Itt a vén muskétás beszél

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/makro/20100304/kenyszerpalyara_tett_szegenyseg/

“A magyar lakosság azért élt a devizahitelek nyújtotta lehetőségekkel, mert nyugat-európai értelemben véve szegény. A hitelezés márciustól való korlátozása nem kezeli érdemben a problémát. Csak az alacsony infláció nyomán emelkedő reálbérek ösztönözhetnek takarékosságra, kormányzati intézkedések nem.”

Ezeket állítja Gazdag László kitűnő írása. A magyar lakosság méltán retteg a forint összeomlásától; hogy hirtelen olyan iszonyú nagyra puffadnak a havi részletek, amit már nem lehet kifizetni. Akkor se, ha rámegy a családi otthon, meg minden… az élet is…

A neten jó másfél éve cikkeznek bizonyos londoni körökről, akik kifejezetten a forint szétzúzására spekulálnak, mert ez jó üzlet…
Abszurd, kegyetlen helyzet. Hat-hét éve befagyasztott fizetéssel nemigen lehet elkerülni a hitelfelvételt. Évek óta minden hónap azzal kezdődik: Kimászunk-e ebből valaha?” És itt nem luxusköltekezésről van szó, nem külföldi útról, ingatlan vagy drága használati tárgyak vásárlásáról, nem buliról; csak egyszerű hétköznapi megélhetésről.

“1,7 millió devizahiteles van ma Magyarországon. Számukra katasztrofális volt, amikor a forint/euro árfolyam a 247 forintról fölment 312 forintra. Devizánk gyengülése miatt többszázezer ember került a fizetésképtelenség határára. Március elejétől hatályos az a kormányrendelet, amely úgymond véget vetne a felelőtlen devizahitel nyújtásnak és igénybevételnek. A közvéleményben az a kép alakult ki, hogy a devizahitelek rohamos terjedése a felelőtlenül hitelező bankoknak és a felelőtlenül kölcsönt felvevő lakosságnak „köszönhető”.”

1,7 millió család. Felelőtlen adósok? Magam azért vettem fel legutóbb hitelt, mert tavaly januárban meghalt Édesanyám…

Minden családnak akad olyan problémája, amely az embertelenül megszorított/visszaszorított, idióta ötletekkel agyonnyirbált jövedelemből nem oldható meg.

“A bankok miért adtak devizahitelt, és a magyar lakosság miért vette ezt igénybe előszeretettel a forintalapú hitel helyett? Nos, mindkettő kényszerhelyzetben volt, és nem jószántából cselekedett így.”

Én is ezt gondolom.

“Először is miért nem takarít meg a magyar lakosság? Azért, mert nem tud. Nyugat-európai értelemben a magyar lakosság 80 százaléka szegény. Azért szegény, mert a magyar munkavállaló a teljesítményéhez képest erősen alulfizetett. Míg az egy főre jutó GDP terén hazánk az EU-27-ek átlagának 60 százalékát éri el, addig a bérszínvonal eme átlag egyharmada alatt van. (Ez a két mutató egyébként romlik: öt évvel ezelőtt a két arány 62 és 42 százalékos volt) Nem igaz tehát a „tücsöknemzet” mese, a jövőjét fölélő, „túlfogyasztó” magyar lakosságról.”

Ami - bár akkora baromság, hogy neki lehet támaszkodni - a nyugat-európai sajtóban lassan közhellyé válik. Időnként mindenféle főokosok - akik a mai valóságról általában a legminimálisabb információval sem rendelkeznek - mindenféle fúlokos cikkeket dörrentenek erről. Írásaik értelmi színvonala még hazai megmondóembereink átlagnívóját is rémesen alulmúlja. Nem hinném, hogy helyből ilyen hülyék; feltehetően itthoni nekifutásra dolgoznak. Nyilván nem ingyen - ami ez esetben igen komolyan veti fel a túlfogyasztás kérdését. Talán ők is titokban BKV-alkalmazottak?

“Ebből a bérszínvonalból a magyar lakosság nem tud tömegével megtakarítani. Ezért kényszerült rá, hogy hitelt vegyen föl gépkocsi vásárlásra és főként lakásvásárlásra. Ez tehát kényszerhitel.”

Meg a ház körül nélkülözhetetlen javításra. Meg arra, hogy meleg ruhát vegyen a gyereknek. Meg arra is, hogy kifizethesse a közüzemi számlákat, amelyek emelkednek, mint a nehéz istenátok. Hiába fogyaszt kevesebbet, már kétszer-háromszor annyit fizet, mint pár évvel ezelőtt.

Vajon a mostani télen hogyan takarékoskodtak azok a nyomorult, panelházban élő családok, akik nem tudtak áttérni a méregdrága gázról a fatüzelésre? Gyapjúagyú politikusaink birkabölcsessége éppen most vonja meg tőlük a gázártámogatást…

“Ha volt alternatív lehetőség, miért ne választotta volna a lakosság az alacsonyabb kamatozású devizahitelt? Ebben benne volt a kormányzati és jegybanki felelős monetáris politikában való bizakodás, kimondva, kimondatlanul. A kisember, de még a kereskedelmi bankok vezetői sem számítottak ekkora kormányzati és jegybanki felelőtlenségre, mint amit Magyarországon tapasztaltunk az utóbbi másfél évben: 247 forintról 312 forintra ment föl az euró ára. Igaz, közben visszament az árfolyam 270 forint körülire, de az is jelentős árfolyamveszteség. A forint árfolyamát meg kellett volna a jegybanknak idejében fogni.”

Ehhez nem tudok mit hozzátenni: egyetértek vele.

“A kereskedelmi bankokat sem lehet hibáztatni, hiszen szintén kényszerhelyzetben voltak, amikor a magas infláció miatt irreálisan magas kamatú forinthiteleiket a lakosság egyszerűen képtelen volt fölvenni. Ne feledjük el, hogy a bankár számára a pénz ugyanolyan áru, mint a termelő és kereskedő számára az autó, vagy a fogpaszta: ha meg akar élni, a pénzt bizony értékesítenie kell. A hitelképesség vizsgálatát pedig azért nem lehet rajtuk számon kérni, mert a magyar lakosság jövedelmi helyzete mellett a hiteligénylők döntő részét ilyen alapon eleve ki kellett volna zárni.”

Eszembe’ sincs a válságért a bankokra hárítani a felelősséget. Persze, azért némelyik bank szuperszónikus havi részleteihez sok szó fér…

“A forint árfolyamának gyengülése azonnal inflációs nyomást eredményez, mert a magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű. A nyersanyagot, energiahordozót, alkatrészt be kell hozni akkor is, ha megdrágul. Ha meglódul az infláció, emelni kell az irányadó kamatlábat, hiszen a reálkamatláb nem lehet negatív. Egyetlen százalékpontnyi kamatlábemelés ma kb. 140 milliárd forinttal rontja az államháztartás egyenlegét. Két százalékpont kamatlábcsökkentés (ami az infláció csökkenésének függvénye) már fedezte volna a 13. havi nyugdíj 220 milliárdos összegét. Ebből is látszik, hogy merre van a kitörés útja: következetes monetáris szigor, erős (nem inflálódó és nem leértékelődő) forint. És nem megszorítások.”

De nem ám!

“A forint árfolyamán lehet vitatkozni, de a tendencia a lényeges: ha erősödik, az antiinflációs hatású, ha gyengül, az inflációs hatású. Márpedig az infláció kárvallottja többek közt az államháztartás, valamint a bérből, fizetésből élő kisember.”

Ez számomra - az utóbbi évekig - közhelyesen egyszerűnek tűnt. De annyi baromságot hallottam kormányzati részről, hogy már csaknem kételkedni kezdtem.

Végére a kórkép:
“A magas infláció elfedi a gazdaság beteg gócait, az alacsony hatékonyságú szektor inflációs árnyereséget tud bezsebelni, és ezzel továbbhárítja rossz költséggazdálkodásának következményeit a fogyasztóra, túl tud élni. Nem következik be a schumpeteri „teremtő pusztulás”, az ország erőforrásai rossz allokációban működnek.”

Ezen kéne elgondolkodni, és változtatni. Minél hamarabb, mert a jelenlegi hülye megszorítós trend (a katasztrófán kívül) sehová sem vezet.

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/tudomany/20100227/falus_andras_szinte_felaron/

“Vészharangot kell kongatni az oktatásban, mert ha nem változik sürgősen meg a magyar iskola, akkor az ország további rohamos balkanizálódása elkerülhetetlen.”

Ezek Falus András akadémikus gondolatai. Nehéz volna vele nem egyetérteni. A balkanizálódást nap mint nap látjuk, érezzük. Ezt minden frontpedagógus látja; csak az tagadja, akinek érdeke van benne, vagy akinek fogalma sincs a valóságról.

Falus András Rubik Ernőt idézi:

„A jó iskola az nem csodát tesz, semmi mást nem tesz, mint hogy segít abban, hogy mindenki olyan legyen, amilyen tud lenni. Senkit nem lehet tehetségesre nevelni, tehát nem lehet tehetséget egy injekcióval belénk plántálni. Viszont a bennünk rejlő különböző tehetséget igenis lehet támogatni és segíteni kifejlődni. Tulajdonképpen az iskolának a legdöntőbb feladatát én abban látom, és azt hiszem, hogy talán ebben a legkevésbé eredményes, hogy segítsen megtalálni önmagunkat.”

A mai magyar iskola igen messze áll attól, hogy a fentebbi követelményeknek megfeleljen. Lényegében vegetál, arra is egyre kevesebb az ereje, hogy önmagát megoltalmazza.

“Sokan és sokszor hangoztatták, hogy tragédiaközeli a mai magyar középiskolai oktatás helyzete, és azonnali változások esetén is évekig kell majd várnunk, míg valami pozitív változás jelét látjuk.”

Ez bizony így van. Nyolc-tíz éve sem volt éppen kedvező állapotban, de a puszta működőképessége akkor még nem volt veszélyben. Az elmúlt évek számos ostoba rendelkezése, meg a hihetetlenül hülye takarékossági kampányok mostanra az anyagi, szellemi és erkölcsi csőd szélére juttatták.

A problémakupac kiterjedése nehezen mérhető fel.

“Egy sor felelőtlen, voluntarista döntés miatt a természettudományi tárgyakat tanító tanárnak jelentkezők száma soha nem látott mélypontra került. Az ELTE-re tavaly, tudomásom szerint egy (!!!) fő jelentkezett fizikatanárnak és a vidéki egyetemeken sem jobb a helyzet.”

Igen, a sok idióta döntés közül egynek ez lett a következménye. Ha minden hatökör intézkedés ilyen módon bosszulná meg magát, az egész világot elöntené a magyar oktatási kormányzat “ihlette” bohózatok tömkelege.

“Az egyetemi felvételiknél zavaros helyzetet teremt az emelt és nem emelt szintű érettségi körüli feltételrendszer átgondolatlansága. Például ott, ahol a biológia kiemelt, ott a kémia nem, ami a tudományok egymásra épülése miatt jelentős dilettantizmusra utal.”

Sajnos a “jelentős dilettantizmus” a témakör minden szegmentumából nagy lendülettel acsarkodik elő.

“A középiskolás tankönyvek (például a biológia) sok esetben az önálló gondolkodásra, testünk ismeretére, a bioszféra teljességének szemléletére való eligazodás helyett teljesen felesleges (és sokszor rég valótlannak bizonyult) részletekkel tömi meg a 14-18 éves fiatalok fejét.”

Ez is igaz, bár nem a tananyag a legnagyobb gond. Már nem.

” Nem úgy kell fejleszteni a középiskolai oktatás színvonalát, hogy átemelünk anyagrészeket az egyetemi oktatásból a középiskolába!”

Hát nem! A tananyag pedig évtizedről évtizedre nagyjából így bővült-srófolódott felfelé - mígnem mostanra lényegében elveszítette a jelentőségét.

A jó tananyag ideje akkor jön el, amikor megfelelő körülmények között adható tovább az azt befogadni akaró tanulóknak.

Hogy ebből a formulából manapság hány tényező hibádzik? Többé-kevésbé mind.

Már az sem érvényes, amit tavaly írtam; a helyzet elképesztő gyorsasággal romlik.

“Egy értelmes középszintű oktatás gondolkodni, eligazodni, kérdezni és kritikusan szűrni tanítja meg a tizenéveseket. Ez a megközelítés szemléleti alapokat teremt, erre az egyetemek, főiskolák rakják majd rá a saját specifikusabb tudásanyagukat.”

Így van. Most azonban már nem lehet itt kezdeni; lejjebb kell menni.

Öt évvel ezelőtt a fentebbi idézet szellemében átszervezhető lett volna a magyar középfokú oktatás, most azonban igen sok teendő akadna külső körökben és bugyrokban, amíg egyáltalán eljuthatunk oda, hogy ez problémaként vetődhessen fel.

“Külön tragédia a politikai (és költségvetési) döntéshozók botrányos alul- (és félre-) informáltsága.”

Szívemből szól. Ki tehet erről?

“Létkérdés a tanártovábbképzés állandósítása, persze ez sosem lesz hatásos (nemkülönben vonzó), a tanárok hatalmas adminisztratív terhelése árnyékában.”

Ez valóban komoly kérdés, de messze nem a legnagyobb probléma. Az iskola lerombolt presztízsét kell helyreállítani - ha még lehet. Ami a tanárok valóban hatalmas adminisztratív megterheltségét illeti; azt az érdemi munka érdekében minimum a felére kellene csökkenteni.

Manapság teljesen az adminisztrációra tevődött át a munka súlypontja. Azt ellenőrizgetik, de szinte hetente. Nem az oktatás minőségét, az oktatók felkészültségét, nem az iskola állapotát, a nebulók tanulási szokásait és kultúráját, tehát nem azt, ami valóban fontos. Hanem:be van-e írva a tavalyelőtti napló, és Kovács Jancsi TAJ-száma szerepel-e a rubrikában. Nem vicc. Ezeket ellenőrizgetik, de örökösen. Az ellenőrsűrűség akkora, hogy - alföldi szólással élve - ha kutyát akarunk botozni, ellenőrt találunk.

Sejtem, hogy miért.

Hogy is szól a közkeletű vicc?

- Miniszterelnök úr vagy egy jó és egy rossz hírem?

- Mi a rossz?

- Önnek rosszindulatú daganata van.

- És mi a jó?

- Fotoshoppal el tudom tüntetni.

Elvégre: ha adminisztratíve minden jól jön le, nincs is semmi probléma a magyar oktatásban…
“Vészharangot kell kongatni? Igen! Ha nem teszünk a középszintű oktatás terén azonnal radikális lépéseket, a húszas, harmincas évek majdani gondolkodó, korszerűen alkotó értelmisége drámaian felhígul egy diplomás konzumidióta réteggel, amely Magyarország további rohamos balkanizálódásához és a gazdasági szférán túl mentális kiszolgáltatottsághoz fog vezetni.”

A folyamat már elindul.

“Ezer Kinizsi sem

Térülhet elébe”?

Majd meglátjuk…

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/tudomany/20100219/lathatatlan_lab_szuntetne_meg/Egy új, akár a magyar viszonyokra is alkalmazható antikorrupciós megközelítésre hívja föl a figyelmet az fn.hu két tudós alkalmi szerzője: Szántó Zoltán és Tóth István János.

—-

Ha korrupció-ellenes tervekre és ötletekre van szükség, az csak egyet jelez: létezik a korrupció, és az ellene vívott harc eddig fiaskóval végződött.

——-

A cikk hosszasan és igen érdekesen értekezik a korrupció-ellenes intézkedésekről.

“Az antikorrupciós közpolitikai reformoknak három hagyományos típusa van.”

Kisebb egyeztetési hiba ‘típusuk van’ volna a helyes, de nem ez a lényeg. Ha a korrupció elhárítására törő reformnak nem is egy, hanem - urambocsá - már három típusa is van, mindenképpen arra utal, hogy a korrupció elleni küzdelem már tiszteletre méltó múlttal rendelkezik, de - mivel a korrupció elleni fellépésre ma is szükség van - eredeti célját, a korrupció leküzdését nem tudta megvalósítani.

A második típus nyilván azért alakult ki, mert az első nem volt elég hatékony, a harmadik pedig az első kettő felváltására született.

Lássuk, mi az a három:

“Az első megközelítés a korrupció elleni stratégiák középpontjába a repressziót (elnyomást) állítja: az ellenőrzés erősítését, a felderítési arányok növelését, másrészt a feltárt korrupciós cselekményekhez kapcsolódó büntetési tételek szigorítását.”

Ennek a sikerében nemigen hiszek, de a cikk szerzője sem:

“Ennek a megoldásnak az általános érvényességét mindenesetre megkérdőjelezik azoknak az országoknak a tapasztalatai, amelyek alacsony represszió mellett alacsony, illetve magas represszió mellett magas korrupciós szintet mutatnak.”

Láttunk már karón varjút. Meg korrupció elleni fellépést. Meg üvegzsebet. Meg hallgattunk már ígéreteket. Általában bagoly mondta, hogy nagyfejű - egy másik bagolynak.

Szóval az első menüpont: a bürokrácia további növelése (ugyan, hová?), meg a szigorítás, meg a miegymás, meg a büntetés szigorítása nálunk nem jön. be.

Már Damjanich ismerte a mesét a kis és a nagy tolvajokról. gyermekkorunkban Harsányi Gábor dalt énekelt róla (vö. magyar mesefilm: A palacsintás király).

Az ellenőrzés szigorítása nálunk a legtöbbször azt jelenti, hogy szigorúan megnézik, mi van a papírra írva. Hasonló pszeudo-tevékenységekből már ma is több van a kelleténél, szaporítani őket fölösleges, mert hogy a korrupciónak ez (nálunk) nem gyógyszere, az tapasztalati tény.

Lássuk a másodikat:

“A második álláspont a megelőzést helyezi középpontba. Ennek eszközei mindenekelőtt olyan hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak együtt. Másrészt a gazdasági szereplők ösztönzésére, felvilágosítására és etikai felkészítésére irányuló lépések tartoznak ide.”

Ez így nekem túl eklektikus.

A korrupció megelőzése? Hm… Hm…. Ilyenről már sokat és sokszor beszéltek, magam is sokat és sokszor hallottam, de arra nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban valaha bármi értelmeset mondtak volna.

Vajon mit takar a “hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak” formula?

Miféle intézményi és szabályozási feltételek járnak eleve alacsony korrupciós kockázatokkal? Tudtommal ilyen csak egy van: a vasfegyelem. A hatékonyan fegyelmezett hadseregekben valóban igen alacsony a korrupciós kockázat, mert tüstént agyonlövik, aki olyan cselekményre vetemedik, ami a békebeli korrupció háborús megfelelője.

Az agyonlövés békebeli analógiája kirúgás, vagyonelkobzás, hosszú börtönbüntetés, halálos ítélet stb…
Bizony, a szépen és ártatlanul hangzó hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak címke mögött feltehetőleg durva és kemény gyakorlat rejtőzik; egyszerűen nem éri meg korruptnak lenni. A durva és azonnal ítélkező törzsi társadalomban a korrupció szintje nyilván nagyon alacsony…

Hol lehetnek vajon ettől eltérő hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak?

Talán a multiknál? Kötve hiszem. Hiszen a lobbizás, ami olyannyira jellemző rájuk világszerte, voltaképpen nem más, mint a korrupció többé-kevésbé legális válfaja. Amellett meg a leghírhedtebb korrupciós sztorikegy évszázada róluk szólnak - szerte a világban.

—-

Mi lehet a harmadik?

“A harmadik nézőpont az átláthatóság fontosságát emeli ki. A sajtónyilvánosság – még akkor is, ha esetenként méltánytalan és részrehajló – kétségtelenül visszatartó erőt jelent a politikusok és közhivatalnokok számára a korrupcióval összefüggésben.”

Igen, elvben valóban ez az eddigi legjobb. Feltéve, ha a sajtó nem korrupt…

Meg…

Meg…

De mivel itt a mi kis Magyarországunkban éppen azt tapasztaltuk, hogy a sajtó a leglehetetlenebb hülyeséget is képes igen sok ember agyába sulykolni, főleg akkor, ha egy rendszer önmagáról alkotott elképzeléseiről van szó, kételkednék ebben a receptben is.

——-

Akkor hát?

“Ezekhez a hagyományos elképzelésekhez képest újszerű koncepciót és javaslatot fogalmaz meg Johann Graf Lambsdorff, német közgazdász, a Transparency International jól ismert korrupcióészlelési indexének kifejlesztője..”

Hát, lássuk a medvét.

(Újszerű koncepciókra a legtöbb esetben akkor van szükség, ha a régiek nem váltak be.)

Kénytelen vagyok a cikket hosszabban idézni:
“A közgazdasági gondolkodás a láthatatlan kéz Adam Smith nevéhez kötődő koncepciójával kezdődött: az egyéni érdekek követése – nem szándékolt módon – a piaci verseny során a közérdeket szolgálja. A korrupció elleni küzdelem során azonban nem működik hasonló önszabályozó mechanizmus.

Valami azonban mégis közel áll ehhez: a korrupt szereplők késztetése arra, hogy cserbenhagyják egymást. Ezt az árulási hajlandóságot nevezi Lambsdorff a láthatatlan láb alapelvének.

A kenőpénzt felkínálók és elfogadók ugyanis tudathasadásos viszonyba kerülnek a tisztességgel és az őszinteséggel. Elárulják a feletteseiket és a társadalmat, ugyanakkor őszinte kölcsönösséget és bizalmat próbálnak garantálni egymásnak, s ebben gyakran kudarcot vallanak. A korrupciós tranzakciók egyik legbizonytalanabb eleme, hogy a korrumpálók gyakran nem tudják pontosan, hogy mire számíthatnak a kenőpénz fejében. Éppen ez az egyik legsebezhetőbb pontjuk azoknak a személyeknek, akik hajlamosak korrupciós tranzakciókat kezdeményezni.

Lambsdorff megoldása: helyezzünk aszimmetrikus büntetéseket kilátásba a korrupciós tranzakciók részvevői számára. A korrumpált esetében: enyhe büntetés a kenőpénz elfogadásáért, de szigorú büntetés a korrupciós szolgáltatás nyújtásáért. A korrumpáló esetében: szigorú büntetés a kenőpénz felkínálásáért, de enyhe büntetés a korrupciós szolgáltatás elfogadásáért.”

Láthatatlan láb?

Talán ez fogja seggbe rúgni a korrupciót?
Mi tagadás, kissé mesterkéltnek tűnik…

Ez valami olyasmi, mintha a terrorizmus ellen ellen-terrorizmussal, a túszszedés ellen meg valamiféle ellen-túszszedéssel küzdenénk. A túszok meggyilkolásával fenyegetődző terrorista hirtelen meglátná a képernyőn a saját feleségét, gyerekét vagy anyját,amint a hatóság emberei pisztolyt szegeznek a halántékának… Érdekesnek érdekes…

(Nem vennék rá mérget, hogy sohasem fog megtörténni.)

Ez lenne a megoldás?

——

Az összes abból indul ki, hogy a korrupció voltaképpen egyéni jellemhiba, amin a megfelelő intézkedés úrrá lehet.

Nemigen.

Úgy gondolom, a korrupció a rendszer szerves része. Rajta keresztül (is) nyilvánulnak meg a tényleges hatalmi viszonyok. Nem az ideológia, hanem az általa álcázott tényleges rendszer. Az igazi. Ami nem szabad, nem független és nem demokratikus - de valóságos.

Kettős igazság vagyon ezen világban, egy ideológiai a szavazónak és az adófizetőnek - akik eltartják az egész hóbelevancot - meg egy tényleges…

A szónoklat az adófizető számára deklarált világhoz, a kinyilatkoztatás síkjához tartozik, a korrupció a valóságoshoz.
Sok minden van - ami nincs.

Halálbüntetés is van, de nem az ideológiai, hanem csak a valóságos, a nem hivatalos síkon.

Sok mással is ez a helyzet.

——-

A Fukuyama-féle ideológusok úgy tesznek, mintha az ideológia síkja a valóság lenne. Pedig nem, és a történelem sem ért véget.

——-

Hogyan lehet felszámolni a korrupciót?

Valódi társadalmi kontrollal.

Nem kinyilatkoztatottal, nem névlegessel, valódival.

Ami által a világ egy picit demokratikusabb is lehetne.

——-

Vagy dugjuk a fejünket a homokba…

Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag

Vasi Szabó János a közelmúlt egyik legbátrabb novelláját jelentette meg az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában.

A Fénylő csillag, sötét csillag vakmerően néz szembe napjaink magyar társadalmának egyik legfájóbb pontjával.

Cigányok és nem cigányok…

Vasi Szabó elkerüli a politika mindkét oldalán acsarkodó szlogeneket; a valóságra kíváncsi. Olyan időket élünk, amikor a politikus hazudhat bátran és gyáván; de az író továbbra is köteles az igazat mondani (nem csak a valódit).

Cigányokról és nem cigányokról szlogen-mentesen. Se cigányozás, se rasszistázás. Két pogány közt egy hazáért - vagy stílszerűbben: két hülye közt az egyetlen igazságért…

A stílus megválasztása igen szerencsés; a mágikus realista látásmód segítségével a téma kiválóan megragadható. Vasi Szabónál ez szokás szerint a nagyon vérbő realizmus felé hajlik, de a szándékolt hétköznapiság talajáról a történet minden pillanatban kész elröppenni. A mágikus realista látásmód arra is nagyon alkalmas, hogy a mű általa kikerülje a téma egyik legnagyobb csapdáját: a naturalista részletekben való vájkálódást, a részletekben való távlatvesztést.

Pedig itt bőven akadnak naturalista részletek. Az üzemről szólva is, a Lakatos család otthonáról szólva meg különösen. Igazából sokkal több találó és szűkszavú leírás található ebben az írásban, mint a vállaltan realista novellák zömében. A szerző kiválóan kamatoztatja átlagon felüli megfigyelő képességét, és kevés szóval teljesen hiteles atmoszférát teremt. A magyar közelmúlt… Eltéveszthetetlenül ismerünk rá; ez bizony nem Dél-Amerika, nem Afrika, még csak nem is valamelyik környező ország, de nem is valami önmaga vulgaritását fel nem ismerő, hamis elvontságba menekülő tartalmatlan “mélyértelműség” - hanem a vidéki Magyarország. A pontos azonosíthatóságot a novella egészén végigvonuló apró motívumok, mikroméretű jelek sokasága garantálja. Külön fel kell hívnom a figyelmet a Szerző jelzőhasználatára: nincs felesleges és öncélű jelzőhalmozás, gyakran csupán egyetlen jelzőt találunk, de az erős, gondosan választott, és a lehető legjobb helyen található.

A novella legnagyobb titkai közé tartozik, miképpen képes elkerülni Vasi Szabó a naturalista részletekben óhatatlanul lappangó veszélyeket. Erre az egyik válasz mindenképpen a jól megválasztott hangsúly. A történetmondó nem kéjeleg a részletekben, így azok nem is válhatnak funkciótlanná. A cselekmény szempontjainak rendelődnek alá, minden tekintetben szükségesek, ezért nem is veszélyeztethetik az epikum egységét.

A másik válasz kissé bonyolultabb. Lukács György valamelyik tanulmányában hosszasan elemezte Zola Germinal című regényének gyengéit, és arra jutott, hogy a hosszas helyszínrajzok teljesen leíró jellegűvé váltak, egyfajta öngerjesztő mechanizmust képviselnek, ami tökéletesen szétveri a regény egységét. A naturalista szemlélet alapvető belső ellentmondásáról van szó; a túl erős és célzottan a negatív élményekre irányuló képrendszer önmagát kérdőjelezheti meg - ahogy a XX. századi prózában számosesetben ez meg is történik.

Vasi Szabó a legegyszerűbb és leghatásosabb módon kerüli ki a kelepcét: az ő leírásai mindig előreviszik a cselekményt.

Amit még itt el kell mondanom: a naturalista részek szerves egységet alkotnak a teljesen lírai jellegű elemekkel; ami igen nagy mértékben növeli meg a költői erőt.
Most pedig lássuk ezt a cselekményt.

Egy kétezer éves magyar város Sáskaföld nevű külvárosában él a Lakatos család. Baranyai Mária egyedül neveli gyermekeit. A történet főhőse Lakatos Kristóf.

A felütés balladai és népmesei motívumokat idéz:

“Lakatos Kristófnak szénszínű szemei voltak. Apja mondta róla: fekete kutyaszemek. Anyja mondta róla: hűséges kutyaszemek.”

A költői erő nemcsak a szöveg keresetlen egyszerűségében, hanem a képek keltette emóciók hatásában is rejlik.

Kristóf géplakatosként dolgozik a környék kisüzemében. A többi dolgozó befogadta, munkatársaival kimondottan jó kapcsolatban van.

Vasi Szabó elénk állítja a jelenlegi magyarországi helyzet előzményét; még működtek az ország minden részén a lakosságot eltartó kisüzemek, ahol nagy számban dolgoztak együtt romák és nem romák.

Kristóf húgainak egyénítése a novella erőssége; Teréz és Hajni az első oldaltól kezdve nagyon erőteljesen felépített személyiségek. Két kamaszlány a kamaszkor minden jellegzetességével; egyúttal két cigánylány - a téma összes sablonja nélkül.

A bajok az üzem bezárásával kezdődnek. Ez a novella első jelentős fordulata. Nagyon hatásos, hogy a novella epikai tere ettől kezdve kitágul, az epikai idő pedig éppen ellenkezőleg; rövidül - sajátos háttérvibrálást adva ezzel a cselekménynek. Azt is mondhatnám, filmes megoldás: figyelmünket az általa elvárt irányba tereli.

Egyfajta látlelet, és korántsem az a leglényegesebb és legizgalmasabb mondanivalója, hogy a bajokat nem a cigányok “bűnöző hajlamai” és nem is a magyarok “rasszizmusa” okozza; hogy ezek kívülről a helyzetre oktrojált tartalmatlan, hülye szlogenek; hanem a feszültségek oka a távlat elvesztése, a megélhetési lehetőségek elsikkasztása, elspórolása.
A húga védelmére kelő Kristófot súlyosan bántalmazza a szélsőjobboldali csőcselék. Az utolsó pillanatban éppen az állítólagos gárdista, a volt munkatárs védi meg. Nagyon lényeges pont: a társadalom túlélési esélyei a kisközösségeken, az egymást a hétköznapokból ismerő emberek összetartásán múlnak. Amíg ezt nem tudja megkérdőjelezni a kívülről a fülükbe harsogó hisztéria, mindig van remény a megmaradásra, az újjáépítésre - anyagi és lelki értelemben egyaránt.

Az erőszak hiénái csaknem megölték a főhőst - színre léphetnek a másik oldal hiénái. Jön a média, meg az országos puccos főroma. Körömfeketényit sem érdekli őket Kristóf vagy a Lakatos család sorsa, helyzete - a maguk szempontjai szerint forgatják ki a szavakat, értelmezik az eseményeket. Már be is dobták a szlogent:

Rasszizmus…

Bűvös szó, meg lehet élni belőle. De nem Kristófnak, még kevésbé a Lakatos családnak; ők csupán a szlogen miatt fontosak, és csak néhány felvétel erejéig.

Kristóf azonban nem ostoba, pontosan látja, mire megy ki ez is. Nem kér belőle…

(“Tudjuk ám, tanár úr, hogy odafönt azt hiszik, mi fogjuk most elárulni az országot. Tudjuk, hogy mi az, ami erről szól. Apámmal valamelyik este nagyot beszélgettünk erről.” - mesélte egyik tizenöt éves tanítványom.)

Hajni és Zoltán kibontakozó szerelme az egyetlen emberséges jövő jelképe.

A szanszkrit kifejezések is erre figyelmeztetnek bennünket:

szamavája: összetartozás

dhukha: megpróbáltatás

óm: az örök idea

Mivel most már igen komoly esélyem van, hogy megérjem 2010-et, ideje elköszönnöm 2009-től.

——-

2009. bitang nehéz év volt.

Januárban meghalt az Édesanyám.

——-

Egy évvel ezelőtt nem fogadtam volna rá, hogy egy év múlva - azaz most - még megleszünk, meglesz a házunk, és meglesz a család minden tagja.

Csodálatos családom van - megvagyunk.

Most sem fogadnék rá, hogy jövő ilyenkor még mindig talpon leszünk..

——-
Hétköznapi nehézség akadt bőven; de ezek nem belülről, hanem kivétel nélkül mindig anyagi természetűek voltak, és mindig kívülről támadtak a családra. Hogy mi mindent tettünk és tettem az örökösen megújuló makacs attakok visszaverésére - nem részletezem. Nota bene, jövőre nem mindent tehetek meg azok közül, illetve néhány dolgot csak ingyen tehetnék - idült politikusi hülyeségből kifolyólag.

——-

Továbbra sem lettem tagja szekértábornak, pártnak vagy gittegyletnek.

Még öregebb lettem megalkuvónak.

Nyilván nagyon hülye lehetek, pedig a MIÉP-et (és talán a Jobbikot) leszámítva mindegyik pártban van néhány volt évfolyam- osztály- vagy kollégiumi szobatársam, egyéb országos cimborám; miért nem keresem őket, miért nem próbálok részesülni a jelen társadalom egyik fő jellemzőjét alkotó korrupcióban?

Régebben két egymást követő kormányban is akadt egy-egy államtitkár ismerősöm…

Hálistennek a két utóbbiban nem, azt nem tudtam volna elviselni. Most már az én ifjúságom idején is hírhedt pártelit-kölkök generációja ragadta magához a kormányrudat, és bőséggel igazolja a róluk már akkor kialakult véleményt. Korabeli neveltetésük a

“Itt is voltam, ott is voltam,

Világot bekódorogtam,

A jövőtől úgyse félek,

Minden enyém, amíg élek.”

alapján történt, és felszínes értéktelenségük külön magyarázatot nem igényel. Soha semmit sem tudnak a sablonon kívül azt erőszakolják, eredeti ötletük nulla, a beléjük génkódolt helytartószemlélet úgyse engedné, hogy hasznosat akarjanak tenni, amellett lelketlen bioandroidok, semmi jót nem várhatunk tőlük.

Remélhetőleg hamarosan a süllyesztőbe távoznak; de ez se biztos. Durva választás következik; megint mindenki fasiszta lesz, aki nem komprádor. Négy éve ezzel a hülyeséggel már sikerült megvezetni az országot…
—-

Szóval miért nem akarok részesülni a korrupció áldásaiból, miért nem építek magam köré kapcsolatrendszert?

Nyilván hülyeségből.

A korrupció nem ismétlődő kihágások soha véget nem érő sorozata; hanem jelenlegi társadalmunk lényegi vonása.

Annak idején egy magyar író (Asbóth János) már az 1860-as években azt írta az (akkori) Egyesült Államok társadalmáról, hogy annak lényege propagandájával ellentétben nem a szabadság, hanem a korrupció. Hogy “a szabadság honában” sokkal nagyobb a korrupció, mint a rendi Magyarországon….

Nota bene…

Lehet, hogy igaza volt?

Én meg olyan hülye vagyok, hogy nem kérek belőle, sőt…

Sőt…

Igazán hülye fejjel még büszke is vagyok arra, hogy az utóbbi negyvenhét (jó, majdnem negyvennyolc!) év nagyszabású hazai csirkefogás-dömpingjében semmi részem, és semmi hasznom.

Az életszínvonal-emelő áremelésektől a Bokros-csomagon keresztül az utóbbi évek idétlen Reformereinek dilettáns kapkodásáig az összes gazdasági és politikai agyatlanságban ártatlan vagyok.

Egyiknek sem vagyok adósa.

Mindnek a hitelezője vagyok.

Ahogy az összes tolvajnak, lenyúlónak, “privatizálónak”, a röhejes vételárat ki sem fizető, de üzemeket bezáró “külföldi befektetőnek”, hülye feltételeket megvesztegetéssel ránk oktrojáló bankárnak, szerencselovagnak, csalónak; az egész, rikoltozó-ugráló-táncikáló-vakaródzó korrupcióvörös és spekulációcsupasz valagú nemzetközi majomhordának, amely ezen a nyomorult országon évtizedek óta élősködik.

Hülye fejjel még büszke is vagyok rá, hogy semmi közösségem velük, hogy a hitelezőjük vagyok - ahogy még néhány millió ember Magyarországon.
Író vagyok. Munkám a lehetetlen. Ego sum vincere invictum. Ha én nem, majd más. A többségi elv nem mérvadó.

Kemény plebejus büszkeséggel - az egyetlen lehetséges oldalon.
——

Most pedig az írói évzárás - ami elsősorban ide tartozik.

Sokat írtam ebben az évben, és sokfélét. Verset, novellát, darabot.

Nyuzga javaslatára elkezdtem a Szőke nő zűrben az űrben című blogregényt; minden héten van Szőkenő-napom; a történet a derekához közelít.

És november 18-án elkezdtem - még Valamit.
Meg is jelent sok - sok helyen.

Az év során amatőrök, félamatőrök és hivatásos színészek hét darabomat játszották körülbelül százszor. Egy darabomat - ha nem is nagyon sűrűn - ‘97 óta játsszák.
Különböző pályázatokon különböző eredményeket értem el.

(Hivatalosan július 24-től) szerkesztem a scifi.hu-t, november 1-jétől a bookmania.eu-t.

——-

Néhány folyamatban lévő írásomról:

Szólón új törvényei

A novellaciklus két darabja megjelent az Új Galaxis 15. számában.

Igazság szerint nem tudom, hogy a négy elkészült novella mellé még hányat kell megírnom, hogy a ciklus teljes legyen.

Hiszek benne, hogy napjainkban az állampolgár a demokráciának titulált plutokratikus rendszer túlsúlyával szemben védelemre szorul.

Ez világszerte így van, de nálunk különösen kritikus a helyzet; megérett a novellaciklusban jelzettekhez hasonló szellemű törvények kimunkálására és bevezetésére. Nélkülük nemcsak az a veszély fenyeget, hogy koldusbotra juttat bennünket csirkefogó, elbitangolt, rossz társaságba keveredett, tékozló kölkünk, a politika; hanem az is hogy mérhetetlenül súlyos civilizációs visszaesés vár ránk.

Nem csupán balkanizálódás, több annál.

Már ismerek olyan jogászt, aki biztos benne, a közeljövőben a már meglévő tendenciák olyan mértékben fognak tovább harapódzni, hogy nemcsak a halálbüntetést fogják visszaállítani, de nyilvános kivégzés és intézményesített testi fenyítés is lesz.

Ez természetesen túlás, de már vannak ilyen vélemények. A hal azonban a fejétől bűzlik; a legálszentebb szöveg az, hogy a nép akarta, a nép választotta. Ez csak akkor volna érvényes, ha létezne a társadalmi kontroll intézménye; és a politika valóban felelős volna. Ha a politika ragaszkodnak ahhoz a programhoz, amelyre felhatalmazást kapott.
Jelenleg nem választunk, csak szavazunk; négyévente trónra ültetünk egy szimbólum jelezte diktatúrát.

Sajnos, a liberalizmus valami ilyesmit gerjeszt.

Mert a liberalizmus valódi értéke nem fennkölt eszméiben, hanem azoknak a rideg valósággal való kölcsönhatásában rejlik. Hogy mi valósítható meg, mennyire hogyan, és célszerű-e. A valósággal számot nem vető “eszme” csupán kártékony propaganda. A szabad formula nem azonos a szabad, ha van rá pénzed formulával.

——-

Szőke nő zűrben az űrben

Időjáték, térjáték, kulturális hagyományokkal való játék.
A regény világa a Fukuyama-univerzum. Egy olyan jövendő, amely Fukuyama tézisei alapján születhet. A történelem eszme és szellemi értelemben véget ért; de a technológiai haladás tovább tart. A kapitalizmus önfelszámoló vonásai teljesen más értelemben érvényesülnek, mert teret kaptak. (Meg időt is, de ezt még sokan nem is sejtik.)

Végtelen teret. A szó szoros értelemben. Az emberiség kirajzott a világmindenségre - és milliószorosára növelve reprodulálta a földi káoszt.

A helyzet csaknem reménytelen. A korlátlan űrutazás lehetősége minden hatalmi és gazdasági egységtörekvést kilátástalanná tett. A földiek még azt hiszik, mindent ők irányítanak, holott a Föld státusza is merőben más lett.

Az emberiség minden megoldatlan problémáját kivitte az űrbe, és rákos daganat módjára terjeszkedik.

Közben a tarisznyájában ott lappanganak évezredek szőnyeg alá söpört rettenetei; mert a “modern” profithajsza nem ad lehetőséget az embernek önmaga tökéletesítésére.

A nagy cégek uralma a létező leghülyébb világuralom, hiszen ők a profit szempontjain túl nem látnak, ők csak keresni akarnak, a világ minden más gondját oldja meg, aki tudja; az övéknél bármely közepes képességű király uralma értelmesebb. A hatalom nem lehet “nyereséges” - ez szempontnak is hülye. Az ilyen hatalom recseg-ropog, világproblémák százait idézi elő.

A Földön már gyakorlatilag kasztrendszer van; elkülönül egymástól az elit, illetve a többségi bunkók világa.

Karen Boczhana Kadleciková harmincöt éves, csinos szőke nő. A Földön elég jól eligazodik. Legalábbis azt hiszi magáról.
Most azonban az űrbe vetődik, és ott méretes zűrbe keveredik.

Nem is sejti, mekkorába.

A történetet folytatólagosan közlöm, nagyjából a harmadánál tart.

Lássuk a tervet és a végrehajtást.

Majláni-Migliani mindenképpen kulcsfigura. Igazi, rossz értelemben vett macchiavellista csirkefogó. Bethlen Miklós néhány mondattal - akaratán kívül - remek jellemrajzot adott róla.

A célpont tehát: Zrínyi Miklós, horvát bán, tábornok, volt főparancsnok - aki ekkor otthonában, Csáktornyán tartózkodik.

Migliani a kulcsfigura, a merénylet szervezője. A gyilkosságot Csáktornya környékén, egy vadászaton kell végrehajtani, és vadkanbalesetnek kell álcázni. A terv egyetlen mozzanata sem tűnik improvizációnak.
Póka a nélkülözhetetlen helyi segéderő. Nem tudni, mikor szervezték be. Azt sem, hogy lefizették-e vagy zsarolták.

Néhány írás fővadásznak nevezi Pókát; ezt Bethlen tanúságtétele nem támasztja alá.

“Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert” - mondja Bethlen Miklós.

Nemcsak, hogy nem fővadász, hanem “egy jáger”. Lehet, hogy csak Bethlen következtet arra, hogy Póka vadász lehetett. Mindenképpen a Zrínyi birtokokon élő személy volt, az udvartartás tagja, aki talán vadászként szolgált. Úgy gondolom, nem lehetett különösen rangos személy, akkor Zrínyi aligha aposztrofálta volna “ez a bolond” megjegyzéssel a többiek előtt.

———-
Hozott még magával más cinkost is Migliani? Talán egy-két szolgát hozhatott, de ezek nemigen játszottak jelentős szerepet a gyilkosságban.

Lehettek-e még cinkosai, segítőtársai a gyilkosságban? Úgy gondolom, lehettek.

Kanizsa vára kevesebb, mint harminc kilométerre van Csáktornyától.

Parancsnoka, a Szeidi Ahmed helyére gyorsan újra kinevezett Ali a háború kezdete előtt ezt írta Zrínyinek:

“Miután a kanizsai parancsnokságtól megváltam, Egerben, Temesvárott, Jenőben voltam basa, s a tengeren túl oly fejedelemség vala a kezem alatt, melyet sem a budai, se más vezéri állással nem cseréltem volna el; de mivel az én leghatalmasabb császáromhoz annyi panasz és jajveszékelés érkezett nagyságod ellen, őfelségének úgy tetszett, hogy ismét idejöjjek szomszédságodba.”

Ali, kanizsai pasa

Meg kell hagyni, a kanizsai török parancsnok igen viszontagságos életet élt Zrínyi jóvoltából. Nyilvánvalóan szeretett volna megszabadulni a veszedelmes magyartól.

Ali pasa már másodszor töltötte be a kanizsai parancsnoki tisztet. Nyilván azért helyezte ide a török hadvezetés, mert az ő szemükben különösen alkalmas volt a feladatkör betöltésére. Ennek egyik eleme lehetett a helyismeret is.

——-

Részt vehetett-e egy csapat török Zrínyi meggyilkolásában?

Hátborzongató feltételezés, én azonban azt gondolom, hogy igen. Részt vehetett.

Mert nem hiszem, hogy Majláni-Migliani Csáktornyán bérelt volna fel Zrínyi katonái és udvari emberi közül egy csapat gyilkost.

Ha Zrínyi Bethlen Miklós által említett sebeire gondolok, nem hiszem, hogy azokat vadkan ejtette. De azt sem, hogy egy megvesztegetett vadász és egy külföldi kalandor bánt el így Zrínyivel.

A töröknek is voltak kiváló helyismerettel rendelkező, könyörtelen harcosai, akik a béke idején is állandósult kisháború viszonyai közepette rengeteg konspirációs és harci tapasztalatra tehettek szert. A törökök - különösen a Kanizsa várában szolgáló katonák - szemében akkortájt Zrínyi Miklós volt az egyik leggyűlöltebb személyiség. Vajon a törököket nem fűtötte a bosszúvágy?

——-

Már mondtam, hogy Kanizsa Csáktornyáról nem egészen harminc kilométer. Egy derekas lovaglás. Ha kell, a megfelelő időben és helyen négy-öt tapasztalt török martalóc várakozik. Többre nincs szükség.

Hogy Migliani, mint ausztriai érdekű körök képviselője a magyarok ellen alkalmilag összefog a halálos ellenséggel, abban az évben - a vasvári béke esztendejében - aligha lehetett szokatlan.
Hogyan egyeztettek?

——-
Nem tudni, a vadászatot ki és mikor tűzte ki, de Bethlen szavai:

“Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk”

azt sugallják, ez csaknem mindennapos elfoglaltsága volt Zrínyinek és vendégeinek.

A törökök nyilván nem várakoztak nap mint nap, vajon hogyan egyeztettek?

A postakocsi érkezésének napja nehezen eltéveszthető időpont lehetett, erről a felderítők valószínűleg Kanizsán is idejében értesítették a parancsnokot.

Migliani is odaküldhetett valakit Kanizsára - még reggel. Például ez lehetett a korábban említett esetleges szolga reszortja. Este négy-öt órára a török tettestársak elfoglalhatták helyüket.

——-

Ha voltak török tettesek, minden okuk megvolt a hallgatásra. Ha kitudódik, hogy Zrínyi halálában részük van, a magyar végvári vitézek vadászni fognak rájuk, és kínos halál elébe néznek. A török-magyar végvári harcok történetében sok példa van ilyesmire. Volt, akit évtizedek elteltével fogtak el. Aki valami gaztettet követett el, sohasem volt biztonságban. Megjegyzendő: bár az egymással szemben álló helyőrségek közül a török mindig nagyobb létszámú katonát tartott fegyverben, mint a királyi Magyarország várait védelmező, általában fizetetlen és zömmel magyar katonaság, de az állandósult csetepaték kétharmadában a török húzta a rövidebbet. És: akit a magyar végváriak valamiért üldöztek, azt előbb vagy utóbb valami csellel el is fogták.

A töröknek hallgatnia kellett…

——

Ha törökök is közreműködtek Zrínyi meggyilkolásában, nem az ő vétkük a legundorítóbb…

Ha így van, az eset nem a legutolsó példa arra, hogy a hazaárulás a magyar politika felső köreiben tenyészik, és kiszolgáltatja nagyjainkat az ellenség dühének.

——-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

VESZÉLYBEN A NEMZET - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia

tudományos ülésén Csapó Benő .

“Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának (KEB) tagja arra az amerikai jelentésre („Egy nemzet végveszélyben”) utalt előadásában, amely az USA oktatási rendszeréről készült 1983-ban, és amelynek alapján végül a tengerentúli közoktatás a különböző, egy irányba mutató intézkedések hatására folyamatos növekedési pályára állt.

Ma Magyarországon van szükség sürgős beavatkozásra – vélik a KEB tagjai. Csapó és kollégái már nem először fogalmazzák meg e drámai tételeket. 2006-ban nyilvánosságra hoztak egy tanulmányt, amely azt bizonyította, hogy a foglalkoztatás növelése nem lehetséges a közoktatás átfogó reformja nélkül. Ugyanezt a tételt bizonyította sokkal részletesebben az Oktatási Kerekasztal által tavaly kiadott Zöld Könyv is. Ellentétben az 1983-as amerikai jelentéssel, mindkét hazai tanulmány szinte visszhang nélkül maradt a szakma körében is, és az oktatáspolitika sem reagált rá. ”

http://www.fn.hu/belfold/20091130/csapo_veszelyben_nemzet/

Egyetértek. Szerintem is veszélyben a nemzet az oktatás, illetve az oktatás infrastruktúrájának tragikus helyzete, kezdődő szétesése miatt.

A helyzet több, mint tragikus.

Az utóbbi évek hisztérikus rögtönzései még tovább mélyítették a válságot, amely a magyar fiatalság igen jelentős részének kulturáltságában viselkedésében, életfelfogásában már nagyon is tetten érhető.

“Csapó drámai megfogalmazásban tárta fel, hogy a közoktatás gyenge teljesítménye ma már olyan szintű, hogy veszélyezteti a magyar írásbeliséget, a magyar nyelvet, és a nemzeti kultúrát. Kifejezte aggodalmát a magyar tudomány jövője miatt, szerinte veszélyben lesz az ország gazdasági versenyképessége, a társadalmi kohézió és végül a demokrácia is, ha nem történik sürgősen, tudományos elvekre épülő beavatkozás az oktatás területén.”

Miért is vagyok szkeptikus, miért is nem remélem, hogy a hozzáértő és lelkiismeretes emberek figyelmeztetése ezúttal végre nem marad pusztába kiáltott szó?

“Elhibázott döntések sorozata vezetett a mai katasztrofális helyzethez, 20-30 éve zajlik mindenféle reform a közoktatásban, de sokszor a deklarált célok szöges ellentétben vannak a gyakorlattal – mondta Csapó Benő.”

Így igaz. A kiváló áttekintés hosszan sorolja a mai magyar közoktatás krónikus problémáit. Csapó Benő véleményével nem lehet nem egyetérteni.

Ha bármilyen magyar jövőt akarunk, gyakorlatilag teljesen újjá kellene szerveznünk a közoktatást.

Még valami.

Harminc év alatt sikerült már elspórolni a múltat és jövendőt.

Ha komolyan vesszük, hogy szükség van minőségi oktatásra, a takarékosság a következő tíz esztendőben még szempont sem lehet.

A Zrínyi család címere.

Miért megy Magyarország nagyura “estefelé”, a vadászat végeztével vissza az erdőbe?

———

Ha a gyilkosságot előre kitervelték, tudniuk kellett, hogy éppen ez az időpont alkalmas; amikor a vadászat már befejeződött, de még a menet nem indult el hazafelé. Talán perceken, vagy éppen másodperceken múlhatott a gaztett sikere.

Sajnos - azt kell mondanom - a gyilkosság kitervelése és végrehajtása szakértőre vall. Voltaképpen a mai napig csaknem tökéletes bűnténynek tekintendő; hiszen nálunk még sokan mindig ragaszkodnak a - feltehetően a gonosztevők által tettük leplezésére kiagyalt - vadkanmeséhez.

(A vadkanmeséhez ragaszkodó szakirodalom érveiről valamelyik későbbi részben lesz szó részletesebben.)
Az előkészületeket nyilván a vadászat befejeztével végezték el. Itt Bethlen elbeszélése némileg hiányos, ami érthető, hiszen ilyen helyzetben az ember nem tudhatja előre, mit kellene megfigyelnie.

Póka nyilván nem volt jelen, de nem tudjuk, ez alatt hol tartózkodott Migliani. Ez Bethlen elbeszéléséből nem derül ki. Egyáltalán nem zárható ki, hogy esetleg szinte másodpercekkel Póka megérkezése előtt csatlakozott a társasághoz. Mindenképpen hidegvérű és vakmerő fickónak kell tartanunk, feltehetően így cselekedett. Valószínűleg hivatásos ügynök volt, nem ez lehetett az első sötét akciója. A többit talán sohasem tudjuk meg, hiszen a Majláni, Magliani vagy Migliani aligha a valódi neve.

Ha azonban Migliani végig a társaság zöménél tartózkodott, akkor több cinkosnak is kellett lennie. Úgy gondolom, voltak is.

Hogy miért nem beszél erről Bethlen? Mert nem tudhatott róla.

———-

Mi lehetett a gazemberek terve?
Zrínyi meggyilkolásánál fontos szempont lehetett, hogy a gyilkosság ne tűnjön gyilkosságnak. Zrínyit csöndesen és váratlanul kellett eltenni láb alól, de úgy, hogy a gyilkosság komoly gyanúra ne adjon okot. Hogy mendemonda támad, arra eleve számíthattak - számítaniuk is kellett - mert anélkül lehetetlen. (Hogy ezzel kapcsolatban miféle óvintézkedéseket tettek, arról az esszésorozat vége felé lesz szó.)

Nem törődtek hát a szóbeszéddel, vagy egyszerűen beletörődtek abba, hogy az a váratlan halálesetek szükségszerű velejárója.

Zrínyi Miklós hogyan halhatna meg váratlanul?

Idős talán? Nem. Mindössze negyvennégy esztendős.

Beteg? Nem. Nagyon is ereje teljében van.

Esetleg valami titkos betegség? Amit diszkréten el lehetne híresztelni? Ostoba dolog lenne, azonnal tudnák, hogy mérgezés készül.

Mérgezést előkészíteni Csáktornyán amúgy is bajos. Nem, a mérgezést, mint alkalmatlan megoldást, el kell vetni.

Hogyan halhat meg hát Zrínyi Miklós váratlanul? Egyetlen megoldás maradt: a baleset.

———-

Otthon, Csáktornyán? Ahhoz be kellene épülni a vár személyzetébe, ami megoldhatatlan.

Út közben? Ki tudja előre, hogy Zrínyi mikor utazik, hogyan, hol, mivel és merre?

Ez bizonytalan. A gaztett kitervelői pedig biztosra akartak menni.

Mi az, amivel Zrínyi viszonylag gyakran tölti az idejét, nem a csáktornyai vár belsejében van - és veszélyes?

A vadászat.

———-

Ha pedig vadászat, melyek azok a vadak, amelyek a vadászra veszélyesek lehetnek?

Nem Afrikában vagyunk, ahol meglehetősen sokféle veszélyes nagyvad él, hanem a kursaneci erdőben. itt sokkal kevesebb a potenciálisan veszélyes vad.

Farkas?

Falkában él, a Csáktornya környéki erdőben talán akad is néhány falka. De nehezen kiszámítható, intelligens és óvatos vad. Nem egykönnyen szorítható meg; anélkül pedig nem támad. Túl sok vesződséget igényel.

Amellett meg miféle dolog farkasra vadászni?

————

Hiúz?

A kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica) sűrű erdőben élő, igen óvatos állat. Hogy emberre támadjon, nagyon ritka eset. Ez nem tigris, csak egy nagyobbacska macska. Ki tudna hiúzbalesetet rendezni, és ki hinné el, hogy Zrínyi egy hiúz áldozata lett?

——-

Mi maradt egyedül?

A vadkan…

Ez a magyarországi erdőkben felettébb gyakori vad, a magyar urak vadászatainak egyik fő célja. A Kárpát-medencében élő vaddisznók termetesek, kétszer akkorák, mint Dél-Európában; a kan akár három és fél mázsát is nyomhat. Ez utóbbi valóban veszélyes, különösen sebzetten.

Az egyetlen vad a Csáktornya körüli erdőkben, amely gyakori, veszélyes, és veszélyessége kiszámítható.

Úgy gondolom, a gyilkosság kitervelői előre tudták, hogy a gyilkosságot vadkanbalesetnek fogják álcázni.

——-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Sors bona, nihil aliud - Jó szerencse, semmi más.

Ez volt Zrínyi jelmondata.

Lássuk, mint gyilkolták meg.

—————-

Bethlen Miklós páratlanul értékes koronatanú. Semmi okunk sincs rá, hogy kételkedjünk a beszámolója hitelességében. Bizonyos óvatosság azért nem árt, hiszen negyvennégy év elteltével, bécsi fogságban írta. Elsősorban bizonyos öncenzúrát kell feltételeznünk. Bethlen esetében azonban ennek egyértelműen a legtisztességesebb módja tételezhető fel: egészen biztosan nem hazudott. Az viszont valószínű, hogy a beszámolója nem egészen teljes; mindent elmond, amit a két szemével látott, de nem mond el mindent, amit hallott.

Viszont: semmit sem tesz hozzá. Pontosan kiderül, mit látott, és mit nem látott. A legfontosabbat: Zrínyi halálküzdelmét nem látta. A vadkant sem látta.

————

Már mondtam, nem hiszek abban, hogy Póka egyedül volna a gyilkos. Úgy gondolom, legalább ketten voltak. A magányos tettes nem vall a műhelyre; a kor többi (feltehetően hasonló érdekű) politikai gyilkosságát szinte kivétel nélkül több tettes követte el.

Majláni-Magliani-Migliani kétségkívül a másik tettes. Nem tudjuk azonban, voltak-e még cinkosaik. Amit tudunk, az alapján ugyanis még ezt sem lehet kizárni.

———-

Kövessük hát figyelmesen Bethlen Miklós beszámolóját:

“puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót”

A “szokása szerint” kifejezés csak még jobban aláhúzza, amit már amúgy is tudunk: Zrínyi gyakorlott vadász volt, számos vadkant ejtett el életében. Feltételezhetjük, hogy jól ismerte a magányos kanok szokásait.

———

“Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala.”

Véget ért tehát a vadászat. Vadászok is, hajtók is a zsákmány feldolgozásával, hazavitelével vannak elfoglalva, zajlik a vadászatot záró tevékenység.

Miért érzem azt, hogy nagyon is ravaszul kitervelt gyilkosságról van szó?

———-

Nem gondolom azt, hogy egyedül az osztrák “titkosszolgálat” lehetett a ludas Zrínyi halálában. Inkább úgy vélem, afféle sajátos alkalmi együttműködés lehetett osztrákok és törökök között, ahhoz hasonló, amely a KGB és a CIA között jött létre, amikor meg kellett buktatni a román diktátort.
Ne feledjük: éppen megkötötték a vasvári békét, amely Ausztria diplomáciai történetének egyik legostobább tákolmánya volt. Erről, és a hozzá kötődő döbbenetes osztrák-török diplomáciai kokettálásról a későbbi posztok egyikében még szót ejtek.

——-

Tehát: a vadászat befejeződött.

“Kisereglénk a hintóhoz, az úr is”

Tehát mindenki elhagyta a helyét, a munka véget ért. Már nem volt szükség a vadászat követelte őrködésre, tervszerű elhelyezkedésre, fegyelemre. Ne feledjük el: a vadászat tervszerű tevékenység, a korban gyakran - középkori hagyomány szerint - egyenértékűnek tekintették a hadgyakorlattal.

Úgy gondolom, a Zrínyi szervezte vadászat mindenképpen fegyelmezett, tervszerűen végrehajtott tevékenység lehetett; a Zrínyiről szóló összes forrás hangsúlyozza, hogy a költő-hadvezérre a bölcs tervszerűség volt a jellemző, emberei között katonás fegyelmet tartott. Miért pont a vadászat lenne kivétel ez alól?

——-

A csáktornyai vár ma. Innen indultak a végzetes vadászatra, és ide vitték vissza Zrínyi holttestét.

“estefelé is vala”

November dereka lévén körülbelül délután öt óra lehetett. Ilyenkor már igen hamar sötétedik. Különösen egy erdőben. Vadászatra a napnak ez a szakasza már nem alkalmas. Sebesült vad üldözésére sem. Ezt Zrínyi ne tudta volna?

——

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Úgy gondolom, ideje kimondanom: egyetértek E. Dervarics Kálmánnal és Grandpierre K. Endrével - Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 1664. november 18-án a kursaneci erdőben politikai gyilkosság áldozata lett.

A Zrínyi halálát gyilkosságnak tekintő közvélemény - ahová egyébként Kossuth Lajos is tartozik - általában Póka Istvánt tekinti Zrínyi gyilkosának.

A Magyar Újság által közölt, 1870. március 4-én kelt turini levelében írja Kossuth:

“Egy másik Zrínyit vadászat közben elejtett egy vadkan, mely »puska alakban«, mint mondják, mai napig látható egy bizonyos titkos múzeumban.”

Ez a “titkos múzeum” - a Magyar Nemzeti Múzeum. A régiségtárba 1847-ben, 79. szám alatt került egy lakat nélkül való, hosszú puska, melynek tusára szegezett lemezébe ez van vésve:

“Ego sum illa Flintea, ex qua Comes Nicol: a Zrin in Sylva Ottok Insula Muraköz in Venatione ab Apro Persecutus a Venatorum Supremo N. Stephano Poka A^o 1664. die 18. 9bris trajectus est a Nepote Gabriele Poka P. ac G. D. Paulo Benyovszky Dominium idem conscribenti dono data Anno1755^to in Perennem rei gestae memoriam.”

(Én vagyok az a puska, mellyel a vadászaton vadkantól üldözött gróf Zrínyi Miklóst az ottoki erdőn, Muraköz szigetében, nemes Póka István fővadász 1664. november 18-án általlőtte. Örök emlékezetül ajándékul adta 1755-ben híres és nemes Benyovszky Pál úrnak Póka István unokája, Póka Gábor.)

Ezt a fegyvert Benyovszky Péter ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak.

A puska képe és felirata több kiadványban is szerepel. Nem foglalkoznék vele, a puskával vagy lőttek Zrínyire, vagy nem lőttek - a dolog mindenképpen bizonyíthatatlan.

——-

Nem hiszek benne, hogy Póka István lenne Zrínyi gyilkosa. Jobban mondva: nem hiszek abban, hogy egyedül Póka gyilkolta volna meg Zrínyi Miklóst.

A következő posztban megpróbálom majd rekonstruálni a gyilkosságot.

De előtte még szólnom kell néhány szót.

——-

A 70-es évek elején sokat írtak és vitatkoztak Zrínyi haláláról. A vadkanmese ellenzői a gyilkosság értelmi szerzőiként és haszonélvezőiként “a Habsburgokat” nevezték meg. Ez így aligha pontos, nem is tudom elfogadni. Finoman szólva is pontosításra szorul. Az utóbbi hatvan év naiv magyar történelemszemléletében a Habsburgok voltak a rossz, a gonosz szimbólumai, az általános bűnbak - nyilván nem véletlenül.

A Habsburgok ma már csak hajdani uralkodócsalád, az európai történelem utolsó évszázadának kárvallottjai közé tartoznak. Már azok sem respektálják őket különösebben, akik korábban mögéjük bújva űzték üzelmeiket. A Habsburgokat ma már büntetlenül, legálisan lehet rugdosni. A Habsburgok minden rossz okozói, a magyar történelem összes szerencsétlenségéről ők tehetnek.

Ezt a felfogást nem tudom elfogadni. A következő posztokban, amikor tág körökben mozogva megvizsgálom Zrínyi életművét, koncepcióját, a körülményeket, azaz az indítékot, szólni fogok a lehetséges gyilkosok, vagy inkább a felbujtók, megbízók körétől is; kinek állhatott érdekükben Zrínyi halála.

Csáktornya

A 70-es évek vitái azzal zárultak, hogy a vadkanmese hívei mendemondának minősítettékaz ellenoldali nézeteket azzal, hogy nincs okunk kételkedni Bethlen Miklós tanúságtételében. (??)

A nyilvánvaló rosszhiszeműségen túl itt ordas fogalomzavar van.

Egyáltalán nem kételkedem Bethlen Miklós visszaemlékezésében. Egy szavában sem.

Bethlen Miklós visszaemlékezése nem cáfol és nem dönt meg semmiféle úgynevezett mendemondát. Zrínyi halálának nem szemtanúja; még csak nem is közvetett tanúja, hiszen amit elmond, nem más, mint Majláni-Migliani meséjének elmesélése.

Bethlen Miklós viszont a holttesttel, a gyilkosság közvetlen előzményeivel és az utána történtekkel kapcsolatban valódi szemtanú, de amit elmond - mint látni fogjuk - nem támogatja a vadkanmese híveinek álláspontját.

———-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.