A világ két oldala - avagy ahol minden Sci-fi vagy semmi nem az

Néha azt hiszem semmire sincs időm, túl sok a munkám, túl sok a problémám, összecsapnak a fejem fölött a hullámok és én szépen elmerülök…

Aztán néha - és ez a bár soha be ne következne néhák esete lesz, igen -, rájövök, hogy tulajdonképpen jó dolgom van és minden, ami történik velem, semmi, de semmi azokhoz a tragédiákhoz képest, amik nap, mint nap történnek a környezetemben. Vannak edelényi és felsőzsolcai ismerőseim, akik az otthonaikért imádkoznak, remélve, bízva abban, hogy nem dől össze, hogy nem kell az életük munkájának gyümölcsétől elbúcsúzniuk.

És van bennük remény, a legkisebb szikrájának is tudnak örülni. Hát ki vagyok én, hogy mellettük sírjak?

Van egy barátnőm is, akit tavaly a csodák és tragédiák is megtaláltak. Októberben született meg a gyermeke, méltó koronájaként egy szép szerelmi házasságnak. A babát persze nagyon várták és egy tiszta anyja, gyönyörű kislány érkezett általa a családba. (És most bocsássátok meg, de mind a barátnőm, mind a kislány nevét elhallgatom, nem akarok nekik további problémát okozni.) Bár barátnőm a szülés vége felé diabéteszes lett, panaszt nem hallottunk tőle soha. Most is csak annyit mond - minden, szép számmal rendelkezésre álló egészségügyi problémája ellenére, - hogy minden megérte, mert ennél csodálatosabb dolog még nem történt vele életében.

Pedig a fentiekből mindenki számára egyértelmű gondolom, hogy a kislány megérkezése körül nem a diabétesz okozta - és okozza a mai napig is - a legnagyobb gondot.
Nem is tudom, hogy hol lehetne megfogni ennek a történetnek a gyökerét, mert bár van egy kialakult álláspontom és elképzelésem, a tények azok, amikhez ragaszkodni kell egy ilyen történetben, az ítélkezés, mint olyan, már a bíróság dolga. De a legteljesebb képet mégiscsak akkor kaphatjuk, ha az előzményeket se felejtjük el, igyekszem is tényszerű lenni.

Adott egy fiatal pár, akik közül az egyik kevésbé volt anyagi javakkal megáldva, mint a másik.
Jövőjük megalapozásaként külföldön kerestek munkát, ahol végül egymást találták, majd a házasságot.
Családot szerettek volna mindketten.
Összeházasodtak.
Jött a gyermek, a születése előtt hazajöttek és itthon rendezkedtek be. Egyikük szülőhelyén.
Mire a gyermek megérkezett, a viszony visszafordíthatatlanul megromlott.
Megállapodtak abban, hogy ez így nem mehet tovább, a gyermek érdeke megkívánja a nyugodt környezetet.
Megállapodtak a megosztott felügyeletben, meghatározták a napokat.
A barátnőm visszatért szüleihez, hogy elrendezze a kicsi környezetét, majd a megbeszélt időpontban visszament a gyermekért.
Akit nem kapott meg.
A kislány ekkor 6 hetes volt.
És még utána négy hónapig is csak alig látta.
El akarják venni tőle a gyermekét, a gyermekelhelyezés bíróság elé került.
Megrágalmazták alkoholizmussal, drogozással, hogy az időt húzzák vele.
A bíróság a négy hónap miatt, amit ez idő alatt az apánál töltött a gyermek, az apa lakhelyét jelölte ki otthonnak, de a megosztott felügyeletet és a láthatást nem korlátozták az anya számára, lévén a vádak alaptalannak bizonyultak.
Most a legújabb vád a beszámíthatatlanság, alkalmatlanság vagy a jó ég tudja mi lesz, szakpszichológust kapott a barátnőm ajándékba.
A gyermeket péntek délutántól vasárnap délutánig viheti el, neki kell érte mennie.
Nemhogy támogatást, segítséget nem kap az utazáshoz legalább tisztes férjurától, de még újabb perként férj- és gyerektartást is követel tőle.

Ezek a szomorú tények. És az, hogy a barátnőm hitt abban - a gyermek érdekében -, hogy mindenkinek az a jó, ha tisztességben megegyezve válnak el egymástól és osztoznak a láthatásban, a gyermeknevelési feladatokban. Ma már tudja, hogy súlyos hiba volt. Mint ahogy már azt is tudja, hogy figyelmeztető jelként kellett volna kezelni az édesapa családi hátterét, édesanyját, aki már egyedül van, de a mézeskalács ház és a családi otthon nem őket, csak egy gyermeket várt. De hát ki tételezné fel azt, hogy csupán béranyának kellett?

A barátnőmnek, az őt ért érzelmi megrázkódtatástól elapadt a teje.
Hormonális (pajzsmirigy) és szívproblémái lettek.
A korai elválasztás és az érzelmi megterhelés miatt a mai napig is álterhességi tünetekkel küzd.
A tárgyalásokon, meghallgatásokon tartja magát, amikor őt pocskondiázzák, nem veszi fel a kesztyűt, mert fél, hogy ha kimutatja a haragját és hasonló stílusban válaszol, azzal is egy okot, lehetőséget ad arra, hogy elvegyék a gyermekét.
Depressziós lett, ami hihetetlen mindenkinek, aki ismeri. Nála életigenlőbb ember kevés van.
Most gyógyszereket kap, saját bevallása szerint a gyermeke és a barátai, meg a kezelés nélkül már megőrült volna.
Májusban volt a döntéshozatal, hogy a gyermek az apánál maradjon, de az anya szülői felügyelete és láthatási joga sértetlen.
A bíró a döntéshozatal után felmondott, átadta az ügyet egy új bírónak.
A barátnőm fellebbezett.
A következő meghallgatást októberre(!) tűzték ki.
A kislány akkor lesz 1 éves.

Mondhatnánk azt, hogy istenem, hát még csak 1 éves? De mennyi mindenen van túl ez a gyermek? És mi lesz a következő döntés alapja? A gyermek már egy éves, ha eddig az apjánál volt a kinevezett otthona, maradjon is így???? A barátnőm nyelje le a békát, hogy tulajdonképpen nem más, mint egy átvert béranya? Akinek minél tovább tart a pereskedés, annál nehezebb a dolga, hogy az egészségügyi problémái mellett az ügyvédi és egyéb költségeket is fizesse? És mindent el kell viselnie, akármilyen valótlanságot is állítsanak róla? Férj- és gyerektartás megfizetésére kötelezhető? A “Ki tud jobb ügyvédet megfizetni” lesz a döntő?

Függetlenül attól, hogy alapjában véve nem támogatom a régi, matriarchális alapú hozzáállást az ilyen ügyekben, mert lehetnek olyan esetek, ahol az anya kapja a gyermeket, pedig jobb helyen lenne az édesapánál, most azt mondom, hogy nem jó ez a nagy liberalizmus a jogalkotásban. Nem jó, hogy 2010-ben ilyen méltánytalan helyzetbe lehet sodorni egy kismamát, aki szemmel láthatólag tönkrement ebben a történetben. Aki nem alkoholista, nem drogos, csak nem gazdag.

A barátnőm eddig hallgatott. Most már ott tart, hogy - bár nagyon fájdalmas számára ez az egész -, akár beszélni is hajlandó arról, ami vele történt, történik.
Nem hajlandó viszont annak a gondolatával sem törődni, hogy veszíthet. Küzd, harcolni fog a végsőkig. És ha azt kérdezed tőle mit szeretne, azt mondja, hogy egy olyan hétfő reggelt (mert az a legrosszabb), amikor nem roskad a padlóra bőgve, mikor a kislánya gügyögését véli hallani, akit előző nap kellett visszavinnie. És a pszichológusa, meg mi vígasztaljuk, hogy nem, nem bolondultál meg, ebben a helyzetben ez a reakció teljesen normális.
Amikor megnyugszik és elapadnak a könnyek, mindig feltámad benne a remény. Tényleg nem hiszi, hogy végül veszíthet. Bízik, remél.

Azt kívánom neki, tiszta szívemből, hogy már ne legyen sok ilyen reggele. És hogy a bíróság igazságos döntést hozzon.

Már olyan rég írtam, hogy szinte el is felejtettem hogy miért is kezdtem ezt a blogot anno. Pedig annyi minden van azóta is a világban, ami érdekel, még ha az időm kevés is mostanában arra, hogy bármit is papírra vessek, akarom mondani bitre váltsak.De most azért mégis van itt valami, amit muszáj megosztanom veletek és magammal a későbbiekre. Ugyanis a továbbiakban elhangzó, mindenféle önbizalomnövelésre alkalmas, büszkévé tevő megjegyzések ellenére az én memóriám azért durván szelektál. Bár ezt lehet nem fogom elfelejteni sci-fi vonatkozása miatt.

Mint ahogy az lenni szokott általában, erre a történelmi tényre is úgy találtam, hogy egyáltalán nem ezt kerestem. Konkrétan egy román kiadású, 50-es évekből származó tudományos-fantasztikus folyóiratról próbálnék infokat gyűjteni, ezeddig roppant kevés sikerrel. Viszont mondom, ahogy böngésztem, egyszer csak arra lettem figyelmes a feljövő találatok között, hogy a marslakók tulajdonképpen magyarok. Először illedelmesen jót mosolyogtam, hogy hehe, mik nem voltunk mi még? Majd azért csak bepötyögtem ezt a keresőbe, hogy megnézzem mekkora ökörségeket hoz fel a találati lista.

Az enter leütése után viszont alaposan meglepődtem, hiszen töménytelen mennyiségű anyagra, többségében tudományos vonatkozásúakra találtam, bennük nem elhanyagolható mennyiségű hollywoodi, valamint humor kapcsolattal. Egyetlen cikken belül. The Martians tulajdonképpen egy csoport magyar tudós volt, akik a náci üldöztetés elől menekültek az Egyesült Államokba és ahol aztán gyakorlatilag saját kasztot teremtettek maguknak. Igen, igen, sejthető, hogy itt Teller Ede, Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János nevei hangzanak el kapásból. Az ember azt hinné, hogy a világ olvasztótégelyében fel sem tűnik pár, ugyanazon anyanyelvet beszélő tudós, pedig mégis. Két dolog is megkülönböztette őket társaiktól: az a fura akcentus, amivel mindannyiuk angolja bírt, valamint a kimagasló intelligenciájuk és tudásuk. Hiába, a magyar oktatás világszínvonalú (volt vagy tán még mindig az), mint ahogy azt folyton mondogatták nekünk. Akkoriban Amerikában ez viszont tényként könyvelődött el és miközben azon töprengtek, hogy mindez a tudás és intelligencia hogy is szorulhatott ezen emberekbe, oda lyukadtak ki, hogy ez csakis földönkívüli eredettel magyarázható. Azaz a marsiak anno ezelőtt már igenis eljutottak a földre, annak is a magyarok által akkoriban lakott részére, majd persze jól vegyültek egyet velünk, mi meg örököltük tőlük a kalandvágyat, a szuperintelligenciát, valamint a nyelvet, ami már csak azért is gyanús, mert a világon semmi köze nincs a körülöttünk beszélt nyelvekhez. Én nem tudom ki hogy van vele, de kész vagyok elhinni a kétéltű, hosszúkezű, nagyfejű és gülüszemű köbüki rokonaimra gondolván, akik messze honból figyelik satnya, kissé elfajzott rokonuk csetlését-botlását.

A marsi magyarok és Hollywood: a filmek fővárosában is felfedezni véltek pár marsi magyart, bizony. Természetesen Lugosi Béla az egyik legmeghatározóbb köztük, akit direkt az akcentusa miatt választottak Draculának, merthogy olyan hitelesen alakítja az alient, hogy csak na, de a Korda fivéreknek is jutott szerep. Találtam olyan utalást is, miszerint az egyik korai SF filmben a marsiak magyar nyelven beszéltek, azt viszont sajnos sehol se találtam, hogy ez konkrétan melyik film volt. Talán Chelloveck tudja vagy ha nem, kinyomozza és megosztja velünk.

Marsi magyarok és a humor. Két aranyos sztorit is találtam, amik azt igazolják, hogy marsi tudósaink értették és szerették a tréfát - az egyiket Szilárd Leóval kapcsolatban. Enrico Fermi egy beszédében azt firtatta, hogy ha vannak földönkívüli, értelmes lények, akkor hogy a csudába nem jutottak még el a Földre és miért nem találkoztunk még velük? Erre állítólag Szilárd Leó annyit válaszolt, hogy de bizony az idegenek köztünk vannak. Csak épp magyarnak hívják magukat. Eredeti idézet itt.

Teller Ede meg előszeretettel használta a monogramját, amihez némi magyarázatképp: angolul ugye az fordítva van, azaz E.T. Majd amikor megkérdezték arról, hogy hogy is viszonyul mindezen találgatásokhoz, azt mondta örül neki, csak az indiszkréciót nem szereti. És hogy tuti Kármán Tódor buktatta le.

És végül: van egy olyan legenda is, miszerint a Manhattan project (atombomba) egyik titkos megbeszélésén, mikor Groves ezredes elhagyta a megbeszélést a mellékhelyiség irányába, Szilárd Leó megjegyezte, hogy akkor most akár magyarul is folytathatnák… de ez szerintem már csak kamu.

Nem mondhatnám, hogy bármire is jutna időm mostanában, így az új Stargate sorozat indulásáról is lekéstem kissé és csak ma kezdtem bele, de így rögtön egyben láthattam a két (3) részt. Merthogy az első dupla volt. Odáig is voltam tőle, sötét hangulat, a Sunshine című filmre emlékeztető képi és érzelemvilággal, fel is vontam a szemöldököm, hogy nocsak, nocsak.

A Stargate Universe-t minden alap Stargate rajongó megnézi, mivel muszáj ugye, meg az elvonási tüneteket is kezelni kell, de hát én azért őszintén szólva minden várakozás mellett is igencsak szkeptikus voltam. Nekem tetszett az eddigi szériák 1 csapatos felállása, nehezen tudom elképzelni, hogy hogyan lehet egy új szériában sikeresen eltérni ettől a sémától, de kíváncsi voltam rá, hogy mit hoznak ki belőle. A nyitó duplaepizód meg is győzött, annyira legalábbis mindenképp, hogy a harmadikat is kíváncsian és már-már örömmel nézzem meg. Hát kár volt.

Ha már mindjárt a 3. résznél, ami ugye technikailag ráadásul csak a 2., ennyire töltelékgyanús epizódot sikerül csak összehozni, ami hemzseg a kliséktől, lapos és kiszámítható az első perctől az utolsóig, ráadásul a karakterekhez se tesz hozzá szinte semmit, hááááát… nem jósolok túl nagy jövőt a sorozatnak. Ami csak azért baj, mert én szeretem a Stargate világokat és nem örülnék, ha végképp törölnék. Márpedig a néző könyörtelen, gyanítom a 3. epizódon sokan felháborodtak, joggal és ha a következő rész is ilyen lapos lesz, az Universe sok nézőt fog elveszíteni már rögtön az elején.

Kicsit értetlenül állok így most, mivel ez volt a sci-fi rajongók körében a legjobban várt sorozat idén, ennyire nem számítana mindez? Megkockáztatom, hogy még nem is a témával volt gond, hisz ha levegő kell, hát levegő kell, szereljék meg azt a nyamvadt szellőztetőrendszert, találjanak bele kalcitot a bolygón. Na de lehetett volna eközben más témákat is boncolgatni, nem erre - és egyébként a kutyát nem érdeklő szenátorcsemete és anyja közti agóniára - koncentrálni. Nem életszerű, hogy ez legyen a két fő topic a harmadik részben, amikor jószerével azt se tudják mi van a hajón. De mintha senkit nem izgatna ez, Ming-ék is úgy hevertek a raktárban szanaszét, mintha az legalábbis a természetes állapot lenne számukra. Én biztos keresgéltem volna a hajón valami legénységi szállást, hogy legalább egy puha ágyban fulladjak meg. Ha már muszáj. Vagy valami. A kaja se izgat senkit, legalább ötletelnének rajta vagy lenne valami jele, hogy ez is aggasztja őket, lévén az emberi test azért nem húzza sokáig táplálék nélkül, az meg ugye nincs náluk, max 1-2 napra való. Az meg, hogy az alig működő létfenntartó rendszer mellett honnan nyerik a hajón a vizet, egy olyan rejtély, amit ha így dolgoznak a forgatókönyvírók, sose tudunk meg. Csak úgy van. Egyszóval ebben a részben olyan dolgok felvezetése hiányzott, ami egy tizen-x éves Stargate gyakorlat után már több, mint ciki. Nem ehhez vagyunk szokva.

Részemről még a következő részt megnézem, remélve, hogy a harmadik rész csak egy csúnya orraesés volt, amit villámgyorsan korrigálnak majd. Ha nem, akkor újrakezdem az Atlantist.

A júniusi Galaktikát csak relatíve későn, egy héttel ezelőtt sikerült beszereznem. Ahogy belelapoztam, azonnal feltűnt, hogy megváltoztak a lapok, környezetbarátra cserélődtek az oldalak. Ez szép és alapvetően semmi gondom nem is lenne vele.

DE. Milyen érdekes, hogy ilyen felvezető mondatok után kapásból sejthető, hogy jönni fog ez a szó, nem?

Az első szó jogán azt olvasom, hogy ez a mi, azaz az olvasóközönség határozott kívánsága miatt van így. Jó, legyen, nem tudom mindenki véleményét, így ezt elfogadom. No de azért azt sugallni, hogy ez a papír drágább, mint az elődje volt, az azért már egy kicsit durva dolog, hisz nyilván költséghatékonyabb és kevésbé míves ez a papír, mint elődje, ne állítsa (és ne is sugallja) már nekem senki ennek az ellenkezőjét, mert nem veszem be. Ez csak olyan fapados jellegű az eddigi kivitelhez képest, amivel mondom, nincs semmi gond az ég világon. Hiszen ezt az újságot a tartalma miatt olvasom és tény, hogy a fényes papír miatt többet hunyorogtam volna a füredi strandon. Viszont azok után, ami egynapnyi olvasás alatt történt az újsággal, megjegyzem, hogy inkább olvasnám a fényes papírt - napszemüvegben.

Ugyanis az új újság - és itt leszögezném, hogy igenis rendeltetésszerűen használom, nem gyűrögetem, nem rángatom - LAPJAIRA HULLOTT. Ergo ha marad ez a papír, akkor ne sajnálják ki a jövőben a ragasztót a kötésből, mert a jelenlegi mennyiség kevés. 870 Ft pedig 870 Ft - és ezért elvárom, hogy még akkor is egyben legyen az újság, amikor a végére érek. Ugyanis gyűjtöm. Nem szeretnék egy ilyen malőr miatt letenni ezen szokásomról, de muszáj hangsúlyoznom, hogy ez az incidens úgy felbosszantott, hogy még a novellák olvasmányértékéből is levett egy 8-ast és elgondolkoztam azon, hogy a jövőben megvegyem-e vagy inkább csak kölcsönkérjem valakitől, akit az ilyen bakik nem zavarnak, esetleg olvasás után amúgy is kidobná.

Például Ballard Halálos zuhanásánál már azon morogtam, hogy mit keres ez a novella egy sf tematikájú lapban - amikor nem is az. És mekkora pech, hogy nem az a pár oldal bírt kihullani, hanem a folytatásos kisregény - ami viszont érdekes.

De attól még jó!

Egy májusi nap volt. Ben és Alan mélabúsan ültek a padon, a hideg miatt próbáltak minél jobban hosszú felöltőikbe és sáljaikba burkolózni. Csendesen beszélgettek. Körülöttük mintha az egész világ megdermedt volna, sehol sem volt a hónapra egyébként jellemző vidáman kacagós, szívet melengető hangulat. Inkább mintha önmaga temetésére készülvén máris gyászba borult volna a világ.

- Neked sincs kedved melózni? - kérdezte Ben.
- Viccelsz? Különben is, kit érdekel ebben a helyzetben, hogy kijön-e határidőre a Windows 7? - válaszolta Alan. - Ha nem kapjuk vissza a napot, hamarosan kisebb gondunk is nagyobb lesz ennél.
- Szerinted van rá esély, hogy megegyeznek a naptolvajokkal?
- Nem tudom. A reggeli hírekben a kormányszóvivő megint csak köntörfalazott. Próbálnak tárgyalni. Várjuk az eredményeket. Reméljünk.
- Ja, én is hallottam. Rohadékok. Gondolom jó előre bebiztosították maguknak a meleg óvóhelyet.
- Ebben biztos lehetsz.

Egy darabig csend volt. Mindketten nézelődtek, bár nem volt túl sok néznivaló. Szinte az egész park üres volt, csak néhány kutyatartó sétáltatta kényszerből kedvencét, rajtuk kívül pedig csak egy nyugdíjas pár ült még tőlük kicsit arrébb, egy másik padon.

- Azt hiszem mégsem kellett volna szabadon engedni őket. - mélázott fennhangon Ben. - Mekkora vita volt, nem?
- De. De hát ki gondolta volna, hogy ez lesz? - kérdezett vissza Alan.
- Hát, azért sejthettük volna. Én eleve elleneztem a szabadonengedésüket.
- Az sem lett volna megoldás, ha bebörtönözve tartjuk őket. Előbb-utóbb biztos megjelent volna itt egy teljes flottányi fajtársuk, hogy kiszabadítsa őket. Azzal sem jártunk volna jobban, hidd el.
- Akkor is sokkal egyszerűbb lett volna a dutyiban tartani őket vagy simán kinyírni mindet, aztán úgy tenni, mintha sose lettek volna.

Alan fáradtan bólintott Ben utolsó mondatára. Már ezerszer lejátszódott köztük ez a párbeszéd, kissé értelmetlennek tűnt újra elővenni a régi a lemezt. Amikor az idegenek először jelentek meg a naprendszerben és készültek elvinni a Napot, az emberiségnek szerencséje volt. Az idegenek nem számítottak rá, hogy van itt egy másik, intelligensnek mondható faj, aki már szintén kijutott a világűrbe, így egészen egyszerűen sikerült elkapni őket. Persze a szerencséjük nagyrészt annak is köszönhető volt, hogy az idegen faj nem mutatkozott ellenségesnek, nekik csak a Nap kellett, ergo amikor elfogták az űrhajójukat, semmilyen ellenállást nem tanusítottak. Bár a kommunikáció finoman szólva is nehézkes volt velük és négy évnyi próbálkozás után sem sikerült a két faj között megbízható közös nyelvet kialakítani, mégis úgy tűnt, hogy annyit legalább sikerült megértetni velük, hogy a Nap a túlélésünkhöz nélkülözhetetlen, nem foghatják meg és vihetik csak úgy el. Ha nehezen is, de végül úgy tűnt felfogták és egyetértenek. Az elmúlt egy évben aztán megszaporodtak az idegen fajt védő aktivisták, akik a fogvatartástól az ellátás körülményein át mindenért tiltakoztak. De a legfőbb érvük az idegenek szabadonengedése mellett az volt, hogy vajon akkor mi lesz, ha a Zörgök (nevüket a fura, zöngés hangok tömkelegére épülő nyelvük alapján kapták) rájönnek arra, hogy itt párukat fogva tartjuk és eljönnek kiszabadítani őket? Minden aktivista azzal érvelt, hogy ennek beláthatatlanul negatív következményei lehetnek és ha már találtunk egy másik, intelligens fajt, inkább a velük való együttműködésre kellene törekednünk. Valahol mindenki érezte, hogy hosszú távon ez az egyetlen járható út, így végül visszakapták űrhajójukat és szabadon engedték őket. Ezt megelőzően megállapodás született velük, hogy szabadonengedésük után elhagyják a naprendszert és hazamennek. Végülis - elmélkedett magában Alan - lehet, hogy valóban ezt is tervezik. De most már egyértelmű, hogy akármi is a valódi szándékuk, a Napunk még mindig benne van. Elvinni valóban nem vitték el - bár ebben se lehettek teljesen biztosak-, helyette viszont leárnyékolták a Földet. Abban a pillanatban, hogy bolygó körüli pályára értek, megsemmisítették az űrhajókat és a földi kilövőállásokat - ezúttal bebiztosították, hogy nem zavarjuk meg őket többet. Jellemző volt, hogy a tudósok négy év alatt se voltak képesek a hajójuk fegyverrendszerét azonosítani. Végül azt hittük azért, mert nincs is ilyesmijük. Hát volt. A teljes bolygó, több mint 6 milliárd ember nézte egymást tehetetlenül az egyre gyérülő fényben és növekvő hidegben. Eleinte még mindenki a szabadba menekült, mintha fel akarnának töltődni az utolsó napsugarakkal és a szabad levegővel. De mára már csak azok merészkedtek ki fűtött otthonaikból, akiknek muszáj - vagy éppen minden mindegy volt. Alan tudta, hogy hamarosan eljön számukra is az utolsó, parkban töltött ebédidő vagy épp az utolsó nap, amikor egyáltalán bemennek a munkahelyükre. Azt, hogy ezután mi lesz, már senki se tudta.

- Na, szerintem lassan induljunk vissza az irodába. - csapott a térdére Alan.
- Legyen. - sóhajtott Ben.

Ahogy az utcán bandukoltak a székház felé, egyszercsak egy kislány szaladt el mellettük. Szőke tincsei röpködtek a levegőben, a kezében egy köteg nyomtatott papírlapot szorongatott. Úgy két lámpaoszloppal arrébb megállt és sebtiben felragasztott egyet a kezében tartott lapok közül, majd dolga végeztével továbbszaladt. Kicsit feljebb, pár lámpaoszloppal arrébb, újból megállt és megismétlődött az előző jelenet. Alan kíváncsi lett, vajon mit plakátolhatott ki a kislány, így amikor közelebb értek, odalépett a lámpaoszlophoz.

“KEDVES ZÖRGÖK!

A szüleim, a tesóim és én is nagyon fázunk, ráadásul én és a legkisebb húgom még a sötéttől is félünk. Szeretnénk megkérni titeket, hogy adjátok nekünk vissza a napot!

Cserébe megígérem, hogy ezentúl mindig jó leszek!

Köszönöm!
Berni”

- Hát ezzel aztán sokra megy! - mordult egyet Ben.
- Helyes kölyök. - nézett mosolyogva a távolodó kislány után Alan.
*******

Fázok.

áll az index mozihírében. A produkció az első hétvégén 76,5 millió dollárt hozott a konyhára, és ezzel jó eséllyel pályázik arra, hogy minden idők legnézettebb, legnagyobb bevételt hozó ST filmje legyen. A listát eddig a IV. film vezette, a The Voyage Home, 110 millióval.

Hajrá, hajrá, bár szerintem mindenféle szurkolás nélkül is simán megdől majd az eddigi rekord, ugyanis ez a film tényleg nagyon ott van, mind ST univerzumon belül, mind azon kívül.

Mostanában rendszerint úgy járok, hogy mire egy témával kapcsolatban időm lenne leírni a véleményemet, addigra már megtették ezt páran helyettem - így, mivel ismételgetni nincs kedvem, többnyire hallgatok. A mostani Star Trek film kapcsán is többen beszámoltak már a premierről, a filmről és az AXN Sci-fi - Sfportal rendezvényről is. Így én most már csak azt mondom el, hogy milyen érzés volt előadóként ott lenni - mit éreztem és mikre csodálkoztam rá.

Jun kolléga régi jó szokása immár, hogy néha megkeres és mindenféle feladatokkal környékez meg engem, amiknek többnyire nagyon örülök - csak néha szomorkodom, hogy nincs elég időm vagy energiám, hogy vállaljam őket. Nagyon becsülöm az sfportal fejeinek mentalitását, Jun és Sándor is rengeteget tesznek a hazai sf-ért, foggal-körömmel igyekeznek összekovácsolni a társaságot és népszerűsíteni a zsánert. Mindezt szinte nulla anyagiakból, a sci-fi és a közösség iránti elkötelezettségük miatt teszik. Én nem foglalkozom politikával, soha nem is tettem és ezután sem szándékozom - de az értékeket elismerem és megbecsülöm. Immáron két éve közelről látom, hogy mennyit küzdenek, hol több, hol kevesebb sikerrel. Sokszor kapnak úgy pofont, hogy azt egyáltalán nem érdemelték meg. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig jó lenne ha nem így lenne, hogy hibát is csak abban találhatunk, aki tesz is valamit. Mégis, mindennek ellenére a lényeg, hogy a hazai sf közösség igenis fejlődik, így a munkájuknak van eredménye. Egyre többen - és remélem ez a trend a jövőben is így marad - jönnek el a különböző rendezvényekre, baráti találkozásokra, sörözésekre. Lassan kinőjük a Trombitást is a Moszkva téren.

Szerdán este 7-től gyülekeztünk a Paulaner sörözőben a MOM tetején. Mivel előadtam és még szerettünk volna pár dolgot egyeztetni, illetve szerettem volna a többi előadóval is beszélni (kiváltképp gondolok itt Chelloveckre, aki telefonon tartotta bennem a lelket az előző pár napban és dzséjt-re, a sorozatgurunkra, akivel már nagyon szerettem volna személyesen is találkozni, de eddig mindig elkerültük egymást), gondoltam időben lemegyek. Megérkezésemkor még szellős volt az asztal és nem is gondoltam volna, hogy alig 2 órával később már vagy 20-an 30-an leszünk. A hangulat olyan jó volt, hogy szinte szándékosan kellett időt szakítanunk a parára, hogy vajon minden jól megy-e majd később. Chelloveck-kel karöltve megbeszéltük, hogy annyira izgulunk, hogy már kompletten elfelejtettük a szövegünket, Németh Attila pedig hozzátette, hogy jó nekünk, mert ő még mindig nem tudja, hogy a pár fejében lévő téma közül melyikről is beszélne inkább. Dzséjt meg, a gondosan kétfelé hajtogatott jegyzetét babrálva lakonikusan megjegyezte, hogy most már úgyis lesz valahogy - és a sörével foglalkozott.

Szóval mindenki izgult valamiért, hogy ki mitől tartott leginkább, legyen az ő tisztjük elmesélni. Bevallom hősiesen, én a legjobban a rajongóktól tartottam. Erre most lehet értetlenkedni és visszakérdezni, hogy miért, nem mindenki azért ment oda, mert szereti a Star Treket? A válasz természetesen az, hogy de, persze. Azonban rajongó és rajongó közt is van különbség, főleg ha a Star Trekről beszélünk. Mert ez a sorozat, film és a rajongótábor kemény magja már-már a téma fanatikusa. Amikor a felkészülést kezdtem is tudtam, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, mert a trekiknek nem fogok tudni újat mondani, viszont ha véletlenül valami hülyeséget mondok, engem lehet, hogy ott helyben felnégyelnek.

Így aztán igyekeztem jól felfogott érdekből úgy összerakni az előadást, hogy a vérprofi trekiknek se lehessen kifogása, aki pedig nem az, kapjon olyan információkat, amik jól jönnek a film előtt - és kapjanak valamit, amin később is elgondolkozhatnak. Az eddigi visszajelzések alapján úgy érzem, hogy ez sikerült is - és ennek tényleg örülök.

A film pedig szerintem szuper és aki még nem látta, mindenképpen nézze meg. Érdemes.

Emlékeztek még Geordira La Forge-ra a Star Trekből? Anno, amikor először láttam vicces szemüvegében (vizor vagy mi is a neve), percekig röhögtem, majd hetekig azt tippeltem, hogy szerencsétlen színész vajon hányszor eshetett orra az egyes epizódok forgatása alatt.

De a szerkezet viccességén túl azért foglalkoztatott az is, hogy hogyan is működhet az a bizonyos szemüveg - és hogy tényleg, nekünk mikor lehet ilyenünk? Aztán lett - igaz, nem pont olyan - a Vuzix nevű cégnek köszönhetően, akik mottója a nemes egyszerűség kedvéért szimplán “View the future”. Videó szemüvegeik már egy ideje lehetővé teszik a mindenre elszánt gémereknek, hogy kvázi beléphessenek a virtualitásba és úgy járjanak-keljenek benne, mintha a valóság lenne. A termékeiknek azonban volt egy pici hibája, hiszen csupán kivetítésre volt alkalmas, keresztül azonban nem lehetett látni rajtuk, így gondolom nem egy tulajdonosnak okozott kisebb-nagyobb sérüléseket, ha egy izgalmas akciójáték közben véletlenül elfelejtkeztek a virtualitás valóságbeli határairól - és székükből felpattanva menekülés közben pl. felkenődtek a falra. Arról nem is beszélve, hogy szerintem csak a legelvetemültebb Geordi rajongókat nem zavarta, hogy totál idiótának néznek ki a cuccban.

No de ezzel a fejlesztők is tisztában voltak és gondolom miután eddigi termékeikkel lefölözték a Geordi rajongói táborokat, gondolták itt az ideje piacuk szélesítésének - és ezen az úton járva eljutottak egészen a napszemüvegesek népes táboráig. Mindjárt jóval nagyobb célcsoportról van szó, ugye - és akkor még a környezetszennyezés miatt egyre vékonyodó ózonréteg kapcsán földünket elérő és szemeket egyre jobban rongáló káros napsugarak napszemüvegeladásokra gyakorolt pozitív hatásairól még nem is beszéltem. Jelenleg annak is örülök, hogy az előző mondatot be tudtam fejezni, a közepénél még magam se voltam biztos benne hogy jövök ki belőle. No de mindegy, szóval előbb-utóbb már a csecsemőkön is napszemüveg lesz, figyeljétek meg.

Főleg, ha az a napszemüveg (dioptria-kérdés is megoldva!) a káros sugarak kiszűrése mellett egyben alkalmas film- és klipnézésre, telefonjainkkal közreműködve webezhetünk, chatelhetünk segítségével, van fülhallgatója, egyéb kütyüinkkel wireless kommunikál, valamint kompatibilis már szinte a hűtőszekrénnyel is és a még beépíthető stereo kamerák segítségével 3D-s megjelenítésre, valamint a valóság és virtualitás mixelésére is alkalmassá tehetjük. Ergo innentől kezdve a képzelőerő hiánya sem okozhat problémát senkinek, kedvenc szörnyeinket bármikor rávehetjük majd arra, hogy a szomszéd ház sarka mögül kirobbanva halálra rémisszenek minket. Mi meg a többi járókelőt a sikítozásunkkal.

Bááár, lehet, hogy ez utóbbi kiegészítő nem lesz olyan elterjedt a hétköznapokban, hisz az alaptermék egyébként egészen pofás külsejét rettentően lerontja, lásd képek alább:

És noha a hűtőszekrényes példa talán egy kicsit (most még) túlzás volt, de a támogatott termékek listája nem az. Gyakorlatilag képes együttműködni bármilyen másik kütyüvel, amin van videó kimenet. Együttműködik az iPod-dal és az iPhone-nal (ma már bizony öngyilkos húzás őket kihagyni bármiből is), a dvd, mp3, mp4 lejátszókkal, digitális kamerákkal, video kimenettel bíró mobiltelefonokkal, játékkonzolokkal, asztali és hordozható számítógépekkel. A beépített monitor meg olyan, mintha egy 62″-os képernyőt néznék kb 3 méterről - és amin a mozizást, ha már itt tartunk, kettő darab AA elemért 6 órán keresztül élvezhetjük, ami nem is rossz. És az egész mindössze 9 dkg.
A cucc nagy hátránya jelen pillanatban, hogy az ára csak a gyanítható kategóriában van. Azaz gyaníthatóan marha drága lesz. De ha elterjed, akkor pár év múlva már az se lesz probléma. Csak hát a várakozás minden kütyürajongó legősibb ellensége….

Péntek van, ilyenkor észrevehetően beerősít a bulvármédia-szak, de az is lehet, hogy a hétközben normál újságírók, szerkesztők ilyentájt gúnyát váltanak és lazább témákat keresnek. Ebédidő van, kikapcsolódásképp felnéztem kedvenc hírportálomra, az Indexre.

Az általános gazdasági válságon való csámcsogások után két cikk ragadta meg figyelmemet, de annyira, hogy a Velvetes boxig már el se jutottam. Pedig péntek délutánonként az a kedvencem. Az egyik cím Hatsepszut fáraónő parfümjét ígérte, a másik meg tényként közölte velem, hogy A nők a nagy pupillákra buknak. A két cikk olvasási sorrendiségén tűnődve pár másodpercig eszembe jutott, hogy mintha a pupillák tekintetében a tág szót használnánk jelzőként, nem a nagyot és ez kellő lökést adott egérvezérlő kezemnek a klikkeléshez. Nosza, nézzük meg ezt elsőre. Sajnos a cikkben az van, amit a cím is sugall, azok a fránya brit tudósok jöttek, láttak (mert nem volt a pupillájuk kitágítva, de erről majd később) és bebizonyították, hogy bizony a nő egy állat, aminek párválasztását a menstruációs ciklusa és olyan dolgok befolyásolják, mint a pupillaméret. Mert a méret, mint lényeg egy ilyen cikkből ugye nem kihagyható.

Köztudott tény, hogy a nők két dologért bármire képesek: a szépségért és a pasikért. Mondjuk előbbit is az utóbbiért, de ez most mellékes, néha párharc is van, végülis a bolygón férfiból kevesebb van. Ergo a tág pupillák hatásmechanizmusa sem újkeletű dolog, ha valamit, hát ezt üzenném legszívesebben kedves brit tudósainknak, ugyanis a női nem körében már évszázadok óta tudott dolog, hogy a tág pupillák bizony vonzóbbá teszik őket a férfiegyedeknek. Természetesen meg is születtek a praktikák, elkészült a know-how, hogyan is érhetjük el a fényviszonyoktól függetlenítetten tág és csábító pupillákat.

Manapság ilyesmit pl. szemcsepp formájában pillanatokon belül varázsolhatunk magunknak, de mielőtt mindenki elrohanna a gyógyszertárba, hadd álljon itt személyes tapasztalatom figyelmeztetésképp. Közbevetésként megjegyzem, hogy minden ezen bejegyzést olvasó és engem személyesen is ismerő ember arckifejezésére roppant kíváncsi lennék e mondat után. Egyébként pedig nem azért csináltam! ) A magyarázat szimpla, látásvizsgálaton voltam, ahol is pupillatágítót csöpögtettek a szemembe, majd a hatóidőt kiváratták velem odakint. Én addig egy makkegészséges ember voltam, a látásommal sose volt gond, orvoshoz pedig könyv nélkül nem megyek, mivel a tétlenül ücsörgést utálom, valamivel le kell kötnöm magam. A táskámból előhúzott könyv látványára a dokinő mosolyogva mondta, hogy na azt ugyan el is rakhatom, majd bugyuta kérdésemre elmagyarázta, hogy a pupillatágítás eredményeképp úgyse fogom látni a betűket. Rohadt nagy volt a sor és nem igazán bíztam a kb. 20 perc várakozási idő pontosságában, ráadásul ügyelet volt és nekem nem állt ki egy fél gerenda a szememből, így gondoltam azért mégiscsak küzdök egyet és bebizonyítom, hogy olvasni minden körülmények között lehet, amíg nem teljesen vak az ember és van világítás. Hát, úgy tíz perc elteltével már valóban nagyon megerőltető volt a dolog, végül feladtam a küzdelmet, amikor a szemben lévő falon lévő táblát se tudtam már kibetűzni, viszont a normál világítás annyira bántotta a szememet, hogy már szinte fájt. A vizsgálat után távozva pedig úgy éreztem magam az utcán, mint kacsa a céllövöldében. Saccolgattam, hogy átérek-e, milyen messze is van az az autó és mennyivel jöhet? Mire hazaértem is még akkora volt a pupillám, hogy alig látszott a szemem kékje. De az ex tényleg határozottan szebb lett, ezt nem vitatom. Vonzóbb nem, de szebb igen, normál esetben ugyanis kissé szögletes az arca.

Szóval ha csábítási célból látnátok pupillatágításhoz, vegyétek figyelembe, hogy ezzel csak olyan egyedet érdemes megcélozni, akit előtte már rendesen meg tudtatok nézni - nehogy keserű csalódás legyen a vége. Valamint célszerű bedobni a töröttszárnyú vörösbegy effektust is, akkor a férfi talán felajánlja karját - ami által a közlekedés határozottan könnyebb lesz. Egyébként legyen nálunk olyan cuki fehér bot, ám ha ezt cikinek tartjuk, akkor csak szimplán haladjunk nagyon óvatosan! Bizonyos dolgok közelebb lehetnek, mint gondolnánk, esetleg előbukkanhatnak a semmiből egyéb, a radaron addig nem jelzett tereptárgyak is!

Mivel a cikk olvasása mára már viccessé vált eseményeket idézett fel bennem, nem bántom, csak annyit teszek hozzá, hogy a címet át kéne írni újrafeltalált instant spanyolviaszra, mert újdonságtartalma nem sok volt.

Hatsepszut fáraónőről meg annyit, hogy ugyan nyilvánvaló elírás, de jó lenne pontosítani, hogy most akkor 45 és 60 évesen halt meg avagy 45 és 60 éves kora között, mert nem mindegy. Ha kétszer is sikerült neki, akkor annak nagyobb lenne a hírértéke, mint annak, hogy találtak a sírjában egy illatszeres üvegcsét, ami alapján rekonstruálni próbálják a parfümjét, de sajna majd csak egy év múlva várható eredmény. De az biztos, hogy mirha lesz benne… hát köszi szépen. Ez is akkora újdonság, hogy azt hiszem átírjuk miatta a történelemkönyveket. :))) Ha majd lesz eredménye a vizsgálatoknak, azt valami parfümszakértő tolmácsolásában szeretném inkább olvasni.

“…“Az expedíció gyökerestől kiásott élő mirhafákat is hozott, amelyeket Hatsepszut utasítására halotti temploma mellett ültettek el” - tette hozzá Höveler-Müller. Hatsepszut Kr.e. 1457-ben hunyt el, múmiájának vizsgálata alapján 45 és 60 éves korban.…”