Itt a vén muskétás beszél

Kötél feszül - erős a kar, s a váll,

Árboc hegyére csúcsvitorla száll,

Ma élünk akkor is, ha meghalunk.

És mindenféle széllel dacolunk.

———-

A Nap mosolygó, lusta vén batár,

S a végtelenbe ér a láthatár,

S a pengevékony orrú kis hajó

Száguld előre, mint a torpedó.

————

Még elpusztíthat a vihar tüze,

Vagy feljöhet ránk a mélység vize,

Jöhet ezernyi baj: alattomos;

A megtett út már nem lesz zátonyos.

Jöjjön a többi mesejátékom.

—————

LUDAS MATYI

——

Hogy miért szerepelnek ilyen sokan ebben a darabban? Mert ennyi tagja volt a csoportnak, amelyik kérte.

Ez a történet nagyon régi, már akkor is az volt, amikor Fazekas Mihály megírta.

Régi és közismert. Éppen ezért zömmel olyan jeleneteket fogok idézni, amelyek a kanonizált történetnek nem részei.

——————

Például: beszélő ludak

———-

 

OLGA:

Matyi, minket hívtál, gágá?

LUJZA:

Csalán, kukoricadara,

Annál nincs sehol jobb kaja!

LIZA:

Talán kukoricát kapok?

LUJZA:

Legelőbb enni én fogok!

MÁRIA:

Hé! Halkabban gágogjatok!

MATYI:

Elkísértek a vásárba?

OLGA:

Nem lépünk gyalog a sárba!

LIZA:

Elmegyünk világgá, gágá!

LUJZA:

Nem világgá, csak Döbrögre!

OLGA:

Szükségünk van új ökrökre?

LUJZA:

Nem ökrökre. Lopótökre!

LIZA:

Csak macskát ne vegyünk, gágá!

OLGA:

Csak arra menjünk világgá,

Ahol papatyi van, gágá!

LIZA:

Döbrög felé az út gagyi,

Arra nem terem papatyi!
———————-

Nálam Döbrögi udvarol, méghozzá egy roppant nagyképű hercegnőnek.

—————

DÖBRÖGI:

Üdvözlöm, kedves hercegnő!

HERCEGNŐ:

A hőség nagyon rekkenő,

De a vásár oly unalmas,

Olyan mértékben szánalmas,

Csúf, parasztias, alantas,

Hihetetlenül szegényes,

Ötvennégyszer bűzt szagoltam,

Harmincötször elájultam,

Kétszáz durva szót hallottam;

S olyasmiket tapasztaltam,

Mitől hányinger kerülget

Minden tisztes úri lelket!

Mindenfelé a lótrágya,

Ezer ragály melegágya,

S a mosdatlan lábak, testek!

Ahogyan a paraszt tesped;

Az egyik legszörnyűbb látvány!

Döbrögi, az ön portáján

Talán nem akad egy deres?

DÖBRÖGI:

Asszonyom…

HERCEGNŐ:

A képe veres,

Bizony, ön nagyon elnéző,

Hanyag, semmivel törődő,

Mert a parasztok nem félnek,

Túlságosan is jól élnek!

DÖBRÖGI:

Hölgyem!

HERCEGNŐ:

Ne mentegetőzzön!

Nekem ne is esküdözzön!

Láttam, hogy az ön vására

Minden bűnök melegágya!

Néhány dolgot elkoboztam,

Azokat magammal hoztam,

De végül semmit sem vettem,

Csak az időm vesztegettem!

DÖBRÖGI:

Hölgyem…

HERCEGNŐ:

Bámulja a farom?

Csak akkor, ha én akarom!

(Pofon csapja Döbrögit.)

Ha udvarlását fogadom,

Vagy ha fogadni akarom,

Azt önnel közölni fogom!

DÖBRÖGI:

Jaj! Bocsásson meg, asszonyom!

HERCEGNŐ:

Így többé nem bámulhat rám,

Ezt jegyezze meg, malackám!

(El.)

——————

Akad egy boszi is. Döbrögi majd tőle kér segítsége. Elég sajátos boszi:

—————-

1. Jelenet

Satrafánia barlangja

Satrafánia egyedül

 

SATRAFÁNIA:

Mesterségem rontás, vaják.

Egyes rossz falusi banyák

Úgy hiszik, tudnak igézni.

Szegényekre rossz ránézni!

A magamfajta szakértő

Bűvölő és rontásértő

Megvetően tekint rájuk,

Semmit ér a tudományuk!

A varázsló szemét soha

Ne tévessze meg babona,

Mert akkor nagyokat téved,

A bájolást és a mérget

Gyakran nem a megrendelő

Által kívánt megfelelő

Személyek fejére szórja,

És a respektusunk rontja.

A mai boszorkánydivat

A falusi banyákra ad,

Bűzös kotyvalékot szerkeszt.

Azért hordok ilyen jelmezt,

Hogy a kedves megrendelő

Tudja, hogy egy varázslónő,

Nem pedig egy hitvány kontár,

Akivel éppen szóba áll.

 

(Kavargat valamit.)

 

Ez a főzet ártalmatlan,

De oly divatos bűze van,

Hogy egész nap kevergetem.

Első évben hányingerem

Volt tőle, de már megszoktam.

Szóval, buta divat sok van,

És kevés a szakértelem.

 

(Kopogás.)

 

Megrendelő? Ezt megnézem!

Csak előbb még felidézem

Egy vasorrú néne képét!

(Krumpliorrot tesz magának.)

 

A varázspszichológia

Számos szakértője mondja,

Hogy milyen rettentő csapás,

Ha nincs lélektani hatás.

Megrendelők pszichéjébe’

Úgy él a boszorkány képe,

Hogy az igen csúnya néne.

(Ócska otthonkába bújik.)

 

A boszorkány-egyenruha

Egy sarkalatos darabja

Az öreg, rongyos otthonka.

Hány piacot jártam érte!

Na, de jól mutat, megérte!

 

(Fekete kendőt köt a fejére.)

 

Kínkeserves tapasztalat,

Ami gyűlt az évek alatt,

Azt mondja, hogy a fejkendő

Tán sohasem mellőzhető,

Pedig magam nem kedvelem,

Viszket alatta a fejem.

 

(Nézi magát a tükörben.)

 

Még nem vagyok elég randa,

Ezért koszt kenek magamra.

 

(Elővesz egy tálkát, és sárral kenegeti az arcát.)

 

Még bűzölögnöm is kéne!

 

(Fokhagymát vesz elő.)

 

Egy gerezd finom fokhagyma,

Az alapbűzt jól megadja!

 

(Megeszi a gerezd fokhagymát. Kopogás.)

 

Hogy szépen menjen a dolog,

Majd mostantól rikácsolok!

 

(Köszörüli a torkát.)

 

Szedtevette! Teremtésit!

Ki zavarja boszi nénit?

 

(Újabb kopogtatás.)

 

A séró már megfelelő,

Jöhet is a megrendelő!

 

(Kopogtatás.)

 

Jövök már, jövök! Ki mászkál

Itt, hol még a madár se jár?

 

(Ajtót nyit. Belép Döbrögi.)

———————-

Ugorjunk. Túl vagyunk az első levonáson. Nézzük, miféle doktorok akarják meggyógyítani Döbrögi uramat.

———————

Döbrögi, Contarius

 

CONTARIUS:

Nevem Doktor Contarius!

 

DÖBRÖGI:

Gyógyítson meg doktor uram!

 

CONTARIUS:

Szabadna látnom a farát?

 

DÖBRÖGI:

Máris leveszem a gatyát!

 

CONTARIUS:

(Döbrögi farát szemléli.)

 

DÖBRÖGI:

Mondja, mit lát, doktor uram?

 

CONTARIUS:

Érdekes eset csakugyan.

 

Neve farverészetikusz

Jólvörösrebotozikusz.

Ez a tudományos neve,

És valamennyi tünete

- Amit említ a tudomány

Mind együtt van az ön farán,

Ezt így kéne tanítani.

 

DÖBRÖGI:

Ön meg tudja gyógyítani?

 

CONTARIUS:

Ez a specialitásom.

 

DÖBRÖGI:

Ideje, hogy hozzálásson,

Higgye el, jól megfizetem!

 

CONTARIUS:

Kérek jó sok forró vizet!

 

DÖBRÖGI:

Forró vizet? Ugyan minek?

 

CONTARIUS:

Az ön farát meglocsoljuk,

Forró vízzel leforrázzuk,

Végezetül addig főzzük,

Amíg a kórt le nem győzzük!

 

DÖBRÖGI:

Micsoda?

 

CONTARIUS:

A rajzolatok,

Melyeket a bot okozott,

A forró víztől elmúlnak,

A hurkái kisimulnak,

S az ön fara egyenletes,

És hurkátlanul vörös lesz.

Ezt javallja a tudomány!

 

DÖBRÖGI:

Mars kifelé, te sarlatán!

Markos!

 

(Berohan Markos.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Contarius, Markos

 

MARKOS:

Uram!

 

DÖBRÖGI:

Ez egy csaló!

 

MARKOS:

Gyerünk! Nem vagy idevaló!

 

(Kipenderíti Contariust.)

 

(Contarius el.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Markos

 

DÖBRÖGI:

Jobb orvost hozz ide, Markos!

 

MARKOS:

Uram, jön az újabb orvos!

 

(El.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi egyedül

 

DÖBRÖGI:

Még képes, és leforrázna!

Mekkora címeres marha!

Még egy ilyen kontár alak,

És kitépem a hajamat!

 

(Belép Pióczássy.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Pióczássy

 

PIÓCZÁSSY:

Doktor Pióczássy vagyok,

S büszkén mondom: sokat tudok

A bot ütötte sebekről,

És egyéb sérülésekről.

Szabad? Egy pillantást kéne

Vetnem az ön ülepére.

 

DÖBRÖGI:

Igen. Parancsoljon, nézze!

 

PIÓCZÁSSY:

(Döbrögi ülepét szemléli.)

 

DÖBRÖGI:

Lát valamit, doktor uram?

 

PIÓCZÁSSY:

Önnek elég nagy baja van,

De ne féljen, kikezelem.

 

DÖBRÖGI:

Meg tud gyógyítani engem?

 

PIÓCZÁSSY:

Mivel a becses ülepe

Igen rojtosra van verve,

Hogy simaságát meglelje,

S ne maradjon mindig foltos,

Egész életére rongyos

Igen tisztelt hátsó fele;

Ezért meg kell fagyasztanom,

És újra kiolvasztanom

Úgy tízszer, vagy tizenötször —

Bár lehet, hogy sokkal többször —

A mélyen tisztelt fenekét,

Addig, amíg nem lesz elég.

DÖBRÖGI:

Micsoda?

 

PIÓCZÁSSY:

Ne féljen, kérem,

Van tapasztalatom nékem,

Már hasonlóan botlátta,

Pálca- vagy vessző gyalázta

Előkelő fenekeket,

Mélyen tisztelt ülepeket

Volt már szerencsém kezelni.

 

DÖBRÖGI:

Hányan tudták azt túlélni?

 

PIÓCZÁSSY:

Eddig nem élte túl egy sem,

De tisztelettel megjegyzem,

Ez nem a módszer hibája.

 

DÖBRÖGI:

Mars kifelé díszmarhája!

Markos!

 

 

(Belép Markos.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Pióczássy, Markos

 

MARKOS:

Uram!

 

DÖBRÖGI:

Ez egy csaló!

 

MARKOS:

Gyerünk! Nem vagy idevaló!

 

(Kipenderíti Pióczássyt.)

 

(Pióczássy el.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Markos

 

DÖBRÖGI:

Jobb orvost hozz ide, Markos!

 

MARKOS:

Uram, jön az újabb orvos!

 

(El.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi egyedül

 

DÖBRÖGI:

Megfagyasztana a tatár;

Hogy ez mekkora nagy szamár!

Ha még egy ilyen dörömböl,

Én kiugrom a bőrömből!

 

(Belép Doktor Allövet.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Allövet

 

ALLÖVET:

Ha beteg a csont vagy szövet;

Máris jön doktor Allövet!

Gyógyítás a hivatásom,

Messze földön nincsen másom!

Méltóztassék — ezt kérem én,

Alfelét fordítsa felém!

 

DÖBRÖGI:

Parancsoljon, vizsgálja meg!

 

ALLÖVET:

(Vizsgálgatja Döbrögi alfelét.)

 

DÖBRÖGI:

Megállapított valamit?

 

ALLÖVET:

Igen, uram. Csupán annyit,

Hogy méltóságod alfele

Igen csíkosra van verve.

Emberül ki tetszett kapni.

 

DÖBRÖGI:

Meg tud engem gyógyítani?

 

ALLÖVET:

Az ön állapota szörnyű,

A gyógyítás nem lesz könnyű.

Elmondom a javaslatom,

Aztán végre is hajtatom.

Egy beöntés, egy hánytatás;

Ez a jó módszer, nem vitás;

Újabb beöntés, hánytatás,

Beöntésből nem lesz kevés,

Újabb és újabb beöntés,

Aztán új és új hánytatás,

Sok hánytatás kell, nem vitás!

 

DÖBRÖGI:

Micsoda?

 

ALLÖVET:

Előbb beöntés,

Hogy ne legyen székrekedés,

Aztán rengeteg hánytatás,

Hogy ne legyen majd szorulás,

Három napig semmi kaja,

S önnek — uram — kutya baja!

 

DÖBRÖGI:

Azt hiszed, hogy én ezt hagyom?

Kifelé, te kaffermajom!

Markos!

 

(Belép Markos.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Allövet, Markos

 

MARKOS:

Uram!

 

DÖBRÖGI:

Ez egy csaló!

 

MARKOS:

Gyerünk! Nem vagy idevaló!

 

(Kipenderíti Allövetet.)

 

(Allövet el.)

 

1. Jelenet

Ugyanott

Döbrögi, Markos

 

DÖBRÖGI:

Jobb orvost hozz ide, Markos!

 

MARKOS:

Uram, nincsen már több orvos!

 

DÖBRÖGI:

Micsoda?

 

MARKOS:

Illetve lenne,

De az meg máshová menne!

 

DÖBRÖGI:

Hová mehetne máshova?

 

MARKOS:

Annak sürgős ügye lenne,

Beteg tábornokhoz menne,

Azt mondja, hogy nagyon siet,

Hozzánk ezért be nem jöhet.

 

DÖBRÖGI:

A tábornokok orvosa,

Aki azokat gyógyítja?

Nekem éppen az kellene!

Fogd fülön, és hozd be ide!

 

MARKOS:

Igenis!

————-

Már jöhet is Matyi.

(El.)

 

 

 

 

Czipó főtörzs elvtárs keresi a betonkeverőgépet

—————

Valamikor a nyolcvanas évek elején eltűnt a laktanyából a betonkeverőgép.

Építkezés folyt, péntek este a munkások letették szerszámaikat, kiürítették sörös üvegeiket, még szemeteltek egy kicsit, aztán elvonultak; ki a kocsmába, ki meg haza a családhoz.

A betonkeverő ott maradt, ahol hagyták. Ott árválkodott a Tüfe közelében, az építkezés szélén malteros rongyoktól borítva.

Ott állt szombaton is.

Még vasárnap délelőtt is.

Oldalán a laktanya hatalmas emblémájával.
—————

Hétfőn visszatértek a munkások, hogy folytassák az építkezést. Szétnéztek, és tátva maradt a szájuk.

Sehol sincs a betonkeverőgép.

Szőrén-szálán eltűnt.

A laktanya hatalmas emblémájával együtt.
—————-

Felbolydult a laktanya. Mindenki vadul kereste a betonkeverőgépet.

Czipó főtörzs elvtárs más tiszthelyettesekhez hasonlóan parancsba kapta, hogy akárhonnan is, de mindenképpen egy órán belül kerítse elő az elbitangolt betonkeverőt.

Szalmási főhadnagy vakarta is a fejét Czipó főtörzs elvtárs elszánt tekintete láttán.

Ebből még kalamajka lesz…

————

Hogy előreszaladjak, el kell mondanom, hogy a kóbor betonkeverőgép csak egy hét múlva került elő.

X zászlós elvtárs a katonáival Csepelre rakatta, és elvitte a saját hétvégi telkére, Ott is építkezés folyt, oda is kellett egy betonkeverő.

X zászlós elvtárs elfeledkezett ama egyszerű tényről, hogy a telekszomszédja - a laktanyaparancsnok ezredes.

Vígan dolgozott a betonkeverő a zászlós elvtárs birtokán egész héten.

Hétvégén az ezredes kiment a telkére.

Látja, hogy a szomszédban javában dolgozik a betonkeverőgép.

A laktanya hatalmas emblémájával az oldalán.

——————

X zászlós elvtárs hamarosan keményvállapos honvédként közlekedett a laktanyában - merthogy lefokozták.

De térjünk vissza Czipó főtörzs elvtárshoz.

—————-

Ha valamit keresni kell, mit tesz Czipó főtörzs elvtárs?

Na mit?

Helyes válasz: amit szokott.

———

Aznap a századnál roppant szigorú szekrény- és fiókvizit volt.

- Mit keresnek, őrvezető elvtárs? - kérdezte egy ideges újonc.

- Meg kell néznünk, nincs-e benne a betonkeverőgép. - felelte a tisztes, és nagyot sóhajtott.

FOLYTATÁS

—————-

Exemplum V. LUCRETIA.

Lukrécia történetét mindenki ismeri. Róla még Shakespeare is elbeszélő költeményt írt - nem drámát; verses nagyepikai művet.

“TVdom Lucretia dolgát iol tudgyác,
Az kic régi Historiát oluostác,
Mássát annac vélem hogy nem hallottác,
Iò Aszszonyoc rólla énekem hallyác.”

———————-
Ezt a történetet Bogáti természetesen nem Plutarkhosztól vette. Toldy Ferenc annak idején azt állította, hogy Bogáti forrása - Szent Ágoston. Nem tudom, mire alapozta, szerintem szerzőnk történetének kútfeje Ovidius.

Lucretia és a tőr úgy összetartoznak a művészettörténetben, mint a hétköznapi életben a zsák és a foltja. Sokan festették meg tőrrel a római monda hősnőjét:

Rembrandt (1664)

Lucas Cranach

„Immár tökélletes iámbor nem tudgya,

Házasulásra ha lészen szándoka,

Hói talállyon ő oly iámbor Leánra,

Mert á szeplő kis kár nálloc meg tutta.”

———-

Néhány férfitársunk számára ez jelenleg is fogas kérdés.

———————

A ciusi nők

Szerzőnk ezen a történeten változtatott a legtöbbet. Már a cím sem stimmel: Plutarkhosz nem khioszi, hanem keioszi nőkről beszél.

„Cius varasáról bizonnyal mongya,

História például észt is adgya,

Egész het esztendeig forgassában,

Egy parázna sem találtatot abba.

Oltalmazzác ő nagy iámborságokat,

Nem törvéntől tartottac meg magokat,

De mind azoc á ió nevet gondoltac,

Hirec nevec Históriákban vadnac.”

————-

Pluratkhosz azt írja, hogy hétszáz (!) év alatt sem akadt a városban házasságtörés vagy erőszak. Bogáti Fazekas ehhez képest százzal oszt - és a voltaképpeni történetet el is hagyja. A sztori mindössze arról szólt, hogy a nők jámborul és tisztességesen ünnepelnek, utána kötelességszerűen férjhez mennek, és hűségükről híresek.

—————————

VII. Exemplum: Micca és Megistona

Ez a történet Éliszben játszódik.

Bogáti mindig elhagyja azokat a részleteket, amikor a történet erőteljesen hivatkozik a “pogány” antik vallásosságra. Így a részletek nem mindig érthetőek.

Megisztóné és társa - akkor is, ha előbbi a férje védelmében - Dionüszosz kultuszának ápolóiként járulnak a türannosz, Arisztotimosz elé.

A babérkoszorú is mást jelent: ebben a történetben az oltalomkeresők szimbóluma.

Természetesen a legfantasztikusabb: az alvó zsarnok feje felett megjelenő sas, amit a botcsinálta jós alaposan félremagyaráz.

Jöhet a végső igazságtétel: a zsarnokölés.

 

——————-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

A messzeség, ha közelít

Ha tűz a tiszta fény;

Életre kelve visszatér

A visszavont remény.

———-

A messzeség, ha közelít,

Suttog a horizont,

A Föld arcáról eltűnik

A vén bánat-bozont.

————

A messzeség, ha közelít,

Türelem-kék az ég,

Sok lélekben a szerelem

Szent öröktüze ég.

————-

A messzeség, ha közelít,

A világ nagy gyerek,

És minden hűséges Barátod

Átölelheted.

VIII. Bonifác pápaságának utolsó évében történt.

————————-

VIII. Bonifác még nem sejtette, hogy hamarosan fogságba ejti őt a francia király Guillaume Nogaret nevű megbízottja, valamint halálos ellensége, Sciarra Colonna. Utóbbi majd egy hatalmas pofont is lekever a szentatyának…

————————-

Szóval VIII. Bonifác egy hatalmas kifejlett hím oroszlánt ajándékozott Firenze városának, amit a derék flórenciek egy cortilébe zárva láncon tartottak a város főterén.

———————

Temérdek látogató szemlélte az oroszlánt. Micsoda legyőzhetetlen erő! Micsoda roppant hatalom! Ez az állat még egy olyan hatalmas patást is leüt, mint egy bivaly. Vagy egy bölény.

A szentatya hatalmát is jelképezte. VIII. Bonifác idején a pápaság világi hatalma elérte csúcspontját; a pápa Unam Sanctam kezdetű bullájában öntelt hangon jelentette ki: Az üdvösség csak akkor lehetséges bárki számára, ha aláveti magát a római pápa hatalmának.

——————-

Történt egyszer, hogy egy közönséges izmos, inas teherhordó szamár tévedt a cortilébe.

A járókelők fogadtak: hány perc alatt pusztítja el a csacsit az állatok királya. A paraszti közkatona szemben a királlyal…

————-

Öt percig tartott a tusa.

A szamár agyonrúgta az állatok királyát.

—————-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?

TIZENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

————-

 

Döbbent csend volt. Az admirálisnak öltöztetett vén pojáca némileg feszengeni kezdett, mert rádöbbent, hogy egyre kevesebben figyelnek rá. Ideges kapkodás kezdődött, néhányan parancsokat osztogattak, de a többség csak bambán ácsorgott, vagy céltalanul futkosott ide-oda.

Karen magában bólintott. Az előadás nem az ő tiszteletére jött létre. Legalább ez megnyugtató. Igyekezett minél együgyűbb arckifejezést magára ölteni, hogy megfeleljen az ostoba szőke nőről kialakult prekoncepcióknak. Ennek örve alatt diszkréten széjjelnézett a teremben.

A vezérlőpultnál többen is ültek, de a többség nyilvánvalóan díszlet volt; túlságosan látszott rajtuk, hogy nem a megszokott helyükön vannak, elfogódottak voltak vagy színpadiasak.

Karen koncentrált. Ki lehet itt az igazi főnök? Minél hamarabb meg kell állapítania, esetleg az élete múlhat rajta.

A szeme sarkából végigpásztázta újra a termet, most már módszeresebben. Néhány fickót azonnal kizárt. Volt néhány nő is, de Karen tüstént átlátta, hogy közülük egyik sem lehet a vezető. Ezt a társaságot itt férfiak irányítják.

Lázasan próbálta felidézni, mit is tanult, hogyan kell kiszúrni valami kaotikusnak tűnő helyzetben a hangadókat. A FreeMiss minden évben tanfolyamokat szervezett a hivatásos barátnők számára. Igazság szerint ezen csak azok vehettek részt, akikben a társaság komoly fantáziát látott – és akiket nem akart elveszíteni. Méregdrága és félig-meddig illegális tanfolyamok voltak; nyolc-tíz tudományág kiváló szakértői igyekeztek a barátnőket megtanítani arra, hogyan lehet boldogulni – vagy csak életben maradni – egy különleges szituációban, az űrben.

Számos érdekes gyakorlatot végeztek. Olyat persze nem, miképpen kell viselkedni egy ismeretlenek irányította csatahajó vezérlőtermében, fogolyként. De sok olyat igen, hogy miféle módszerekkel lehet megtalálni valahol a vezetőt.

A mozgás, a tekintet, a mimika; valahol mindig árulkodik az embernek adott szituációban betöltött státuszáról. Persze, nem a nagy gesztusokra kell ügyelnünk, hanem az alig látható, rejtett, de teljesen természetes, gyakran mikroméretű megnyilvánulásokra. Olyanokra, amiket a legtöbb ember észre sem vesz. Ha jól figyelünk, felfedezhetjük a vezetőt, a tényleges irányítót. Ne zavarjon bennünket, ha azt látjuk, hogy a formális és a természetes vezető nem mindig ugyanaz. Nekünk mindig a tényleges irányítót kell azonosítanunk. Aki meglepően gyakran nő. Ha pedig ellenőrizni akarjuk a feltevéseinket; ennek tudatában kell megfigyelni a többieket. A vezető valahol mindig középpontban van; nem feltétlenül a térnek, hanem a zajló interakcióknak a középpontjában.

Ezeket a mondatokat ismételgette magában Karen.

Egykor nagyon sokat gyakorolta. Akkor kiválóan ment. Hátha most is…

Hamar megakadt a szeme egy első látásra jelentéktelennek tűnő férfin. Apró termetű, alacsony és vékony ember volt egyszerű fekete zubbonyban, vállig érő kusza, fekete hajjal. Ült a vezérlőpultnál, egy pillanatig a könyökére támaszkodva figyelt, majd tette tovább a dolgát.

Mindenki másnak átsiklott volna rajta a tekintete, de Karennek feltűnt. Jobban mondva: a céltudatos vizsgálódás miatt fel kellett tűnnie. Jelentős személyiséget keresett, és – talált.

Vajon mitől jelentős? Talán attól, hogy ez az ember feltűnően higgadt, miközben fejetlenség uralkodik a teremben? Attól, hogy egyedül ő nyugodt?

Volt valami az arcában, a tartásában, a tekintetében¸ valami, ami azt sugallta Karennek, hogy ez az ember az egyik legfontosabb személyiség a vezérlőteremben. Igyekezett gyorsan és feltűnés nélkül szemügyre venni.

A fekete zubbony középen nyitva volt, és látszott az alatta viselt ing. Karennek eddig ez nem tűnt fel, most viszont megállapította, hogy utóbbi valamiféle formaruha. De miféle? Miért olyan ismerős?

Karen megdöbbent. Miért nem tűnt ez fel eddig? A férfi inge az Űrflotta rendszeresített szolgálati egyenruhájához tartozó ruhadarab volt. Rangjelzés nem volt rajta, de színéből a nő számára nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem egyszerű vászon uniformist hordó közember, de nem is főtiszt vagy admirális – mert utóbbiak egyenruhája általában jóval flancosabb volt, mivel a rangjukra való tekintettel engedélyük volt rá, hogy maguk készíttessék el valami elegáns magáncégnél az uniformisaikat. Ez az ember egyszerű tiszti szabású formainget visel, alacsonyabb rendfokozatú tiszt lehet; alighanem hadnagy.

De nem ő a vezető. Semmiképpen sem. Káosz van a teremben, de ő nem érez miatta semmiféle felelősséget. Nem is aggódik. Ha ő lenne a vezető, pillanatok alatt rendet teremtene.

Karen egy pillanatra kétségbeesett. Akkor ki lehet a vezető? Azonnal meg kell találnia!

Higgadtabb volt, mint remélni merte. Megtalálta.

Nagydarab, széles arccsontú ember volt mélyen ülő, haragos szemekkel. Igazából nem volt nehéz kiszúrni; a fickó most kezdett parancsokat rivallni.

Karen felmérte, miközben nagyon vigyázott rá, hogy ne találkozzon a tekintetük. Ezzel az emberrel nem szabad farkasszemet nézni. Ez bármikor úgy töri össze, mint valami porcelán figurát. Megborzongott.

Ekkor a férfi Karent kezdte méregetni. A nő érezte, hogy elsápad. Próbálta minél alázatosabban lesütni a szemét, miközben csaknem elájult a félelemtől.

A fickó közelebb jött.

- Egészen szemrevaló! – pimaszul végigmustrálta.

Karen igyekezett úrrá lenni végtagjai remegésén, miközben egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajta a félelem. Tudta, hogy a férfi előbb-utóbb durván megfogdossa, talán egyebet is művel vele. Összerázkódott az undortól.

Az apró termetű férfi sietett a segítségére. A fekete zubbony alatt hadnagyi egyenruhát viselő, vállig érő hajú idegen. Most – hogy felállt – látszott csak, mennyire karcsú. Akkora, mint egy gyermek. Egy mitugrász.

Hát nem az volt. Nagy lendülettel érkezett, és olyan erő sugárzott belőle, hogy a csontos képű akaratlanul is meghátrált.

- Mr. Winckelmann, - szólította meg a nála jó két fejjel magasabb másikat. – szíveskedjék gondoskodni róla, hogy a léhűtői mihamarabb találjanak a számomra egy használható és részletes műszaki leírást erről a hajóról. Tartok tőle, hogy anélkül nem fogok a probléma nyomára jutni, az ön himpellérei meg semmiféle kuruzslással és műszaki varázslattal sem tudják megmozdítani ezt a járművet. – ilyen cikornyásan beszélt.

- Hagyjon békén, Palmieri! – rivallt rá a másik úgy, hogy Karen rezzent tőle össze.

Palmieri nemigen ijedt meg.

- Javasolnám, hogy egyelőre méltóztassék a lényeges dolgokkal foglalkozni. Az ott, - intett a panoráma-képernyő felé, ahol még jól látható volt a távolodó könnyűcirkáló egyre zsugorodó alakja. – éppen dezertál, mi pedig moccanni sem tudunk.

Közben olyan beszédes pillantást vetett a nőre, hogy Karen összerezzent. Biztos volt benne, ez az alak, ez a Palmieri tudja, hogy ők valamit műveltek a csatahajóval. Tudja, és átlátja. De rajta kívül senki más.

A Winckelmann nevű, durva képű alak azonban eszelős mohósággal méregette Karent, csaknem nyáladzott. Nem állt szándékában békén hagyni.

- Foglakozzon a saját dolgával, Palmieri. Maga itt kudarcot vallott. Fogja meg a szökevényeket!

- A szökevényt, jóember! Csak egy szökevény van azon a hajón, Mr. Winckelmann.

- Csak egy? – nézett nagyot a másik.

- A hajó egy főt regisztrált. Több nem szállt be abba a hajóba.

- Hol a másik?

- Kerestesse meg!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

 

Lüktet a fürge folyó,

Friss hullám

Tornyosul éppen;

Árad a ritmus a víz tükrén, tovatűnik a tegnapi álom;

Zajló ritmus elől menekül nemlétbe a sárga Enyészet.

————-

Zajlik a jég a jövő partján;

El nem enyészik a dal, s a szivárvány,

Ösvény tárul a fák mentén; ne habozz többé dideregve;

Indulj bátran előre!

————————

Tétova szó és csend a halál; unalomból jár a világba;

Ám gyönyörű, bonyolult, friss és üde ritmus az élet.

————-

Friss, üde ritmus az élet.

Üde ritmus az élet.

Ritmus az élet!

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20090721/szlovakia_nem_bocsatotta_meg_trianont/

Szóval:

Szlovákia nem bocsátotta meg Trianont.

————————

Attól tartok: Magyarország sem.

SZEP HISTORIA AZ TÕKÉLLETES ASZSZONYÁLLATOKRÓL

——————-

Ez a címe Bogáti Fazakas Miklós 1577-ben írott művének, amelyet ő Plutarkhosz nyomán írt fordításnak mond.

A könyvet Heltai Gáspárné nyomtatta.

“özvegy Asszonytól az Magyar nemzet jó néven vegye.”

Méliusz Juhász Péter egyik könyvének címlapja Heltainé nyomdájából.

———————-
Az egyes történetek gerince valóban a Moralia című műből ered, de megtűzdelve, sajátosan fűszerezve, a görög prózát versbe szedve. Nyugodtan tekinthetjük átdolgozásnak.
———————

Természetesen didaktikus céljai vannak: a női nem megjobbítása. De emellett szórakoztatni is szeretne.

———————-
“DIczíretes soc Aszszony állatokról,
Emlekezem nemes iámborságokról,
Hogy à mi feleségûnc is azoktól,
Tanúllyanac drága szép példaiokról.”

————————-

Reneszánsz hölgyek okulására íródott hát a könyv - egy asszony nyomdájában.

(Érdekes fordulattal Bogáti Fazekas egy Márton nevű nemes ifjúnak ajánlotta a hölgyek okulására írott művet.)

Késő-reneszánsz női viselet
Nézzük hát, miféle példákat hoz szerzőnk, miből kell tanulniuk a feleségeknek?

—————

“Primum exemplum Phocenses faeminae.”

Első példának tehát phókiszi nőket állít elénk.

Dayphantes (a szakirodalomban inkább Daiphantes, vagy Daiphantész) javaslatára a phókiszi nők megfogadják, ha a háborúban vereség érné a városukat, gyermekeikkel együtt az önkéntes tűzhalált vlasztják, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe.

————————-

Szerencsére nem került sor az ígéret beváltására. Plutarkhosznál a történet teljes novella, Bogáti elhagyja az előzményeket; nála a történet csaknem mitikussá válik.

“Im hogy immár szembe szállottac vala,
Az ellenséget õc meg vertéc vala,
Aszszonyoc szåndoka iobra fordula,
Iò neuet vallánac ez tanácz mia.”

—————————

Akárhogy is van a nők bizony itt a lábasjószágok közé tartoznak. A nőket dicsérő történet bizony igen rossz fényt vet a férfiakra; vajon miféle “rábeszéléssel” vettek ígéretet asszonyaiktól? És miért gondolták naivan, hogy azok majd betartják?

——————-

A történet Bogátinál félelmetesebb aktualitással bír, mint a görög eredetiben, mert 1577 körül - a “béke idején” százával rabolt el magyar nőket a török.

 

Könnyűlovas akindzsi

———————-

Az akindzsik - és más egyéb török katonatípusok - nem kaptak zsoldot, rablásból éltek.

Erről szólnak a kor végvári harcai.

Szpáhi

————————

Vajon mi lett az elrabolt magyar nők sorsa? Valamelyik török vagy arab nagyúr háremébe kerültek? Esetleg rabszolgaként halálra dolgoztatták őket a tűzforró Közel-Keleten?

Nem, kérem szépen.

Többségük nem látta belülről a török birodalmat. Zömük a napfényes Itáliába került. Rabszolgának.

Velence kalmárjai kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn az oszmán birodalommal.

Ilyennek ábrázolta Velencét Píri Reis kapudán basa (oszmán tengernagy) egyik térképe

A velencei kereskedelem százával szállította Itália földjére a magyar rabszolgákat. Az olasz városállamok megtollasodott polgárai igen lazán értelmezték a keresztény vallás előírásait - amely például a rabszolgaságot kategorikusan tiltja.
Igen sok magyar nő sínylődött rabszolgaságban Firenzében is.

—————————————————

Secundum exemplum Meliae faeminae.

—————

A második példa a méloszi nők története.

—————-

Nem, nem a milói Vénusz…

A Plutarkhosz által elbeszélt történetet Bogáti eléggé tendenciózusan rövidíti, kihagyja a történet keretét, előzményeit - hogyan is kerültek Káriába a mélosziak.

A gonosz vendéglátók szándékát a hősnő kipuhatolja, és a férfiak fegyvereit az asszonyok rejtik a ruháik alá, hogy a teremtés koronái megvédelmezhessék magukat, ha kardra kerül a dolog.

A vége természetesen: házasság.

“Házas társúl ottan võue az leánt,
Az Hadnagy Nympheus à szép Caphenát,
Meg irtac az aszszonnyoc batorsagát,
Dicziric feriekért halgatássokat.”

———————-

Exemplum III Thirrhenae.

A harmadik példa a türrhének (etruszkok) népéhez vezet.

——————

A hőslelkű etruszk asszonyok ruhát cserélnek a férjeikkel, hogy azok megszökhessenek a spártai börtönből.

“Iò tanaczát iámbor feleségeknec,
Meg fogadác tõmletzbõl ki menénec,
Mert à tõmletz õrzõc meg nem esmeréc,
Azért õket békéuel el eresztéc.”

A férfiak utána sereget szerveznek, jól megszorongatják Spártát, kiszabadítják feleségeiket, egykori fogva tartóiktól pénz és hajókat(!) kaptak, és utóbbiakkal elhajóztak.

——————-

A történet nemcsak történetileg, földrajzilag is fantasztikusnak tűnik.

Hozzá kell tennem azonban, hogy az ókoriak Kis-Ázsiából származtatták a türrhéneket - ahogy újabban sok tudós is.

A spártaiak alatt pedig talán nem a sokáig legyőzhetetlen dórokat kell értenünk, akik a városukat Lakedaimónnak hívták, nem pedig Szpárténak.

A görög hagyomány szerint annak a régi-régi Spártának volt a királya Menelaosz, a szép Heléna (törvényes) férje.
———————

Exemplum IIII. Milesiae Virgines.

Azaz: milétoszi szüzek, a negyedik példa.
————————-

A milétoszi lányok öngyilkossági járványának története kissé kilóg a sorból. A történet fantasztikus, de nem szellemes.

Tipikus férfi ésszel kikotlott tanmese azt képzelni, hogy a lányok öngyilkossági ragálya véget ér attól, hogy mezítelenül temetik el őket.

function addTag() { window.open(’/addtag/206057′,’addtag’,'width=400,height=500,resizable=yes’); }

———————————

-

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
———-