HUSZONNEGYEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
—————————
A három napból végül öt lett. Az első közös vacsorát kint fogyasztották el a kertben. Karen minden bátorságát összeszedte, és megkérdezte:
- Mi az az UABC?
Ed elmosolyodott.
- A másik nevünk. A cég a Földön Pandolfo and Wallis néven van bejegyezve. Csakhogy az ottani törvények szerint egyetlen vállalat sem birtokolhat illegális gyarmatot. Amely cég a gyarmat bejelentési kötelezettségét elmulasztja, azt akár fegyveres erővel is fel kell számolni. A földi korrupció ismeretében erre aligha kerülne ugyan sor, de az igazgatótanács úgy döntött, nem érdemes kockáztatni. A gyarmat legalizálása nemcsak hatalmas adókat jelentene, hanem azt is maga után vonná, hogy idejönne a földi adminisztráció, és meg kellene nyitni a gyarmatot az ottani bevándorlók előtt. Természetesen automatikusan a földi törvények lépnének életbe. Az igazgatótanács ezt nem akarta; hát a vásárlás előtt bejegyeztette a céget több nem földi hivatalban UABC néven.
- Ilyet lehet?
-Mindent lehet egy cégnek, Karen. Egyetlen kormány sem tud ellenőrzése alatt tartani egy olyan vállalatot, amelyik széltében terjeszkedik az univerzumban. A négy-ötévente cserélődő vezetők sohasem szerezhetnek ehhez elegendő rálátást. A Pandolfo and Wallisnak szüksége van legális színezetre, földi kapcsolatokra, hogy az ottani széljárást ismerje. De nagy mennyiségű élelmet termelő illegális gyarmatra is szüksége van a haszon érdekében, mert adót fizetni nem szeret, és az élelmiszernél jobb áru nincs.
Kare bólintott.
-Át kellene nézned az összes dokumentumot, Karen. – mondta aztán a férfi. – Nem árt felkészülnöd. Hátha friss szemmel felfedezel valamit.
Félórán belül néhány hallgatag alkalmazott hatalmas mennyiségű írott és elektronikus dokumentumot halmozott fel az előszobában. Karen elszörnyedve méregette.
Friss, illatos nyári este volt. Karen először kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy Ed Philips szeretője lesz. Ahhoz azonban semmiféle indíttatást nem érzett, hogy maga csábítsa el a férfit. Veszedelmes ötlet volna. Ágyas a státusza. Ha Ed élni kíván törvényes jogaival, kezdeményezzen.
Külön szobában aludtak, de Karen alaposan megfürdött, éjszakára nem vett fehérneműt, és óvszert készített elő.
A férfi nem jött be.
A kormányzói palota félreeső szárnyában laktak, Karen ki sem tette onnan a lábát, Ed azonban néha a hivatalokat járta, különféle előkészületeket bonyolított, szervezte az instruktori körutat. Diszkrét, pontos, kedves és figyelmes kiszolgálásban részesítette őket a személyzet, a nő inkább előkelő dámának érezte magát, mint rabszolgának. Philips ellátta őt térképekkel, gazdasági helyzetképekkel, adatokkal, történeti feljegyzésekkel, jelentésekkel a meglátogatandó területekre vonatkozóan.
Karen igyekezett alaposan felkészülni az útra. Beletemetkezett az információkba, jegyzetelt, töprengett, memorizált, gondolkodott. A harmadik este megkérdezte Philipstől:
- Ugye, a Lindgren-folyam völgyébe megyünk?
Ed Philipsnek kiesett a pipa a szájából.
- Miből gondolod?
A Lindgren-folyam ezüst csíkja csaknem ötezer kilométer hosszúságban szelte át nagyjából észak-déli irányban a kontinenst. A messze északon a sarkvidék közelében magasodó félelmetes hegyláncok tövében eredt, rohanó hegyi patakként bucskázott a sziklás vidékeken lefelé, majd a dombságon méltóságteljes folyamként szétterülve hömpölygött keresztül az erdőségeken, hogy valahol mesze délen hatalmas deltatorkolattal érje el az óceánt. Karen úgy gondolta, ez a földrész legnagyobb folyója. Akadt még a kontinensen néhány tekintélyes méretű folyam, de szemmértékkel is látszott, hogy ez minden másiknál hosszabb.
A Lindgren-folyam egyik partja közelében sem voltak farmok. Sem az egyik, sem a másik parton. A legközelebbi is nyolcvan kilométerre volt a folyóparttól. Leszámítva egy igen keskeny szakaszt, ahol az emberek birtokolta terület egy kisebb kanyartól nyugatra csaknem hat kilométerre közelítette meg a Lindgren.
Szóval a Lindgren-folyam partjain nem voltak farmok vagy emberi települések. Ez annál is feltűnőbb volt, mert a többi folyam partjain számos kisebb-nagyobb farm, illetve falu terült el. Sok farm kifejezetten folyóparthoz vagy annak közelébe települt.
A Lindgren középső folyása mentén mindkét part jó két-háromszáz kilométer távolságra volt a farmoktól. Karen megnézte, mit mondanak a vidékről a térképek, és mit mutatnak a műholdfelvételek. A térképek többségén fehér folt. Az egyikre reszketeg, ákombákomszerű írással rá is véste valaki: terra incognita.
A műholdfelvételek összefüggő zöld tömeget mutattak nyáron, fehér ködöt télen. Sok magyarázat nem volt hozzájuk, de nem is volt rá szükség.
Karen tudta, hogy elvileg Ed minden szükséges adattal rendelkezik a területről, a neki tanulmányozásra átadott iratok, filmek és egyéb felvételek között mindennek meg kell lennie. Rövid keresgélés után meg is találta. Közel hetvenesztendős dosszié másolata volt, és a Masterland mezőgazdasági adottságai címet viselte.
Karen felírta egy papírra a kérdéseit, utána belemélyedt. Az érintett területeken a termőföld első osztályú. Az állatvilág? Karen többször is átolvasta az állatfajok akkurátus felsorolását, jellemzését, de azt a következtetést kellett levonnia, hogy azok meg sem említik a rettegett. Félelmetes szörnyetegeket, amelyekről Wolfgang beszélt a hajón az ide vezető úton. Miért nem?
Kétféle magyarázat lehetséges. Az első: a vizsgálat a Monsterland benépesítése előtt nem volt elég alapos. Ebben Karen nem nagyon hitt, mert annak idején Robert beszélt neki az efféle vizsgálatokról. A birtokba venni kívánt világok felmérése évekig tart, számos különféle tudományág művelői vesznek részt benne. Az expedíció minden tagja hercegi javadalmazást vághat zsebre, de ennek fejében igen nagy a felelőssége. A tévedések szigorú büntetést vonnak maguk után. Robert egyik példája éppen az volt, hogy a felderítők esetleg nem tesznek jelentést valamely száz négyzetkilométernél nagyobb területen elterjedt nagyméretű, veszélyes ragadozó állat létezéséről. Az ilyen tévedés büntetése akár letöltendő életfogytiglan is lehet.
Karen egy pillanatra elbizonytalanodott. Ez illegális gyarmat. Talán itt nem volt kellőképpen alapos a felderítés? A cégnek ez talán nem érdeke? Kizárt dolog.
Hogy ne vették volna észre a szörnyetegeket a műszerek garmadájával felszerelt, tapasztalt felderítők, az csaknem lehetetlen. Marad a második számú magyarázat:
A vizsgálat azért nem észlelte a szörnyeket, mert azok nem léteztek. Legalábbis akkor még nem.
A Lindgren-folyam vidéke a legveszedelmesebb szörnyek élőhelye. Karen százával talált beszámolókat, jegyzőkönyveket, támadásokról szóló tanúvallomásokat. Némelyiktől a szőr felállna az ember hátán…
Hetvennél több farmer menekült el a Lindgren környékéről. Ezek kedvezményesen kaptak új birtokot a bolygó más vidékein. De úgy tűnt, a szörnyek oda is követik őket; a bestiák egyre-másra bukkantak fel olyan vidékeken is, ahol korábban sohasem ismerték őket. Mostanra minden farmot nagy teljesítményű erőterek védelmeztek ellenük.
Karen eltöprengett. Honnan származnak az erőterek? A kormányzó személyzete üzemelteti őket a tulajdonos költségén. Akkor pedig alighanem a Pandolfo and Wallis termékei lehetnek. Talán azért „kerültek elő” a szörnyek, hogy többet vásároljanak az erőterekből? Nemigen. A Pandolfo and Wallis aligha fűrészelné maga alatt a fát. Akkor különben se volna értelme az ő küldetésüknek. Valami másról lehet szó.
Melyik az a farm, amelynek a területe megközelíti a folyamot? Tulajdonosa Hans-Joachim Schellenberg. Hetvennégy éves, korábban építész volt, számos helyen dolgozott. Öregkorára birtokot vásárolt a Masterlanden. Karen füttyentett. Mit birtokot, birodalmat! Hatalmas összefüggő terület, százhetvennégyezer hold termőfölddel, rabszolgák és felszabadítottak tömegeivel. A rabszolgák zöme középfokú mezőgazdasági vagy kertészeti technikusi végzettséggel rendelkezik, de akadnak közöttük agrármérnökök is. Masterland Központi Agráregyetemén jelenleg is száztizenöten tanulnak a gazdájuk költségén. A birtokon kettőszázötvenhét település található. Rengeteg artézi kút, saját vízművek. Erőművek és áramfejlesztő telepek. A kukoricán és a krumplin kívül konyhakerti zöldségféléket és gyümölcsöket is termelnek. Ezek kétharmada őshonos növényekből nemesítve. A felesleget helyi piacokon értékesítik. Emellett szarvasmarhát, sertést, juhokat, baromfit és lovat tenyésztenek. Karen egyre jobban csodálkozott.
Schellenberg szabályos, bejelentett és engedélyezett magánhadsereggel rendelkezik, amely ezerkétszáz felszabadítottból áll. Helikoptereik és páncélozott járműveik is vannak. Van a birtokon tizenegy középiskola és öt kórház is.
Karen egy dokumentumban rábukkant Hans-Joachim Schellenberg fényképes önéletrajzára. Markáns arcú, széles, erőszakos állú, de intelligens tekintetű, ritkán vörösesszőke hajú férfi tekintett rá a képről. Önéletrajza azzal kezdődött, hogy ősei egy Bayern nevű földi tartományból vándoroltak ki.
- Hans-Joachim Schellenberg birtokára megyünk?
- Már meg sem lepődök rajta, hogy rájöttél, Karen. Utána végigjárjuk a Lindgren völgyében található farmokat. Közben többször is átrepülünk majd a folyam felett. Pihend ki magad, mert korán reggel indulunk!
A férfi aznap éjjel sem jött be.
Ed Philips tátott szájjal bámulta Karent.
A nő ritka ízléstelenül festett. Csiricsáré, bő öltözék volt rajta, a bokáig érő rikító színű szoknyatömeg semmit sem engedett látni az alakjából, az ostoba szürke fejkendő a haját takarta el. A lábán csúnya seszínű topán. Ráadásul a szoknyára még hatalmas, csaknem bokáig érő kötényt is vett, de mégsem ez volt rajta a legdühítőbb. Hanem a széles, csontkeretes szemüveg, amely úgy bánt el az arcával, mint valami megszálló hadsereg. Karen úgy festett, mint valami túlméretezett rongybaba. Vagy mint egy muzulmán takarítónő Pakisztánban.
Philips kínjában elhúzta a száját.
- Te mondtad, hogy ne legyek szép! – mondta a nő csaknem kacér hangsúllyal.
- Ez túlzás, Karen.
A helikopterben alig szóltak egymáshoz. A motorzajból azt sem nagyon értették.
Schellenberg helikopter-leszállóterén landoltak. Idősebb, rövid ősz hajú, szemüveges hölgy fogadta őket.
-Ute Schellenberg.
Karen konstatálta, hogy a hölgy idős, de egészséges. Leginkább az tűnt fel rajta, hogy meglehetősen széles csípője van, a vászonnadrág erőteljesen feszül a fenekén, és amiatt hátulról nézve jóval fiatalabbnak látszik.
Hans-Joachim Schellenberg két méternél jóval magasabb volt. Még mindig roppant, boltozatos mellkasa volt, karján dagadtak az izmok. Valaha bivalyerős ember lehetett, talán még mindig az.
Bárpultszerűen berendezett asztal mögött állt, öltözködött, láthatóan készült valahová. Érkezésükkor úgy nézett ki a pult mögül, mint valami repülőtéri irányítótorony. Nem jött elő, hogy üdvözölje őket.
- Jónapot, kukoricafürkész! Tudtam, hogy jönni fog, most mégis mennem kell. Érezze magát otthonosan! – vadászkalapot tett a fejére.
- Megkérdezhetem, hová tart, Mr. Schellenberg?
A tulajdonos kilépett a pult mögül. Ekkor Karenre esett a tekintette, és meglepetésében hátrahőkölt.
- Hát ez meg miféle szerzet?
-Ő Karen, az ágyasom!
Ez Schellenbergnek nem tetszett, és minden kertelés nélkül meg is mondta:
- Magának nősülnie kellene, nem ágyast tartani!
- Hová tart?
- Az magát nem érdekli, kukoricafürkész, de nem bánom, velem tarthat! Negyedórája valami kettéharapott egy birkámat!
- Karen is jöhet?
- Hogy magát felmossa? Jöjjenek!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.