Minden elveszett. Gyorsabban ment, mint gondoltam. Hiába vártuk a csodánkat, az sosem következett be. Sosem vált valóra az álom, amit ez a hely álmodott. Amiből felriasztották a tankok és a robotok.
Mit tehettünk volna? Az anta kései felszeletelhették a gyalogságot, de a gépek ellen nem volt esélyük. Az építészetük, a kultúrájuk, a civilizációjuk elvarázsolhatta a gyalogságot, a érzéseket, a gondolatokat, de nem a gépeket.

Balzacra nézek. Úgy harcol még most is, egy szétlőtt templom utolsó téglarakásain megvetett lábbal, mint a róka, amelyik a lyukat védelmezi a kutyák elől, tudja jól, hogy ott vannak mögötte a kicsinyei, a családja, ha rajta átjutnak, azoknak is vége.
A dromedár beegho és a földi őrmester ugyanaz a téma. Ezek a katonák nem az életükért harcolnak. Az antáért teszik. Az antáért halnak meg. Csak néhány órája vagyok itt, de én is érzem. Itt motoz a fejemben az a furcsa érzés, ami miatt a Szövetség katonái a sajátjaik ellen [...]

Original post by tully

A katona, Padastra, Sparrowfart, Zam és Leeskaa megkövülten nézték az anta barlangvárost. Shatterhand a háttérben állt, ő volt a legmagasabb, neki nem kellett tolakodni,hogy mindent jól lásson.
- Senki nem mondta nekem, hogy ez ilyen gyönyörű – mondta a katona.
- Akkor kellett volna látnia, barátom, amikor még nem lángolt – válaszolta Balzac.
- A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt – mondta elmerengve Padastra.
Shatterhand értetlenül nézte az organikusokat.
- Lemaradtam valamiről? – kérdezte.
Senki nem válaszolt, hanem lezúdultak a dombról, Balzac után.
A pieni önjáró lövegek gránátjai szétszaggatták körülöttük a teret, elfújták az ódon szobrokat, kiontották a méltóságteljes épületek belét.
Balzac céltudatosan törte magának az utat a menekülők tömegében, a többiek pedig követték. Túl sok volt a halott. A kis csapat tagjai folyamatosan csúszkáltak a holttesteken. Mire elkeveredtek egy félig szétbombázott, templomra emlékeztető épület bejáratához, mindannyiukat beborította a vérmocsok.
Balzac benyitott. A templom belseje szűkösebb volt [...]

Original post by tully

- Nemsokára vége – mondta Anara.
- Már így is túl sokáig húzódott – válaszolt Seeka.
Anara végigmérte a mellette álló századost, de az nem viszonozta a pillantását, a rohamot kísérte figyelemmel az előttük ablakként terpeszkedő kivetítőn.
- Miért akar annyira hazatérni? Önszántából lett katona, nem? Maga választotta ezt a hivatást – mondta a flotta parancsnok.
- Az ember bizalma néha meginog a döntéseiben. Pont azért, mert ő hozta őket. A természetében nem tud meginogni. A családjában, az övéiben. A gének, Anara. Az ösztönök. Nem tudom, hogy le akarom-e győzni az antát, de tudom, hogy haza akarok menni a gyerekekhez és a feleségemhez.
- Ne kelljen csalódnom a lojalitásában, százados – mondta a nő, majd ismét a képernyőre felé fordult.
 
A rombolók bombái végigdörömböltek a közeli síkságon, és lángra lobbantották az erdő szélét. Az utórengések úgy dobálták a kalózokat, mint a rongybabákat, Shatterhand próbálta a földbe fúrni a lábait, úgy egyensúlyozott.
Zam és Leeskaa akkor ébredt, amikor [...]

Original post by tully

Padastra madara még mindig itt van a fejemben. Próbálok nem rá figyelni, de nem bírok vele. Túl erős a jelenléte. Az öreg nem igazán beszédes a kis közös élményünk óta. Először a Beegho-t látta az emlékeimben, és engem, ahogy más katonákkal bakancsokat válogatunk. Aztán szembetalálkozott a külső szememmel. Erre én is emlékszem. Egymásba csúsztak a látomásaink, hát nem volt fájdalommentes tapasztalás. A loboncos néhány percre ki is ütötte magát, én meg fel sem ébredtem a transzból. Ha a marha nem tér magához, én is a saját fejemben ragadok. Végül aztán csak feleszmélt, és néhány gyomrossal engem is felébresztett. Azt mondja, óvatos volt, vigyázott, hogy ne okozzon maradandó károsodásokat, de én nem bízom a szemétládában. Mindegy, csak annyit mondtam neki, hogy ez nem tűnik túl tudományos módszernek, amire azt felelte, hogy nem is tudományos, hanem néphagyomány. Gondoltam, nem folyok bele jobban, mert a végén megütöm. Arra meg végképp semmi szükség, hogy [...]

Original post by tully

Celia csendesen vonult a folyosón, karján a gyermekkel. Nem tudta, helyesen cselekszik-e, csak annyit tudott, hogy rövidesen átadja az apróságot Coimának. Úgy érezte, mintha a barek régi ismerőse volna, pedig még nem volt egy hónapja, hogy a Calliope-ra érkezett. Olyan volt, mint egy régi rokon, akiben nem lehet megbízni. Olyan volt, mint Celia apja.
Sparrowfart és Samal átkutatták a Liu romjait és a néhai kalózok maradványait, de nem találtak semmi értékeset, kicsit magukba zuhanva leültek Shatterhand mellé, és figyelték, ahogy Padastra hipnózisba próbálja ringatni a katonát.
A dolog nem működött igazán. A pap már kétszer aludt el, de a katonát nem tudta elbűvölni. Újra és újra próbálkozott. Most már ő is meg akarta tudni, ki akarta szedni belőle, honnan jönnek az emlékek, és miért nem hagyják nyugodni az embert. Örlődött, nem tudta, Isten keze van-e a dologban, vagy embereké, akik Istent akarnak játszani, ki kellett derítenie. Fogalma sem volt, mit keres [...]

Original post by tully

A katona tért először magához. Mintha idegen vízágyban ébredt volna, felült, felpattant, végigtapogatta magát, mindene megvan-e. Megvolt, csak adott esetben véresebben, mint máskor.
Végignézett az üszkös romokon. A becsapódás óriás sugarú körben szórta szét a Liu-t. Az öreglány mintha sose létezett volna, semmi beazonosítható nem maradt a hajóból. Arról nem is beszélve, hogy nem volt annyi alkatrész a világon, amennyit a férfi maga körül látott. Annyi fekete alkatrész. Vagy annyi emberi testrész.
A becsapódás helye elsivatagosodott, a hajó kiégette a füvet, csak néhány csonkolt fa meredt az ég felé. Körös-körül őserdőt látott, áthatolhatatlan dzsungelt, égig érő fákkal, buja aljnövényzettel, színes, virágokkal.
Köhögést hallott a háta mögül. Arra kapta a fejét, és nagyot reccsent a nyaka.
Sparrowfart és a világegyetem legöregebb kalóza caplatott felé, két oldalról támogatták Padastra-t. A papot igencsak megviselte a landolás, torzonborz haja a szokásosnál is ziláltabbnak tűnt, és mintha még egy-két foga kihullott volna. Mindhárman kormosak voltak [...]

Original post by tully

Anara a magánlakosztályába kapcsoltatta a Calliope-ről bejövő hívást. A vörös csillogó árnyalataiban játszó fejdíszt óvatosan az ágyra helyezte, finoman megrázta éjfekete haját, amely most kibomlott, és végiglebbent a hátán. A kivetítő elé lépett. Egy gyors retinaszkenn után a kommunikátor bekapcsolt. Coima Kerok jelent meg a képernyőn. Ahogy meglátta a nőt, minden határozottság eltűnt az arcáról, szája tátva maradt kissé, az üdvözlés bennszakadt. Nem szólt semmit, csak meredt kifelé a képernyőből. A flottaparancsnok felhúzta smaragdzöld szeme fölött ívelő szemöldökét, várta a köszöntést, de az nem jött. Kínos másodpercek következtek, amelyek valódi kínosságát nem érzékelték. Az egyik túl messze járt, a másik türelmes volt. Egy darabig.
 
- Dicsőség a Beegho barekjának! – szólalt meg Anara végül.
- Igen, persze. Jó napot, parancsnok.
- Beszélni akart velem?
- [...]

Original post by tully

Celia a karján tartott, erősen bepólyázott kisbabának gügyögött, úgy sietett vele keresztül a promenádon. Szabad kezével megemelte a fejébe húzott csuklyát, és körülnézett. Mindenfelé különböző lények rajzottak. A Calliope-t turisztikai központtá változtatta az anta űrben vívott háború. A színes kavalkád az árvaháztól a központi vezérlőig feszült, tömör volt, az intendánsnő csak lépésben tudott haladni. Tudta jól, ha a kíséretével igyekszik átverekedni magát a tömegen, sokkal eredményesebb lehetett volna, de hát ezekre a küldetésekre sose vitt magával senkit.
Úgy tűnt a Calliope összes lakója és összes vendége a promenádra gyűlt, hogy figyelemmel kísérhesse az Anta Auriga körül dúló tisztogatást.
Az óriás kivetítők hangosan dübörgő képekkel világították meg a sétányokat. A kalózok ekkor már fejvesztve menekültek a rendszerbe érkező szövetséges erők elől. A vadászokkal még akadtak, akik valamicske zsákmány reményében felvették a harcot, de ahogy a rombolók kiléptek a hipertérből, ezek is jobbnak látták kereket oldani.
A vadászok sokáig üldözték őket, [...]

Original post by tully

Percy Sparrowfart, kalózkapitány egy válaszfalnak csapódott, egész belseje megremegett, a szemei kikerekedtek. Rendesen meglepődött. Tátott szájjal bámulta a férfit, aki úgy söpört végig az emberein, mint Gábriel arkangyal morcosan, kávé előtt.
 
A katona szétszórta a támadóit, majd a sóbálvánnyá dermedt Shatterhand elé ugrott, ott is rendet vágott közöttük, majd fedezéket keresett a nagydarab robotnak. Észrevett egy jókora ládát a raktér messzi szögletében. Intett a csillogó alaknak, hogy induljon, majd ő fedezi. Leütött két kalózt, majd megfordult, és azt látta, hogy Shatterhand még mindig mögötte áll, és görcsösen szorítja a fegyverét. A melák képtelen volt megmozdulni, megbénította a félelem. A katona leápolt még egy kalózt, és teljes erejével nekifeszült a robotnak. A csillogó fazon fémes csikorgással, lassan csúszott a láda felé. A katona többször megállt, hogy félresöpörje a kalózokat a robottól és felborítson egyet-kettőt, akik hozzá kerültek túl közel, végül belökte a vasdarabot a kiszemelt láda mögé, azután pedig széles [...]

Original post by tully

Odakintről beszűrődtek a felfordulás zajai. Topogó lábak, káromkodás, parancsszavak, lézerfütty és kisülések hangjai szinezték a délutánt.
- Egy kalózhajóra hoztál?
Zam majd elsüllyedt a suttogó Leeskaa szemeinek tüzében.
- Csak pár nap, bébi! Ennyit kell kibírnunk. Nem többet – válaszolt.
- Ki hitette el veled, hogy ez egy jó ötlet?
- Senkivel sem beszéltem meg.
- Még szomorúbb, ha a saját ötleted volt! Ezt nem hiszem el! Egy kalózhajó!
Zam és Leeskaa egy pöttöm kabinban gubbasztottak, és egy koszos priccs mocskos takaróján beszélgettek. A fiú megpróbálta megsimogatni a lány arcát, de az egy igazi beegho vehemenciájával ellökte a kezét.
- Nem hiányzott, hogy még nagyobb slamasztikába keverj bennünket! Vagy legalábbis engem.
- Minden rendben lesz, kicsim.
- [...]

Original post by tully