BABILON című tragédiám teljes terjedelmében olvasható az ARANYLANT irodalmi és művészeti magazin ünnepi számában (http://www.aranylant.hu/default.asp?idf=31&ida=47&idi=835).
Ez az a darabom, amit sohasem próbáltam egyetlen színháznak sem eladni. Egyrészt igen sok szereplője van, másrészt valamivel még Shakespeare Lear királyánál is hosszabb. Három felvonás, Előjátékkal.
Annak idején igen alapos anyaggyűjtés után írtam meg. Hasonló formátumú darabot egyelőre nem is tervezek - ha csak a SZÓLÓN című, egyelőre feljegyzésekben, jegyzetekben, jelenetvázlatokban létező darabomat nem tekintem e kategóriába tartozónak.
Babilon eleste körül nem voltak rendben a dolgok. A történelmi források különös, ellentmondásos történetet mesélnek.
A modern propaganda nem a XX. századi média és nem is Dr. Goebbels találmánya. Sőt, a múlt század minden agymosása alighanem kismiska ahhoz képest, ahogyan a babiloni főisten, Marduk papjai verték át az egész világot - mind a mai napig. A Biblián keresztül.
Dániel könyvében akad néhány furcsa történet. Nabukodonozor király, aki évekig füvet evett. Vagy Belsazár, aki a város eleste előtti éjjelen megszentségtelenítette a jeruzsálemi templom edényeit. Aki megméretett és könnyűnek találtatott.
Itt álljunk meg egy szóra.
Az Íliászban, amikor Zeusz az éppen párviadalt vívó harcosok lelkét leméri, éppen az van előnyben, aki könnyűnek találtatik. A másik tudniillik, lesüllyed. Mármint a Hádészba. Ugyanaz a szituáció mást jelentene a Bibliában, és mást a görög mitológiában? Éppen az ellenkezőjét?
Nem lehet, hogy az utolsó éjszaka története - eredeti változatában - éppen hogy rokonszenvezett Belsazárral, és valaki mást marasztalt el?
A tudomány akkor fogott gyanút, amikor szélesebb körben ismertté vált a Holt-tengeri Tekercsek tartalma. Mert itt nem Nabúkodonozorról (Nabú-kudurri-uszur), az újbabiloni birodalom legismertebb uralkodójáról állítják, hogy a pusztában bolyongott, és füvet evett, hanem valaki másról. Nabonidról, Nabunájról - azaz Nabú-naidról, az utolsó újbabiloni királyról. Akinek a nevét nyilván bizonyos idő elteltével helyettesítették a sokkal ismertebb korábbi uralkodó nevével.
Miért bujkált a pusztában Nabú-naid? Mért evett füvet? Mi igaz ebből? Miért volt Nabú-naid “Babilon bolond királya”? és egyáltalán - ki nevezte annak?
Marduk papjai az aljas propaganda magasiskoláját mutatták be, megszégyenítve ezzel a XX. század összes diktátorát és propagandistáját, hiszen az ő handabandájuk ritkán élte túl a hatalmuk összeomlását.
Marduk papjai nagyobbat alkottak. Még a Biblia szerkesztői is sikerült megtéveszteniük - rajtuk keresztül mindenkit. Egészen mostanáig.
Pedig amúgy Marduk istent gyűlölik a Biblia összeállítói - Merodach (Átkozott) néven emlegetik.
Mi a helyzet a templomi edényekkel? A Biblia önmagának mond ellent, hiszen Báruk könyve szerint a babiloniak visszaadták a zsidóknak a Jeruzsálemből elrabolt edényeket és templomi felszerelést. Akkor hogyan kerülhettek ezek mégis Babilonba ama utolsó, szörnyű éjszakán?
Mit mivel kevertek össze Dániel könyvének szerzői?
Egyébként pedig: mit művelt Nabu-naid király?
A történettudomány szerint Taima arábiai oázis-városába költözött, és éveket töltött ott. Valószínűleg ez volt a hivatalos verzió.
Ennek azonban semmi értelme. Mit keresett volna az addig rendkívül tevékeny király egy jelentéktelen városban?
Nabú-naid családjába hosszú életű emberek tartoztak. Az édesanyja 104 évet élt. Maga is idősen került a trónra.
Megpróbálkozott a lehetetlennel: az állam fölé kerekedő Marduk-papság megzabolázásával. A történet lebilincselő. Némileg Boleslav Prus A fáraó című regényére emlékeztet, de annál sokkal fordulatosabb - két minden hájjal megkent ellenfél politikai sakkjátszmája.
Amikor a Bibliában azt olvashatjuk, hogy a babiloni király az álma megfejtését kéri a “bölcsektől”, mire azok szolgálatkészen közlik, hogy tüstént megfejtik, ha elmeséli, és a ravasz király erre azt válaszolja: “Ha a ti istenetek mindenható, a segítségével mondjátok el, mit álmodtam, és egyúttal fejtsétek is meg!” - ráismerhetünk az ellenfelekre: ez a király bizony nem Nabú-kudurri-uszur, hanem a csavaros eszű Nabú-naid, a “bölcsek” pedig -Marduk papjai.
Marduk papsága állam volt az államban, gatyába rázása nélkül gazdaságilag is, politikailag is lehetetlen helyzetbe került az állam.
Marduk papjai eklatáns példa arra, hogy egy, az államban kiváltságos helyzetben lévő intézmény képes arra a hihetetlen ostobaságra, hogy látszólagos haszonért cserébe romlásba döntse saját államát - és önmagát.
Marduk papjai elárulták hazájukat, kiszolgáltatták a birodalmat és annak fővárosát a perzsa hódítónak. Pusztán egy ígéretért cserébe; hogy megőrizhetik különleges helyzetüket.
Hosszan, valószínűleg éveken át tartó propagandát folytattak saját hazájuk ellen, az idegen hódító érdekében. Propagandájuk olyan mélyen áthatotta a babilóniai társadalmat, hogy a zsidókra sem maradt hatástalan: a Messiást látták a perzsa királyban. Ennek megdöbbentő bizonyítéka Deutero-Ézsaiás könyve. Igaz, ott a hódítás utáni csalódottságról, kiábrándultságról is olvashatunk.
Ebben a helyzetben Nabú-naid király példátlan dolgot cselekedett: híveivel együtt egyszerűen faképnél hagyta a perzsákra váró városát és birodalmát, és - új várost alapított. Jó messze, ahol nem érhette el a perzsa hódítás. Megjegyzem: a későbbi római sem.
Ennek nyomára Sztrabón XVI. könyvében bukkantam. a görög földrajztudós beszél Bahrein környékén egy Carrhae nevű városról, ahol még mindig az egykori babiloniakutódai élnek - gazdagon és függetlenül.
Namármost: Carrhae, más néven Harran (a Bibliában Hárán) Nabú-naid szülővárosa, Szín isten (akit főistenné akart tenni, és aki sokkal régebben, a III. ur-i dimasztia idején valóban az is volt) tiszteletének egyik központja.
Nabú-naid édesanyja, Adad-guppi Szín papnője volt.
En-nigaldi-Nanna (Kb: a Nanna=azaz Szín által várt papnő, utód) nevet kapott leányát maga Nabú-naid szentelte Szín papnőjévé Ur városában.
Ur és Harran között nyilvánvaló kapcsolat volt (A Bibliában is! Tessék elolvasni Ábrahám történetét!).
És valakik jó messzire Carrhae (azaz Harran) néven várost alapítanak…
Ide tűnt hát el Babilon királya, és nem füvet evett, mint a hülye Marduk-papok terjesztették.
Akkor mi van a fiával, Belsazárral? (Bél-sarra-uszur)
Ez az ember minden idők önkéntes mártírjainak egyik prototípusa.
Mi történt azon a bizonyos hírhedt utolsó éjszakán? Mi is van azokkal az edényekkel?
Babilóniában az isteneket naponta többször etették. A szobruk elé, egy lefüggönyözött helyiségbe ételeket helyeztek, kivárták, amíg “az isten jóllakik”, utána felszolgálták az isten étkét - a királynak. Az istenek eledeléből csak a király ehetett. Gyakran egy-egy város behódolása is úgy történt, hogy a hódító elé hozták a város istenének eledelét, ő pedig evett belőle.
Akkor pedig teljesen érthető, mi is történt a valóságban. Nyilván nem a jeruzsálemi templom edényeiről volt szó (miféle politikai jelentőségük lehetett volna azoknak Babilonban?), hanem Marduk edényeiről.
Belsazár a játék végén kinyilvánította, hogy ő a király. Nyilván nem kevés eltökéltséggel, és még több akasztófahumorral. Még utoljára megalázta az őt eláruló csirkefogókat: Marduk papjait.
Akkor pedig a híres “mené, mené…” kezdetű mondat is mást jelent. Ez egy közismert szólás volt, amit különös módon nem értettek a bölcsek, azaz Marduk papjai.
Ugyan miért nem értették?
Bezzeg értette a zsidó tudós, Dániel, akit még Nabú-naid emelt ki, és tett jelentős udvari személyiséggé.
Amikor Bélsazár aranyláncot akaszt a nyakába, és birodalma harmadik legnagyobb emberévé teszi (nyilvánvalóan: saját maga, valamint még életben lévő apja után), az a babiloni birodalom utolsó hivatalos elismerése.
Hogy kinek az oldalán állhatott Dániel, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a perzsák az oroszlánok vermébe hajították.
Elpuszult az emberiség egyik nagy civilizációja.
Saját bitang elitjének aknamunkája következtében.
Ezekre a kérdésekre válaszol, erről szól a BABILON.
Olvasható az ARANYLANTON.
Itt használom fel az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az ARANYLANT szerkesztőinek és létrehozóinak,
mindenekelőtt
KOVÁCS ANIKÓNAK
a kiváló költőnek és műfordítónak
és
PAÁL ZSOLTNAK
a jelenleg élő egyik legszebb szavú magyar regényírónak
KEDVES ANIKÓ ÉS ZSOLT!
tudom, hogy legfontosabb szerkesztői elvetek:
Minőség!
Nagy megtiszteltetésnek érzem a Babilon megjelentetését.
KÖSZÖNÖM!