Kényszerpályán a szegénység miatt
Azt írja a hogyishívják:
http://www.fn.hu/makro/20100304/kenyszerpalyara_tett_szegenyseg/
“A magyar lakosság azért élt a devizahitelek nyújtotta lehetőségekkel, mert nyugat-európai értelemben véve szegény. A hitelezés márciustól való korlátozása nem kezeli érdemben a problémát. Csak az alacsony infláció nyomán emelkedő reálbérek ösztönözhetnek takarékosságra, kormányzati intézkedések nem.”
Ezeket állítja Gazdag László kitűnő írása. A magyar lakosság méltán retteg a forint összeomlásától; hogy hirtelen olyan iszonyú nagyra puffadnak a havi részletek, amit már nem lehet kifizetni. Akkor se, ha rámegy a családi otthon, meg minden… az élet is…
A neten jó másfél éve cikkeznek bizonyos londoni körökről, akik kifejezetten a forint szétzúzására spekulálnak, mert ez jó üzlet…
Abszurd, kegyetlen helyzet. Hat-hét éve befagyasztott fizetéssel nemigen lehet elkerülni a hitelfelvételt. Évek óta minden hónap azzal kezdődik: Kimászunk-e ebből valaha?” És itt nem luxusköltekezésről van szó, nem külföldi útról, ingatlan vagy drága használati tárgyak vásárlásáról, nem buliról; csak egyszerű hétköznapi megélhetésről.
“1,7 millió devizahiteles van ma Magyarországon. Számukra katasztrofális volt, amikor a forint/euro árfolyam a 247 forintról fölment 312 forintra. Devizánk gyengülése miatt többszázezer ember került a fizetésképtelenség határára. Március elejétől hatályos az a kormányrendelet, amely úgymond véget vetne a felelőtlen devizahitel nyújtásnak és igénybevételnek. A közvéleményben az a kép alakult ki, hogy a devizahitelek rohamos terjedése a felelőtlenül hitelező bankoknak és a felelőtlenül kölcsönt felvevő lakosságnak „köszönhető”.”
1,7 millió család. Felelőtlen adósok? Magam azért vettem fel legutóbb hitelt, mert tavaly januárban meghalt Édesanyám…
Minden családnak akad olyan problémája, amely az embertelenül megszorított/visszaszorított, idióta ötletekkel agyonnyirbált jövedelemből nem oldható meg.
“A bankok miért adtak devizahitelt, és a magyar lakosság miért vette ezt igénybe előszeretettel a forintalapú hitel helyett? Nos, mindkettő kényszerhelyzetben volt, és nem jószántából cselekedett így.”
Én is ezt gondolom.
“Először is miért nem takarít meg a magyar lakosság? Azért, mert nem tud. Nyugat-európai értelemben a magyar lakosság 80 százaléka szegény. Azért szegény, mert a magyar munkavállaló a teljesítményéhez képest erősen alulfizetett. Míg az egy főre jutó GDP terén hazánk az EU-27-ek átlagának 60 százalékát éri el, addig a bérszínvonal eme átlag egyharmada alatt van. (Ez a két mutató egyébként romlik: öt évvel ezelőtt a két arány 62 és 42 százalékos volt) Nem igaz tehát a „tücsöknemzet” mese, a jövőjét fölélő, „túlfogyasztó” magyar lakosságról.”
Ami - bár akkora baromság, hogy neki lehet támaszkodni - a nyugat-európai sajtóban lassan közhellyé válik. Időnként mindenféle főokosok - akik a mai valóságról általában a legminimálisabb információval sem rendelkeznek - mindenféle fúlokos cikkeket dörrentenek erről. Írásaik értelmi színvonala még hazai megmondóembereink átlagnívóját is rémesen alulmúlja. Nem hinném, hogy helyből ilyen hülyék; feltehetően itthoni nekifutásra dolgoznak. Nyilván nem ingyen - ami ez esetben igen komolyan veti fel a túlfogyasztás kérdését. Talán ők is titokban BKV-alkalmazottak?
“Ebből a bérszínvonalból a magyar lakosság nem tud tömegével megtakarítani. Ezért kényszerült rá, hogy hitelt vegyen föl gépkocsi vásárlásra és főként lakásvásárlásra. Ez tehát kényszerhitel.”
Meg a ház körül nélkülözhetetlen javításra. Meg arra, hogy meleg ruhát vegyen a gyereknek. Meg arra is, hogy kifizethesse a közüzemi számlákat, amelyek emelkednek, mint a nehéz istenátok. Hiába fogyaszt kevesebbet, már kétszer-háromszor annyit fizet, mint pár évvel ezelőtt.
Vajon a mostani télen hogyan takarékoskodtak azok a nyomorult, panelházban élő családok, akik nem tudtak áttérni a méregdrága gázról a fatüzelésre? Gyapjúagyú politikusaink birkabölcsessége éppen most vonja meg tőlük a gázártámogatást…
“Ha volt alternatív lehetőség, miért ne választotta volna a lakosság az alacsonyabb kamatozású devizahitelt? Ebben benne volt a kormányzati és jegybanki felelős monetáris politikában való bizakodás, kimondva, kimondatlanul. A kisember, de még a kereskedelmi bankok vezetői sem számítottak ekkora kormányzati és jegybanki felelőtlenségre, mint amit Magyarországon tapasztaltunk az utóbbi másfél évben: 247 forintról 312 forintra ment föl az euró ára. Igaz, közben visszament az árfolyam 270 forint körülire, de az is jelentős árfolyamveszteség. A forint árfolyamát meg kellett volna a jegybanknak idejében fogni.”
Ehhez nem tudok mit hozzátenni: egyetértek vele.
“A kereskedelmi bankokat sem lehet hibáztatni, hiszen szintén kényszerhelyzetben voltak, amikor a magas infláció miatt irreálisan magas kamatú forinthiteleiket a lakosság egyszerűen képtelen volt fölvenni. Ne feledjük el, hogy a bankár számára a pénz ugyanolyan áru, mint a termelő és kereskedő számára az autó, vagy a fogpaszta: ha meg akar élni, a pénzt bizony értékesítenie kell. A hitelképesség vizsgálatát pedig azért nem lehet rajtuk számon kérni, mert a magyar lakosság jövedelmi helyzete mellett a hiteligénylők döntő részét ilyen alapon eleve ki kellett volna zárni.”
Eszembe’ sincs a válságért a bankokra hárítani a felelősséget. Persze, azért némelyik bank szuperszónikus havi részleteihez sok szó fér…
“A forint árfolyamának gyengülése azonnal inflációs nyomást eredményez, mert a magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű. A nyersanyagot, energiahordozót, alkatrészt be kell hozni akkor is, ha megdrágul. Ha meglódul az infláció, emelni kell az irányadó kamatlábat, hiszen a reálkamatláb nem lehet negatív. Egyetlen százalékpontnyi kamatlábemelés ma kb. 140 milliárd forinttal rontja az államháztartás egyenlegét. Két százalékpont kamatlábcsökkentés (ami az infláció csökkenésének függvénye) már fedezte volna a 13. havi nyugdíj 220 milliárdos összegét. Ebből is látszik, hogy merre van a kitörés útja: következetes monetáris szigor, erős (nem inflálódó és nem leértékelődő) forint. És nem megszorítások.”
De nem ám!
“A forint árfolyamán lehet vitatkozni, de a tendencia a lényeges: ha erősödik, az antiinflációs hatású, ha gyengül, az inflációs hatású. Márpedig az infláció kárvallottja többek közt az államháztartás, valamint a bérből, fizetésből élő kisember.”
Ez számomra - az utóbbi évekig - közhelyesen egyszerűnek tűnt. De annyi baromságot hallottam kormányzati részről, hogy már csaknem kételkedni kezdtem.
Végére a kórkép:
“A magas infláció elfedi a gazdaság beteg gócait, az alacsony hatékonyságú szektor inflációs árnyereséget tud bezsebelni, és ezzel továbbhárítja rossz költséggazdálkodásának következményeit a fogyasztóra, túl tud élni. Nem következik be a schumpeteri „teremtő pusztulás”, az ország erőforrásai rossz allokációban működnek.”
Ezen kéne elgondolkodni, és változtatni. Minél hamarabb, mert a jelenlegi hülye megszorítós trend (a katasztrófán kívül) sehová sem vezet.
2010. március 8., hétfő - 12:26 am
Minden magyar ember ért a focihoz, a gyógyításhoz és a közgazdasághoz…
“A neten jó másfél éve cikkeznek bizonyos…”
A net az jóóóó, az hiteles…
A magyar ember akkor is vesz fel hitelt, ha nem tudja fizetni… Karácsonyra ezer hitelt… de jó is másokat okolni bajainkért
Ne már, hogy szembenézzünk magunkkal.
2010. március 8., hétfő - 12:30 am
Legalább olvastad volna végig…
Mi baj, Sanyi, másnapos vagy?
2010. március 8., hétfő - 8:24 am
Már hogyne ösztönözhetnének kormányzati intézkedések takarékosságra!
Persze, ha a kérdést azzal intézzük el, hogy a magyar szegény, ergo nincs mit megtakarítania, akkor a helyzet reménytelen…
A tény persze az, hogy sok szgény van Magyarországon, de távolról sem mindenki az. Itt most ugye arról lenne szó, hogy megtakarít-e az, akinek módjában áll, avagy sem.
És itt nem a milliárdos vagyonok tulajdonosairól van szó, hiszen ők nem megtakarítanak, hanem befektetnek…
Azokról van szó, akiknek módjában állna havonta pár ezer forintot, netán pár tízezret félretenni. Hogy azok, vajon megtakarítanak-e?
És nem nagyon takarítanak meg, mert az infláció környékén mozgó, esetenként az alá csúszó kamatokat még meg is adóztatják, mint ahogy a tipikus hosszú távú megtakarításokhoz (pl. kiegészító nyugdíjpénztár) kapcsolódó adókedvezmények is eltünedeznek az évtizedek alatt. A kormányzat ma azt üzeni: költs el mindent, mert amit elköltöttél, azt már nem lehet elvenni tőled.
És ez bizony nagyon-nagyon egészségtelen üzenet.
2010. március 8., hétfő - 8:32 am
Alex, ezt a hozzászólást nagyon szépen köszönöm. Ebbe így még bele sem gondoltam, pedig sokkal teljesebbé teszi a képet.
2010. március 8., hétfő - 8:55 am
Sanyi, azért megnézném, hogy pl. az én - egyébként még mindig átlag felettinek számító - fizetésemből hány napig élnél meg…
2010. március 8., hétfő - 12:53 pm
Nem mindenki karácsonyra, meg nyaralásra veszi fel a hitelt, hanem például lakást szeretne a saját és családja feje fölé, iskolába szeretné járatni a gyermekeit, a tönkrement kazán (hűtő, mosógép) helyett kénytelen másikat venni, és a 2-3-5-10 ezer forintos havi megtakarításból nem tudja hirtelen kicsengetni az összeget.
Szerencsés, akinek nincs szüksége hitelre, de nem szükségszerű, hogy ez a szerencse szűklátókörűséggel társuljon.
2010. március 8., hétfő - 7:44 pm
Erre a kényes kérdésre “kettesek” két hónap múlva nagyon humánus és szívhezszóló hozzászólásokat fognak írni! Ma még mi vagyunk a “lükék”, hogy nem tudunk kijönni egy - esetleg kettő? - fizetésből négyen, öten…
Addig a Demcsák féle “antipatikus” blog-válaszok maradnak: legyetek közgadászok, vagy…!!!
2010. március 8., hétfő - 8:11 pm
Már olvastam olyan cikket is, ami arra figyelmeztet, hogy a következő érában nem tudunk ma megélni; közben “tárgyilagosan” leszögezi, hogy a jelenlegi kurzus alatt nőttek a fizetések…
Nem volt plafon, ami leszakadhatott volna…
2010. március 8., hétfő - 11:12 pm
A cikkíró olyan húrokat penget, amivel sokan egyetértenek, azonban nem ártott volna egy kicsit mélyebbre ásnia…
A lakásvásárlás mellett pl. a gépkocsi-hitelről, mint kényszerhitelről írni, hm, legalábbis furcsa dolog. Ez tipikusan az a vásárlás, amit halasztani lehet (sőt kellene), ha nincs meg rá az anyagi fedezet. Több tízezer szerződést kötöttek az elmúlt években, e hiteleket felvevők jó része anélkül, hogy végiggondolta volna azt, hogy a havi törlesztő-részlet fizetésére elegendő-e a havi jövedelme vagy sem!
Devizahitelek, na igen. Évek óta lehet olvasni ennek a kockázatosságáról, azonban senki (sem a bankok, főleg sem mi, a hitelfelvevők) nem foglalkozott érdemben ezzel a veszéllyel. Mert az addigi előnyök elfedték e kockázatokat. Változó, az elmúlt években sokszor csökkenő törlesztő-részletek, alacsony kamatszint, sok embernek megérte.
Azt is látni kell, hogy akik a magasabb kamatokat jelentő forinthitelt választották e veszélyek miatt, több kamatot fizettek vissza az elmúlt évek során, mint ami a devizahitelek árfolyamváltozása miatt jelentkezett a megnövekedett törlesztő-részletekben.
A felelősség kérdését kényelmes elkerülni, de nagyon komoly a bankok felelőssége ebben a témában! Olyan banki hitel”termékeket” adtak el, melyek kockázatait nem mérték fel kellőképpen, és nem is kommunikálták megfelelően.* Tojtak ezekre a kockázatokra, amíg ment a bolt, az államnak pedig nagyon sokáig az volt az elképzelése, hogy az önszabályozás megoldást jelent. Sajnos ez nem jött be.
Olyan döntéseket hoztunk e mellett magánemberként, mely döntések mögött sem pénzügyi tudás, sem tapasztalat nem áll, sőt, sok esetben felelősségérzet sincs. (Akinek nem inge, persze ne vegye magára.)
(És félreértés ne essék, nem az állásukat elvesztő emberekről, vagy a megnövekedett részletek miatt összeroppanó egzisztenciákról írok. Azokról, akik ész nélkül vásárolnak, fogyasztanak a nélkül, hogy szükségük lenne rá - LCD tévé, külföldi utazás, autó, stb. hitelből - , ami miatt végül lehetetlen helyzetbe kerültek…)
A hitelezés korlátozása ugyan ma már eső után köpönyeg, az önszabályozás helyett jön az állami (jaj), az is utólag, de talán megváltoztatja a hozzáállásunkat. Meg a bankokét is…
És így tovább, és így tovább…
*A gazdasági válság gyökere az USA felelőtlen lakossági hitelezési gyakorlatából eredt, leegyszerűsítve hiteleket nyújtottak anélkül, hogy a visszafizetés forrásával foglalkoztak volna (vagy pl. a meghitelezett lakás értékénél magasabb összegű hiteleket nyújtottak, abban bízva, hogy majd nő az ingatlan értéke). Mindezekből a hitelekből értékpapírokat csináltak (”értékpapírosították”, kiváló magyar kifejezés!) és eladták. A sok kiváló bank a világ számos részén pedig a kockázatok felmérése, ismerete nélkül vásárolta meg e papírokat, iszonyatos nagyságrendekben. Totális bukta lett a vége, minden szinten. A pénzügyi válságból emiatt likviditási válság lett, ami totális gazdasági válsággá vált.
Magyarországon mindez „kicsiben” működött, és sajnos mind a bankok, mind a magánemberek ebben partnerek voltak.
2010. március 8., hétfő - 11:27 pm
Ezt egyrészt nem vitatom.
Másrészt vitatom: mert én azoknak az embereknek a helyzetére igyekeztem a bejegyzésemet kihegyezni, akik valóban kényszerhitelt vettek fel.
Az pedig nem külföldi útra, és nem is drága autóra ment.
2010. március 9., kedd - 8:52 am
Biztos sokan voltak, akik felelőtlenül halmoztak fel adóságot, ám a tények makacs dolgok, az államadóság nem miattuk nőtt kétszeresére, a munkahelyek nem miattuk szűnnek meg - nem másfél, hanem lassan négy-öt éve folyamatosan! -,amihez, szerintem, semmi köze nem volt az amerikai “értékpapirositáshoz”, ez egy lassú, de szívós és jól nyomonkövethető leépülési folyamat volt!!! A világválság csak egy “jókor jött” maszlag!
A kényszerhitelesek egy elszúrt gazdaságpolitika áldozatai: ez bizonyított tény -tisztességesebbek balról is kezdik elfogadni -, meg azt, hogy a munkanélküliség a “csúcsig” emelkedett - s a hivatalos számokat ez esetben, mindig duplán kell szorozni! -, megdöntve a módszerváltást követő három-négy év teljes összeomlásának szomorú adatait is! Aki ma az utcára kerül - s úgy néz ki ez még egy darabig eltart - legjobb, ha kerít egy ásót és kezdi elásni magát!
S akkor a morális válságról még szót sem szóltunk…
VALÓBAN SIKERTÖRTÉNET VOLT EZ A NYOLC ÉV,GRATULÁLOK!!!!
2010. március 9., kedd - 8:53 am
Nincs miért vitatnod. Elolvastam az ajánlott cikket, és – véleményem szerint – több hibás megállapítást és következtetést tartalmaz. A cikk egyes részeit igen-, a hozzáfűzött gondolataidat nem vitatom.
2010. március 9., kedd - 10:03 am
Hinni nem a reklámoknak és az üzletkötőknek kell, de hát a pénzügyi ismereteknek valóban sokan híjával vannak…
Lakáshitelt fölvenni manapság tényleg nagyon nagy és merész vállalás, de elég sokan is nem juthatnának másképp lakáshoz.
Aki viszont ilyen gazdasági helyzetben fölösleges dolgokat vásárol hitelre, az magának csinálja a bajt. Persze, a gazdasági híreket az emberek nem értik. Hogy tényleg válság van, azt csak akkor fogják fel, ha már személyesen őket is komolyan érinti…
A bankok meg igenis felelőtlenek, mindaddig amíg nincsenek megfelelően szabályozva és ellenőrizve.
2010. március 9., kedd - 11:08 am
Azt akartam írni h: sokan nem is juthatnának …
2010. március 9., kedd - 7:55 pm
CSz, érdekelne, mely részeit vitatod a cikknek.
2010. március 9., kedd - 7:57 pm
A kényszerhitel nevében hordja definícióját. Nem a magukat luxus célokból költségbe verő emberekről szól a cikk, az én bejegyzésem meg főleg nem. A kényszerből felvett hitel összege olyan kínzóan valóságos szükségletre kell, amely nem luxus.
2010. március 9., kedd - 11:41 pm
lnpeters, semmi kedvem vitázni ebben a témában. Elkeserítőnek tartom ugyanis én is azt, ami az országban történik, a munkanélküliség-, a szegénység mértékét, az értékek válságát.
A cikk minden általam vitatott részéről írtam már:
1. A gépkocsihiteleket nem tartom kényszerhitelnek a cikk írója igen. A gépjármű luxuscikk, az alapvető létfenntartáshoz nem szükséges. Azt írod, nem erről szól a cikk, nem ez a fő mondanivalója, részemről rendben van.
2. A bankok felelőssége véleményem szerint vitathatatlan, a cikk írója szerint azonban kényszerhelyzetben voltak. Véleményem szerint nem, sajnos az volt a helyzet, hogy rámozdultak egy piaci lehetőségre (devizahitel, CHF és JPY alapon, pedig ezek voltak a leginkább volatilis devizák korábban is). Ha az egyik bank nyújtott devizahitelt, a másik pedig nem, akkor lemaradt a versenyben. Ezért a devizahitel kockázatait nem kellően mérlegelve (bár a figyelmüket több alkalommal felhívták ennek veszélyeire), a hitelfelvevők jövedelemvizsgálatát elhanyagolva nyújtottak hiteleket, rövidtávú szemléletet érvényesítve. Ha véleményed szerint ez marginális kérdés a cikk fő állításait tekintve, részemről ez is rendben van (minden irónia nélkül).
3. Hitelfelvevőként az állampolgári felelősség kérdésén is el lehet gondolkodni. Ne gondolkodjunk azonban el rajta a kényszerhitelt felvevőknél, rendben.
Egyes közgazdászok szerint a monetáris politikának nem elsődleges célja az infláció leszorítása, az árfolyam stabilitása, mert az azt lehetővé tevő eszközök (elsősorban a kamatemelés) csökkentik a vállalati hitelfelvételi kedvet, visszafogják, vagy leállítják a beruházásokat, bezárnak a termelő üzemek, megszűnnek munkahelyek. (Ezt eredményezi/eredményezheti a cikkíró szerinti következetes monetáris szigor.) Mely együtt a válság és gazdaság rossz szerkezete miatti megszorító intézkedésekkel, a bérek visszafogásával, a szociális kiadások csökkentésével (a belső fogyasztás szűkülésével), az adóemelésekkel, véleményük szerint túlhűtik a gazdaságot. Ez láthatóan be is következett az elmúlt évben.
Más közgazdászok szerint azonban elsődleges cél az infláció féken tartása, az árstabilitás megőrzése, ezt minden lehetséges eszközzel (kamatemeléssel is) el kell érni.
Most akkor bűnös dolog az infláció, és a gyenge forint, kell a következetes monetáris szigor, vagy sem? Tégy rendet ebben a katyvaszban ha egyáltalán lehet…
Sem az egyik-, sem a másik iskola nem működhet következetes fiskális politika, jó gazdaságpolitika nélkül. Ebben mindkét fél egyetért. A válság törékeny, rossz gazdaságot talált itthon, a problémák csak részben vezethetőek vissza külső tényezőkre. A válság emiatt kis híján az állam csődjével járt együtt.
(Nincs kibúvó, jönnek a választások, az eddigi kormánypártok el… Az mszp még azt sem ismerte fel (csakúgy, mint a rendszerváltáskor) hogy akár ki is kerülhet a parlamentből, nem csak a többsége mehet rá az elmúlt nyolc év hibáira. Ez ma már talán nem is reális lehetőség, ügyesen függetlenítették magukat a kormánytól az elmúlt évben. A másik kormánypárt már rá is ment, kiírta magát a politikából. Jön a fidesz (majd meglátjuk, sajnos emlékszem arra a négy évre is, sajnos). Jobbik? Ahogy a kultúra sajnos nem tömegigény-, a demokrácia féltése sem az… Csak reménykedni tudok, hogy nem ők lesznek a mérleg nyelve a parlamentben.)
2010. március 10., szerda - 7:46 am
Szegény szerencsétlen kényszres nemzetem!
Emlékszem, a kilencvenes években kényszervállalkozókkal voltunk tele.
Ma kényszerhitelesekkel.
Lehet ragozni, hogy kié a nagyobb felelősség, de én azt hiszem minden megnevezett felelős az.
Felelős aki felvette, akár (szerintetek) kényszerből, akár nem.
Felelős a bank, aki megfelelő fedezet nélkül adta.
És felelős a bankfelügyelet, aki hagyta, hogy a bank adja.
Ez egy ilyen sokszereplős társasjáték…
A sokszereplős jelleget fel lehet használni arra, hogy úgy a szereplők, mint a kivülállók egymásra mutogassanak, úgy tegyenek, mintha csak egyes szereplők felelőssége létezne, a több, az rá volt kényszerítve. (Ez történik)
Meg fel lehetne használni arra, hogy a felelősséget megosszák, nem most, amikor baj van, hanem akkor, x éve, amikor a hitelnyújtások megtörténtek. Akkor lehetett volna az alacsony díjakba bizonyos fedezeti, biztosítási díjakat is beápíteni.
Ez az, ami nem történt meg.
Merthát valamennyi emlegetett szereplő közös történelmi tapasztalata, hogy a bajt nem kell megelőzni, elég a bekövetkeztekor kétségbeesve a gáláns Állam Bácsihoz fordulni (utóbbi a gáláns viselkedés közben természetesen még megemlíteni is elfelejti, hogy amúgy nem a saját pénzéből, hanem az én adómból gáláns. Esetleg hitelekből, amit természetesen megint csak az én adómból fog visszafizetni.)
Szóval így megy ez feleim. (Röptében … a guruló fánkot - Vonnegut)
Ezzel be is vagyon kódolva a következő kényszeresekkel teli válság… amiből megint a földrajztanár adójából kell kikecmeregni.
2010. március 10., szerda - 8:41 am
Na, erre értem a “Demcsák-szindróma” kifejezést, a szociális érzéketlenséget buta Vonnegut, meg Münchausen idézetekkel lefedni.
Ha valakinek 75000 a netto jövedelme, az asszonyé sem több - s ez ma még szerencsés állapot, ha két fizetés van!- ott lóg két-három kölök a nyakukon; fizetnek albérletet, rezsit, plusz a megélhetés; milyen más lehetőséget tudtok felajánlani nekik, hogy saját - mégha kölcsönnel terhelt - otthonuk legyen? Mert a többség nem ötvenmilliós villákra, meg tízmilliós luxus autóra vette fel… (S nem a karácsony előtti, évenkénti vásárlás-őrületre gondolok!!!)
A kilencvenes évek kényszerválalkozóinak többsége azért volt az, mert néhány év alatt megszűnt az iparban, mezőgazdaságban a tömeges foglalkoztatás! Én is éltem, dolgoztam akkor, s bizony csak azért mondhatom el, hogy 84 óta folyamatos munkaviszonyom van - nem kellet jobb híjján “kényszer-vállalkozónak lennem -, mert akkoriban az “alantas” munkát is elvállaltam, nem is tehettem másként családapaként! A szakmámban 1997 után, mikor megjelentek az első multi cégek tudtam ismét elhelyezkeni, volt is jó tíz évem, ám 2007 óta megint alább kellett adni, mert ezek a vállalatok, hála az okos gazdaság ösztönző politikának: leléptek, de nem mind a távol-keletre, hanem Szlovákba, meg Horvátba! Az oktatásban és a közalkalmazotti szférában könnyen rángatják a vállukat, mert csak mostanában kezdik érezni azt, hogy reggel a munkahelyre menve, esetleg lakatra zárt iskola ajtó,halom felmondó papír várja őket ; mi viszont ezzel a tudattal élünk a módszerváltás óta, s bizony nem szerelemből, hanem KÉNYSZERBŐLl!
(egyébként magam kihasználtam azt a jól prosperáló évtizedet: nincs kölcsönünk, sőt megtakarításaink vannak! Mivel mostanában asszonyéknál is inogni kezdtek a dolgok - közalkalmazott -, azért nem kell éhezéstől tartani. Viszont, messze tanult foglalkozásom “alatt” dolgozom - más nincs! -, másodállásban gyümölcsöst gondozok, s három éve - a magyar irodalom balszerencséjére - mellékesként, elbeszélés köteteket is megjelentetek! Viszont sohasem tudnék olyan nyegleséggel beszélni - közgazdasági és pénzügyi ismeretek hiányában - pórul járt honfitársaim tömegéről, mint fenntebb egynéhány hozzászóló, mert ez szomorúbb a politikusaink érdektelenségénél!!!)
2010. március 10., szerda - 9:16 am
Megjegyzem: én két hónap múlva is ugyanezt fogom írni! (Ahogy nyolc évvel korábban is így vélekedtem, mert - legalábbis a környezetemben - a kicsit magasabb életszínvonalért akkor is keményen meg kellett dolgozni, nem volt tejjel mézzel folyó kánaán! De legalább volt rá - munka - lehetőség!!)
2010. március 10., szerda - 10:34 am
Kedves Dzsta,
Fölösleges szociális érzéketlenségről papolnod… mert ami engem illet, nem érzem igaznak.
Csakhogy én úgy gondolnám, hogy egyes gondok megoldása lényegesen hatékonyabban történhetne, ha a szociális megoldás el lenne választva a piacitól.
Azt, hogy a jelen helyzetben mennyi a kényszerhiteles, és mennyi nem, azt a büdös életben nem tudod eldönteni. A lakáshitel se feltétlenül kényszerhitel, nem feltétlenül kell olyan áru lakást vásárolni, amilyet egyes bajban levő hitelesek vásároltak.
Csakhát sokan gondolták úgy, hogy olcsó a hitel, vegyünk nagyobbat, szebbet, olyat, amit majd húsz év multán is jónak érzünk….
Ugyanakkor az autó is lehet “kényszerhitel”, hiszen van, akinek a munkájához tartozik a sok utazás, olyan mennyiségü, ami nem oldható meg tömegközlekedéssel….
Ami a lakáshelyzetet illeti, szerintem a szociálisan rászorulóknak nem olcsó hitelt kell adni, ami olcsó, amig olcsó, aztán pár év mulva ki tudja mennyi.
Hanem szociális bérlakást.
Persze ehhez le kéne nyelni azt a békát, hogy sokan még emlékeznek rá, hogy 15 éve még azon az alapon privatizáltak vagy félmillió lakást mélyen áron alul, hogy magánkézben jobb kézben vannak…
Minősítések helyett hasznosabb lenne a tárgyról beszélgetni…
Amit magadról írsz, ahhoz szívből gratulálok. Én azt szeretném, ha a magyar emberek zöme így gondolkodna, így állna a saját életéhez. Ez az a hozzáállás, ami ahelyett, hogy terjedne, visszaszorulóban van, alapvetően éppen a gáláns Állam Bácsi miatt. Pedig reális jövőt csak ilyen emberekre lehet építeni.
2010. március 10., szerda - 11:36 am
Nohát? elértünk arra a pontra, ahol akár egyet is érthetünk! Fenáll egy az idő haladtával csak súlyosbodó társadalmi hatásokat is okozó helyzet, aminek a megoldásához, bizony Állambácsinak” valamilyen mélységig a zsebébe kell nyúlni! ( Jó ötlet a szociális bérlakás is, de ahhoz is - mert ahogy nevében is benn foglaltatik - valamilyen szintű állami hozzájárulás szükségeltetik, piaci alapon olyat nem lehet létrehozni!)
A gratulációt pedig köszönöm! Ha keményebben fogalmazva esetleg megsértettelek: elnézést kérek! Úgy vagyok ezzel a “szociális érzékenység” témával, mint egyik - “harmadik generációs” - zsidó barátom a holokauszt-tagadással: darabig tolerálja a vállrángatást, a “nyegleséget”, aztán elszakad nála a “fonál”… Sinkáról írták : akármekkora költő volt is, paraszt maradt élete végéig, rám is mondható: bármit elértem, bárhova szavazok is négyévente “szaros proli lelkem” maradt…
2010. március 10., szerda - 12:39 pm
No, ezért gondoltam, hogy félreértettél a szociális érzékenységgel.
Egy percig sem arra gondoltam ugyanis, hogy Állam Bácsi vonuljon ki a világon mindenből. Hanem arra, hogy a rencerváltás óta követett gyakorlattal szakítson, és ne a legkézenfekvőbbnek tünő (és így azonnal szavazatokra váltható̷ módozatokon segítsen a rászorulókon, hanem megfontoltan, és főleg maximális hatékonysággal.
Szociális bérlakást természetesen előbb építeni, szerezni kell, súlyos pénzekért…
Most éppen pang az építőipar, rengeteg a leállt építkezés, az eladhatatlan új lakás.
Válság van.
És Állam Bácsinak jó lehetősége, hogy viszonylag olcsón jusson azokhoz a szociális bérlakásokhoz, amit kiadhat a rászorulóknak…
Persze nem muszály. Lehet segélyezni a bajbajutott építőcégeket, a kényszerhiteleseket, az utcára kerülő kőmüveseket, stb. stb.
Ez esetben a segély elmegy, a segélyezendők köre újratermelődik.
Ha szociális bérlakásokat építtet, akkor az építőipar talpra áll, a bedőlt hitelest van hova költöztetni, stb. stb.
Sértésről szó sincs, pusztán úgy gondoltam, hogy nem tartozik a tárgyra az én személyes attitüdöm.
2010. március 10., szerda - 12:53 pm
Valahogy mindig a luxuscikkekre vagy egyéb nélkülözhető dolgokra felvett hitel irányába, annak kritikájához lyukadunk ki. Pedig nem arról akartam beszélni.
Marha egyszerű minden hitelt nélkülözhetőnek minősíteni; maga tehet róla, minek vette fel - ez a legolcsóbb és legprimitívebb felfogás. A valódi állásfoglalás mellőzése, erkölcsi és érzelmi teljesítmény-visszatartás.
Ha azonban elfogadjuk, hogy a hitelesek jelentős része NEM luxus (drága autó, külföldi út stb.) célra vette fel a pénzt, hanem valami kivédhetetlen szükségből - akkor nem mehetünk el a dolog mellett ilyen egyszerűen.
Ha a gyereket be kell iskolázni, vagy ha ruha kell neki, vagy ha a ház szorul javításra (példának okáért: hogy szét ne essen a tető), vagy ha a négytagú család már nem fér el az egyszobás lakásban, mozdulni kell, jön a kényszerhitel.
A háttérben természetesen a múlt rendszerből örökölt jövedelemstruktúra, a multik által oly igen kedvelt “olcsó munkaerő” jelensége áll.
Tudok olyan esetről, ahol a család a gyerek gyógykezelését nem tudta fedezni a dupla minimálbérből. Amikor az egyik receptjeire valahogy kinyögték, elkapta a másik is; nem volt mit tenni: kis összegű személyi kölcsön.
Aki erre felelőtlenségről papol, súlyos erkölcsi fogyatékosságban szenved.
A mélyben ezek a jelenségek ugyanazon okokra vezethetők vissza; a gengszterváltás fogyatékosságaira; a terhek elképesztő mértékű lefelé hárítására.
2010. március 10., szerda - 1:13 pm
Amit írsz, az önmagában véve természetesen igaz.
A baj ott van, hogy igen sokan teszik szociális alapra azt is, ami nem az.
Igen, a tetőt meg kell javítani, ha rossz, senki sem tagadja. Sőt. ha a tulaj nem bírja anyagilag, akkor segíteni is kell neki.
De azért nagyon sokan vettek fel úgy hitelt, hogy nem lehet arról beszélni, hogy az elemi szükségletek kielégítésére használódott volna fel. Az elmult negyedszázad nagy magyar tragédiájába az is beletartozik, hogy sokan takaróznak a szociálisan rászorultak igényeivel azok közül is, akik olyan nagyon nem szorulnak rá.
És gáláns Állam Bácsi ha teheti, akkor rohan segíteni, merthogy az olyan jól hangzik, meg hozza a szavazatot is.
Ami ugye odavezet, hogy Állam Bácsinak nem marad pénze egy sereg fontosnál fontosabb teendőre, például a szociálisan rászorultak magasabb szintü, emberhez méltó életet biztosító ellátására sem… viszont kiválóan gerjeszti azt, hogy azok se nagyon segítsenek magukon, akik tudnak.
2010. március 10., szerda - 2:00 pm
Amit Te írsz, önmagában természetesen az is igaz; az arányokat viszont nem tudom - bár jó lenne tudni.
Én nem hiszek olyan nagyon Állam Bátyó segítőkészségében. A rászorultság elvének hazai érvényesülésében sem. Tapasztalatom szerint a rászorultsági elven működő rendszerek a valódi rászorultak helyett a gyakorlatban korrupciós-kontraszelekciós elveken működnek. Ismerek olyan szociális kedvezményekkel rendelkező, ingyentankönyves gyermeket, ahol anyu-apu egy-egy BMW-vel jár, három ingatlant adnak bérbe huszonvalahány irodahelyiséggel.
Akik meg rászorulnának - hitelből veszik a gyerek tankönyvét.
Nagyon nagy bajokat rejt ez a probléma, de úgy vélem, még mindig csak a felszínét piszkálgatjuk.
2010. március 11., csütörtök - 1:34 pm
Szóval a gépkocsivásárlás nem kényszerhitel?
Már megint csak fekete és fehér a világ…
Ismeritek a pánikbetegséget? Amikor valaki egyszerűen nem bír tömegközlekedési eszközzel utazni, mert ha erre lenne kényszerítve, remegne keze-lába, és elájulna már a buszmegállóban?
Na ezt az embert nem tartja el a társadalom, de még csak meg sem tudja gyógyítani, így ugyanúgy be kell járnia dolgozni, mint másoknak.
Persze tudom, hogy nem ez az általános, de a cikk róla is szól.
Meg különben is. Már ne is haragudjatok, de egy családban egy darab alsó kategóriás gépkocsi, az Magyarországon luxus? És ezt természetesnek is veszitek? Hát, nincs mit mondanom.
2010. március 11., csütörtök - 1:44 pm
A gyakorlatban Magyarországon a gépkocsi a lakosság jelentős része számára bizony luxus. Elhiszem, hogy nem kellene annak lennie.
Egy kétgyermekes család számára ma a havi megélhetési költség ma körülbelül 350-400 ezer Ft körül van. Nem én számoltam ki, de ha utánaszámoltok, egyet lehet vele érteni.
Ebben semmi luxus nincs; élelmezés, ruházkodás, a gyermekek taníttatása, közüzemi számlák, rendszeres családi kiadások. A gépkocsifenntartás ebbe nem fér bele. Ahogy a nyaralás vagy egyéb külföldi út sem.
És ebbe az említetteken kívül semmi egyéb nincs beépítve, a megtakarítás gyakorlati lehetősége pedig zérus.
Ehhez két keresőre van szükség, és ahogy a béreket elnézem, a kétgyermekes családok jelentős része nem rendelkezik ekkora jövedelemmel.
A gyakorlatban bizony a gépjármű luxus - ha nem is kellene annak lennie.