Bejegyzések 'Civilizáció' kategóriában

Tíz év fegyházat kapott egy zaklatóját meggyilkoló asszony

2010. szeptember 23., csütörtök

Na, kérem szépen, roppant érdekes hír kicsiny hazánkból:

“Tíz év fegyházbüntetést kapott az a biharnagybajomi nő, aki késsel ölt meg egy a lányát és őt is zaklató férfit. A bíróság a négy gyerekes asszony javára írta, hogy beismerő vallomást tett és megbánta tettét, se mégis súlyos büntetést szabott ki rá, mert a gyilkosságot ittasan, különös kegyetlenséggel követte el.

http://www.origo.hu/itthon/20100923-tiz-ev-fegyhazat-kapott-egy-zaklatojat-meggyilkolo-asszony.html
Mi történt itt? Mit követett el a nyomorult négygyermekes anya, hogy ilyen, sok rablógyilkosét megszégyenítő, baromi ítéletet kapott?

“Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tíz év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélt a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön egy biharnagybajomi nőt - közölte Koszta János, a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője. A vádlott 2008. novemberében több késszúrással megölte férje és apja 45 éves ivócimboráját, miután az ki akart kezdeni vele és a lányával.

A tárgyaláson elhangzott, hogy az akkor 34 éves vádlott és családja Biharnagybajomban élt, ahol rendszeresen látogatta őket a gyilkosság 45 éves áldozata is. A férfi látogatásai során a vádlott édesapjával és élettársával rendszeresen iszogatott, és rendszeresen dicsérő megjegyzéseket tett a vádlott lányára. A nő többször a férfire, hogy hagyja békén a lányát, ő azonban az asszonnyal is próbált kikezdeni: a vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.

2008. november 26-án a férfi ittasan érkezett a vádlott házába, megint a lányát dicsérte, megint el akarták zavarni, de nem sikerült. Az ittas ember az udvari WC-re többször is követte az anyát, rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni. A nő hiába küldte el, a férfi visszament utána a házba, ahol a nő lányához próbált közeledni.

Az édesanya megpróbálta kituszkolni a férfit az udvarra, de nem sikerült őt elzavarni, amitől a vádlott indulatos lett. A szalonnasütő mellől felkapott egy kést, amivel többször megszúrta, majd a földön még megrugdosta. Amikor látta, hogy a nyakán erősen vérzik a férfi, próbálta élesztgetni, de az nem mozdult, és perceken belül meghalt. A férfi halálát a mellkasi szúrás okozta, ami olyan súlyos volt, hogy az időben érkező, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot, valamint a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát. Nem fogadta el a Debreceni Ítélőtábla a vádlott és védőjének érvelését, miszerint a vádlott jogos védelmi helyzetben szúrt, illetve azt sem, hogy tettét erős felindulásban követte el.”

Na kérem.

Heteken keresztül tartó förtelmes cirkusz-sorozat.

Senkinek eszébe sem jut megvédeni a négygyermekes anyát az agresszív vadbaromtól. A saját otthonában.

A nő férje.

Meg az apja.

A cikkben szó sincs az ő felelősségükről. Pedig érdekelne. Vizsgálták egyáltalán?

A csirkefogó többször is zaklatta a nőt. Talán nap mint nap.

“vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.

Melyik hatóság foglalkozott az üggyel? Melyiknek jutott eszébe hivatalból kivizsgálni? Merthogy kapásból többet is tudok, amelyiknek ez kötelessége volna…

Mert lehet a férj meg az atya agyilag szikkadtra butult, eszét elivott, semmirekellő, impotens szemlélődő, de törvény mégiscsak van…

Vagy nincs?

——-

A fickó sorozatosan megalázta a nőt. A saját otthonában.
Rányitott a WC-n.

Ugyan mit tehetett volna a szerencsétlen asszony, hogy nyugta legyen ettől a vadállattól?

Mit kellett volna tennie a dicső bíróság szerint?

—-

Csak két mondatot emelnék ki a szikár, száraz, éppen ezért a tényeket a közönség számára jelentősen meghamisító szöveg egészéből:

“a nő lányához próbált közeledni.

Vajon ez mit jelent? “Gyere, Zsuzsikám, hoztam mogyorós csokit?”

Aligha.

Nevén kellene nevezni a dolgot, mert úgy az egész sokkal borzalmasabb - és igazabb. A fentebb idézett kifejezés sugallta szituáció köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Hány éves lehet egy harmincnégy esztendős nő lánya?

Mit akart tőle a részeg tróger? Netán szexuális kapcsolatot létesíteni? Nevezzük nevén, bíró uram, háta véletlenül ön is tud magyarul. Aztán próbálja végiggondolni, mi is történt valójában.
Miféle emberekből állhatott az a bíróság? Miféle sivár bürokratikus rítusok ezreit csinálhatták végig évek hosszú során keresztül, hogy ennyire kiveszett belőlük minden empátia?

——-

A másik mondat is érdekes:

“rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni.”

Na kérem szépen, vajon így mondta ez a derék, kedves jó ántipátikus ember:

“Kedves hölgyem, szexuális kapcsolatot szeretnék létesíteni önnel!”

Vajon így mondta? Aligha. Az eufemisztikus kifejezésmód itt torzít és hazudik. Éppen azt mismásolja el, ami a dolog lényege: a valóságos helyzetet, a nyomorult nőre ható pszichózist. Amitől kiborul, amitől kést vágott elvetemült kínzójába.

Indoklás?

“A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást.”

Igen?

Enyhítő körülményként?

Érdekes.

Van ám empátia!

Csak győzzünk elhajolni előle.
Valahogy sehogy sem látom, hogy bárki bármit figyelembe vett volna enyhítő körülményként. Talán ez a nő bűnösebb, mint a közelmúlt sok elkövetője, akik…?

Ha valaki politikailag nem érdekes, nyomban sújtsunk rá a legstupidabb szigorral?

Ha már állambácsi az összes hatóságával nem volt képes megvédeni a nőt egy sehonnai tróger mindennapi zaklatásával szemben, legalább példásan büntesse meg?

Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot.”

Csattognak ám az empátia ostorcsapásai…

“Kitartó, gátlástalan elkövetési módot” Ezt a kifejezést hülyeség terén rövid távon igen nehéz lehet megverni.

Kitartó gátlástalan elkövetési mód agyonszúrni egy levakarhatatlan és elkergethetetlen vadbarmot?

Szereptévesztés van ám itt, nem is akármekkora. Nem szeretném taglalni, még mit gondolok az esetről, mert az már politika lenne.

—-

Egyre viszont kötelezném a tisztelt bíróság tagjait:

Egy nagyon jó társulattal szemléletesen és naturalisztikusan el kellene nekik játszani, mi is történt. Szó szerint. Pontosan. Egészen a zaklató haláláig.

Közben nem kérdezhetnének, nem állíthatnák meg a játékot, nem kávézhatnának, nem rendelhetnének el szünetet, és nem oldaloghatnának ki pisilni.

Meg kellene nézniük vagy ötször egymásután. Ennyi biztosan kellene hozzá, hogy ez az erkölcsi és szellemi végelgyengülésben szenvedő bíróság a bürokratikus bikkfanyelv fedezékéből végre a valóságba pottyanjon.

Hátha felfognák, mi is történt.

Hogyan rothasztja el a társadalmat - a túlzott győzni akarás?

2010. április 25., vasárnap

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100421/hogyan_rothasztja_tulzott_gyozni/

“A hazai döntéshozók túlságosan nyerni akarnak; a tisztes versenynél is fontosabb a győzelem. Ez teremti meg a korrupció kultúráját, amelynek költségei úgy ahogy számszerűsíthetők, erkölcsromboló hatásai viszont aligha. Pedig az életszínvonal az átláthatóan működő, közösségi célokért is küzdő társadalmakban a legmagasabb. A vállalati korrupciós kultúra módszereiről és a kivezető útról szól Héjj Tibor írása.

Igen, korunk egyik alapkérdése: versengés vagy kooperáció. Mi magunk általában a kooperációt választanánk, tudván, hogy (K.Lorenz szavaival) a versengés kölcsönösen előnytelen kapcsolat. Ezzel szemben a nálunk csaknem harminc éve tomboló (a posztkommunista időkben kezdődött) fékevesztett vadkapitalista ideológia mindenképpen a versenyt akarja ránk erőltetni.

Lényegében ránk is erőltették. Az utóbbi húsz év története erről (is) szól; versengés egy fantommal, árnyékbokszolás, vereségek véget nem érő sorozata. Legalábbis a többség számára. Mert vannak itt nyertesek is.

(Más kérdés, szeretnénk-e közéjük tartozni… )

És csökönyösen erőltetik a versengés ideológiáját; szólnak a tamtamok, bőgnek istentelen hangerővel még most is.

Nagyon megijedtem, amikor kedvenc politikusunk annak idején közölte, hogy Magyarország a győztesek országa lesz. Mert a “győztesek országa” formula a gyakorlatban természetesen azt jelenti, hogy a vesztesek még inkább vesztesek lesznek. Isten óvjon bennünket politikusunk fantazmagóriáitól; menjen csak az ipse haza, és vigyázzon, nehogy apró lakótelepi kuckójában kiüssön még egy tűz a medence és a szauna között.

Nálunk a győztesek kérkednek győztességükkel, vagy éppen ellenkezőleg: azon siránkoznak, hogy nem elegendő mértékben győztesek.

A vesztesek zöme igyekszik talpon maradni. Tudomásul vették, hogy számukra nincs luxusköltekezés, külföldre mászkálás stb. Hétköznapi problémáik kezelésében ezek nem is különösebben izgatják őket.

Most éppen reménykednek: hátha más lesz. Hátha ezután nem fojtanak el felülről csírájában minden pénzkereseti lehetőséget, ahogy az elmúlt néhány évben történt. Hátha végre enyhül a bürokratikus nyomás terhe. Hátha továbbra is életben lehet maradni…

A hétköznapokban nemigen érdekli őket, hogy lesz-e lehetőségük az életben valaha is luxusköltekezésre, vagy külföldi kóválygásra.

Szar a világ, tök a tromf.
A vesztesek nem kuncsorognak segélyért. Nem akarják, hogy a politika bármit is tegyen értük. Csak egyet akarnak: tegye lehetővé, hogy ők tehessenek magukért.

A vadkapitalizmus egyik legvisszataszítóbb rögeszméje a versengés. Mit mond erről a pszichológus?

(Az idézet forrása: ARONSON, Elliot (2002): A társas lény. (Ford. ERŐS, Ferenc) Budapest, KJK - KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 264. oldal)

 

“Úgy tűnik, hogy a mi amerikai kultúránk alapja a versengés: megjutalmazzuk a győzteseket és mellőzzük a veszteseket. Oktatási rendszerünk két évszázada a versengésen és a szelekció törvényén nyugszik. Néhány kivételtől eltekintve gyerekeinket nem arra tanítjuk, hogy szeressék a tanulást, hanem arra, hogy jó osztályzatokat hajszoljanak. Amikor egy neves sportszakíró, Grantland Rice azt mondotta: nem az a fontos, hogy nyerünk vagy vesztünk, hanem az, hogy játsszunk, akkor ezzel nem az amerikai életformát jellemezte, hanem gyógymódot javasolt arra, hogyan lehetne felszámolni a nyereségközpontúságot. Egész kultúránk a győzni akarás őrületében szenved — a bajnoki mérkőzés játékosától, aki könnyekre fakad, amikor a csapata kikap, az egyetemistákig, akik kórusban kiabálják a lelátókon, hogy “mi vagyunk a favorit”; Lyndon Johnson exelnöktől, akinek ítélőképességét minden bizonnyal eltorzította az a gyakran hangoztatott kívánsága, hogy nem ő akar lenni az első olyan amerikai elnök, aki elveszített egy háborút, a harmadik osztályos gyerekig, aki gyűlöli az osztálytársát, mert az jobban szerepelt nála a számtanversenyen. Vince Lombardi, egy neves profi rögbiedző ezt az egész hisztériát egy mondatban foglalta össze: “A győzelem nem a legfontosabb, csak a győzelem a fontos !” Ennek a gondolkodásmódnak az elfogadása azért olyan megdöbbentő, mert az következik belőle, hogy a győzelem mint cél mindenféle eszközt szentesít, amely e célhoz vezet, még a rögbimeccs esetében is, amelyet pedig eredetileg szórakozásnak találtak ki.”

Pontos kórkép.

Nézzük, mit ír még a hogyishívják:

“Nem szorul bizonyításra, hogy ma, Magyarországon erőteljesen jelen van a korrupció. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk vélt, majd bizonyított vagy akár tudott, de (még?) nem bizonyított esetekről.

Korrupció nemcsak nálunk van, hanem mindenütt. Ugyanakkor nagyon eltérő ennek elterjedtségi mértéke, és ezzel arányos a társadalmi megítélés is (nem mindegy, hogy ez része-e a „szokásos üzletmenetnek”, vagy rendkívüli esemény?!).”

Már többször leírtam: véleményem szerint a korrupció nem egyszerűen eltévelyedés, hanem a rendszer integráns része. Retorikai értelemben szabad és demokratikus világunkban ez alakítja a tényleges játékszabályokat, általa jönnek létre a tényleges gazdasági és hatalmi viszonyok.

Egyáltalán nem csodálkozom rajta, ha a szakértők a korrupciós kultúra kifejezést használják.

“A „klasszikus eset”, amikor magáncég korrumpál állami, önkormányzati, hatósági vagy más közpénzt és jogokat osztó szervezetet. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy elég egy kérdés és a rá adott válasz: „Mennyi az árbevételedből az állami, megmondom milyen vagy?!” 5-20 százalékarány teljesen elfogadható, hiszen beesett ilyen megrendelés is, de nem ebből élnek – zöld. 20-50 százalék esetén látszik, hogy igen jelentős, vajon hogyan- sárga. 50-80 százalék esetén (disztingválva, hogy milyen hirtelen lett ennyi, milyen találati aránnyal; hány ügyfélnél, mi a közös bennük, stb.)- általában jogosan gyullad ki a piros lámpa. 80 százalék fölötti állami megrendelés esetén, különösen olyan területen, ahol elvileg másnak is kellhet ilyen szolgáltatás (pl. ügyviteli szoftver, humán tanácsadás), mégis szinte csak ilyen ügyfelek és árbevételek vannak – tuti a villogó (előbb-utóbb valóságos) „kék fény”…”

Hm..

Hm…

“Kerülhető a feltűnés a látszatversenyek révén. Primitív változatban azonos tulajdonú cégek versengenek, de elegánsabb, ha külföldi áttétellel tűzdelten, a kapcsolódás nehezen (át)látható, ám az érdekcsoport azonos. Az újabban kialakuló legszofisztikáltabb módszer, amikor egy átlátható tulajdonú helyi cég a kierőszakolt nyertes – mely cég megvételére azonban a háttérben a szálakat kézben tartó érdekkör előre opciós szerződést kötött…”

Hm…

Hm…

“Közismert, hogy van olyan világcég, amelyik eltérő etikai normák szerint köt üzletet vagy válogat ki kulcsembereket Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában. Itt nálunk – kvázi alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – olyan értékesítési felelőst keresnek (és persze találnak), aki elé ugyanolyan célokat tűznek, vagy olyan iparágban, szegmensben kell „hoznia a számokat bármi áron”, hogy azt csak korrupciós eszközökkel lehet elérni, de létrejön a megegyezés. Az pedig lényegében arról szól, hogyha „ügyes”, akkor jól jár ő is, a vezetés is, a cég is, ha pedig nem (akár azért, mert rosszul intézi a korrupciót, akár azért, mert nem tesz ilyet), akkor ő rosszul jár, a felettesei pedig keresnek mást, hogy az első eset következzék be. „Odahaza” ezt nem mernék megtenni, de nem is lenne szükség rá.”

Remek…

Hm…

Hm…

Miért gondolom azt, hogy ez a rendszer gyógyíthatatlanul beteg?

Bámészkodó időutazó - avagy: miben nem hiszek

2010. április 22., csütörtök

Azt írja a hogyishívják:

http://hvg.hu/Tudomany/20100416_forgetomori_idoutazo_bralorne?s=hk

Egy kanadai virtuális múzeum fotója hatalmas zűrzavart okozott. Sokak szerint az alábbi, 1940 novemberében készült fényképen egy időutazó látható.

Sokak szerint a napszemüveges pali kilóg a korból, minden ízében anakronisztikus, a jövőből (azaz a mi jelenünkből) került oda.

Mások szerint nem is pólót visel, hanem pulóvert, és 1940-ben is mászkáltak a világban ilyen megjelenésű emberek.

Ki-ki döntse el…

A vita eldöntetlen, a kis Bralorne város múzeumának viszont hallatlanul jó reklám.

——-

Hogy állok az időutazással?

A jövőbe történő időutazást lehetetlenségnek tartom mert ebben a pillanatban a jövő még nem létezik.

A múltba történő időutazás azonban szerintem lehetséges.

Sokkal jobban hiszek benne, mint az alábbiakban.

(Felsorolok néhány általam nem elfogadott elméletet, amelyeket a jelenlegi tudományos közmegegyezés különböző mértékben támogat. Talán egyszer majd ezekről is írok egy-egy posztot.)

1. Amerikát kizárólag a Bering-szoros felől népesítették be.

Mesterkélt elméletnek tartom. Igazából azt gondolom, hogy a benépesítés különböző irányokból történt. Sőt: szerintem Kr.e. 15 000 előtt is volt ember az Újvilágban.

——-
2. Az Íliász embereszménye Akhilleusz.

A becsületes trójaiakkal szemben a kicsinyes és aljas görögök rajza iszonyatosan erős kontraszt. Akárki volt Homérosz: a trójaiakkal rokonszenvezett. Ez már a második énekben teljesen világos. A sok isteni származású hős ellenében Hektór tíz éve védi a várost. Több, mint ötvenszeres túlerővel szemben.

Hektór halála botrány, nem válik Akhilleusz dicsőségére. Péleusz fia egy terminátor. A Szkamandrosz partján a fegyvertelen trójai fiatalok lemészárlása az eposz legundorítóbb jelenetsora.

Ő lenne az eszményi hős?

Ugyan, kérem…

Ha viszont Hektórt tekintjük eszményképnek, a két eposz embereszménye már nem is áll egymástól annyira távol, és akkor a homéroszi kérdés…

—-

3. Hogy Zrínyi Ilona 1643-ban született volna, mint azt Horváth Mihály állítja

Nagy László elképzelésével értek egyet.

A születési éve: 1652

Tizennégy éves korában ment férjhez először.

Persze, a második férjénél sem lehetett annyival öregebb, mint ami az irodalomban közhellyé vált.

——-

4. Hogy Petőfi Kiskőrösön született.

Úgy gondolom, a költő tudta jól.

A születési helye valójában: Kiskunfélegyháza.

——-

5. Hogy a Fehéregyháza és Héjasfalva között talált, báró Heydte ezredes, osztrák hadbiztos által leírt magányos holttest Petőfi lett volna.
Magam Pap Lajos alezredes véleményét fogadom el. Pap alezredes volt a segesvári csatában Bem vezérkari főnöke.

Petőfi Sándor a Monasztéria oldalában esett el - harcolva. Teteme a nagy tömegsírban nyugszik, ahol sohasem keresték…

—-

Mára talán ennyi elég is…

Hm… Hm… - 1.

2010. február 2., kedd

“Köszönöm annak a két személynek, aki megtapsolt!” - mondta Nicolas Sarkozy Davosban, miután alaposan beolvasott a bankároknak.

A gazdasági válságról azt mondta, hogy az valójában a globalizáció válságát jelenti, amelyet alapvetően a pénzügyi kapitalizmus okozott, és amely bármikor megismétlődhet, ha nem sikerül új, mindenki által elfogadott erkölcsi alapokra helyezni a pénzügyi rendszer működését.

(Jó arra gondolni, hogy ez egy politikusnak is eszébe jut, és már el is mondja.)

“Ártalmasan a túlságosan magas vezetői jövedelmek. A közvélemény immár nem fogadja el a meg nem érdemelt fizetéseket. Amikor egyesek minden lépéssel milliókat keresnek, ott már nem lehet piacgazdaságról beszélni”.

(Szerettem volna közben látni a zordonan duzzogó globalizált pofikájukat.)

“A feladata nem a spekuláció, hanem az, hogy felmérjék a hitelek kockázatát és finanszírozzák a reálgazdaságot. A gazdasági válság azért következhetett be, mert a bankárok nem végezték rendesen a dolgukat.”

“Eddig az ember szolgálta a kapitalizmust. A XXI. század kérdése: szolgálhatja-e a kapitalizmus az embert?”
—-

Hm…

Hm..

Hm… Hm..

Lehet benne valami.

Fekete hóesés - III.

2009. október 25., vasárnap

Úgy tűnik, a rendszer nem hagyja publikálni a teljes posztot.

Hát akkor részletekben:

——-

E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta meg a vadkan-hipotézist.

Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:

“E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.”

Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.
———-

Más oka lehet? Mégis valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?

???????????????????

———-

Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett “magasabb érdek” szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.

Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe. Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti “segítsége” még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.

Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága. Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért “nem volt reálpolitikus”. (Utóbbi jelzőről és értelmezéseiről később még szó lesz.)

Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:

“Ne bántsd a magyart!”

————

Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához) http://www.itk.iti.mta.hu/1999-34/nemethsk.htm)

Térjünk vissza Zrínyi halálának körülményeihez.

“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük”

“a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”

Nézzük:

Lippay György kancellár, esztergomi érsek - aki Zrínyit elütötte a nádorjelöltségtől - egyenesen azt írta a velencei követnek, hogy:

“Zrínyi halála elő volt készítve:”

Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.

A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.

A haldokló Zrínyi neki és a szintén jelen lévő Guzics Miklósnak mondta el végakarata szóbeli kiegészítéseként: minden csáktornyai ingó és ingatlan vagyona a várnéppel és a szolgákkal együtt az özvegyet, Löbl Mária Zsófiát illeti.

(Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam . szám)

Forstall legalább annyira szemtanúnak tekintendő, mint Bethlen Miklós,valamiért azonban róla sokkal kevesebb szó esik.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.

1665-ben (egy évvel Zrínyi halála után) azt írta Forstall Zrínyi Miklós haláláról:

„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton) következett be; a szinopszis végén viszont: „in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által) történt.

A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:

“Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta…”

“Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”

————-

Galeazzo Qualdo Proirato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:

“Morto il Conte Nicolo l’anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d’archibuggio sotto l’occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa.”

Nem vadkan által…

Puskalövés által…

———-

Úgy gondolom, az eddig elmondottak már elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett nézeteket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel.

Jöjjön a legfőbb szemtanú:

Bethlen Miklós Zrínyi haláláról a következőket jegyezte fel:

———

”Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk, paripát adatott [ti. Zrínyi] mindenkor alám. 18. novembris erdei disznókra menénk, ebéd után hintón, volt ugyan paripa is, Vitnyédi az első, én a hátsó ülésben, bal s ő jobb felől ültünk csak hárman; egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, nem tudván ő, hogy három óra múlva meghal, talán cygnea cantiója [hattyúdala] helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt; találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica [alkalmazd] Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.
No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes [szíjjal lábra kötött] bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövének egyet a szállónál, s vége lőn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennők, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni vele: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, ti. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, Paka után nyargala; egy sabaudus [savoyai], Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe befuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala… Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírit feleségének, de én mint új, esmeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelől eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon fehér bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt bújában. Így lőn vége Zríni Miklósnak.”

———-

Figyelmesen olvastuk?

A Póka nevű vadász horvátul mond valamit Zrínyinek; aki maradásra kéri a többieket, mondván: csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Vajon Bethlen értette is amit Póka horvátul mondott (vagy suttogott), vagy csak a későbbiek alapján következtette?

Miért akarta Zrínyi, hogy az összes kísérője maradjon és várjon rá?
“Csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Mit mondhatott “az a bolond?”

Valóban egy sebzett vadkanról hozott hírt? Ezt mondta? Vagy valami mást?

Zrínyi Bethlen szövege szerint aznap már lőtt egy vadkant. Vajon Csáktornyán az lehetett a szokás, hogy minden sebzett vadkant az úr maga vesz űzőbe? Ez nem a vadászok feladata volt?

Annyian elmentek már emellett a motívum mellett, nem rejlik benne mégis valami? Nem szokatlan, hogy a vadászat befejeztével egy grófot vadkan ürügyével csalnak vissza az erdőbe?

Bevallom, számomra az egész történetben ez az egyik leginkább nyugtalanító motívum.

Azt tudjuk, mit hittek a többiek, hová ment uruk, azt azonban nem, mit gondolt maga Zrínyi. Valóban abban a tudatban lovagolt vissza az erdőbe, hogy egy sebesült vadkant fog elejteni?

——-

Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyet Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.

A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.

1. A legkedveltebb módszer

Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is.

Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem. Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százezreivel, akik egy pillanat alatt csevapcsicsát csinálnának a merénylőkből.

Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.

2. Ha az első módszer nem működik.

Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.

Olvassuk el még egyszer Bethlen szövegét - ennek figyelembe vételével.

————

Figyeltük a sorrendet? Elöl lovagol Póka. Utána Zrínyi. Harmadiknak az ismeretlen szavoyai: Majláni, Migliani stb; aki állítólag aznap érkezett a postakocsival. Erre nem találtam egyéb bizonyítékot, de hogy a postakocsi aznap délelőtt érkezett meg Csáktornyára: tény.

Mi mindent és ki mindenkit hozhat egy postakocsi?

Szóval: Póka, Zrínyi, Migliani. Ebben a sorrendben. A többiek - Bethlen szerint - “nyargalának utána” - ami azt jelentheti, hogy néhány pillanatnyi késéssel követték a három lovast. Ami azt is feltételezi: nem voltak velük szemkontaktusban, és csak a zaj nyomán akarták megtalálni őket. Feltétlenül így kellett lennie, hiszen a döntő eseménysort nem látták. Nem szemtanúk.

———-

Elöl lovagol Póka. Vadász. A lovasok közül valószínűleg az egyetlen, aki komoly helyismerettel rendelkezik. Talán ezért van szükség a szolgálataira. Mailani vagy Migliani nyilvánvalóan idegen.

Kik követik őket? Két inas és egy lovász. Egyik sem katona, és nem is nemes. Utóbbiak valószínűleg tartották magukat Zrínyi tilalmához; ez a három ember azonban nem akart elszakadni az úrtól.

———-

“Egyszer csak” - ez lehet néhány perc, vagy akár egy teljes negyedóra - érkezik Guzics. “Hamar a hintót, oda az úr!”

Utána hintóval, gyalog, mindenki rohan “a sűrűbe”.

Zrínyit a földön fekve találják, a pulzusa még gyengén ver, de állapota reménytelen.
“de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Mi történt?

———-

A továbbiakat senki sem látta. Mindenre, ami ezután következik - Zrínyi halálára - a “Mailáni így beszélte” formula érvényes.

Beszéle pedig imígyen:

hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

Rendkívül érdekes olvasmány. Az egész azt sugallja, hogy az elbeszélő szintén nem szemtanú, az eseménynek nem részese, bármi történt, Zrínyi és Póka kettesben voltak.

Talán az sem érdektelen, milyen nyelven mondja. A sok nyelvet értő Bethlennek fel sem tűnik ez a szempont. Bizonyára nem horvátul és nem magyarul. Vagyis: valószínűleg nem olyan nyelven, amit Póka is érthetett. Zrínyi környezetében tudtak latinul, olaszul és németül. Mailani-Migliani ezek közül bármelyiken elmondhatta a beszámolóját.

Mi is mind a szavoyai? Határozottan az a benyomásom, hogy itt egy minden hájjal megkent, ravasz gazember elbeszélését hallom, aki már az esetleges vizsgálatra készül, és aki szinte szuggerálni akarja, hogy neki semmi köze a gróf halálához.

Van ám azért ennek az elbeszélésnek gyönge pontja, nem is egy.

————-

1. Többes számban beszél

“míg ők a lovakat kötözték”

“hallják a jajszót

Alibit biztosít magának, hiszen ő “a lovakat kötözte”, ráadásul nem is volt egyedül. Ugyan ki lehetett vele?

Ezek szerint Zrínyi és Póka (Paka) lóról szálltak, és gyalog mentek a sűrűbe, a vérnyomon (a disznó vérin). Utána hallották Póka kiáltozását.

Amikor a helyszínre érkeztek: ” Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán;”.

Következik az egyik legfontosabb momentum: “ő hozzálő, elfut a kan”.

Kiváló indok, ha esetleg megnéznék, hogy miért volt kilőve Mailáni-Migliani puskája.

De az is érdekes, hogy a feltehetően többször is megsebesített, sok vért veszített, feldühödött kan - fogja magát és elszalad.

A kan megtette kötelességét, a kan mehet.

Nem is hallunk többet róla.

————

A következő hosszú mondat - egyszerűen elképesztő. Van-e tapasztalt nyomozótiszt, aki elhinné?

az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”

A sebesült Zrínyi felkel. Nem, kérem, itt nem történt gyilkossági kísérlet, szeretném tisztességes végszóval befejezni.

“rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó.”

Ezek szerint ezt a rossz értelemben véve terjengős és teátrális színpadi replikát Zrínyi átdöfött nyakkal mondta el…

Megint mire jó: felmenti az esetleges gyilkosokat a gaztett vádja alól.

Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

A két derék irgalmas szamaritánus mindent megtett hát. De mennyi ideig tartott mindez?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Fekete hóesés - II.

2009. október 25., vasárnap

Eljött az ideje, hogy összefoglaljam esszésorozatom legfontosabb kérdéseit.

Mi az oka annak, hogy Grandpierre K. Endre kiváló könyvének (igen hathatós) segítségével foglalkozom Zrínyi halálának körülményeivel?

Már említettem, hogy a vadkan-verzióval kapcsolatban erős kételyeim vannak. Ezt előre bocsátva, és ezzel együtt kérdéseim a következők:

1. Mit tudunk valójában Zrínyi Miklós haláláról?

2. Mi az oka annak, hogy bizonyos történet-és irodalomtudományi körök makacsul ragaszkodnak a vadkan meséjéhez?

Nem tartom valószínűnek, hogy a 345 évvel ezelőtti események feltárása még mindig olyan erőteljes és konkrét politikai, gazdasági, maffiás (ami gyakran első kettő szintézise) érdekeket sértene, amelyek még mindig az igazság útjában állnának.

———
Puszta kényelemszeretetből történne? Sok szerző megszokta, hogy tizenöt forrásmunka alapján összetákol egy tizenhatodikat, és nem szeret eltérni a már megszokott állításoktól?

Nem valószínű. Ugyanilyen kényelmes - ha nem még kényelmesebb - volna egyszerűen azt mondani, hogy “halálának körülményei tisztázatlanok” vagy “gyanúsak” és nem foglalkozni a vadkan-verzióval.

———-

Esetleg valami rosszul értelmezett tekintélyelv generálja? Valami félelmetes főnök a háttérben, aki veszélyeztetné a karriert?

Tudjuk, hogy a tudomány jórészt úgy működik - különösen a társadalomtudományok esetében - hogy az új nézeteknek meg kell várniuk, amíg kihalnak a régi eszmék képviselői. Ilyesmi lappang a háttérben?

Aligha. Az a nézet, hogy Zrínyi Miklós halálát gyilkosság okozta, a magyar tudomány berkeiben már egyáltalán nem számít forradalmi hatású új eszmének.

A XIX. század második felében már polgárjogot nyert egyszer a gyilkosság teóriája. Éppen Ferenc József uralkodása idején, ami egyúttal azt a nézetet is megdönti, hogy valamely máig fennálló Habsburg-érdek rejlene a háttérben.

E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta meg a vadkan-hipotézist.

Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:

“E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.”

Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.
———-

Más oka lehet? Mégis valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?

???????????????????

———-

Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett “magasabb érdek” szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.

Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe. Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti “segítsége” még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.

Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága. Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért “nem volt reálpolitikus”. (Utóbbi jelzőről és értelmezéseiről később még szó lesz.)

Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:

“Ne bántsd a magyart!”

————

Hogy Zrínyi halálával valami nem volt rendben, a kortársak is érezték. Gyorsan elindultak a mendemondák. Olyan áradó bőségben, hogy arról tanulmányt is érdemes írni - ahogy Németh S. Katalin tette az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain (EGY LEGENDA OLDALÁGAI (Adalékok Zrínyi halálának korabeli visszhangjához) http://www.itk.iti.mta.hu/1999-34/nemethsk.htm)

Térjünk vissza Zrínyi halálának körülményeihez.


“Halálának körülményeit elég pontosan ismerjük”

“a Zrínyi haláláról tudósító levelek pedig a leghalványabb célzást sem tesznek esetleges gyilkosságra.”

Nézzük:

Lippay György kancellár, esztergomi érsek - aki Zrínyit elütötte a nádorjelöltségtől - egyenesen azt írta a velencei követnek, hogy:

“Zrínyi halála elő volt készítve:”

http://mek.niif.hu/05700/05776/html/images/fff3236.jpg
Lippay György érsek

Mit értett ez alatt? Valószínűleg nem azt, hogy a felügyelete alatt idomították a vadkant.

A Zrínyi család történetírója, Forstall Márk lényegesen jobb helyzetben lehetett információszerzés tekintetében, mint a mai történészek. A szemtanúk egy részét személyesen ismerte, beszélhetett velük. 1663 óta Csáktornyán tartózkodott, a család történetét Zrínyi Miklós megbízásából kezdte írni, a költő halála utána pedig Zrínyi özvegye Löbl Mária Zsófia szolgálatában folytatta.

A haldokló Zrínyi neki és a szintén jelen lévő Guzics Miklósnak mondta el végakarata szóbeli kiegészítéseként: minden csáktornyai ingó és ingatlan vagyona a várnéppel és a szolgákkal együtt az özvegyet, Löbl Mária Zsófiát illeti.

(Irodalomtörténeti Közlemények 200 . C9,,. évfolyam . szám)

Forstall legalább annyira szemtanúnak tekintendő, mint Bethlen Miklós,valamiért azonban róla sokkal kevesebb szó esik.
Stemmatographia familiae Zrinianae című művében több helyütt is szó esik a költő és hadvezér haláláról.

1665-ben (egy évvel Zrínyi halála után) azt írta Forstall Zrínyi Miklós haláláról:

„ab apro, certe in aprorum venatione” (vadkan által, de legalábbis vaddisznó-vadászaton) következett be; a szinopszis végén viszont: „in aprorum venatione, incertum an apro” (vaddisznó-vadászaton, de kétséges, hogy vajon vadkan által) történt.

A haláleset konkrét leírásánál viszont ilyen mondatokat vetett papírra Forstall:

“Senki sincs, aki a gyászesetet a vadkannal látta…”

“Sebe a szeme alatt még a tapasztalatlanoknál is gyanút keltett, hogy golyótól ered.”

————-

Galeazzo Qualdo Proirato olasz származású történetíró tíz évvel Zrínyi halála után megjelent Historia di Leopoldo Ceasare in Vienna című művének harmadik kötetében a korábbiakhoz képest igen érdekes változtatást ejtett; a második kötetben közölt vadkan-verzió helyett a következőket írta:

“Morto il Conte Nicolo l’anno 1664 mentre si trovava alla caccia, non gia ucciso da un cinghiale, come se ne sparse la fama, ma da un colpo d’archibuggio sotto l’occhio, la cui palla se gli trovo poi nella testa.”

Nem vadkan által…

Puskalövés által…

———-

Úgy gondolom, az eddig elmondottak már elég meggyőzően cáfolják a fentebb említett nézeteket, amelyek szerint Zrínyi halála jól ismert, komoly kétely vele kapcsolatban nem merült fel.

Jöjjön a legfőbb szemtanú:

Bethlen Miklós Zrínyi haláláról a következőket jegyezte fel:

———

”Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk, paripát adatott [ti. Zrínyi] mindenkor alám. 18. novembris erdei disznókra menénk, ebéd után hintón, volt ugyan paripa is, Vitnyédi az első, én a hátsó ülésben, bal s ő jobb felől ültünk csak hárman; egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, nem tudván ő, hogy három óra múlva meghal, talán cygnea cantiója [hattyúdala] helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt; találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék én ennél is rosszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica [alkalmazd] Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.
No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes [szíjjal lábra kötött] bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint löve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövének egyet a szállónál, s vége lőn a vadászatnak. Kisereglénk a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennők, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nekünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni vele: öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uraimékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, ti. Paka, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa, Paka után nyargala; egy sabaudus [savoyai], Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat, és osztán gyalog a sűrűbe befuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala… Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírit feleségének, de én mint új, esmeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelől eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon fehér bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt bújában. Így lőn vége Zríni Miklósnak.”

———-

Figyelmesen olvastuk?

A Póka nevű vadász horvátul mond valamit Zrínyinek; aki maradásra kéri a többieket, mondván: csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Vajon Bethlen értette is amit Póka horvátul mondott (vagy suttogott), vagy csak a későbbiek alapján következtette?

Miért akarta Zrínyi, hogy az összes kísérője maradjon és várjon rá?
“Csak meglátom, mit mond ez a bolond”.

Mit mondhatott “az a bolond?”

Valóban egy sebzett vadkanról hozott hírt? Ezt mondta? Vagy valami mást?

Zrínyi Bethlen szövege szerint aznap már lőtt egy vadkant. Vajon Csáktornyán az lehetett a szokás, hogy minden sebzett vadkant az úr maga vesz űzőbe? Ez nem a vadászok feladata volt?

Annyian elmentek már emellett a motívum mellett, nem rejlik benne mégis valami? Nem szokatlan, hogy a vadászat befejeztével egy grófot vadkan ürügyével csalnak vissza az erdőbe?

Bevallom, számomra az egész történetben ez az egyik leginkább nyugtalanító motívum.

Azt tudjuk, mit hittek a többiek, hová ment uruk, azt azonban nem, mit gondolt maga Zrínyi. Valóban abban a tudatban lovagolt vissza az erdőbe, hogy egy sebesült vadkant fog elejteni?

——-

Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyet Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.

A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.

1. A legkedveltebb módszer

Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is.

Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem. Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százezreivel, akik egy pillanat alatt csevapcsicsát csinálnának a merénylőkből.

Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.

2. Ha az első módszer nem működik.

Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.

Olvassuk el még egyszer Bethlen szövegét - ennek figyelembe vételével.

————

Figyeltük a sorrendet? Elöl lovagol Póka. Utána Zrínyi. Harmadiknak az ismeretlen szavoyai: Majláni, Migliani stb; aki állítólag aznap érkezett a postakocsival. Erre nem találtam egyéb bizonyítékot, de hogy a postakocsi aznap délelőtt érkezett meg Csáktornyára: tény.

Mi mindent és ki mindenkit hozhat egy postakocsi?

Szóval: Póka, Zrínyi, Migliani. Ebben a sorrendben. A többiek - Bethlen szerint - “nyargalának utána” - ami azt jelentheti, hogy néhány pillanatnyi késéssel követték a három lovast. Ami azt is feltételezi: nem voltak velük szemkontaktusban, és csak a zaj nyomán akarták megtalálni őket. Feltétlenül így kellett lennie, hiszen a döntő eseménysort nem látták. Nem szemtanúk.

———-

Elöl lovagol Póka. Vadász. A lovasok közül valószínűleg az egyetlen, aki komoly helyismerettel rendelkezik. Talán ezért van szükség a szolgálataira. Mailani vagy Migliani nyilvánvalóan idegen.

Kik követik őket? Két inas és egy lovász. Egyik sem katona, és nem is nemes. Utóbbiak valószínűleg tartották magukat Zrínyi tilalmához; ez a három ember azonban nem akart elszakadni az úrtól.

———-

“Egyszer csak” - ez lehet néhány perc, vagy akár egy teljes negyedóra - érkezik Guzics. “Hamar a hintót, oda az úr!”

Utána hintóval, gyalog, mindenki rohan “a sűrűbe”.

_zrinyi_miklos_lovas_szobra_2.jpg" height="308" width="410"/> Zrínyit a földön fekve találják, a pulzusa még gyengén ver, de állapota reménytelen.
“de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Mi történt?

———-

A továbbiakat senki sem látta. Mindenre, ami ezután következik - Zrínyi halálára - a “Mailáni így beszélte” formula érvényes.

Beszéle pedig imígyen:

hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka a horgos fán, az úr arccal földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebébe), állítsátok a sebnek vérét vele, az arra igen jó. Eléggé megpróbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, azután hanyatt fekünni, végre csak meg kellett halni, mert a fején három seb vala…”

Rendkívül érdekes olvasmány. Az egész azt sugallja, hogy az elbeszélő szintén nem szemtanú, az eseménynek nem részese, bármi történt, Zrínyi és Póka kettesben voltak.

Talán az sem érdektelen, milyen nyelven mondja.

Hogy ne legyünk a bunkók országa - II.

2009. július 17., péntek

A TANÁRI LÉT DRÁMÁJA

————-

Valamikor a hatvanas évek közepén a vidéki kisváros köztiszteletben álló középiskolai tanára vadonatúj Wartburgjával megállt az iskola előtt. Az őt köszöntő ismerősek egyike nem titkolta örömét; lám, mégis futja autóra a tanári fizetésből.

 

- Kikérem magamnak! - volt a válasz. - Tisztességes tanárember vagyok: nyertem!

————————————-

 

A köztudat már akkor is érzékelte a tanári pálya abszurditását:

Tekintsd hivatásnak.

Áldozd fel rá minden ráérő idődet.

Tedd a kötelességedet szívvel-lélekkel

Viseld el és teljesítsd a nyakadba zúdított újabb és újabb feladatokat,.

Lépj tiszta lelkiismerettel nap mint nap a tanítványaid elé.

——————-

 

Ne törődj vele, ha a különféle entellektüel-körök nem igazán vesznek értelmiségi-számba.

Ritkán szoktál a szabadságról elmélkedni, hiszen éled vagy élni szeretnéd.

A lét értelmetlenségéről folyó fecsegést elengeded a füled mellett, mert élni és dolgozni akaró nemzedékeket nevelsz; a te munkádban valahol több a perspektíva - ha nem is önmagad számára.

————————-

 

Nem termelsz közvetlen nyereséget

Nem javítod az export-statisztikákat.

Jól megérdemelt szabadságodat ritkán töltöd Dubaiban vagy a Bahamákon;.

Nem kérték tanácsaidat sem a régi ügyeletes-patriarchális-mindentudó gazdasági nagymogulok, sem öltönyös-nagytudású utódaik.

Csak az élet állna meg nélküled.

———————-

Tűrd el, ha a munkádat olyanok szapulják, akik nem tudják, mit beszélnek; és mindig “felülről”, valami “magától értetődő” fölénytől vezéreltetve: a

- a miniszter munkaerkölcsre tanít;

- a politikai géniusz sokallja a szabadságodat;

- a gazdasági nagyokos leépítene;

- a közigazgatási zseni szerint csak heti húsz órát dolgozol;

- a banális közhelyeit mesterséges nyelvi ködösítés ammóniafelhőjébe burkoló író korszerűtlennek tart;

Te mégiscsak itt, ezen a bolygón élsz és mégiscsak te mész be a harminc vagy negyvenakárhány fős osztályokba, mert a többi felsorolt erre nem alkalmas.

———————-

 

Tűrd el, ha a munkádért cserébe maradékelvből kapsz maradék-megbecsülést; ha a törvény által biztosított jogaidat a törvényhozók se tartják tiszteletben;

és fő abszurditásként - amellett, hogy minden idődet és energiádat a tanításnak szenteled, ahogy elvárják - tartsd magad testi-lelki egészségben, őrizd meg munkaképességedet, s ennek érdekében teremts a magad és családod számára a nevetséges fizetésedet “valamiből” és “valahonnan” kiegészítve nem-maradék egzisztenciát.

—————

 

A pedagógus élete olyan abszurd dráma, amely nem valamiféle elvont helyszínen, hanem a szemünk előtt zajlik. Túltesz Beckett minden elkeserítő helyzetén, Ionesco minden misztifikációján, Pinter összes trágárságán. Mert itt nincs végső összeomlás, nincs “lét értelmetlensége”; itt a szereplők újra és újra felállnak, újra és újra hitet, emberséget, lelkierőt merítenek ki tudja milyen tartalékból, és rendületlenül teszik a dolgukat tovább.

—————————-

Teljes személyiséggel vesznek részt a munkában, fittyet hánynak minden elidegenedésnek, identitásproblémának, kotyonfittynek, - és azért sem dehumanizálódnak.

———————-

A pedagógus bizony “egzisztenciálé”, eredendő fenoménként “a jelenvalólét pozitív szerkezetéhez tartozik”, de sohasem “akárki”, kedves filozófusok.

—————-

 

Sohasem “középkorú asszony”, “idősebb férfi”; még csak nem is pusztán “tanárnő”, vagy “tanár”, kedves drámaírók; hanem mindenkor néven nevezett személyiség, aki éppen személyes egyediségétől és őszinte érzelmi részvételétől hiteles.

——————-

A pedagógust magára hagyó politika, gazdaság és kultúra hitelét veszítette, a pedagógus hiteles maradt.

——————-

Paradoxon, de épp attól fokozottan hiteles, ami körülveszi. Fokozottan hiteles a felületesen készülő is, az anyagot rosszul tudó is, a pusztán csak érdemjegyet osztogató is, a gyerekekkel bánni nem tudó is, a nyakra-főre buktató is, a gyerekeket a “képességek” szuperdeterminált kasztrendszerébe gyömöszölő is.

Mert még ezek is ezerszer jobban teljesítik emberi-erkölcsi és értelmiségi kötelességeiket, mint a csüggedés prófétái, prókátorai és vámszedői.

Mert egyedül ők szegülnek szembe az intellektuális világvégével hittel és tettekkel - bármit talált ki Kott, bármit írt Beckett, bármit rendezett Brook, bármit mondott Fukuyama; a szellemi lét általuk megy tovább.

——————

Ebben a helyzetben az ismeretet és az erkölcsöt továbbadni, a gyereket a felnőtt életre felkészíteni, emberi tartással felvértezni: egyszóval tanítani; maga a TETT, a drámai értelemben vett CSELEKVÉS.

A filozófiától és az értelmiségtől való több évtizedes teljes magukrahagyatottságukban tragikus pátoszt is láthatnánk; hiszen nagyon is felmagasítja és felmagasztosítja őket a mindennapi és filozófiai értelemben egyaránt abszurd helyzetben vállalt felelősség, hogy csodálatra méltóan kitartanak a jelen “belevetettségében”, miközben kezük a jövő ütőerét tapintja.

Anyagi, erkölcsi, kulturális és filozófiai magukra hagyatottságban. Puszta létezésükkel megcáfolva minden válságfilozófiát.

—————-

Nélkülük ma nem beszélhetnénk XXI. századról.

Ők biztosították azt a folytonosságot, ami a XXI. századhoz kellett. Mindvégig anyagi, erkölcsi kulturális és filozófiai magukrahagyatottságban.

Ezért a pedagógusnak mindenre van mentsége. Van mentsége a felületesen készülőnek is, az anyagot rosszul tudónak is, a pusztán csak érdemjegyet osztogatónak is, a gyerekekkel bánni nem tudónak is, a nyakra-főre buktatónak is, a gyerekeket a “képességek” szuperdeterminált kasztrendszerébe gyömöszölőnek is.

A pedagógusnak ebben a helyzetben mindenre van mentsége. A lét és az élet értelmetlenségét hirdető doktrínáknak és “művészi” produktumoknak azonban nincs.

Pedagógiai lomtár - Avagy: miért nem adaptálható? - I.

2009. június 12., péntek

Különböző korok színjátszása nem feleltethető meg egymásnak és nem rekonstruálható. Ma Garrick játékát ripacskodásnak éreznénk - és az is volna, mert a kornak nem felelne meg. Különböző korok színjátszása más és más, a konkrét eljárások nem érthetők egy más kor számára - bár a színjáték elvei közel azonosak.

A pedagógiai gyakorlat sokban hasonló ehhez. A sorozat történetei régi idők pedagógusairól szólnak. A közös bennük: az általuk adott helyzetben alkalmazott, akkor kiválónak tekintett konkrét eljárás ma alkalmazhatatlan, használhatatlan, vagy éppenséggel dilettáns - sőt katasztrofális lenne.
Nem pedagógiai mítoszok lerombolásának szándékával írom.

Mi más ma?

Mi miért alkalmazható, és mi miért nem?

(A mai pedagógiai elméletben is sok ám a naivitás - állami és minisztériumi szinten különösen.)

———————————-

A nagykőrösi református gimnáziumban történt, Arany János professzor órája előtt. A kárvallott, Ágai Adolf jegyezte fel.

A fiúk közül néhányan akkor jöttek rá, hogy a társuk - zsidó. Amúgy is felbolygatta már valami a kedélyeket, szó szót követett; a vég öt-hat markos fickó verni kezdte - Ágait.

Ekkor lépett be Arany professzor úr.

Észrevette, hogy mi történik, mire - szó nélkül sarkon fordult és távozott.

- Nem tanítok olyan osztályt, ahol valakit a vallása miatt bántanak!” - üzente.

Ettől kezdve valóban nem tartott órát.

Az osztály küldöttséget menesztett hozzá. Arany kitartott, csak akkor folytatta munkáját az osztályban, amikor a gyerekek tisztességgel kibékültek.

————————-

Akkor kiváló megoldás volt, mindenki magasztalja érte.

Ma miért ijesztően rossz?

Szőke nő zűrben az űrben -X.

2009. június 8., hétfő

TIZEDIK RÉSZ

(Íródott Nyuzga javaslatára)

Döbbenten meredtek a képernyőre.

- Nelson-osztályú csatahajó? – bámult Morgensohn. – Hiszen azokat egytől egyig szétbontották! Hogy’ kerülhetne ide egy Nelson-osztályú csatahajó?

- Maradt belőlük néhány. – nyögte Boyar. – Sok helyen hallottam, hogy nem mindet bontották szét.

- De hát kik? A szövetségi haderő már nem létezik.

- Mit tudom én!

Karen indulatosan vágott közbe:

- Létezik a csatahajó, és itt van! Mit tegyünk? – a panoráma-képernyőre mutatott.

A képernyőt teljesen betöltötte a gigászi hadihajó. A látványtól mindenki hátrahőkölt.

- Hát ez jókora. – jegyezte meg Boyar.

- Huszonnégyezer főnyi személyzettel repült mindegyik. – mormogta Morgensohn. – Ebből ugyan nyolcezer deszantkatona volt, de a többi az űrhajó működtetéséhez kellett. A fegyverrendszereket minden váltásban kétezer fő kezelte.

- Honnan tudja ezt? – nézett rá Boyar.

- Vajon melyik lehet ez a csatahajó? Nem látják a nevét?

- Miért fontos az? Nem mindegy, melyik?

- Néhány hajóról hallottam már. – felelte Morgensohn. Pár pillanatig gondolkodott, aztán még hozzátette: - A háború utáni sorsukat is ismerem.

Karen a vezérlőpulthoz ült, Boyar a csatahajót vizslatta.

- Látszik a hajó neve?

- Hol kell lennie?

- Hatalmas betűkkel a szövetségi címer alatt. A hajó mindkét oldalán.

- Szövetségi címer már nincs!

- Sejthettem volna. Hagyja a csudába!

- De a név mégis megvan!

- Halljam!

- BB-58 UNS Rodney.

Morgensohn némileg zavartan nézett maga elé.

- Mondom: BB-58 UNS Rodney. – ismételte a másik.

- Sose hallottam erről a hajóról. – vallotta be az ügyvéd.

Karen a fejét csóválta.

- Hihetetlen. – jegyezte meg. – Hihetetlen, milyen jól elbeszélget két férfi holmi fegyveres űrmasinák neveiről, miközben az egyik éppen arra készül, hogy ripityára lőjön, vagy fogságba ejtsen bennünket.

Ebben a pillanatban hatalmasat rándult a hajó. Mindannyian előrebuktak, de még idejében sikerült megkapaszkodniuk.

Hatalmasat rándult a hajó újra. Aztán még egyszer. Boyar csúnyán beverte valamibe a fejét, de továbbra is erősen kapaszkodott a rögzített fotel karfájába. Karen is megbotlott, de csak a parancsnok öblös karosszékébe esett.

Morgensohn járt a legrosszabbul. Orra esett, és kétségbeesetten üvöltve szánkázott fejjel a szemközti fal felé, de mielőtt becsapódott volna, az újabb rántás visszadobta, és a vezérlőpult párnázott részén huppant.

Amikor a hajó egyenesbe állt, mindannyian kiegyenesedtek. Morgensohn a képernyő felé bökött.

A csatahajó eltűnt.

Karen értette meg.

- Figyeljenek ide! – intett a férfiaknak. – Akárki irányítja a hajónkat, nem akar találkozni a csatahajóval.

- Miért nem? – nyögte fejét tapogatva az ügyvéd.

- Mert éppen menekülünk előle, maga ló! – dörmögte Boyar.

- És sikerülni fog?

Hallgattak. Bárki is ül amellett a másik számítógép mellett, jobb lesz, ha felköti a fehérneműt.

- Egyébként tudnánk védekezni? – kérdezte Boyar.

Morgensohn kezdett magához térni. A másik férfi kérdésére gúnyosan elmosolyodott:

- A maga fegyverével? Úgy érzi, hatásos? – hogy Boyar nem válaszolt, folytatta: - Ez a csatahajó a jelenlegi egész űrflottát percek alatt képes lenne hamuvá égetni, azok pedig semmit sem tudnának tenni ellene akkor sem, ha tökéletesen szétbontakoznának.

Hallgattak.

- Biztos benne? – kérdezte aztán Karen.

- Miben? Hogy a csatahajó legyőzné az űrflottát? Száz százalékig biztos vagyok. Tudja, milyen félelmetes fegyverarzenáljuk van ezeknek a gigantikus bestiáknak?

- Ennek is?

- Mi az, hogy ennek is? mit tudhat erről egy nő?

- Azt mondta, több ezer ember kell a fegyvereik kezeléséhez. Azon ott, amelyik az előbb felbukkant, több ezer kiképzett katonai technikus szolgál? Biztosak lehetünk ebben? Minden fegyvere működőképes? Van elég lőszere és energiája?

- Az ám! – vágta rá Boyar. – Kislány maga nem is olyan hülye, mint a szőke nők általában! Lehet, ügyvédkém, hogy ez a fene nagy teknő csupán gigászi blöff!

- Egyébként van fegyverünk? – kérdezte néhány pillanattal később az ügyvéd.

Boyar a fejét ingatta:

- Nincs. A fegyverkezelők harcálláspontjai megvannak, de szerintem nincs beszerelve semmiféle fegyver! Kínaiak! – megvetően elhúzta a száját. – Nem tudták lekoppintani a fegyverrendszereket, elkérni túl büszkék, ellopni ügyetlenek, megvásárolni fösvények.

Közben a hajó helyzete stabilizálódni látszott. Megszólalt a hangszóró:

Hatvan másodperc a térugrásig!

- Térugrás? – kérdezte Morgensohn. – Hová térugrunk?

- Kérdezze meg a géptől!

- De mégis, hová? Értem, hogy menekülünk a csatahajó elől, de hová?

- Jobb, ha gyorsan beszíjazza magát.

Már mind a hárman a kábítószékekben ültek, amikor furcsa, roppanásszerű hangok hallatszottak. Egyikük sem tudta mire vélni.

Percekig várakoztak, de mivel sem kábítás, sem térugrás nem történt, kimásztak, és visszamentek a vezérlőbe.

- Vajon blöff volt? – töprengett még mindig Boyar.

- Azonnal megtudjuk! – felelte halálsápadtan Karen.

- Mi van?

- Nézze!

A képernyőn a következő felirat szomorkodott:

Számítógép csökkentett módban. Kutter dokkolása folyamatban. Elöljáró a fedélzetre jön.

- Micsoda? Ki jön a fedélzetre?

- Nézzen csak oda! – intett Karen a panoráma-képernyő felé. – Azt hiszem, a számítógép kezelői eltolták a dolgot.

- Úgy tűnik, - bólintott fásult képpel Boyar. – a csatahajó valamilyen mértékben egészen biztosan harcképes.

- Elfogtak bennünket! – kiáltott fel Morgensohn. – Az ördög vigye el, elfogtak!

Ekkor vette észre a képernyőt.

- Átkozott monstrum! – üvöltötte eszelős hangsúllyal.

Mindannyian a képernyőre meredtek, és a hátukon végigfutott a hideg.

Újra ott volt a csatahajó. Sokkal közelebb, mint eddig.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

Nagypéntek

2009. április 10., péntek

RÉSZLET AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG CÍMŰ DARABOMBÓL:

———————————————-

 

26. Jelenet

Apor, Gizella, Ilona, Pálffy, Lány, Menekültek

 

APOR:

Nagypéntek van. Az Úr áldozata

Számunkra e napot örök időkre

Kiemelte a többi nap közül.

A főpap pedig tanítványai és tanításai felől kérdezte Jézust.

Jézus így válaszolt neki:

Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit…

 

(Beront Zágon.)

 

27. Jelenet

Apor, Gizella, Ilona, Pálffy, Lány, Menekültek, Zágon

 

ZÁGON:

Püspök úr! Az oroszok! Embereket követelnek!

 

GIZELLA:

A nők azonnal bújjanak el!

 

ILONA:

Én is?

 

APOR:

Menj, Ilona, segíts a konyhában!

 

ILONA:

(A Menekültek közé tartozó többi nővel együtt el.)

 

 

28. Jelenet

Apor, Gizella, Pálffy, Lány,, Menekültek

 

GIZELLA:

(A Lányhoz):

 

Te mért nem mentél velük?

 

(Belép az orosz Kapitány, a Hadnagy, 1. Katona, 2. Katona.)

 

29. Jelenet

Apor, Gizella, Zágon, Pálffy, Lány, Menekültek, Kapitány, Hadnagy, 1. Katona, 2. Katona

 

1. KATONA:

Zgyessz mnogá náródu, táváris lityinánt!

 

HADNAGY:

Kto zgyessz sztárosztá?

 

APOR:

Mit akarnak?

 

KAPITÁNY:

Sind Sie der Bischof?

 

APOR:

Igen, a püspök vagyok.

 

ZÁGON:

Hagyják, kérem, a püspök urat! Mi dolguk itt?

 

HADNAGY:

Viszünk emberek krumplihámozátty!

 

(Felröhög. A többi orosz durván vele röhög.)

 

1. KATONA:

Dá, dá!

 

2. KATONA:

Krumplihámozátty, dá, dá!

 

1. KATONA:

Dáváj, dáváj, krumplihámozátty, dá, dá!

 

KAPITÁNY:

Müssen Sie mir Menschen dájtye!

 

APOR:

Embereket? Nem adok!

 

HADNAGY:

Krumplihámozás Málenkájá rábótá!

 

2. KATONA:

Vot gyévuská!

 

GIZELLA:

Tűnjenek el!

 

(A Lányhoz):

 

Te is!

 

LÁNY, MENEKÜLTEK:

(El.)

 

30. Jelenet

Apor, Gizella, Pálffy, Kapitány, Hadnagy, 1. Katona, 2. Katona

 

KAPITÁNY:

Nur kleine Arbeit!

 

PÁLFFY:

Egy kis munka? Nincs elég katonájuk?

 

APOR:

Szent helyen vannak! Kérem, távozzanak!

 

HADNAGY:

Nye ád pópá emberek?

 

APOR:

Távozzanak!

 

(Felemeli a kezét. Az 1. és 2. Katona ijedten hátrál előle.)

 

HADNAGY:

Dá, dá. Menjünk, táváris kápiten!

 

(Kapitány, Hadnagy, 1. 2. Katona el.)

 

31. Jelenet

Apor, Gizella, Pálffy

 

GIZELLA:

Sándor, nem kéne neked is…

 

PÁLFFY: Gizella!

Mondtam: a bátyám mellett maradok!

 

GIZELLA:

Még fiatal vagy.

 

PÁLFFY:

Mire? A halálra?

Ki lehet arra érett? Te, Gizella?

Vagy Vilmos bátyám?

 

APOR: Na, elég legyen!

Sok dolgunk van még. Jobb, ha szót fogadsz

Gizella nénédnek.

 

PÁLFFY:

Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a

juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedignevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind

kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak előle, mert az idegenek hangját nem ismerik.

 

APOR:

Mit akarsz ezzel mondani?

 

PÁLFFY: Csak annyit,

Vilmos, hogy én is a juhod vagyok.

Tudom, hogy te vezetsz, de én utánad

Megyek. Vagyok már férfi annyira,

Hogy tudjam, mit teszek.

 

APOR: Rendben van.

 

GIZELLA: Vilmos,

Jól értettem? Ez a gyerek…

 

APOR: Gizella,

Ez a fiú szabad akaratából

Marad mellettem.

 

PÁLFFY: Köszönöm!

 

APOR: Ha egyszer

 

A helyzet rendeződik, akad dolgunk;

Sietni kell, hogy télre minden ember

Meleg fedél alatt legyen… Jövőre

Lesz, aki minden rosszat elfelejt.

 

(Beront Zágon.)

 

32. Jelenet

Apor, Gizella, Pálffy, Zágon

 

GIZELLA:

Mi baj van, Zágon úr?

 

ZÁGON:

Az oroszok!

Az oroszok most újra visszajöttek!

Tüstént itt vannak!

 

APOR:

Eredj be, Gizella!

 

GIZELLA:

Vilmos…

 

APOR:

Itt most egy nőt se lássanak!

 

GIZELLA:

(El.)

 

33. Jelenet

Apor, Zágon, Pálffy

 

ZÁGON:

Vigyáznunk kell!

 

(Beront a Kapitány, Hadnagy, 1. 2. Katona.)

 

34. Jelenet

Apor, Zágon, Pálffy, Kapitány, Hadnagy, 1.2.Katona

KAPITÁNY:

Herr Pópá! Neunzig fehérnép sofort!

 

HADNAGY:

Kilencven nőt azonnal! Krumplihámozás!

 

APOR:

Nő egy se megy! Talán kilencven férfi,

Középkorú és idősebb akad.

 

KAPITÁNY: Mért nem nők?

 

ZÁGON:

Nők itt nincsenek!

 

KAPITÁNY:

Házug! Ná, hárásó! Nem kellenek a nők! Maradjon itt mind!

 

PÁLFFY:

Akkor hát megúsztuk?

 

APOR: Nem hiszem!

 

KAPITÁNY:

Viszont a férfiak azonnal, alles eltűnjenek!

A kedvezményezett század meinem Befehl idejön szórakozni!

 

APOR:

Ide ugyan nem!

 

KAPITÁNY:

Sajnálják talán! Sajnálják a felszabadító hősöktől, hogy egy kis élvezethez jussanak?

 

ZÁGON:

Aljas gazember!

 

APOR:

Hordja el magát!

 

HADNAGY:

Menjünk, táváris kápiten!

 

KAPITÁNY:

Nyavalyás pópák! Mátyjebányuscsije! Igyítye!

 

(Indulnának. Beszalad a Lány.)

 

35. Jelenet

Apor, Pálffy, Kapitány, Hadnagy, 1.2.Katona, Zágon, Lány

 

LÁNY:

Vilmos bácsi, segítség!

 

(Elrohan.)

 

36. Jelenet

Apor, Pálffy, Kapitány, Hadnagy, 1.2. Katona, Zágon

 

1. KATONA:

Gyévuská! Igyi szjudá!

 

2. KATONA:

Davaj!

 

1. KATONA:

Megfogjuk!

 

(A másik két Katonával együtt a Lány után vetné magát.)

 

APOR:

(Visszatartja őket.)

 

Állj!

 

1. KATONA:

Félre, pópá!

 

(Fegyvert fog Aporra.)

 

2. KATONA:

Félre!

 

(Szintén fegyvert fog.)

 

APOR:

(Keresztet tart feléjük.)

 

Távozzatok békében!

 

1. és 2. KATONA:

(Lassan leengedik a fegyvert, és térdre ereszkednek.)

 

1. KATONA:

(Megcsókolja a keresztet.)

 

Bocsáss meg, Istenem!

 

HADNAGY:

Menjünk innen, ribjátá!

 

1 és .2. KATONA:

(A Hadnaggyal együtt elindulnak.)

 

KAPITÁNY:

Babonás csürhe!

 

(Hadnagy, 1.2. Katona el.)

 

37. Jelenet

Apor, Pálffy, Kapitány, Zágon

 

APOR:

(A Kapitányhoz):

 

Távozzon, kérem!

 

KAPITÁNY:

(Pisztolyt fog Aporra.)

 

Fel a kezekkel!

 

ZÁGON:

(Apor elé ugrana.)

 

KAPITÁNY:

Félre!

 

(Félrelöki Zágont.)

 

KAPITÁNY:

Szábáki! Babonás kutyák! Féltek tőlem? Was? Hol az istenetek?

 

APOR:

(Elkapja a Kapitány pisztolyos kezét, és kifelé lökdösi.)

 

Hinaus!

 

KAPITÁNY:

(Egy rántással kiszabadítja magát.)

 

Ebből támadjatok fel!

 

PÁLFFY:

Vilmos bátyám!

 

(Apor elé ugrik.)

 

KAPITÁNY:

(Tüzel.)

 

PÁLFFY:

(Összeesik.)

 

KAPITÁNY:

(Egymás után háromszor Aporra lő.)

 

ZÁGON:

Gyilkos!

 

KAPITÁNY:

(El.)

 

38. Jelenet

Apor, Pálffy, Zágon

 

ZÁGON:

Baj van! Ide mindenki!

 

(Berohan Ilona.)

39. Jelenet

Apor, Pálffy, Zágon, Ilona

 

ILONA: Püspök úr!

 

(Zágonnal együtt két oldalról átkarolja az összecsukló Aport.)

 

APOR:

Őt nézzétek!… Az unokaöcsémet!

 

PÁLFFY:

Ez semmiség! A jobb térdem!

 

ZÁGON: Ne mozdulj!

 

(Berohannak: Gizella, Menekültek, Papok.)

 

40. Jelenet

Apor, Pálffy, Zágon, Gizella, Ilona, Menekültek, Papok

 

MENEKÜLTEK:

Jaj, püspök úr! Püspök úr! Mi történt a püspök úrral?

 

ZÁGON:

Álljanak hátrébb! Levegőt se kap!

 

GIZELLA:

Megsebesültél?

 

ZÁGON:

Orvos kell neki!

 

ILONA:

Ó, Istenem! Ez hogy’ történhetett?

 

MENEKÜLTEK:

Értünk tette! Püspök urunk értünk tette! Hordágyat! Orvost! Gyorsan! Hordágyat! Orvost hamar!

 

(Felveszik Pálffyt és Aport.)

 

GIZELLA:

Gyorsan! Talán még van remény!

 

APOR:

Köszönöm, Uram, hogy érted s veled,

S éppen nagypénteken szenvedhetek.

 


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek