Diagnózis
Karácsony előtti napon orvoshoz mentem, mert influenzásnak éreztem magam.
Fájt a fejem, a hátam, szárazan köhögtem, erőteljesen izzadtam, folyt az orrom, nehezen mozgattam kezem-lábam, rossz volt a közérzetem már két napja. Ezek a tünetek a H1N1 tombolásának évében senkinek sem jelenthetnek életbiztosítást.
Naivan azt gondoltam, hogy a háziorvosom rendel még ezen a - szent - napon délelőtt. Becsukott ajtóra bukkanva továbbálltam az orvosi ügyelet irányába.
Egy tízperces hóbuckák közötti séta után elérkeztem oda, ahol a városi ügyeletet sejtettem, mivel az elmúlt években – szerencsére - nem volt szükségem rá, hogy felkeressem. Bezárt negyvenéves, rozsdás vaskapu állta utamat. Úgy véltem a közelben lévő kórházban talán ellátnak majd. Az egyre erősebben szállingózó hóesésében rövid séta után megérkeztem a kívülről pompásan felújított épülethez. Itt a portás udvariasan felvilágosított arról, hogy az előbb jó helyen jártam, csak nem a főbejáraton kellett volna próbálkoznom, hanem az épület - egykori óvoda - hátsó szárnyánál, itt található ugyanis az ellátóhely.
Újabb csikorgó hótaposás és tekergés után - már egy kicsit szédelegve – megtaláltam, mint Rumcájsz a Rejtekadó erdőt - az orvosi ügyeletet.
Odabenn egy emberbarát asszisztensnő fogadott Bár először sajnálkozott, hogy a doktor úr jelenleg nincs idebent, javasolta, hogy egy kis idő múlva jöjjek vissza, s akkor már bizonyára itt találom. Én, aki alig álltam a lábamon, végre örültem, hogy leülhettem. A kedves, figyelmes hölgy látva aléltságomat, egy (reklámot is hordozó) papírlapra felírta azokat a gyógyszertárban vény nélkül is beszerezhető szereket, amik orvosolhatják a bajomat. Sőt – a kérésemre, bár vizsgálat nélkül - antibiotikumot is felírt receptre…
A gyógyszertárkeresés legalább ilyen vadregényesre sikerült ezen a napon, mint az a két óra, amit „orvoskutatásra” szántam, de a lényeg a lényeg: kezemben a kiváltott gyógyszerrel megkezdhettem a kúrát.
Egy röpke hét után tünetmentesen, vidáman vártam a közelgő szilvesztert.
+++
Pár évvel ezelőtti egészségügyi kalandomon merengtem el 2009 utolsó napján.
Akkor begyulladt az alsó ínyem, sőt egy csúnya seb is keletkezett két fogam között.
A fogászaton a körzetemben egy helyettesítő orvosnő alapos vizsgálat, türelmes tisztítás után orvosságot és folyékony öblögetőt írt fel, és szigorúan figyelmeztetve: röntgenre utalt be.
A felvételekkel később a körzeti fogászomat kerestem fel, aki az asszisztensét küldte ki hozzám. A doktornő meg sem vizsgált, nem is találkoztam személyesen vele, csak az üzenete visszhangzik azóta is a fülemben.
- Öt-hat fogát ki kell húzni, gyökértelenek lévén, menthetetlenek.
Az asszisztensnőre néztem, megköszöntem a segítségét, és úgy elszeleltem, hogy a lábam se érte a földet.
Azóta több, mint két év telt el. Kalcium-tablettákat szedek, rendszeresen ápolom a fogaimat, öblítem a helyettesítő doktornő által javasolt folyadékkal.
A fogaim még most is velem vannak, de a bizalmam - kivéve az empatikus emberekben - már messze tűnt.
