Bejegyzések 'Calliope' kategóriában

Tyúkper - Békéscsabán

2010. március 28., vasárnap

Ma megvolt a Tyúkper Kakasfalván több szereplős, újabb változatának első előadása - Békéscsabán.

A részben pocsék előjelek után a társaság nagyon kitett magáért. A csapat hozzáállásával semmi baj sem volt, de a felkészülést befolyásoló mellékkörülmények sok jót nem ígértek.

Már a korábbiak - például a karnevál - során is meg-megcsillantak dolgok, de a mai előadás megmutatta: a csoport munkája most már számos elemében mérhető a régiekéhez.

A régieknek azonban mindig volt egy magjuk, most viszont az abszolút nulláról indultunk.

Évek óta nem éreztem ilyet…

Amióta nincs Calliope…

Nagyon nagy felelősség lesz majd néhány nap múlva értékelni őket. Erről a témáról egyszer írnom kellene egy posztot…

——

Tehát:

Évek óta nem éreztem ilyet…

Amióta nincs Calliope…

MEGINT VAN CSAPATOM.

Boldog leendő születésnapokat, Calliope Diákszínpad!

2008. november 27., csütörtök

A napokban lett volna a Calliope tizenhatodik születésnapja.

Nem, semmiképpen sem nekrológot írok. Amíg élek, mindaddig tervezem a Calliope újraindítását; és - ha legkisebb lehetőségem is lesz rá - meg is fogom tenni. Ha még élek akkor…

Józan számítás szerint ebben az országban ötven évnél hamarabb semmiféle kibontakozás nem lesz. Ha akkor már nem élek, majd a csapat egy régi tagja indítja újra. Vagy a gyermeke…

Tizenöt év. Négyszázkilenc előadás. Csaknem ezer fiatal, aki különböző időszakokban a csapat tagja volt…

Egykori színpadtermünkben most jehovisták gyűléseznek, illetve különféle, egyházakhoz nem tartozó kisebb-nagyobb vallási csoportokat evett be a kutrugáj. Fő a bevétel.

Az előadások zömét Anikó rendezte. A dramaturg én voltam. Rendezett még a Calliopéban - a teljesség igénye nélkül - Csiszár Imre, Gergely László, Menyhért Csaba, Szarvassy Csaba Zsolt, Zborovszky Andrea - és mások.

2005-szept-17.JPG20050917.JPG

A csapat néhány egykori tagjának arca ma már színházi plakátokról mosolyog ránk. Némelyik fényképen - ha valaki figyelmes - engem is felfedezhet.

2005vegvari-estek.jpg

Már több mint egy éve, hogy a Calliope áldozatul esett az országban zajló eszetlen rombolásnak. Fenntartónk (valamelyik képen szintén látható) kénytelen volt bedobni a törölközőt.

Volt előtte néhány stresszes karácsonyunk. Amikor azt tervezgettük, hogy az újabb megszorító és akadályozó hülyeségek ellenére hogyan maradunk meg.

A megszorítások nem akkor kezdődtek, amikor a legtöbben gondolják. Mi már évekkel korábban szembenéztünk a monoton egyhangúsággal érkező sunyi rendelkezésekkel. Amelyekről akkor - direktben hazudott a média.

tabarin.jpg

Bárcsak a gyermekeimnek is részük lehetne ilyesmiben! -mondta nemrég a csapat egy igen régi tagja. Játszott az emlékezetes Szép Magyar Komédia-bemutatón a Gyulai Várszínházban. Az volt ott az első diákszínházi előadás - és a Calliope második nagy generációja.

Bizony, kedves kollégák, nem a témazáróitokra emlékszik a diák!

Ingyenesek voltunk. Ma böszme mértékű tandíjat kellene szednünk - és akkor sem biztos, hogy megmaradnánk.

Tolkien szerint a nagy történetek sohasem érnek véget.

Boldog leendő születésnapokat, Calliope Diákszínpad!


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek