SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Filmszemle zárás

  • február
  • 10

2:03 am Megtörtént, Videók

Hétfőn lenéztünk Kántordoktorral és Viktorral a Filmszemle záró estéjére, ahol a magyar film ünnepének díjkiosztására került sor. Közel negyven díjat, életműdíjakat és legjobbaknak járó elismerést adták át. A negyedik sorban sikerül a forgatókönyvíró kollégákkal helyet találnunk (a harmadikban Demszky ült, az ötödikben Hiller doktor). Eltréfálkoztunk a díjkiosztó alatt, mert ahogy láttam, érzéseink kettősek voltak: egyrészt a magyar filmszakma tart valahonnan valahová, ami lehet akár jó is, ugyanakkor a csökkenő nézőszám és a melegítőben átvett díjak mintha jeleznének valamit, amire figyelni kellene… (Ahogy Herendi Gábor megjegyezte a színpadon zakójában: kicsit túlöltözött a díjkiosztóhoz.)

Az estét fogadás követte, ami megint jelzett valamit, leginkább azt, hogy a Sportmax épülete kevésbé alkalmas a Filmszemle zárására, mint a Millenáris (a MOM mozija a Filmszemlére detto). Összefutottam a Millenáris programigazgatójával (az Átjáró fesztiválok alatt ez sokkal gyakrabban megesett): ez nem az ő döntésük volt. Akárkié is: nem jött be.

Na mindegy, vissza a fogadáshoz: jó forgatókönyvíró nem hagyja magát a helyszín által befolyásolni (mondjuk, szerintem, a rossz forgatókönyvíró se). Elborozgattunk és beszélgettünk: gratuláltam pár díjazottnak, találkoztam a Tűzvonalban Pircsijével (Hábermann Livi - édes, mint mindig), fogyókúrás tanácsokat kaptam egy Dél-Afrikában modellkedő sráctól (szerepel a Stricik című rövidfilmben), dumáltam az Intim fejlövés rendezőjével, Szajki Péterrel, és egy veszprémi színész és zenés sráccal - Vastag Csabi - sikerült kitalálni egy új filmet is. (Az első fotón Laska Pál, a versenyben levő Bunkerember írója, a másodikon Kovács M. András, aki a Szinglik éjszakája könyvön dolgozott.)

Remek este volt, még úgy is, hogy aztán elsétáltunk az afterparti miatt egészen a Moszkváig, aztán visszataxiztunk a Sportmaxhoz. Mea culpa… mondom és szórom a fejemre a szmogtól koszos budapesti havat… Mindenkitől bocs, aki engem követett.

Nem mellékesen, a buli után szinte rögtön munka. Egyrészt úgy se csinálja meg senki, másrészt ötletek jönnek számtalan egy ilyen estén. Közben persze megvágtam Az elnök embereinek a negyedik évad huszadik részét, ahol az egyik kedvenc jelenetsorom, a tojásállításos látható. Forgatókönyvírói bravúr, elegáns megoldások, úriasan finom poénok, és akkor nem beszéltem egyéb szakmai profizmusról. Jaj, ha egyszer ide eljut a magyar sorozatfilm-gyártás, komolyan, aranyos pezsgőt bontok…

Alább beollózom a részletet, ne csak én élvezzem.


Find more videos like this on SFport.net



1 comment

bocs hogy beleokvetetlenkedek állandó jelleggel, meg nekem semmi sem elég jó, de egyrészt amíg ilyne filmeket készítenek, és megelégszenek azzal, hogy legyen 10 forgatási nap, meg 70 milla, csak elkészüljön valami értékelhetetlen, addig a magyar filmszakma határozottan a sűllyesztő felé tart,

másrészt ezek a találkozások nem februárban lesznek? persze már az is üdvös, hogy lecserélted a novemberieket ;)

Posted by Scal, on február 10th, 2010, at 2:14 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.