Posted by merras on
október 25, 2009
Alapvetően tetszik a Stargate Universe. Tényleg más, mint az eddigiek, cseppet sem könnyed, bár megvannak a maga módján szórakoztató pillanatai így is. Az, hogy az SG-1, SGA rajongói közül egy csomó nézőnek nem fog tetszeni, az borítékolható volt - ez van.
Úgy látom, felnőttkorba lépett a Csillagkapu. Egyelőre legalábbis úgy tűnik, hogy az űroperás jellegű momemtumok, a nagy ellenségek, nagy harcok, űbercool harcosok (mint Teal’c vagy Ronon) nem jellemzik a szériát - inkább rámentek nagyon durván a hétköznapi problémákra és a karakterdrámára. Vége a gyermeki ártatlanságnak, és meg kell küzdeni a napi túlélésért.
Az SGU amúgy az első olyan sci-fi tévésorozat, amelyen nagyon látszódik, hogy a Battlestar Galactica rajta hagyta kéznyomát. Ron D. Moore eleve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megújítsa a televíziós science-fiction műfaját: maga mögött hagyja a technoblablák, a fényes, csillogó jövőképek és a nagyszabású űrcsaták világát. Realista, karakterközpontú drámát akart csinálni a sci-fi tévéből, és ezt tökéletesen meg is valósította. És mintát szolgáltatott a többi, újabb sci-fi sorozat számára is - ahogy ezt célul ki is tűzte.
Egy picit valóban BattleStarGate lett a Stargate Universe-ből. Fura, mert egyszerre bátor és egyszerre óvatoskodó is az, ahogy az alkotók megvalósították a sorozatot, legalábbis az első 5 epizód alapján. Read the rest of this entry »
Posted by merras on
szeptember 29, 2009
Mivel szeptember végén még aránylag jónak mondható idő van, ezért a Tuan úgy döntött, hogy mostanra hozza előre a karácsonyi partiját. Ilyenkor még lehet a szabadban is sütögetni, nem kell például a könyvesboltjuk padlóján tüzet gyújtani, amit valószínűleg nehezményezne a szomszédság - nomeg egyelőre a hazai terjesztésben nem tűzálló könyvek terjednek. (Igaz, más könyvek se nagyon.)
Szép számmal összegyűltek mindenféle sci-fi és fantasy (főleg M.A.G.U.S.) írók, szerkesztők és olvasók, meg bloggerek - ez már önmagában is robbanásveszélyes szituációt feltételez. Nem is csoda, hogy délelőtt 11 óra magasságában a feszültség a tetőfokára hágott. Ha a szavak el is fogytak, töltények még akadtak - lövöldözésbe torkollott az esemény.
Annak idején a Ferenciek terén volt gimnazista koromban egy kedvenc helyem, a Wizards - aminek a pincéjében lézerjátékot rendeztek be. A sötétben kergettük egymást igazi lézerpisztolyokkal - nohát, a technika azóta sokat fejlődött. Akkor még sötét kellett hozzá, meg egy páncél, amire az érzékelőket rakták, és pár méternél tovább nem nagyon hordott a fegyver.
Mostanra már akár 150 méterre is el lehet lőni egy ilyen lézerfegyverrel, márha valaki tud célozni - én speciel még nem nagyon, ugye. És már a lézer se lézer, hanem infra, páncél nem kell, elég egy fejpántra rögzített érzékelő.
A Tuan stábja Szentendrére invitált minket, egy festőien szép (=halál lerobbant, de pont ez benne a jó) ex-szovjet ex-laktanya területére, és hangulatos lézerjátékot szerveztek az összegyűlt társaságnak. Jelen volt Onsai, Akito, Sheenard, hogy azokkal kezdjem, akik a környéken blogolnak. De feledhetetlen látványt nyújtott Celsior is a lézerpuskával. No és anno, amikor a Codex táborokba jártam, nem gondoltam volna, hogy Szalkai Lászlóval fogunk egy csapatban lövöldözni pár év múlva.
Két csapatra oszlottunk - Bayer Tibi eredendően azt javasolta, hogy 30 alattiak vs. 30 felettiek meccs legyen, én inkább írók vs. olvasók rangadót javasoltam. Egyikünknek se lett igaza, az élet azonban sokkal jobban lemodellezte a magyar SFben uralkodó viszonyokat, mint gondoltuk volna.
Az egyik csapat azért lőtte a másikat, mert a másikon nem volt sapka.
A másik csapat azért lőtte az egyiket, mert azon meg volt sapka.
A szekértáborok félig-meddig random módon alakultak ki, különösebb logikától mentesen. Én mondjuk szívesen szitává lőttem volna Sheenard kollegát, de a Sors mellém osztotta be. Nem baj, az egyik épületharc legelején tökéletes összhangban lopakodtunk a sapkátlan csapat nyomában… aztán amikor eldördült a startpisztoly, beküldtünk két gránátot a tömegbe. Ja, mert a lézerpuskán van lézergránátvető is.
Szóval, kitűnő program volt, és még kitűnőbb társaság, ez kimondottan jól esett a hétköznapokban kissé megfáradt lelkivilágomnak. Szerintem egyszer SFportalos színekben mi is szervezünk valami hasonló bulit, mondjuk jövő nyáron. 
Fényképek az SFporton, ITT és ITT.
Posted by merras on
szeptember 26, 2009
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik volt az év sci-fi filmje, akkor komoly gondban lennék. A Terminator 4 katasztrofális volt, tehát az szerencsésen kiesett a szórásból, de akkor is választanom kellene a Star Trek és a District 9 között. A Star Treket csak négyszer láttam moziban, úgyhogy nem is számítok igazi rajongónak, a D-9-et nem valószínű, hogy akár másodjára is megnézném moziban (hacsak nem adják mondjuk fél év múlva is).
A Star Trek egy szerethető film: látványos, jó történet, és nagyon jól kitalált-eljátszott karakterek. A D-9-ben én nem láttam semmi szerethetőt - pont ettől nagyon jó. A Star Trek a Gene Roddenberry víziója szerinti emberiség legjobb arcát mutatja be - a District 9 pedig a mai valóság legsötétebb oldalát prezentálja. A Trek egy felemelő film, a D-9 lesújtó.
Mindkét mozi kitűnő a maga módján, mindkettőnek ott lesz a helye az original DVD-k között. A Star Treket valószínűleg továbbra is gyakrabban fogom nézni, de ez nem jelent értékítéletet a D-9-el szemben.
District 9 kritika az SFportalon.
Posted by merras on
szeptember 15, 2009
Nem egészen így hangzik ugyan a Figyelő egyik cikke, de a lényege - számomra - ez. Matyi Dezső az Alexandra könyvhálózat tulajdonosa - azé a könyvhálózaté, amelyik szisztematikusan teszi tönkre a magyar könyvkiadást a horribilis terjesztői jutalékokkal és a késedelmes kifizetésekkel, valamint raklap pénzekkel.
Sokat foglalkoztam vele itt a blogban is, meg a könyvterjesztésre gyakorolt káros hatásai rendszeresen témát jelentenek az SFportalon is. Ő az az ember, aki komoly szívességet tenne a magyar kultúrának és a magyar könyvpiacnak, ha egyszer végleg eltűnne a Naprendszerből, és mondjuk az ufonauták kísérleti alanyaként végezné be pályafutását valami futurisztikus kínpadon.
Legutóbb azon húzta az agyamat, hogy a Zsolnay gyárra fájt a foga, miközben 2009 késő tavaszán is rengeteg könyvkiadónak az előző évi pénzekkel tartozott - szerencsére erre nem tehette rá a kezét.
Erre az előéletre már csak “hab a tortán” kategóriás az, hogy egy bejáratott bor-brandet akar lenyúlni magának. A Mathiász egy bejáratott bormárka: létezik ilyen néven borlovagrend, díj, alapítvány, és még számos egyéb project. A nemzetközi hírű Mathiász János dédunokája, Mathiász Gábor joggal ideges tehát, amikor egy “Matias” nevű hamisítványba fut bele. A Matias amúgy Matyi Dezső bora, amelyet például Alexandrákban lehet kapni.
Igen, ez pontosan ugyanaz a sztori, amikor az ember boldogan megveszi az Adidas felsőt - csak kiderül, hogy az a kínai piacról származik, és valójában Adidos márkájú. Mathiász Gábort tökéletesen meg tudom érteni, amikor ezt a teljesen egyértelmű védjegy-nyúlást nem tolerálja - egy márka felépítése nem 2 perc, és nem 2 fillérbe kerül. Matyi Dezső úgy néz ki, hogy már nem csak a kiadókat fosztja ki, de egy több nemzedék óta épített bormárkát is le akar nyúlni.
Mathiász Gábor harcolni akar a saját védjegyéért, és innen a távolból szurkolok neki - igaza van, ez közönséges lopás, aminek áldozatául esett. [Félek tőle azért, hogy ha nyer, akkor a kis könyvkiadóktól lesz a büntetés összege is lenyúlva.] Matyi Dezső szokásos cinizmusával üzeni, hogy “Állok elébe”.
Dezsőkém, Te mit szólnál hozzá, ha hasonló alapon valaki pedig Alexandria néven indítana könyvesbolt hálózatot? Akkor átéreznéd Mathiász Gábor idegességét?
Posted by merras on
szeptember 13, 2009
Nem, legalábbis nem jobban, mint a magyarok. De az biztos, hogy tenni kell a szlovák-magyar helyzet rendezéséért, ha kell, akkor EU-s közvetítők segítségével.
Történt, hogy a szombati napomat-estémet Pozsonyban töltöttem, a Comic Salon - Istrocon nevű rendezvényen. Csináltam már ilyet korábban is, voltam cseh találkozókon is, úgyhogy egy csomó ismerősbe belebotlottam. Szlovákokba, csehekbe vegyesen - elég sokan átjöttek Csehországból is.
A hangulat 10 pontos volt, rengeteg animés és japánmániás is volt a környéken, így megesett az, hogy egy szlovák mondanból mindösszesen a sakura, kamikaze és sayonara szavakat értettem meg. Fényképeztem egy párat, élveztem a környezetet, és persze sok sört megittam szlovák és cseh barátokkal.
Magyar ismerősök szoktak néha megkérdezni arról, hogy nem volt-e már problémám a japán származásomból, nem volt-e olyan, hogy pl. iskolában emiatt hátrányom származott volna. És nem, tényleg, ha valakivel össze kellett verekedni a suliban, akkor annak az volt az oka, hogy kölcsönösen baromnak gondoltuk a másikat, fajra, nemre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül osztottuk ki egymásnak a pofonokat. És ez így van rendjén. Read the rest of this entry »
?>