Bejegyzések 2009. május hónapban

Fejezzem ki magam még érthetőbben? - X.

2009. május 31., vasárnap

A világháború első halottja

————————-

Jean Jaures kiváló gondolkodó, író és újságíró volt, a L’Humanité alapítója és főszerkesztője. Korábban Emile Zola íróval, sőt Georges Clemenceau, leendő miniszterelnökkel együtt a Dreyfus-ügy egyik élharcosa.

Az első világháborút megelőző hetekben Jaures bátran szembefordult az akkori média által szított vérgőzös soviniszta hullámmal, és küzdött a háború ellen.

Nem ez volt Jaures első állásfoglalása ebben a témában: korábbi műveiben már többször leszögezte: ha kitör a háború, minden eddiginél véresebb lesz és embertelenebb, valódi világháború veszélye fenyeget.

Rajta kívül ezt így nem mondta ki senki.

Hozzá hasonló következetességgel akkor kevesen küzdöttek az értelmetlen háború ellen.

Nálunk csaknem egyedül Ady Endre.

———————————-

1914 július 31-én este Jean Jaures a szerkesztőségből néhány kollégájával és barátjával vacsorázni indult a Montmartre egyik kávéházába, a Cafe du Croissant-ba.

A hely zsúfolt, csak az ablak mellett kaptak asztalt. A nyári hőség miatt minden ablak tárva-nyitva.

——————————-

Raoul Villain néhány napja érkezett Reims-ből. Feltehetően örökletesen terhelt, beteges hajlamú, primitív ember. Anyja huszonöt éve egy elmegyógyintézet lakója.
Azért jött, hogy meggyilkolja Jean Jaurest, aki a soviniszta sajtó szerint a haza ellensége.

Talán ez volt az első európai politikai gyilkosság, amelyben a média felelőssége nem kerülhető meg.

—————————

Az egyik kollégája éppen a kislánya fényképét mutatja a főszerkesztőnek.

A rossz arcú Villain félrehúzza a függönyt, és közvetlen közelről Jauresre lő.

—————————-

Tömérdek szemtanú, a gyilkost azonnal elfogják. Eszébe sincs tagadni, kérkedik a gaztettével. Néhányan szeretnék alaposan helyben hagyni, de türtőztetik magukat. Majd a törvény.

A törvény egy francia rendőr képében érkezett. A merénylőt megbilincselik és elviszik.

Néhány nap múlva minden eddiginél szörnyűbb háború szakad Európára.

——————————-

A franciák valósággal fürödtek a sovinizmusban, eddigi vendégeik nagy része szempillantás alatt ellenség, boche lett. Hogy pedig ezekkel miképpen bántak a művelt franciák, azt megtudhatjuk például Kuncz Aladár Fekete kolostor című művéből.

—————————————-
Raoul Villain csak öt év elteltével állt a bíróság elé. A franciákban még mindig túltengett a hazafiság. A ügyész utolsó megszólalása valóságos védőbeszéd volt - pedig vádbeszéd név alatt mondta el.

Az esküdtszék meghozta ítéletét.

Jean Jaures gyilkosa - ártatlan.

———————————

Épületes egy ítélet volt. Hanem a francia törvénykezés eme szégyenfoltja még tovább is terpeszkedett:

Jean Jaures özvegye köteles volt megfizetni férje gyilkosának perköltségét.

—————————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Ha nem elég

2009. május 30., szombat

Ha nem elég

A fáradt, pongyolás retorika;

A mindennap, a valóság ura

Elvárja, hogy számot vessünk vele,

Hogy nem szántóföldön terem a sajt,

A szóvirág nem gyógyítja a bajt,

Éhes népnek egy szalámivég

Még nem elég.

——————————

Még nem elég,

Már nem elég

Hazudni,

Elodázni;

Rongyot rázni;

Az idő körmödre ég,

Ha nem látod,

Hogy nem elég.

——————————

Ha nem elég

A pipogyák szava;

Hogy baj nincs, mert még nem oda Buda,

Mert még van idő sült galambra várni,

Rózsadombról romákat imádni,

A valóságra jegyzetet firkálni;

Miközben mindent fed a lepedék;

Már nem elég.

————————-

Még nem elég,

Már nem elég

Hazudni,

Kirabolni,

Bajokat

Szavakkal orvosolni

Leszakad még

Az ég,

Ha nem látjuk,

Hogy nem elég.

—————————-

Még nem elég,

Már nem elég

Még továbbra is lopni odafent,

Jövőt hazudva csalni a jelent,

A tévé-erkölcs a hitet zabálja,

A sátán már a láncait cibálja,

A szél már sugdos véres álmokat,

De még élünk,

S tiszta az

Alkonyat,

Még nincs itt a vég;

De hogy ne is legyen,

Ennyi

Nem elég.

Fény helyett

2009. május 29., péntek

Fény helyett

——————————————————-

Ezzel a címmel jelenik meg a Könyvhétre Kovács Anikó első verseskötete.

Kovács Anikó az Aranylant egyik főszerkesztője.

2009. június 8-án hétfőn dedikálja kötetét 10-től 15 óráig
a Vörösmarty téren (Deák Ferenc utca sarok) a 4. számú pavilonban…

Nagyon szeretem Kovács Anikó verseit, de azon a napon nem tudok Budapestre menni.

———————————-

Aki arra jár, nézzen el oda.

És adja át Kovács Anikónak a Vén Muskétás üdvözletét…

Szőke nő zűrben az űrben -VIII.

2009. május 28., csütörtök

NYOLCADIK RÉSZ

(Íródott Nyuzga javaslatára)

Legalább félóráig tartott, mire a két férfi is felfogta. Morgensohn akkor kitört.

- Mit művelt, Boyar? Mit művelt, maga ostoba fajankó! – tovább is dühöngött volna, de Boyar pillantásától megszeppent, és elhallgatott.

- Valahogy majd rájövünk, hová jutottunk. – motyogta Boyar.

Karen csüggedten meredt a monitorra. Most mihez kezdenek?

Néhány óra múlva – túl az első megrázkódtatáson – megpróbáltak tanácskozni a helyzetükről. Nem jutottak eredményre.

- Tudni kellene, hol vagyunk egyáltalán. – mondta Boyar már sokadszorra.

Karen szótlanul a külső világűrt mutató hatalmas ablakképernyőhöz sétált. A két férfi követte. Csillagok óriási panorámája tárult elébük. Ragyogó fényes pontok milliárdjai; talán valahol közöttük van a Nap is. De merre?

Fényes pontok, fényes néma pontok milliárdja, gondolta Karen.

- Ismeri valaki a csillagképeket? – kérdezte Morgensohn.

Boyar bosszúsan intett, a nő némán megrázta a fejét.

- Ha például tudnám, merre van a Göncölszekér… - morfondírozott tovább az ügyvéd.

- Akkor mi lenne? – rivallt rá élesen Boyar. – Akkor mi lenne, maga seggfej? Mire menne vele, ha tudná? Mire?

Morgensohn dühösen szembefordult vele, szóra nyitotta a száját, aztán összeszorított fogakkal mégis elhallgatott.

Nem tudtak olvasni a csillagokban. A modern ember furcsa hiányosságai közé tartozott, hogy túlságosan rábízta magát tulajdon eszközeire. Meg a specialistáira. Nem ismerte a csillagos eget. Ezer évekkel korábban bármelyik egyszerű földműves el tudott igazodni szükség esetén a csillagok alapján, nem is beszélve a hajósokról, akik számára nem is létezett semmiféle más támpont a tájékozódáshoz. Ha most közöttük lenne az elmúlt korok egy primitív műveltségű, de a csillagos eget jól ismerő közönséges, akár analfabéta tengerésze, talán több esélyük lehetne. Ha felismerné valamelyik csillagképet, esetleg meg tudná mondani, mennyire és miben más az eléjük táruló látvány, mint az, ami csillagos éjszakákon borul a hazájuk fölé, talán némi viszonylagos fogalmuk lehetne róla, merre is vetette őket a hiba és a tapasztalatlanság.

Merre lehetnek? Miféle részén az Univerzumnak? Hogyan lehetne megtudni? A hatalmas körpanoráma talányosan fénylett a végtelenbe.

Természetesen megpróbálkozhattak volna egy újabb térugrással. Aztán egy még újabbal. Csakhogy: az emberek által benépesített hatalmas területek a Világegyetem roppant végtelenjéhez képest a porszemnél is kevesebbet tettek ki. Az újabb térugrások esetleg még messzebb sodorták volna őket az ismeretlen távolságokba, hiszen semmi garancia sem volt rá, hogy mintegy véletlenül valamelyik emberlakta világ közelébe kerülnek – találomra megtervezett és kivitelezett térugrásokkal.

Karen pontosan tudta – megmondta a zsebszámítógépe -, hogy a világegyetem ismeretlen pontjáról ismeretlen céllal végrehajtott térugrás esetén annak esélye, hogy véletlenül valamely emberlakta objektum közelébe érkezzenek, a valószínűsége: 00, 23%.

Volt egy sürgősebb probléma is: az üzemanyag kérdése. A térugrásokhoz és a velük kapcsolatos manőverezéshez, illetve a térugrási pontok eléréséhez szükséges üzemanyagot felszállás után az űrhajó ugyan maga előállítja, ám az esetleg szükséges pályamódosításokhoz valót nem, az ide tartozó manőverek csak hozott üzemanyaggal hajthatók végre.

Miféle pályamódosításokról lehet szó itt? Ez a kérdés akkor merülhet fel, ha a térugrást éppen végrehajtott vagy arra készülő hajó valamely objektum tömegvonzásának hatása alá kerül. Ilyenkor a térugrás megvalósítása érdekében el kell tudni szakadni, ami pályamódosítás nélkül nem megy. Ennek sokkal súlyosabb változata, ha esetleg a hajó zuhanni kezd valamely égitestre. Akkor bekapcsol a vészhajtómű, amely – hozott energiával működik. Az ilyen veszélyt másképpen nem lehet kivédeni.

Karen többször is a vészhajtómű jelzésére pillantott, és mindannyiszor megnyugodva konstatálta, hogy a zöld lámpa ég. A vészhajtómű működik, de nem kapcsolódott be.

Karen türelmesen kivárta, míg a többiek kissé megnyugszanak, abbahagyják a dühöngést, és valamelyest lecsillapodnak. Ez eltartott egy ideig. A végén Boyar tompa arckifejezéssel leült a panoráma-képernyő előtt a padlóra és a csillagokra meredt, Morgensohn pedig – miután egy sort sírdogált, mint valami kölyök – leroskadt hátrébb egy székbe.

Karen most macskaléptekkel a vezérlőpulthoz osont, és puhán elhelyezkedett a parancsnok karosszékében. Mindenképpen tisztába kell jönnie néhány dologgal.

Viszonylag tisztességes képzést kapott az űrutazásról, de az most semmire sem lett volna elegendő. Igazából arra támaszkodhatott, amit Roberttől tanult. A férfi rengeteget beszélt neki az űrhajózásról, néha egyszerűen csak monologizált, máskor azonban valóban tanítani akarta.

Némely dolgokat modelleken, sőt egyszer szimulátorban is gyakoroltatott vele. Pontosan tudta, mivel foglalkozik a nő, és hogy elég sűrűn kísér tömött pénztárcájú, de vékony eszű férfiakat a világűrbe. Karen gyakorta szabadkozott: nem kell a dolognak ekkora feneket keríteni, hiszen soha semmi baj sem történt.

Most azonban nagyon hálás volt Robertnek. Ha túléli ezt a kalandot, egyedül Robertnek köszönheti.

Nekilátott, és sorra ellenőrizte a hajó legfontosabb rendszereit. Mindent abban a sorrendben tett, ahogy a férfitől tanulta. A szabványosításnak hála, minden pontosan ott volt, ahol gondolta. Legalábbis remélte.

Amennyire meg tudta ítélni, a hajó kifogástalan állapotban volt. Egyetlen rendszer sem jelzett semmiféle problémát.

Karen nagyot sóhajtott, és rákattintott a „Helyzet-meghatározás” gombra. Előre tudta, hogy semmit sem fog érteni belőle, de meg kellett tennie.

Úgy volt, ahogy gondolta. Hosszú betű-és számsor volt a válasz. Semmit sem tudott kezdeni vele. Szórakozottan nézegette és gondolkodott; próbálta felidézni a Roberttől tanultakat. Miből, milyen elemekből kell egy ilyen számsornak állnia?

Szkeptikus és fáradt énje magában legyintett: mit foglalkozol ezzel, Karen, úgysem fogod tudni kiokoskodni belőle, hol vagytok, és hogyan juthattok haza. Makacs énje letorkollta: akkor is tennem kell valamit!

Semmiféle következtetést sem tud levonni belőle, minek nézegeti a számsort? Vagy mégis? Mi nem tetszik ebben a számsorban? Ha volna a hajón képzett legénység, annak tagjai bizonyára pontosan megértenék a számsor jelentését, meghatároznák a könnyűcirkáló helyzetét, utána máris megírnák az újabb térugrás programját, amellyel el lehetne jutni a Herculiára. Vagy a Földre.

Ha volna legénység…

De legénység nélkül jöttek, és neki sejtelme sincs, mit jelenthet ez a hosszú, helyenként betűkkel taglalt számsor. Valamit jelentenie kell, de ő ezt nem tanulta, nem képezték ki rá, nem konyít hozzá. Robert mutatott neki hasonló betű-és számsorokat, de hát ez nem olyan dolog, amit csak úgy el lehetne sajátítani…

Valami azért nincs rendjén ebben a helyzet-meghatározásban; Karen ezt egyre erősebben érezte. Valami nincs rendben. De micsoda? Mi nincs rendben?

Szinte mániákusan nézte a hosszú betű-és számsorokat. Mi nincs rendben? Mit tenne most Robert?

„Ha bármi probléma van, mindenképpen nézd meg a fedélzeti naplót! Abban mindennek benne kell lennie, ami a hajóval történt! Ha műszaki hiba nincs, a fedélzeti napló mindenre választ ad!”

Az ám! A fedélzeti napló! Hol is van?

Ekkor már Morgensohn és Boyar is felfigyelt rá, hogy Karen a vezérlőpult előtt ül. Mindketten csendesen odajöttek, helyet foglaltak a nő mögött, és csodában reménykedve figyeltek. Karen nem vette észre őket.

Hol is van a fedélzeti napló? Megvan!

A fedélzeti napló egy gördülő menüsor legalján volt. Karen rákattintott. Aztán ránézett – és sóbálvánnyá merevedett. Ennyit még ő is értett hozzá: a fedélzeti napló legalább két pályamódosítást jelzett. Az utóbbi húsz percben.

Boyar is észrevette.

- Pályamódosítás! – dünnyögte hamuszürkére váltan, miközben az arcára kiült a rettegés.

Döbbenten néztek egymásra.

Valaki pályamódosítást hajtott végre.

De kicsoda?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Antimém - Évi javaslatára

2009. május 27., szerda

(Mottó:

Örülj, nevess, nagyságos publikum!

Az ütött-kopott, ócska színpadon

Ellép a múlttá távozó jelen,

És jön már a jelenné ért jövő;

Némely korokban fennen deklamálnak,

Máskor meg csöndben haldokolva élnek;

De néha csörgősipkát öltenek,

És köntösüket elcserélhetik,

Bár ezt a publikum nem mindig érti;

Játék az élet̷

—————————————

Na, szóval…

———————-

Őszintén bízom benne, hogy a dolgok Magyarországon hamarosan jobbra fordulnak.

A bölcs intézkedések rövidesen kiküszöbölik a költségvetési hiányt, az emberek levegőhöz jutnak; kellemesen, nyugodtan, boldogan élve élvezzük majd a demokrácia áldásait .

A romáknak a társadalomba integrálására tisztességes, értelmes és megvalósítható tervek születnek, haladéktalanul hozzá is fognak a megvalósításukhoz. A romákat ettől kezdve senki sem akarja sem kihasználni, sem megfélemlíteni. Tíz éven belül nem lesz olyan romacsalád az országban, amelynek tagjai az udvar végébe járnak…

Az agresszív cselekedetek megszűnnek, a feszültséget minden magyar településen békévé oldja az emlékezés.

Nagyarányú munkahelyteremtés indul, a korrupciót örökre elfelejthetjük, minden családnak lesz munkája és tisztességes jövedelme, megszűnik a mindennapi stressz.

A társadalomban elharapódzott negatív jelenségek felszámolása azonnal kezdetét veszi, ebben minden politikai erő önzetlenül együttműködik.

Az oktatás reformja megszünteti a bürokráciát, remek légkört teremt, hatalmas olvasómozgalom indul, ismeretlen fogalom lesz a bunkóság.

—————————-

A jobb és baloldal vezetői minden szilveszterkor barátságos ökölpárbajt vívnak egymással a DigiTévé egyenes adásában, kipárnázott kesztyűvel, a végén pedig kölcsönösen megajándékozzák egymást egy rúd magyar gyártmányú téliszalámival.

———————-

Ja. És sokáig fogok élni.

———————-

Aki akar: kövessen…

Sarkadi este

2009. május 26., kedd

Hűs kora nyári alkonyat

Legyezgeti az arcomat,

Mély kék

Az ég,

Mint látomás,

S belőle vidám

Hápogás,

Szálldos,

A fürge vadkacsák

Vonulnak fent,

S a fák komoly

Lombkoronáján

Víg mosoly.

A lektűr magyar mestere?

2009. május 25., hétfő

Herczeg Ferenc írói munkásságára lényegében Németh G. Béla irányította a figyelmemet.

Előbb-utóbb feltétlenül eljött volna a pillanat, amikor tisztázó szándékkal nyúlok Herczeg köteteihez, hiszen egyre erősödött bennem a tudat, hogy XX. századi irodalomtörténetünk furcsán féloldalas. A mindenkori győztesek írták…

Egy ideje nem bízom a túlságosan logikus okfejtésekben, ha azok valami történelemmel, irodalomtörténettel, őstörténettel stb. kapcsolatos gondolatépítményt próbálnak alátámasztani. A valódi történelem és a valódi irodalomtörténet ugyanis sohasem képletszerű, a túlságosan megkonstruált, “világos” okfejtések rendszerint tévesen leegyszerűsítenek, torzítanak és félrevezetnek.

Herczeg Ferencről nekünk azt tanították, hogy tehetséges de felületes lektűrszerző volt, pozőr, Tisza István tányérnyalója, az úri Magyarországhoz törleszkedő felkapaszkodott sváb, irodalmi karrierista. Mit író: középszerű és feledhető. Semmi köze a magas (vagy magasabb) irodalomhoz.
Ez az értékelés azért mindig zavart. Herczeg Ferenc Jókai és Mikszáth kortársa volt, és egyikük sem tartotta őt tehetségtelennek.

Talán túlságosan udvariasak lettek volna vele szemben? Jókai? Mikszáth? Én úgy tudom, nem volt szokásuk. Esetleg féltek? Herczegtől? Merthogy ilyet is olvastam ám…

Én úgy tudom, Herczegnél magasabb társadalmi állású személyről is elmondták, ha tehetségtelennek tartották.

Herczeggel azonban megbecsüléssel bántak, kollégának tekintették.

Ez elgondolkodtatott. Előfordulhat, hogy a szocialista irodalomtudomány felállította kérlelhetetlen és sommás értékítélet nem helytálló?

Elvégre nem akárki, hanem Horváth János ajánlotta Nobel-díjra Herczeg Ferencet. Ráadásul ugyanő egyenesen a nemzeti klasszicizmus folytatójának minősítette Herczeg Ferencet.
——————————————-

Németh G. Béla leszögezi, hogy Herczeg Ferenc “a lektűr klasszikusa.”

Ezzel tehát rendben is lenne a dolog. Lektűríró és kész. Nem is kellene vele foglalkozni, hiszen a lektűr köztudottan olyan műfaj, aminek a szavatossági ideje rövid; megjelenése idején habzsolja a közönség, a következő generációk számára azonban általában tökéletesen érdektelen. Ha valóban lektűr.

Valóban lektűr?

———————————————-

Tanulmánya egyik pontján (Az élet kapuja című regénnyel kapcsolatban) Németh G. Béla így fogalmaz:

“…felfogásában inkább már csak egy védekezve támadó, egy támadva védekező illusztrációja ez egy olyan ideológiának, melynek legfőbb célja a háború folyamán minden vonatkozásban csődöt mondott társadalmi szerkezet fönnmaradási jogának és szükségének igazolása azzal, hogy a csőd ódiumát a birtokosságról s a hozzá hasonult úri középosztályról a történelem fátumára és Nyugat-Európa önzésére hárítja át.”

Csak ennyi volna? Ha így van, valóban kár szót vesztegetni Herczegre.

——————————————

Csakhogy!
Tanulmánya további részeiben Németh G. Béla még a következőket írja Herczegről:

“…tudatosan is a reformkor s a népiesség kora írói hagyománya folytatójának tekintette magát, kétségtelen. S nem tagadható, hogy darabja nemcsak nagy mesterségbeli tudásról, de keserű s féltő megrendültségről is tanúskodott.”

Hm.

—————————

Aztán:

“Nem tagadható, hogy előadása proporciójában és ritmusváltásában, eszközkezelése ökonómiájában, és diszkrétségében, főleg pedig művelődéstörténeti szcenírozásában és színkezelésében most is nagy mesterségbeli tudásról tesz tanúságot;”

Hogyan?

Nagy mesterségbeli tudás?

Hogy is van ez?

—————————————————-

Később:

“Herczeg megcsillogtatta még ezután is néhányszor mesterségbeli képességeit, közönségismerő jártasságát;”

Már a második elismerő megjegyzés Herczeg szakmai tudására - NGB-től.

Amikor arról van szó, mit érdemes manapság (1983-ban!) kiadni Herczeg Ferenctől, Németh G. Béla így nyilatkozik:

“Mi hát az, amit néhány kötetben nemcsak érdemes, hanem hasznos is volna kiadni Herczegtől? Elsősorban az említett regények, talán a Rákóczi-regényt is beleértve. S azután a Bizánc és még inkább azok a novellák, amelyekben nem teremt lektűrös feloldást. Többnyire ezek is szerelmi históriák. De feloldó befejezés helyett rendszerint rezignált lezárást ad bennük, amely csak cselekményszerűen s még inkább eseményszerűen lezárása az egymás ellen dolgozó érzelmeknek, vágyaknak, törekvéseknek. Életforma- és mentalitásbeli, alkat-réteg- és osztálykülönbségek, ha nem kiélezetten is, gyakran okozói ez elintézetlen, ez elintézhetetlen feszültségeknek. Rendesen írói eszközei is meggazdagodnak, földúsulnak, átlelkesülnek ilyenkor, s nyelve a drámaiság mellett tartózkodó, de személyes hitelű líraiságot is nyer és sugároz, s a közös emberi szenvedésre, illúzióvesztésre átutaló jelképiességet is. (Iza kisasszony, Jancsi öreganyja, A békák, Emberek a hegytetőn, Báli ruha, Olga megöregszik).

… Még biztosabb akkor, ha egynemű, ha homogén társadalmi közegben ábrázol generációs különbségekből, karakterellentétekből, érdekütközésekből, gyermeki önzésből, öreges féltékenységből adódó feszültségeket, rejthetetlen szembenállásokat, vissza nem fogható szavú ellenérzéseket (például Parasztok, Tacskó).

————————————————

Kérem szépen…

Ezt Németh G. Béla írja.

Egy lektűrszerzőről.

Arról a lektűrszerzőről, aki mellesleg a “fordulat éve” után revíziós tevékenysége miatt első számú irodalmi közellenségnek számított.

——————————-

Azt gondolom, a bíráló megjegyzéseket is utóbbiak fényében kell mérlegre tenni. Hogy még világosabb legyen: NGB a végén megjegyzi, “becsületszóra” senkinek sem adhatunk hitelt egy irodalmi mű minőségét illetően. A “becsületszóra” művek nélkül történő irodalomoktatás és -értékelés nálunk nagyon elerjedt.

Egyszer valamelyik egyetemi oktatóm megfellebbezhetetlen tónusban lesajnált egy szerzőt, mire megkérdeztem tőle, mit olvasott az illetőtől. Előbb rám förmedt. Aztán ötölt-hatolt. Végül kibökte, hogy semmit.

—————————————-

Bizonyos irányok, látásmódok bántóan hiányoznak modern irodalomtörténetünkből. Bizonyos írói látásmódok, mondanivalók egyszerűen ki vannak tagadva, lektűrsorba száműzve. Olyanok, amelyek más irodalmaknak eklatáns részeit képezik.

Ugyanakkor kifejezetten nem olvasóbarát, sőt olvasó-idegen irányzatok és írói látásmódok keményen kanonizálódtak az utóbbi évtizedekben…

——————

Át kell adnom a szót Herczeg Ferencnek.

Majd megírom a véleményemet.

Szőke nő zűrben az űrben -VII.

2009. május 24., vasárnap

HETEDIK RÉSZ

(Íródott Nyuzga javaslatára)

 

Morgensohn és Boyar megpróbáltak kapcsolatba lépni a Földdel, hogy segítséget kérjenek McPherson cégének szakértőitől a programíráshoz, de minden kommunikációs lehetőség megbénult.

 

Karen egykedvűen figyelte a két férfi próbálkozásait; a szemöldökét sem vonta össze, és el sem mosolyodott újabb és újabb ötleteiket, és az ezeket menetrendszerűen követő dühöngéseiken.

 

Hua igazgató többször is felbukkant, csendesen jött-ment körülöttük, néha szóba is elegyedett velük, de különösebb megjegyzést nem tett. Egykedvű, kiismerhetetlen vonásairól semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Karen azonban esküdni mert volna rá, hogy a kínai csendesen vigyorog rajtuk.

 

Egy nap telt el. Karen is különösnek tartotta, hogy a kommunikáció még mindig nem volt lehetséges, de a kínaiak teljesen nyugodtak viselkedtek, és minden alkalommal azt felelték, hogy a Hold túlsó oldalán vannak, és emiatt az anyabolygóval való kommunikációban állandó nehézségek szoktak fellépni.

 

Ezt még Karen se hitte el. Mióta élnek már emberek a Holdon?

 

Morgensohn és Boyar késő éjszaka is a programíráson morfondíroztak. Karen egy ideig hallgatta őket, aztán bebújt a hálófülkéjébe.

 

Amikor felébredt, a két férfi újra a programírásról beszélgetett. Aludtak ezek egyáltalán?

 

- Mr. Morgensohn, - fordult az ügyvédhez. Boyart általában levegőnek tekintette. – nem lenne okosabb legénységet kérni?

 

Morgensohn vasvillatekintettel nézett a szőke nőre.

 

Karent ilyen könnyen nem lehetett leállítani:

 

- Kérdeztem valami, Mr Morgensohn.

- Hölgyem! – szólt közbe Boyar. – Szó sem lehet arról, hogy legénységet vegyünk igénybe. Magam írom meg az új programot!

 

- Ért hozzá egyáltalán? – kérdezett vissza gúnyos hangon Karen.

 

 

 

Estére elkészült Boyar új programja. Hua igazgató vetett rá egy pillantást, de arcizma sem rándult.

 

- Ha úgy gondolják, használják ezt, ulam.

 

Egy óra alatt elhelyezték a programot a kínai könnyűcirkálóban, utána berakodtak, és felkészültek az utazásra.

 

Hua igazgató többé semmiféle ellenvetést nem tett. Utasítására feltöltötték a hajót a Hold elhagyásához és a térugrási pont eléréséhez szükséges üzemanyaggal. Magához a térugráshoz – illetve a további úthoz a hajó ugyanúgy a világűrből állítja elő, és körforgással hasznosítja üzemanyagot, mint a Dick-217-es. Ez ma már alapkövetelmény egy világűrt járó űrhajóval szemben.

 

Hua igazgató rendelkezése értelmében a hajó élelmiszerkészleteit is feltöltötték – amolyan kínai módra.

 

Az ügyvéd megkörnyékezte az állomás élelmezési főnökét, és előadta kívánságait. Karen vele tartott, és roppant jól szórakozott.

 

Morgensohn több kérését is elutasították; például nem kapott sajtot. A mogorva élelmezési főnök harmadszor is azt felelte, hogy romlott tejjel nem szolgálhatnak. Morgensohn tovább ágált, hogy a sajt mennyire finom és egészséges, meg hogy milyen fontos és elmaradhatatlan része a táplálkozás-kultúrának. Az élelmezési főnök azt mondta rá: nincs romlott tej. Morgensohn erre hosszasan magyarázta, milyen hosszú gasztronómiai múltra tekinthet vissza „a művelt világban” a sajtkészítés. Az élelmezési főnök erre is azt felelte, hogy nincs romlott tej.

 

Morgensohn nagyot sóhajtott.

 

- Nézze, jóember! A sajt nem romlott tej, hanem az ember egyik legfontosabb tápláléka.

- Akkor sem szolgálhatok romlott tejjel!

 

- Gyere, drágám! – avatkozott be Karen, és elkormányozta onnan az ügyvédet.

 

Morgensohn még percek múlva is a sajt miatt dohogott.

 

Reggelre a könnyűcirkáló készen állt az indulásra. Karen némi szorongást érzett, amikor lábát a zsilipkamra padlójára tette. Miféle kalandra indulnak?

 

Egy óra múlva elhagyták a Holdat.

 

Az űrhajó kifogástalanul működött, Boyar minden műszert rendben talált. Karen egy pillanatra elbizonytalanodott; esetleg mégis rosszul ítélte meg a férfit? Talán mégis bízni lehet benne?

 

Ahogy jobban megnézte, megszűnt a kételkedése. Nem, nem tévedett. Boyar semmit sem ért az űrhajózáshoz, fogalma sincs, mit kellene mutatniuk a műszereknek. Karen egy pillanatra elgondolkodott. Vajon nevetségesnek, vagy félelmetesnek tartja Boxart? Ez nem is olyan egyszerű kérdés…

 

Morgensoh vezetésével a felszálló kabinból egyenesen a hajó vezérlőtermébe mentek, és helyet foglaltak.

 

Morgensohn ügyvéd úr magától értetődő természetességgel huppant a hatalmas parancsnoki karosszékbe. Kezét a műszerekre tette, és érdeklődő képet mímelve meredt az óriási monitorra. Karen nehezen szorította vissza a vihogást.

 

Boyar jóval hátrébb foglalt helyet egy fekete karosszékben; a felfegyverzett űrhajókon általában ott volt a tartalék tűzvezetési pont. Karen maga az egyik pihenőhelyre telepedett.

 

Voltaképpen most csak várni kellett. Morgensohn nyugodtan tehet úgy, mintha ő vezetné a hajót, a könnyűcirkáló nem szorul irányításra. Ha meg arra szorulna, a térugrási pontig a legegyszerűbb űrutazási ismeretekkel rendelkező személy is el tudná vezérelni. Maga Karen is. hivatalos vizsgája is volt róla – ahogy a FreeMiss ügynökségnél dolgozó összes hivatásos barátnőnek. Bármely űrjárműre. Ez azonban az ő titka volt, nem tartozott senkire.

 

Néhány percig üldögéltek, majd átsétáltak a térugró-helyiségbe, ki-ki kiválasztott magának egy-egy kábítószéket, és elhelyezkedett benne. Egyelőre nem szíjazták be magukat. A karkötőket sem tették fel.

 

Ahogy közeledett az idő, mindannyian érezhetően idegesebbekké váltak. Ahogy a térugrás előtt mindenki. A hivatásos űrhajósok is. talán az emberek génjeibe van kódolva az, mint az ismeretlentől való iszonyodás, gondolta Karen.

 

A térugrás ugyan megszokott, sőt mindennapi jelenségnek számított, milliók átélték már, mégis rettegtek tőle az emberek. Igazából nagyon kevés baleset történet, de egyetlen eset is elég volt a rémhírekhez. Egyetlen eset is túl volt a feldolgozhatóság határán. Soha senki sem tudta meg ugyanis, mi történt a balesetet szenvedettekkel, hol vannak, meghaltak-e; egyáltalán mi lett velük. A minden űrkikötőben százával hallható rémséges űrtörténetek jelentős része ilyen esetekről szólt.

 

Bármilyen régen ismerte ugyan az emberiség a térugrás lehetőségét, és bármennyire is gyakran élt vele; a térugrás még mindig nem volt szabványosítható. Minden térugrás egyedi volt és megismételhetetlen. Még az elemi iskolás gyerekek is tudták, még a „bunkók” gyermekei is, hogy nem lehet oda-vissza ugrani, minden ugrást külön kell tervezni. Külön oda, és külön vissza. Ha nem sikerül, nem lehet újra próbálkozni.

 

Karen nem tartott a térugrástól. Attól nem. Sokkal inkább attól, ami utána következik.

 

Közeledett az idő. Amikor a kijelzőn a „Még tíz perc a térugrás kezdetéig” felirat megjelent, Karen gondosan előkészítette a Párizsban vásárolt csillagászati kristályt. Ennek semmi köze sem volt a kínaiakhoz, de McPhersonhoz sem.

 

A zsebszámítógépére hagyatkozni nem akart, mert az ugyan jó készülék volt, de a csillagászatról a kevésnél is kevesebbet tudott. A kristály sokkal alkalmasabb segédeszköz volt.

 

Karen gondosan betápláltatta a kristályba a Herculia környékére való belépés minden lehetséges pontját, minden lehetséges irányszöggel egyetemben. A kristály képes volt azonosítani a helyszínt – ha jó helyre történik a térugrás.

 

Beszíjazták magukat. A kijelző pirosat villant, a sziréna megszólalt: Térugrás azonnal!”. Karen hidegvérű volt, mint mindig. Csak most vette fel a karkötőt.

 

Miközben csendes irányított, mesterségesen nivellált álomba merült, még röpke pillanatra arra gondolt; valamikor az elmúlt századokban néhány idióta úgy képzelte, hogy az utasoknak a térugrást hibernált állapotban kell eltölteniük. Micsoda marhaság…

 

Amint magához tért, Karen azonnal a kristály után nyúlt. Morgensohn még ébredezett, Boyar éppen kiszabadította elefántcsuklóit a karkötőkből.

 

Karen nem sikított. Nem is kiáltott fel. Igazából meg sem lepődött.

 

„Helyszín nem azonosítható!”

 

Ha pedig a kristály nem képes a helyszínt azonosítani, az csak egyet jelenthet: nem Herculia környékére érkeztek.

Akkor hová? Morgensohn nehézkesen kifelé kászálódott a székéből. Boyar már felállt, most meghúzta a butykost, amit előre odakészített magának a karosszék mellé.

 

Hol vannak? Karen fogta a kristályt és a zsebszámítógépet, mindkettőt a monitorra csatlakoztatta, és megkísérelte a két készülék segítségével azonosítani a helyszínt.

 

Az eredmény láttán már ő is megijedt.

 

„Helyszín ismeretlen!”

a készülékek az összes létező űrgyarmatot számon tartották. Ha ez a helyszín ismeretlen, akkor a dolog komolyra fordult. Ez csak egyet jelenthetett: semmiféle emberi kolónia nem lehet a közelben.

 

 

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Az első magyar e-Reader iPhone-ra!

2009. május 23., szombat

“A könyvviteli programok fejlesztésében jeleskedő Kulcs-Soft Zrt. az első iPhone-ra megjelent szoftvere, a Bérkalkulátor, után most a kikapcsolódásra vágyóknak kíván kedveskedni. A Bookmania.eu-val közösen kifejlesztette az első magyar elektronikus könyv olvasót az okostelefonra.

Több könyvolvasó alkalmazás is megtalálható az iPhone-ra készült szoftverek kínálatban, de nem született még olyan, ami a magyar felhasználók olvasási igényeit elégítené ki. Alapvető probléma, hogy az eReaderekhez járó könyvek nem magyar nyelvűek. Ezt a piaci rést kívánja a Kulcs-Soft a Bookmania.eu-val karöltve kitölteni, ezért már a program megjelenésétől kezdve elérhetővé tesznek, olyan magyar nyelvű könyveket, mint: L.N. Peters – A populáris sárkányölő, Bálint Endre – A mérőhajó útja, és Baráth Attila – hiszek2 (verses kötet). A könyves portál év eleji pályázatának győztes munkáin túl más különleges funkciók is bekerülnek a későbbi verziókba.

A program megjelenése csupán a kezdet. A hírek szerint a készítők tervezik a könyvolvasó képességeinek bővítését is. A látványelemek csiszolása mellett új funkciók is bekerülnek a későbbi verziókba. A leglényegesebb ezek közül a bővíthető adatbázis, ezáltal például a Bookmania.eu-n publikáló alkotók saját írásai letölthetőek lesznek a telefonra.

Keress rá a KS-Reader-re az Apple Store-ban! Ez a kis kitérő azonban nem jelenti azt, hogy a Kulcs-Soft lemondana arról, amit a legjobban tud, ügyviteli programokat fejleszteni. Ezen kis kitérő után, újabb nagyszerű céges alkalmazások várhatóak tőlük.”

Eddig a hír a bookmania.hu-n.

Az én novelláskötetem az elsők között fog ilyen módon az olvasók kezébe kerülni.

Más kellemes meglepetés is ért.

A Kulcs-Soft Zrt. elnök-vezérigazgatója nem más, az egyik legkedvesebb ifjúkori cimborám, barátom, gimnáziumi padtársam, Kulcsár Tibor, akivel annak idején (Bp. Horváth Mihály tér, Fazekas Mihály Gimnázium, 1976-80) ádáz amőbacsaták ezreit vívtuk…

Cirka ‘81 óta nem találkoztunk egymással - remélhetőleg ezen hamarosan változtatunk.

Az internet: a Szentatya digitális kontinense

2009. május 22., péntek

Azt írja a hogyishívják,

pl: http://www.sg.hu/cikkek/67499/a_digitalis_kontinensen_is_szukseg_van_misszionariusokra

hogy XVI. Benedek felszólította a fiatal katolikusokat, végezzenek missziós tevékenységet a “digitális kontinens”, az internet világában.

A pápa szerint a net a barátság új fogalmát, az emberi kapcsolatok új dimenzióit teremtette meg, ezért az emberi kultúra legnagyobb eredményei közé tartozik.

Ugyanakkor az emberi értékek tiszteletére szólított fel, és elítélte a neten tapasztalható intoleranciát, gyűlöletkeltést, az emberi intimitás lealjasítását és a kulturális környezetszennyezés minden fajtáját.

Kétségtelen, hogy mindezek a net nélkül is léteztek, de az sem vitatható, hogy a virtuális világban igen virulensek.

Őszentsége korábban - még Ratzinger bíboros korában - kevésbé volt toleráns a technikával szemben, némelykor kifejezetten rigolyásnak tűnő nyilatkozatokat (is) tett annak idején.

Mindszenty külföldre távozásának idején ő volt a magyar prímás útjának egyik szervezője, később ama befolyásos egyházi intézmény vezetője, amely “lánykori nevén” még Szent Inkvizíciónak hívatott.

A Kúriát ismerő személyiségek a katolikus egyházi konzervativizmus egyik megtestesítőjének tartották
XVI. Benedek az első digitális pápa, elődei egyike sem használta ki egy új kommunikációs csatorna adta lehetőségeket, mint ő a netet.

Helyeslem, ha a pápa - erkölcsi tekintélyénél fogva - hallatja szavát az emberiség ügyeiben, viszont úgy vélem, tulajdon portája előtt is akadna még söpörnivaló.

Például a cölibátus kérdése…

Sokak szerint az egyház szégyene. Nem kéne már eltörölni, Szentatyám?

Más felekezetekben nők már régóta lehetnek papok. Nem kéne erkölcsi értelemben (is) haladni a korral, Szentatyám?

Mert ezekkel együtt az egyház még mindig öregfiúk klubja. Családi kérdésekben a tudatlanság nem megfelelő alap a kérlelhetetlen tónusú véleménynyilvánításra.

A jelenlegi egyháznagyok zöme sikítófrászt kap, ha szóba hozzák előtte XXXIII. János pápa, az egykori Angelo Roncalli nevét.

Pedig az egykori végtelenül szerény és közkedvelt pápa - aki makacsul kerülte mindig, hogy csalatkozhatatlan szerepben kelljen megnyilvánulnia - valószínűleg csalhatatlanul megmutata a fejlődés útját.

Nélküle talán még mindig latin nyelven folyna a szentmise.
Hozzá képest még II. János Pál pontifikátusa is sok tekintetben visszalépés volt.

XVI. Benedeké is az.


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek