Karácsonykor a könyv mindig jó ajándék, még most is, amikor ezer elektromos kütyü reklámja özönlik ránk az ünnepek előtt. Olvasni öröm, és hát célszerű is - szerintem - az írás-olvasást éppen tanuló gyermekeknek könyvet venni, szeresse meg az írott szó mögött rejlő fantáziát, mert ha olvasni megtanul, tanulni is meg fog tanulni…
Nem mellesleg a saját […]
A Jézus születését előrejelző angyalok ábrázolása anatómiailag téves, így soha nem lennének képesek repülni - állítja egy biológus a The Daily Telegraph szerint. Roger Wotton, a University College London kutatója összevetette különféle repülő fajok testfelépítését olyan művészi ábrázolásokkal, amelyeken vallási és mitikus alakok szerepelnek, és megállapította, hogy sem az angyalok, sem a tündérek nem repülhettek.
“Ha […]
A sötét talán a fény hiánya,
talán a szem hiánya,
talán nem mienk, hanem
az angyalok dermedt
mozdulatlansága.
Talán a kiűzetéssel tűnt el
a fény, amikor a lélek magja
gyökeret vert az első
gyönyörű emberpárban,
talán a fénytelenség a léleké.
A sötét talán velünk utazik,
de talán csak látszat,
a látszat, reméljük, mi vakok,
amely elkísér bennünket
míg világ a világ.
Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek, azoknak is, akiket egyébként nem értem el (vagy nem fogok elérni) telefonon, SMS-en, MSN-en, iwiw-en, mailben, levélben, képeslapon, személyesen…
Lassan itt a karácsony, amire fel rögtön elhavazódtam a munkával, filmes és könyves dolgokkal egyaránt, annyira, hogy blogolni sem jut időm. Ma mindenesetre megint különös álmaim voltak. Először is a Balaton gyönyörű kék volt, és a partvonala mentén sziklás szerpentinen buszoztunk. Megdöbbenésemben először azt hittem, a tenger. Aztán úsztunk benne, mesterséges sziklák között, ahol a […]
Modern korunkban telefonnal készült fotóval, filmmel egy csomó mindent meg lehet örökíteni. Én sem tettem másként.
Az első fényképet egy iskolában fotóztam még a múlt héten, a bejáratnál kihelyezett üzenőfalon. Karácsony közeledtével az ünnepek modern szellemét ennél tömörebben összefoglalva még sehol nem láttam. Nyilván nem véletlen: az épületben szakemberek dolgoznak.
Az ifjúság nevelésének eszköze az iskola - […]
MTI hír: “A jogerős bírósági döntés ellenére lezárják az utat, így akarják megakadályozni a radarállomás építését. A polgármester egy KRESZ-táblára hivatkozik.
Sorompóval zárja le és őriztetni fogja a Tubesre vezető utat a pécsi önkormányzat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett katonai radarállomás építését - jelentette be Páva Zsolt polgármester.
[…]”Egészen idáig abban bíztam, van annyi józanság a lejárt […]
És akkor most képzeljük el, hogy Ede zászlót állít egy idegen bolygó felszínén. Ha már a technika eljuttatta oda, megteheti…
A pénteki kínai vacsora után ingerenciánk támadt Gergővel pekingi kacsát készíteni. Szombattól úgyis kaposvári körön voltam, ilyenkor Gergőnél húzom meg magam, így adva volt szinte azonnal a lehetőség. Vasárnap vettünk egy kacsát (a kínai gyakorlat szerint kövér kacsát kell venni, olyat, amelyet egy szűk ketrecben neveltek fel minimális mozgás mellett, nehogy izmos és szálas legyen […]
Kis időzavarba kerültem: a tegnap felrakott dedikálós anyag szombatról szólt, a mai pedig a péntek estéről. Érthető azonban a pénteki estéről szóló beszámolóm csúszása, ha belegondolunk, hogy ahogy egy huszonhat fogásos vacsora megemésztéséhez is idő kell, nos úgy a vacsora átgondolásához is időre van szükség. Mert a pénteki lucullusos kínai vacsora nem egy egyszerű eset […]