A Nap még csupán
Szőrmentén henyél,
Még friss a fű,
Még zöld a falevél,
De hajnalban már
Pára kesereg,
Iskolába készül
A gyerek.
———-
A Nap ma még
Az ég ormára hág,
Még illatárban
Úszik a világ,
De haloványul
A sugár-fonat,
És nyári estét csen
Az alkonyat.
———
De még gyümölccsel
Pompáik a tál,
Ha nem akarod:
Az ősz nem halál,
A szirom és a levél
Perc fia,
S ha mind lehull,
Az sem tragédia.
HUSZONEGYEDIK RÉSZ
ÍRÓDOTT NYUZGA JAVASLATÁRA
- Valami nincs rendben?
- Nincs, Karen. Nagyon nincs.
- Éspedig?
Bruce felelni készült, de a nő meglepetésére Philips leintette. Az instruktor akkurátusan kicserélte a szemüvegét, majd egy belső zsebből pipát vett elő, megtömködte, és komótosan rágyújtott.
- Üljön le, Karen.
Burt Ed Philips karjára tette a kezét.
- Mielőtt bármibe beavatnád a hölgyet… - elővett egy dossziét, - amikor elmondtad a nevét, kissé utánajártam. Elővett egy vaskos dossziét, elvett a tetejéről egy lapot, és felolvasta:
„Karen Bozchana Kadlecikova. Harminckét éves, fehérbőrű, földi illetőségű nő.
Jake Morgensohn társaságában utazott. Utóbbi földi ügyvéd, egy bizonyos Wesley McPherson védője.
Wesley McPherson sajnos nagyon is jól ismert személyiség. A Földön ötvenegy ember – úgynevezett „szociálterroristák” – meggyilkolásával vádolják. Tudomásunk szerint Morgensohn útja kapcsolatban állt védencének azon törekvésével, hogy az emberiség anyabolygóján rá váró büntetést az úgynevezett „tevékeny életfogytiglan” elvére váltsa át – azaz menekülni szeretne az emberiség anyabolygójának igazságszolgáltatása elől.
Morgensohn úticélja – elmondása szerint – az NGC 20564 rendszer Herculia nevű bolygója volt, mivel védence állítólag ott szeretné teljesíteni a „tevékeny életfogytiglan” keretében a büntetését.
A Herculia bolygó – jelenlegi ismereteink szerint – a Föld hagyományos érdekszférájához tartozik.
Morgensohn útitársa volt egy Boyar nevű, tisztázatlan személyazonosságú férfi is. Fegyvere van, és feltehetően valamiféle harci kiképzéssel is rendelkezik. Igazi kilétét és céljait illetően nem kívánunk találgatásokba bocsátkozni.
Karen Bozchana Kadlecikova földi származású. A FreeMiss nevű ügynökség dolgozója volt. Gazdag emberek fizetett útitársa volt – mint úgynevezett hivatásos barátnő. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha egyszerűen szajhának minősítjük.
Intelligenciája erősen korlátozott. Naivitása határtalan. A jelek szerint mindvégig komolyan vette és elhitte Morgensohn történetét. Ennek bizonyítéka, hogy vállalta a hosszú és kiszámíthatatlan utazást a férfi oldalán. Eszébe sem jutott kétségbe vonni, amit a férfi állított.
Érthetetlen, hogy Boyarra sem gyanakodott.
Tökéletes kívülállóként statisztált végig egy talányokkal terhes eseménysorozatot. Mit akar valójában Morgensohn? Mi a célja? Miért volt vele Boyar? Miért maszkírozta magát utóbbi időnként Morgensohn-nak? Maszkírozás volt-e ez egyáltalán, vagy több annál?
Miért próbált a könnyűcirkálójuk elmenekülni a csatahajó elől? Kinek az irányítása alatt állott akko? A nő vallomásából nyilvánvaló, hogy egyikük sem rendelkezett az űrjárművek kormányzásában a legminimálisabb jártassággal sem. Akkor kinek az irányítása alatt hajtott végre a cirkáló egy egész sor bonyolult manővert?
Hogyan tudott megszökni a két férfi a csatahajóról? Az eset példátlan. Az, hogy a nő közvetlen közelről, és mit sem sejtve asszisztálta végig; szintén az.
Melyik férfit hol kell keresnünk? Melyik ment el a könnyűcirkálóval, és melyik maradt a csatahajón? A nőnek sejtelme sincs…
Mi lehet Morgensohn küldetése mögött? Túlságosan jól ismerjük az ügyvéd megbízóját, Wesley McPhersont. Az ügy enyhén szólva is nyugtalanító.
A Bizottság úgy döntött, semmiféle törvényes indok nincs Karen Bozchana Kadlecikova bíróság elé állítására és kivégeztetésére. Mivel a vele történtek esetleges jelentőségéről a leghalványabb sejtelme sincs, azért sem célszerű bírósági eljárást indítani, nehogy személye felesleges figyelmet keltsen olyan körökben, ahol ez nem célszerű. Egy titkos eljárás esetén a veszélyek még nagyobbak lehetnek az óhatatlan találgatás miatt. Az utóbbi idők kiszivárogtatási botrányai miatt ez kétszeres veszély forrása lehet.
A kivégzéssel kapcsolatos bürokrácia is lappangó problémaforrás lehet Karen Bozchana Kadlecikova esetében. Halálra ítélni és lefejeztetni egy meglehetősen csinos szőke nőt anélkül, hogy annak bármiféle, mindenki számára magától értetődő oka lenne, számos szóbeszédre adhatna okot. A feltűnést pedig az ellenséges propaganda szembeötlő hatékonysága, illetve a beépült ellenséges ügynökök jelentős száma miatt mindenképpen kerülnünk kell.
A nő azonban időzített bomba, semmiképpen sem maradhat felügyelet nélkül. Arról természetesen szó sem lehet, hogy valaha is visszajuthasson a Földre. Olyan helyre kell kerülnie, ahol a továbbiakban teljesen ártalmatlan lesz.
Javaslatunk: a Masterland nevű, az Universe Agricultural Business Corporation tulajdonában lévő, viszonylag megbízható szövetségesünk politikai ellenőrzése alatt álló telepesbolygó. Oda új ember a helyi törvények értelmében szövetségi tisztviselőként vagy rabszolgaként kerülhet.
A kezelhetetlen és gyanús idegenek rabszolgasorba adása bevett és eredményes gyakorlat, a nő esélyét arra, hogy a jövőben felbukkanva bárhol zavart keltsen, tökéletesen nullára redukálná. Karen Bozchana Kadlecikova tökéletesen feloldódna a Monsterland-nek emlegetett Masterland rabszolgatömegében, soha senki sem bukkanhatna a nyomára.
Ez a megoldás azért is kedvező, mert a korábbi gyakorlat értelmében soha nem adtunk el fontos személyt rabszolgának, illetve a rabszolgának eladott személyekről mindenki azt gondolja, semmilyen értelemben nem fontosak. Így minden hírszerző szervezet elveszíteni érdeklődését Karen Bozchana Kadlecikova iránt.
Felhívom a figyelmet: a nő tökéletesen őszinte. Korlátolt, csekély intelligenciával rendelkezik, és rossz megfigyelő.
Ha volt az iratnak aláírója, személye titok maradt, mert Burt nem olvasta fel. A két férfi várakozásteljesen pillantott a nőre.
Karen teljesen lefőtt, amíg Burt olvasott. Új információk valóságos tömkelege zúdult rá, és ő igyekezett minél tökéletesebben feldolgozni őket.
„Wesley McPherson nagyon ismert személyiség” – kinek a számára, és milyen értelemben? Egyáltalán ki írta ezt az iratot? Erre az egy kérdésre magától értetődően adódott a felelet. Nyilván olyasvalaki, aki a kihallgatótisztek jelentését összesítette.
Miféle hatalom szolgálatában áll? Ki az ellenség? Ki kinek és ki ellen kémkedik?
Morgensohn küldetésével kapcsolatban Karennek nagyon is sok kételye gyülemlett fel, de ezeket a hivatásos barátnő szokásos rutinjával kezelte: lehetőleg nem belefolyni az ügyfél üzelmeibe, kívül maradni, az információkat elhárítani. Karennek idővel ez a vérévé vált. Biztos volt benne, hogy most éppen ennek köszönheti az életét. Hogy ostobának tartják emiatt? Vállat vont. Nem vágyott sem a halott hősök, sem pedig a kivégzett bölcsek közé – jobban szeretett élő ostoba lenni.
Így sem sokon múlhatott, ha személyével kapcsolatban az „időzített bomba” kifejezést használták.
Boyarról viszont nagyon is határozott véleménye volt – gengszternek tartotta. Csak éppen senkinek sem említette ezt a feltételezését. Miért tette volna? A kihallgatótiszt minden kérdésére válaszolt, de mindig tartotta magát ahhoz a kötelező álnaivitáshoz, amit a munkájában megszokott. Akkor is, amikor a válaszai fölött már nem tudott szinte semmiféle kontrollt sem gyakorolni – ebben biztos volt. Túlságosan megszokta már az ilyesmit.
A McPhersonnal kapcsolatos mondatok valamelyest azért nyugtalanították Karent. Főleg a többször nyomatékosított „jól ismert” kifejezés.
Karen tudta, hogy valami nagyon sötét ügybe keveredett, de sejtelme sem volt róla, mi az. Az irat szerzője semmivel sem tud többet, de talán úgy hiszi, hogy jobban informált.
Az UABC nevét valahol már hallotta, most jól megjegyezte magának. Valószínűleg földi cég lehet. Talán meg kellene néznie a jegyzeteit. Előbb-utóbb rájön, ha tud róluk valamit. Szükség lehet rá, hiszen a világegyetemnek ebben a régiójában a cég igen nagy hatalom birtokosa: tulajdonában van ez a bolygó. Pontosan ilyen információkra van szüksége ahhoz, hogy egyszer valaha hazajuthasson.
Hát persze, hogy soha nem akarnák a Földre hazaengedni! Roppant sok érdekeset mesélhetne máris, és – a jelek szerint – még nincs vége.
Burt és Ed végigmérték a nőt, utána összenéztek. Philips újra megtömte a közben kialudt pipáját, aztán csendesen megjegyezte:
- Ez egy rendkívül korlátolt agyú ember írása, Burt.
A másik bólintott.
- Tele van rendkívül buta ellentmondásokkal. – folytatta Philips, miközben akkurátusan feltette a szemüvegét, és lapozgatni kezdett a vaskos dossziéban. – Hallottam már egyet és mást ezekről a kihallgatókról. Átverted őket, Karen.
A két férfi a nő arcát kémlelte. Karen érezte, hogy a haja tövéig elvörösödik.
- Ezek a fickók – folytatta eddigi viselkedéséhez képest meglepően kíméletlen tónusban Ed Philips. – már az első félórában tudtak mindent. Iszonyú sokáig folytatták, de semmivel sem lettek okosabbak. Te rendkívül fegyelmezetten ismételted századszorra is mindig ugyanazt. Annyira következetesen viselkedtél, hogy arra kellett volna gyanakodniuk, valamiféle igen alapos kiképzést kaptál. Eszükbe sem jutott gyanakodni. Viszont tovább erőlködtek, de a legagyafúrtabb keresztkérdésekkel sem mentek semmire.
Elhallgatott, a nőt figyelte.
Karen most komolyan megijedt. Rokonlelkek vagyunk, és ez nem biztos, hogy jó. Ed Philips is sokkal ostobábbnak tűnik annál, mint amilyen. A védekező rendszerei azonnal bekapcsoltak.
Ed Philips azonban éppen ezt akarta elkerülni.
- Ki vele, Karen! – csapott le. – Ki vele, mit is tudsz valójában!
- A helyedben nem sokat gondolkodnék. – váltott élesre Burt hangja is. – Ed az egyetlen esélyed. Ha nem vagy megfelelő segítség, bármikor felárral túladhat rajtad, mint rabszolgán, és attól kezdve levettük rólad a kezünket.
Karen az ajkába harapott.
- Ki vele, Karen! – ismételte Philips.
Karen lázasan gondolkodott. Mit mondhat el, és mit nem? mennyire bízhat ezekben az emberekben?
- Gyerünk! – szólt rá Philips most már könyörtelenül.
És Karen beszélni kezdett. Nagyon átgondoltan, és a lehetőséghez mérten tömören. Pontosan elmondott mindent, amit a könnyűcirkálón átélt, de a kívülálló szemével. Mellőzött minden következtetést. Robertről egyetlen szót sem ejtett, és arról sem, amit a férfitől tanult.
A konspirációt teljesen elhallgatta. Azt is, miféle része volt a két férfi szökésében.
Viszont fűszerezte elbeszélését minden olyan pletykával, amit elő tudott ásni az agyából a szociálterroristákról, Morgensohnról – és főleg Wesley McPhersonról.
A Holdon történtekről azonban teljes részletességgel beszámolt. Már az elején eltökélte, hogy a történetnek ez az a része, amelyről önmaga számára veszélytelenül beszámolhat. A kihallgatótisztek kérdései nem nagyon érintették az ott történteket, illetve átsiklottak felettük, a nő pedig egyetlen olyan dolgot sem mondott nekik, amit nem kérdeztek.
A végén Karen jó bő lére eresztve mesélte el az űrhajón Masterland-re utaztában történteket, főleg azt, amit Wolfgang mondott a bolygóról.
A két férfi egyre élénkebben figyelt. Néha összenézte, Ed jegyzetelt is hébe-hóba. Karen igyekezett pontos és részletes beszámolót adni, semmit el nem túlzott, semmit ki nem színezett.
- Rendben van, Karen. – mondta a végén Ed Philips. – Ez még mindig nem minden, de sokkal talpraesettebb vagy, mint amit feltételezni lehet rólad.
Karen megijedt, hogy folytatódni fog a faggatás, de a férfi egészen mást határozott.
- Most mi jövünk, Karen. – mondta és nagy levegőt vett. – Szimatolni fogunk, Karen.
A nő most komolyan megijedt, és ez látszott az arcán is. A két férfi elnevette magát.
- Ezt most nem úszod meg, Karen. – mosolygott a szemüvege alatt Ed Philips. – Burt, kérlek, mondd el neki!
- Ed Philips hivatalosan a kormányzó mezőgazdasági instruktora. Terméshozamok, földművelési módszerek iránt érdeklődik. Az a feladata, hogy felbecsülje, mekkora termés várható krumpliból és kukoricából. Évek óta ezt csinálja, Masterland hétszáz farmközpontjának többségében más megfordult, ahol még nem, ott is tudják, kicsoda. Földhözragadt hivatalnoknak ismerik, nem félnek tőle, de nem is kedvelik. Szándékosan alakítottuk ki ezt a státuszát.
Egy pillanatra elhallgatott, de a nő azért sem kérdezett.
- Tíz év alatt öt különleges megbízott tűnt el ezen a bolygón. Egyszerűen felszívódtak, Karen. Ebben kell Ednek segítened. Ha a hasznára leszel, elintézem, hogy kikerülj a rabszolgastátuszból.
Újabb szünet, Karen most sem kérdezett, pedig már szeretett volna.
- Öt különleges megbízott. A feladatotok: a nyomukra bukkanni. Ha élnek, kimenteni őket, ha meghaltak, rájönni, mi történt velük. De leginkább arra lennénk kíváncsiak: mit tudtak meg.
- Miről? – szaladt ki végre a nő száján, mire Burt elmosolyodott.
- Végre egy kis érdeklődés! Nos, Karen, az a bolygó elég kellemetlen rejtélyeket őriz. Ezelőtt tizenöt évvel egy közönséges zoológiai expedíció jelentése mutatott rá először arra, hogy Masterland ökoszisztémája érthetetlen. Ez szöget ütött a Szövetség néhány magas állású vezetőjének a fejébe, és sorra küldték ide a különleges megbízottakat, tisztázzák a rejtélyt, amely esetleg más titkokkal is összefüggésben állhat. A megbízottak sohasem tértek vissza.
Ahogy a férfi elhallgatott, Karen már tudta: most kérdeznie kell. A férfi ebben a pillanatban ezt várja el tőle.
- Mi a rejtély?
- Emlékszel, mit mondott Wolfgang a bolygó veszélyes állatairól? A szörnyekről, amelyek az erőtér közvetlen közeléből ragadják el a rabszolgákat? Nos, ezek a szörnyek valóban léteznek, és kilátástalanná teszik a bolygó infrastruktúrájának további kiépítését. Csupán egy a bökkenő: a zoológusok szerint nem létezhetnének.
———————————————————————
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Constance ragyogó jelenség volt. Ha végigvonult a bulváron, kigúvadtak a férfiszemek. A hosszú combok selymesen villogó, férfikezek után kiabáló bőre, a szűk szoknyán áthullámzó, ingerlően domborodó fenék, a dekoltázsból csaknem kibuggyanó gyönyörű feszes mellek mindenütt felkorbácsolták a szenvedélyeket.
—-
Constance a távoli Vancouverből jött, korábban senki sem ismerte. Valami milliomos lánya lehetett - legalábbis ezt rebesgették róla. A gyönyörű lány Miami tomboló napsütésében kivirult, úgy mozgott, mintha mindig is itt élt volna.
Ő volt a Szépek Szépe.
———-
De a férfiak rendre kudarcot vallottak nála.
Frigid ez a nő? Szomorú volna, mert nagyon szép.
A Szépek Szépe.
—————
Marcel hat hónapig hajtott a nőre. Októbertől márciusig.
Constance nehezen megközelíthető nő volt, meghódítása teljesen lekötötte a férfi energiáit. Hónapokig tartott, amíg sikerült elhívnia moziba, színházba.
Április végén a nő már úgy mutatta be valamelyik munkatársának Marcelt, hogy “A barátom.” A férfi majd kicsattant a büszkeségtől.
Közben folyamatosan résen kellett lennie, hogy elharapja a nő közeléből a vetélytársakat.
Májusban megcsókolhatta.
Utána hetekig ujjheggyel sem érhetett hozzá.
—————-
Szenvedélyévé vált a nő. Semmi egyébre sem tudott gondolni, csak arra: érinteni, birtokolni. Az egész testét. Azokat a csodálatos domborulatokat. Kell ez a nő! Nem lehet nélküle élni.
A Szépek Szépe!
———-
Constance-nak volt néhány különös szokása, amelyekkel Marcel nehezen birkózott meg. A nő negyven-ötven perceket töltött a mosdóban. Gyönyörű testével helyenként rettenetesen ügyetlenül mozgott.
Sebaj.
A Szépek Szépe.
———-
Constance amellett, mint személyiség, verejtékesen unalmas volt. Marcel ezt nagy nehezen vallotta be magának. Pocsékul érezte magát a nő társaságában.
Nem baj! Még ez sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.
Ha a keze szabadon bejárhatja azokat az utolérhetetlenül kívánatos, lankás tájakat, talán feloldhatja a Constance lelkének legmélyén rejtőző gátlásokat; és a lány nem marad ilyen reménytelenül ostoba.
Aki valóban szép, nem lehet buta.
Constance nagyon szép.
A Szépek Szépe.
———
Nem baj! Még ez sem baj! Semmi sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.A Szépek Szépe!
-
Júniusban Constance magával vitte a fiút Vancouverbe.
- Bemutatlak apámnak!
——-
Nem baj! Még ez sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.
A Szépek Szépe!
———
Constance édesapja fanyar mosolyú öregúr volt. Vastag keretes szemüveget viselt, ás olyan mélyen behúzódott a szoba sötét, árnyékos sarkába, hogy alig látszott belőle valami.
- Valóban feleségül akarja venni a lányomat?
- Valóban szereti?
- Valóban őt szereti?
——
Marcel a fejét vakargatta. Micsoda kérdések ezek? Amikor azonban az apósjelölt mesélni kezdett, még furábbá vált a szituáció:
- Tudja, az anyja valami különös és ritka betegségben szenvedett. Én meg genetikai alapon vagyok púpos. Attól olyan…
- Milyen?
———-
Constance édesapja valószínűleg elmebeteg. Mi az, hogy olyan? Mi baja van ennek a gyönyörű teremtésnek? Hát nem látja az ütődött, púpos vénember, hogy az Isten is világszépének teremtette? Ugyan mi köze lenne ehhez egy púpos apa, meg egy Isten tudja, miféle betegségben szenvedő anya genetikai örökségéhez? Constance esetében Isten kiválogatta a megfelelő géneket.
Pokolba a szülőkkel.
Constance gyönyörű.
A Szépek Szépe.
——-
Alig várta a nászéjszakát. Az álmok végre valóra várnak! Annyira vágyott a csodás testre, hogy az már fájt. Ha csak elképzelte, mit fog vele művelni, szenvedélye az elviselhetetlenségig korbácsolódott.
Constance
A Szépek Szépe.
———-
Eljött a pillanat. Marcel ráfordította a kulcsot. Végre kettesben. Nekieshet végre a gyönyörű testnek. Úgy érezte, hegyeket hordott el érte.
Constance az ágyon kuporgott.
- Még szűz vagyok… - suttogta tétován.
Marcel ebben biztos volt.
- Nagyon gyengéd leszek, kedves. - felelte sóvár hiúzmosollyal az arcán.
Na épp ideje.
Megtorpant. Valami furcsát látott. Constance lába mintha valahol boka felett egyszerűen megszűnt volna, és a csonkból valami vézna madárkarom, vagy lábkezdemény kandikált elő.
Mi van itt?
-Várj! - felelte fakó hangon a gyönyörű Constance, és kibújt a gyönyörű fejéből.
Lecsatolta, mint valami bukósisakot. Marcel döbbenten nézett. A remek fej alól ványadt, beesett, nyúlszájú arc bukkant elő.
- Bocsáss meg, drágám. Testprotézis. Egy zseniális dél-koreai tudós találmánya. Meglehetősen drága. Még nem tökéletes, anyagcserére és szexre még alkalmatlan. Majd a mi lányunk.
Közben fürgén lecsatolta a melleit, a hátát, a vállát.
Marcel konyulva-lelohadva, sóbálvánnyá merevedve nézte. Aztán hirtelen előrelendült. Az utolsó remény…
- A feneked! - üvöltötte kétségbe esve. - A feneked! Nem adom a fenekedet!
- Muszáj, drágám, nem férnél hozzám! - a csodaszép domborulatok puffanva hulltak a földre, hogy egy egy vézna-szögletes, csúf szederjés bőrű alsótest bukkanjon alóluk elő.
- Gyere, drágám! Tégy az asszonyoddá!
Marcel millió éves rémülettel szemlélte a ritka csúf jelensége.
Constance.
Az igazi Constance.
A felesége.
A Szépek Szépe.
A lusta ember
Csak determinál;
A sorsa rácsain
Kikandikál.
——-
A józan mindig
Tudja, hogy zseni,
Ám igyekszik is
Elfelejteni.
—-
A bölcs bolond
Tudja, hogy élni kell;
Ám hogy mi módon;
Azt ő dönti el.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ez a kislány semmit sem tudott a szüleiről, idegenek nevelték, vagyis inkább őrizték. Ahogy nőtt-növekedett és az értelme nyiladozni kezdett, gyakran kérdezősködött arról, hogy kicsoda ő, de a kérdéseire sohasem kapott választ. Őrzői nemigen tanították semmire, még írni-olvasni sem.
Tizenkét éves korában lefüggönyözött kocsiba ültették, és elvitték egy messze idegen városba. Ott egy nagy házba költöztették, ahol egy öreg, kancsal foglár vigyázott rá. Az utcára soha nem léphetett ki, csupán a kertben sétálgathatott minden délután egy kis ideig.
Ki tudja, meddig élt volna így a lány, de a hétköznapi megszokás meg a természetes emberi kíváncsiság - amelyek minden titoknak legfőbb üldözői - közbeszóltak. A városban híre futott a lánynak, az ott lakók leskelődni kezdtek utána. Maguk között így nevezték: A szép ismeretlen.
A lány híre egy ifjú diák fülébe is eljutott. A fiú a jóféle diákok közé tartozott: mindig kész volt a kalandra és nem ijedt meg az árnyékától. Egyszer megleste A szép ismeretlent, és nyomban elbűvölte a lány bimbózó szépsége. Másnap vakmerően bemászott a kertbe, és megszólította a lányt.
- Ki vagy te ?
A lány először megrettent, de ahogy a fiú szemébe nézett, bizalom ébredt benne, és mindent elmondott magáról.
Szerencsére a kancsal vén foglár az évek során már elszokott attól, hogy folyton-folyvást a lány sarkában legyen, ezért nyugodtan beszélgethettek egy ideig.
Attól kezdve rendszeresen találkoztak, és lassacskán szerelem ébredt bennük. A diák szeretettel tanítgatta a lányt, ahogy maga is előre jutott a vizsgáiban, úgy szüntette meg a szerelem tudatlanságát is. Egy szép napon aztán - ahogy végre felnőttnek érezhette magát - megkérte a lány kezét.
A szép ismeretlennek elfelhősödött a tekintete.
- Hozzád mennék, de nem tudom, tehetem-e.
- Majd én gondoskodom róla, hogy hozzám jöhess ! - felelte elszántan a fiú.
Másnap a vén foglárt a lánnyal együtt a törvény elé idézték. A parókás bírák nekiszegezték a kérdést:
- Mit követett el ez a lány, hogy így őrzöd ?
A foglár hetet-havat összehordott holmi titokzatos nagyurakról, akiknek a kilétét ő sem ismeri, és akiknek a parancsait teljesíti.
A főbíró megvakarta avasodó parókáját, aztán ítéletet hirdetett: A foglárnak szabadon kell engednie A szép ismeretlent.
A lány még aznap hozzáment a fiúhoz, egy kicsi házba költöztek, és valósággal úsztak a boldogságban.
Három hónap múlva előkelő idegenek zörgettek az ajtajukon. A vezetőjük szúrós szemű, szikár ember volt vagyont érő fekete bársony köntösben. Földig hajolt A szép ismeretlen előtt, és felségnek szólította.
- Felség, az apád ennek és ennek az országnak a királya. - magyarázta ünnepélyes hangon. - Születésedkor egy nagy hírű jós azt jövendölte felőled, hogy tizenötéves korodban nagy bajt hozol rá és az országra. Az az idő elmúlt, a jós tévedett. Ezért édesapád most azt parancsolja neked, költözz haza, és élj hercegnőként - ahogy a rangod megkívánja.
- A férjemmel élek. - válaszolta csendesen A szép ismeretlen.
- Szó se lehet róla ! - rázta fejét a feketeruhás. - A király majd gondoskodik a számodra a rangodnak megfelelő férjről.
Erre a szóra a diák felállt, és felgyűrte az inget az ujján. Felesége türelemre intette, aztán az idegenekhez fordult.
- Mondjátok meg a királyotoknak, hogy nekem már itt a hazám. Harminc lóval sem tud odavontatni, ahová magamtól menni nem akarok.
A szúrós szemű idegen igen fennen folytatta:
- Kötelességed van az apáddal és az országoddal szemben !
- Már nincs. - rázta fejét a lány. - Előbb nekik lett volna kötelességük velem szemben, de azt nem teljesítették. A királyotoknak ezt üzenem, nektek meg fel is út, le is út !
A diák ekkor már fogta az idegen grabancát.
- Kotródjatok innen, és jegyezzétek meg: ebben az országban vannak törvények! Itt nincs keresnivalótok !
Ai idegenek szégyenkezve kullogtak el, és nem mertek többé visszatérni. A diák és a lány pedig még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Egy pályázatra írom a darabot. Tavalyelőtt (Batthyány) már a nyertesek között voltam, tavaly (Mátyás király) ugyan nem, de mégis felkerestek bizonyos személyek levélben, akik a díjazottak közé nem került, de a zsűri által jónak minősített művek kiadását szervezték.
Sajnos, nem tudtam hozzájárulni. nem tudom, lett-e végül valami a kiadásból.
Most újra pályázom - ezzel a darabbal.
—————-
Eredetileg Leiningen-Westerburg Károly lett volna a darab főszereplője. A készülés-anyaggyűjtés folyamata azonban különös dolgokat hozott elő.
Ennek eredményeképpen Haynau egyértelműen a középpontba került.
Egy barátom kifejezésével élve, a történelmünkben Haynau az a személyiség, akivel szemben zsigeri eredetű gyűlöletet érzünk. Haynau a barbár mészáros, az elnyomás ostoba eszköze, az embertelen tömeggyilkos.
Való igaz: ő irányította a szabadságharc utáni megtorlást; amely egyébként nagyságrendjében messze eltörpült például az 1956-ot követő megtorláshoz képest.
De…
——-
Arról nagyjából tudunk, hogy Haynau váratlanul kegyelmet adott annak a negyven-ötven ezredesnek, akiket eredetileg 1850 március 15-én akart kivégeztetni. Közöttük volt Bayer ezredes (Bajor Gizi nagyapja) Görgey vezérkari főnöke, aki a kegyelem miatt tisztelgő látogatást is tett Haynaunál.
A tény ismert; erről szólt példáulA kőszívű ember fiai című Várkonyi Zoltán filmben a Haynau alakját személyesen megformáló rendező emlékezetes nagyjelenete.
——-
De…
Hallottunk-e arról, hogy Haynau olyan súlyos vádakkal terhelt politikusokat, mint Madarász József, egyszerűen karácsonyra hazaküldött a családjukhoz, kimenőt adott nekik a börtönből…
Hallottunk-e Haynau alapítványáról?
———-
Erről beszélget az alábbi jelenetben Haynau és az ország polgári kormányzója, báró Geringer:
————
GERINGER:
Miféle alapítványt akar maga létrehozni, Haynau?
HAYNAU:
Erre kíváncsi?
GERINGER:
Szeretném, ha elmagyarázná.
HAYNAU:
Ezek szerint az alapítványomnak köszönhetem a látogatását.
GERINGER:
De röviden és katonásan. Az időm véges.
HAYNAU:
Célom a háború sebek begyógyítása.
GERINGER:
Erre nincs időm, Haynau. A lényeget mondja!
HAYNAU:
Ez a lényeg, Geringer. Alapítványt hozok létre a háborúban megsebesült vagy megrokkant katonák számára. Ne nézzen olyan ostobán: kötelességünk róluk gondoskodni.
GERINGER:
Csak mondja tovább!
HAYNAU:
Az alaptőkét magam tettem le. A többit a közadakozásból befolyt összeg képezi elég szép pénz gyűlt össze.
GERINGER:
Még mindig nem ez a lényeg, Haynau.
HAYNAU:
Az alapítvány kamataiból a háborúban megrokkant katonák kapnak anyagi támogatást.
GERINGER:
Közeledünk a lényeghez, Haynau. Részletezze, ki hogyan kap abból a pénzből!
HAYNAU:
Ötven százalékát, azaz a felét kapják a császári-királyi hadseregnek az elmúlt hadjáratban tartós sérülést szenvedett legénységi állományú tagjai.
GERINGER:
Csak ötven százalékát? Ejnye, de szűkmarkú maga, Haynau! Elárulná nekem, kik kapnák a fennmaradó ötven százalékot?
HAYNAU:
Egy pillanatra sem titkoltam, ha erre céloz, Geringer.
GERINGER:
Azért csak mondja ki!
HAYNAU:
A másik ötven százalékot a hadjáratban tartós sérülést szenvedett honvédek kapják.
GERINGER:
Őfelsége minisztertanácsának tagjai kissé különösnek tartják ezt az elképzelését, Haynau.
HAYNAU:
Elárulná, milyen értelemben?
GERINGER:
Ne tegyen úgy, mintha nem is sejtené!
HAYNAU:
Azért csak mondja ki, Geringer!
GERINGER:
Különösnek tartják, hogy a támogatás a lázadókra is kiterjeszti, Haynau.
HAYNAU:
Érdekes megjegyzés, Geringer. Magam azt találnám roppant különösnek, ha éppen őket rekesztenénk ki belőle.
GERINGER:
Perverz ötlet, Haynau. Lázadók. Fegyveresen szálltak szembe a királlyal. Maguk keresték maguknak a bajt.
HAYNAU:
Bizonyára ezért van az, hogy sem a tartományi, sem a sebesültgondozó intézetek nem állnak a honvédek rendelkezésére.
GERINGER:
Nagyon helyes, hogy így van!
HAYNAU:
Csupán egy dologról feledkezik meg, Geringer. És nemcsak maga; azok az ökrök is, akik ezt így elrendelték.
GERINGER:
Ugyan, miről?
HAYNAU:
Arról, hogy őfelsége ezen országnak nem meghódítója, hanem törvényes uralkodója. Mint ilyen, gondoskodik az alattvalóiról. Minden alattvalójáról. Ha nem magához hasonló üresfejű bécsi tökfilkók befolyásolnák őfelségét, bizonnyal így is tenne. Akkor nem sugallnánk azt mindenki számára, hogy fegyverrel elfoglalt idegen tartományban garázdálkodunk megszállóként.
GERINGER:
Különleges figura maga, Haynau.
HAYNAU:
Ne higgye; csak gondolkodom – bár ez az ön számára merőben szokatlan elfoglaltság lehet.
GERINGER:
Száz szónak is egy a vége: akármit is mond maga, Haynau, mégis úgy vélem, az a helyes, ha az ön alapítványából a rokkant lázadók egy huncut garast se kapjanak.
HAYNAU:
Nem volna célszerű.
GERINGER:
Ugyan, miért nem?
HAYNAU:
Mert az újságok már megírták.
GERINGER:
Na és?
HAYNAU:
Szerfelett különös volna, ha a kegyes uralkodó bölcs miniszterei még azt sem tartanák be, amit a bresciai hiéna ígért az általa köztudottan gyűlölt magyaroknak.
GERINGER:
Maga egy sátán!
HAYNAU:
A bresciai hiéna vagyok, Geringer.
GERINGER:
Hiénának hiéna.
HAYNAU:
Maga meg egy csótány.
GERINGER:
Na jó. Remélem azonban: lesz annyi esze a saját érdekében, hogy a honvédeknek semmit sem juttat.
HAYNAU:
Erre ne számítson. Becsületesen kézhez fogják kapni a honvédek a járandóságukat. Magam fogok erre felügyelni.
GERINGER:
De ugye legalább sokkal kevesebbet kapjanak, mint a császári-királyi katonák!
HAYNAU:
Pontosan ugyanannyit fognak kapni.
GERINGER:
Maga vaskalapos.
HAYNAU:
Csak becsületes próbálok lenni. Magának is ajánlom: sohasem késő elkezdeni.
Már pára-könnyet ásítoz
A késő nyári reggel,
És minden hétköznap megint
Öt órakor kelek fel.
———-
Az idő vágtat szüntelen,
S majd egyszer
Nem leszek;
Tán megmaradnak csókjaim,
Mint halvány,
Halk neszek.
———-
Még kapható a röpke nyár,
És újra ősz az ára,
És láthatjuk megint talán
Egyszer majd, nagy sokára.
———-
Az idő vágtat szüntelen,
S majd egyszer
Nem leszek;
Ölelő karom melege
Valahol
Ott rezeg.
——-
Az év is öregszik megint
Reggelre kelve kába,
És alkonyatkor a Napot
Már alig bírja lába.
——
Az idő elvágtat velem,
Benő majd fű,
S moha;
De ami bennem már örök
Az nem hal meg
Soha.
- Hé, Marci! Ne a villával hányd, mert kicsorbul a hegye!
- Úgy lassabb lesz, Géza bátyám!
- Vigyázz már a szerszámra az anyád szentségit! Miféle népek ezek, a port igazán letakaríthatták volna!
- Hé maguk! Vigyázzanak egy kicsit jobban! Lassabban!
- Nem érünk rá, kezitcsókolom, fát kell vágni utána!
- De legalább a dobozokba rakják be!
- Nem érünk rá, kezitcsókolom!
- Elég ennyi, Géza bátyám?
- Dehogy akarok még egyszer jönni! Azannyádat, te ló, csik hátra! Curikk hátra! Pakolj csak még egy sort, te gyerek!
- Oda gondolta, Géza bátyám?
- Hányd már fel, te kölyök, alig tudom tartani a lovat!
- Géza bátyám, mind fent van!
- Mássz fel, kölyök! Gyí, Manci! Neee!
——
És a hepehupás úton a lovacska a társzekérrel ballagni kezdett.
—-
A platón a vasvilla és a sáros lapát társaságában ütemesen csörömpöltek a csaknem új számítógépek és monitorok…
—-
Magyarország 2009.
Az égen fent a gyász szürkéje már,
A világ könnye halkan szemereg,
Az Idő is hallgat: búsan pereg,
És egycsapásra véget ér a nyár.
————
Minden sóhajra hulló csepp felel,
A felleg úr a gyáva ég alatt,
A vén Napé a véres alkonyat ,
S az életünkből újabb év fut el.
———
A bennünk élő Isten tette rég:
Az első percben bőgve nézünk körbe,
Végül szó nélkül tűzbe vagy gödörbe,
S titok marad a Kezdet és a Vég.
HUSZADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
- Azt hallottam, jól ért a kézíráshoz. – mondta a férfi eléggé félszeg hangon.
Kare ugyanolyan sután bólintott.
Philips jó negyvenes férfi volt kisfiús mosollyal. Zavarát Karen saját zavara ellenére is észrevette, és – nem értette.
Philips még tovább is szerencsétlenkedett volna, de a nyakkendős rászólt:
- Rendeznünk kell a formaságokat, Ed. Baj lehet, ha nem sietünk. Ha híre megy, és a hölgyet közben valaki látatlanul megvásárolja, Karen az övé.
Karen összerázkódott.
- Igyekezned, kell, Ed!
- Igen, - motyogta az instruktor. – ráadásul elég sok az ellenségem.
- Akkor gyerünk!
- Segítened kell, Burt.
- Segítek, de menjünk már! Gyerünk
Újra az irodába mentek. A csontos képűek elég ingerült ábrázattal fogadták őket.
- Azonnal meg kell írni az adásvételi szerződést. – kezdte megfellebbezhetetlen tónusban Burt.
- Az nem megy olyan egyszerűen, - kezdte a legidősebb csontos képű. – mert…
- Egyszerűnek kell lennie! – fojtotta belé a szót Burt. – Írd meg azonnal!
- Az nem úgy megy!
Percekig tartott a teszetosza aggályoskodás. Kiderült, hogy az ügyben egyik csontos képű sem illetékes, az ilyesmit valami Marha nevű nőnek kell intéznie. Félóráig tartott, amíg előkerült. Aztán újabb félórát céltalanul zsémbelt, amiért megzavarták a sziesztájában.
Burt hosszan erőlködött, hogy a boszorkányt munkára bírja.
- Na jó. – adta meg magát nagy sokára a banya. – A hölgy Mr. Ed Philips tulajdonába kerül?
- Ezt már eddig is tudta, Martha.
- Neve?
- Karen Bozchana Kadlecikova. Ideírtam. – és átnyújtotta a papírt.
- Adatai?
Karen szó nélkül átnyújtotta az igazolványát, amelyet már korábban előkészített. A vénasszony akkurátusan kitöltött néhány űrlapot. A többiek közben pisszenni sem mertek.
- Rendben van. – nyögte szuszogva a satrafa. – Milyen kategóriába írjam a hölgyet?
Philips tanácstalanul vállat vont.
- Úgy! – dohogott Martha asszonyság. – Sohasem volt még rabszolgája, mi?
Némi hatásszünet után nekidurálta magát:
- A legegyszerűbb kategória a mezőgazdasági rabszolga. Évi adója mindössze húsz cent, helyi valutában. Ez esetben kötelező billogot ütni a nő homlokára.
Karen ijedten összerázkódott. Philips a fejét rázta.
- Szó se lehet róla! – mondta Burt.
- Azonnal gondoltam. – folytatta Martha. – A következő lehetőség: vegyes alkalmazású háztartási rabszolga.
Karen összerázkódott.
- Ebben az esetben – magyarázta Martha. – évi adója egy dollár ötven cent, és a farára kell billogot ütni.
Karen elfintorította a száját. Ed Philips észrevette.
- Szó sem lehet semmiféle billogról! – mondta nagyon elszántan a férfi.
Burt csendesen bólintott.
- Már csak azért sem, - tette hozzá a nyakkendős. – mert megbillogozott rabszolga a helyi jogszabályok szerint nem tölthet be bizalmi adminisztratív beosztást.
- Ez így van, - bólintott Martha. – de a billogmentességről külön okiratot kell írnom, amire Mr. Philips száz dollár illetéket tartozik fizetni…
- Azon nem múlik!
- Kivéve, ha a hölgy ágyas minősítést kap.
Karen elsápadt, Philips elvörösödött. Martha láthatóan nem vett tudomást a zavarukról, rendületlenül folytatta:
- A maga helyében meggondolnám az ágyas státuszt. A más rabszolgájának szexuális zaklatása Masterland-en a tulajdon rongálása jogcímén büntetendő cselekedet ugyan, de az elkövetők száz esetben kilencvenkilencben jelentéktelen pénzbírsággal ússzák meg. A törvény szerint nem is kaphatnak sokat, ha a rabszolganőt megerőszakolják, akkor sem lehet a büntetésük több, mint tizennyolc hónap. Feltéve, ha a felperes bizonyít. Ha azonban ágyasról van szó, másképpen áll a dolog, az nemi erőszak, ahol a legkisebb büntetési tétel öt év, de akár húsz évet is kaphatnak, ha a coitus megvalósul. Azt már meggondolják, Mr. Philips. Viszont el kell mondanom, hogy az ágyas a törvény értelmében szexuális játékszer, azaz luxustárgy, és mint ilyen, meglehetősen magas évi adóval jár. Hétszáz helyi dollár.
Philips láthatóan ingadozott.
- A másik lehetősége, - folytatta a törvények házsártos ismerője. – ha a magasan kvalifikált adminisztratív munkaerő kategóriába veteti. Ebben az esetben az évi adó háromszáz dollár. A nő képzettségéről külön okiratot írunk, az illeték kettőszázötven dollár, ez természetesen a billogmentességet is magában foglalja, amiről külön igazolást állítok ki. Ha ezt felmutatja, bármelyik masterlandi piacon kérhet érte legalább ötezer dollárt, mert az egész bolygón egy tucat rabszolga sem rendelkezik ilyen bizonyítvánnyal, és mindig van rá kereslet. Tehát: megfelelő a magasan kvalifikált adminisztratív munkaerő?
- Azt hiszem, ezt szeretném. – nyögte Karen leendő tulajdonosa.
- Rendben van, máris írom!
Burt elérkezettnek találta a pillanatot, hogy közbeszóljon:
- Nem! Ez nem jó ötlet! Gondolj arra, Ed, hogy farmok százait kell végigjárnod. Néhány helyen ellenségesen fognak veled viselkedni.
Ed Philips némán bólintott.
- Ha rabszolgát viszel magaddal, a helyi előírásaikra fognak hivatkozni. Nem engedélyezik, hogy Karen a környezetedben maradjon, hanem elhelyezik a saját rabszolgaszállásukon, ahol a bizalmasaik kellőképpen kivallatják és megfélemlítik.
Karen iszonyodva pillantott fel.
- Helyette a saját kémkedésre kioktatott rabszolgáikat adják melléd, és ez ellen nem tiltakozhatsz, mert törvényesített helyi szabályaikra fognak hivatkozni.
- Úgy van! – vakkantotta Martha. – Jogi értelemben igazuk lesz.
- Sőt, ezzel sem érik be, Ed. Ha nem úgy táncolnál, ahogy fütyülnek, mindenféle mondvacsinált ürüggyel többször is meg fogják vesszőztetni Karent, hogy téged zsaroljanak. Történt már instruktorokkal hasonló eset.
- Mit tehetek ez ellen?
- Burtnek igaza van. – Martha szigorú szemében egy kevés elismerés mellett hatalmas női csodálat csillant, ahogy a nyakkendős férfira nézett. Most először mintha a hangja sem lett volna olyan kellemetlenül érdes. – Csak egy dolgot tehet, Mr. Philips. A hölgyet az ágyas kategóriába kell soroltatnia. Ahhoz az egész bolygón senkinek semmiféle jogcíme sincs, hogy elválasszon valakit a tulajdonát képező ágyastól.
Karen most a haja tövéig elvörösödött. Ed Philips motyogott valami beleegyezésfélét. Levette a szemüvegét, és a szemét törölgette.
- Az ágyas minősítésű rabszolgát az állami szórakoztatóipari cégnek eladásra felkínálja, kétezer dollárért bármikor átveszik. Ott nagy a kereslet, a szórakoztatóiparban foglalkoztatott prostituált besorolású rabszolgák átlag életkora a két évet sem haladja meg.
Philips elhárító mozdulatot tett, Karen belesápadt.
- Tehát: ágyas. Mindösszesen ezer dollár a költsége. Gondot jelent ez önnek, Mr. Philips?
- Kisegítelek, ha kell! – vetette közbe Burt.
- Nem kell, - legyintett Philips. – a kormányzó hivatala magára vállalta a költségeimet. Az adminisztratív rabszolga vásárlása eleve szerepel benne. – némi szünet után még hozzátette: - Az ágyasé is.
- Akkor minden rendben. Adó: hétszáz dollár. Illeték: kettőszáz dollár. Javasolnám orvosi fémből készült csuklóbilincs vásárlását a hölgy számára. Ez lényegében levehetetlen karkötő, ami a lepecsételt igazolvány és a tulajdoni lap miniatürizált másolatát tartalmazza. Maga a karkötő is államilag hitelesített. Sok kellemetlenséget kikerülhetnek általa. Például a repülőtereken és más ellenőrző pontoknál elkerülhetik, hogy az erőszakos közegek szökött rabszolganők keresésének ürügyével állandóan szemrevételezhessék a hölgy fenekét.
Karen megborzongott. Monsterland. A szörnyek földje.
Egy óra múlva Karen csuklóján vadonatúj ezüstösen csillogó karkötő szikrázott, de a nő nem volt rá túlságosan büszke.
Az igazolványára még annyira sem:
Rabszolga Igazolvány
A RABSZOLGA NEVE: Karen Bozchana Kadlecikova
TULAJDONOSA: Edward Balthasar Philips
STÁTUSZA: Ágyas
Félóra múlva a hivatal egy titkos helyiségében ültek, ahová Burt kalauzolta őket.
- Beavatjuk Karent, Ed?
- Van más választásunk?
- Beavatni? Engem? – kíváncsiskodott a nő. Nemigen tudta, mit engedhet meg magának új státuszában. De elhatározta: nem fog rabszolgaként viselkedni. – Mibe?
- Kedves Karen. – nézett rá Burt. – Üdvözöljük a fedélzeten. Szükségünk lesz magára.
- Nagyon is. – tette hozzá Philips.
- Önnek kell segítenie Edet, mert én nem tehetem, és itt senkiben sem bízhatunk.
Karen egyikről a másikra nézett. Kíváncsivá tették.
- Kedves Karen, ezen a bolygón valami nagyon nincs rendben…
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK