Universe Today

… Merras blogja

Archive for the ‘Vegyes’ Category

Jó napot pacák! - Avagy hogy látja a magyarokat egy amerikai egyetem elnöke

Posted by merras on november 28, 2009

Imádom a Ted nevű konferenciát, holott sosem jártam ilyenen - de hála az Internet csodáinak, láthatom a prezentációkat. Zseniálisak. A jelmondat: “Ideas Worth Spreading” - és tényleg: olyan gondolatok hangzanak el rajta, amiket terjeszteni kell, amiknek terjedniük kell.

A Star Trek volt életem első scifije, amiatt szerettem bele a scifi zsánerbe. Szerintem a világnak valahol afelé kéne haladnia, amit Gene Roddenberry megálmodott ebben a sorozatban. És valahol emiatt is imádom nézni a TED-et: mert valahol minden előadás arról szól, hogy hogyan teremtsünk egy jobb világot magunk körül. Valahogy minden előadás azt vetíti előre, hogy hogyan valósítsuk meg a Roddenberry-féle álmot.

Az alábbi videó azonban sokkoló a maga módján. Azért, mert azt is bemutatja, hogy milyennek látnak minket, magyarokat olyan emberek, akik tényleg befolyással vannak a világra. És azért sokkoló, mert félek: sokkal pozitívabb a képük rólunk, mint amennyire megérdemeljük. (És igen, abszolút magyarnak tartom magamat, hiába a japán gének és a japán név: büszke vagyok mindkét származásomra, de akkor is alapvetően magyar vagyok.)

Ben Dunlap, az amerikai Wofford Egyetem elnöke elmeséli Teszler Sándor magyar holokauszt-túlélő történetét, akitől megtanulta a szenvedélyes élet és az egész életen át artó tanulás alapjait.

Mindenkinek érdemes végignéznie az alábbi videót. És utána gondolkodnia picit.

A magam részéről nagyon erősen kívánom, hogy a világ többi része az alapján ítéljen meg minket, amit Ben Dunlap gondol a magyarságról. Ne pedig Vona Gábor és Morvay Krisztina uszítása alapján. Ne azzal kerüljünk be a CNN-re, hogy tévészékházat gyújtogatunk, hanem azzal, hogy igen: a magyarok kreatívak, a magyarok zsenik, a magyarok képesek segíteni a világon.

Ehhez pedig nem kell sok. Csak kicsit el kell gondolkodni.

Nézzétek meg a videót, érdemes. Angolul nem tudóknak a lejátszón magyar felirat is választható!

A rádióbalhé margójára

Posted by merras on október 28, 2009

Látjátok feleim szümtükkel, nagyjából ennyire érdekli a magyar politikai elitet és életet a demokrácia. Külön bájos ízt ad a rádiófrekvenciás esemény annak, hogy a miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy akkor most ráfeküdnének a korrupció ellenes harcra - az ellenzék meg nagy hangon hiteltelennek nevezte a dolgot, mondván, a legkorruptabb bagázstól ők nem fogadnak el semmi ilyet.

Bagoly mondja bagolynak, hogy nagyfejű. A mikrofonok és a kamerák előtt legalábbis.

Aztán cinkosan összekacsintanak, és közös erővel tépik ki a mikrofonokat a riporterek kezéből. Jusson mindkét bagolynak saját mikrofon, így nagyobb hangerővel nagyfejűzhetik majd egymást. Mert kell legalább a cirkusz, ha már pékségeket tönkretettük, és kenyérre nem fussa.

Nem tudom, nem látszik egyelőre, melyik két forgatókönyv fog megvalósulni.

Az egyik verzió az, hogy a nyertes rádiók mögött álló politikai erők azt hiszik, majd ezzel a lépéssel sikerül a saját pártideológiájukat terjeszteni jóóóól. Majd a két országos frekvencián a két eddig jól bevált rádió helyett ezentúl ha kell, ha nem, némi zene közé kevert politikai maszlagot fogok hallgatni? És majd 4 évente egyszer - akkor, amikor egyetlen egy alkalommal az én véleményem is fontos a pártoknak -, elmegyek arra szavazni, aki jobban mosta az agyamat?

Hírem van, gyerekek, az emberek túlnyomó többsége nem frekvenciát, hanem rádiót hallgat!

A királyi tévé körüli csatározások hangulatát vélem felfedezni a rádiófrekvenciás döntésben is. Ott ugyanis mindegyik párt úgy harcol a tévé feletti befolyás megszerzéséért, mintha az élete múlna rajta - miközben egy alap kábeltévé előfizetésért nézhetek legalább egy tucat érdekesebb csatornát, amin mondjuk Dr. House megy a narancs vs. vörös meccs helyett.

A tévé kapcsán már rá kellett volna jönniük a pártoknak, hogy minden egyes néző kezében ott van a világ egyik legnagyobb csodája; a varázspálca, ami hatalmasabb Harry Potter mágiájánál is: a távkapcsoló. És mióta kinőttünk abból a korból, hogy csak egy tévécsatorna lett volna, az is hétfői adásszünettel, azóta használjuk ezt a varázslatot: arra kapcsolunk, ami érdekes.

Nah, ugyanez lesz a rádióval is. És ha az összes létező frekvencián is a két párt szólamai jönnek, akkor sem esek kétségbe - azért teremtette Isten az mp3 lejátszót, hogy ebben az esetben azt hallgassam.

De persze lehetséges, hogy tényleg egy sci-fiben élünk, és a döntés mozgatórugója nem az a cél, hogy mindkét bagoly saját mikrofonban nagyfejűzhesse a másikat. Hanem pusztán csak pénzt akarnak csinálni a mikrofon tulajdonjogából. Miközben mindegyik arról beszél, hogy amúgy a pártfinanszírozások átláthatóvá tétele az amúgy fontos dolog, de cserkészbecsszóra. És igazából a másik nagyfejű az, aki miatt ezt nem tudjuk megtenni - ha a másik nagyfejű nem akadékoskodna, akkor már itt lenne a Kánaán, mangalica-kolbászból installált kerítéssel.

Utálom azt a nagy fejedet, de így mindkettőnknek lesz pénze - mondja a két bagoly egymásnak a második forgatókönyv szerint. - Keresek rajta én is, meg a többi bagoly-haver is, ez a lényeg.

Hogy az ország és annak lakosait így csekély évi pár száz millával megrövidítjük, az részletkérdés. OK, hogy az ország szolgálatára esküdtünk fel, de mi közben valójában az államkassza tartalmára gondoltunk.

Hát, gratulálok mindkét bagolynak, a magyar demokrácia és médiatörténet szép pillanatát hozták össze közös erővel. Jó látni amúgy, hogy ha az érdek azt kívánja, akkor mégiscsak tudnak testvéri egyetértésben dolgozni. A gazdasági világválság és az ország érdeke ezt ugyan nem tudta kikényszeríteni, de a rádiófrekvenciák feletti kontroll igénye legalább igen.

Az SFportal titkait akarja fürkészni az Index

Posted by merras on augusztus 27, 2009

Más magyarázatot legalábbis nem találunk arra, hogy az SFportal főhadiszállása közvetlen közelébe, a Flórián térre költözik az Index.

Be akarnak törni a sci-fi piacra? Vagy az időgépünket akarják ellopni? Talán a hamarosan piacra dobandó időbővítő-kézikészülékünk tervrajzait akarják megszerezni? Esetleg, ne adj isten, a trill-ikrekre fáj a foguk? Nem tudjuk, de biztos, ami biztos, erősítésnek kértünk rohamosztagosokat az Uralkodótól, valamint megkértük a Csillagflottát is, hogy küldje ide az Enterprise-E csillaghajót, Picard kapitánnyal a fedélzeten. Fel vagyunk készülve, megvédjük magunkat, üzenjük innen is!

Mondjuk lehet, hogy lesz pozitívuma is a történetnek. Mert amikor az ügyeletes Index szerkesztők rájönnek, hogy itt este 10 után nem lehet sört / bort / pálinkát kapni a III. kerületben, akkor bizony itt világraszóló botrány lesz. Vagy az is lehet, hogy ők bölcsen be fognak tárazni este 9-kor nagyobb mennyiségű alkoholt - akkor meg mi fogunk átjárni megdézsmálni a készletüket.

Mindenesetre óvatosak vagyunk.

A tívímaci - avagy a modern tévémaci

Posted by merras on július 28, 2009

A Metropolis Media 2009 legjobb európai scifi kiadója!

Posted by merras on március 29, 2009

Néhány perce ért véget az Eurocon díjátadó ünnepsége, ahol komoly elismerést kapott a magyar scifi élet: a Galaktika Magazint és a Galaktika Fantasztikus Könyveket is jegyző Metropolis Media nyerte a legjobb európai scifi kiadónak járó díjat.

Hadd gratuláljak elsőként ehhez a nagyszerű eredményhez!

Részletek hamarosan az SFportalon!

?>
Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek