Bejegyzések 'Galéria' kategóriában

Gyulai Reneszánsz Karnevál 2010

2010. február 7., vasárnap

Az idei karneválon többféle minőségben is részt vettem. Egyrészt a saját színjátszóimmal előadtunk egy reneszánsz stílusú Hófehérke-jelenetet (amivel különdíjat nyertünk), másrészt a Maróti Hagyományőrző Egyesület (ahol számos egykori és jelenlegi tanítványom, illetve hajdani színjátszóm dolgozik) felkérésére az Ő produkciójukban is felléptem - mint herold.

Őfelsége. Sokan emlékszünk rá még Bornemissza Gergely korából.

A Marótiak a menetben, előtérben a szalagtáncos lányok

1541298__mg_7123.jpg

A Marótiak menete. A tábla mögött battyogok, mint herold.

Ismét a szalagtáncos lányok.

Itt is. A kép jobb oldalán feltűnik Jeti, a Marótiak egyik vezetője.

Ezen a gólyalábas Bolond is látszik.

Pirosban Ági, színészhallgató, az egykori Calliope egyik oszlopos tagja Árpád, egy nagyon régi tanítványom karján. Jobb széle mosolyog Olgi - egy jelenlegi tanítványom.

1541335__mg_7220.jpg

A csoportom. A táblával Tamás, a jelmezre húzott kabátban Betti, mögötte Reni, kék csíkos pólóban Zotyó. Magam hátul, takarásban.

Előtérben négy törpe a hét közül: Timi, Reni, Anita és Zotyó.

Egymás mellett a gonosz mostoha és Hófehérke. Dzseni és Bea. Bea az almával integet. A szőke herceg (Attila) éppen másfelé figyel.

1541353__mg_7265.jpg

Itt a Marótiakkal vonulok.

A Bolond és a szerzetes között

Átszaladtam egy kis megbeszélésre heroldruhában.

1541410__mg_7406.jpg

Nyomom a heroldszöveget.

Bajvívó Marótiak

1541459__mg_7532.jpg

Fellépés előtt a Hófehérkével.

1541460__mg_7534.jpg

Hófehérke most harapott bele az almába. Magam Attila mögött takarásban.

A gonosz mostoha nagy pillanata.

Gondban a törpék.

A mostoha nem annyira. Árulkodó kép: látszik, hogy Timitörpe bizony belevigyorgott…

Delfinsirató

2009. május 4., hétfő

Az Európai Unió szerint antihumánus a libatömés.

 

A többi háziállat tartására is elképesztő szabályokat agyaltak ki - a hazai gazdák a megmondhatói.

 

De mi történik egy régi EU országban, mondjuk Dániában?

 

 

 

Suðuroy, 11 August 2002.

 

Farö (Faroe) szigete.

 

A fiúk férfivá avató szertartásán több száz oda csalogatott szelíd delfint mészárolnak le.

 

 

 

Suðuroy, June 28, 2004.

 

 

A humánus Európa…

 

 

Amelyik időnként megjegyzéseket tesz ránk…

Urambocsá’ barbárnak is nevez bennünket…

 

The sea turns blood red

Bizony nem paradicsomlétől, nem mesterséges színezéktől.

Vértől vörös…

A nyomorult delfinek vérétől…

 

 

 

 

Rühellem a képmutatást…


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek