Universe Today

… Merras blogja

Archive for the ‘Anyádat’ Category

A rádióbalhé margójára

Posted by merras on október 28, 2009

Látjátok feleim szümtükkel, nagyjából ennyire érdekli a magyar politikai elitet és életet a demokrácia. Külön bájos ízt ad a rádiófrekvenciás esemény annak, hogy a miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy akkor most ráfeküdnének a korrupció ellenes harcra - az ellenzék meg nagy hangon hiteltelennek nevezte a dolgot, mondván, a legkorruptabb bagázstól ők nem fogadnak el semmi ilyet.

Bagoly mondja bagolynak, hogy nagyfejű. A mikrofonok és a kamerák előtt legalábbis.

Aztán cinkosan összekacsintanak, és közös erővel tépik ki a mikrofonokat a riporterek kezéből. Jusson mindkét bagolynak saját mikrofon, így nagyobb hangerővel nagyfejűzhetik majd egymást. Mert kell legalább a cirkusz, ha már pékségeket tönkretettük, és kenyérre nem fussa.

Nem tudom, nem látszik egyelőre, melyik két forgatókönyv fog megvalósulni.

Az egyik verzió az, hogy a nyertes rádiók mögött álló politikai erők azt hiszik, majd ezzel a lépéssel sikerül a saját pártideológiájukat terjeszteni jóóóól. Majd a két országos frekvencián a két eddig jól bevált rádió helyett ezentúl ha kell, ha nem, némi zene közé kevert politikai maszlagot fogok hallgatni? És majd 4 évente egyszer - akkor, amikor egyetlen egy alkalommal az én véleményem is fontos a pártoknak -, elmegyek arra szavazni, aki jobban mosta az agyamat?

Hírem van, gyerekek, az emberek túlnyomó többsége nem frekvenciát, hanem rádiót hallgat!

A királyi tévé körüli csatározások hangulatát vélem felfedezni a rádiófrekvenciás döntésben is. Ott ugyanis mindegyik párt úgy harcol a tévé feletti befolyás megszerzéséért, mintha az élete múlna rajta - miközben egy alap kábeltévé előfizetésért nézhetek legalább egy tucat érdekesebb csatornát, amin mondjuk Dr. House megy a narancs vs. vörös meccs helyett.

A tévé kapcsán már rá kellett volna jönniük a pártoknak, hogy minden egyes néző kezében ott van a világ egyik legnagyobb csodája; a varázspálca, ami hatalmasabb Harry Potter mágiájánál is: a távkapcsoló. És mióta kinőttünk abból a korból, hogy csak egy tévécsatorna lett volna, az is hétfői adásszünettel, azóta használjuk ezt a varázslatot: arra kapcsolunk, ami érdekes.

Nah, ugyanez lesz a rádióval is. És ha az összes létező frekvencián is a két párt szólamai jönnek, akkor sem esek kétségbe - azért teremtette Isten az mp3 lejátszót, hogy ebben az esetben azt hallgassam.

De persze lehetséges, hogy tényleg egy sci-fiben élünk, és a döntés mozgatórugója nem az a cél, hogy mindkét bagoly saját mikrofonban nagyfejűzhesse a másikat. Hanem pusztán csak pénzt akarnak csinálni a mikrofon tulajdonjogából. Miközben mindegyik arról beszél, hogy amúgy a pártfinanszírozások átláthatóvá tétele az amúgy fontos dolog, de cserkészbecsszóra. És igazából a másik nagyfejű az, aki miatt ezt nem tudjuk megtenni - ha a másik nagyfejű nem akadékoskodna, akkor már itt lenne a Kánaán, mangalica-kolbászból installált kerítéssel.

Utálom azt a nagy fejedet, de így mindkettőnknek lesz pénze - mondja a két bagoly egymásnak a második forgatókönyv szerint. - Keresek rajta én is, meg a többi bagoly-haver is, ez a lényeg.

Hogy az ország és annak lakosait így csekély évi pár száz millával megrövidítjük, az részletkérdés. OK, hogy az ország szolgálatára esküdtünk fel, de mi közben valójában az államkassza tartalmára gondoltunk.

Hát, gratulálok mindkét bagolynak, a magyar demokrácia és médiatörténet szép pillanatát hozták össze közös erővel. Jó látni amúgy, hogy ha az érdek azt kívánja, akkor mégiscsak tudnak testvéri egyetértésben dolgozni. A gazdasági világválság és az ország érdeke ezt ugyan nem tudta kikényszeríteni, de a rádiófrekvenciák feletti kontroll igénye legalább igen.

Matyi Dezső, az Alexandra tulaja a kínai hamisítók szintjére süllyedt

Posted by merras on szeptember 15, 2009

Nem egészen így hangzik ugyan a Figyelő egyik cikke, de a lényege - számomra - ez. Matyi Dezső az Alexandra könyvhálózat tulajdonosa - azé a könyvhálózaté, amelyik szisztematikusan teszi tönkre a magyar könyvkiadást a horribilis terjesztői jutalékokkal és a késedelmes kifizetésekkel, valamint raklap pénzekkel.

Sokat foglalkoztam vele itt a blogban is, meg a könyvterjesztésre gyakorolt káros hatásai rendszeresen témát jelentenek az SFportalon is. Ő az az ember, aki komoly szívességet tenne a magyar kultúrának és a magyar könyvpiacnak, ha egyszer végleg eltűnne a Naprendszerből, és mondjuk az ufonauták kísérleti alanyaként végezné be pályafutását valami futurisztikus kínpadon.

Legutóbb azon húzta az agyamat, hogy a Zsolnay gyárra fájt a foga, miközben 2009 késő tavaszán is rengeteg könyvkiadónak az előző évi pénzekkel tartozott - szerencsére erre nem tehette rá a kezét.

Erre az előéletre már csak “hab a tortán” kategóriás az, hogy egy bejáratott bor-brandet akar lenyúlni magának. A Mathiász egy bejáratott bormárka: létezik ilyen néven borlovagrend, díj, alapítvány, és még számos egyéb project. A nemzetközi hírű Mathiász János dédunokája, Mathiász Gábor joggal ideges tehát, amikor egy “Matias” nevű hamisítványba fut bele. A Matias amúgy Matyi Dezső bora, amelyet például Alexandrákban lehet kapni.

Igen, ez pontosan ugyanaz a sztori, amikor az ember boldogan megveszi az Adidas felsőt - csak kiderül, hogy az a kínai piacról származik, és valójában Adidos márkájú. Mathiász Gábort tökéletesen meg tudom érteni, amikor ezt a teljesen egyértelmű védjegy-nyúlást nem tolerálja - egy márka felépítése nem 2 perc, és nem 2 fillérbe kerül. Matyi Dezső úgy néz ki, hogy már nem csak a kiadókat fosztja ki, de egy több nemzedék óta épített bormárkát is le akar nyúlni.

Mathiász Gábor harcolni akar a saját védjegyéért, és innen a távolból szurkolok neki - igaza van, ez közönséges lopás, aminek áldozatául esett. [Félek tőle azért, hogy ha nyer, akkor a kis könyvkiadóktól lesz a büntetés összege is lenyúlva.] Matyi Dezső szokásos cinizmusával üzeni, hogy “Állok elébe”.

Dezsőkém, Te mit szólnál hozzá, ha hasonló alapon valaki pedig Alexandria néven indítana könyvesbolt hálózatot? Akkor átéreznéd Mathiász Gábor idegességét?

A szlovákok valóban köcsögök!?

Posted by merras on szeptember 13, 2009

Nem, legalábbis nem jobban, mint a magyarok. De az biztos, hogy tenni kell a szlovák-magyar helyzet rendezéséért, ha kell, akkor EU-s közvetítők segítségével.

Történt, hogy a szombati napomat-estémet Pozsonyban töltöttem, a Comic Salon - Istrocon nevű rendezvényen. Csináltam már ilyet korábban is, voltam cseh találkozókon is, úgyhogy egy csomó ismerősbe belebotlottam. Szlovákokba, csehekbe vegyesen - elég sokan átjöttek Csehországból is.

A hangulat 10 pontos volt, rengeteg animés és japánmániás is volt a környéken, így megesett az, hogy egy szlovák mondanból mindösszesen a sakura, kamikaze és sayonara szavakat értettem meg. Fényképeztem egy párat, élveztem a környezetet, és persze sok sört megittam szlovák és cseh barátokkal.

Magyar ismerősök szoktak néha megkérdezni arról, hogy nem volt-e már problémám a japán származásomból, nem volt-e olyan, hogy pl. iskolában emiatt hátrányom származott volna. És nem, tényleg, ha valakivel össze kellett verekedni a suliban, akkor annak az volt az oka, hogy kölcsönösen baromnak gondoltuk a másikat, fajra, nemre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül osztottuk ki egymásnak a pofonokat. És ez így van rendjén. Read the rest of this entry »

Matyi Dezső veheti meg a Zsolnay-t

Posted by merras on március 20, 2009

570 millió forintot kínál a Pécsi Direkt KFT. a Zsolnay Porcelánmanufaktúráért a pécsi önkormányzatnak, 128 millió forintos tőke emelést terveznek a cégben. Valamint, el kell költöztetniük a gyárat, ami kb. 800 millió forintos költség.

Ezzel még nem is lenne komolyabb gond, ha nem lehetne sejteni, hogy miből fogják fedezni ezeket a tételeket, amennyiben tényleg nekik adja Pécs a gyárat. Az Alexandra, ahogy hallani lehet, mint a legnagyobb könyv kis-, és nagyker, számtalan könyvkiadónak tartozik vagy közvetlenül, vagy közvetetten (más nagyterjesztőkön keresztül).

Sok kisebb könyvkiadó szenved attól, hogy nem kapják meg időben a nekik járó pénzeket az Alexandrától - le merném fogadni, hogy az Alexandra érdekeltségbe tartozó kiadóknak ilyen gondjuk nincs. Talán korrektebb lenne kifizetni ezeket a kiadókat időben, ha már van annyi pénz a Pécsi Direktben, hogy a Zsolnay felvásárlásán agyaljanak. SZVSZ.

Hivatali csiki-csuki

Posted by merras on november 24, 2008

No comment és amúgy anyádat rovatunk következik:

Egyes hatóságok az ombudsmani vizsgálat után a “retorzió gyanúját” felvető eljárásokat kezdeményeztek az ombudsmani hivatal munkatársai ellen, közölte Szabó Máté országgyűlési biztos.

Bizonyos hatósági eljárások gyakorisága, jellege, időzítése, intenzitása lehet szembeötlő, például amikor egy, az APEH-et érintő ombudsmani vizsgálat után nem sokkal a vizsgálatban részt vevő dolgozónak letiltják a karácsonyi fizetését egy rosszul befizetett adónem miatt - említette meg az országgyűlési biztos.

Az adóhivatal vezetői megdöbbenéssel fogadták az ombudsman “minden alapot nélkülöző feltételezését”, amelyet a leghatározottabban vissza is utasítanak, mondta Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. Hozzátette: jogállamban elképzelhetetlen, amit az ombudsman felvetett, és “teljesen életszerűtlen is, hiszen nem alkalmas a befolyásolásra”, a mai sajtóviszonyok között pedig nyilvánvaló szerinte, hogy nyomban ki is derülne. Szikora János, az APEH-elnöke személyes találkozót kér az ombudsmantól a történtek tisztázása érdekében.

Igen, persze. Tök elképzelhetetlen Magyarországon az, hogy ha valakinek - pl. APEH -, a tyúkszemére lépjen, az kisstílű, bosszúálló szemétkedésbe ne kezdjen. “Beköptél köcsög? Akkor kicseszek Veled!”. Ilyen tényleg nincs itthon, senki se tapasztalhatott ilyet.

?>
Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek