Tibor - higgyel el, ez a rendszer tökéletesen működik

Posted in gondolatok on június 11th, 2010 by Scal

Ezt az OEP-es csaj mondta talán két hete, és idáig borogattam az agyam.

Ugye mondtam hogy jött egy papír, hogy nincs biztosításom? Nosza munkaügyre vissza, ott szólni, azok jelentik, intézik. Oké, megnyugvás - hülye ésszel. Négy nap múlva fogorvos, egész jó munkát csinált, cska ott is mondják, hogy amjd akkor menjek legközelebb ha már rendeztem a biztosításom.

Azt a kurrrva. A munkaügyesek nem intéztek semmit? Azt mondja fogász, kapjam a nyakamba a lábam, mert én még délután elintézhetem magam ezek meg 30-60 napig intézik az ügyosztályon. Fasza. Na el is mentem az OEPhez - másnap, mert aznap csak 8-12-ig dolgoztak.

Ott előadom a storyt a nőnek, azt mondja mutassam a papíromat a munkaügyről. Eddigre már volt nálam 30 különböző papír. Neki nem az kell, hanem egy határozat. Ami nincs. Ezeknek mindig olyan papír kell, ami nincs. Azt mondja zöldre állítja a lámpámat. Két perc múlva már azt se akarta. Hozzak papírt.

Jó, Munkaügyre el. Ott megint szokásos baromság. De az a pár óra amit vártam igazán nem számít. (Meg lehet figyelni, hogy elsőre 10 perc alatt végeztem, mamikor 4.-jére mentem már közel egy órát vártam, pedig nem voltak többen) Na itt kapok egy tájékoztatást, hogy ja hát igen, lehet behoztam a papírokat, de még kellene 6!!!! papír, az előző cégeimtől - az mindegy, hogy ugyanaz a cég volt más névvel, ugyanannyi fizetéssel, stb. mert az majd növeli a kapott segélyem. De addig nem kapok semmit. Addig papírt sem adhatnak amit elvihetek az OEPhez. De ne aggódjak visszamenőleg igazolják a TB-met.

AHA.

Na még aznap felhívtam a haverom a cégnél, aki az elmúlt 2 hétben. Ezt intézte. Mert ott meg utol kellett érni azt a cégvezetőt, aki már árkon bokron túl járt. De meg van - ezt rinyáltam ki a legutóbbi blokkban. Közben azért visszasprinteltem az OEPhez is, mert ez így nem lesz jó, különösen hogy folyamatban van egy laboreredményem, amit orvoshoz kéne vinnem. (azóta már a tünetek is elmúltak, de sebaj)

Mondom a csajnak, hogy értse meg addig én nem mehetek orvoshoz, amíg Zöldre nem állítja a lámpámat. Itt van minden papír, csináljon már valamit. De nem, mert az az egyetlen papír hiányzik (vagyis nem hiszik el, hogy kapok munkanélkülit), de mondom nem tudom mikor jön meg Pestről a papír, könyvelőt, meg HR-t el kell kapni, és gondolom nem ez a legelső aminek utánajárnak. Ne aggódjak, majd visszamenőleg akkor jóváírják, addig menjek orvoshoz, mert azt nem tagadhatja meg a vizsgálatot.

Érdekes, onnan küldtek el. Mondom a nőnek kicsit kezd tele lenni a faszom, mert én az elmúlt 3,fél évben güriztem ám, akkor minden hónapban befizették utánam a biztosításomat, de akkor nem voltam beteg, sőt ha az lettem volna, talán el se tudok menni. Mosta mikor van időm hogy szaladgáljak jobbra-balra ,most meg a második héten azonnal lejár, hogy ne tudjak menni orvoshoz.

Kérdi mi a problémám?

Csak annyi, hogy ha akkor nem használtam fel a TB pénzt azzal hogy egészséges voltam, az gondolom gyűlik valahol, ergo most onnét vonják le szépen, és akkor nincs ilyen probléma, hogy amikor kellene, akkor egy bürokratikus faszság miatt nem tudok menni.

Ha meg valaki más, aki akkor beteg volt az én pénzemen ment dokihoz, az is rendben van, de most én akarok más pénzén dokihoz menni, mert én ezt már előre megfizettem.

És akkor rám néz, és azt mondja: Ez a rendszer tökéletesen működik, ne kérdőjelezzem meg.

persze kurva tökéletes, csak éppen nem nekem



Get a Trackback link

20 Comments

On június 11, 2010, sheenard wrote:

A jövő elkezdődött :)

On június 11, 2010, adeptus wrote:

@Sheenard
Izé, azt hiszem, az egészségügy és a TB problémái nem idén áprilisban kezdődtek el.

On június 11, 2010, sheenard wrote:

Nem ám… én is emlékszem a szavazásra. Te is emlékszel a szavazásra?

On június 11, 2010, adeptus wrote:

Persze. De hogy az a 300 forint mindent megoldott volna, azt erősen kétlem. Bár igaz, remek széfeket lehetett volna belőle venni…

On június 11, 2010, sheenard wrote:

Ó, ne keseríts el, hogy te az egészből csak a 300 forintot láttad… Persze, ha szerinted csak azt tartalmazta az eltörölt törvény, mást nem is, akkor minden rendben.

Mondom én :) a jövő elkezdődött. Ez igaz, nem? Túl a forradalmon…

Emiatt a mondat miatt nem kell mindjárt múltidézni

On június 11, 2010, adeptus wrote:

A népszavazás konkrétan csak a 300 forintokra kérdezett rá (ld. http://www.valasztas.hu/hu/ovi/42/42_0.html). Mindenesetre ami akkoriban egészségügyi reform címén futott, nem nagyon nyerte el a tetszésemet.

A forradalom üres szólam. A jövő elkezdődött ráadásul egy már nem használatos üres szólam.

Hogyne idézném a múltat, történelemtanár is vagyok, vagy mi a fene.

On június 11, 2010, sheenard wrote:

Ó, a szólamokat nem szórhatjuk ki csak úgy, bár - szó mi szó - az amnézia kényelmes dolog.

De igazad van, aki a múltat elfelejti, arra ítéltetik, hogy újra és újra átélje azt…

(Bár látom, Szijjártó már elfelejtette a múlt hetet - most megint nekiment Simornak)

Lesz szerinted 2014-ig egészségügyi reform vagy ezt is 6-10 éven belül ígéri majd a kormány?

On június 11, 2010, adeptus wrote:

Na jó, ha a te szívedhez ilyen közel áll a szlogen, hát használd egészségggel!

Halvány lila gőzöm nincs, hogy lesz-e egészségügyi reform, de honnan is kéne tudnom?

On június 11, 2010, adeptus wrote:

De abban is biztos vagyok, hogy ha belevágnak, az úgy nem lesz jó. :)

On június 11, 2010, sheenard wrote:

Hát a konszenzus szót kihúzták már 1998-ban a szótárukból…

On június 11, 2010, szergely wrote:

Scal: hmmm… nem leptél meg azt hiszem a pénzgyűjtögetős biztosítási rendszer az USA modell… a miénk meg ilyen hycomat

naiv megoldási kísérlet: ha becsengeted magad után azt az 1 hónapot (4500 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot)? az nem lenne átmeneti megoldás? APEH ügyfélszolgálaton lehet csekket kérni rá… 30 nap alatt csak elintézik már a papírjaidat a munkaügyi közp-ben?

On június 11, 2010, fairylona wrote:

Mást nem nagyon tudsz csinálni, minthogy baszogatod az illetékeseket a volt munkahelyeden.
(Az alternatív lehetőség az, hogy kevesebb időt igazolsz a ledolgozottnál, és így csak kevesebbre kapsz pénzt, de kapsz.)

Hiába balhézol valakivel pl az OEP-nél, aki a szükséges papírok hiányában nem tud segíteni neked…
Panaszkodni a volt munkáltatódnál kell, ahol azért elég gyorsan meg tudják szerezni neked a papírokat ha akarják.
Kérdés h abban az időszakban amiről nincs papír tényleg fizettek-e mindent utánad. Mert akkor csak fénymásolniuk kell a meglévő papírokból, és ezt általában el lehet intézni egy-két nap alatt.
Ez így egy kicsit gyanús.

On június 11, 2010, Scal wrote:

fairylona: nézd a volt munkahelyemen nem ez az egyetlen ami kicsit gyanús (mellesleg meg van az a hülye szokássom, hogy mindent akkor szeretek kirinyálni, amikor már megoldottam, holnap jön a folytatás) - az OEP-nél tudom hogy nem csinovnyikokkal kell pampogni, de nekem erre a szarra ne mondják hogy TÖKÉLETES rendszer és még el is hiszik

szergely: tudok róla, azt csak azért nem akartam megjátszani, mert egyszer az APECH már beszívatott, amíg nem lett munkám kb. egy évig én fizettem magam után (akkor se kellett sokat orvoshoz mennem, de mindegy) és amikor a cég elkezdett fizetni utánam, ezek olyan kretének voltak hogy 5 hónap múlva megint kiküldtek 12 csekket, sőt valami büntetést, hogy én nem fizetem magam után már 5 hónapja a TB-t, mondom minek, hát a cég fizeti

és nem is az volt a gáz hogy nem fizette volna, hanem állítólag ezeknek két külön számlára megy a céges, meg a magán pénz, és le se szarják hogy hoppá ez az ember két számlát fizet egy helyett

ennyire hogy lehet egy APECH kretén? végül is büntetés nem volt, de kb egy hónapig járkáltam hozzájuk ott aztán vártam kurva sokat, (na most egy hónap miatt nem akartam ugyanezt eljátszani, főleg ha utólag leigazolják) egyébként egyetemet végzett munkanélkülieknek 6000 ha jól tudom

sheenard: a jövő elkezdődött? az majd akkor kezdődik, ha hazaárulás vádjával kitoloncolják Gyurcsányt a parlamentből, sőt az országból, és a Vámos megveregeti a vállát: - Lehet menni!

nem hinném, hogy ha négy éve mentem volna orvoshoz más lett volna a helyzet, ez a TB alapú ellátás egy szopás, mert minden orvos rinyál hogy ingyen dolgoznak - bezzeg amikor 300 hufot kaptak volna egyből mennyit nyomott volna a latban - de ha hiszed ha nem, nekem a 300 forinttal nem volt bajom, én asszem azt nem is húztam be, én ott az egyetemi hozzájárulási díjon rágtam be, nem az fogja segíteni hogy ne kretének legyenek az egyetemeken, hanem egy normális felvételi rendszer ami nincs

jah, Egészség Pénztár - minden haverom erről beszél, hogy egy ilyenbe kellene belépni - ami ugye abból indul ki, hogy mondjuk 60 évből az ember nem él 60-at úgy le hogy beteg (szerintem simán vannak, akik ilyenek, és nem feltétlenül a Dawn-kórósokra kell gondolni) vagyis amiket félretesz, abból ellátják ha olyan helyzetbe kerül mint én

de megkockáztatom, hogy jobb rendszer mint a TB ami nekem ilyen 22-es csapdájának tűnik a jelenlegi rendszerben

hát nehogy már fizessenek utánam, és akkor csak abban a hónapban vagyok jogosult arra hogy elrákosodjam, azt a pénzt vagy lenyelik, vagy kezelnek rajta mást, akkor most kezeljenek engem is szépen más pénzén, ha annyira a szolidaritás elvére alapszik

a csöveseket ellátják? most már értem, a TB-re koldulnak, hogy legyen 4500 egy hónapban - annyit simán összekoldulnak egy nap az Andrássyn

a lényeg az, hogy Scal szerint ez ebben a formában egy hihetetlen nagy kibaszás ami bizony Ferike idejében is pontosan így ment

On június 12, 2010, sheenard wrote:

Ma a Harmadik műszak aktuális részében egy fekete nő, miután nem tudott orvosságot venni a gyermekének, mert a helyi TB-nél nem adták oda neki a csekket, hanem a hivatalnok packázott vele - nos, bement és lelőtte a hivatalnokot…

On június 12, 2010, Scal wrote:

így van, csak keményen, bár nem a hivatalnokok tehetnek az idióta törvénykezésekről, de arról igen, hogy úgy hisznek benne mintha a szentírás lenne

On június 12, 2010, fairylona wrote:

Lehet h van aki igen, de ezt nem tudhatod. Butaság volna általánosítani. A magánszférában se mondhatsz az ügyfeleknek rosszat a munkahelyedről, a szabályaikról, az ügyintézés módjáról. Ez a nő mutathatott volna kicsivel több empátiát, az igaz, de ez még nem jelenti azt h a közintézményekben mindenki bunkó.

On június 12, 2010, fairylona wrote:

Honnan tudod h az egészségpénztár, amibe belépsz és befizeted a pénzedet, meg lesz még akkor is, mikor neked ellátásra lesz szükséged?

On június 12, 2010, szergely wrote:

“ennyire hogy lehet egy APECH kretén?”
úgy, hogy az előző retard kormány összegyúrta Pmegye, Kelet-, Dél és Észak-pesti igazgatóságokat egy 5500 lelket számláló megagiga működésképtelen monstrummá :-) több mint 2 millió adózó Bp.-n és 1,8 millió Pmegyében… ezt bárki be tudja látni, hogy bármekkora létszámmal is KÉPTELENSÉG

On június 14, 2010, Scal wrote:

fairylona: soha nem általánosítok, fogalmazzunk inkább úgy nem ma kezdtem szívni mint a torkosborz, csak néhány hónapja van blogom :D , a legtöbb ember utálja a problémát, volt már olyan, hogy rám szóltak hogy ne vele kiabáljak, mert ő nem tehet róla, mire mondtam neki hogy oké, de akkor legyen olyan szíves és hívjon már ide valakit akivel kiabálhatok, mert mindig van egy felelős, csak ez bent ül valami irodában

egyébiránt ilyenkor kifejezetten szeretem látni hogy reagálnak, már ezért már megéri, de legutóbb azt hiszem kifejtettem szergelynek hogy max akkor viselkedek így amikor már nagyon hülyének néznek, alapjáraton le se szarom, meg nyugtatom őket, hogy persze nem ők tehetnek róla (ezt olyan könnyű mondani)

de mégis, ha pl. felakasztanának, ne ordibáljak egyet utoljára, mert a hóhér csak a munkáját végzi?

a buszsofőröket se véletlenül utálom, én magam lepődök meg amikor valaki rikkant egy “jó napot”-ot vagy kinyitja az ajtót hogy ne ázzanak az emberek a megállóban, és nincs buszkurvája (legalábbis aznap)

az a baj, hogy mivel az egészségpénztárról sem vagyok meggyőződve, azért nem is léptem még be egybe

On június 14, 2010, fairylona wrote:

Éppen tegnap hallottam egy egészségpénztárról, ahol rosszul fektették be az ügyfelek pénzét, aztán értesítették őket h minuszba mentek át és még többet kéne fizetni.

Leave a comment

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.