2009. június 30., Európai Unió. Szlovákiában elfogadták a nyelvtörvényt. Eszerint ha egy ötezer fős településen 999 magyar él, és az egyik bemegy valamely hivatalba elintézni valamit, ahol a magyar szomszédja magyarul teszi fel neki a kérdést, hogy mit szeretne, akkor akár 5000 eurós (másfél millió forintnál leheletnyivel kevesebb) bírságot is ráverhetnek ezért. A törvény előír […]
Tévékapcsolgatás közben a Stori4-re tévedtem, ahol éppen Adrian Pault és magyar barátnőjét interjúvolta meg Hajdú Péter a Frizbi című műsorban. Itt is ragadtam, mivelhogy érdekelt a téma, hiszen Adrian Paul az Átjáró Fesztivál díszvendége volt 2006-ban. Akkor megismertem személyesen is, sőt, adtunk közösen interjút (Viva), és még egy producer-rendező ismerősömnek is bemutattam, hátha lesz magyar […]
Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi joga a kérdés. A Fidesz szeretné, ha erről már most szavazna a parlament. Helyes, ne legyen bizonytalanságban az ország, és persze a képviselők sem. A legnagyobb ellenzéki párt részéről Répássy Róbert hozzátette: Közvádas bűncselekmények ügyében egyébként általában az volt eddig a főszabály, hogy a parlament felfüggesztette az érintettek mentelmi […]
Megbolondult az időjárás manapság, a május tiszta április volt, sőt, még a június eleje is, mostanság meg annyi jéggel szór meg bennünket az ég, hogy a sarkokon nincs annyi. Mondhatnánk, hogy mennyire nincs jó időnk, de ez csupán nézőpont kérdése: az eső még jó is lehet (persze jég nélkül), illetve én örülök, hogy nem negyven […]
Péntek délután (június 26.) a Károly körúti Alexandra Irodalmi Kávéházban moderált író-olvasó lesz vélem, amit Németh Attila fog levezetni. Ennek pontos időpontja azonban úgy megkavarodott, ahogy illik, tehát megpróbálom most eloszlatni a félreértéseket.
Mindazok, akik a Galaktikát olvassák, úgy értesülhettek a 231-es szám harmadik oldaláról, hogy 19 órától leszünk. A magazin honlapján viszont már a 18 […]
Jut eszembe… A Múzeumok Éjszakáján betévedtünk Petiékkel a Szépművészeti Múzeumba, ahol megnéztük, amit meg lehetett. Nagy kör volt, fárasztó kör már hajnaltájt, így a végére egyedül maradtam a németalföldi festészet egy részével. Egyszer csak előttem volt egy festmény, amin ismertem a személyt, aki rajta volt, pedig már 350 éve halott. De egyszerűen nem jutott eszembe, […]
Szombaton délután szerencsém volt a Mosoly utca közelében a József Attila Művelődési Házban végighallgatni egy felettébb érdekes előadást: Márton Attila beszélt az észak-amerikai indiánok spirituális szokásairól, többek között a Sundance ünnepről, a négynapos férfivá avatásról, az inipiben történő megtisztulásról és a Peyote kaktuszról, amelyet meszkalintartalma miatt fogyasztanak némely esetben.
Érdekes kultúra az indiánoké, illetve érdekes volt. […]
Ha már bátran megtette, vállalja fel. Ha nem bátor hozzá, és nem vállalja fel, legalább más marhát ne rántson bele a történetbe, igazolni a hazugságot. De ha már azt a két marhát berángatja, legalább azoknak lenne gerince. Mert elvileg a marha is gerinces. De még a birka is. Elvileg.
Áh, most írok egy novellát, amelyben az […]
Andalúz vacsorára invitált minket tegnap a Lucullus Baráti Társaság az Artesano étterembe, a 6. kerületi Ó utcába. Az étterem külön ételsorral készült nekünk, mesterműveket ígértek és mesterműveket kaptunk egy olyan szakácstól, aki legalább annyira szakács, mint kémikus. Hogy mit is csinált az ételekkel? Hát nitrogénbe mártotta vagy például fogott egy olivabogyót, szétszedte, cseppfolyósította, ízesítette, kezelte, […]
Kicsit lelassult az élet körülöttem, talán látszik ez a blogbejegyzések elmaradásából is (bár erre van másik ok is: bor ömlött a notebook billentyűzetébe - megy szerelőhöz). Jutott idő szemlélődésre a héten.
Hétfő este kezdődött, amikor Kaposváron a Fő utcán egy kigyulladt ruhásüzletre lettünk figyelmesek, ketten Szélesik, és persze egy szirénázó tűzoltóautóra. Hiába volt fél tíz, amúgy […]