Avagy, ha lehetett volna blogolni az első Csillagok Háborúja film bemutatásakor…
Igazából lehet, hogy várnom kellett volna ezzel az ismertetővel, mert még egyáltalán nem ülepedett le a tegnapi élmény.
Hogy tetszett-e Star Wars film? Még nem tudom. Az biztos, hogy ha történt is mozitörténelmi esemény a fantasztikusan jól sikerült effektek miatt, nem éreztem annyira eget rengetőnek az élményt, mint vártam. Fura, de az első hasonló moziélményem, a Flash Gordon, sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a Star Wars. Lehet, hogy csak elsőre üt nagyot, utána kezdi megszokni az ember?
Ettől függetlenül, egyszerűen nincs más szó arra, amit a Star Warsban látni lehet, minthogy tökéletes. A trailerekben félkész animációkat toltak az orrunk elé, a Tatuin ikernapjai is csak árnyéka volt a végleges verziónak. Elképesztő, hogy mindezt még az emlegetett 11 millió USD költségvetésből is hogyan tudták megvalósítani. A kocsmajelenetben az idegenek lejátszották az emberi karaktereket, döbbenetesen élőek, a Yavin-4 hold élővilága tökéletesen él és lélegzik, minden apróság passzol és fantasztikusan élethű. Lenyűgöző minden pillanata.
Csak éppen nem eredeti.
És el is érkeztünk a lényeghez. Azt gondolom, hogy ez a scifi nem igazán a scifiben otthonosabban mozgó embereknek készült, és itt elsősorban a sokat olvasó emberekre gondolok. George Lucas kezében hatalmas lehetőség volt, de ezúttal nem jó történetet választott hozzá. Mintha a lényeg a tökéletes modellezésen és a tökéletesen effektezett ismeretlen világokon lett volna, nem a történeten. Márpedig a történetnek kellene az elsődlegesnek lennie, annak kellene odaszegeznie a székhez, amit a látvány csak tovább fokoz, és ez itt nagyon hiányzott.
Imádom a Ted nevű konferenciát, holott sosem jártam ilyenen - de hála az Internet csodáinak, láthatom a prezentációkat. Zseniálisak. A jelmondat: “Ideas Worth Spreading” - és tényleg: olyan gondolatok hangzanak el rajta, amiket terjeszteni kell, amiknek terjedniük kell.
A Star Trek volt életem első scifije, amiatt szerettem bele a scifi zsánerbe. Szerintem a világnak valahol afelé kéne haladnia, amit Gene Roddenberry megálmodott ebben a sorozatban. És valahol emiatt is imádom nézni a TED-et: mert valahol minden előadás arról szól, hogy hogyan teremtsünk egy jobb világot magunk körül. Valahogy minden előadás azt vetíti előre, hogy hogyan valósítsuk meg a Roddenberry-féle álmot.
Az alábbi videó azonban sokkoló a maga módján. Azért, mert azt is bemutatja, hogy milyennek látnak minket, magyarokat olyan emberek, akik tényleg befolyással vannak a világra. És azért sokkoló, mert félek: sokkal pozitívabb a képük rólunk, mint amennyire megérdemeljük. (És igen, abszolút magyarnak tartom magamat, hiába a japán gének és a japán név: büszke vagyok mindkét származásomra, de akkor is alapvetően magyar vagyok.)
Ben Dunlap, az amerikai Wofford Egyetem elnöke elmeséli Teszler Sándor magyar holokauszt-túlélő történetét, akitől megtanulta a szenvedélyes élet és az egész életen át artó tanulás alapjait.
Mindenkinek érdemes végignéznie az alábbi videót. És utána gondolkodnia picit.
A magam részéről nagyon erősen kívánom, hogy a világ többi része az alapján ítéljen meg minket, amit Ben Dunlap gondol a magyarságról. Ne pedig Vona Gábor és Morvay Krisztina uszítása alapján. Ne azzal kerüljünk be a CNN-re, hogy tévészékházat gyújtogatunk, hanem azzal, hogy igen: a magyarok kreatívak, a magyarok zsenik, a magyarok képesek segíteni a világon.
Ehhez pedig nem kell sok. Csak kicsit el kell gondolkodni.
Nézzétek meg a videót, érdemes. Angolul nem tudóknak a lejátszón magyar felirat is választható!
Azt vettem észre magamon az utóbbi pár hónapban, hogy ha nagy ritkán tévézek, akkor cirka 90%-ban AXN-t nézek. Mire hazadöglök a melóból, pont kezdődik a Stargate Atlantis, közben jól meg lehet vacsizni, és ha még mindig fáradt vagyok, akkor jöhet egy kis Doktor House. Érdekes, de jó kombó. Néha jöhet egy-egy CSI is, mert miért ne, olykor elkapok valami más sorozatot is, amik egész pofásak - szerintem már túl sok is a jó néznivaló náluk, nincs időm nekem erre.
Tegnap amúgy kaptam egy telefont a UPC-ből, mely szerint regisztráltam egy újságíróknak szánt kampányba, és úgy döntöttek, hogy nekem is adnak egy ilyen digitális, DVR-es, műholdas előfizetést egy évre, grátisz. Tök jó lesz, csak egyetlen problémám van vele, ebben sincsen AXN Sci-Fi, csak a normál AXN. Most már lassanként valamiféle lázadást kell generálni, hogy ha már van kimondottan sci-fi tévécsatorna, akkor azt lehessen is nézni.
Az AXN minden évben csinál egy születésnapi partyt, idén is megtették a dolgot, csak most összekötötték a Flash Forward promójával. Igen örvendetes és dícséretes, hogy alig 1-2 hónappal az amerikai bemutató után már ki is hozzák a sorozatot magyarul. Én még csak a pilotot láttam, de Sheenard már előrébb jár, és meglehetősen pozitív róla a véleménye.
Némi elegáns késéssel befutottunk mi is a bulira - a magam részéről még volt előbb egy SFportal Meetup is, mert miért ne torlódjanak fel a jó programok. Szerencsére közel volt a Főnix klubhoz az esemény, merthogy a Vörösmarty téri üvegpalotába tették az eseményt - még sosem voltam benne, csak Könyvvásárok idején közvetlenül mellette. Az emeletről baromi jó a rálátás a térre, nagyon jó a látvány.
Magáról a buliról két dolgot emelnék ki igazán - egy negatívat, meg egy pozitívat… az összkép amúgy nagyon jó volt, “hívjatok meg jövőre is, pls!”-kategóriás.
Mint a címben is már jeleztem, összefutottunk az évszázad leglúzerebb, legidegesítőbb és legbalfaszabb és legbénább mixerével. Davó barátunk, aki luxushajókon pincér, elvileg most vasárnap jön haza - hát megkérdem a véleményét a srácról. Az egy dolog, hogy becsiccsentett hülye libák úgy érzik, hogy betolakodhatnak a sorba, őket szívesen kivágtam volna, mint a taknyot - de hát ilyen típusú partykon mindig van belőlük egy kisebb kínálat.
Maga a mixer azonban olyan rohadt lassan keverte ki a koktélokat, hogy a jégtartóban kétszer is szétolvadt a bekészített jég, mire sorra kerültünk. És persze amíg előszerencsétlenkedte az újabb zacskó jeget, kibontotta, beborította a helyére, az még plusz idő volt. Láthatóan amúgy a tolakodós hülye picsákat jobban kultiválta, mint engem, de emiatt nem lesznek álmatlan éjszakáim.
Szóval, halál lassan kevergette ki a koktélokat, amihez az is hozzájárult, hogy egész egyszerűen nem találta a szükséges dolgokat. Bizonytalanul nézegette, hogy akkor most melyik palackból kéne töltögetni, hol is van a keverő… majd ennek megkoronázásaképp minden egyes koktélból szívószállal felvett egy kisebb mennyiséget, és megkóstolta, hogy sikerült-e. Amúgy meg be volt neki készítve külön egy koktél, amiből néha szopogatott - gondolom, az est végére ő is lazán berúgott, holott nem azért van fizetve.
Inkább fessél vazze, ahhoz nem kell sorbanállnunk.
Mire sorrakerültünk, addigra meg pont elkezdett játszani az AXN Band, ami viszont minden megpróbáltatásért többszörösen kárpótolt. Ez egy olyan együttes, ami az AXN munkatársaiból verbuválódott össze, és az AXN-es eseményeken zenélnek. Amennyire béna volt a mixer, annyira rohadt jól nyomták ők. Komolyan, fel kéne venniük valami CD-t, aztán legközelebb azt is betenni a meghívottaknak szóló ajándék csomagba. Aminek a tartalma idén a Flash Forward pilotját tartalmazó DVD volt, meg egy coool Flash Forwardos termosz, úgyhogy azért panaszra nincs ok így se.
Szs kollega írt egy bejegyzést az általa elképzelt scifis álomhonlapról. Az SFportal nyilván távol áll ettől az elképzeléstől - és ezzel nincs is semmi baj, mitöbb: az én álomhonlapomtól is távol áll. 4 éve folyamatosan változtatjuk az oldalt, és ennek egyik fő mozgatórugója, hogy SOSEM vagyok elégedett az aktuális állapottal. Elindultunk 4 éve, pár hónapra rá motort cseréltünk, nem sokra rá fórummotort, aztán designt, aztán motort és designt egyszerre, legutóbb simán csak designt. Most megint módosítások várhatóak - egyszerre apró és nagy változás is lesz az SFblogs-al való teljes integráció.
De Szs eszmefuttatása apropót ad arra, hogy én is előadjam a magam gondolatait a sci-fi honlapokkal, meg az SFportalos projectekkel kapcsolatban.
FIGYELEM! A bejegyzés végén megosztom azt is, hogy nekem személy szerint mennyibe is kerül az SFportal és az SFblogs fenntartása.
Látjátok feleim szümtükkel, nagyjából ennyire érdekli a magyar politikai elitet és életet a demokrácia. Külön bájos ízt ad a rádiófrekvenciás esemény annak, hogy a miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy akkor most ráfeküdnének a korrupció ellenes harcra - az ellenzék meg nagy hangon hiteltelennek nevezte a dolgot, mondván, a legkorruptabb bagázstól ők nem fogadnak el semmi ilyet.
Bagoly mondja bagolynak, hogy nagyfejű. A mikrofonok és a kamerák előtt legalábbis.
Aztán cinkosan összekacsintanak, és közös erővel tépik ki a mikrofonokat a riporterek kezéből. Jusson mindkét bagolynak saját mikrofon, így nagyobb hangerővel nagyfejűzhetik majd egymást. Mert kell legalább a cirkusz, ha már pékségeket tönkretettük, és kenyérre nem fussa.
Nem tudom, nem látszik egyelőre, melyik két forgatókönyv fog megvalósulni.
Az egyik verzió az, hogy a nyertes rádiók mögött álló politikai erők azt hiszik, majd ezzel a lépéssel sikerül a saját pártideológiájukat terjeszteni jóóóól. Majd a két országos frekvencián a két eddig jól bevált rádió helyett ezentúl ha kell, ha nem, némi zene közé kevert politikai maszlagot fogok hallgatni? És majd 4 évente egyszer - akkor, amikor egyetlen egy alkalommal az én véleményem is fontos a pártoknak -, elmegyek arra szavazni, aki jobban mosta az agyamat?
Hírem van, gyerekek, az emberek túlnyomó többsége nem frekvenciát, hanem rádiót hallgat!
A királyi tévé körüli csatározások hangulatát vélem felfedezni a rádiófrekvenciás döntésben is. Ott ugyanis mindegyik párt úgy harcol a tévé feletti befolyás megszerzéséért, mintha az élete múlna rajta - miközben egy alap kábeltévé előfizetésért nézhetek legalább egy tucat érdekesebb csatornát, amin mondjuk Dr. House megy a narancs vs. vörös meccs helyett.
A tévé kapcsán már rá kellett volna jönniük a pártoknak, hogy minden egyes néző kezében ott van a világ egyik legnagyobb csodája; a varázspálca, ami hatalmasabb Harry Potter mágiájánál is: a távkapcsoló. És mióta kinőttünk abból a korból, hogy csak egy tévécsatorna lett volna, az is hétfői adásszünettel, azóta használjuk ezt a varázslatot: arra kapcsolunk, ami érdekes.
Nah, ugyanez lesz a rádióval is. És ha az összes létező frekvencián is a két párt szólamai jönnek, akkor sem esek kétségbe - azért teremtette Isten az mp3 lejátszót, hogy ebben az esetben azt hallgassam.
De persze lehetséges, hogy tényleg egy sci-fiben élünk, és a döntés mozgatórugója nem az a cél, hogy mindkét bagoly saját mikrofonban nagyfejűzhesse a másikat. Hanem pusztán csak pénzt akarnak csinálni a mikrofon tulajdonjogából. Miközben mindegyik arról beszél, hogy amúgy a pártfinanszírozások átláthatóvá tétele az amúgy fontos dolog, de cserkészbecsszóra. És igazából a másik nagyfejű az, aki miatt ezt nem tudjuk megtenni - ha a másik nagyfejű nem akadékoskodna, akkor már itt lenne a Kánaán, mangalica-kolbászból installált kerítéssel.
Utálom azt a nagy fejedet, de így mindkettőnknek lesz pénze - mondja a két bagoly egymásnak a második forgatókönyv szerint. - Keresek rajta én is, meg a többi bagoly-haver is, ez a lényeg.
Hogy az ország és annak lakosait így csekély évi pár száz millával megrövidítjük, az részletkérdés. OK, hogy az ország szolgálatára esküdtünk fel, de mi közben valójában az államkassza tartalmára gondoltunk.
Hát, gratulálok mindkét bagolynak, a magyar demokrácia és médiatörténet szép pillanatát hozták össze közös erővel. Jó látni amúgy, hogy ha az érdek azt kívánja, akkor mégiscsak tudnak testvéri egyetértésben dolgozni. A gazdasági világválság és az ország érdeke ezt ugyan nem tudta kikényszeríteni, de a rádiófrekvenciák feletti kontroll igénye legalább igen.
?>