Bejegyzések 'Fullánk' kategóriában

Írok-e fantasyt mostanában?

2010. szeptember 28., kedd

Elnézést kérek: napokkal ezelőtt kaptam a kérdést, de csak most válaszolok rá.

——-

Hát mostanában nem - de nem is tettem le róla. Jelenleg egy alternatív történelmi regényen dolgozom, amelynek fantasy vonatkozásai nincsenek. A napokban fejeztem be egy pályázati novellát, az sem fantasy volt - és nem is scifi. Van egy adósságom: egy nagyon kedves barátom projektje számára mesét fogok írni; az sem fantasy lesz.

—-

Visszatérve a fantasyhez: néhány héttel ezelőtt egy lendülettel jelentősen átdolgoztam az Egy ékszer, egy város első részének számos fejezetét, tervezetet, illetve jegyzeteket készítettem a további munkához. Az átdolgozott változat elektronikus formában fog megjelenni. Gondolkodom a címen is, esetleg visszatérek az Egy ékszer és egy város változathoz (Ez volt az eredeti cím, az Egy ékszer, egy város formulát a kiadó munkatársai javasolták.)

Az elektronikus forma és az eltérő betűméret miatt a kötetek beosztása és száma megváltozhat. A tervek szerint az átdolgozott változat terjedelme a korábbihoz hasonló lesz.
Ami a folytatást illeti, a Sárkányspirál sorozat harmadik kötetéből (A Belvidék) nagyjából száz oldalnyi részt írtam 2008 augusztusának végén, azóta nem jutottam hozzá.

Folytatni leghamarabb 2011 őszén tudom.

——

Kárpótlásul egy régebbi novellám:

—-

Loganer kapitány

 

 

Virágba borult cseresznyefák illatával töltötte meg a tornácot a bohókás tavaszi szél. A világoskék égen oly szertelenül játszadoztak a pufók felhőpamacsok, hogy tán még a lemenő nap is megcsóválta láttukra a fejét, miközben izzadt homlokát törölte.

Az öregember felnézett, és finoman végigsimított az ölében alvó kislány szőke fürtjein. Mélyen belesüppedt az óriási karosszékbe. Látta, hogy Gerarda — a felesége — már megint tesz-vesz valamit. A férfi elmosolyodott. Gerarda nem tud nem aktív lenni. Még most sem. Hiába, az asszony még nincs kilencvenhat esztendős, mint ő. Csupán kilencvenkettő.

Felfoghatatlan, hogy hatvan esztendeje látta először. Will Loganer kedvtelve nézegette az asszonyt, hallgatta a dédunokája szuszogását, és közben csendesen elszenderedett.

 

*

 

Akkor — hatvan éve — Will Loganer kapitány egy dragonyos század parancsnoka volt. Mindössze huszonhét embere maradt életben. Részt vettek a hírhedt Könnyek Csatájában, és negyedik napja menekültek. Az Ördögfattyak szívósan üldözték őket — ahogy a szétvert mazín sereg többi katonáját is.

Hajnalban átúsztattak a Hajadon-folyó valamelyik keskenyebb ágán, és egyfolytában lovagoltak csaknem délig. Akkor egy kis domb aljában rövid pihenőt tartottak. Loganer kapitány elővette a térképét.

— A Hajadon-folyó két ága között vagyunk. — magyarázta a tisztjeinek. — Ez voltaképpen egy jókora sziget. Egyben mélyföld. Mindkét oldalon igen magas gátak védik, régebben gyakran elárasztotta a víz. A térkép szerint húsz falunál is több van a közelben. Előttünk a folyam fő ága.

— Akkor egy időre biztonságban vagyunk, uram! — szólt közbe Hatzor, az eretnek. A tisztek fojtott hangon felhördültek. Az eretnek kérés nélkül mert megszólalni! Hatzor akkor is csak eretnek marad, ha megölt egy Ördögfattyat! Azon viszont már nem ütköztek meg, hogy az eretnek részt vesz a tisztek megbeszélésén.

Loganer egy szigorú tekintettel véget vetett a közjátéknak. Hatzornál jobban senki sem ismeri az ellenséget, szükség van rá.

Hatzort már egy éve eretneknek nyilvánította a Főtanács. Halálos ítélete úgy szólt, hogy egy éven belül el kell esnie az Ördögfattyak elleni harcban. A századhoz beosztott többi négy eretnek már mind halott volt — egy a háború kezdetén kapott halálos sebet, a többiek elestek a Könnyek Csatájában —, de Hatzor még mindig életben volt. Életben volt annak ellenére, hogy Loganer kapitány és Lossigny őrmester a törvénynek megfelelően mindig a legveszélyesebb feladatokat bízták rá.

Senki sem tudta Hatzor valódi nevét. A fickó arisztokrata volt, állítólag tizenhét esetben merte nyilvánosan megkérdőjelezni a Hivatalos Álláspontot. Legutóbb éppen az Ördögfattyak esetében. Azt merészelte állítani az ostoba — a marsallokkal ellentétben —, hogy a rettenetes ellenség legyőzhető, de ehhez át kell szervezni a Mazín Királyi Hadsereget, és meg kell változtatni a taktikáját. Hatzor szerint az Ördögfattyakat meg lehet állítani, Mazíniát meg lehet védelmezni. Akkor is, ha az ellenség már birtokába vette a kontinensnek csaknem a felét. A Főtanács ellenben ragaszkodott a Hivatalos Állásponthoz; amelynek értelmében a királyi udvart külföldre költöztették, a Mazín Királyi Hadsereget hősies helytállásra utasították, Hatzort pedig halálra ítélték, és besorozták Loganer kapitány századába. A Könnyek Csatájában a szemük láttára ölt meg egy Ördögfattyat. Ez meglehetősen nagy dolog volt, hiszen egyikük sem látott elesni az ellenséges rémek közül soha egyet sem. A Könnyek Csatájában — Crowford marsall Menekülési Parancsa szerint — negyvenkét Ördögfattyú pusztult el; miközben a Mazín Királyi Hadseregből húszezernél is többen vesztek oda.

— Már hogy’ lennénk biztonságban? — kérdezte a deresedő hajú Lossigny őrmester, aki a kapitány személyes felkérésére vett részt a tiszti megbeszéléseken, mint a század legtapasztaltabb katonája. — Éppen hogy kutyaszorítóban vagyunk! A folyó két ága között úgy megszoríthatnak bennünket, hogy el sem menekülhetünk!

Ennek még az amúgy csendes Endre Kőrösi hadnagy is ellentmondott:

— Nem szorítanak meg! Az Ördögfattyak csak akkor kelnek át a folyóinkon, ha előbb állandó hidakat építenek. Akár évekig várnak! Ez történt már a Márvány-folyónál is!

— Úgy van! — vette át a szót az eretnek. — Hozzá sem érnek a folyóvízhez! A hidakat emberi rabszolgákkal építtetik. Ők maguk hordószámra öntenek a vízbe valami lila folyadékot, amitől elpusztulnak a halak, és minden más is.

— Ezt mindenütt mondják! — helyeselt a világlátott Florez hadnagy. — A következő évben a víz már tökéletesen áttetsző, tiszta és élettelen. Az Ördögfattyak csak akkor gázolnak bele.

— Bár újra esne! — jegyezte meg Kőrösi.

Buzgón bólogattak. Ha esett, az Ördögfattyak egyszerűen megálltak. Korábban néhány esős év teljesen félbeszakította a hódító hadjárataikat. A hónapokkal korábbi esőzések miatt először úgy tűnt, Mazínia túlélheti ezt az esztendőt. Most azonban a legkisebb esőfelhő sem látszott az égen, és hétágra sütött a nap.

— Az Ördögfattyak esőben valami bőrernyőt feszítenek a fejük fölé, és fedél alá húzódnak. — jegyezte meg az eretnek.

Loganer kapitány csendesen bólintott, elraktározta a hallottakat. Mindez még jó lesz valamire, ezt biztosan tudta. Pillantása Serettez főhadnagyra, az etikett-szakértőre esett. A kopaszodó, malacképű tiszt voltaképpen az ezredhez volt beosztva, menekülés közben sodródott közéjük — a legénység nem kis bosszúságára.

— Már döntened kellene, uram! — súgta az etikett-szakértő. — Túlságosan sokáig hagytad beszélni őket!

Loganer kapitány gúnyos mosollyal válaszolt. Sokkal előbb el fog esni, mintsem hogy ez a fickó eretnekké nyilváníttathatná! Ha ugyan ő túléli. Etikett ide, etikett oda, tudni akarta, mit tanácsolnak a tisztjei.

— Mit javasoltok? — kérdezte kurtán, miközben szemének egy jeges pillantásával beléfojtotta a szót a közbevágni készülő etikett-szakértőbe.

— Az emberek fáradtak. — felelte Kőrösi.

— Pihenni kellene! — csatlakozott Florez.

Az eretnek csendben bólogatott. Serettez főhadnagy, az etikett-szakértő magában fortyogott. Bosszantotta, hogy ez a túlságosan is hetyke parancsnok még egy pillantással sem kérte ki az ő véleményét. Pedig eggyel magasabb sarzsit visel, mint a hadnagyok! A pihenő gondolatára is dühroham fojtogatta; minél távolabb akart lenni az Ördögfattyaktól. Utána minél hamarabb külföldön. Minél messzebb Mazíniától.

— Pihenjünk, uram! — mondta Lossigny őrmester, amitől Seretteznek egyenesen lobot vetett a tekintete. Micsoda szörnyű etikettsértés! Az őrmester nagy hangsúllyal szól bele a tisztek dolgába! Micsoda fertő! Ennél a századnál teljesen a fejük tetejére álltak a társadalmi szabályok! Ezt feltétlenül jelentenie kell Cadarca tábornoknak, a Mazín Királyi Hadsereg etikettfőnökének! Ebben még a halál sem akadályozhatja meg! Addig el sem eshet, amíg nem jelentett a mindig kifogástalanul öltözött Cadarca generálisnak!

— Pihenjünk, uram! — ismételte meg Lossigny őrmester, miközben a kapitány a nyolc-tíz méterre táborozó legénységet szemlélte. A lovakat megitatták, és kipányvázták egy facsoporthoz. A katonák a magas fűben heverésztek. A sisakot mind letették, néhányan még a combtőig érő kordován csizmáikat is levetették.

— Véd bennünket a folyó! — tette hozzá Florez.

Loganer kapitány a térképre nézett, és csendesen megcsóválta a fejét.

— Aligha. — felelte határozottan. — Két híd is van a közelben. Az egyik ott, ahol az országút halad, — mutatta a térképen. — a másik Darlin városa előtt. — ezt is megmutatta. — Az Ördögfattyak bármelyiket elérhetik, mielőtt odaérnénk. Vagy talán már el is érték.

Mindenki komoran bólintott, Serettezt kivéve. Az etikett-szakértő bőszen felfújta az arcát, amitől úgy festett, mint valami kukorékolni készülő kakas, majd dühödten közbevágott:

— Azok a hidak már nem létezhetnek, százados! A gyalogság parancsot kapott, hogy elpusztítsa őket!

Loganer sajnálkozva pillantott rá, a többiek leplezetlen gúnnyal és utálattal méregették az etikett-szakértőt. A gyalogság! Aki életben maradt a nyomorult talpasok közül, az már régen eliszkolt a szélrózsa minden irányába, nem bajlódik hidak elpusztításával.

— Mindkét híd áll, uram! — felelte Florez hadnagy. — A délebbi látszik a domb legtetejéről, — felfelé intett. — a másik túl messze van a csatatértől. Addig még semmilyen gyalogság nem juthatott el. A hídnak állnia kell, hacsak Darlin lakói szét nem szedték!

— Megtiltom, hogy kétségbe vonjátok a parancs teljesítését! — vakkantotta Serettez, de nyomban meg is bánta.

— Serettez főhadnagy! — rivallt rá a kapitány.

— Parancs! — hangzott az előírásos felelet.

— Csöndben maradsz! Ez parancs! — az etikett-szakértő ettől kezdve nem szólalt meg, csak felháborodott képpel méregette őket.

— A Hajadon-folyó fő ágán azonban — vette át a szót az őrmester úgy, hogy tudomást sem vett az etikett-szakértő megszégyenüléséről. — egyetlen híd sincs épségben. Ha nem találunk gázlót, nagy bajban vagyunk!

Minden szem Kőrösi hadnagyra nézett. A hallgatag tiszt volt a gázlókeresés specialistája. Egyedül a vérig sértett Serettez főhadnagy tekingetett másfelé.

— Ha van a közelben gázló, megtalálom! — ígérte a hadnagy. — Késő délutánra megmondom, hol található a következő.

— Késő délutánig pihenő! — zárta le a vitát Loganer kapitány. — Ahogy a hőség enyhül, indulunk tovább!

A haditanács némán feloszlott. Loganer kapitány kért a lovászától némi harapnivalót, aztán pontosan azt tette, amit a katonái: leheveredett a fűbe, és falatozni kezdett.

— Zavarhatlak, uram? — huppant mellé az eretnek.

Loganer felnézett. Ez is etikettsértés volt, de ő már egyre kevesebbet adott az etikettre. Viszont kíváncsi volt, mit akar Hatzor.

— Halljam, mi nyomja a begyedet!

— A víz, uram! — sóhajtotta az eretnek.

Loganer jól megnézte magának. Az eretnek egészen jóképű férfi volt, a szája tele fényes, ép fogakkal, hosszú szálú kékesfekete haja a vállát verte, átható kék szemének pillantása értelmet sugárzott. A fickó fiatalabb volt, mint a kapitány eddig gondolta. Nem lehetett több harmincnál. A pletykák szerint már évekkel korábban, önkéntesként külföldön is harcolt az Ördögfattyak ellen, és négyet megölt közülük. Loganer készséggel elhitte; az ötödik elpusztítását maga is látta.

— Mi van a vízzel?

— Az Ördögfattyak nem érnek hozzá a folyóvízhez!

— Már említetted!

Ebben a pillanatban Lossigny őrmester állt meg a parancsnok mellett. Köhintette egyet, hogy Loganer figyelmét magára vonja. A kapitány tüstént felpattant.

— Mi történt, őrmester?

— A felderítőim nagy raktárépületet találtak, uram! — intett a kezével. — Arra, egészen a folyóparton!

— Védhető?

Az őrmester megrázta a fejét.

— Nem, uram! Deszkából épült, és száraz, mint a tapló! Ha akarják, betörik, ha akarják, ránk gyújtják!

— Átkutattátok?

— Igen, uram! Nagy halom ásót és lapátot találtunk benne! Valószínűleg a gátépítésnél használták őket, aztán itt hagyták.

— Micsoda fegyelmezetlenség! — vakkantotta a mindig hallgatózó Serettez. — Azokat a szerszámokat…

Loganer kapitány egy zord pillantással elhallgattatta a kellemetlen, kövérkés figurát. Serettez főhadnagy magában zsörtölődött tovább. Ezen a környéken egyáltalán nem számít az etikett! Sem a katonáknak, sem a civileknek! Mindenképpen jelentenie kell! Loganer kapitány újabb vészjósló pillantására arrébb somfordált. Ez az altisztekkel bratyizó, etikettszegő kapitány nem szereti őt, de akkor is jelenteni fog. Mindenképpen jelenteni fog!

Loganer kapitány megvárta, míg az etikett-szakértő mohó fülei hallótávolságon kívülre érnek, aztán megkérdezte az őrmestert:

— Mást nem találtatok benne?

— Nem, uram! Csupa szerszám!

— Azért megnézném!

Lossigny őrmester bólintott, és nyeregbe pattant. Loganer kapitány Florez hadnagyra ruházta a parancsnokságot, majd lóra szállt. Forman lovász-káplár kíséretében ellovagoltak a folyó felé.

Az ütött-kopott deszkaépítmény jó kétszáz láb hosszú volt, éppen a töltés alatt terpeszkedett. Nagy halmokban sorakoztak benne a por- és pókhálólepte ásók és lapátok kötegei. A legtöbbje rozsdásodott, de jórészük még teljesen használhatónak tűnt.

— Ha levernénk róluk a port, eladhatnánk a szerszámokat, uram. — morfondírozott az őrmester. — Ha nem kellene menekülnünk.

Mindketten felnevettek.

— Nézzük meg a partot! — intett a kapitány. Lossigny követte. Fellovagoltak a töltés tetejére.

A Hajadon-folyó fő ága meglepően szélesnek bizonyult.

— Nagyon magasan áll, uram. — mondta Lossigny. — Erre itt nem jó név a Hajadon-folyó! Asszonyság-folyónak kellene hívni, uram!

A kapitány csendesen bólintott.

A víz méltóságteljes acélszürke színben hömpölygött alacsony medrében. A part menti fák koronájának csak a teteje állt ki a lassan sodródó vízből, amely helyenként kis öblöcskék formájában a töltés oldalát is elborította. Loganer kapitány fejében valami megmozdult, valami kóbor ötlet. A következő pillanatban már el is hessegette magától. Mi értelme volna ekkora munkába fogni feleslegesen? Lóra, aztán minél messzebb el.

— Az ott micsoda? — vett észre valamit a folyó kanyarulata előtt.

Lossigny őrmester vállat vont.

— Nem tudom, uram.

— Talán egy sziget, uram. — vetette közbe a lovász.

Loganer kapitány hosszan nézegette. Igen, valóban sziget. Jókora szigetecske a folyó közepén, amelyet mindkét parttal vékony deszkahíd köt össze. Hogyhogy nem borította el azokat a hidakat a magasan álló folyó? A sziget közepén sárga falú épület magasodott egy facsoport közepén. Köröskörül világos foltok — vetemény vagy virágágyások.

— Nem, kapitány úr, — mondta Lossigny őrmester, aki úgy vélte, tudja, mire gondol a parancsnoka. — ne menjünk arra a szigetre, uram!

— Leronthatnánk a hidakat! — vetette ellen a lovász.

— Meglehet, — folytatta az őrmester. — de az Ördögfattyaknak akármennyi idejük van! Ha évekig ott maradunk, és halat eszünk, ha az ellenség nem is mer átjönni a vízen, előbb-utóbb kiirtja a folyamból a halakat, aztán vagy éhen veszünk, vagy megadjuk magunkat.

— Akkor mehetünk rabszolgának! — tódított a lovász. — Vagy az üstjeikbe!

Ettől mind megborzongtak.

— Az a sziget kutyaszorító, uram!

— Talán az, — mondta a kapitány. — de én megnézem magamnak. — Velem jöttök?

Mindketten nemet intettek, és a kapitány nem bánta.

— Menjetek vissza a századhoz!

A két lovas elvágtatott, Loganer kapitány pedig óvatosan megközelítette a kis szigetet. Mozgást nem látott, bátran a pallóra rúgtatott. A hűséges harci mén engedelmeskedett gazdája parancsának, de láthatóan ijedt volt, a mindkét oldalon félelmetesen hömpölygő víz láttán többször is horkantott. Loganernek elég gondja-baja volt vele, amíg átkormányozta a vékony pallón. Ahogy átért, fürgén leszállt a nyeregből, és egy fához kötötte a paripát.

Mogyoróbokrok sorakoztak előtte, mögöttük gondozott virágágyás. Már éppen elkönyvelte magában, hogy továbbra sincs semmi mozgás, amikor hirtelen vad lárma hallatszott, és négy hatalmas szelindek tört elő a ház környékéről. Dühödten rohantak egyenesen a férfi felé.

Loganerben meghűlt a vér. Nem volt gyáva ember, de a négy hatalmas kutya rémes túlerőnek tűnt. Kétségbeesetten rántotta elő a kardját, és a fegyverrel a kezében a lova felé hátrált.

— Vissza! — hallatszott egy dallamos hang.

A kutyák lefékeztek. A legközelebbi egy méternyire sem volt már Loganer kapitány kardjától. Loganer nagyot sóhajtott, és eltette a kardot.

Ekkor vette észre a rá irányuló puskacsövet. Nagy, ormótlan, kanócos puska volt, éppen olyan, amilyet a dragonyosai is használtak a gyalogharchoz. Minden nyeregkápán külön tok volt, abból kandikáltak elő a hosszú csövű fegyverek. Ez volt az egyik oka annak, hogy a század nem tudott olyan gyorsan előretörni, mint a könnyűlovasság. A fegyver nehéz volt, viszonylag biztosan lehetett vele célozni, az Ördögfattyaknak mégsem ártott. Legalábbis Loganer kapitány mindeddig egyetlen olyan ellenséget sem látott, akit a hosszú csövű mazíniai puska terített volna le.

Ahhoz viszont túl pontos volt a fegyver, hogy ilyen közelről elhibázhassa őt, aki tartja. Felemelte a kezét.

— Kérlek, ne lőj! — igyekezett megnyugtató hangot megütni. — A Mazín Királyi Hadsereg katonája vagyok! Loganer kapitány.

Az ismeretlen lassan leeresztette a fegyvert. Loganer kapitány ekkor vette észre, hogy csinos arcú, harminc körüli nővel néz farkasszemet. Az asszony bő iszapszürke köntöst hordott, csak a fapapucsos lába látszott ki belőle.

— Kerülj beljebb, Loganer kapitány!

 

*

 

Gerarda elmentében finoman megsimította a vénember arcát, és az egykori kapitány felébredt. A gyerek továbbra is békésen szendergett az ölében. Loganer igazított egyet némelyik elgémberedett tagján, leheletfinoman arrébb tette a dédunokáját, és újra lehunyta a szemét.

 

 

 

*

 

 

 

Ami ezután következett, Will Loganer életének legnagyobb csodája volt. Minden másodperc a rejtelmek évszázada, minden perc a boldogság örökkévalósága volt. Hihetetlen, hogy még két óráig sem tartott.

Gerarda ételt-italt tett a vendég elé, de már egyikük sem emlékezett rá, hogy mit. Beszélgettek is egy ideig, semmitmondó udvariassággal, de ezt is gyorsan elfeledték mindketten. Csak arra emlékeztek, hogy a szemük egybekapcsolódott. Azt nem lehet elfelejteni.

 

*

 

Will Loganer nyitott szemmel merengett. Világvége-hangulat volt, mindent elborított a vereség bűze. Pár nappal voltak a Könnyek Csatája után. Még a napsütésben is a halál vigyorgott. Úgy tűnt, még a nyár is a remény végzetét kacagja. Vége az országnak, talán a világnak is. Aki elég gyors, egyelőre megmenekülhet, de csak azért, hogy valahol tengődhessen néhány évet kegyelemkenyéren. Aki marad, az Ördögfattyak rabszolgája lesz, vagy tüstént elevenen megfőzik hatalmas rézüstjeikben a szörnyek.

És mégis. Mégis akkor találtak egymásra. Feledtek mindent. Feledtek halált, feledtek reménytelenséget, feledtek Ördögfattyakat. Nem létezett más, csak ők ketten.

 

*

 

Késő délután vad kutyaugatás hallatszott. Lossigny őrmester viaskodott a négy szelindekkel.

— Baj van, uram! — kiáltotta, ahogy megpillantotta a kapitányt.

— Mi történt?

— Az Ördögfattyak!

— Mi van velük?

— Átkeltek a folyón! Mind a két hídon! Özönlenek, akár a hangyák! Az egész hadseregük átkelt! Holnaputánra ideérnek! Csapdában vagyunk, uram! A falvak népe hozzánk menekült! Nem tudják, mitévők legyenek, uram!

Gerarda és Will egymásra nézett. Azért találtak egymásra, hogy mindketten meghaljanak? Will agyában már-már tábort vert a gondolat, de hirtelen kiűzte onnan valami, de úgy, mint friss lendülettel rohamozó könnyűlovasság valamely nagyképű ellenség szedett-vedett, rablásba feledkezett gyalogságát. Ugyanaz a gondolat, amely már egy ideje ott bujkált agyának mélyén. Hát nem! Nem!

— Az egész század jöjjön ide!

 

*

 

Amikor Loganer ismertette a tervét, Hatzor felugrott.

— Nagyszerű, uram! — lelkesedett az eretnek. — van egy éjszakánk és egy napunk!

Lossigny őrmester már osztotta is a deszkabódéban talált szerszámokat a katonáknak és az összecsődült falusiaknak. A gyerekeket és az öregeket Gerarda szigetére irányították.

— Tiltakozom! — hördült fel az etikett-szakértő. — Tiltakozom, amiért megsértitek a Hivatalos Álláspontot! Az Ördögfattyakat nem lehet megállítani! A Hivatalos Álláspont alapján csak a menekülés és a hősi halál lehetséges! Tiltakozom a falusiak bevonása ellen! Tiltakozom a minden szabályzattal ellentétes taktika ellen! Tiltakozom! Tiltakozom minden etikettsértés ellen! — és pökhendi tekintettel várta a kapitány válaszát.

Loganer még csak bosszúsnak sem látszott.

— Látod azt a magas fát? — kérdezte gyanúsan szelíd hangon, és a közelben magasodó szálas jegenyék egyikére mutatott.

— Látom, uram! — vágta rá gyanútlanul Serettez.

— Arra foglak felköttetni, ha még egyszer ki mered ejteni a szádon azt a szót, hogy etikett! — kiáltott rá a kapitány, mire két dragonyos fordult feléjük, ádáz tekintettel mérték végig Serettezt, majd egy-egy pányvakötelet vettek a kezükbe, mint akik máris készek teljesíteni a kivégzési parancsot.

Serettez hadnagy a haja tövéig elsápadt. Már csak azt nézte, merre oldaloghatna el.

— Még valami! — dörrent utána Loganer.

— Igen, uram? — az etikett-szakértő halálos rémülettel fordult vissza, a szája széle remegett.

— Nem szeretném, ha ezt a következő másfél nap alatt akár csak egyszer is letennéd! — azzal Loganer kapitány egy ásót lökött a megszeppent etikett-szakértő kezébe.

A nap már lefelé indult, és több száz ember vonult ásóval és lapáttal a nagy gát felé.

 

*

 

Sokan és sokfélét találgattak arról, miként is pusztulhatott el az Ördögfattyak hadserege a Hajadon-folyó két ága között. Előbb valami zseniális tábornok briliáns manőveréről, később meg isteni beavatkozásról fecsegtek. Azt senki sem hitte el, hogy huszonnyolc dragonyos és néhány száz közönséges falusi parasztember fojtotta vízbe az ellenséget, amely a Könnyek Csatájában pozdorjává verte a Mazín Királyi Hadsereget. Méghogy ásóval és lapáttal győzték volna le a legyőzhetetlent! Azt meg főleg nem hitte senki, hogy a félelmetes Ördögfattyak a folyóvíz érintésére egyszerűen elmállottak, szétfoszlottak, akár a hitvány pergamen. Két marsall is jelentkezett a győzelemért, de nem tudták eldönteni, melyikük kapja a kitüntetést.

Elmúltak a vész nyomai, az egykor leigázott országok talpra álltak. Ahogy telt-múlt az idő, kiművelt elméjű történettudósok kezdték kétségbe vonni az egykori Ördögfattyú veszedelmet. Igyekeztek tulajdon, a valóságról alkotott — sasmadárként szálldosónak vélt, valójában gilisztaként csúszó-mászó — képükhöz igazítani a hajdanvolt rettenetet; hát egyre porosabb banalitássá laposították a gonosz csodát. Talán nem is voltak százezren. Sőt, nem is lehettek annyian! Tovább lapult az Ördögfattyak léte, már közönséges, gyalogjáró beszéddel is meg lehetett sebezni őket. Legfeljebb néhány tízezren! Aztán már csak néhány ezren. Ezt a derék történettudósok olyan körmönfont logikával és pallérozott elmeéllel fejtették ki, hogy talán még azok is elhitték, akik annak idején a tulajdon szemükkel látták a veszedelmet.

Az Ördögfattyak tovább gyengültek, már egy nyaklevessel agyon lehetett őket csapni. Talán nem is voltak Ördögfattyak, hanem holmi rabló vagy lázadó csőcselék. Nem is lehettek olyan veszedelmesek. Aztán már csak néhány ezren voltak az Ördögfattyak, utóbb már csak néhány százan. Sőt, soha nem is léteztek.

 

*

 

Loganer finoman megsimogatta az alvó kislány szöszke fejecskéjét. Holnap meglátogatja Hatzor. Az egykori eretnek. Még nagyon virgonc a fickó, alig múlt nyolcvan.

Ekkor valaki megállt előtte. Elza volt, az unokája; gyönyörű teltkarcsú, bögyös-faros nőszemély.

— Ez a hétalvó még mindig alszik, nagyapó? Anna! Ébresztő!

— Hagyd, Elza, hadd pihenjen!

— Nincs idő, nagyapó, a hölgynek sokat kell tanulnia! Holnap három nagydolgozatot ír!

— Menni nagydolgozatot ír ez a nyomorult gyerek? — háborodott fel az öregúr. — Szinte nem is telik el nap anélkül, hogy írna! Nagyon megdölyfösödtek mára a tanárok!

Elza elengedte a füle mellett.

— Gyerünk, kisasszony, ébresztő! — azzal kíméletlenül felkeltette az eddig békésen szendergő szőkeséget. — Egy-kettő! Indulás tanulni!

Anna kedvetlenül siklott le Will Loganer öléből.

— Nincs kedvem tanulni, anya! — próbálkozott nem nagy meggyőződéssel.

— Nem kedv kérdése! Indulás! Holnap három nagydolgozat! Gyerünk! Azt hiszed, elfelejtettem? — látván, hogy Anna megmozdult, Elza is visszaindult a munkájához.

Anna tüstént visszafordult.

— Dédpapa! Ugye fogsz majd nekem mesélni az Ördögfattyakról?

Mire Will Loganer válaszolhatott volna, Elza hirtelen visszaperdült a konyhából.

— Hallom ám! — rivallt a gyerekre. — Indulás tanulni.

Anna most már nem mert ellenkezni, szó nélkül elsomfordált. Elza most Loganerrel kezdett perelni.

— Hagyd már ezeket a szamárságokat, nagyapó! Mivel tömöd a gyerek fejét? Ördögfattyak sohasem voltak! — azzal kevély tartással elmasírozott a konyha felé.

Will Loganer csendesen, befelé nevetett. Az mindenképpen jó, hogy hatvan év telt el, és neki olyan unokái vannak, akik szerint sohasem léteztek Ördögfattyak. Lehet, hogy az a jó, ha ezt gondolja a világ. De az is lehet, hogy nem.

Az Ördögfattyak maguk voltak a csoda. A gonosz, embertelen csoda. Vesztüket két nagyon is emberi csoda okozta: a szerelem és az eretnekség. Nagyon összevillant a tekintete Gerardáéval; ennyi idő után már mindig érezték, mire gondol a másik. Gerarda is éppen úgy várta Hatzort, mint ő. Mindketten hálásak voltak az eretneknek.

Vajon most mi számítana eretnekségnek? Valószínűleg az, ha kereken kimondaná: ostobaság Annácskát állandó nagydolgozatokkal gyötörni. A pedagógia a lélek művelése, nem örökösen csak számon kérni tudó, tehetségtelen tökfilkók eszelős rémuralma. Egyszer majd talán ez az eretnekség is diadalt arat.

 

GYULA-VÁROSERDŐ, 2007-04-22

 

Tíz év fegyházat kapott egy zaklatóját meggyilkoló asszony

2010. szeptember 23., csütörtök

Na, kérem szépen, roppant érdekes hír kicsiny hazánkból:

“Tíz év fegyházbüntetést kapott az a biharnagybajomi nő, aki késsel ölt meg egy a lányát és őt is zaklató férfit. A bíróság a négy gyerekes asszony javára írta, hogy beismerő vallomást tett és megbánta tettét, se mégis súlyos büntetést szabott ki rá, mert a gyilkosságot ittasan, különös kegyetlenséggel követte el.

http://www.origo.hu/itthon/20100923-tiz-ev-fegyhazat-kapott-egy-zaklatojat-meggyilkolo-asszony.html
Mi történt itt? Mit követett el a nyomorult négygyermekes anya, hogy ilyen, sok rablógyilkosét megszégyenítő, baromi ítéletet kapott?

“Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tíz év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélt a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön egy biharnagybajomi nőt - közölte Koszta János, a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője. A vádlott 2008. novemberében több késszúrással megölte férje és apja 45 éves ivócimboráját, miután az ki akart kezdeni vele és a lányával.

A tárgyaláson elhangzott, hogy az akkor 34 éves vádlott és családja Biharnagybajomban élt, ahol rendszeresen látogatta őket a gyilkosság 45 éves áldozata is. A férfi látogatásai során a vádlott édesapjával és élettársával rendszeresen iszogatott, és rendszeresen dicsérő megjegyzéseket tett a vádlott lányára. A nő többször a férfire, hogy hagyja békén a lányát, ő azonban az asszonnyal is próbált kikezdeni: a vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.

2008. november 26-án a férfi ittasan érkezett a vádlott házába, megint a lányát dicsérte, megint el akarták zavarni, de nem sikerült. Az ittas ember az udvari WC-re többször is követte az anyát, rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni. A nő hiába küldte el, a férfi visszament utána a házba, ahol a nő lányához próbált közeledni.

Az édesanya megpróbálta kituszkolni a férfit az udvarra, de nem sikerült őt elzavarni, amitől a vádlott indulatos lett. A szalonnasütő mellől felkapott egy kést, amivel többször megszúrta, majd a földön még megrugdosta. Amikor látta, hogy a nyakán erősen vérzik a férfi, próbálta élesztgetni, de az nem mozdult, és perceken belül meghalt. A férfi halálát a mellkasi szúrás okozta, ami olyan súlyos volt, hogy az időben érkező, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot, valamint a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát. Nem fogadta el a Debreceni Ítélőtábla a vádlott és védőjének érvelését, miszerint a vádlott jogos védelmi helyzetben szúrt, illetve azt sem, hogy tettét erős felindulásban követte el.”

Na kérem.

Heteken keresztül tartó förtelmes cirkusz-sorozat.

Senkinek eszébe sem jut megvédeni a négygyermekes anyát az agresszív vadbaromtól. A saját otthonában.

A nő férje.

Meg az apja.

A cikkben szó sincs az ő felelősségükről. Pedig érdekelne. Vizsgálták egyáltalán?

A csirkefogó többször is zaklatta a nőt. Talán nap mint nap.

“vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.

Melyik hatóság foglalkozott az üggyel? Melyiknek jutott eszébe hivatalból kivizsgálni? Merthogy kapásból többet is tudok, amelyiknek ez kötelessége volna…

Mert lehet a férj meg az atya agyilag szikkadtra butult, eszét elivott, semmirekellő, impotens szemlélődő, de törvény mégiscsak van…

Vagy nincs?

——-

A fickó sorozatosan megalázta a nőt. A saját otthonában.
Rányitott a WC-n.

Ugyan mit tehetett volna a szerencsétlen asszony, hogy nyugta legyen ettől a vadállattól?

Mit kellett volna tennie a dicső bíróság szerint?

—-

Csak két mondatot emelnék ki a szikár, száraz, éppen ezért a tényeket a közönség számára jelentősen meghamisító szöveg egészéből:

“a nő lányához próbált közeledni.

Vajon ez mit jelent? “Gyere, Zsuzsikám, hoztam mogyorós csokit?”

Aligha.

Nevén kellene nevezni a dolgot, mert úgy az egész sokkal borzalmasabb - és igazabb. A fentebb idézett kifejezés sugallta szituáció köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Hány éves lehet egy harmincnégy esztendős nő lánya?

Mit akart tőle a részeg tróger? Netán szexuális kapcsolatot létesíteni? Nevezzük nevén, bíró uram, háta véletlenül ön is tud magyarul. Aztán próbálja végiggondolni, mi is történt valójában.
Miféle emberekből állhatott az a bíróság? Miféle sivár bürokratikus rítusok ezreit csinálhatták végig évek hosszú során keresztül, hogy ennyire kiveszett belőlük minden empátia?

——-

A másik mondat is érdekes:

“rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni.”

Na kérem szépen, vajon így mondta ez a derék, kedves jó ántipátikus ember:

“Kedves hölgyem, szexuális kapcsolatot szeretnék létesíteni önnel!”

Vajon így mondta? Aligha. Az eufemisztikus kifejezésmód itt torzít és hazudik. Éppen azt mismásolja el, ami a dolog lényege: a valóságos helyzetet, a nyomorult nőre ható pszichózist. Amitől kiborul, amitől kést vágott elvetemült kínzójába.

Indoklás?

“A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást.”

Igen?

Enyhítő körülményként?

Érdekes.

Van ám empátia!

Csak győzzünk elhajolni előle.
Valahogy sehogy sem látom, hogy bárki bármit figyelembe vett volna enyhítő körülményként. Talán ez a nő bűnösebb, mint a közelmúlt sok elkövetője, akik…?

Ha valaki politikailag nem érdekes, nyomban sújtsunk rá a legstupidabb szigorral?

Ha már állambácsi az összes hatóságával nem volt képes megvédeni a nőt egy sehonnai tróger mindennapi zaklatásával szemben, legalább példásan büntesse meg?

Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot.”

Csattognak ám az empátia ostorcsapásai…

“Kitartó, gátlástalan elkövetési módot” Ezt a kifejezést hülyeség terén rövid távon igen nehéz lehet megverni.

Kitartó gátlástalan elkövetési mód agyonszúrni egy levakarhatatlan és elkergethetetlen vadbarmot?

Szereptévesztés van ám itt, nem is akármekkora. Nem szeretném taglalni, még mit gondolok az esetről, mert az már politika lenne.

—-

Egyre viszont kötelezném a tisztelt bíróság tagjait:

Egy nagyon jó társulattal szemléletesen és naturalisztikusan el kellene nekik játszani, mi is történt. Szó szerint. Pontosan. Egészen a zaklató haláláig.

Közben nem kérdezhetnének, nem állíthatnák meg a játékot, nem kávézhatnának, nem rendelhetnének el szünetet, és nem oldaloghatnának ki pisilni.

Meg kellene nézniük vagy ötször egymásután. Ennyi biztosan kellene hozzá, hogy ez az erkölcsi és szellemi végelgyengülésben szenvedő bíróság a bürokratikus bikkfanyelv fedezékéből végre a valóságba pottyanjon.

Hátha felfognák, mi is történt.

Táborszernagy

2010. augusztus 22., vasárnap

Olvasom Stephen E. Ambrose D Nap című kiváló könyvét. A normandiai partraszállásról írott legjobb művek egyike.

Magával a könyvvel igazán semmi bajom, de van egy téves fordítói döntés, ami úgy a háromszázadik oldal táján már bosszant.

Sokadszorra üti meg a szememet a Rommel táborszernagy kifejezés.

(Nem is beszélve arról, hogy a fordító más német Feldmarschallokat is rendszeresen a táborszernagy ranggal tisztel meg.)
A fordító ezzel a derék Rommel tábornagyot két rendfokozattal visszavetette a rangjában - azaz visszavetette volna, ha a második világháború idején egyáltalán létezett volna ilyen (táborszernagyi) rendfokozat. Rommel amúgy a Wehrmacht-ban Feldmarschall rendfokozattal rendelkezett.

A táborszernagy (németül Feldzugmeister) mint rendfokozat tudomásom szerint kizárólag a Habsburg-birodalom hadseregében létezett. Ez volt a békeidőben elérhető legmagasabb rang, ennél nagyobb (tábornagyi) rendfokozatot a katona csak háborúban szerezhetett.

Később a kettő közé ékelődött a lovassági tábornok, illetve (a Monarchia terminológiájában 1909-től) a gyalogsági, illetve tüzérségi tábornok rendfokozat.
Az Osztrák-Magyar Monarchia katonai terminológiájában a Feldzugmeister magyar fordítása táborszernagy, a Feldmarschall-é pedig tábornagy. A világháború idején, amikor a központi hatalmas rendfokozatait egységesítették, a táborszernagy sarzsi végleg megszűnt, helyébe került a vezérezredes.

A tábornagy elvben még a Horthy-féle hadseregben is létező rendfokozat volt, de a sok vezérezredes közül már senkit sem léptettek elő, tehát a gyakorlatban senki sem viselte.

—-

A táborszernagy rendfokozat előzménye lehetett az osztrák hadseregben a főtábormester (Il Mastro di Campo Generale – General-Feldmarschall), amelyet Zrínyi Miklós kapott II. Ferdinándtól. Akkoriban ez a rendfokozat a mindenkori főparancsnok helyettesét illette, aki felett már csak a Generalissimus állt. Utóbbi megszűntével a Feldmarschall lett a legmagasabb katonai rendfokozat, és alatta rendszeresítettek egy, csak az osztrák hadseregben létező, az altábornagynál magasabb sarzsit, ez lett a táborszernagy.

——
A második világháború idején nincs táborszernagy. A könyv fordítása egyébként kiváló. Szaklektora is van. Utóbbi igazán szólhatott volna a fordítónak. Elektronikus formátumú kézirat esetében nem nem lett volna különleges probléma az összes “táborszernagy”-ot “tábornagy”-ra cserélni.

Van-e magyar scifi?

2009. november 4., szerda

Az index.hu-n ma megjelent egy cikk Valuska László tollából, A magyar sci-fi hirtelen megszüli önmagát címmel. A műfaji értelemben filmelőzetesként kategorizálható, és egyáltalán nem gyenge színvonalú írás szerzője a jelek szerint valamiért pikkel a magyar scifire.

Már felvezetőjében a következőt mondja:

“Magyar sci-fi: értelmetlen nyelvi szerkezet, nincs jelentése az olvasók és nézők nagy tömege számára. Pedig már a reformkor környékén próbálkoztak vele az irodalomban

Igen? Én úgy vélem, az olvasók és nézők nagy tömege - amennyiben keresi a magyar scifit - elég könnyen rátalál. Különösebb fáradság nem kell hozzá; legfeljebb felmenni a netre, vagy becaplatni a legközelebb eső könyvesboltba.

A cikk közepe táján a következő borzolja kedélyünket:

“Bessenyei György, Jósika Miklós, Jókai Mór, Lórincz L. László vagy Zsoldos Péter is azok közé tartozik, akiket a tudományos-fantasztikus irodalomhoz sorolnak, vagyis a 19. század közepétől nálunk is létező műfaj az, bár szinte egyáltalán nem látható.

A szövegben található link Sárdi Margit tanulmányára hivatkozik. A szerző azért korántsem tájékozatlan, legfeljebb elfeledkezik róla, hogy például az általa említett Lőrincz (nem Lórincz!) L. László ma is élő és alkotó szerző. Említi Zsoldos Pétert is; akinek idejében a hozzá hasonló akkori zsurnaliszták szintén sűrűn írogatták azt, hogy magyar scifi - nincs…

A magyar scifit akkor sem támogatta különösebben állambátyánk sajtója.

Az utolsó tagmondat külön figyelmet érdemel:

bár szinte egyáltalán nem látható”

?

Egy játszmát elemző sakknagymester a fentebbi kijelentés sakkra konvertált értékének megfelelő harmatgyenge húzás kommentálása közben talán megjegyezné: Több kérdőjelet is megérdemelne.

Azt gondolom: aki keres, talál.

Aki keresi a magyar scifit, meg is találja. Mert mintha mégis létezne…

A magyar SF-irodalom nem tartozik az értékén túl reklámozott, külföldön néha igen gazdaságtalan propagandát kapó, államilag ezerrel támogatott műfajok közé. Magyar scifi szerzőt nem adnak ki állami költségen sem Európában, sem Amerikában. Magyar scifi szerző darabját nem játsszák London külvárosában, ötven nézőtéri férőhelyet sem számláló színházban, ahol a prömier közönségét csaknem teljes egészében a magyar nagykövetség munkatársai és azok rokonsága alkotja, hogy másnap főnapilapunk teli tüdővel üvöltse világgá: XY hatalmas sikere Londonban!!

A magyar scifi önmaga érdeméből létezik. Amit elért, a maga erőfeszítésével érte el.

Éppen most jelenik meg egyik vezető szerzőnk - Markovics Botond - regénye az egyik környező ország nyelvén. Magam ezt sokkal komolyabb sikernek tartom, mint a londonihoz hasonló blődliket.

A magyar scifi - még ha egyesek szerint a permanens haldoklás állapotában is - létezik.

És talán a maga műfaján belül semmivel sem rosszabb, mint az államilag kalaplevéve emlegetett, sznobok ájuldozása kísérte egyéb műfajok termékei.

Sőt…

Sok százmilliárdba kerül a hozzá nem értés

2009. július 9., csütörtök

Sok százmilliárdba kerül Magyarországnak a hozzá nem értés és a korrupció, főleg a közigazgatás és a gazdaság területén. - mondja legfrissebb interjújában Hankiss Elemér.

http://index.hu/belfold/2009/06/14/hankiss_hihetetlen_magyarorszagon_a_szakertelem_hianya/

—————————————

Hatvan év óta rossz iskolában a magyar társadalom.

A magyar társadalom már igen régen nem volt “jó iskolában”. Ez az egyik legfontosabb probléma.

Az egykori, működő Magyarország elvérzett Keresztelő Szent János feje vételének napján, 1526-ban a mohácsi mezőn.

Ami újjászületett belőle 1699 után, csak de jure volt ugyanaz, de facto nem. A mai napig nem tudjuk helyesen értelmezni a különbséget.

Sokan visszaéltek ezzel. A Habsburg-adminisztráció sokszor. Az előbbi által uszított nemzetiségek is elégszer; míg végül farba nem rúgták velünk együtt az őket addig általában pátyolgató Habsburg-adminisztrációt is.

Hogy a magyar kultúrában milyen mélyre ásták magukat a bajok, arról csak sejtelmeink vannak. Minden korszak újabb rétegeket vájt.
A jelenlegi úgynevezett elitkultúránk dédelgetett, befelé fikázó, nyegle kozmopolitái-komprádorai éppen olyan kártékonyak, mint a szélsőségek. Mindenféle szélsőség.

Kellene egy nagy-nagy sátor, ami mindenkit befogad, aki szabad akaratából ide tartozik. A különbség magánügy, az összetartozás közügy.

Újra kell építenünk az identitásunkat.

Ez a jó iskola legfontosabb feltétele.

———————————

Társadalmi szerződést kell kötni!

Hankiss nem először mondja ezt.

Egyetértek vele. A társadalmi szerződésnek a megtalált és újjáépített identitáson kell alapulnia.

A társadalmi szerződésnek pótolnia kell a hiányzó törvényeket.

Amiről nincs törvény, legyen. Számos fontos ügy van, amiről elsőnek a világon mi hoztunk törvényt.

Kevéssé ismert, hogy a világon először nemzetiségi törvényt a magyar országgyűlés hozott 1849 augusztusának elején Szegeden. Gyűlölködő szomszédaink ezt mindig elfelejtik.

Nemzetiségi törvényt akkor még a Trianonban a máséból nyegle könnyedséggel osztogató nyugat sem ismert. Ama hírhedt kísérőlevél írója Monsieur Millerand - azon nép fia, amely a maga nemzetiségeit addigra jórészt tűzzel-vassal beolvasztotta - álszent és ostoba szavaiból bárki megértheti, hogy a Trianont barkácsoló politikusoknak mennyire sejtelmük sem volt arról, mibe ütötték tájékozatlan orrukat.

Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.

———————-

Bizony, pótolni kell a hiányzó törvényeket. Ne zavarjon bennünket, ha a világ többi országaiban ezek még nem léteznek. Előbb-utóbb követni fognak bennünket - előfordult ilyen már máskor is.

Például arról is törvény kell, milyen felelőssége van egy kormánynak azzal a programmal szemben, amivel kormányra került, aminek a végrehajtására felhatalmazást kapott.

Sutba vághatja-e?

Másikat vezethet-e be helyette?

A rendszerváltás húsz éve bőven bizonyítja, mennyire szükség van egy ilyen törvényre.

———————-

A társadalmi szerződés lehet a nemzeti konszenzus alapja.

Létre kell hozni ennek hatékony infrastruktúráját, szerveit, és rajtuk keresztül, illetve közvetlenül is a politika állandó társadalmi kontrollját.

A zsákbamacska politikának véget kell vetnünk. Ha nem tesszük, ő vet véget az országnak.

————————-

Bárkiből lehet Széchenyi.

Még szebb lenne, ha bárkiből lehetne a többiekkel együttműködni alkotni és szeretni tudó ember.

Ez legyen a megújuló magyar pedagógia célja.

—————————-

Tisztességes és hivatástudattal rendelkező politikai vezetőrétegre van szükség.

Ebben nem csak az fogalmazódik meg, hogy most ilyen nincs, hanem az is, hogy valóban szükség volna rá. Ezen a téren különösen elegünk van az amatőrökből.

—————————

Antal József kormánya néhány hónap alatt teremtette meg a demokratikus intézményrendszert.

Olyan is. Ideje szanálni, korszerűsíteni, a szükségletekhez alakítani.

———————-

Le kell cserélni vagdalkozó, mindenáron győzni, az ellenfelet letiporni akaró politikusainkat.

Bizony. Helyettük olyanok kellenek, akik képesek az együttműködésre. Akik az ellenfelet nem le- hanem meggyőzni akarják - és tudják.

Akik képesek a konszenzusra.

————————

Érdekesek Hankiss kérdései:

“Hol van olyan ország, ahol óriási pénzekért építenek végre egy metrót, ami rossz helyről indul, rossz helyre megy, rosszul áll meg, duplájába kerül, mint ahogy elképzelték, és így tovább. Vagy épül egy híd, ami nagyon szép híd, csak éppen nem igazán vezet sehova, mert utak nem mennek hozzá. Hol van ilyen ország?”

És a megállapításai is:

“A korrupció mellett a hozzá nem értés is sok százmilliárd forintot visz el, amiből lehetne építeni ezer óvodát és meg lehetne oldani egymillió szegény nyugdíjasnak a problémáit”

“Miután jogai senkinek nem voltak, felelőssége sem. Az elmúlt húsz évben pedig azt látták az emberek, hogy aki a jogot tiporja vagy megkerüli, az jobban jár annál, aki megpróbálja a jogokat betartani.”

—————————-

Nőnek az indulatok, az agresszivitás, a kulturálatlanság.

Nevezzük nevén a gyereket: a bunkóság. Ezt ma már mindenki látja, érzi. Egyik legnevesebb nyelvészünk - egykori híres színházigazgató és színészpedagógus fia - nemrég esszét írt ezzel a címmel: Engedjétek hozzám a bunkókat.

Ennek állandó kísérőjelensége a ganajbunkó stílus; a nyelvi bunkóság. Amikor állandóan halljuk ama egytagú szót, amely pedig olyan tartalmat jelöl, amelyről egyetlen kultúrában sem illik nyilvánosan beszélni.

A tartalom pedig terjed, ömlik - és bűzlik. Még a színházban is (ez egyáltalán nem vicc!) némely színjátékban még szerepet is játszik. Jelzi a kultúra magasságát.

—————————-

És a végére az egyik legfontosabb megállapítás Hankisstól:

“Hogyha egy gyerekre minden felnőtt naponta fél órával, egy órával többet szánna, játszana vele, futballozna vele, tanulna vele, elvinné őt világot látni, ezzel azt szolgálná, hogy öt-tíz év múlva a magyar társadalmat egészségesebb, jobb, nyitottabb agyú, szabadabb emberek alkotnák.”

El tetszett olvasni?

Mi is a baj a neveléssel Magyarországon?

Mi baj a kultúrával? - III.

2009. április 25., szombat

AZ ALAPÉRTÉKKÉ KANONIZÁLT KAPZSISÁG

Nemrég olvastam egy könyvet a természeti és egyéb katasztrófákról. A nyolcvanas évek elején adták ki.Több ember okozta katasztrófa esetében nyomatékosan felhívja a figyelmet a felelőtlen profithajhászat következményeire.

Például az olaszországi Seveso környékén történt eset kapcsán, ahol egy robbanás következtében annyi dioxin került a környezetbe, amivel New York egész lakosságát ki lehetne irtani.

A könyv tizennégy évre visszamenőleg elemzi az eset előzményeit, a korábban tapasztalható problémákat, a cég és a helyi hatóságok mulasztásait, és az egészet a felelőtlen profithajszolás számlájára írja.

Az érvrendszerrel nemigen lehet vitatkozni: valóban felelőtlen, valóban profithajsza…

Magyarul: kapzsiság.
Csakhogy: az eset 1976-ban történt, Olaszországban.

Vajon hány hasonló zajlik most? Hány zajlik itt, Magyarországon?

—————————————————-

Mai társadalmunk egyik alapértéke a kapzsiság.

Tiszteletreméltó köntöst ölt magára, értekezik, bölcsességeket mond, nagy svádával osztja az észt. Elegánsabbnál elegánsabb álneveket talál magának.

De azért még: közönséges kapzsiság marad.

————————————————-

A történelem nagy államszervezői minden esetben abból indultak ki, hogy az államot alkotó minden csoport érdekeit valamilyen formában megjelenítsék az állam alapelvei között, hogy mindenki - az adott hierarchiában - valamilyen szinten biztonságban érezhessék magukat.

Korról korra felhívják a figyelmet a kapzsiság bomlasztó, romboló szerepére. Hogy vigyázni kell vele, nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon.

————————————

Mintha éppenséggel visszafejlődtünk volna. Ez így természetesen túlságosan sarkos, és nem is igaz - bár én néha szeretem kiélezni az abszurditásokat.

A kapzsiság korunk legtiszteletreméltóbb erényeként kanonizáltatott.

Szeretne visszamenőleg is tiszteletreméltónak látszani.

Nemrég olvastam több olyan tanulmányt is, amely a bécsi kormányzatnak a Rákóczi-szabadságharcot kirobbantó pénzügyi-gazdasági intézkedései irányában - finoman szólva is - megértést mutatott. Nem nevezem mega szerzőt, nagyjából sejthető, milyen köröknek szeretne szívességet tenni.

Labanckodás nyegle divatja járja, és ez ebben az országban ritkán marad következmények nélkül.

—————————————

A pénz eredetileg csereeszköz. Meghatározott funkciója van. Bálvánnyá emelése súlyos tévedés - önálló hatalommá emelése minden filozófiai távlatból szemlélve abszurditás.

A pénz emberi játékszer.

Minden további abszurditás ebből jön.

Erősebb államoknak erősebb pénz. A homokozóban, a játszótéren a kemény öklű nagyfiú diktál. Az én hintámmal csak én játszhatok! Az én játékszerem jobb és fontosabb.

A gazdasági válság az emberi gazdasági kapcsolatok zavarából keletkezik. Mivel eme viszonyok megegyezésen alapulnak, az emberi közösség megállapodása percek alatt megszüntethetné a válságot.

Ha volna emberi közösség.

———————————-

Helyette Golding zseniális meglátása. Az emberek egyénileg lehetnek bölcsek, értelmesek, kedvesek és toleránsak - állami értelemben továbbra is a kapzsiság és a hülyeség vezérel.

A földi világ legjobb parafrázisa A legyek ura. A kapcsolatok színvonalát és szellemiségét pompásan modellezi.

Magukra hagyott kamaszok egy titokzatos világban - látszólag önmaguknak kiszolgáltatva.

Gazdasági válság. Ki tudja hányan veszítik el mindenüket, jutnak koldusbotra-nyomorba, lesznek öngyilkosok.

Mindig csak azok hoznak áldozatot, akiknek szinte nincs mit feláldozniuk. Mert a nagyfiúk erősebbek.

————————————-
Hány áldozatot “ér meg” a gazdaság “rendbe tétele”? Hány hajléktalant? Hány depresszióst? Hány halálos beteget? Hány felbomlott házasságot? Hány tönkrement családot? Hány öngyilkost? Hány árvát?

Hány áldozatot ér meg a kapzsiság?

Volt a XX. században olyan hadsereg, ahol a harci szabályzatban tételesen benne volt, hogy a veszteség akkor elfogadható, “ha az ellenség veszteségeinek legfeljebb négyszerese”. Négy embert ért meg egy ellenséges katona halála.

Kegyetlen volt és velejéig erkölcstelen.

Vajon melyik az erkölcstelenebb?

——————————-

Szóval?

Hány áldozatot “ér meg” a gazdaság “rendbe tétele”? Hány hajléktalant? Hány depresszióst? Hány halálos beteget? Hány felbomlott házasságot? Hány tönkrement családot? Hány öngyilkost? Hány árvát?

Megér egyet is?

Aki az áldozatot elfogadja, alaptól feltételezi, hogy ő maga nem lesz áldozat.

Legyen áldozat, de az mindig valaki más. A más áldozata nem számít.

Nekem megéri. Talán még nyerek is rajta.

——————————-

A valóság azonban mindig más. A valóságban az áldozatok sohasem korlátozódnak oda, ahol a cinizmus még elfogadja őket.

Ha az áldozathozatal egyszer megindul, bárki áldozattá válhat.

————————-

A kapzsiság szétverte az emberi közösségeket, kisstílű egyéni önzések zagyva konglomerátumát hozta létre helyette.

Segíts magadon, ha tudsz -harsogja a kietlen liberális demagógia. Úgy tesz, mintha nem fogná fel, hogy ez mindenki számára mást jelent.

A kapzsiság a legostobább tanácsadók egyike. Sohasem áll meg félúton, és nem nyugszik addig, míg önnön magát is el nem pusztította.

———————————-

A történelemben csak egyetlen eset volt, amikor a kapzsiság okozta válságot az emberi bölcsesség állította meg.

Szólón.

A történelem egyik legimpozánsabb fénykora következett utána.

—————-

Mit tett Szólón?

Mit tehetett?

Nem volt pénze.

Nem volt pártja.

Nem parancsolt hadseregnek.

Volt embersége, élettapasztalata, bátorsága, természetes emberi intelligenciája és költői tehetsége.

Bölcs ember volt.

Mindenkit meggyőzött.

Nemzeti konszenzust teremtett.

Nem érdekelte, hogy az lehetetlen.

Csoda történt.

Az hozott áldozatot, akinek volt miből.

“Holnap napkeltétől senki senkinek nem tartozik.”

Talán ezzel a mondattal kezdődött a görög csoda, a történelem egyik legragyogóbb fejezete.

Egy város népe felnőtté vált.

Senki sem lett hajléktalant.

Senki sem lett depressziós.

Senki sem lett halálos beteg.

Egyetlen házasság sem bomlott fel.

Egyetlen családot sem ment tönkre.

Senki sem lett öngyilkos.

Senki sem lett árva.

Athénban nem embert áldoztak, csak pénzt.
Senki sem bánta meg.

Történelmi dokumentum - Reformossy Alajos Rezső (önjelölt) miniszterelnök-jelölt nyilatkozata

2009. március 25., szerda

“Egykor vala Góg és Magóg;

Most pediglen sok demagóg”

(indonéz népi mondás)

Abban a helyzetben vagyok, hogy elsőnek közölhetem a legújabb miniszterelnök-jelölt, Reformossy Alajos Rezső programnyilatkozatát.

Úgy tűnik, nem jobb a többinél.

———————————-

Reformerdő közepében,

Reformbokrok rejtekében,

Mint zenész a magas tercre,

Régen várok eme percre.

Én vagyok a megfelelő

Ország-reform-rendbetevő,

Ez nálam nem holmi hobbi,

Hanem érett profi lobbi!

Reformsört ivott az apám.

Reform-mesét mesélt anyám,

Ifjan sok reformot hoztam,

Néha-néha meg is úsztam,

Reformokkal élek-halok,

Vérbeli reformer vagyok.

Jól tudom, hogy mit kell tenni;

Mint a szexben:

Alul semmi,

S felül profit: ez a lényeg,

Láthatjátok:

Én szakértek.

———————————-

Áfa-béfa felemelve,

A fizetés lejegelve,

Családi pótlék elvéve,

A szocpolnak végleg vége,

Nem lesz gázár-támogatás,

Fagyjon meg csak a sok gyagyás!

Hogy ne érjen lelki fekély,

Marad azért némi segély;

Rászorultsági alapon,

És igazságosan adom

Annak, aki tud tejelni,

Aki nem tud, annak semmi.

Jól tudom, hogy mit kell tenni;

Mint a szexben:

Alul semmi,

S felül profit: ez a lényeg,

Láthatjátok:

Én szakértek.

————————————-

Mivel én óvatos vagyok,

Már nem sokat osztogatok,

Mérsékletet gyakorolok,

Csak pár száz havernak adok.

Sumák privatizáció:

Abban még sok a ráció,

Nem leszek ám nagyon hamis:

Másnak jut, nekem marad is;

Multik el nem fognak menni,

Tenyeremből fognak enni,

Ezer üzemet bezárnak,

Száz munkahelyet csinálnak,

Lesz sok olcsó munkaerő,

Ami mindig nagyon nyerő.

Jól tudom, hogy mit kell tenni;

Mint a szexben:

Alul semmi,

S felül profit: ez a lényeg,

Láthatjátok:

Én szakértek.

———————————-

Azt mondja a huncut fáma,

Fellendülés jön utána;

Ennél azért több az eszem,

Mert ezt ugyan el nem hiszem.

Fellendülésre nem várok,

De arra nagyon vigyázok,

Nehogy még én lendüljek fel

Valamilyen csupasz fára,

Amelynek nincs, csak egy ága.

Hogyha majd jön a zűrzavar,

Mindegy nekem, ki mit kavar,

Én majd a pálmafák alatt

Írok emlékiratokat.

Jól tudom, hogy mit kell tenni;

Mint a szexben:

Alul semmi,

S felül profit: ez a lényeg,

Láthatjátok:

Én szakértek.

 

Ciánkapszula

2009. március 9., hétfő

Azt hittem, mostanra elcsitulnak a főpolitikusunk idióta megjegyzése keltette hullámok, de látom, még mindig van reakció.

Szóval a bájos, jó és aranyos ember - nevét nem írnám ide, mert nem érzem úgy, hogy megjegyzésének színvonala bármilyen irányban is túlságosan kiemelkedne a mezőnyből, inkább nagyon is “terepszínű” kiszólásnak tűnik - azt ígéri a letargiában szenvedő magyaroknak, hogy maga fog ciánkapszulát osztogatni.

Rá kell-e harapnunk?

Nézzük csak.

Miért is nem örvendezünk mindannak, ami a hazánkban történik? Miért nem csattanunk ki az örömtől? Miért nem happy a magyar?

———————————————————————-

Semmilyen reagálást nem érdemelne a ciánkapszula-bon mot, ha elszigetelt eset volna; magányos hülyeség a normális élet tengerén; a palinak rossz kedve volt, beverte a könyökét, vagy a hétvégén éppen nehéz napjai voltak a feleségének - akkor nem is kellene foglalkoznunk vele. Akkor elüthetnénk annyival: a nagyoknak is lehetnek gyenge pillanataik. Quandoque bonus dormitat Homerus̷

Csak hát: ez még nem is a legnagyobb hülyeség.

Ha a többin végigtekintünk?

Talán nem is olyan marhaság ráharapni arra a ciánkapszulára.

——————————————————————-

A legnagyobb hülyeség: annak feltételezése, hogy egy dermesztően brutális és dermesztően buta megszorítási kampány után stabilitás és fellendülés jön.

Miféle történelmi tapasztalat támogatja ezt?

Még mindig komolyan kérdem, magam nem tudok ilyenről, a történelem tanúsága szerint ilyenkor merőben más dolgok szoktak történni.

A gyengébbek kedvéért:

- lázadás

- vérfürdő

- diktatúra

- zűrzavar

-állandósuló zavargások

-balkanizálódás

Akarjuk?

Vagy akkor inkább mégis a ciánkapszula?

————————————————————

Vagy mit is nevezünk fellendülésnek? Talán csak fogalomzavarban szenvedünk? Ha ők nem azt gondolják fellendülésnek, amit az ország lakossága annak érezne, akkor a hiba nem a lakosság készülékében van.

Váltsuk le a lakosságot?

Vegyen be mindenki ciánkapszulát?

Politikusainknak könnyebb lenne nélkülünk?

Eddig sem képviseltek senkit?
————————————————————

Szerte az országban mindenütt láthatók már a hülyeség emlékművei. Gazzal belepett, omladozó bezárt egykori üzemek, amelyek megélhetést adtak a környék népének. “Gazdaságtalanul” működtek. Elkótyavetyélni, bezárni hagyni őket, a lakosságot pedig munkanélküliségbe szorítani, az iparcikkeket külföldről behozni, multikat adókedvezményekkel ösztönözni nyilván “gazdaságosabb”.

Minő bölcsesség. Tátva marad a szánk.
Csodálkozzunk? A tapasztalat szerint a hülyeségből sohasem lesz egyéb, mint még nagyobb hülyeség.

Okosan privatizáltunk, a gondos új tulajdonos gyakorta vissza nem térítendő hitelből “fizette meg” a “privatizált” javak árát.

Minő bölcsesség. Tátva marad a szánk.

Remek üzletet csináltunk a száz évre elegendő földgázt rejtő makói gázmezővel; feltárni “gazdaságtalan” lett volna, olcsóbb külföldről vásárolnunk; cirkusz sincs belőle - remekül megéri.

Minő bölcsesség. Tátva marad a szánk.

—————————————————————-

Úgy tűnik, nálunk a politika kiskorú. Olyan kölök, akire nem figyelnek eléggé. Nem követi szülője szemmel, nem tudja ellenőrizni, a nebuló elzüllött, és hülyeségeket művel. A szülő mást se tesz, mint fizeti az okozott károkat.

Milyen is legyen a büdös kölke, amikor

- vissza nem hívható

- nem ellenőrizhető

-nem elszámoltatható

-mindenféle lobbicsábítások suhogtatják felé a drogot, a csokit, meg a bankjegykötegeket

Rázzuk gatyába.

——————————————————————

Nem a képviselő számít, hanem aki odaküldte. A magyar politikai kultúra története ismeri a követi utasítás fogalmát.

Hogy akkor nem érvényesülhetnének a pártok? Na és? Olyan hasznos képződmények ezek? Legfeljebb alkalmazkodnak - eddig úgyse tették.

———————————————————

Társadalmi kontroll kell a politika felett, de mielőbb.

Különben ráharaphatunk a ciánkapszulára.

Épeszű ember ilyet nem mond?

2009. március 6., péntek

Azt írja a hogyishívják: Békesi a Gyurcsány-tervekről: épeszű ember ilyet nem mond

http://www.mfor.hu/cikkek/Bekesi_a_Gyurcsany_tervekrol__ep_eszu_ember_ilyet_nem_mond.html

Kérem szépen, épeszű emberek hagyták, hogy a Reformer eddig is ilyeneket mondjon; és most is ilyeneket mondjon.

Épeszű emberek hagyták, hogy olyanokat tegyen, amiket cselekedett. Nem csak az arab focisták leterroristázásáról beszélek…

Épeszű emberek választották és választatták újra.

Annak idején - néhány éve - vártam és vártam, mikor jön már Békesi vagy valami más értelmes ember, hogy átvegye a kormánykereket ettől a szegénytől. Nem tette.

Épeszű emberek hagyták a Reformert eddig kormányozni.

Hogy ami most van, az ép ésszel már nem felfogható, elhiszem.

De épeszű emberek hagyták, hogy ez legyen.

Szegény Pierrot… - és még szegényebb mi

2009. március 5., csütörtök

Az EU elutasította a térség segélyezésére vonatkozó magyar javaslatot…

Most először érzem úgy, hogy szívből sajnálom szegény Reformerünket. Akkor is, ha mindez előre látható volt, akkor is, ha eleve ostobaságnak tűnt.

Szegény Reformer…

Önzetlen segítséget kért egy társulástól, amely a kapzsiság elvén működik…

Megalázó helyzet.

Blama.
Valószínűleg az is kezd összerakódni szegény Reformer fejében, hogy most valóban félreállítják. Több esztendős regnálása a végéhez közeledik; és lassan azt is felfogja, miféle karaktert is alakított ő ebben a keserű bohózatban…

Megalázó helyzet.

Blama.

Persze, ő azért még utána is elkölti a maga napi százhetvenezrét, ha meg úgy fordul a mókuskerék, hát elpályázik jó messzire emlékiratot írni.

A bőrét (még) nem kell félteni.

Pierrot megtette kötelességét. Sikerült a “reform” szónak olyan többletjelentést alkotni, amitől a szőr feláll a hátunkon.

Most (előbb-utóbb) félre kell állnia, mert nyomul a Reformszövetség.

A Reformszövetség, amely Necker pózában kíván tetszelegni, de a jelek szerint - ha döntéshelyzetbe jut - Calonne szerepét fogja eljátszani. Olyan emberek alkotják, akiknek túl sok pénzük van ahhoz, hogy felfogják, Magyarországon már egyéb, sokkal nagyobb baj is van a költségvetési hiányon kívül.

Isten mentse meg az országot tőlük, ha a “programjuk” megvalósul… Nos, akkor már talán nem is kell majd mit megmenteni…

Bajuszkertészünk most éppen valami nő udvarlását fogadja, aki exigazságügyérből avanzsálva talán balról tervez konzervatív fordulatot - fő a fogalmak és eszmék világossága. Hej, az a csiklandósan huncut politika! Felfuvalkodottság randizik a csökönyösséggel, vagy mi…

A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, még mindig akad olyan, akinek fogalma sincs, miért is bukott meg annak idején a Bokros-csomag….

Magyarországon akinek pénze van, annak nem is kell ész


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek