Meetup Report, June 2010

A júniusi SFPortal meetup a nagyrészt a számítógépek jegyében telt el, így méltán pályázhat az eddigi legkockább SF meetup címre. Szerencsére mindegyik előadó tisztában volt vele, hogy laikusok is ül(het)nek a nézők között, így közérthető formában adták elő mondandójukat. Ettől még nem zajlott zökkenőmentesen a rendezvény, mert eleinte olyan öt percenként elment az áram, ami a prezentációk használatát valamelyest megnehezítette.

Az előadások többé-kevésbé véletlenszerűen követték egymást, a nyitásnak az áramkimaradások miatt hálátlan feladata Veres-Szentkirályi Andrásra maradt. Előadásában az általános, közhelyektől hemzsegő hackerkép helyett jóval precízebb definíciót adott, melynek egyik eleme az, hogy a hacker a mindenkori - nem feltétlenül informatikai - rendszerek határait feszegeti. Például elég ismert hacker Leonardo da Vinci. Betekintést nyerhettünk a nemzetközi hackercsoportokba, de főleg a budapesti “hackerspace” került terítékre több projektjével egyetemben.

Képes Gábor a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Űrhódító című időszaki kiállításával kapcsolatban beszélt számítógép-muzeológusi munkájáról, egyúttal bemutatva a kiállítás létrejöttének történetét. A nosztalgiázás mellett jó képet kaphattunk a muzeológusi munka nehézségeiről is, még ha nem is feltétlenül ez utóbbi volt a prezentáció célja.

Vámosi Gergő tartotta az este legpopulárisabb előadását, amely a számítógépek, fogalmazzunk így, sajátos hollywoodi bemutatását tárgyalta. A hollywoodi produkciókban a számítógép még véletlenül sem úgy működik, mint a valóságban, Gergő 7 pontba szedte a filmekben látható csacskaságokat, képekkel és filmrészletekkel illusztrálva. Úgy tűnik, még akkor a legélethűbb az ábrázolás, ha product placementről, azaz egy valós termék reklámcélú bemutatásáról van szó.

Az utolsó bő öt percből Hargitai András gazdálkodhatott, aki a kémtörténet és az esztétika határán mozgó témát választott. A számállomások olyan rövidhullámú rádióadók, amelyek általában valóban csak néhány számot, esetleg egyszerű dallamot sugároznak, viszont speciális kódolással titkos üzeneteket csomagolnak mögéjük. Ezek megfejtése majdhogynem lehetetlen, de az izgalmas benne az, hogy magát az adást egy közönséges zsebrádión is fogni lehet - már ha van rajta rövidhullám. Úgyhogy nyugodtan meghallgathatjuk az MI6 vagy a Moszad üzeneteit, csak jó eséllyel semmit nem fogunk belőlük érteni.

A pince hűvöséből az érdemi rész után a langymeleg kerthelyiségbe távozott a társaság, ahol némi serital mellett emésztették meg a hallottakat. A meetup nyáron szünetet tart, hogy aztán ősszel újult erővel folytatódjon.

8 Hozzászólás

  1. Scal on 2010-június-11

    ez a Vámosi előadás egész érdekesnek hangzik, tiszta kíváncsi lettem

    nem lehet valahol neten elérni, hogy anyagot kérjek hozzá?

  2. adeptus on 2010-június-11

    Nekem nincs meg a címe, de Kelten vagy Junon keresztül biztosan meg lehet találni. Az Origónál dolgozik egyébként.

  3. sheenard on 2010-június-11

    Hm. Ez a hacker-kép valamiféle önigazolás vagy legitimációja a hackereknek? Da Vinci mint hacker bár, az elkövetkező évszázadok folyamán biztos kap még néhány újsütetű címkét az “öreg”…

  4. adeptus on 2010-június-11

    @Sheenard
    Ezt csak azért találod furcsának, mert a legelterjedtebb, de nem feltétlenül helytálló hacker-definíciót alkalmazod. De ha most hackert, crackert, mindent meg akarnék magyarázni, új bejegyzést kéne írnom, és nem vagyok a téma szakértője.

  5. acélpatkány on 2010-június-11

    Ez olyan mint a sumér hackerek a Snow Crash-ben. Ami a megadott terminológiában nem is hülyeség.

  6. fairylona on 2010-június-11

    Egyből a Millenium trilógia jutott eszembe. Lisbeth Salander is egy hacker hős, aki az igazságért harcol.

  7. Merras on 2010-június-11

    @sheenard, a hacker / hackelés marhára nem azt jelenti eredetileg, mint amit a média sugall róla - az előadás részben ezt próbálta helyesen definiálni.

  8. Gazs on 2010-június-11

    @Merras …ami persze szintén nem igaz, az eredeti jelentése valszeg pont, hogy feketekalapos. De a lényeg, hogy több hasonszőrű, de egymástól pluszminusz független csoport tart igényt a megnevezésre / csoportot neveznek így.

    http://cyberculture.hu/1963-a-hacker-szo-bemutatkozik/

Ezt gondolom

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek