Az szs.freeblog.hu SF kiadása

Egy jó SF honlapot akarok olvasni

Már egy ideje motoszkál bennem, hogy jó lenne egy jó SF honlapot olvasni. Most – igen, természetesen kivételesen – nem fikázni akarok semmi meglévő dolgot, hanem inkább csak arról álmodozni egy sort, hogy milyen lenne a létező magyar SF honlapok legtökéletesebbiket, meg elejteni pár kósza gondolatot arról, hogy milyen lépéseket lehetne ennek az irányába tenni.

Arról már írtam, hogy szerintem nem jó, ha mindenki a saját szemétdombját szépítgeti, sőt, ha akar valamit letenni az asztalra, akkor először egy asztalt kreál hozzá, a meglevő asztalok mellé. Nem a sokszínűséggel van a bajom, hanem azzal, hogy egyrészt így egy csomó értékes tartalom nem jut el a potenciális érdeklődőkhöz, mert a többség nem tölti el a fél napját azzal, hogy végigkattintgassa az összes kapcsolódó blogot, honlapot és egyebet, és az RSS olvasó is csak enyhíti ezt a gondot, már akinél használatban van. Másrészt pedig a sok különállóan pislogó lángocska sem áll össze nagy egésszé, a magányos vagy kiscsoportban dolgozgató szerzők között nem indul meg semmiféle erjedési folyamat, nem állnak össze alkotói gárdává, ami több, mint a tagjai összeadott potenciálja. Ezért kellene kevesebb, de nagyobb lap. Meg így talán nem lenne annyi töltelékcikk, meg ha lenne is, nem lenne annyira hangsúlyos.

Ennek a lapnak lenne koncepciója, nem csak egyik napról a másikra, egyik anyagról a másikra élne. Tudná, hogy mit akar és igényes lenne magával szemben. Nem engedné meg sem a hosszas és kiszámíthatatlan hallgatást, sem a néha tölteléknek sem jó kamuhírek tódulását. Az első azért káros, mert az ember egy idő után már nem látogat el arra a lapra, ahol néhány törzsfórumozón kívül semmi más életjelet nem talál, a másik meg azért rossz, mert a frissülés értéke a nulla felé közelít, legalábbis engem nem érdekel a főoldalon hozott SF töklámpa és az X. sorozat Y. sztárjának a Z. szemölcse. Persze nem vagyok tipikus célközönség, de attól még zavar.

Szóval lenne koncepció, de ebbe a koncepcióba minden beleférne. Az SF, vagy a fantasztikum (ez utóbbi jobb szó lenne a honlap fókuszára) egy nagyon tág gyűjtőfogalom, és az ideális honlap célja az lenne, hogy ezt maradéktalanul lefedje. Vagyis érdekes legyen mindenki számára, aki valamilyen szinten érdeklődik a fantasztikum iránt, legyen az kocka játékőrült, notórius mozibajáró, de könyvektől irtózó, legyen az sznob hard-sf pártoló vagy lelkes űroperahívő, vagy SF makettező, vagy zombi/vámpír/vérfarkasfesitiszta, falkatag vagy falkatagvadász, amatőr író vagy díjainak külön szobát berendező félidol, a honlap mindenkinek mutatni akarna valamit, de leginkább azt, hogy egy kebelre vonva a szanaszét létező SF polgárságot (fogalom by Odo) teret nyújtana arra is, hogy a különböző részek kedvelői esetleg átsodródjanak másfele is. Mindezt pedig úgy lehetne megoldani, hogy a honlap felépítése helyileg is jól azonosítható rovatokból állna, amiknek a bevezetői kint lennének a címlapon (illetve lenne egy főhely, ahol pörgetni lehetne a rovatok legfrissebb/legérdekesebb dolgait). Szóval nagyjából úgy, ahogy a két nagy hírportál kinéz, csak minden SF-vel lenne megtömve.

Most hirtelen pár dolog, ami ezen a honlapon lenne, mintegy egy akolban:
(folytatásért katt ide)

november 2nd, 2009 at 5:09 pm


19 Responses to “Egy jó SF honlapot akarok olvasni”

  1. solymosgyu Says:

    Inkább azon ugykodj. Hogy eljussanak magyarul is a régi sf-ek a tv-be.

  2. solymosgyu Says:

    és milyen anyagaikat? Sokkal jobb képregények vannak a co-mix-on. Novellák meg gyengék.

  3. szs Says:

    Ezeket a kommenteket ehhez a poszthoz szántad?

  4. solymosgyu Says:

    Igen. De nem akartalak bántani.

  5. szs Says:

    Nem, nem azért, csak a képregényes részt meg a tévét nem értettem.

  6. solymosgyu Says:

    1.Vannak honósító oldalak. Képregényesek. A fiction.kult-on is vannak. Nem annyira jók a rajzok. A képregényesek erről nem tudnak.2. A tévé meg a metropolis média ajánlata. Csak nem magyar. Magyarrá kéne tenni. Az sf részt.

  7. Mr. Anderson Says:

    Amiről ti beszéltek, az már létezik is,
    az a neve, hogy
    intergalaktika
    :)

  8. szs Says:

    Viccnek ez kicsit azért erős volt…

  9. Universe Today » Blog Archive » Egy jó SF honlapot akarok csinálni Says:

    […] Szs kollega írt egy bejegyzést az általa elképzelt scifis álomhonlapról. Az SFportal nyilván távol áll ettől az elképzeléstől - és ezzel nincs is semmi baj, mitöbb: az én álomhonlapomtól is távol áll. 4 éve folyamatosan változtatjuk az oldalt, és ennek egyik fő mozgatórugója, hogy SOSEM vagyok elégedett az aktuális állapottal. Elindultunk 4 éve, pár hónapra rá motort cseréltünk, nem sokra rá fórummotort, aztán designt, aztán motort és designt egyszerre, legutóbb simán csak designt. Most megint módosítások várhatóak - egyszerre apró és nagy változás is lesz az SFblogs-al való teljes integráció. […]

  10. merras Says:

    Mr. Anderson:

    Arra a sitera gondolsz, amit az SFport.net-ről másoltatok?
    :)

    Igaz, akkor még wiw.sfblogs.net volt az elérhetősége.

  11. szs Says:

    Egyébként nem kell mindent magatokra venni, a kamuhírtódulásnál épp egy másik site járt a fejemben, csak a töklámpa volt erőteljesebben képi, ami meg SFportal valóban. De nem az a baj, hogy ott van, mert helye van, de ha csak az van, az nekem kevés. Szerintem kerül fel annyi anyag a netre, amiből lehetne egy ütős honlapot összerakni, de szanaszét van szórva és így nagyon sok elveszik. Talán a scifi.hu a legjobb példa az anyagpazarlásra, rengeteg új cikk, de ha már egy 7 letöltéses a topba kerül, az már mutat valamit - és a többsége szerintem kamu, komolyabb hírérték nélküli.
    Ja, és a “mindent felölelő koncepció” és a “minden igényt kielégítő” nálam nem ugyanaz, de az utóbbit tényleg könnyebb gáncsolni - csak ilyet én nem mondtam.

  12. merras Says:

    @szs: a mai web természete alapvetően az, hogy szét vannak szórva az anyagok ezer felé. Nem fognak a fórumozók, bloggerek, egyéb cikkírók spontán összeállni egy szerkesztőséggé, és ez szerintem így van jól.

    Vannak ugyan aggregátor jellegű oldalak, de azok meg már régen nem olyanok, mint mondjuk a scifi.hu. Vagy akár a hirek.sfportal.hu. Az efféle hírtovábbító szerepet már átvette a social media mindenféle szereplője - legyen az twitter, facebook, iwiw. A rajongók megtalálják egymást, és ajánlani fogják egymásnak az érdekesebb anyagokat - tökmindegy, hogy az XY blogján tűnik fel, az SFportalon, vagy egy másik scifi siteon.

    Ha az SFportal referrer statjait nézem, akkor persze Google, hírkereső, ilyenek vezetnek, de izmosan ott vannak mindenféle fórumok, a facebook, mióta van iwiw megosztás, az is jön felfele, látom, hogy milyen chatekből jönnek olvasók, stb, stb, stb.

    Nagyon szeretném, ha lenne központi sci-fi honlap, és pláne szeretném, ha egyszer az SFportal válna azzá. De ennek szerintem nem az az útja, hogy szorgosan belapátoljuk mindenkinek a tartalmát, és újraosztjuk. [Bár hasonló fícsört azért tervezek a közeljövőre nézve.]

  13. szs Says:

    Azért némi lapátolás most is folyik, bár százalékokat nem ismerek. Mennyi az echte saját gyártású anyag nálatok, tehát amit a szerkesztőség tagja vagy egy munkatárs az sfportálnak írt? (mondjuk az sfblogs.net határeset, de szigorúbban nézve azok is odalapátolások. Amivel nincs semmi bajom, csak azon gondolkodtam el, hogy milyen lehetne ez tervszerűen.)

  14. merras Says:

    @szs: ami nálunk nem saját gyártású, azok a blogajánlók, amelyek sajnos ritkábban vannak, mint kellene (igazából napi 1 blogajánlóra szükség lenne); a könyvajánlók / regényrészletek; és elenyésző számban beérkező PR anyagok, valamint a videó ajánlók. Ezek számát 20-30% közé saccolom. Ebből is egy jókora rész - a regényrészletek -, nagyjából egyedi tartalom, hiszen a regény részleteknél azt kérjük a kiadóktól, hogy olyat adjanak, ami másutt nem jelenik meg.

    Ha ehhez hozzáveszem, hogy mondjuk az SFport.net-en meg nekünk van a legnagyobb magyar videó és képgyűjteményünk sci-fi ügyben, akkor ezt bőven kiegyenlíti.

  15. szs Says:

    A kishírek a nagyvilágból ezek szerint saját gyártásúnak számít? Mert nálam az töltelék kategória, ha főoldalon hozzák. AMit én saját gyártásúnak címkéznék, az az, amit a solaria meg a fictionkult csinál, ami meg a szinte 100% hozott anyag, az a scifi.hu, de az sfportal is inkább ehhez van közelebb. De akkor ez már fogalomértelmezési-eltérés, ami nem jó vitaalapnak.

  16. Milyen a jó sci-fi honlap? És milyen az SFportal? @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Says:

    […] Milyen a jó sci-fi honlap? És milyen az SFportal? Írta / Feltöltötte: SFportal Szs kollega írt egy bejegyzést az általa elképzelt scifis álomhonlapról. Az SFportal nyilván távol áll ettől az elképzelésétől - és ezzel nincs is semmi baj, mitöbb: az én álomhonlapomtól is távol áll. 4 éve folyamatosan változtatjuk az oldalt, és ennek egyik fő mozgatórugója, hogy SOSEM vagyok elégedett az aktuális állapottal. Elindultunk 4 éve, pár hónapra rá motort cseréltünk, nem sokra rá fórummotort, aztán designt, aztán motort és designt egyszerre, legutóbb simán csak designt. Most megint módosítások várhatóak - egyszerre apró és nagy változás is lesz az SFblogs-al való teljes integráció. […]

  17. sheenard Says:

    Egy angol cikk szabad fordítása, ha elsőként jelenik meg magyarul egy oldalon, az saját anyag-e?

  18. szs Says:

    Határeset. :) Szóval én a saját anyagon azt értem, amit az ember máshol nem talál meg, a lap szerzői gyártották, írták, stb. Persze ha az olvasók nagy része nem olvas angolul és nem látogatja azokat a lapokat, ahonnan átveszik, akkor ennek a kritériumnak megfelel.
    Amúgy mi az a “szabad fordítás”?

  19. Chelloveck Says:

    Olyan, mint amit én írtam a GÚS 6-ról.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek