Archive for the ‘Fantasy’ Category
Posted by merras on
szeptember 29, 2009
Mivel szeptember végén még aránylag jónak mondható idő van, ezért a Tuan úgy döntött, hogy mostanra hozza előre a karácsonyi partiját. Ilyenkor még lehet a szabadban is sütögetni, nem kell például a könyvesboltjuk padlóján tüzet gyújtani, amit valószínűleg nehezményezne a szomszédság - nomeg egyelőre a hazai terjesztésben nem tűzálló könyvek terjednek. (Igaz, más könyvek se nagyon.)
Szép számmal összegyűltek mindenféle sci-fi és fantasy (főleg M.A.G.U.S.) írók, szerkesztők és olvasók, meg bloggerek - ez már önmagában is robbanásveszélyes szituációt feltételez. Nem is csoda, hogy délelőtt 11 óra magasságában a feszültség a tetőfokára hágott. Ha a szavak el is fogytak, töltények még akadtak - lövöldözésbe torkollott az esemény.
Annak idején a Ferenciek terén volt gimnazista koromban egy kedvenc helyem, a Wizards - aminek a pincéjében lézerjátékot rendeztek be. A sötétben kergettük egymást igazi lézerpisztolyokkal - nohát, a technika azóta sokat fejlődött. Akkor még sötét kellett hozzá, meg egy páncél, amire az érzékelőket rakták, és pár méternél tovább nem nagyon hordott a fegyver.
Mostanra már akár 150 méterre is el lehet lőni egy ilyen lézerfegyverrel, márha valaki tud célozni - én speciel még nem nagyon, ugye. És már a lézer se lézer, hanem infra, páncél nem kell, elég egy fejpántra rögzített érzékelő.
A Tuan stábja Szentendrére invitált minket, egy festőien szép (=halál lerobbant, de pont ez benne a jó) ex-szovjet ex-laktanya területére, és hangulatos lézerjátékot szerveztek az összegyűlt társaságnak. Jelen volt Onsai, Akito, Sheenard, hogy azokkal kezdjem, akik a környéken blogolnak. De feledhetetlen látványt nyújtott Celsior is a lézerpuskával. No és anno, amikor a Codex táborokba jártam, nem gondoltam volna, hogy Szalkai Lászlóval fogunk egy csapatban lövöldözni pár év múlva.
Két csapatra oszlottunk - Bayer Tibi eredendően azt javasolta, hogy 30 alattiak vs. 30 felettiek meccs legyen, én inkább írók vs. olvasók rangadót javasoltam. Egyikünknek se lett igaza, az élet azonban sokkal jobban lemodellezte a magyar SFben uralkodó viszonyokat, mint gondoltuk volna.
Az egyik csapat azért lőtte a másikat, mert a másikon nem volt sapka.
A másik csapat azért lőtte az egyiket, mert azon meg volt sapka.
A szekértáborok félig-meddig random módon alakultak ki, különösebb logikától mentesen. Én mondjuk szívesen szitává lőttem volna Sheenard kollegát, de a Sors mellém osztotta be. Nem baj, az egyik épületharc legelején tökéletes összhangban lopakodtunk a sapkátlan csapat nyomában… aztán amikor eldördült a startpisztoly, beküldtünk két gránátot a tömegbe. Ja, mert a lézerpuskán van lézergránátvető is.
Szóval, kitűnő program volt, és még kitűnőbb társaság, ez kimondottan jól esett a hétköznapokban kissé megfáradt lelkivilágomnak. Szerintem egyszer SFportalos színekben mi is szervezünk valami hasonló bulit, mondjuk jövő nyáron.
Fényképek az SFporton, ITT és ITT.
Posted by merras on
május 7, 2009
Megvallom, picikét furán érzem magamat, így az új Star Trek mozifilm kapcsán. Itt van egy 40-valahány éves tévésorozat, ami sokak életét megváltoztatta, nagyon pozitív irányba: személy szerint én például az első Star Trek mozifilmmel ismertem meg a science-fictiont, és váltam a téma szerelmesévé. Aztán ahogy egyre jobban megismertem a Treket, nem csak szép űrhajókat, a nézőt elvarázsoló sztorikat kezdtem el értékelni, hanem a felszín alatti értékeket is. Rájöttem, hogy a Star Trek nem csak egy sci-fi sorozat, hanem egy közösségformáló erő is, amely sok embernek mutat jó példát is, inspirálja a rajongók kreativitását. Lenyűgözve olvastam például NASA-tudósokról, akiket annyira megfogott a Star Trek, hogy az űrkutatást választották hivatásul. De ugyanúgy fantasztikus dolog volt az elmúlt hétvégén Nichelle Nichols-szal, az eredeti sorozat Uhurájával találkozni: bennem ő már a “Trek nagymamájaként” él, egy fantasztikus, tiszteletre és szeretetre méltó asszony, aki pusztán azzal, hogy elvállalt egy szerepet, milliók életét változtatta meg. És érződött rajta, hogy nagyon is tisztában van azzal a felelősséggel, amit ez a szerep a való életben rápakolt. Tudja, hogy akinek rajongói, követői vannak, az rá van kényszerítve arra, hogy jó példát mutasson nekik.
Arra gondoltam, hogy ha már új Star Trek film bemutatását ünnepelhetjük, egy olyan filmét, ami a franchise megújulásának sarokköve lehet, amely még több emberhez eljuthat, mint valaha korábban… nos, akkor nézzünk vissza egy picit ezekre az értékekre, amiket a Star Trek jelent… legyen az tolerancia, a közösség ereje, humor, vagy bármi egyéb. Köszönet érte minden előadónak, hogy segítettek ebben.
Hogy miért írom le mindezt? Mert tudom, hogy Star Trek rajongó vagy Te is - de hát ez látszik abból is, hogy Te is eljöttél a MOM Parkba éjfeles premier vetítésre. Mégis, úgy érzem, talán több Star Trek epizódot vagy filmet kéne megnézned, hogy jobban azonosulni tudj a Gene Roddenberry-féle álommal. Ő egy olyan utópiát álmodott meg, ahol az emberiség levetette a 20. századi nyűgöket, magasabb célokért, a közösség javáért dolgozik mindenki. Észrevetted például, hogy milyen kevés ügyvédes epizód van? Én úgy látom, hogy az emberek inkább a fejlődéssel vannak elfoglalva, azzal, hogy értéket teremtsenek, és eközben nincs kedvük túl sok időt pereskedéssel tölteni. Ha például egy karakter író, az általában azzal van elfoglalva, hogy jó dolgokat írjon, mert fontos gondolatai vannak a világról - nem pedig a múltjából próbál élni, hogy a harmadik-negyedik kiadónak is eladja a 10-20 évvel korábbi sikert. Nyilván azért is nehéz lenne, mert a Föderációban nincs pénz, így senkinek sem kell a vagyongyűjtéssel foglalkoznia, a kreatív kapacitásait jobban ki tudja használni ezáltal. Volt ugyan egy olyan főszereplő a Star Trekben, aki nem csinált lelkiismereti kérdést abból, ha ugyanazt az árut több vevőnek is eladta - egy ferengi, bizonyos Quark, de lássuk be: ő nem a Star Trek mintapolgára, hanem inkább a mi 20-21. századi viselkedésünknek a karikatúrája.
Én úgy gondolom, hogy a trekker-létnek valahol az az értelme, hogy a Roddenberry-féle elveket megpróbáljuk átültetni a valóságba, a saját kis életünkbe… és ha elég sokan megtesszük, akkor talán tényleg eljöhet egy Föderációra hajazó világ.
Tudom, Star Trek rajongó vagy Te is, ráadásul egy olyan, aki sok-sok évvel ezelőtt sokat letett a magyar sci-fi és fantasy asztalára, és elszomorít, hogy manapság ritkábban foglalkozol azzal, ami Téged ismertté és naggyá tett: az írással. De a mai este meglepett, és nem annyira pozitívan - ha valamit meg lehet tanulni a Trekből, az az, hogy sértettséget, problémákat nem feltétlenül erőszakkal érdemes megoldani, mert az csak újabb problémákat szül.
Talán nem kell Trek-rajongónak lenni, elég a civilizált viselkedés is ahhoz, hogy ha valaki kezét nyújtva jön oda hozzám, akkor nem “Elmész Te a picsába!” felkiáltással fogadom, majd leveszem a szemüvegét és három darabba töröm. De az ilyen viselkedésnek az én szememben különös bukét is ad az, ha egy Star Trek filmbemutatón csinálják. Meg némileg értetlenséggel is állok a helyzet előtt - bár annyira nem vagyok meglepve. Hiszen néhány éve például a Tuan kiadó volt számodra a kiadók non plus ultrája, aztán hirtelen váltással ellenséggé váltak számodra.Többször is, élőben is, és fórumon is kiemelted, hogy mennyire örülsz, hogy Sheenard szerkesztette az Ezüst félhold újrakiadását. Akkor sem új regényt, csak egy újrakiadást…
Azóta nem is nagyon érintkeztetek - az meg, hogy Ti ketten más-más könyvkiadót éreztek vállalhatónak, szerintem elégtelen ok egy ilyen kifakadásra. Nem értem, milyen indulatok működnek Benned, de talán tényleg gyógyító hatású lenne, ha megnéznél pár szezon TOS-t vagy TNG-t.
Hogy aztán ne aktuális pereskedések, balhék, viták és szemüveg összetörések kapcsán kelljen Rólad hallanunk és blogolnunk, hanem új és kitűnő SF regények szerzőjeként. Hidd el, Te is jobban éreznéd magadat, meg az olvasóid, rajongóid is.
Posted by merras on
március 21, 2009
Ha már lefordítottuk a Dave Howe-al, a- jelenleg még - SCI FI Channel elnökével készült interjút, akkor már csak viszket az ujjam a billentyűzet felett, hogy kommentáljam is a történetet.
Szóval, Syfy. Mert a sci-fi űrhajós, lézerkardos, csillagokháborújás feelingű. Egyszerűbb bevezetni egy új márkát - szerintük -, mint megváltoztatni a sztereotípíákat. Merthogy egy csomóan azt hiszik, hogy a scifi rajongó az a geek, aki szemüveges, 50 évesen is bobafettbábút gyűjt, és az anyukája pincéjében lakik, és egyébként sincs szociális élete a conventionökön túl. Ezt már ugye megdumáltuk korábban.
Abban igaza van Davenek, hogy hát ugye minden, a bevált márkával kapcsolatos változtatás ellenállást szül, automatikusan. Aztán megszokják a népek. Vagy nem - mert erre is van példa, sokkal nagyobb, Coca-Cola szintű márkák is buktak már bele hasonló kísérletekbe.
A probléma az, hogy ez a márkaváltás pont két szék között esik a pad alá, szvsz. A lépés pont arra jó volt, hogy a csatorna rajongói zúgolódjanak, ahhoz viszont kevés, hogy eltávolodjon a sci-fi sztereotípiától. A rajongók majd megbékélnek, mert ők amúgy sem a csatornát nézik, hanem a BSG - Stargate tengelyen elhelyezkedő sci-fi sorozatokat. A megcélozni, és akolba terelni kívánt új nézők viszont pont ugyanúgy fogják értelmezni a Syfy logót, mint a SCI FI logót. Űrhajós, lézeres, alienes gagyi - fogják gondolni.
Ha sci-fit akarsz eladni újaknak, akkor
a., csinálj olyan minőségi cuccot, mint a Battlestar Galactica (sajnos szerintem ilyen mélységű sorozat 15 évente egyszer születik)
b., titkold el, hogy scifi, és csinálj Lost-ot.
A meglévő rajongótábort meg elégítsd ki azzal, amiket elvárnak, ne pedig az elidegenítésükön dolgozz, mint ezzel a lépéssel. Simán be lehetne vállalni azt, hogy igen, mi SCIFI-t nyomunk, jó öreg, klasszikus, de minőségi SCIFI-t. És mi ezt a tábort akarjuk egybentartani, megszólítani. Azaz, mi egy niche-t szolgálunk ki.
Amikor nagyon ki akarsz terjeszteni egy márkát, többet akarsz megcélozni, mint ami van - nos, akkor van az, hogy felhígul a márka, és vízízűvé válik.
Amúgy sem nagyon vágom én azt a márkát, amelyikbe egyszerre fér bele a BSG és a Stargate (csak hogy két kedvencnél maradjak), mert a péntek esti wrestling - ezt mifelénk nem scifi adónak, hanem RTL Klubnak hívják, és az eredménye általában az, hogy a Terminatorokat feláldozzák Győzike oltárán.
A többi rész amúgy beleférne az én meglehetősen liberális sci-fi elképzelésembe: az, hogy csinálni egy-két, témához kapcsolódó realityt - why not, volt egy-két olyan koncepció, ami érdekesnek tűnt a cikkek alapján, pl. szuperhős valóságshow Stan Leevel. Az, hogy tágan értelmezzük a tematikát, és belefér fantasy meg horror, meg misztikus - rendben van szerintem is. Amikor az SFportalra gondolok, akkor én sem kőkemény hard SF-et képzelek magam elé.
Majd meglátjuk, mennyire volt hiba a SCI Fi Channeltől ez a márkaváltás.
Posted by merras on
március 20, 2009
570 millió forintot kínál a Pécsi Direkt KFT. a Zsolnay Porcelánmanufaktúráért a pécsi önkormányzatnak, 128 millió forintos tőke emelést terveznek a cégben. Valamint, el kell költöztetniük a gyárat, ami kb. 800 millió forintos költség.
Ezzel még nem is lenne komolyabb gond, ha nem lehetne sejteni, hogy miből fogják fedezni ezeket a tételeket, amennyiben tényleg nekik adja Pécs a gyárat. Az Alexandra, ahogy hallani lehet, mint a legnagyobb könyv kis-, és nagyker, számtalan könyvkiadónak tartozik vagy közvetlenül, vagy közvetetten (más nagyterjesztőkön keresztül).
Sok kisebb könyvkiadó szenved attól, hogy nem kapják meg időben a nekik járó pénzeket az Alexandrától - le merném fogadni, hogy az Alexandra érdekeltségbe tartozó kiadóknak ilyen gondjuk nincs. Talán korrektebb lenne kifizetni ezeket a kiadókat időben, ha már van annyi pénz a Pécsi Direktben, hogy a Zsolnay felvásárlásán agyaljanak. SZVSZ.
Posted by merras on
március 16, 2009
A múlt héten voltam fültanúja egy beszélgetésnek, amely azt boncolgatta, hogy aki sikeres, a “hivatalos”, “igazzy” irodalom által is elismert író akar lenni… nos, az ne kezdjen scifivel. Ha már elismert író vagy, akkor tehetsz poénból kirándulást a sci-fi világába, de pusztán sci-fi íróként nem valószínű, hogy túlságosan esélyes lennél arra, hogy “befogadjon” az irodalom. Nekem nagyjából az a tömör véleményem, hogy ha sci-fi író lennék, hát rohadtul nem akarnék egy ilyen sznob klub tagja lenni. Értem én a problémát, de leszarom. Read the rest of this entry »