Munkára fel!

• május
• 23

Van pár nap mögöttem, amikor is nem blogoltam: sűrű napok, általában hajnalban fejeződtek be. Most kicsit vissza kell térnem a napi feladatokhoz, mert különben sosem lesz semmi készen, tehát a számítógép most társamul szegődik, és remélhetőleg heteken belül kikerekedik rajta a Jumurdzsák gyűrűje című regény, Jonthan Hunt és Gárdonyi Géza főszereplésével.

Addig is, visszatekintve a hétre, sok kellemes percet meg kell köszönnöm. Tündének a csokis tortát madártejes fagyival, Tibornak a bort (bocs a Tempranillo-ért), Angeenak azt a hatalmas tál salátát - és esküszöm, a tortából, bár vérzett a szívem, tegnap este nem ettem. Galántai Zolinak is köszönöm a szerdai író-olvasó találkozón a kérdéseket, mert tudom, hogy semmi rosszakarat nem volt benne - én legalább annyira nem értettem, hogy ő mit nem ért, mint amennyire ő nem értette, hogy én mit-miért nem írtam.

Aztán persze köszönöm a kedves szavakat, amik ott lehangzottak (pirultam is), meg Antal Józsinak az azóta megszületett A beavatás szertartása kritikát. Na és persze, hogy Jun szülinapján szivarra gyújthattam a kalapjában… Ja és a szivart Manónak, meg Viktornak a bulit és a biliárdot tegnap Hegének és Krisztinek…

Na, mondtam, hogy zűrös hetem volt, nem?

12 üveg bor szinte ajándékba

• május
• 19

Ma fogadtunk egy karton tokaji fehérborban (12 palack) István barátommal, hogy bekerül-e 2010-ben az SZDSZ a parlamentbe. Szerintem nem, szerinte igen… merthogy jönnek Izraelből a chartergépek a kettős állampolgárságúakkal…

Úriember biztosra nem fogad - ehhez általában tartom magam. De ekkora faxságra szinte kötelező bevállalni 12 üveg ajándékpiát.

Író-olvasó találkozó szerdán

• május
• 18

Na, először úgy volt, hogy Antal Józsiékkal (Új Galaxisos szerzőkkel) lesz közösen, aztán meg úgy, hogy csak én. Aztán megint közös fellépés (a Galaktikában így is jelent meg), de mivel az Új Galaxis sajnos nem jelenik meg e hét szerdára - maradtam egyedül.

Amint az oldalt látható meghívón olvasható, ezen a héten szerdán az Írószövetség bejáratott termében Galántai Zoli faggat majd egy közel tíz éves ötlettel bíró regény megszületéséről (és persze arról, ami még eszébe jut). Nekem - bármily egyszerűnek is tűnjék az olvasó előtt a regény szövege - ez sem ment könnyebben, mint mondjuk a két kötetes Az Excalibur keresése megírása. Sőt, fel kellett “nőnöm” hozzá.

De szóval vissza a szerdához: mindenkit szeretettel látok, aki eljön. Írószövetséges kollégákat, s másokat is, akiket érdekel a könyv, mert olvasták vagy mert még nem olvasták, de kíváncsiak.

Ééén megmondtam

• május
• 16

Mai hír: “Visszavonta elnöksége első intézkedését (… ) Barack Obama. Az amerikai elnök döntése értelmében újra működnek a katonai bíróságok Guantanamón.”

Hát ez van, látni lehetett előre. Nem is értem, hogy gondolta a sok vérző szívű demokrata, hogy demokratikus módszerekkel és tisztességgel harcolhat a terrorizmus ellen. Hogy gondolták, hogy a nemzetnek nincsenek titkai és hogy a terrorista gyanús embereket ugyanúgy lehet kezelni, mint a bolti tolvajokat. Persze kétszínűek voltak kissé, és paráztak a bezárástól: hiszen a foglyokat, akiket szabadon engednének, azokat ugyanakkor be nem engednék amerikai földre.

És most itt a hátraarc. Obama megismerte a tényeket, és bizony már elnökként kellett döntenie. És döntött is. A jogvédők persze csalódottak, tiltakoznak, és továbbra sem értenek semmit. Talán több 24-et kellene nézniük.

Tévedés ne essék: a tisztességes elbírálás híve vagyok, és felháborít a foglyok kínzása, az öncélú és kegyetlen szadisztikus bánásmód. Börtönbe azzal a katonával, amelyik hatalmát kegyetlenkedésre és megalázásra használja. De látni kell, hogy az információ néha ártatlan életeket menthet meg, s ma már nem “csak” tucatnyit, de egy-egy terrorista akció esetében százakat, ezreket. És sajnos Guantanamo kell még ebben a világban.

Vegetariánus belgák és a marhák élete

• május
• 15

A következő hírbe botlottam bele az m1-en: „Vegetariánus csütörtököt hirdetett a belgiumi Gent önkormányzata” amivel „a klímaváltozás elleni harchoz járulnának hozzá”. Naná, hogy rögtön átmentem figyelő üzemmódba, mert érdekelt, hogy mitől lassul le a klímaváltozás, ha a balga belgák egy 250 ezer fős városban hetente egy nap répát és uborkát esznek hús helyett.

Nos, a genti vegák és a városháza szerint, a húsipar felelős az üvegházhatást okozó gázok kifejlődéséért, s ha egy évig betartják a vegacsütörtököt, az olyan, mintha húszezer autóval kevesebb közlekedne az utakon. Ráadásul a vega életmód betartásával az ivóvízzel is spórolni lehetne.

Ez érdekes. Ha Európa teljesen vega lenne, a hét minden napján, akkor gond nélkül megduplázhatnánk az autók számát az öreg kontinensen. Nem mellékesen a húsfeldolgozás széndoxid-kibocsátása mellett a malacok és a marhák sem finganák össze a légteret annyira, hogy a sarkok felett kilyukadjon az ózonpajzs. Az ötlet megkapó, kár hogy nekem a vércsoport szerinti táplálkozás alapján húst kell ennem hússal, és különben is, valamikor a régmúltban az őseim olyan fogazatot növesztettek, amely feltételezi az állati termékek folyamatos benyomását az arcomba, így aztán nem tehetem meg, hogy nem veszem figyelembe hosszú évmilliók Szélesi-felmenőinek görcsös igyekezetét a húsfogyasztás továbbörökítésére.

De ha nem így lenne, akkor tényleg támogatnám az ötletet. Répát először is minden belgának, akik - mondjuk - ha emellett átszoknának közel és hosszútávon a biciklikre, illetve a kézi hajtású lapátos csónakokra, akkor egyedül megválthatnák a világot a klímaváltozás egyre gyorsuló katasztrófájától. Aztán répát Európa minden lakosának, és a világnak. Talán egyedül a indiaiak nem vennék észre a változást. Meg a szomáliaiak. Meg az etiópok… Szóval a világ egészségesebb és tisztább légterű országai.

A hír végén statisztikát is idéztek: „egy felmérés szerint egy átlagos belga 1800 állatot eszik meg életében.” Namost ez nem mindegy, hogy keszeg vagy marha. Ha keszeg, akkor a belgák könnyen átszokhatnak vega kajára (nem mellesleg az északi konyha szerintem eleve alkalmas átállásra, mert mintha mi sem történne, az ételeik élvezeti értéke nem csökken). Tehát én is támogatom a gentieket.

Hit, erkölcs, E.T.-k és az Alkotmány

• május
• 14

Eperjes Károly tegnap interjút adott Bárdos Andrásnak, amit a délutáni beharangozó miatt néztem végig: a beharangozóban ugyanis a színészlegenda a Harry Potter és a Pinocchio meséjének tanulságait ütköztette. Ám a mondanivalója összességében sem volt akármi és nem is akármilyen módon adta elő. Kicsit ripacskodott, kicsit játszott, ahol kellett, a szavakat kereste, ahol kellett, ott kivárt. Már-már úgy viselkedett, mint egy hittérítő, némi prófétai beütéssel.

Eperjes gondolatai a riportban zárt úton haladtak előre, két magas fal között. A célja, a fény az út végén volt, ám mintha nem tudta volna mi felé halad, csupán elképzeli az út végét. Egy mélységesen vallásos ember ült a tévé kamerái előtt, aki a Biblia tanításain keresztül szűri meg a világot, és aszerint is ítéli meg. „Rossz az, ami az istennek nem jó” – mondja. És: – „a világ baja az istentől való elrugaszkodás”. Ez még nem lenne gond, ha, amikor isteni erkölcsről beszél, annak megfeleltetve nem éppen a saját erkölcsi véleményét vetítené ki a világra.

Azzal egyet tudok érteni, amit alapként mondott, hogy a világ válságban van,és hogy a rossz önmagát emészti fel. Azzal is egyet tudok érteni, hogy a következő generációknak el kellene sajátítaniuk az etika és az erkölcs tanításait, ahogy mondta: „a társadalom széthullik, ha a humán értékrendet nem veszed komolyan.” Túlságosan is kiélni akarjuk az életet, nem pedig megélni azt. Ha csak ez utóbbit akarta volna kihozni a Harry Potter-Pinocchiós összehasonlításból, az rendben lett volna. De itt is általánosított és ítéletet mondott. Kemény ítéletet a Potter-könyvek felett: szerinte ezekben a végcél egyedül a siker. A Pinocchió a tékozló fiúról szól (Lukács 15.), arról, hogy élj rendben és szeretetben, tehát (most tessék figyelni!) “ne struktúrát válts, hanem rendszert”. (Rend+szeretet=rendszer)

Nekem eszembe jutott, hogy „Ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Akkor határoztam el egyébként, hogy megírom ezt a bejegyzést.

Szóval az alapgondolatok érthetőek lennének, és igaza is van bennük. Amit azonban ehhez hozzákapcsol, az egyszerűen orbitális hülyeség. Már az értékrend tovább gondolása is: hogy aki a puszta rációval halad előre az a halál civilizációját, aki pedig a hittel, az az élet kultúráját követi. Ennyire nem fekete-fehér a világ, hogy a hívő jó, az ateista rossz. A hívő jó, az ateista rossz. Lehet mantrázni annak, aki elhiszi, hogy ez így van… Eperjes számtalan formában elmondta, de a lényeg nem ért el az agyáig.

Persze, mert nem szereti az „agyasokat” – ez is kiderült a beszédből. Mert hogy az agyasok (elvtársak=E.T.) befolyásolják a szíveseket. Kérem szépen, ez is hülyeség. Szívest szíves tud csak befolyásolni. Aki a szívével lát, az az észérvekre nem hallgat, annak érzelmi retorika kell. Elég csak körülnéznünk széthasadt társadalmunkban, hogy lássuk, a szívvel látóknál mennyit használ az érvek szava, a fejüket használóknál pedig a hévvel átfűtött lózunghalom. Ez a megszólalása végtelenül leegyszerűsítő, lenéző, felháborító. De aki nem figyel (a szívével lát csak), az bólogat rá, mert hogy az alap kiindulópont itt is igaz volt: az ész és szív egysége kell az egészséges élethez.

Aztán, azt mondta Eperjes a rossz apostolairól, a halál útjára vezetőkről, azaz a kormánypártról, Gyurcsányról és a mostani kisemberről (Bajnai): „Minden áron a siker a végcéljuk, szemben a megigazulással.” Izé. A Fideszről pedig: „az isteni morált követik”. Tekintsünk el attól, hogy a kormány sikere az elégedett ország, tehát hülye az a politikus, aki szembe megy ezzel. Mindenki azt hisz, amit akar: mármint, hogy a kormány jó vagy rabló, profi vagy dilettáns… De a Fideszt olybá venni, mint aki nem a sikerre, hanem a megigazulásra hajt, az egyet jelent a vaksággal. Hogy Orbánék nem a hatalmat akarják, hanem csak a megigazulást – ez már a szemellenző tipikus esete. És kéremszépen, az isteni morált követő társaság soraiból hallatszó “lógni fogsz” vajh’ melyik isteni törvényben van benne? Vagy a bosszú szellemének folyamatos megidézése?

Aztán azt mondja a hívő Eperjes: „Az Orbán-kormány ’98-ban ott az elején mindjárt törvényerőre szerette volna emelni, hogy a hit és erkölcstan kötelező legyen minden egyházi iskolában… A nem egyházi iskolában kötelezővé tenni az etikát és az erkölcsöt.”

Erre egy 1991-es idézet jutott az eszembe, amikor is Orbán az egyházak politikai életbe való befolyásától félt: „vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés.” Meg aztán ott volt az a bekiabálás a Parlamentben a Fidesz felől a KDNP felé: „Csuhások!, Térdre, imához!” (Ez persze bejött, a KDNP letérdelt a Fidesznek.) Ezek ugyanazok az emberek? Ja, igen, pontosan ugyanazok az arcok.

Emellett van egy kérdésem. Az egyházi iskolákban tudjuk, milyen hit- és erkölcstan lenne. De a nem egyházi iskolákban ki tanítaná az etikát és az erkölcsöt? Ha kétharmados lenne a Fidesz-parlament, és megváltoztatnák az Alkotmányt, vajon hogyan lenne megfogalmazva ez a törvény? Kötelező… Hm. És a családnak hol a szerepe ebben a gyönyörű isteni tervben?

Eperjes szerint ugyanis az „alkotmánnyal is valamit kell kezdeni, mert az lehetetlen, hogy egy ilyen böszme helyzetben tehetetlen legyen egy államfő és tehetetlen legyen az állam a böszmeséggel szemben.” Ezt most hogyan értsük? Kormánybuktató államfő? Az állam, amely tehetetlen a „böszmeséggel” szemben, az kikből áll? Ki az az állam, aki tehetetlenségében nem tesz most semmit, pedig kellene. Én azt javaslom, hogy a Biblia és Arisztotelész Poétikája mellett az Alkotmány idevágó fejezeteit is olvassa el Eperjes Károly, és gondolja át, ugyanis az alkotmányos biztosítékok nem véletlenül vannak a rendszerben benne. És az Alkotmánynak ez a része jól át lett gondolva akkor, amikor még fenyegető rémkép volt egy kommunista visszarendeződés lehetősége. Azoknak a biztosítékoknak a megváltoztatása a demokratikus rendszer alapjait veszélyeztetné.

Egy jobb világ után áhítozó, megszállottságig hívő ember adott tegnap interjút. És nem csak istenben hisz, hanem a jobboldal megváltó szerepében is. Lelke rajta. Csak amikor odakerül, ne legyen kultuszminiszter (volt erre vonatkozó kérdés), mert ha ez tényleg realizálódna, lenne még egy ok, ami miatt félni kellene 2010-től.

Sorozatajánló: Castle

• május
• 12

Amikor dolgoznom kellene, valami belső kényszerből eredően rögtön sorozatokat kezdek nézni… Így történt most is, a választásom pedig a főszereplő miatt a Castle-re esett. Semmi sci-fi, semmi misztikum, semmi fantasztikum. Viszont a Firefly óta kedveljük Nathan Filliont.

A Castle egy krimisorozat, amelynek a főszereplője egy író (naná, hogy tetszett, amikor az első percekben erre rájöttem, kiváltképp a főcím, ahol egy toll beleáll egy asztallapba vagy mibe). Richard Castle az első epizódban érintetté válik egy ügyben, ahol a gyilkos az ő regényei alapján végez áldozataival. A szerző - aki egy kicsit bohém, egy kicsit nagyvilági, polgárpukkasztó és szemtelen - szakértőként segít a Nem York-i nyomozóknak, aztán persze annyira megtetszik neki a munka, na meg a nyomozónő, hogy anyaggyűjtés címszó alatt visszatér a rendőrség berkeibe.

A cím - Castle - tökéletesen lefedi a sorozat előnyét: tudniillik a főszereplő neve ez. A sorozatot Nathan Fillion és az általa megformált karakter viszi el, ékesen bizonyítva azt a tényt (amit a magyar filmgyártás még mindig nem tud), hogy egy-két remekül eltalált szereplő évadokra elég lehet. A másik a Kate Beckett nyomozónő szerepére kiválasztott Stana Katic. A kettősük remek párost alkot. E mellé a forgatókönyvírók kitaláltak egy tizenöt éves, a korához képest érett kislányt (Molly C. Quinn) és egy bohém anyukát (Susan Sullivan) - és máris kész a szeretnivaló alapanyag.

Aki szereti Filliont, illetve az egyszerű, laza humorral átszőtt krimiket, annak tetszeni fog a sorozat. Az első rész után ugyan némileg leül, és nem tudja kihasználni a főszereplő karakteréből adódó lehetőségeket (mármint, hogy minden fejessel jóban van, és csak egy telefon kell, hogy minden őrültséget elintézzen), így mindennapi, kvázi unalmas ügyek kerülnek elő, de reméljük ez változni fog, és csak elindul valami erősebb felé.

A szereplők profik és aranyosak, én bizalmat szavaztam a sorozatnak: végig fogom nézni. Persze addig sem dolgozom - de ezt senki ne árulja el nekem, mert nagyon rossz főnöke vagyok magamnak…

Az első kritika

• május
• 11

Egy kicsit, egy icipicit, hadd legyek elégedett… Botond után nekem is itt a lehetőség belinkelni az első kritikát a scifi.hu oldalán a saját regényemről, A beavatás szertartásáról. Illetve ahogy felhívták rá a figyelmemet, sci-fi kategóriában a regény a következőképpen áll az Alexandránál ( a kép jobb oldalán a Top 100-as lista):

Megvan a regény első plakáttervve

• május
• 10

Ez is egy hosszú munka volt, idáig eljutni, talán Az Excalibur keresése II. volt a legutóbbi, még ennél is hosszabb regény, és ha elkészül a Dreamworld általam tervezett három kötete, akkor összességében talán még annak a két kötetnek a hosszúságát is veri. A főnix ébredése a tervek szerint kartonált borítóval fog kijönni, és habár a trilógia sorozatcíme még nincs meg, az első (oldalt látható) plakátterv elkészült.

Érdekes lehet a felirat: Gere Richárd Olivér ötlete alapján. Ehhez tudni kell, hogy Ricsi évek óta keményen dolgozik a Dreamworld világán, s én úgy kezdtem a regénybe bele, hogy több száz oldalnyi háttéranyagot kaptam kézhez. Felkérésre vállaltam el, mert érdekelt az ötlet, és érdekelt a két világ összehozzásának története. Nem az enyém a világ (pont elég az ősmagyar vagy a Mysterious Universe vagy a Városalapítók), de van olyan érdekes, hogy kalandozzam benne.

A regény már tördelés alatt van, készül a címlap, s hamarosan nyomja a nyomda. A Könyvhéten (szombaton) már dedikálni fogom, de nem csak én leszek ott a Tuan asztalánál, hanem Ricsi is, és mindazok az írók, akik a Dreamworld világában alkotnak vagy alkotni fognak. Remélem, tetszeni fog…

Nyúl a bográcsban, szellem a palackból

• május
• 10

Azért is jó, amikor kizöldül minden, mert az SFportal-SFblogs találkozók nem csupán a Trombitásra vagy a Paulánerre (újabban Főnixre), tehát belső terekre korlátozódnak, hanem ki is lehet menni a szabadba. Két éve rándultunk ki először a Kiscelli Parkba, aztán tavaly is kétszer, s most elérkezett az alkalom, hogy idén is bográcsozzunk egyet.

Kissgé (eddigi szakácsunk és tűzrakó mesterünk) mentesítésére kitaláltam, hogy most beszállok a főzésbe és nyúl lesz a menü - igaztalanul elfeledett állat a nyuszi, legalábbis amikor jó bográcsosról van szó. Persze Kissgé segítsége nélkül sokkal de sokkal nehezebben ment volna, mint ahogy Krisztián és Ági is kellettek; nélkülük, illetve az olaj nélkül, amit hoztak, még elkezdeni sem tudtam volna a főzést. (Jellemző egyébként, hogy ha egyszer elfelejtek valamit becsomagolni, akkor a legelső fontos dolog lesz az. Tényleg Cavintont kellene szednem.)

Szóval lassan gyűltünk össze (legközelebb nem fogom elárulni, mikorra lesz kaja), de aztán szétterítettük a pokrócokat, előkerült a póker, a scrabble, backgammon és Manó még egy kicsomagolható golfpályát is hozott. Vittem tisztességes mennyiségű poharat, de a melegben inkább dobozos sör fogyott, Kissgé élesztgette a tüzet, én fűszereztem… a nyúl meg mindeközben szépen megfőtt. Hajni kikeverte a habarást, aztán megforgattuk még egyszer a tűz fölött az étket. Davóék kirakták a túrós-szalonnás puliszkát, és kezdődhetett a vacsora.

Find more photos like this on SFport.net

Teljességgel kellemes délután volt, én legalábbis remekül éreztem magam. Mivel jó idő volt, még tábortüzezésre is jutott idő, csak egy gitár hiányzott, de legközelebb már majd ez is eszünkbe fog jutni (azért is írom most ide). Sokan fotóztak, (Metatron kisfia vagy száz képet is lőtt a gépemmel), s én feltöltöttem párat (Kismetatron képeiből is) már az SFport.netre, s látom, Adeptus is megtette délelőtt… Várom majd Davo, Manó és Ági képeit is.

Csak az a fránya mosogatás mindezek után… hm…