éppen másodperceken múlhatott a gaztett sikere.

Sajnos - azt kell mondanom - a gyilkosság kitervelése és végrehajtása szakértőre vall. Voltaképpen a mai napig csaknem tökéletes bűnténynek tekintendő; hiszen nálunk még sokan mindig ragaszkodnak a - feltehetően a gonosztevők által tettük leplezésére kiagyalt - vadkanmeséhez.

(A vadkanmeséhez ragaszkodó szakirodalom érveiről valamelyik későbbi részben lesz szó részletesebben.)
Az előkészületeket nyilván a vadászat befejeztével végezték el. Itt Bethlen elbeszélése némileg hiányos, ami érthető, hiszen ilyen helyzetben az ember nem tudhatja előre, mit kellene megfigyelnie.

Póka nyilván nem volt jelen, de nem tudjuk, ez alatt hol tartózkodott Migliani. Ez Bethlen elbeszéléséből nem derül ki. Egyáltalán nem zárható ki, hogy esetleg szinte másodpercekkel Póka megérkezése előtt csatlakozott a társasághoz. Mindenképpen hidegvérű és vakmerő fickónak kell tartanunk, feltehetően így cselekedett. Valószínűleg hivatásos ügynök volt, nem ez lehetett az első sötét akciója. A többit talán sohasem tudjuk meg, hiszen a Majláni, Magliani vagy Migliani aligha a valódi neve.

Ha azonban Migliani végig a társaság zöménél tartózkodott, akkor több cinkosnak is kellett lennie. Úgy gondolom, voltak is.

Hogy miért nem beszél erről Bethlen? Mert nem tudhatott róla.

———-

Mi lehetett a gazemberek terve?
Zrínyi meggyilkolásánál fontos szempont lehetett, hogy a gyilkosság ne tűnjön gyilkosságnak. Zrínyit csöndesen és váratlanul kellett eltenni láb alól, de úgy, hogy a gyilkosság komoly gyanúra ne adjon okot. Hogy mendemonda támad, arra eleve számíthattak - számítaniuk is kellett - mert anélkül lehetetlen. (Hogy ezzel kapcsolatban miféle óvintézkedéseket tettek, arról az esszésorozat vége felé lesz szó.)

Nem törődtek hát a szóbeszéddel, vagy egyszerűen beletörődtek abba, hogy az a váratlan halálesetek szükségszerű velejárója.

Zrínyi Miklós hogyan halhatna meg váratlanul?

Idős talán? Nem. Mindössze negyvennégy esztendős.

Beteg? Nem. Nagyon is ereje teljében van.

Esetleg valami titkos betegség? Amit diszkréten el lehetne híresztelni? Ostoba dolog lenne, azonnal tudnák, hogy mérgezés készül.

Mérgezést előkészíteni Csáktornyán amúgy is bajos. Nem, a mérgezést, mint alkalmatlan megoldást, el kell vetni.

Hogyan halhat meg hát Zrínyi Miklós váratlanul? Egyetlen megoldás maradt: a baleset.

———-

Otthon, Csáktornyán? Ahhoz be kellene épülni a vár személyzetébe, ami megoldhatatlan.

Út közben? Ki tudja előre, hogy Zrínyi mikor utazik, hogyan, hol, mivel és merre?

Ez bizonytalan. A gaztett kitervelői pedig biztosra akartak menni.

Mi az, amivel Zrínyi viszonylag gyakran tölti az idejét, nem a csáktornyai vár belsejében van - és veszélyes?

A vadászat.

———-

Ha pedig vadászat, melyek azok a vadak, amelyek a vadászra veszélyesek lehetnek?

Nem Afrikában vagyunk, ahol meglehetősen sokféle veszélyes nagyvad él, hanem a kursaneci erdőben. itt sokkal kevesebb a potenciálisan veszélyes vad.

Farkas?

Falkában él, a Csáktornya környéki erdőben talán akad is néhány falka. De nehezen kiszámítható, intelligens és óvatos vad. Nem egykönnyen szorítható meg; anélkül pedig nem támad. Túl sok vesződséget igényel.

Amellett meg miféle dolog farkasra vadászni?

————

Hiúz?

A kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica) sűrű erdőben élő, igen óvatos állat. Hogy emberre támadjon, nagyon ritka eset. Ez nem tigris, csak egy nagyobbacska macska. Ki tudna hiúzbalesetet rendezni, és ki hinné el, hogy Zrínyi egy hiúz áldozata lett?

——-

Mi maradt egyedül?

A vadkan…

Ez a magyarországi erdőkben felettébb gyakori vad, a magyar urak vadászatainak egyik fő célja. A Kárpát-medencében élő vaddisznók termetesek, kétszer akkorák, mint Dél-Európában; a kan akár három és fél mázsát is nyomhat. Ez utóbbi valóban veszélyes, különösen sebzetten.

Az egyetlen vad a Csáktornya körüli erdőkben, amely gyakori, veszélyes, és veszélyessége kiszámítható.

Úgy gondolom, a gyilkosság kitervelői előre tudták, hogy a gyilkosságot vadkanbalesetnek fogják álcázni.

——-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Sors bona, nihil aliud - Jó szerencse, semmi más.

Ez volt Zrínyi jelmondata.

Lássuk, mint gyilkolták meg.

—————-

Bethlen Miklós páratlanul értékes koronatanú. Semmi okunk sincs rá, hogy kételkedjünk a beszámolója hitelességében. Bizonyos óvatosság azért nem árt, hiszen negyvennégy év elteltével, bécsi fogságban írta. Elsősorban bizonyos öncenzúrát kell feltételeznünk. Bethlen esetében azonban ennek egyértelműen a legtisztességesebb módja tételezhető fel: egészen biztosan nem hazudott. Az viszont valószínű, hogy a beszámolója nem egészen teljes; mindent elmond, amit a két szemével látott, de nem mond el mindent, amit hallott.

Viszont: semmit sem tesz hozzá. Pontosan kiderül, mit látott, és mit nem látott. A legfontosabbat: Zrínyi halálküzdelmét nem látta. A vadkant sem látta.

————

Már mondtam, nem hiszek abban, hogy Póka egyedül volna a gyilkos. Úgy gondolom, legalább ketten voltak. A magányos tettes nem vall a műhelyre; a kor többi (feltehetően hasonló érdekű) politikai gyilkosságát szinte kivétel nélkül több tettes követte el.

Majláni-Magliani-Migliani kétségkívül a másik tettes. Nem tudjuk azonban, voltak-e még cinkosaik. Amit tudunk, az alapján ugyanis még ezt sem lehet kizárni.

———-

Kövessük hát figyelmesen Bethlen Miklós beszámolóját:

“puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót”

A “szokása szerint” kifejezés csak még jobban aláhúzza, amit már amúgy is tudunk: Zrínyi gyakorlott vadász volt, számos vadkant ejtett el életében. Feltételezhetjük, hogy jól ismerte a magányos kanok szokásait.

———

“Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala.”

Véget ért tehát a vadászat. Vadászok is, hajtók is a zsákmány feldolgozásával, hazavitelével vannak elfoglalva, zajlik a vadászatot záró tevékenység.

Miért érzem azt, hogy nagyon is ravaszul kitervelt gyilkosságról van szó?

———-

Nem gondolom azt, hogy egyedül az osztrák “titkosszolgálat” lehetett a ludas Zrínyi halálában. Inkább úgy vélem, afféle sajátos alkalmi együttműködés lehetett osztrákok és törökök között, ahhoz hasonló, amely a KGB és a CIA között jött létre, amikor meg kellett buktatni a román diktátort.
Ne feledjük: éppen megkötötték a vasvári békét, amely Ausztria diplomáciai történetének egyik legostobább tákolmánya volt. Erről, és a hozzá kötődő döbbenetes osztrák-török diplomáciai kokettálásról a későbbi posztok egyikében még szót ejtek.

——-

Tehát: a vadászat befejeződött.

“Kisereglénk a hintóhoz, az úr is”

Tehát mindenki elhagyta a helyét, a munka véget ért. Már nem volt szükség a vadászat követelte őrködésre, tervszerű elhelyezkedésre, fegyelemre. Ne feledjük el: a vadászat tervszerű tevékenység, a korban gyakran - középkori hagyomány szerint - egyenértékűnek tekintették a hadgyakorlattal.

Úgy gondolom, a Zrínyi szervezte vadászat mindenképpen fegyelmezett, tervszerűen végrehajtott tevékenység lehetett; a Zrínyiről szóló összes forrás hangsúlyozza, hogy a költő-hadvezérre a bölcs tervszerűség volt a jellemző, emberei között katonás fegyelmet tartott. Miért pont a vadászat lenne kivétel ez alól?

——-

A csáktornyai vár ma. Innen indultak a végzetes vadászatra, és ide vitték vissza Zrínyi holttestét.

“estefelé is vala”

November dereka lévén körülbelül délután öt óra lehetett. Ilyenkor már igen hamar sötétedik. Különösen egy erdőben. Vadászatra a napnak ez a szakasza már nem alkalmas. Sebesült vad üldözésére sem. Ezt Zrínyi ne tudta volna?

——

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Úgy gondolom, ideje kimondanom: egyetértek E. Dervarics Kálmánnal és Grandpierre K. Endrével - Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 1664. november 18-án a kursaneci erdőben politikai gyilkosság áldozata lett.

A Zrínyi halálát gyilkosságnak tekintő közvélemény - ahová egyébként Kossuth Lajos is tartozik - általában Póka Istvánt tekinti Zrínyi gyilkosának.

A Magyar Újság által közölt, 1870. március 4-én kelt turini levelében írja Kossuth:

“Egy másik Zrínyit vadászat közben elejtett egy vadkan, mely »puska alakban«, mint mondják, mai napig látható egy bizonyos titkos múzeumban.”

Ez a “titkos múzeum” - a Magyar Nemzeti Múzeum. A régiségtárba 1847-ben, 79. szám alatt került egy lakat nélkül való, hosszú puska, melynek tusára szegezett lemezébe ez van vésve:

“Ego sum illa Flintea, ex qua Comes Nicol: a Zrin in Sylva Ottok Insula Muraköz in Venatione ab Apro Persecutus a Venatorum Supremo N. Stephano Poka A^o 1664. die 18. 9bris trajectus est a Nepote Gabriele Poka P. ac G. D. Paulo Benyovszky Dominium idem conscribenti dono data Anno1755^to in Perennem rei gestae memoriam.”

(Én vagyok az a puska, mellyel a vadászaton vadkantól üldözött gróf Zrínyi Miklóst az ottoki erdőn, Muraköz szigetében, nemes Póka István fővadász 1664. november 18-án általlőtte. Örök emlékezetül ajándékul adta 1755-ben híres és nemes Benyovszky Pál úrnak Póka István unokája, Póka Gábor.)

Ezt a fegyvert Benyovszky Péter ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak.

A puska képe és felirata több kiadványban is szerepel. Nem foglalkoznék vele, a puskával vagy lőttek Zrínyire, vagy nem lőttek - a dolog mindenképpen bizonyíthatatlan.

——-

Nem hiszek benne, hogy Póka István lenne Zrínyi gyilkosa. Jobban mondva: nem hiszek abban, hogy egyedül Póka gyilkolta volna meg Zrínyi Miklóst.

A következő posztban megpróbálom majd rekonstruálni a gyilkosságot.

De előtte még szólnom kell néhány szót.

——-

A 70-es évek elején sokat írtak és vitatkoztak Zrínyi haláláról. A vadkanmese ellenzői a gyilkosság értelmi szerzőiként és haszonélvezőiként “a Habsburgokat” nevezték meg. Ez így aligha pontos, nem is tudom elfogadni. Finoman szólva is pontosításra szorul. Az utóbbi hatvan év naiv magyar történelemszemléletében a Habsburgok voltak a rossz, a gonosz szimbólumai, az általános bűnbak - nyilván nem véletlenül.

A Habsburgok ma már csak hajdani uralkodócsalád, az európai történelem utolsó évszázadának kárvallottjai közé tartoznak. Már azok sem respektálják őket különösebben, akik korábban mögéjük bújva űzték üzelmeiket. A Habsburgokat ma már büntetlenül, legálisan lehet rugdosni. A Habsburgok minden rossz okozói, a magyar történelem összes szerencsétlenségéről ők tehetnek.

Ezt a felfogást nem tudom elfogadni. A következő posztokban, amikor tág körökben mozogva megvizsgálom Zrínyi életművét, koncepcióját, a körülményeket, azaz az indítékot, szólni fogok a lehetséges gyilkosok, vagy inkább a felbujtók, megbízók körétől is; kinek állhatott érdekükben Zrínyi halála.

Csáktornya

A 70-es évek vitái azzal zárultak, hogy a vadkanmese hívei mendemondának minősítettékaz ellenoldali nézeteket azzal, hogy nincs okunk kételkedni Bethlen Miklós tanúságtételében. (??)

A nyilvánvaló rosszhiszeműségen túl itt ordas fogalomzavar van.

Egyáltalán nem kételkedem Bethlen Miklós visszaemlékezésében. Egy szavában sem.

Bethlen Miklós visszaemlékezése nem cáfol és nem dönt meg semmiféle úgynevezett mendemondát. Zrínyi halálának nem szemtanúja; még csak nem is közvetett tanúja, hiszen amit elmond, nem más, mint Majláni-Migliani meséjének elmesélése.

Bethlen Miklós viszont a holttesttel, a gyilkosság közvetlen előzményeivel és az utána történtekkel kapcsolatban valódi szemtanú, de amit elmond - mint látni fogjuk - nem támogatja a vadkanmese híveinek álláspontját.

———-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

 

 

Úgy tűnik, a rendszer nem hagyja publikálni a teljes posztot.

Hát akkor részletekben:

——-

E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta meg a vadkan-hipotézist.

Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:

“E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.”

Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.
———-

Más oka lehet? Mégis valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?

???????????????????

———-

Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett “magasabb érdek” szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.

Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe. Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti “segítsége” még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.

Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága. Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért “nem volt reálpolitikus”. (Utóbbi jelzőről és értelmezéseiről később még szó lesz.)

Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:

“Ne bántsd a magyart!”

————

Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához) http://www.itk.iti.mta.hu/1999-34/nemethsk.htm)

Térjünk vissza Zrínyi halálának körülményeihez.

“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük”

“a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”

Nézzük:

Lippay György kancellár, esztergomi érsek - aki Zrínyit elütötte a nádorjelöltségtől - egyenesen azt írta a velencei követnek, hogy:

“Zrínyi halála elő volt készítve:”

Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.

A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.

A haldokló Zrínyi neki és a szintén jelen lévő Guzics Miklósnak mondta el végakarata szóbeli kiegészítéseként: minden csáktornyai ingó és ingatlan vagyona a várnéppel és a szolgákkal együtt az özvegyet, Löbl Mária Zsófiát illeti.

(Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam . szám)

Forstall legalább annyira szemtanúnak tekintendő, mint Bethlen Miklós,valamiért azonban róla sokkal kevesebb szó esik.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.

1665-ben (egy évvel Zrínyi halála után) azt írta Forstall Zrínyi Miklós haláláról:

„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton) következett be; a szinopszis végén viszont: „in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által) történt.

A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:

“Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta…”

“Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”

————-

Galeazzo Qualdo Proirato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:

“Morto il Conte Nicolo l’anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d’archibuggio sotto l’occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa.”

Nem vadkan által…

Puskalövés által…

———-

Úgy gondolom, az eddig elmondottak már elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett nézeteket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel.

Jöjjön a legfőbb szemtanú:

Bethlen Miklós Zrínyi haláláról a következőket jegyezte fel:

———

”Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk, paripát adatott [ti. Zrínyi] mindenkor alám. 18. novembris erdei disznókra menénk, ebéd után hintón, volt ugyan paripa is, Vitnyédi az első, én a hátsó ülésben, bal s ő jobb felől ültünk csak hárman; egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, nem tudván ő, hogy három óra múlva meghal, talán cygnea cantiója [hattyúdala] helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt; találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica [alkalmazd] Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.
No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes [szíjjal lábra kötött] bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövének egyet a szállónál, s vége lőn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennők, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni vele: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, ti. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, Paka után nyargala; egy sabaudus [savoyai], Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe befuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala… Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírit feleségének, de én mint új, esmeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelől eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon fehér bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt bújában. Így lőn vége Zríni Miklósnak.”

———-

Figyelmesen olvastuk?

A Póka nevű vadász horvátul mond valamit Zrínyinek; aki maradásra kéri a többieket, mondván: csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Vajon Bethlen értette is amit Póka horvátul mondott (vagy suttogott), vagy csak a későbbiek alapján következtette?

Miért akarta Zrínyi, hogy az összes kísérője maradjon és várjon rá?
“Csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Mit mondhatott “az a bolond?”

Valóban egy sebzett vadkanról hozott hírt? Ezt mondta? Vagy valami mást?

Zrínyi Bethlen szövege szerint aznap már lőtt egy vadkant. Vajon Csáktornyán az lehetett a szokás, hogy minden sebzett vadkant az úr maga vesz űzőbe? Ez nem a vadászok feladata volt?

Annyian elmentek már emellett a motívum mellett, nem rejlik benne mégis valami? Nem szokatlan, hogy a vadászat befejeztével egy grófot vadkan ürügyével csalnak vissza az erdőbe?

Bevallom, számomra az egész történetben ez az egyik leginkább nyugtalanító motívum.

Azt tudjuk, mit hittek a többiek, hová ment uruk, azt azonban nem, mit gondolt maga Zrínyi. Valóban abban a tudatban lovagolt vissza az erdőbe, hogy egy sebesült vadkant fog elejteni?

——-

Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyet Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.

A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.

1. A legkedveltebb módszer

Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is.

Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem. Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százezreivel, akik egy pillanat alatt csevapcsicsát csinálnának a merénylőkből.

Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.

2. Ha az első módszer nem működik.

Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.

Olvassuk el még egyszer Bethlen szövegét - ennek figyelembe vételével.

————

Figyeltük a sorrendet? Elöl lovagol Póka. Utána Zrínyi. Harmadiknak az ismeretlen szavoyai: Majláni, Migliani stb; aki állítólag aznap érkezett a postakocsival. Erre nem találtam egyéb bizonyítékot, de hogy a postakocsi aznap délelőtt érkezett meg Csáktornyára: tény.

Mi mindent és ki mindenkit hozhat egy postakocsi?

Szóval: Póka, Zrínyi, Migliani. Ebben a sorrendben. A többiek - Bethlen szerint - “nyargalának utána” - ami azt jelentheti, hogy néhány pillanatnyi késéssel követték a három lovast. Ami azt is feltételezi: nem voltak velük szemkontaktusban, és csak a zaj nyomán akarták megtalálni őket. Feltétlenül így kellett lennie, hiszen a döntő eseménysort nem látták. Nem szemtanúk.

———-

Elöl lovagol Póka. Vadász. A lovasok közül valószínűleg az egyetlen, aki komoly helyismerettel rendelkezik. Talán ezért van szükség a szolgálataira. Mailani vagy Migliani nyilvánvalóan idegen.

Kik követik őket? Két inas és egy lovász. Egyik sem katona, és nem is nemes. Utóbbiak valószínűleg tartották magukat Zrínyi tilalmához; ez a három ember azonban nem akart elszakadni az úrtól.

———-

“Egyszer csak” - ez lehet néhány perc, vagy akár egy teljes negyedóra - érkezik Guzics. “Hamar a hintót, oda az úr!”

Utána hintóval, gyalog, mindenki rohan “a sűrűbe”.

Zrínyit a földön fekve találják, a pulzusa még gyengén ver, de állapota reménytelen.
“de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Mi történt?

———-

A továbbiakat senki sem látta. Mindenre, ami ezután következik - Zrínyi halálára - a “Mailáni így beszélte” formula érvényes.

Beszéle pedig imígyen:

” hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

Rendkívül érdekes olvasmány. Az egész azt sugallja, hogy az elbeszélő szintén nem szemtanú, az eseménynek nem részese, bármi történt, Zrínyi és Póka kettesben voltak.

Talán az sem érdektelen, milyen nyelven mondja. A sok nyelvet értő Bethlennek fel sem tűnik ez a szempont. Bizonyára nem horvátul és nem magyarul. Vagyis: valószínűleg nem olyan nyelven, amit Póka is érthetett. Zrínyi környezetében tudtak latinul, olaszul és németül. Mailani-Migliani ezek közül bármelyiken elmondhatta a beszámolóját.

Mi is mind a szavoyai? Határozottan az a benyomásom, hogy itt egy minden hájjal megkent, ravasz gazember elbeszélését hallom, aki már az esetleges vizsgálatra készül, és aki szinte szuggerálni akarja, hogy neki semmi köze a gróf halálához.

Van ám azért ennek az elbeszélésnek gyönge pontja, nem is egy.

————-

1. Többes számban beszél

“míg ők a lovakat kötözték”

“hallják a jajszót”

Alibit biztosít magának, hiszen ő “a lovakat kötözte”, ráadásul nem is volt egyedül. Ugyan ki lehetett vele?

Ezek szerint Zrínyi és Póka (Paka) lóról szálltak, és gyalog mentek a sűrűbe, a vérnyomon (a disznó vérin). Utána hallották Póka kiáltozását.

Amikor a helyszínre érkeztek: ” Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán;”.

Következik az egyik legfontosabb momentum: “ő hozzálő, elfut a kan”.

Kiváló indok, ha esetleg megnéznék, hogy miért volt kilőve Mailáni-Migliani puskája.

De az is érdekes, hogy a feltehetően többször is megsebesített, sok vért veszített, feldühödött kan - fogja magát és elszalad.

A kan megtette kötelességét, a kan mehet.

Nem is hallunk többet róla.

————

A következő hosszú mondat - egyszerűen elképesztő. Van-e tapasztalt nyomozótiszt, aki elhinné?

“az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”

A sebesült Zrínyi felkel. Nem, kérem, itt nem történt gyilkossági kísérlet, szeretném tisztességes végszóval befejezni.

“rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”

Ezek szerint ezt a rossz értelemben véve terjengős és teátrális színpadi replikát Zrínyi átdöfött nyakkal mondta el…

Megint mire jó: felmenti az esetleges gyilkosokat a gaztett vádja alól.

Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

A két derék irgalmas szamaritánus mindent megtett hát. De mennyi ideig tartott mindez?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Eljött az ideje, hogy összefoglaljam esszésorozatom legfontosabb kérdéseit.

Mi az oka annak, hogy Grandpierre K. Endre kiváló könyvének (igen hathatós) segítségével foglalkozom Zrínyi halálának körülményeivel?

Már említettem, hogy a vadkan-verzióval kapcsolatban erős kételyeim vannak. Ezt előre bocsátva, és ezzel együtt kérdéseim a következők:

1. Mit tudunk valójában Zrínyi Miklós haláláról?

2. Mi az oka annak, hogy bizonyos történet-és irodalomtudományi körök makacsul ragaszkodnak a vadkan meséjéhez?

Nem tartom valószínűnek, hogy a 345 évvel ezelőtti események feltárása még mindig olyan erőteljes és konkrét politikai, gazdasági, maffiás (ami gyakran első kettő szintézise) érdekeket sértene, amelyek még mindig az igazság útjában állnának.

———
Puszta kényelemszeretetből történne? Sok szerző megszokta, hogy tizenöt forrásmunka alapján összetákol egy tizenhatodikat, és nem szeret eltérni a már megszokott állításoktól?

Nem valószínű. Ugyanilyen kényelmes - ha nem még kényelmesebb - volna egyszerűen azt mondani, hogy “halálának körülményei tisztázatlanok” vagy “gyanúsak” és nem foglalkozni a vadkan-verzióval.

———-

Esetleg valami rosszul értelmezett tekintélyelv generálja? Valami félelmetes főnök a háttérben, aki veszélyeztetné a karriert?

Tudjuk, hogy a tudomány jórészt úgy működik - különösen a társadalomtudományok esetében - hogy az új nézeteknek meg kell várniuk, amíg kihalnak a régi eszmék képviselői. Ilyesmi lappang a háttérben?

Aligha. Az a nézet, hogy Zrínyi Miklós halálát gyilkosság okozta, a magyar tudomány berkeiben már egyáltalán nem számít forradalmi hatású új eszmének.

A XIX. század második felében már polgárjogot nyert egyszer a gyilkosság teóriája. Éppen Ferenc József uralkodása idején, ami egyúttal azt a nézetet is megdönti, hogy valamely máig fennálló Habsburg-érdek rejlene a háttérben.

E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta meg a vadkan-hipotézist.

Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:

“E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.”

Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.
———-

Más oka lehet? Mégis valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?

???????????????????

———-

Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett “magasabb érdek” szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.

Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe. Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti “segítsége” még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.

Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága. Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért “nem volt reálpolitikus”. (Utóbbi jelzőről és értelmezéseiről később még szó lesz.)

Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:

“Ne bántsd a magyart!”

————

Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához) http://www.itk.iti.mta.hu/1999-34/nemethsk.htm)

Térjünk vissza Zrínyi halálának körülményeihez.

“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük”

“a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”

Nézzük:

Lippay György kancellár, esztergomi érsek - aki Zrínyit elütötte a nádorjelöltségtől - egyenesen azt írta a velencei követnek, hogy:

“Zrínyi halála elő volt készítve:”

Lippay György érsek

Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.

A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.

A haldokló Zrínyi neki és a szintén jelen lévő Guzics Miklósnak mondta el végakarata szóbeli kiegészítéseként: minden csáktornyai ingó és ingatlan vagyona a várnéppel és a szolgákkal együtt az özvegyet, Löbl Mária Zsófiát illeti.

(Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam . szám)

Forstall legalább annyira szemtanúnak tekintendő, mint Bethlen Miklós,valamiért azonban róla sokkal kevesebb szó esik.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.

1665-ben (egy évvel Zrínyi halála után) azt írta Forstall Zrínyi Miklós haláláról:

„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton) következett be; a szinopszis végén viszont: „in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által) történt.

A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:

“Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta…”

“Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”

————-

Galeazzo Qualdo Proirato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:

“Morto il Conte Nicolo l’anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d’archibuggio sotto l’occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa.”

Nem vadkan által…

Puskalövés által…

———-

Úgy gondolom, az eddig elmondottak már elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett nézeteket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel.

Jöjjön a legfőbb szemtanú:

Bethlen Miklós Zrínyi haláláról a következőket jegyezte fel:

———

”Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk, paripát adatott [ti. Zrínyi] mindenkor alám. 18. novembris erdei disznókra menénk, ebéd után hintón, volt ugyan paripa is, Vitnyédi az első, én a hátsó ülésben, bal s ő jobb felől ültünk csak hárman; egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, nem tudván ő, hogy három óra múlva meghal, talán cygnea cantiója [hattyúdala] helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt; találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica [alkalmazd] Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.
No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes [szíjjal lábra kötött] bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövének egyet a szállónál, s vége lőn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennők, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni vele: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, ti. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, Paka után nyargala; egy sabaudus [savoyai], Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe befuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala… Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírit feleségének, de én mint új, esmeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelől eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon fehér bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt bújában. Így lőn vége Zríni Miklósnak.”

———-

Figyelmesen olvastuk?

A Póka nevű vadász horvátul mond valamit Zrínyinek; aki maradásra kéri a többieket, mondván: csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Vajon Bethlen értette is amit Póka horvátul mondott (vagy suttogott), vagy csak a későbbiek alapján következtette?

Miért akarta Zrínyi, hogy az összes kísérője maradjon és várjon rá?
“Csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Mit mondhatott “az a bolond?”

Valóban egy sebzett vadkanról hozott hírt? Ezt mondta? Vagy valami mást?

Zrínyi Bethlen szövege szerint aznap már lőtt egy vadkant. Vajon Csáktornyán az lehetett a szokás, hogy minden sebzett vadkant az úr maga vesz űzőbe? Ez nem a vadászok feladata volt?

Annyian elmentek már emellett a motívum mellett, nem rejlik benne mégis valami? Nem szokatlan, hogy a vadászat befejeztével egy grófot vadkan ürügyével csalnak vissza az erdőbe?

Bevallom, számomra az egész történetben ez az egyik leginkább nyugtalanító motívum.

Azt tudjuk, mit hittek a többiek, hová ment uruk, azt azonban nem, mit gondolt maga Zrínyi. Valóban abban a tudatban lovagolt vissza az erdőbe, hogy egy sebesült vadkant fog elejteni?

——-

Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyet Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.

A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.

1. A legkedveltebb módszer

Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is.

Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem. Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százezreivel, akik egy pillanat alatt csevapcsicsát csinálnának a merénylőkből.

Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.

2. Ha az első módszer nem működik.

Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.

Olvassuk el még egyszer Bethlen szövegét - ennek figyelembe vételével.

————

Figyeltük a sorrendet? Elöl lovagol Póka. Utána Zrínyi. Harmadiknak az ismeretlen szavoyai: Majláni, Migliani stb; aki állítólag aznap érkezett a postakocsival. Erre nem találtam egyéb bizonyítékot, de hogy a postakocsi aznap délelőtt érkezett meg Csáktornyára: tény.

Mi mindent és ki mindenkit hozhat egy postakocsi?

Szóval: Póka, Zrínyi, Migliani. Ebben a sorrendben. A többiek - Bethlen szerint - “nyargalának utána” - ami azt jelentheti, hogy néhány pillanatnyi késéssel követték a három lovast. Ami azt is feltételezi: nem voltak velük szemkontaktusban, és csak a zaj nyomán akarták megtalálni őket. Feltétlenül így kellett lennie, hiszen a döntő eseménysort nem látták. Nem szemtanúk.

———-

Elöl lovagol Póka. Vadász. A lovasok közül valószínűleg az egyetlen, aki komoly helyismerettel rendelkezik. Talán ezért van szükség a szolgálataira. Mailani vagy Migliani nyilvánvalóan idegen.

Kik követik őket? Két inas és egy lovász. Egyik sem katona, és nem is nemes. Utóbbiak valószínűleg tartották magukat Zrínyi tilalmához; ez a három ember azonban nem akart elszakadni az úrtól.

———-

“Egyszer csak” - ez lehet néhány perc, vagy akár egy teljes negyedóra - érkezik Guzics. “Hamar a hintót, oda az úr!”

Utána hintóval, gyalog, mindenki rohan “a sűrűbe”.

_zrinyi_miklos_lovas_szobra_2.jpg" height="308" width="410"/> Zrínyit a földön fekve találják, a pulzusa még gyengén ver, de állapota reménytelen.
“de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Mi történt?

———-

A továbbiakat senki sem látta. Mindenre, ami ezután következik - Zrínyi halálára - a “Mailáni így beszélte” formula érvényes.

Beszéle pedig imígyen:

” hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

Rendkívül érdekes olvasmány. Az egész azt sugallja, hogy az elbeszélő szintén nem szemtanú, az eseménynek nem részese, bármi történt, Zrínyi és Póka kettesben voltak.

Talán az sem érdektelen, milyen nyelven mondja.

A TANÁRI LÉT DRÁMÁJA

————-

Valamikor a hatvanas évek közepén a vidéki kisváros köztiszteletben álló középiskolai tanára vadonatúj Wartburgjával megállt az iskola előtt. Az őt köszöntő ismerősek egyike nem titkolta örömét; lám, mégis futja autóra a tanári fizetésből.

 

- Kikérem magamnak! - volt a válasz. - Tisztességes tanárember vagyok: nyertem!

————————————-

 

A köztudat már akkor is érzékelte a tanári pálya abszurditását:

Tekintsd hivatásnak.

Áldozd fel rá minden ráérő idődet.

Tedd a kötelességedet szívvel-lélekkel

Viseld el és teljesítsd a nyakadba zúdított újabb és újabb feladatokat,.

Lépj tiszta lelkiismerettel nap mint nap a tanítványaid elé.

——————-

 

Ne törődj vele, ha a különféle entellektüel-körök nem igazán vesznek értelmiségi-számba.

Ritkán szoktál a szabadságról elmélkedni, hiszen éled vagy élni szeretnéd.

A lét értelmetlenségéről folyó fecsegést elengeded a füled mellett, mert élni és dolgozni akaró nemzedékeket nevelsz; a te munkádban valahol több a perspektíva - ha nem is önmagad számára.

————————-

 

Nem termelsz közvetlen nyereséget

Nem javítod az export-statisztikákat.

Jól megérdemelt szabadságodat ritkán töltöd Dubaiban vagy a Bahamákon;.

Nem kérték tanácsaidat sem a régi ügyeletes-patriarchális-mindentudó gazdasági nagymogulok, sem öltönyös-nagytudású utódaik.

Csak az élet állna meg nélküled.

———————-

Tűrd el, ha a munkádat olyanok szapulják, akik nem tudják, mit beszélnek; és mindig “felülről”, valami “magától értetődő” fölénytől vezéreltetve: a

- a miniszter munkaerkölcsre tanít;

- a politikai géniusz sokallja a szabadságodat;

- a gazdasági nagyokos leépítene;

- a közigazgatási zseni szerint csak heti húsz órát dolgozol;

- a banális közhelyeit mesterséges nyelvi ködösítés ammóniafelhőjébe burkoló író korszerűtlennek tart;

Te mégiscsak itt, ezen a bolygón élsz és mégiscsak te mész be a harminc vagy negyvenakárhány fős osztályokba, mert a többi felsorolt erre nem alkalmas.

———————-

 

Tűrd el, ha a munkádért cserébe maradékelvből kapsz maradék-megbecsülést; ha a törvény által biztosított jogaidat a törvényhozók se tartják tiszteletben;

és fő abszurditásként - amellett, hogy minden idődet és energiádat a tanításnak szenteled, ahogy elvárják - tartsd magad testi-lelki egészségben, őrizd meg munkaképességedet, s ennek érdekében teremts a magad és családod számára a nevetséges fizetésedet “valamiből” és “valahonnan” kiegészítve nem-maradék egzisztenciát.

—————

 

A pedagógus élete olyan abszurd dráma, amely nem valamiféle elvont helyszínen, hanem a szemünk előtt zajlik. Túltesz Beckett minden elkeserítő helyzetén, Ionesco minden misztifikációján, Pinter összes trágárságán. Mert itt nincs végső összeomlás, nincs “lét értelmetlensége”; itt a szereplők újra és újra felállnak, újra és újra hitet, emberséget, lelkierőt merítenek ki tudja milyen tartalékból, és rendületlenül teszik a dolgukat tovább.

—————————-

Teljes személyiséggel vesznek részt a munkában, fittyet hánynak minden elidegenedésnek, identitásproblémának, kotyonfittynek, - és azért sem dehumanizálódnak.

———————-

A pedagógus bizony “egzisztenciálé”, eredendő fenoménként “a jelenvalólét pozitív szerkezetéhez tartozik”, de sohasem “akárki”, kedves filozófusok.

—————-

 

Sohasem “középkorú asszony”, “idősebb férfi”; még csak nem is pusztán “tanárnő”, vagy “tanár”, kedves drámaírók; hanem mindenkor néven nevezett személyiség, aki éppen személyes egyediségétől és őszinte érzelmi részvételétől hiteles.

——————-

A pedagógust magára hagyó politika, gazdaság és kultúra hitelét veszítette, a pedagógus hiteles maradt.

——————-

Paradoxon, de épp attól fokozottan hiteles, ami körülveszi. Fokozottan hiteles a felületesen készülő is, az anyagot rosszul tudó is, a pusztán csak érdemjegyet osztogató is, a gyerekekkel bánni nem tudó is, a nyakra-főre buktató is, a gyerekeket a “képességek” szuperdeterminált kasztrendszerébe gyömöszölő is.

Mert még ezek is ezerszer jobban teljesítik emberi-erkölcsi és értelmiségi kötelességeiket, mint a csüggedés prófétái, prókátorai és vámszedői.

Mert egyedül ők szegülnek szembe az intellektuális világvégével hittel és tettekkel - bármit talált ki Kott, bármit írt Beckett, bármit rendezett Brook, bármit mondott Fukuyama; a szellemi lét általuk megy tovább.

——————

Ebben a helyzetben az ismeretet és az erkölcsöt továbbadni, a gyereket a felnőtt életre felkészíteni, emberi tartással felvértezni: egyszóval tanítani; maga a TETT, a drámai értelemben vett CSELEKVÉS.

A filozófiától és az értelmiségtől való több évtizedes teljes magukrahagyatottságukban tragikus pátoszt is láthatnánk; hiszen nagyon is felmagasítja és felmagasztosítja őket a mindennapi és filozófiai értelemben egyaránt abszurd helyzetben vállalt felelősség, hogy csodálatra méltóan kitartanak a jelen “belevetettségében”, miközben kezük a jövő ütőerét tapintja.

Anyagi, erkölcsi, kulturális és filozófiai magukra hagyatottságban. Puszta létezésükkel megcáfolva minden válságfilozófiát.

—————-

Nélkülük ma nem beszélhetnénk XXI. századról.

Ők biztosították azt a folytonosságot, ami a XXI. századhoz kellett. Mindvégig anyagi, erkölcsi kulturális és filozófiai magukrahagyatottságban.

Ezért a pedagógusnak mindenre van mentsége. Van mentsége a felületesen készülőnek is, az anyagot rosszul tudónak is, a pusztán csak érdemjegyet osztogatónak is, a gyerekekkel bánni nem tudónak is, a nyakra-főre buktatónak is, a gyerekeket a “képességek” szuperdeterminált kasztrendszerébe gyömöszölőnek is.

A pedagógusnak ebben a helyzetben mindenre van mentsége. A lét és az élet értelmetlenségét hirdető doktrínáknak és “művészi” produktumoknak azonban nincs.

Ez a sorozat nagyon komoly és sürgősen megvalósítandó javaslatokat tartalmaz. Az oktatás helyzetének megjavítása a legkomolyabb nemzeti érdekek közé tartozik.

Az oktatás nem baloldali, és nem jobboldali; egyszerűbb a helyzet: vagy van, vagy nincs. Vagy teljesíti a feladatát, vagy nem.

Nagyon komoly esélyünk van rá, hogy igen rövid idő alatt a bunkók országa legyünk. Ennek elhárítására született a hamarosan több héten keresztül sorjázó javaslattömeg.

—————————————————-

KIBICEK FIGYELMÉBE:
Együtt gondolkodni a jó szándékú és felelősségteljes olvasóval akarok. Ez a néhány mondat azonban a rossz szándékúaknak és a felelőtleneknek szól.
Néhány sablonválasz, és típuskérdés kapjon feleletet előre:

1. Honnan vegyünk pénzt minderre?

Válasz:

Cseréljünk helyet, és megmondom!

A társadalmi munkamegosztás szerint a döntéshozók nem azért vannak a helyükön, hogy sokat keressenek és luxusban éljenek, hanem azért, hogy a kötelességüket teljesítsék. Az ilyesféle visszakérdezés egyértelmű jelzés: a visszakérdező szakmai alkalmatlanságát mutatja.

A seregben régi mondás volt: “Ha arra kapsz parancsot, hogy fesd be az eget, nem azt kell kérdezned, hogyan; hanem azt: milyen színűre.”

Azért vagy a polcodon, hogy megold az ott felmerülő problémákat. Ha nem vagy rá képes, add át a helyed másnak, és olyan munkát keress, amit el tudsz látni.
Tedd a kötelességedet!

Ha nem hatalmi polcon lévő kérdezi:

Nézz szét!

Talán nem látsz elég helyet, ahonnan a közérdek sérelme nélkül átcsoportosítható lenne?

Kérem szépen, aki elhiszi, hogy ebben az országban nincs pénz, elmekórtani jelenség, azzal nem érdemes vitatkozni.

Abban az országban, ahol a gáz ára akkor is emelkedik, amikor a világpiacon csökken; és ehhez hülyébbnél hülyébb magyarázatokkal igyekeznek bennünket hülyíteni vagy hülyének nézni, a napnál világosabb, hogy sem a demokrácia, sem a gazdaság nem a köz érdekében működik. Miért éppen az oktatás működne magától úgy?

Elemei érdekünk, hogy rendbe tegyük - bármire is umbuldálnak eftikéink-multikáink-komprádorkáink.
————————

Aki a pedagógusok munkáját fikázza:

Próbálj négy egymást követő órát tartani egy szakmunkás osztálynak!

Kérem szépen, adj le nekik egy egyszerű anyagot, kérd számon, és foglald össze. Lehet a tananyag a normális mennyiség fele, az osztály is lehet lájtos, könnyített, úgy 15-20 fős. Minden óra kezdődhet nyolckor vagy kilenckor…

Még azt is elfogadnám, hogy a gyerekektől a mobilokat MP-3 lejátszókat és minden egyéb zavaró hatás keltésére alkalmas eszközt előre összegyűjtenénk, mintha vizsga volna.
Ha megoldod, beszélhetsz. Ha nem: sokkal szerényebben!

————————————-

Ha nem akarod tisztességesen megfizetni a pedagógust, próbáld ellátni csak két hónapig a munkáját.

Lehet (nem fizetett) túlóra nélkül, lehet (nem fizetett) helyettesítés nélkül, még dolgozatot sem kell javítanod; mindennap nyugodtan hazamehetsz, mintha a versenyszférában volnál.

Két hónap után úgy menekülnél vissza a versenyszférába, mint akit seggbe rúgtak.
———————————————————

Mindama keshedt elméjűeknek, akik abban a balvélekedésben vannak, hogy az ő üzletelésük “tartja el” az “improduktív” oktatást.

Azt hiszed, lennél, ha nem volna oktatás? Anélkül nem létezne a Téged toleráló, munkádra igényt tartó társadalom. Neked nagyobb szükséged van az oktatásra - meg a társadalom egyéb intézményrendszereire, mint azoknak Rád.

A világot nem a pénz irányítja, hanem az emberek közötti megegyezés, amelynek a pénz csak egy eleme.

Hogy ez jelenleg tökéletlen; abban egyetértünk.
———————————————-
Kérem szépen, ez még nem a vészharang.

Azt majd csak akkor kell megkondítani, ha az itt felsoroltak pár éven belül nem mennek át a gyakorlatba - de maradéktalanul.

———————————————-

Várakozási idő nincs. Nehogy valaki naiv vagy nemtörődöm módon azt képzelje, mindezekkel ráérünk akkor, ha majd a költségvetési hiány megoldódik - egyszer, valamikor, úgy szeptember hatvankettedike környékén.

Ezt nemcsak azért mondom, mert nem hiszek benne, hogy a jelenlegi elképzelések bármelyike alkalmas a költségvetési hiány problémájának megoldására, hanem azért is, mert biztos vagyok benne, hogy az általam jelzett bajok nagyobbak, mélyebbek, végzetesebbek.

————————————————————————-

És most:

Lássuk a medvét:

————————————————————————

JAVASLATOK:

——————————————————————-

1. Azonnal meg kell erősíteni az általános iskola alsó tagozatán az írás, olvasás és a számolás tanítását.

A kisiskola kapja vissza régi feladatkörét, és elegendő időt valódi hivatása betöltésére. Fölösleges olyan lexikai adatok tömkelegét oktatni, amelyre aztán a gyerekek zöme később nem emlékszik.

Ehelyett valóban tanítsa meg az írás-olvasás és a számolás alapjait, gyakoroltassa és mélyítse el.

Javaslom a szorzótábla tanításának visszaállítását.

Az írás és olvasás tanítása akár két-három évig is tarthat, de legyen a jelenleginél sokkal hatékonyabb.

Mindenféle csodamódszerek helyett a helyesírás elajátítására is ügyelő, szótagolni is tanító türelmes, a szövegértésre messzemenően ügyelő, nem stresszet okozó módszerek alkalmazásával alapozza meg az olvasóvá nevelést; illetve az ismereteit önállóan bővíteni képes elfogulatlan, toleráns, az erkölcsi és kulturális értékekre messzemenően fogékony ember, mint nevelési cél kialakítását.

Kapjanak a tanítók elegendő időt, valamit bürokráciától, stressztől és örökös hülye ellenőrizgetéstől mentes szabadságot felelősségteljes feladatuk megoldására.

Vegyük már észre: az alsó tagozatos gyerekek oktatása terén a tanító a szakember; nem a mindenféle minisztériumi meg egyéb tótumfaktumok, ellenőrző elöljárók, meg - ahogy Durrell mondja - “egyéb állatfajták”.

Helyben ő ismerős, ő tudja, mit kell(ene) tenni.
Biztosítsunk a számukra megfelelő körülményeket!

(A utóbbi két mondat az összes többi pedagógusra is vonatkozik.)

Anyagi megbecsülésükről egy későbbi posztban lesz szó.
——————————————

2. Arányosan csökkenteni kell a felső tagozatos tanulók lexikai tananyagát, és ezzel párhuzamosan lehetőséget kell adni a jó tanulók számára kedvenc tárgyaik és az idegen nyelvek órarenden belül emelt színvonalon való tanulására.

A jelenlegi követelményrendszer egészségtelen, stresszbe kerget, és nem ad lehetőséget a tanuló önálló ismeretszerzésére, olvasásra, művelődésre.

Ezzel egyidőben a nehéz istenátok módjára terpeszkedő bürokratikus érdemjegy-központúságot lehetőségek szerint vissza kell szorítani. A dolgozatok és felelések számát maximálni kell; a teljesíthetőség messzemenő figyelembe vételével.

Az érdemjegy nem cél, csupán eszköz.

Amikor annak idején a jezsuiták bevezették, egyszerűen a motivációt szolgálta, ami ma is a legfőbb feladata volna.

Ahogy a bukás sem adminisztratív kivégzés volt; hanem okos, tapintatos és felelősségteljes döntés a tanuló érdekében.

Ma az érdemjeggyel szembeállítva semmi jelentősége a tudásnak; előmenetelt, sikert, továbblépést az előbbi ad - ami finoman szólva is nevetséges.

Mindezek oka természetesen az adminisztráció egészségtelen túltengése.

Nagyon sürgősen meg kellene állítani az ostoba és egészségtelen folyamatot; érdemjegy-központú oktatás helyett tudás-központúra lenne szükség.

Nem ártana odafent bürokraták helyett szakértőket foglalkoztatni. Úgy gondolom, az oktatás dolgaiban senki sem szakértő, és senki sem lehet a legkevésbé sem hiteles, aki nem töltött el hosszú éveket frontszolgálatban - de nem ám a gyakorlósuliban, meg valami ilyen-olyan válogatott szülőkkel ellátott, kiemelt intézményben, hanem valódi frontiskolában, ahová igazi gyerekek járnak.

Ja. A szememben nem hiteles oktatás ügyben az a közéleti személyiség, akinek a gyermekei külföldön tanulnak, mert az ilyennek fogalma sincs arról, mi van a magyar oktatásban. Amúgy semmi bajom vele, de ne foglalkozzon az oktatással, mert vagy egyáltalán nem ért hozzá, vagy teljesen reménytelennek tartja - mindkét alapállással csak bajt okozhat.
3. A 2. pontban foglaltak a középiskolára is érvényesek - még nagyobb hangsúllyal.

4. Országos olvasó mozgalmat kell szervezni azonnali hatállyal a fiatal generációk számára.

Az ifjú generációk körében az olvasás ijesztő módon és ijesztő mértékben visszaesett, és egyre újabb pozíciókat veszít.

A megoldás természetesen nem az idei magyar érettséginél használt Spiró-idézet szellemében képzelhető el; azaz nem a klasszikus magyar irodalom műveinek “átírása” hozhat megoldást. Forma és tartalom egységének elve még mindig hatályban van; a hasonló “átírások” eleve alkalmatlanok arra, hogy bárki számára pótolják az eredeti művet.

Képzeljük csak el:

(Jókai Mór): Az aranyember - az eredeti művet újraírta Baltazár Töhömér…

————————

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

Időnként megosztom a blogom egy kedves ismerőssel.

Hibája, hogy állandóan allegóriákban beszél.

Ha túl sok eszed van, ne hallgass rá.

Marcus Allegoricus a Bölcs Bolondokhoz szól.

————————————————————

Anyád súlyos beteg, kedves Fiam, egyesek szerint a kór halálosnak tűnik. Meg kell őt gyógyíttatnod, fiam, mert felelős vagy érette, de nem mindegy, miféle doktorokra bízod a gyógykezelését.

Az eddigi doktoraid csaknem kirabolták ugyan a családot, de lényegesen nem javítottak a beteg állapotán.

A most nálad jelentkező önjelölt orvosok - a Táncos, a Bajszos, a Vigyori és a többiek - mindegyike tudatlan kuruzsló, felelőtlen kalandor vagy közönséges sarlatán. Az általuk felajánlott orvosságokat öntsd ki, ha jót akarsz Anyádnak.

Az ő keverékeik nem egyebekből állnak, mint mókuspisiből, szárított verébganéból, macskagyökérből, porrá őrölt tehénszőrből, kutyatejből és hasonló alkatrészekből.

Nem való az se kenőcsnek, se kanalas orvosságnak.

Ha a sebekre kened, elfertőződnek tőle, és a beteg belehal.

Ha megitatod a beteggel, a nyomorult kínok kínjával pusztul el.

Senkitől semmiféle előzetes gyógyszert el ne fogadj, és ilyet magad se készíts: ragaszkodj ahhoz, hogy először alaposan meg kell vizsgálni a beteget, csak azután kell felállítani a diagnózist, és még utána kell megtalálni a baj ellenszerét.

Keress igazi hozzáértő doktorokat, de azoknak is minden pillanatban a körmükre nézz, követeld meg tőlük a lelkiismeretes munkát.

Csak így gyógyulhat meg az Édesanyád.

Nyilván szükség van rá. Nyilván ez most a legfontosabb probléma. Néhány ezer honfitársunk rendszeresen túllépi a megengedett sebességet. Megbüntetésük nyilván fontos nemzeti érdek.
Viszont néhány tízezer honfitársunk rendszeresen túlórázik ingyen és bérmentve - túlóradíj nélkül. Kifizetésük még sokkal fontosabb nemzeti érdek - volna.

Az ám, hazám!