HETEDIK RÉSZ
(Íródott Nyuzga javaslatára)
Morgensohn és Boyar megpróbáltak kapcsolatba lépni a Földdel, hogy segítséget kérjenek McPherson cégének szakértőitől a programíráshoz, de minden kommunikációs lehetőség megbénult.
Karen egykedvűen figyelte a két férfi próbálkozásait; a szemöldökét sem vonta össze, és el sem mosolyodott újabb és újabb ötleteiket, és az ezeket menetrendszerűen követő dühöngéseiken.
Hua igazgató többször is felbukkant, csendesen jött-ment körülöttük, néha szóba is elegyedett velük, de különösebb megjegyzést nem tett. Egykedvű, kiismerhetetlen vonásairól semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Karen azonban esküdni mert volna rá, hogy a kínai csendesen vigyorog rajtuk.
Egy nap telt el. Karen is különösnek tartotta, hogy a kommunikáció még mindig nem volt lehetséges, de a kínaiak teljesen nyugodtak viselkedtek, és minden alkalommal azt felelték, hogy a Hold túlsó oldalán vannak, és emiatt az anyabolygóval való kommunikációban állandó nehézségek szoktak fellépni.
Ezt még Karen se hitte el. Mióta élnek már emberek a Holdon?
Morgensohn és Boyar késő éjszaka is a programíráson morfondíroztak. Karen egy ideig hallgatta őket, aztán bebújt a hálófülkéjébe.
Amikor felébredt, a két férfi újra a programírásról beszélgetett. Aludtak ezek egyáltalán?
- Mr. Morgensohn, - fordult az ügyvédhez. Boyart általában levegőnek tekintette. – nem lenne okosabb legénységet kérni?
Morgensohn vasvillatekintettel nézett a szőke nőre.
Karent ilyen könnyen nem lehetett leállítani:
- Kérdeztem valami, Mr Morgensohn.
- Hölgyem! – szólt közbe Boyar. – Szó sem lehet arról, hogy legénységet vegyünk igénybe. Magam írom meg az új programot!
- Ért hozzá egyáltalán? – kérdezett vissza gúnyos hangon Karen.
Estére elkészült Boyar új programja. Hua igazgató vetett rá egy pillantást, de arcizma sem rándult.
- Ha úgy gondolják, használják ezt, ulam.
Egy óra alatt elhelyezték a programot a kínai könnyűcirkálóban, utána berakodtak, és felkészültek az utazásra.
Hua igazgató többé semmiféle ellenvetést nem tett. Utasítására feltöltötték a hajót a Hold elhagyásához és a térugrási pont eléréséhez szükséges üzemanyaggal. Magához a térugráshoz – illetve a további úthoz a hajó ugyanúgy a világűrből állítja elő, és körforgással hasznosítja üzemanyagot, mint a Dick-217-es. Ez ma már alapkövetelmény egy világűrt járó űrhajóval szemben.
Hua igazgató rendelkezése értelmében a hajó élelmiszerkészleteit is feltöltötték – amolyan kínai módra.
Az ügyvéd megkörnyékezte az állomás élelmezési főnökét, és előadta kívánságait. Karen vele tartott, és roppant jól szórakozott.
Morgensohn több kérését is elutasították; például nem kapott sajtot. A mogorva élelmezési főnök harmadszor is azt felelte, hogy romlott tejjel nem szolgálhatnak. Morgensohn tovább ágált, hogy a sajt mennyire finom és egészséges, meg hogy milyen fontos és elmaradhatatlan része a táplálkozás-kultúrának. Az élelmezési főnök azt mondta rá: nincs romlott tej. Morgensohn erre hosszasan magyarázta, milyen hosszú gasztronómiai múltra tekinthet vissza „a művelt világban” a sajtkészítés. Az élelmezési főnök erre is azt felelte, hogy nincs romlott tej.
Morgensohn nagyot sóhajtott.
- Nézze, jóember! A sajt nem romlott tej, hanem az ember egyik legfontosabb tápláléka.
- Akkor sem szolgálhatok romlott tejjel!
- Gyere, drágám! – avatkozott be Karen, és elkormányozta onnan az ügyvédet.
Morgensohn még percek múlva is a sajt miatt dohogott.
Reggelre a könnyűcirkáló készen állt az indulásra. Karen némi szorongást érzett, amikor lábát a zsilipkamra padlójára tette. Miféle kalandra indulnak?
Egy óra múlva elhagyták a Holdat.
Az űrhajó kifogástalanul működött, Boyar minden műszert rendben talált. Karen egy pillanatra elbizonytalanodott; esetleg mégis rosszul ítélte meg a férfit? Talán mégis bízni lehet benne?
Ahogy jobban megnézte, megszűnt a kételkedése. Nem, nem tévedett. Boyar semmit sem ért az űrhajózáshoz, fogalma sincs, mit kellene mutatniuk a műszereknek. Karen egy pillanatra elgondolkodott. Vajon nevetségesnek, vagy félelmetesnek tartja Boxart? Ez nem is olyan egyszerű kérdés…
Morgensoh vezetésével a felszálló kabinból egyenesen a hajó vezérlőtermébe mentek, és helyet foglaltak.
Morgensohn ügyvéd úr magától értetődő természetességgel huppant a hatalmas parancsnoki karosszékbe. Kezét a műszerekre tette, és érdeklődő képet mímelve meredt az óriási monitorra. Karen nehezen szorította vissza a vihogást.
Boyar jóval hátrébb foglalt helyet egy fekete karosszékben; a felfegyverzett űrhajókon általában ott volt a tartalék tűzvezetési pont. Karen maga az egyik pihenőhelyre telepedett.
Voltaképpen most csak várni kellett. Morgensohn nyugodtan tehet úgy, mintha ő vezetné a hajót, a könnyűcirkáló nem szorul irányításra. Ha meg arra szorulna, a térugrási pontig a legegyszerűbb űrutazási ismeretekkel rendelkező személy is el tudná vezérelni. Maga Karen is. hivatalos vizsgája is volt róla – ahogy a FreeMiss ügynökségnél dolgozó összes hivatásos barátnőnek. Bármely űrjárműre. Ez azonban az ő titka volt, nem tartozott senkire.
Néhány percig üldögéltek, majd átsétáltak a térugró-helyiségbe, ki-ki kiválasztott magának egy-egy kábítószéket, és elhelyezkedett benne. Egyelőre nem szíjazták be magukat. A karkötőket sem tették fel.
Ahogy közeledett az idő, mindannyian érezhetően idegesebbekké váltak. Ahogy a térugrás előtt mindenki. A hivatásos űrhajósok is. talán az emberek génjeibe van kódolva az, mint az ismeretlentől való iszonyodás, gondolta Karen.
A térugrás ugyan megszokott, sőt mindennapi jelenségnek számított, milliók átélték már, mégis rettegtek tőle az emberek. Igazából nagyon kevés baleset történet, de egyetlen eset is elég volt a rémhírekhez. Egyetlen eset is túl volt a feldolgozhatóság határán. Soha senki sem tudta meg ugyanis, mi történt a balesetet szenvedettekkel, hol vannak, meghaltak-e; egyáltalán mi lett velük. A minden űrkikötőben százával hallható rémséges űrtörténetek jelentős része ilyen esetekről szólt.
Bármilyen régen ismerte ugyan az emberiség a térugrás lehetőségét, és bármennyire is gyakran élt vele; a térugrás még mindig nem volt szabványosítható. Minden térugrás egyedi volt és megismételhetetlen. Még az elemi iskolás gyerekek is tudták, még a „bunkók” gyermekei is, hogy nem lehet oda-vissza ugrani, minden ugrást külön kell tervezni. Külön oda, és külön vissza. Ha nem sikerül, nem lehet újra próbálkozni.
Karen nem tartott a térugrástól. Attól nem. Sokkal inkább attól, ami utána következik.
Közeledett az idő. Amikor a kijelzőn a „Még tíz perc a térugrás kezdetéig” felirat megjelent, Karen gondosan előkészítette a Párizsban vásárolt csillagászati kristályt. Ennek semmi köze sem volt a kínaiakhoz, de McPhersonhoz sem.
A zsebszámítógépére hagyatkozni nem akart, mert az ugyan jó készülék volt, de a csillagászatról a kevésnél is kevesebbet tudott. A kristály sokkal alkalmasabb segédeszköz volt.
Karen gondosan betápláltatta a kristályba a Herculia környékére való belépés minden lehetséges pontját, minden lehetséges irányszöggel egyetemben. A kristály képes volt azonosítani a helyszínt – ha jó helyre történik a térugrás.
Beszíjazták magukat. A kijelző pirosat villant, a sziréna megszólalt: Térugrás azonnal!”. Karen hidegvérű volt, mint mindig. Csak most vette fel a karkötőt.
Miközben csendes irányított, mesterségesen nivellált álomba merült, még röpke pillanatra arra gondolt; valamikor az elmúlt századokban néhány idióta úgy képzelte, hogy az utasoknak a térugrást hibernált állapotban kell eltölteniük. Micsoda marhaság…
Amint magához tért, Karen azonnal a kristály után nyúlt. Morgensohn még ébredezett, Boyar éppen kiszabadította elefántcsuklóit a karkötőkből.
Karen nem sikított. Nem is kiáltott fel. Igazából meg sem lepődött.
„Helyszín nem azonosítható!”
Ha pedig a kristály nem képes a helyszínt azonosítani, az csak egyet jelenthet: nem Herculia környékére érkeztek.
Akkor hová? Morgensohn nehézkesen kifelé kászálódott a székéből. Boyar már felállt, most meghúzta a butykost, amit előre odakészített magának a karosszék mellé.
Hol vannak? Karen fogta a kristályt és a zsebszámítógépet, mindkettőt a monitorra csatlakoztatta, és megkísérelte a két készülék segítségével azonosítani a helyszínt.
Az eredmény láttán már ő is megijedt.
„Helyszín ismeretlen!”
a készülékek az összes létező űrgyarmatot számon tartották. Ha ez a helyszín ismeretlen, akkor a dolog komolyra fordult. Ez csak egyet jelenthetett: semmiféle emberi kolónia nem lehet a közelben.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.