Olvasom a fiam olvasófüzetében, hogy a tehénke tejet adott a gazdasszonynak, és mindjárt bevillan két gondolat. Az egyik az olvasmányra vonatkozik: a 21 század elején a városi gyerekek olvasókönyvében miért olyan mese van, amelyben a gazdasszony vajat köpül, amiről egyrészt halovány fogalmuk sincs a lurkóknak, másrészt a mese egésze olyan távol áll az érdeklődési világuktól, […]
2009. június 30., Európai Unió. Szlovákiában elfogadták a nyelvtörvényt. Eszerint ha egy ötezer fős településen 999 magyar él, és az egyik bemegy valamely hivatalba elintézni valamit, ahol a magyar szomszédja magyarul teszi fel neki a kérdést, hogy mit szeretne, akkor akár 5000 eurós (másfél millió forintnál leheletnyivel kevesebb) bírságot is ráverhetnek ezért. A törvény előír […]
Az egész véletlen volt: a Hajógyári szigeten szerettünk volna majálisozni, így aztán a Szentlélek térről elgyalogoltunk a hídig, majd át a szigetre. E hosszú túra alatt azonban durván megszomjaztunk, és sátrat, ahol valamit kaphattunk volna szomjunkra, csak a Jobbik majálisán találtunk. Miután már belekeveredtünk a rendezvénybe, hát körbejártunk, ebédeltünk, vásároltunk, és hallgattuk a körülöttünk járók […]
Sok érdekes reklám van. Például engem nagyon érdekelne, hogy a rendszeresen Persilt használó tíz háziasszony közül miért csak kilenc ajánlja a Persilt, illetve a tizedik, aki nem ajánlja, az miért használja rendszeresen? Vagy érdekelne az, hogy hogyan mérik, hogy egy szempilla tizenkétszer sűrűbb, mint általában… Ránézésre vagy körberajzolással?
Aztán elárulja-e valaki, hogy Emese, aki az ország […]
Pár hónapja beszélgettem egy lánnyal, aki Indiában járt, és két hónapig egy olyan guruval élt, akinek az arcképe a tartományban a dalai láma fényképe mellett volt a hivatalokban és az iskolákban. A leányzó azt mesélte, hogy a buddhista hagyományokat nem lehet megtanulni Indiában, két ok miatt. Egyrészt minden fehér embert két lábon járó pénztárcának néznek, […]
Nos, bár a soproni sör reklámja jó (kicsit ront az élvezeti értéken ugyan, hogy egy kanadai sörreklám nyúlása - de mindegy, a hazafiságot is lehet külföldről tanulni), ám van most már egy paródia hozzá, ami híven kifejez sok mindent. Nem csak a véleményünket az országról, de öniróniára való hajlamunkat is.
Find more videos like […]
A múlt héten beiktatták Barack Obamát, aki számos ponton meg akarja változtatni az amerikai energiaügyet, külügyet, egészségügyet… stb. Ismét feltámad a remény, hogy a fejlődés felgyorsul, a világegyetem felfedezése lépésütemet vált és a háború(k) befejeződik(nek). Obamát mindenki reményekkel nézi, és lám, ő az első héten már meg is kezdte igéreteinek végrehajtását. Öt százaléknál, ha jár […]
Be kell vallanom, ha csak tehettem, néztem a TV2 Hal a tortán főzőshow-ját. Egyrészt ötleteket lehetett szerezni belőle, másrészt apró mesterfogásokat is el lehetett lesni, harmadrészt úgy ismerte meg az ember a magyar médiaszereplőket, ahogy sem a tévéből, sem a bulvársajtóból nem lehet, mert az egyikben szerepet játszanak, a másik meg több hülyeséget ír, mint […]
Megint vasutassztájk lesz, holnap, ezüstvasárnap. Bár nem utazom most sehova, tehát engem személy szerint nem érint, csak sikerült a hírre felhúznom magam. Most komolyan: a sztrájk lényege, ugye, a nyomásgyakorlás a munkáltatóra. A holnapi sztrájk azonban nem ellenük szól, hanem az utazóközönség ellen. Tízezernyi diák és karácsonyra készülődő család ellen, mert óhogy rajtuk keresztül akar […]
A minap Ogre jóvoltából megismerhettem egy pályázati felhívást, amit a jóravaló boros társaságomat ismerve most közzéteszek, hátha valaki kedvet kap és a múzsa is homlokon csókolja. Nem elhanyagolandó, hogy a nyeremény most nem holmi pénzjutalom, hanem a palackozott öröm maga. (Kattints a képre, ha többet akarsz tudni!)
“A Vylyan Pincészet Classicus borcsaládja 2008 őszétől megújult címkékkel […]