Végigjátszottam a Jumurdzsák Gyűrűje játékot, amelynek helyszíne Eger, főszereplője Görög László és én. A szereplők között ott van az idős Jumurdzsák: Bárdy György, mellette pedig számos ismert színész, úgymint Pásztor Erzsi, Jordán Adél, Besenczi Árpád, Szerednyei Béla… és az arc, GanxstaZolee.
Eger város népszerűsítésére készült a játék, amellyel még elkészülte előtt találkoztam. Exem nagybátyja - Varga […]
2006 őszén elhatároztam, hogy soha többé nem szervezek sci-fi rendezvény. Nem hogy ősz hajszálakkal, de egész tincsekkel gazdagodtam abban az évben (hajam számához képest persze), volt, amikor a várt vendégszámnak a háromszorosa jött el, volt, amikor az ötöde. Mindkét alkalom helyszíni tűzoltást igényelt, de nem is az események napján őszültem meg, akkor csak duracell-nyusziként rohangáltam […]
Furcsa álmom volt: Judit macskáit kerestük egy olyan tengerparti domboldalon, ahol egy üregben különféle kivert állatok bújtak meg. Aztán eljutottam egy kávézóba, ami kicsi volt és kis körasztalok álltak benne valahogy egyetem környékén. Különös iratok kerültek elő szintén a hagyatékból, melyek az időutazásról szóltak. A megvalósításuk csak egy lépés volt.
Az otthoni fürdőben ültem,és töprengtem, vállalhatom-e […]
Évek óta különleges ünnep minden olyan hétvége, amelyben a szabadnapok összeadódnak: ekkor ugyanis ismét van idő (alkalom), amikor összejöhetnek a szefantoros barátok. Régebben erre csak augusztus elején kerülhetett sor, pár éve azonban a hosszabb ünnepekkor is - köszönhetően Istvánnak.
Most is így telt október 23-a. El Budapestről, ahol várhatóan a szívmagyarok az összetartás és a krisztusi […]
Újabb százas kört indítok útjára, ez a 301. bejegyzésem, s úgy döntöttem, ez lesz a pozitív és hangulatos. Nézzünk optimistán a jövőbe…
A minap alkonyat tájékán a Batthyány téren jöttem fel a metróból, szemben a Parlamenttel. A napszak és a napsütötte, barátságos októberi napfény miatt amikor északra néztem, a Duna gyönyörű kék színben tündökölt. Százötven éve […]
„Kedves barátaim, a kérdés az, hogy mi ellen kell összefogni” – emelte ki Orbán a nemzeti csúcson. Eszébe se jutott a mondatot úgy megfogalmazni, hogy „Kedves barátaim, a kérdés az, hogy miért kell összefogni.” Ez sokat árulkodik nem csak a szándékokról, de az emberről is.
Tele a hócipőm, hogy egymás ellen vagyunk, nem pedig egymásért. Tele […]
Lehet, hogy megint a naivat adom, de nem értek valamit. A csongrádi Érzőszív Alapítvány lenyúlt egy nyitott gerincű kisfiútól 800 ezer forintot, ám sem az APEH, sem a bíróság nem találta bűnösnek az alapítvány vezetőit. Összegyűjtöttek egymilliót, amiből 200 ezret adtak át, a többi az ő működési költségük volt. Nyilván ott vannak a számlák, a […]
Meg kell mondanom, hogy nekem már az előző Daniel Craig-féle James Bond sem volt igazi Bond. Remek film volt, de csapnivaló James Bond-film. Persze rendben, egy Burne-rejtély után nehéz egy harmincéves ős-karakterrel modern akciómozit készíteni, de talán mégsem szociopata gyilkost kellett volna csinálni a figurából.
Most viszont jön a második rész, A Quantum csendje. Stohl András, mint […]
Megint lassan közel az év vége, amikor is visszatekintve megnézem, mit írtam a tervekhez képest, és el kell gondolkodnom azon, mi lesz jövőre, hogyan ütmezzem a munkákat. Idén nem sok minden jelent meg, egyedül A Katedrális Őrzői novella, ami tavaly ilyenkor még a Frontális támadás munkacímet viselte, viszont kész és csak a kiadásra vár A beavatás szertartása. Az Ébredések munkacímmel bíró […]
Hosszú hétvége áll mögöttem, két városban három egész estés esemény szombet-vasárnapba belesűrítve. Szombaton ugyebár iskolai találkozó volt: a huszonötödik. Szerencsére még nem gimnáziumi, hanem általános iskolai. Egyik hajdani osztálytársunk, Péter, Balatonfüreden nyitott egy éttermet, közvetlen a főút mentén: Csirke-Csülök Ház a beszédes neve. Alkalomadtán malac sül az udvaron, nyaranta majdnem minden nap, telente pedig szombatonként.
Itt […]