Itt a vén muskétás beszél

Na, kérem szépen, roppant érdekes hír kicsiny hazánkból:

“Tíz év fegyházbüntetést kapott az a biharnagybajomi nő, aki késsel ölt meg egy a lányát és őt is zaklató férfit. A bíróság a négy gyerekes asszony javára írta, hogy beismerő vallomást tett és megbánta tettét, se mégis súlyos büntetést szabott ki rá, mert a gyilkosságot ittasan, különös kegyetlenséggel követte el.”

http://www.origo.hu/itthon/20100923-tiz-ev-fegyhazat-kapott-egy-zaklatojat-meggyilkolo-asszony.html
Mi történt itt? Mit követett el a nyomorult négygyermekes anya, hogy ilyen, sok rablógyilkosét megszégyenítő, baromi ítéletet kapott?

“Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tíz év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélt a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön egy biharnagybajomi nőt - közölte Koszta János, a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője. A vádlott 2008. novemberében több késszúrással megölte férje és apja 45 éves ivócimboráját, miután az ki akart kezdeni vele és a lányával.

A tárgyaláson elhangzott, hogy az akkor 34 éves vádlott és családja Biharnagybajomban élt, ahol rendszeresen látogatta őket a gyilkosság 45 éves áldozata is. A férfi látogatásai során a vádlott édesapjával és élettársával rendszeresen iszogatott, és rendszeresen dicsérő megjegyzéseket tett a vádlott lányára. A nő többször a férfire, hogy hagyja békén a lányát, ő azonban az asszonnyal is próbált kikezdeni: a vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.

2008. november 26-án a férfi ittasan érkezett a vádlott házába, megint a lányát dicsérte, megint el akarták zavarni, de nem sikerült. Az ittas ember az udvari WC-re többször is követte az anyát, rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni. A nő hiába küldte el, a férfi visszament utána a házba, ahol a nő lányához próbált közeledni.

Az édesanya megpróbálta kituszkolni a férfit az udvarra, de nem sikerült őt elzavarni, amitől a vádlott indulatos lett. A szalonnasütő mellől felkapott egy kést, amivel többször megszúrta, majd a földön még megrugdosta. Amikor látta, hogy a nyakán erősen vérzik a férfi, próbálta élesztgetni, de az nem mozdult, és perceken belül meghalt. A férfi halálát a mellkasi szúrás okozta, ami olyan súlyos volt, hogy az időben érkező, szakszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást. Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot, valamint a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát. Nem fogadta el a Debreceni Ítélőtábla a vádlott és védőjének érvelését, miszerint a vádlott jogos védelmi helyzetben szúrt, illetve azt sem, hogy tettét erős felindulásban követte el.”

Na kérem.

Heteken keresztül tartó förtelmes cirkusz-sorozat.

Senkinek eszébe sem jut megvédeni a négygyermekes anyát az agresszív vadbaromtól. A saját otthonában.

A nő férje.

Meg az apja.

A cikkben szó sincs az ő felelősségükről. Pedig érdekelne. Vizsgálták egyáltalán?

A csirkefogó többször is zaklatta a nőt. Talán nap mint nap.

“vádlott ezért hol szóval, hol seprűvel kergette haza a férfit.”

Melyik hatóság foglalkozott az üggyel? Melyiknek jutott eszébe hivatalból kivizsgálni? Merthogy kapásból többet is tudok, amelyiknek ez kötelessége volna…

Mert lehet a férj meg az atya agyilag szikkadtra butult, eszét elivott, semmirekellő, impotens szemlélődő, de törvény mégiscsak van…

Vagy nincs?

——-

A fickó sorozatosan megalázta a nőt. A saját otthonában.
Rányitott a WC-n.

Ugyan mit tehetett volna a szerencsétlen asszony, hogy nyugta legyen ettől a vadállattól?

Mit kellett volna tennie a dicső bíróság szerint?

—-

Csak két mondatot emelnék ki a szikár, száraz, éppen ezért a tényeket a közönség számára jelentősen meghamisító szöveg egészéből:

“a nő lányához próbált közeledni.”

Vajon ez mit jelent? “Gyere, Zsuzsikám, hoztam mogyorós csokit?”

Aligha.

Nevén kellene nevezni a dolgot, mert úgy az egész sokkal borzalmasabb - és igazabb. A fentebb idézett kifejezés sugallta szituáció köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Hány éves lehet egy harmincnégy esztendős nő lánya?

Mit akart tőle a részeg tróger? Netán szexuális kapcsolatot létesíteni? Nevezzük nevén, bíró uram, háta véletlenül ön is tud magyarul. Aztán próbálja végiggondolni, mi is történt valójában.
Miféle emberekből állhatott az a bíróság? Miféle sivár bürokratikus rítusok ezreit csinálhatták végig évek hosszú során keresztül, hogy ennyire kiveszett belőlük minden empátia?

——-

A másik mondat is érdekes:

“rányitott, közölte vele, hogy szexuális kapcsolatot kívánt vele létesíteni.”

Na kérem szépen, vajon így mondta ez a derék, kedves jó ántipátikus ember:

“Kedves hölgyem, szexuális kapcsolatot szeretnék létesíteni önnel!”

Vajon így mondta? Aligha. Az eufemisztikus kifejezésmód itt torzít és hazudik. Éppen azt mismásolja el, ami a dolog lényege: a valóságos helyzetet, a nyomorult nőre ható pszichózist. Amitől kiborul, amitől kést vágott elvetemült kínzójába.

Indoklás?

“A bíróság az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, hogy 4 kiskorú gyermeket tart el, megbánta tettét, illetve a sértetti közrehatást.”

Igen?

Enyhítő körülményként?

Érdekes.

Van ám empátia!

Csak győzzünk elhajolni előle.
Valahogy sehogy sem látom, hogy bárki bármit figyelembe vett volna enyhítő körülményként. Talán ez a nő bűnösebb, mint a közelmúlt sok elkövetője, akik…?

Ha valaki politikailag nem érdekes, nyomban sújtsunk rá a legstupidabb szigorral?

Ha már állambácsi az összes hatóságával nem volt képes megvédeni a nőt egy sehonnai tróger mindennapi zaklatásával szemben, legalább példásan büntesse meg?

Súlyosbító körülményként értékelte, hogy a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot.”

Csattognak ám az empátia ostorcsapásai…

“Kitartó, gátlástalan elkövetési módot” Ezt a kifejezést hülyeség terén rövid távon igen nehéz lehet megverni.

Kitartó gátlástalan elkövetési mód agyonszúrni egy levakarhatatlan és elkergethetetlen vadbarmot?

Szereptévesztés van ám itt, nem is akármekkora. Nem szeretném taglalni, még mit gondolok az esetről, mert az már politika lenne.

—-

Egyre viszont kötelezném a tisztelt bíróság tagjait:

Egy nagyon jó társulattal szemléletesen és naturalisztikusan el kellene nekik játszani, mi is történt. Szó szerint. Pontosan. Egészen a zaklató haláláig.

Közben nem kérdezhetnének, nem állíthatnák meg a játékot, nem kávézhatnának, nem rendelhetnének el szünetet, és nem oldaloghatnának ki pisilni.

Meg kellene nézniük vagy ötször egymásután. Ennyi biztosan kellene hozzá, hogy ez az erkölcsi és szellemi végelgyengülésben szenvedő bíróság a bürokratikus bikkfanyelv fedezékéből végre a valóságba pottyanjon.

Hátha felfognák, mi is történt.

Rögtön az elején tisztázzuk: nem óhajtok állást foglalni a lepel ügyében egymás ellen kardpengék módjára cikázó elméletek egyike mellett sem.

—-

Egyszerűen azért beszélek róla, mert iskolapéldája az olyan jelenségeknek, amelyekről kezdünk megfeledkezni, pedig a világ lényegéhez tartoznak. A modern ember bürokratikus aktusokból álló pszeudo-világot épített maga köré; lassan már csak az kerül a valóság státuszába, aminek erről hivatalos igazolása van. Olyan látszatot alakítottunk ki, mintha mindent értenénk, mintha mindennek lenne egy egyedül üdvözítő magyarázata.

Pedig bőven vannak még megmagyarázhatatlan jelenségek.

Vannak még titkok.

A lepel ezek egyike.

—-

A tárgy értelmezésének csak két legszélső pólusát említem meg:

A torinói halotti lepel azonos azzal a szövetdarabbak, amelybe Jézus Krisztus holttestét becsavarták, a rajta található kép pedig éppenséggel a feltámadás pillanatában fellépő, valamiféle sugárzásnak köszönheti létét. Ez mintegy beleégette a lepelbe Jézus testének képét, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltasson a megfeszítésre és a feltámadásra.

contra:

A torinói halotti lepel a mi jövőnkből érkező hamisító (vagy hamisító team) műve,a szöveten található képet jelenleg még ismeretlen eljárással hozták létre.

—-

Voltaképpen a lepellel kapcsolatban csak ezt a két elméletet nem sikerült mindeddig megcáfolni.

Ebből is látható: a lepel körüli viták nem tudományos, hanem ideológiai jellegűek. Két egymást kizáró prekoncepcióból indulnak ki; hogy előfeltevéseik szerint megtörtént vagy nem történt meg a feltámadás. Az igazság megismerésének vágyát mindkét oldalon háttérbe szorítja az előfeltevés igazolására való (időnként mindkét részről a fanatizmus határát túllépő) törekvés.

-

Nagyjából a következő álláspontok léteznek:

A szövet azonos Krisztus halotti leplével.

A szövet valóban egy brutálisan megkínzott, majd keresztre feszített ember képét tartalmazza, de nem azonos Jézussal.

A lepel közönséges hamisítvány.

—-

Feltűnő, hogy a szkeptikus álláspontot elfoglaló tudósok kizárólag a hamisítvánnyal kapcsolatos elképzeléseket favorizálják. Jelenleg nincs olyan, a tudományból kiinduló elmélet, amely azon elképzelésből indulna ki, hogy a lepel valódi, csak éppen semmi köze Krisztus megfeszítéséhez és feltámadásához. Ilyen elméleteket eddig csak a tudományon kívül álló személyiségek dolgoztak ki.

—-

Hétköznapi józan ésszel szemlélve mindegyik álláspont nehezen tartható. Valahogy úgy áll a dolog, mint egy híres sakk-anekdota esetében: egy híres játékos egyszer egy különösen bonyolult állásban a következő ajánlatot tette ellenfelének: “Azonnal adjuk döntetlenre, mert mindketten el vagyunk veszve!”

——-
Nézzük az egyes álláspontok fonákságait:

A lepelben Krisztus megfeszítésének és feltámadásának bizonyítékát látó álláspont átlépi az újkori tudomány kartéziánus tabuját; nem hajlandó minden mögött egyszerű materiális okokat tételezni.

Az álláspont számára súlyos nehézséget okoz, hogy a rádiokarbon kormeghatározás szerint a lepel 1230-1390 között keletkezett. Ez akár el is dönthetné az álláspont sorsát - ha az utóbbi két évtizedben nem merült volna fel számos kifogás a rádiokarbon kormeghatározás megbízhatóságával kapcsolatban. Annyiszor bizonyult különböző leletekkel kapcsolatban tévesnek, annyiszor kellett átértékelni, kalibrálni, súlyosabb estekben új kormeghatározást elrendelni, hogy a módszer tekintélye megrendült, további finomításokra szorul.

Arról nem is beszélve, hogy a lepel számos alkalommal szennyeződhetett, ami minden esetben “fiatalítja” a gyolcsot.

A pollenvizsgálat (Max Frei és mások) eredményei nem támasztják alá a rádiokarbon vizsgálat eredményéből leszűrhető következtetést, hogy a lepel a középkori Európában készült, és egész története során egyszer sem hagyta el a kontinenst. A pollenanalízis azt mutatja, hogy a torinói lepel bizony megjárta azt az útvonalat Jeruzsálemtől Edesszán és Bizáncon keresztül Franciaországig, amit a hitelesség védelmezői felvázoltak.

Ezt támasztja alá az is, hogy Roger és Marty Gilbert kis kosznyomokat fedezett fel a halotti leplen, a bal térdnél és sarkánál és a törött orrnál. A talpak környékéről vett és vizsgált szennyeződések a jeruzsálemi sziklasírokból ismert édesvízi travertino aragonitból, (és nyomokban stroncium és vas) mészkőből származik.Persze, ez sem perdöntő.

Komolyabb nehézséget okoz, hogy a lepel sorsa csupán 1389-től követhető. Utalások a létezésére már 1347-től kezdődően vannak, de az 1389-es esztendőtől bizonyítható a létezése, mert akkor már közszemlére tették. Ami ez előtt történt, spekulációk halmaza.

——

A hamisítvány teóriája az abszolút szkepticizmus talaján áll, és - mint a puszta tagadásból fakadó minden hasonló álláspont - igen sivár.

Ha a lepel hamisítvány…

- Ki hamisította?

- Mikor hamisította?

- Miért hamisította?

Ez még hagyján…

Hanem:

Hogyan hamisította?

——

A kézenfekvő , festéssel kapcsolatos hamisítási elképzelés ugyanis megdőlt. Az összes tudományos vizsgálat eredménye kizárja, hogy leplen található kép festéssel készült volna, kategorikusan megállapítják: a lepel festékanyagot nem tartalmaz.

(Mi egy ultraszkeptikus ország vagyunk. Nálunk még az utóbbi években is napvilágot látott olyan publikáció, amely lelkendező és “leleplező” hangnemben örvendezik azon, hogy jé, bebizonyosodott a festési elmélet…

A kérdés már régen nem aktuális.

A leplen található vérnyomokról azt írja a publikáció szerzője, hogy azok temperafestéktől (??) származnak…

Ezzel szemben a tudományos közmegegyezés Dr. Giovanni Tamburelli (Torinói Egyetem) tanulmánya alapján azt tartja, hogy a leplen AB-vércsoportba tartozó emberi vér nyomai találhatók. A kutató számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.)

A festéssel történő hamisítás az egyetlen elmélet, amit kizártnak tekinthetünk.

A képmás nem festéssel, hanem valószínűleg a lepel rostjainak égetésével, pörkölődésével állt elő. Az eljárás jelenleg nem ismeretes.
A leplen számos olyan anatómiai és törvényszéki orvostani bizonyíték található, amelyek arra utalnak, hogy a gyolcs embertelenül megkínzott és megfeszített férfi testét ábrázolja.

Csupán néhányat említek:

Vérfolyások nyomai a kézen és a karon. Anatómiailag megfelelnek azon sebeknek, amit a csuklócsontba kalapált szegek okozhattak.

A képen a két hüvelykujj hiánya is árulkodó jelenség a csuklócsontba vert szeg megsértette a nervus radialis-t, emiatt a hüvelykujj görcsösen a tenyérhez tapadt, a képen láthatatlanná vált.

Megjegyzem: a keresztre feszítés minden középkori ábrázoláson a tenyér átszegelésével történik. A valóságban nem így volt, az átszegezett tenyér nem bírja el az ember súlyát, és leszakad. A középkor azonban már elfelejtette a keresztre feszítés tényleges lefolyását, hiszen a halálbüntetés ezen formáját még Nagy Konstantin betiltotta, és keresztény területeken azóta is tabu.

A valóságban a szeget a csuklócsontba verték - mint a leplen lévő férfi esetében.

Mindez nem nagyon kedvez a középkori hamisítást tételező elméleteknek.

-

Minden hamisítási teória eleve tartalmazza a következő feltételezéseket:

Valaki a középkorban feltételezte, hogy a gyolcs fennmarad mindaddig, amíg feltalálják a fényképezést.Ha már feltalálták, előbb-utóbb valaki felvételt készít a lepelről. Az elkészült fotó negatívján kirajzolódik a megfeszített ember képe.

Ez így meglehetősen abszurd.

——

Fogalmam sincs, hogyan és miért készült a torinói lepel. Talán egyszer megtudjuk. Vagy valamelyik meglévő elmélet bizonyosodik be, vagy kiderül, hogy valami egészen másról van szó.

Biztos vagyok benne, hogy nem a teljesen légből kapott, minden fáradság nélkül gyártott hamisítási “elméletek” valamelyike fog igaznak bizonyulni.

—-

De az is lehet, hogy a titok - titok marad…

Nézzük hát ama rossz emlékű mohácsi csatát.

Brodarics István beszámolója:

“Mint fentebb mondottuk, ezen a helyen óriási, széles síkság terült el, sem erdő, sem cserjék, sem víz, sem domb nem bontotta meg, csak bal felől, közötte és a Duna között volt egy iszapos, mocsaras víz, sűrű sással és nádassal, ahol utóbb sok halandó pusztult el. Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár. Itt állította fel az ellenség az ágyúkat. Később, a küzdelem vége felé szemünkkel láttuk, hogy ez a hely tele volt ellenséges katonasággal, jobbára azokkal, akiket janicsároknak neveznek. Ami hely csak volt a falu kunyhói mögött, mind hosszú sorokban tartották elfoglalva. Később vált ismeretessé, hogy a császár is ott volt közöttük. Az ágyúkat úgy helyezték el, mintha valami völgyben lettek volna, és emiatt sokkal kevésbé tudtak ártani a mieinknek, mint a síkságon lehetett volna, és inkább rémületet, mint kárt okoztak.”

Mohácstól hét kilométerre délre. A harcmezőt gyakorlatilag a magyar sereg választotta, azzal, hogy huzamosabb ideje itt táborozott.

Persze, nem volt ez tudatos választás - semmiféle értelemben.

Mire jó ez a csatamező? Mi a terv?

A mezőt kelet felől a Duna mocsaras ártere határolta, szélén az Eszék felé vezető úttal. Közepén a Borza patak folydogált. Dél-nyugat felé, a patakkal csaknem párhuzamosan mintegy 20-30 m-rel magasabban fekvő terasz húzódott, amely messzire elnyúlt észak felé, délkeleti végét pedig egy erdő zárta le. A források utalásai alapján elképzelhető, hogy ennek partoldala meglehetősen meredek volt, s akadályozhatta az oszmán sereg felvonulását. A patak és a terasz közti síkon mélyebb teknők sorakoztak, olykor áttekinthetetlenné téve a terepet.

Mi olvasható le ebből?

Leginkább egy nagyon kezdetleges haditerv. A felvonuló török kontingenseket egy-egy lovasrohammal, egyenként akarta megsemmisíteni a magyar hadvezetés? Fegyelmezettebb csapatokkal silány ellenféllel szemben sem biztos, hogy ez sikerülhet. Az ilyen haditervek tipikusan bukásra vannak ítélve. Ha ez volt az elképzelés, eleve bukásra kárhoztatja a jobbszárny átkarolásának elvi lehetősége.

Természetesen jobb egy kezdetleges terv, mint egy semmilyen. Viszont a kezdetleges tervek gyakran nagyobb terhet rónak a csapatokra, mint a jól átgondoltak. Itt is ez a helyzet: a terv végrehajtásának elemi feltétele a gyakorlott, harcedzett, a villámgyors roham után fegyelmezetten visszatérni, a gyalogság fedezete alatt haladéktalanul újra rendeződni képes lovasság.

A Mohács alatt felálló magyar sereg képes volt erre?

A török ellenintézkedések a következő vázlatról leolvashatók:

Brodarics:

“A csatarendet az említett helyen, az említett módon és napon, kevéssel napkelte után felállították. Igen tiszta, derült volt ama nap! “

Mivel az ütközet csak körülbelül délután háromkor kezdődött, a harcrendet enyhén szólva túlságosan hamar állították fel. Alkalmat adtak Szulejmánnak, hogy katonai tanácsadóival alaposan szemrevételezze és megvitassa. Kényelmesen megtehette…

Brodarics következő sorai leplezik le a magyar rendi hadszervezet teljes csődjét:

“Ezután a nádorispán kivezette a királyt arról a számára kijelölt helyről, és mint három nappal előbb, most is körülvezette az egész hadsereg előtt, megmutatta mindenki szeme láttára, hogy jelen van, (mert volt, aki kételkedett benne).”

Tehát a magyar sereg egy átlátszó haditerv szerint felállítva fő az augusztusi napon legkevesebb hét óra hosszat.

Apropó.

Ki a fővezér?

Folytatása következik.

Olvasom Stephen E. Ambrose D Nap című kiváló könyvét. A normandiai partraszállásról írott legjobb művek egyike.

Magával a könyvvel igazán semmi bajom, de van egy téves fordítói döntés, ami úgy a háromszázadik oldal táján már bosszant.

Sokadszorra üti meg a szememet a Rommel táborszernagy kifejezés.

(Nem is beszélve arról, hogy a fordító más német Feldmarschallokat is rendszeresen a táborszernagy ranggal tisztel meg.)
A fordító ezzel a derék Rommel tábornagyot két rendfokozattal visszavetette a rangjában - azaz visszavetette volna, ha a második világháború idején egyáltalán létezett volna ilyen (táborszernagyi) rendfokozat. Rommel amúgy a Wehrmacht-ban Feldmarschall rendfokozattal rendelkezett.

A táborszernagy (németül Feldzugmeister) mint rendfokozat tudomásom szerint kizárólag a Habsburg-birodalom hadseregében létezett. Ez volt a békeidőben elérhető legmagasabb rang, ennél nagyobb (tábornagyi) rendfokozatot a katona csak háborúban szerezhetett.

Később a kettő közé ékelődött a lovassági tábornok, illetve (a Monarchia terminológiájában 1909-től) a gyalogsági, illetve tüzérségi tábornok rendfokozat.
Az Osztrák-Magyar Monarchia katonai terminológiájában a Feldzugmeister magyar fordítása táborszernagy, a Feldmarschall-é pedig tábornagy. A világháború idején, amikor a központi hatalmas rendfokozatait egységesítették, a táborszernagy sarzsi végleg megszűnt, helyébe került a vezérezredes.

A tábornagy elvben még a Horthy-féle hadseregben is létező rendfokozat volt, de a sok vezérezredes közül már senkit sem léptettek elő, tehát a gyakorlatban senki sem viselte.

—-

A táborszernagy rendfokozat előzménye lehetett az osztrák hadseregben a főtábormester (Il Mastro di Campo Generale – General-Feldmarschall), amelyet Zrínyi Miklós kapott II. Ferdinándtól. Akkoriban ez a rendfokozat a mindenkori főparancsnok helyettesét illette, aki felett már csak a Generalissimus állt. Utóbbi megszűntével a Feldmarschall lett a legmagasabb katonai rendfokozat, és alatta rendszeresítettek egy, csak az osztrák hadseregben létező, az altábornagynál magasabb sarzsit, ez lett a táborszernagy.

——
A második világháború idején nincs táborszernagy. A könyv fordítása egyébként kiváló. Szaklektora is van. Utóbbi igazán szólhatott volna a fordítónak. Elektronikus formátumú kézirat esetében nem nem lett volna különleges probléma az összes “táborszernagy”-ot “tábornagy”-ra cserélni.

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100629/egyre_tobb_devizahiteles_lesz_bankrablo/

“Az utóbbi két évben egyre több fegyveres rablóról derül ki, hogy helyzetüket kilátástalannak ítélő első bűntényesek - olvasható a lapban.

Újabban a deviza alapon eladósodottak válnak tettesekké. A korábban törvénytisztelő polgárok jellemzően szerencsétlen balekok módjára próbálnak rabolni.”

Az FN a Népszabadság cikkére hivatkozik:

http://nol.hu/belfold/20100629-apa_rabolni_ment

“Korábban törvénytisztelő családapákból könnyen lehet első bűntényes fegyveres rabló. Rendőri berkekben évek óta ismert jelenségről van szó, újdonság viszont, hogy a kétségbeesett elkövetők ma már a devizahitelekre is hivatkoznak.”

A lap konkrét eseteket is említ:

“Az őrnagy szerint H. Tamás bármennyire kilátástalannak is érezte a helyzetét, tudatosan készült a bankrablásra. Beszerzett egy szőke parókát, hogy elváltoztassa a külsejét, Budapesten egy, az övéhez hasonló típusú autóról rendszámot lopott, és beszerzett egy hatástalanított pisztolyt. Amikor a bankba lépve felemelte a fegyvert, a biztonsági őr elkapta a kezét, és a kialakult dulakodásban az egyik ügyfél is az őr segítségére sietett. H. Tamás ezután menekült el, majd két és fél napon át bujkált. A nyomozó szerint idő kérdése volt, mikor kapják el, hiszen már a körözést is kiadták ellene. Végül, miután a televízióban is bemutatták a fényképét, önként jelentkezett a rendőrségen.”

Meg:

“Csics Péter ügyvéd több olyan vádlottat képviselt, akik a válság okozta kilátástalansággal magyarázták tettüket. Rövid idő alatt három olyan családapával került kapcsolatba, akik első bűntényes bankrablókként állnak bíróság elé. Egyikük egy háromgyermekes vízvezeték-szerelő, akit a megrendelők nem fizettek ki, ő viszont minden pénzét elköltötte a beépített anyagokra. A másik egy multinacionális vállalatoknak dolgozó klímaszerelő, akinek harminc megrendeléséből huszonkilencet visszamondtak. A harmadik a saját vállalkozásban házat építő ács.

…
– A vízvezeték-szerelő távolabb parkolta le az autóját, és egy átfestett biciklivel ment a bankhoz – említ néhány részletet Csics Péter. – Az arcát sállal takarta el. Odabent a levegőbe lőtt, egy ott tartózkodó szabadnapos rendőr elkapta a kezét, de sikerült kimenekülnie, gyalog futott vissza az autóhoz, közben kétszer is lőtt, míg a rendőr az ő biciklijére felpattanva üldözte.

Miután mégis megadta magát, elmondta, hogy második napja nem evett egy falatot sem, és a rendőrök vettek neki szendvicset. A klímaszerelő alkalmi bűntársával egy kispostát nézett ki magának. Jellegzetes, öreg autójával leparkolt a főbejárat előtt, majd kirabolták a hivatalt. Amikor menekülni akartak, nem indult az autó.”

—-

Szóval…

Én nem hiszek benne, hogy mi - devizahitelesek - tömegesen bankrablással akarnánk törleszteni a könnyen kilátástalanná fokozódó adósságot.

Nem hinném, hogy a devizahitelesek tömegesen kirabolnák a bankokat. A fordítottját könnyebben elhiszem: a bankok tömegesen kirabolják a devizahiteleseket.

Merthogy ez az egész átváltási mizéria mégiscsak emberek közötti megállapodás kérdése, nem pedig természettörvény.

—-

Tehát akkor a botcsinálta prognózis szerint valahogy így történne:

“Kedves nézőink!

Az elmúlt hónapban a bankrablások száma hazánkban 7654 volt, ami örvendetes, mert ez már 35,4%-al kevesebb, mint a megelőző hónapban. Az Országgyűlés a jövő hónapban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, hogy az egykori zánkai úttörőváros sürgősen át kell alakítani, hogy legyen elég börtön a tömegesen bankrablóvá züllő devizahitelesek számára.”

Vagy:

- Tudod, Pistikém, apa azért került börtönbe, mert lopni akart, hogy megmaradjon a házunk, mert tudod, akkor még volt házunk, hát olyan… olyan igazi házunk… De még így is apád járt a legjobban, mert neki életfogytiglan fedél van a feje felett…

Vagy:

Jenő kedden találkozóra indult a bájos és komisz tűzrőlpattant szöszihez a bankba. Legjobb harisnyáját húzta a fejére - aztán baltával kényszerítette a csajt, hogy adja át a széf tartalmát.

——-

Nem hinném.

Természetesen elhiszem, hogy akad a devizahitelesek között bankrabló - hébe-hóba. De korántsem ez a jellemző. Ennek túlhangsúlyozásával a hogyishívják hamis képet fest.

A média szokása szerint úgy hazudik, hogy igazat mond.

Bankrabló nép lennénk?

Jellemző ez ránk? Talán ebben vagyunk világelsők?
Nemigen.

Hanem micsoda?

—-

Nézzük, mit ír a másik hogyishívják?

http://www.hitelshop.com/Lakashitel-biztositas-ongyilkossag-eseten-is

Szóval:

“A lakáshitel felvevők 35-40 százaléka köt életbiztosítást is a hitelszerződése mellé és egyre nő azoknak a száma akik oly módon kötik meg, hogy az öngyilkosság esetén is fizessen. Nemrég még kizáró oknak számított az életbiztosítások esetében az önkezűség mint halálok, de mára már szinte valamennyi biztosító ezt is belevette az életbiztosítási csomagjába.”

Ez az, amit már jobban elhiszek. Mindenki gondolja át…

Most mondjam azt, hogy ez sokkal emberségesebb, mint a devizahitelek kirablása?

Mert hagy a hétköznapi embertelenséggel szemben egyetlen embertelen lehetőséget…

Némelyik napilap már szentimentális történeteket közöl a családjukat az anyagi összeomlástól öngyilkossággal megoltalmazó családfőkről. Ki tudja mennyi az igaz belőlük.

—-

A töketlen vadbarmok persze könnyedén túlteszik magukat rajta. Íme, egy igazi vérbeli popsiagyú komment a Népszabadság című világlap netes oldaláról:

“Maximálisan egyet értek én is Pubival!
Csak a hülye nem látta előre, hogy mi a helyzet a forinttal. Józan paraszt ésszel -figyelve a híreket- ki lehetett logikázni. Öngyilkosság volt például devizahitelt felvenni! Ez már tudatlanság s megérdemlik sorsukat. Sok proli meg paraszt. Bezzeg jó volt villogni a csili-vili társasházi lakással meg az új suzukival bevásárolgatni a corában.”

Az a Pubi talán Németh László közismert darabjából szabadulhatott ide…

—-

Itt valami sokkal nagyobb probléma van. A világ összes bankjának összes pénze megér csak egyetlen emberéletet is? Nem tűnik az egész pénzügyi tohuvabohu csupasz fenekű majomhorda seggvakarászásának a halál borzalma mellett?
Miféle áporodott értékzavar van itt?

Jó évtizede - amikor még a mostaninál sokkal könnyebben lehetett munkahelyet találni - ismertem 4-5 állásban dolgozó embereket. Azok valódi munkahelyek voltak - nem úgy, mint egyeseknél a tizenvalahány - az illetők dolgoztak látástól mikulásig, se ünnep, se hétvége, de nem panaszkodtak. Úgy érezték, sikerült anyagi értelemben kihúzniuk családjaikat a bajból, némi szerény előrelépés is történt. Viszont: az összkeresetük messze alatta maradt a portugál minimálbérnek. Ez őket persze a legkisebb mértékben sem zavarta, nem voltak külföldön kujtorgó emberek.

De mégis…

Normális ez?
—-

Hogy is van ez?

Dolgozhatsz, mégis nő az adósságod? Néhány sanda és sunyi pénzügyi manőveréleted munkájától foszthat meg?

—-

Felteszem a kérdéseket pénzügyes ismerősömnek. A következőt feleli:

- Adott a globális pénzügyi rendszer. Azért nevezzük ilyen nyakatekerten, azért tiszteljük eme többszörös jelzős szerkezettel, hogy globális pénzügyi rendszer, mert a sokkal tömörebb, frappánsabb, pontosabb és kifejezőbb szar kifejezés már foglalt.

Érdekes dolog a nemzeti öntudat. Nálunk különösen. Egy ismerősöm lengyel nőt vesz feleségül a nyáron. A hölgy öntudatos lengyelségét - ha magyar lenne - nálunk nacionalizmusnak minősítenék. Ott természetes.

A szlovákok, románok, szerbek nemzeti öntudata is természetes. Csak magyarkodás van - szlovákkodás, románkodás, szerbkedés nincs. Ha nálunk annak tizede elhangzik, ami ott mindennapos, tüstént nacionalistának bélyegzik.

Honnan származik ez az őrület?

Kinek jó?

Amiért megtiport bennünket a történelem, még nem kellene önmagunkat taposnunk újra meg újra.

A XX. század - úgy, ahogy van - a magyar történelem egyik legdepressziósabb, legsikertelenebb, legrosszabb korszaka. Vetekszik a Hódoltság korával, talán túl is szárnyalja.

Akkor fizikailag pusztultunk, ma lelkileg.

Nehezen elviselhető, amikor honfitársunk megtagadja kultúránkat, történelmünket…

Munkács, a régi ukrán város…

——

Tíz-tizenöt éves voltam, amikor a tévében egy hülye sportriporter a román Kovács Istvánt emlegette. Megütközve hallgattam.

Húszévesen láttam kiborulni egy erdélyi magyart. A hölgy nagymamakorban volt, évekig spórolt, hogy eljöhessen az anyaországba. Ahol néhány vadbarom lerománozta…

——-

Kezemben A. A. Grecsko könyve. A Kárpátokon át (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977).

A szerző szovjet marsall volt. Aki még látott november hetedikei díszszemlét, láthatta, amint nagy buta nyitott Csajka vagy Zil márkájú limuzinban állva irányítja.

A fordítót nem nevezem meg, nem szeretném rajta elverni a port, nem a személy számít, hanem a jelenség.

Szóval a könyv 230. oldalán a következő mondat veri ki a magyar olvasó szemét:

Moszkvában díszsortűz köszöntötte a bátor szovjet harcosokat, akik felszabadították Munkácsot, ezt a régi ukrán várost.

Hm

Hogy lehetett magyarra fordítani ezt az épületes baromságot?

Ha lefordították, miért nem lehetett jegyzettel ellátni?

——-

A helynevek zöme szlovák vagy szlovákosított alakban. Idegen ékezetekkel. A cirill betűs eredeti oroszból fordítva ezért is meg kellett küzdeni…

Az ellenség: hitleristák. Az olvasó konstatálja, ezek a hitleristák, néhány valóban német hadosztálytól eltekintve, bizony - magyarok.

Mit mondjak az ilyen fordításról? A legkevesebb, hogy szolgai.

—-

Hogy Munkács természetesen sohasem volt ukrán város, az a marsall elvtársat nem zavarja. Könyve a hagyományos szovjet katonai emlékiratok stílusában íródott. Minden fejezet végén a tradicionális ária a szovjet harcosok elképesztő egyéni és csoportos hőstetteiről. A haza bátor védelmezői…

Igen. Ivan Ivanovics Davaj a Kárpátokon áttörve védelmezte a szovjet hazát.

Persze, a lakosság mindenütt örömmámorban úszva, felszabadítóként fogadta a szovjet hősöket, akik a humánum megtestesítői voltak a gonosz hitleristákkal szemben.

Szüleink, nagyszüleink másképp mesélték.

——-

A legocsmányabb: A szovjet harcosokkal megerősített hős szlovák partizánok néhány ugyancsak hősies helybeli áruló segítségével bekerítik a debreceni hadosztály frissen érkezett, még fel sem fegyverzett újoncait, és hősiesen - megsemmisítik a hitleristákat…

A fordító szervilizmusa döbbenetes.

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100421/hogyan_rothasztja_tulzott_gyozni/

“A hazai döntéshozók túlságosan nyerni akarnak; a tisztes versenynél is fontosabb a győzelem. Ez teremti meg a korrupció kultúráját, amelynek költségei úgy ahogy számszerűsíthetők, erkölcsromboló hatásai viszont aligha. Pedig az életszínvonal az átláthatóan működő, közösségi célokért is küzdő társadalmakban a legmagasabb. A vállalati korrupciós kultúra módszereiről és a kivezető útról szól Héjj Tibor írása.”

Igen, korunk egyik alapkérdése: versengés vagy kooperáció. Mi magunk általában a kooperációt választanánk, tudván, hogy (K.Lorenz szavaival) a versengés kölcsönösen előnytelen kapcsolat. Ezzel szemben a nálunk csaknem harminc éve tomboló (a posztkommunista időkben kezdődött) fékevesztett vadkapitalista ideológia mindenképpen a versenyt akarja ránk erőltetni.

Lényegében ránk is erőltették. Az utóbbi húsz év története erről (is) szól; versengés egy fantommal, árnyékbokszolás, vereségek véget nem érő sorozata. Legalábbis a többség számára. Mert vannak itt nyertesek is.

(Más kérdés, szeretnénk-e közéjük tartozni… )

És csökönyösen erőltetik a versengés ideológiáját; szólnak a tamtamok, bőgnek istentelen hangerővel még most is.

Nagyon megijedtem, amikor kedvenc politikusunk annak idején közölte, hogy Magyarország a győztesek országa lesz. Mert a “győztesek országa” formula a gyakorlatban természetesen azt jelenti, hogy a vesztesek még inkább vesztesek lesznek. Isten óvjon bennünket politikusunk fantazmagóriáitól; menjen csak az ipse haza, és vigyázzon, nehogy apró lakótelepi kuckójában kiüssön még egy tűz a medence és a szauna között.

Nálunk a győztesek kérkednek győztességükkel, vagy éppen ellenkezőleg: azon siránkoznak, hogy nem elegendő mértékben győztesek.

A vesztesek zöme igyekszik talpon maradni. Tudomásul vették, hogy számukra nincs luxusköltekezés, külföldre mászkálás stb. Hétköznapi problémáik kezelésében ezek nem is különösebben izgatják őket.

Most éppen reménykednek: hátha más lesz. Hátha ezután nem fojtanak el felülről csírájában minden pénzkereseti lehetőséget, ahogy az elmúlt néhány évben történt. Hátha végre enyhül a bürokratikus nyomás terhe. Hátha továbbra is életben lehet maradni…

A hétköznapokban nemigen érdekli őket, hogy lesz-e lehetőségük az életben valaha is luxusköltekezésre, vagy külföldi kóválygásra.

Szar a világ, tök a tromf.
A vesztesek nem kuncsorognak segélyért. Nem akarják, hogy a politika bármit is tegyen értük. Csak egyet akarnak: tegye lehetővé, hogy ők tehessenek magukért.

A vadkapitalizmus egyik legvisszataszítóbb rögeszméje a versengés. Mit mond erről a pszichológus?

(Az idézet forrása: ARONSON, Elliot (2002): A társas lény. (Ford. ERŐS, Ferenc) Budapest, KJK - KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 264. oldal)

 

“Úgy tűnik, hogy a mi amerikai kultúránk alapja a versengés: megjutalmazzuk a győzteseket és mellőzzük a veszteseket. Oktatási rendszerünk két évszázada a versengésen és a szelekció törvényén nyugszik. Néhány kivételtől eltekintve gyerekeinket nem arra tanítjuk, hogy szeressék a tanulást, hanem arra, hogy jó osztályzatokat hajszoljanak. Amikor egy neves sportszakíró, Grantland Rice azt mondotta: nem az a fontos, hogy nyerünk vagy vesztünk, hanem az, hogy játsszunk, akkor ezzel nem az amerikai életformát jellemezte, hanem gyógymódot javasolt arra, hogyan lehetne felszámolni a nyereségközpontúságot. Egész kultúránk a győzni akarás őrületében szenved — a bajnoki mérkőzés játékosától, aki könnyekre fakad, amikor a csapata kikap, az egyetemistákig, akik kórusban kiabálják a lelátókon, hogy “mi vagyunk a favorit”; Lyndon Johnson exelnöktől, akinek ítélőképességét minden bizonnyal eltorzította az a gyakran hangoztatott kívánsága, hogy nem ő akar lenni az első olyan amerikai elnök, aki elveszített egy háborút, a harmadik osztályos gyerekig, aki gyűlöli az osztálytársát, mert az jobban szerepelt nála a számtanversenyen. Vince Lombardi, egy neves profi rögbiedző ezt az egész hisztériát egy mondatban foglalta össze: “A győzelem nem a legfontosabb, csak a győzelem a fontos !” Ennek a gondolkodásmódnak az elfogadása azért olyan megdöbbentő, mert az következik belőle, hogy a győzelem mint cél mindenféle eszközt szentesít, amely e célhoz vezet, még a rögbimeccs esetében is, amelyet pedig eredetileg szórakozásnak találtak ki.”

Pontos kórkép.

Nézzük, mit ír még a hogyishívják:

“Nem szorul bizonyításra, hogy ma, Magyarországon erőteljesen jelen van a korrupció. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk vélt, majd bizonyított vagy akár tudott, de (még?) nem bizonyított esetekről.

Korrupció nemcsak nálunk van, hanem mindenütt. Ugyanakkor nagyon eltérő ennek elterjedtségi mértéke, és ezzel arányos a társadalmi megítélés is (nem mindegy, hogy ez része-e a „szokásos üzletmenetnek”, vagy rendkívüli esemény?!).”

Már többször leírtam: véleményem szerint a korrupció nem egyszerűen eltévelyedés, hanem a rendszer integráns része. Retorikai értelemben szabad és demokratikus világunkban ez alakítja a tényleges játékszabályokat, általa jönnek létre a tényleges gazdasági és hatalmi viszonyok.

Egyáltalán nem csodálkozom rajta, ha a szakértők a korrupciós kultúra kifejezést használják.

“A „klasszikus eset”, amikor magáncég korrumpál állami, önkormányzati, hatósági vagy más közpénzt és jogokat osztó szervezetet. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy elég egy kérdés és a rá adott válasz: „Mennyi az árbevételedből az állami, megmondom milyen vagy?!” 5-20 százalékarány teljesen elfogadható, hiszen beesett ilyen megrendelés is, de nem ebből élnek – zöld. 20-50 százalék esetén látszik, hogy igen jelentős, vajon hogyan- sárga. 50-80 százalék esetén (disztingválva, hogy milyen hirtelen lett ennyi, milyen találati aránnyal; hány ügyfélnél, mi a közös bennük, stb.)- általában jogosan gyullad ki a piros lámpa. 80 százalék fölötti állami megrendelés esetén, különösen olyan területen, ahol elvileg másnak is kellhet ilyen szolgáltatás (pl. ügyviteli szoftver, humán tanácsadás), mégis szinte csak ilyen ügyfelek és árbevételek vannak – tuti a villogó (előbb-utóbb valóságos) „kék fény”…”

Hm..

Hm…

“Kerülhető a feltűnés a látszatversenyek révén. Primitív változatban azonos tulajdonú cégek versengenek, de elegánsabb, ha külföldi áttétellel tűzdelten, a kapcsolódás nehezen (át)látható, ám az érdekcsoport azonos. Az újabban kialakuló legszofisztikáltabb módszer, amikor egy átlátható tulajdonú helyi cég a kierőszakolt nyertes – mely cég megvételére azonban a háttérben a szálakat kézben tartó érdekkör előre opciós szerződést kötött…”

Hm…

Hm…

“Közismert, hogy van olyan világcég, amelyik eltérő etikai normák szerint köt üzletet vagy válogat ki kulcsembereket Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában. Itt nálunk – kvázi alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – olyan értékesítési felelőst keresnek (és persze találnak), aki elé ugyanolyan célokat tűznek, vagy olyan iparágban, szegmensben kell „hoznia a számokat bármi áron”, hogy azt csak korrupciós eszközökkel lehet elérni, de létrejön a megegyezés. Az pedig lényegében arról szól, hogyha „ügyes”, akkor jól jár ő is, a vezetés is, a cég is, ha pedig nem (akár azért, mert rosszul intézi a korrupciót, akár azért, mert nem tesz ilyet), akkor ő rosszul jár, a felettesei pedig keresnek mást, hogy az első eset következzék be. „Odahaza” ezt nem mernék megtenni, de nem is lenne szükség rá.”

Remek…

Hm…

Hm…

Miért gondolom azt, hogy ez a rendszer gyógyíthatatlanul beteg?

Azt írja a hogyishívják:

http://hvg.hu/Tudomany/20100416_forgetomori_idoutazo_bralorne?s=hk

Egy kanadai virtuális múzeum fotója hatalmas zűrzavart okozott. Sokak szerint az alábbi, 1940 novemberében készült fényképen egy időutazó látható.

Sokak szerint a napszemüveges pali kilóg a korból, minden ízében anakronisztikus, a jövőből (azaz a mi jelenünkből) került oda.

Mások szerint nem is pólót visel, hanem pulóvert, és 1940-ben is mászkáltak a világban ilyen megjelenésű emberek.

Ki-ki döntse el…

A vita eldöntetlen, a kis Bralorne város múzeumának viszont hallatlanul jó reklám.

——-

Hogy állok az időutazással?

A jövőbe történő időutazást lehetetlenségnek tartom mert ebben a pillanatban a jövő még nem létezik.

A múltba történő időutazás azonban szerintem lehetséges.

Sokkal jobban hiszek benne, mint az alábbiakban.

(Felsorolok néhány általam nem elfogadott elméletet, amelyeket a jelenlegi tudományos közmegegyezés különböző mértékben támogat. Talán egyszer majd ezekről is írok egy-egy posztot.)

1. Amerikát kizárólag a Bering-szoros felől népesítették be.

Mesterkélt elméletnek tartom. Igazából azt gondolom, hogy a benépesítés különböző irányokból történt. Sőt: szerintem Kr.e. 15 000 előtt is volt ember az Újvilágban.

——-
2. Az Íliász embereszménye Akhilleusz.

A becsületes trójaiakkal szemben a kicsinyes és aljas görögök rajza iszonyatosan erős kontraszt. Akárki volt Homérosz: a trójaiakkal rokonszenvezett. Ez már a második énekben teljesen világos. A sok isteni származású hős ellenében Hektór tíz éve védi a várost. Több, mint ötvenszeres túlerővel szemben.

Hektór halála botrány, nem válik Akhilleusz dicsőségére. Péleusz fia egy terminátor. A Szkamandrosz partján a fegyvertelen trójai fiatalok lemészárlása az eposz legundorítóbb jelenetsora.

Ő lenne az eszményi hős?

Ugyan, kérem…

Ha viszont Hektórt tekintjük eszményképnek, a két eposz embereszménye már nem is áll egymástól annyira távol, és akkor a homéroszi kérdés…

—-

3. Hogy Zrínyi Ilona 1643-ban született volna, mint azt Horváth Mihály állítja

Nagy László elképzelésével értek egyet.

A születési éve: 1652

Tizennégy éves korában ment férjhez először.

Persze, a második férjénél sem lehetett annyival öregebb, mint ami az irodalomban közhellyé vált.

——-

4. Hogy Petőfi Kiskőrösön született.

Úgy gondolom, a költő tudta jól.

A születési helye valójában: Kiskunfélegyháza.

——-

5. Hogy a Fehéregyháza és Héjasfalva között talált, báró Heydte ezredes, osztrák hadbiztos által leírt magányos holttest Petőfi lett volna.
Magam Pap Lajos alezredes véleményét fogadom el. Pap alezredes volt a segesvári csatában Bem vezérkari főnöke.

Petőfi Sándor a Monasztéria oldalában esett el - harcolva. Teteme a nagy tömegsírban nyugszik, ahol sohasem keresték…

—-

Mára talán ennyi elég is…

“Köszönöm annak a két személynek, aki megtapsolt!” - mondta Nicolas Sarkozy Davosban, miután alaposan beolvasott a bankároknak.

A gazdasági válságról azt mondta, hogy az valójában a globalizáció válságát jelenti, amelyet alapvetően a pénzügyi kapitalizmus okozott, és amely bármikor megismétlődhet, ha nem sikerül új, mindenki által elfogadott erkölcsi alapokra helyezni a pénzügyi rendszer működését.

(Jó arra gondolni, hogy ez egy politikusnak is eszébe jut, és már el is mondja.)

“Ártalmasan a túlságosan magas vezetői jövedelmek. A közvélemény immár nem fogadja el a meg nem érdemelt fizetéseket. Amikor egyesek minden lépéssel milliókat keresnek, ott már nem lehet piacgazdaságról beszélni”.

(Szerettem volna közben látni a zordonan duzzogó globalizált pofikájukat.)

“A feladata nem a spekuláció, hanem az, hogy felmérjék a hitelek kockázatát és finanszírozzák a reálgazdaságot. A gazdasági válság azért következhetett be, mert a bankárok nem végezték rendesen a dolgukat.”

“Eddig az ember szolgálta a kapitalizmust. A XXI. század kérdése: szolgálhatja-e a kapitalizmus az embert?”
—-

Hm…

Hm..

Hm… Hm..

Lehet benne valami.

Lássuk a tervet és a végrehajtást.

Majláni-Migliani mindenképpen kulcsfigura. Igazi, rossz értelemben vett macchiavellista csirkefogó. Bethlen Miklós néhány mondattal - akaratán kívül - remek jellemrajzot adott róla.

A célpont tehát: Zrínyi Miklós, horvát bán, tábornok, volt főparancsnok - aki ekkor otthonában, Csáktornyán tartózkodik.

Migliani a kulcsfigura, a merénylet szervezője. A gyilkosságot Csáktornya környékén, egy vadászaton kell végrehajtani, és vadkanbalesetnek kell álcázni. A terv egyetlen mozzanata sem tűnik improvizációnak.
Póka a nélkülözhetetlen helyi segéderő. Nem tudni, mikor szervezték be. Azt sem, hogy lefizették-e vagy zsarolták.

Néhány írás fővadásznak nevezi Pókát; ezt Bethlen tanúságtétele nem támasztja alá.

“Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert” - mondja Bethlen Miklós.

Nemcsak, hogy nem fővadász, hanem “egy jáger”. Lehet, hogy csak Bethlen következtet arra, hogy Póka vadász lehetett. Mindenképpen a Zrínyi birtokokon élő személy volt, az udvartartás tagja, aki talán vadászként szolgált. Úgy gondolom, nem lehetett különösen rangos személy, akkor Zrínyi aligha aposztrofálta volna “ez a bolond” megjegyzéssel a többiek előtt.

———-
Hozott még magával más cinkost is Migliani? Talán egy-két szolgát hozhatott, de ezek nemigen játszottak jelentős szerepet a gyilkosságban.

Lehettek-e még cinkosai, segítőtársai a gyilkosságban? Úgy gondolom, lehettek.

Kanizsa vára kevesebb, mint harminc kilométerre van Csáktornyától.

Parancsnoka, a Szeidi Ahmed helyére gyorsan újra kinevezett Ali a háború kezdete előtt ezt írta Zrínyinek:

“Miután a kanizsai parancsnokságtól megváltam, Egerben, Temesvárott, Jenőben voltam basa, s a tengeren túl oly fejedelemség vala a kezem alatt, melyet sem a budai, se más vezéri állással nem cseréltem volna el; de mivel az én leghatalmasabb császáromhoz annyi panasz és jajveszékelés érkezett nagyságod ellen, őfelségének úgy tetszett, hogy ismét idejöjjek szomszédságodba.”

Ali, kanizsai pasa

Meg kell hagyni, a kanizsai török parancsnok igen viszontagságos életet élt Zrínyi jóvoltából. Nyilvánvalóan szeretett volna megszabadulni a veszedelmes magyartól.

Ali pasa már másodszor töltötte be a kanizsai parancsnoki tisztet. Nyilván azért helyezte ide a török hadvezetés, mert az ő szemükben különösen alkalmas volt a feladatkör betöltésére. Ennek egyik eleme lehetett a helyismeret is.

——-

Részt vehetett-e egy csapat török Zrínyi meggyilkolásában?

Hátborzongató feltételezés, én azonban azt gondolom, hogy igen. Részt vehetett.

Mert nem hiszem, hogy Majláni-Migliani Csáktornyán bérelt volna fel Zrínyi katonái és udvari emberi közül egy csapat gyilkost.

Ha Zrínyi Bethlen Miklós által említett sebeire gondolok, nem hiszem, hogy azokat vadkan ejtette. De azt sem, hogy egy megvesztegetett vadász és egy külföldi kalandor bánt el így Zrínyivel.

A töröknek is voltak kiváló helyismerettel rendelkező, könyörtelen harcosai, akik a béke idején is állandósult kisháború viszonyai közepette rengeteg konspirációs és harci tapasztalatra tehettek szert. A törökök - különösen a Kanizsa várában szolgáló katonák - szemében akkortájt Zrínyi Miklós volt az egyik leggyűlöltebb személyiség. Vajon a törököket nem fűtötte a bosszúvágy?

——-

Már mondtam, hogy Kanizsa Csáktornyáról nem egészen harminc kilométer. Egy derekas lovaglás. Ha kell, a megfelelő időben és helyen négy-öt tapasztalt török martalóc várakozik. Többre nincs szükség.

Hogy Migliani, mint ausztriai érdekű körök képviselője a magyarok ellen alkalmilag összefog a halálos ellenséggel, abban az évben - a vasvári béke esztendejében - aligha lehetett szokatlan.
Hogyan egyeztettek?

——-
Nem tudni, a vadászatot ki és mikor tűzte ki, de Bethlen szavai:

“Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk”

azt sugallják, ez csaknem mindennapos elfoglaltsága volt Zrínyinek és vendégeinek.

A törökök nyilván nem várakoztak nap mint nap, vajon hogyan egyeztettek?

A postakocsi érkezésének napja nehezen eltéveszthető időpont lehetett, erről a felderítők valószínűleg Kanizsán is idejében értesítették a parancsnokot.

Migliani is odaküldhetett valakit Kanizsára - még reggel. Például ez lehetett a korábban említett esetleges szolga reszortja. Este négy-öt órára a török tettestársak elfoglalhatták helyüket.

——-

Ha voltak török tettesek, minden okuk megvolt a hallgatásra. Ha kitudódik, hogy Zrínyi halálában részük van, a magyar végvári vitézek vadászni fognak rájuk, és kínos halál elébe néznek. A török-magyar végvári harcok történetében sok példa van ilyesmire. Volt, akit évtizedek elteltével fogtak el. Aki valami gaztettet követett el, sohasem volt biztonságban. Megjegyzendő: bár az egymással szemben álló helyőrségek közül a török mindig nagyobb létszámú katonát tartott fegyverben, mint a királyi Magyarország várait védelmező, általában fizetetlen és zömmel magyar katonaság, de az állandósult csetepaték kétharmadában a török húzta a rövidebbet. És: akit a magyar végváriak valamiért üldöztek, azt előbb vagy utóbb valami csellel el is fogták.

A töröknek hallgatnia kellett…

——

Ha törökök is közreműködtek Zrínyi meggyilkolásában, nem az ő vétkük a legundorítóbb…

Ha így van, az eset nem a legutolsó példa arra, hogy a hazaárulás a magyar politika felső köreiben tenyészik, és kiszolgáltatja nagyjainkat az ellenség dühének.

——-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.