A hároméves fiam van a videón. Nem szándékozom dicsekvős babablogot csinálni a Sztárüjformából, de ezt nem bírtam magamban tartani.
Nem sf, de imádnivaló, nem e-book, de olvasással kapcsolatos…
2010. február. 22. Kis Chello-ban. 6 HozzászólásConfessiones – avagy én és az e-olvasás
2010. február. 22. Az Élet, a Világmindenség meg Minden-ban. 18 HozzászólásMegtérése(i)m messze nem augustinusi mérvű(ek) persze, hiszen soha, soha! nem keltem ki egyetlen fórumon sem az e-könyvek ellen. Mellettük sem nagyon, mert nem volt lehetőségem sok tapasztalatra szert tenni eddig. Egy jó ideje azonban foglalkoztat a dolog, és szeretnék ezzel kapcsolatban pár észrevételt megosztani, napok óta mocorog bennem, és most érzem, kitörni készül.
Szögezzük le máris az elején, hogy mit nevezünk e-booknak; jobban mondva zárjuk ki azt, hogy mi nem számít annak. Természetesen amit én mondok, nem a támadhatatlan igazság, de szerintem nem e-book egy beszkennelt-berekognitázott, hanyagul formázott wörd dokumentumban elmentett könyv, hanem inkább nudli, még akkor sem, ha nem .doc, hanem .rtf kiterjesztésű. Ugyanez a véleményem a .pdf fájlokról is. Így hát nem számít e-book olvasásnak az, hogy a monitoron nézem az oldalakat, mert akik ezt fárasztónak tartják, azokkal egyrészt egyetértek, másrészt ha arra van időm, hogy a monitor előtt üljek órákat, akkor a) éppen a kezembe vehetek egy papíralapú könyvet is a polcról b) gép előtt mindig más tennivalóm akad.
Egy Star Trek témájú novellafordítás alkalmával találkoztam először a .lit kiterjesztéssel. Amikor letöltöttem hozzá a Microsoft Readert, éreztem, hogy valami ilyesmire gondoltam én az e-book név hallatán. Egy fájl, ami könyvnek néz ki megnyitva, amelyben lapozhatok, könyvjelzőt használhatok, szövegkiemelőzhetek, aminek van borítója és hiperhivatkozós tartalomjegyzéke, és ami adott esetben képes és hajlandó a wörddel vagy a pédéeffel ellentétben önként és kifogástalanul újraformázni és újraszámozni önnön oldalait egy szempillantás alatt, ha teszem azt, kisebb képernyőre kerül. Ennél több funkcióra nem is nagyon van szükségem; a keresés valamint a desktop változatban elérhető hangos felolvasás már csak hab a tortán, szóval kitalálhatnak akármilyen formátumot akármilyen olvasóra, nekem ennél korszerűbb nem kell, hiszen elég, ha annyit tud, amennyit egy papírkönyv is tudhat. A papírkönyv előnyeiről ill. az e-könyv hátrányairól (vannak) egy esetleges vita reményében most szándékosan nem ejtek szót.
Mivel mostanában csak utazás közben van alkalmam olvasgatni, egyre jobban szerettem volna bevezetni az e-olvasást az életembe. Praktikus dolog, mert nem kell gondolkodnom reggel, milyen könyvet vigyek magammal, nem baj, ha útközben máshoz támad hangulatom, hiszen komplett könyvtár lapul a zakóm zsebében. Erre gondolva be is gyűjtöttem szépen vagy másfélezer sf témájú .litet angol nyelven. Tudom! hogy a bakelitet felrakni sokkal hangulatosabb, mint az empé három, nekem ne mondjad! én szerelmes vagyok a bakelitbe! – de nyilván a HÉV-en nem lehet nálad egy bőröndnyi bakelit plusz egy lemezjátszó erősítővel meg hangfalakkal. Egyszerűbb zsebrevágni egy öngyújtónyi lejátszót. Na, hát gondolható, hogy ugyanez a helyzet az e-bookkal is.
Járatom a pofámat, de az igazsághoz tartozik, hogy olvasóm sokáig nem volt. Megmondom, miért nem: mert drágállom. Evett a fene persze; e-olvasni akartam, volt is mit, de nem volt mivel. Mígnem a KMKO Egyház kebelére megtérvén fölfedeztem a mobiltelefon kijelzőjén való olvasás örömeit. Örök hálával tartozom ezért Vid.Eskin nővérnek és Signal atyának. Mintha a Paradicsom kapuját tárta volna föl előttem a Tequila Cat Reader nevű Java-alkalmazás, ugyanis .txt-ket alakít át „könyvbe”. Betűméret-változtatás, keresés, katalogizálás és önfeledt öröm. És még az én hat vagy hány éves 6020-as Nokiám is befogadta a cuccot. Felfoghatatlan minőségi váltás volt azonban, amikor megörököltem Fatime K800i-s Sony Ericssonját, csak e-bookozásra használtam, semmi másra. .docok .txt-be át, aztán egy Tequila, az így kapott .jar fel a telefonra, az installálja magát, neked meg a zsebedben egy szobányi könyv. Ha berágsz a Neurománcon, két gombnyomás és olvasod A jövő körvonalait. Ennyi huszonegyedik század még a magamfajta vén csontoknak is jár.
Ott voltak persze a .litek még mindig. Parlagon. A szívem szakadt meg. Tudtam, hogy lépni kell. Szerencsére a sors az utamba sodorta Marcit, akinek pokettpécéből volt egy fölösleges darab, viszont szüksége volt két hokedlire, amiből nekem volt is a pincében, alig fértem hozzá miattuk a fagyasztóhoz, amiben a hurkát tartjuk. Megköttetett az üzlet. A pokettpécé vette fel az e-olvasó szerepét. Az angol nyelvű .lit sci-fik fölmentek szépen, és már majdnem boldognak érezhettem magam.
Azért csak majdnem, mert nem szeretek angolul olvasni. Pöntyögök valamennyit angolul, naná, a meló miatt is muszáj, de a magyarul olvasás még mindig jobban kikapcsol. Magyar könyvet is szerettem volna a kis gépemre. Kicsit körülnéztem, és olyan dologra bukkantam, amire a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.
.lit fájlt csinálni nem ördöngösség! Én azt hittem ez valami olyan titok, melynek csak a legnagyobb beavatott számítógépes mágusok vannak a birtokában. Holott a Microsoft RTR add-on a wörd menüsorába parányi ikonként beépülve egy kattintással .litet varázsol bármilyen dokumentumból! Még most is remegő ujjakkal gépelem ezeket a sorokat. Irdatlan mennyiségű wörd dokumentumban elmentett könyvem van, de ha még ez sem elég, MEK-ről rengeteg mindent le lehet szedni, apró módosítások, egy tartalomjegyzék, egy borító-jépégé – és máris kezemben a tökéletes e-könyv! Nekem ezt miért nem mondta senki eddig!
Tucatjával gyártottam magamnak a hétvégén az anyagot. És hogy aki eddig nem látott .litet, láthasson, az egyik könyvből most megmutatok, mondjuk, négy oldalt. Egy borítót, a belső címlapot megnyitott menüvel, a tartalomjegyzéket és egy oldalt a belsejéből. A képeket a desktop readerről szedtem le, egyértelmű, hogy poketten, mint mondottam, újratördeli-újraszámozza magát, tehát ott pl. ezerkétszáz oldalas a cucc. Nagyon faszául érzem most magamat. Az illusztrációnak használt e-könyv egyébként kiváló barátom, Béla kiváló könyve, amit mellesleg még a 6020-assal olvastam végig, Béla, ha ezt olvasod, milyen a borító szerinted! király, mi! meghiszem azt!
Úgy nagyjából ennyit az e-olvasásról. Tudom, Kindle meg digitális tinta meg mindenféle ésatöbbi, az az igazi, de én egyelőre beérem ennyivel. (Még mindig jobb, mint fekete alapon szürke betűkkel olvasni ezt a terjengős szófosást, hehehe, de aki a blogom külsejét szóvá teszi, kimoderálom, még hehehébb.) Geekségben mindig is le voltam maradva úgy jó tíz évvel. A lényeg, hogy az e-book a sok fölösleges elektronikai vagy számítástechnikai baromság mellett egy igenis nagyszerű és hasznos találmány, és én örülök, hogy a használója lettem.
A Ray Harryhausen kiselőadás videója
2010. február. 18. Mozgóképvilág, Csak science fiction, Sokadik típusú találkozások, Retro-filmklub, Blogovízió és Meetup-ban. 8 HozzászólásLezajlott csütörtökön a februári SFportal Meetup, az eddigiek közül szerintem a legprofibb, mind a látogatók számát (sok), mind a terem méretét (nagy), mind a technikát (wireless pointer + vetítővászon!), mind pedig az előadások színvonalát (hálaisten) tekintve. Azt ugye tudjuk, hogy én Harryhausenről beszéltem, a cikk végén megtekinthető a videó, sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, nézzétek meg, ha érdekel. Viszont rábukkantam Kelt (Jun mellett a másik főszervező, aki a videókat a Worldshots TV-re tölti és aki a hardvert biztosítja) beharangozójára, kár, hogy nem vettem észre hamarabb, adott volna egy kis önbizalmat. Kicsit későn, de azért így utólag idemásolom, mit írt kedvcsináló gyanánt:
„Az a jó a saját blogban, hogy itt aztán egészen nyugodtan lehetek részrehajló. Szóval azért gyertek el a februári SF Meetupra, mert előad Kollárik “Chelloveck” Péter. Ez a harmadik ilyen alkalom, és én embert ennyire lelkesen, lelkesítően nem hallottam még beszélni a filmtörténetről és a bé filmekről. A múltkor már komolyan jó ötletnek éreztem volna beszerezni és megnézni a Rákszörnyek támadását vagy valamelyik másik borzalmat. Ha egy előadásra tudtok benézni, Péteré legyen az.”
(Hű.
Remélem, ezzel az előadással is beváltottam a hozzám fűzött reményeket – köszi a méltatást, Kelt.)
Jó, hogy most az én témám volt az első, mert így legalább önfeledten tudtam élvezni a többiekét is. Pécskai Balázs a humanoid robotok fejlesztéséről és a kutatás legújabb vívmányairól beszélt, elsősorban a mozgás problematikája került előtérbe. Balázs maga is rakosgat össze egy robotot, és ezen előadása után bekerült az általam nagyon irigyelt emberek csoportjába: semmivel össze nem hasonlítható álommeló lehet ilyennel foglalkozni. A következő előadó, Galántai Zoltán író/jövőkutató mintha ezt a témát folytatta volna, csak éppen egy másik szemszögből: ő azt boncolgatta, hogy gépi intelligencia vajon képes-e művészetet alkotni, mellesleg felvetette azt az érdekes kérdést is, hogy mit nevezünk művészetnek, és mikortól mondhatjuk valamire azt, hogy műalkotás. Végül Tóth András mutatta be a Mars-kutatás terén 2009-ben elért eredményeket, ez is rendkívül élvezetes volt, a vörös bolygón történteket amúgy is szívügyemnek érzem.
A meetup szerintem kezdi kinőni mind az otthont adó klubot, mind az öt-tíz percesnek indult, ám hallgatólagos egyetértéssel, kvázi észrevétlenül húszpercesre növelt időkeretet is. A minielőadások után szokás szerint a Bobekben ült össze sörözni a társaság, ahol is egy nálam idősebb érdeklődő megjegyezte, hogy nem hallott még Ray Harryhausenről, viszont igen fontosnak tartja, hogy igenis legyünk tisztában az alapokkal, és nagyon örült, hogy megismertettem vele. Tehát a célomat elértem, ha már egy ember kimondta ezt, akkor többen is gondolhatták így, természetesen nem mulasztottam el megemlíteni, hogy stop-motionben Harryhausen olyan, mint elektronikus zenében a Kraftwerk, és azt már igencsak remegő lábbal jelentem be, hogy az előadás hatására egy másik miniegyetemista, Rhewa másnap a tettek mezejére lépett, és az IG-s Harryhausen klubom az ő belépésével háromról négy fősre duzzadt!
Ray Harryhausen kiselőadás a Főnix Klubban
2010. február. 10. Mozgóképvilág, Sokadik típusú találkozások, Retro-filmklub, Blogovízió és Meetup-ban. 12 HozzászólásCsütörtökön ismét elő fogok adni az SFportal Meetupon. Mostani témám Ray Harryhausen munkássága lesz. A közvetíteni kívánt tényanyag mennyisége miatt nem aggódom, és a hangulat is hasonló lesz az eddigi két előadásom színvonalához; inkább afelől vannak kételyeim, hogy érdekli-e egyáltalán az embereket ez a téma. Tulajdonképpen mellékes is számomra, hogy igen vagy nem, mert feladatomnak, kötelességemnek érzem megtartani az előadást. Akik szeretnének eljönni, de valami oknál fogva (rossz időpont / helyszín) mégsem lehetséges, néhány mondatban és egy rövid videoklippel bemutatom az illető urat.
Az idén kilencven éves Ray Harryhausen a trükkfilmes animáció egyik leghíresebb, kétségkívül legnagyobb hatású alakja. A kockázásos bábanimáció (stop-motion) és az osztott képernyős filmtrükkök úttörő művelőjeként egy sereg tudományos-fantasztikus, fantasy és mitológiai témájú kalandfilm látványvilágáért volt felelős a XX. század ’40-es és ’80-as évei között. Napjaink trükkmestereinek szinte kivétel nélkül példaképe, s noha harminc éve – elsősorban a számítógépes animáció térhódításának köszönhetően – nem készít filmeket, gazdag munkássága, páratlan hozzáértése és szakmai tökélye mégis élő legendává tette őt a klasszikus fantasztikus filmek rajongóinak körében.
(The Ray Harryhausen Creature List)
Mindezt azért, hogy aki eddig nem tudta volna hová tenni a nevet, legalább képben legyen. Lehet megmosolyogni az én régifilm-mániámat, csak éppen nem illendő. Kapjunk már a fejünkhöz és döbbenjünk végre rá, milyen hatással vannak ránk az utóbbi évek úgynevezett sci-fijei!
– vagy nagy csinnadrattával beharangoznak egy filmet, ami aztán egy irdatlan csalódás lesz, és indulhat a blogokban a láncfikázás,
– vagy aljas mód belekényszerítenek minket olyan megalázó kompromisszumokba, hogy a nagy ínségben sci-fiként értékeljünk holmi batmansötétlovagos meg transformerses vackokat, ócska tucat-animéket vagy öncélú, elvont művészieskedést,
– vagy elérik, mert elérik!, hogy minden, a közepesnél egy kicsivel is jobb filmet, gondolok itt nemcsak a District 9-ra, hanem az Avatarra is, máris megváltásként üdvözöljünk, mérföldkőnek kiáltsunk ki.
Nem tudok azonosulni azokkal, még csak megértést sem vagyok képes tanúsítani azok iránt, akik egészen egyszerűen nem hajlandók észrevenni, hogy a fantasztikus film múltja tele van mesés kincsekkel, amelyek akkor is egy életre elegendő élményanyaggal szolgálhatnak, ha mától fogva soha az életben be nem tesszük a lábunkat a moziba. Fontosnak tartom egy kicsit jobban megismerni / megismertetni azokat az embereket, akiknek e kincseket köszönhetjük. Ray Harryhausen is közéjük tartozik.
Ígéretes filmtervek a láthatáron
2010. február. 8. Mozgóképvilág, Csak science fiction, Miniember-történetek, Recycled és King Kong-ban. 10 HozzászólásHa már csakugyan nincsenek új ötletek egy sci-fi film forgatásához, egy remake, egy sequel, egy prequel vagy egy reboot mindig legyen kéznél rókabőrnyúzás céljából! Az ilyesminek általában esküdt ellensége vagyok, ám mostanában hallani olyan filmötletekről, hogy még az én kérges szívem is meg-megdobbanik. (Érdekes módon ezeket a filmeket egyelőre elkerülte a nagy hírverés, bár ennek az is lehet a magyarázata, hogy még csak a pletyka-fázisnál tart a dolog.) Miután tisztáztuk az alapfogalmakat és azt, mit kell elvárnunk ezektől a filmtípusoktól, konkrétumokkal is szolgálhatok.
1) Remake = újrafeldolgozás. A legingoványosabb talaj, legalábbis énszerintem. Fejlett trükktechnikával úgy kell felújítani egy filmet, hogy a történet ugyanaz maradjon; természetesen kerülhet a forgatókönyvbe érdekes adalék, de semmiképp sem öncélúan. Az eredeti mű alkotói iránti tisztelet pedig azért legyen érezhető. Legalábbis ez lenne az ideális eset; alig egy-két remake felel meg eme ésszerű elvárásoknak, de William Wyler Ben-Hurja egy ékes példa erre.
2) Sequel = folytatás. Százával található ilyen; az eredeti történet továbbgondolása. Gyakran alulmúlja az eredetit, szerencsés esetben teljesen más oldalról közelít a témához. Légből kapott példa: Drágám, a kölyök marha nagy lett.
3) Prequel = előzmény. Izgalmas feladat az ismert hősök múltbeli viselt dolgait is megvizsgálni, jól is elsülhetne akár, a Csillagok háborúja előzményei mindenesetre vegyes érzelmeket keltettek a rajongótáborban.
4) Reboot = nullázás. Egy jól bejáratott világ lapját elegánsan üresre radírozzák, és onnantól ismét határtalanok a lehetőségek. Ez utóbbinak legismertebb példája talán a Batman: A sötét lovag, azért írom, hogy talán, mert a képregényfilmekkel nem vagyunk baráti viszonyban, így nem tudom, milyen film ez és nem is érdekel!
(Létezik viszont egy film, ami mesterien kombinálta a kettes, hármas és négyes pontokat, és ez nem más, mint a Star Trek XI. Szándékosan írtam ki a sorszámot, ugyanis ez egy folytatás, hiszen a film cselekményét meghatározó alapprobléma kronológiailag a tizedik rész utánra teendő, a központi figura az öreg Spock. Az egy más kérdés, hogy történt benne egy időutazás, s mit ad isten, ennek köszönhetően megismerkedtünk az eredeti sorozat tacskókorú legényégével, ergo előzményjelleget kapott a film, majd egy szerencsétlenségnek köszönhetően olyan helyrehozhatatlan változás történt a múltban, hogy az alkotók onnantól kezdve bármit megtehetnek ebben az univerzumban. Abrams műve tehát egyszerre sequel, prequel és! reboot; megemelem a kalapomat, hogy ezt ilyen biztos kézzel összerakta. Amint elnézem, egyszerű mezei folytatások és újrázások helyett inkább a két utóbbi módszer örvend egyre nagyobb népszerűségnek a filmesek és a mozibajárók körében.)
Na, de térjünk a lényegre, hadd mondjam már el, mely filmeket várom annyira, mert mindjárt vége a bejegyzésnek!
Az első várva várt film voltaképp egy egyszerű remake-nek tűnik, történetileg semmi eksztrával. Mégis, Crei barátom fején találta a szöget: ez az a film, amit meg kell csinálni remake-ben! Az 1966-ban készült Fantasztikus utazás című filmről van szó; egy mondatban annyi a történet, hogy miniatürizált tudóscsapatot fecskendeznek egy ember belsejébe. A promóanyag, amit mellékeltem, megtévesztő: neeem, nem Raquel Welch testébe kell behatolni, tudom, nem rossz ötlet az sem, de nem tudom, ki hogy van vele, nekem elsősorban nem a miniatürizálás jutna az eszembe róla, ellenkezőleg. Már nagyon régóta rebesgetik az újrafeldolgozásának lehetőségét; egy éve még Roland Emmerich neve merült fel rendezőként. Emmerich végül a 2012-n kezdett el dolgozni, James Cameront ellenben saját bevallása szerint már tizenkét évvel ezelőtt is foglalkoztatta az ötlet, ám eddig minden energiáját az Avatarba fektette. No már most ha Cameron ezt a filmet is teljesen valósághű Fusion 3D-ben készíti el, minden okunk megvan izgatottan várakozni.
A Tiltott bolygó újrafeldolgozásával kapcsolatban már több pletyka is napvilágot látott. Az első verzió szerint a történet az eredeti film cselekménye előtt 20 évvel az Altair IV-en eltűnt Bellerophon kolónia sorsát is bemutatta volna. Később már komplett trilógiát, mi több, egész frencsájzt rebesgettek a jólértesültek. Warnerék izgatottak lettek e lehetőség hallatán, anyagi gondoktól tehát nem kellene tartani. A rendező személye jelenlegi értesüléseim szerint ugyancsak Cameron, és bár a frencsájz gondolata sokakat aggaszthat (velem az élen), megnyugtató gondolat, hogy forgatókönyvírója a Babylon5 megteremtője, J. Michael Straczynski lesz. Nem ismerem ezt a babilonos sorozatot, de JMS állítólag egy hálaisten. Straczynski egy árnyalatnyival akciódúsabbra szeretné varázsolni a jelenetek némelyikét; ugyanakkor a Shakespeare A vihar című drámája ihlette jellemeket és a bensőséges hangulatot is meg kívánja tartani. Nosza! Én állok elébe.
Van viszont egy frencsájz, ami előtt akármikor hajlandó lennék a földig meghajolni. A majmok bolygójából készült egy remek 1968-as mozifilm az isteni Charlton Hestonnal, majd további négy folytatás, egy tévésorozat, egy rajzfilmsorozat, mi több, egy musicalváltozat is. Tim Burton remake-jétől viszont a gutaütés kerülgetett. Hála az istennek, nem az fog folytatódni! Foxéknál most reboot készül, nem is akármilyen. A történet alapja ugyanis a negyedik rész, a Conquest of The Planet of The Apes lesz; azokban az időkben játszódik majd (napjainkban), amikor a majmok értelme nyiladozni kezd és később fellázadva átveszik az uralmat a Földön. Míg a hetvenes évek filmsorozatában a jövőből jött értelmes majom indított el egy alternatív jövőt, itt nyakló nélkül folytatott genetikai kísérletezgetés lesz a ludas. Először úgy tudtam, Caesar lesz a film címe, de azt is olvastam már, hogy Genesis: Apes. Nekem úgyszólván mindegy, zabálni fogom, remélem, nem fekszi meg a gyomromat.
És ha már majmokról van szó, hát kit látnék viszont a legszívesebben a vásznon, mint kedvenc majmomat, Kongot! Imádom mind a ’33-as, mind a ’76-os, mind a 2005-ös változatot. A legelső kapott egy folytatást a Son of Konggal, a második a King Kong Lives-zel – Jackson verziója egyedül maradt. A kósza hírek szerint a készülő új film egyszerre lesz folytatás és előzmény, és alighanem a Kong: King of Skull Island címet viseli majd. A mese gazdagon illusztrált könyv formájában létezik is, Joe DeVitónak köszönhetően. 1957-ben, huszonöt évvel Kong halálba zuhanása után kezdődik a cselekmény. Az eltűnt Carl Denhamet (és az ugyancsak köddé vált gorillatetemet) kívánja felkutatni Denham paleontológus fia, Vincent, Jack Driscoll társaságában. A szigeten egy griothoz hasonló öregasszony és gyönyörű fiatal segédje választ ad az eddig felmerült kérdésre, honnan a lények, ki építette a falat és így tovább. Azt azért még megjegyzem, hogy ennek a filmnek a jövője a leghomályosabb, és sem forgatókönyvírót, sem rendezőt nem tudok név szerint említeni.
Hát így állunk. Ha ez a négy film elkészül, és ha beváltja a hozzájuk fűzött reményeimet, hát egy időre véget vetnek az elkeseredett fanyalgásaimnak az új filmekkel kapcsolatban. Adná az ég!
Kollárik-újította kreatívblogger-kitüntetés
2010. február. 5. Staféták és körblogok-ban. 16 Hozzászólás
Ha úgy veszem, kitüntetés, ha úgy veszem, nyűg a nyakamon. Mivel nitától kaptam én kitüntetésként értelmezem. Az igazat megvallva ezt a fajta stafétát már megkaptam régebben is, a részvételtől és a továbbadástól elsősorban a díj kinézete tartott vissza eddig. A kritikai érzékem meglehetősen fejletlen, és lehet, hogy bennem van a hiba, hogy az eddigi díjat csúnyácskának láttam; elképzelhető, hogy művészi alkotásnak számít, mindenesetre nem akartam beengedni a blogba, na. Most viszont találtam egy áthidaló megoldást: új köntöst adtam a díjnak. Ez a kreatív bloggerségen kívül jelképezi a világűr végtelenségét, felfedezésének vágyát, mégiscsak sci-fi bloggerek lennénk vagy mi a szösz; egyszersmind mutatja a kreatív blogger díj stafétajellegét is. Szerintem jó lett. A kép az ASTOUNDING Science Fiction magazin 1953. januári számának címlapjáról lett kölcsönözve. A díjjal persze kötelezettségek is járnak:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte: Köszi, Nita! Aranyos vagy, hogy rám is gondoltál!
2. A logót ki kell tennem a blogomba: Vegyük úgy, hogy kiraktam.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam: Nita könyvgalaxisa.
4. Írni kell magamról 7 dolgot: na már most ezzel az a helyzet, hogy egy hasonló jellegű láncfeladat alkalmával ez megtörtént. Olyan dolgokról kellett akkor írnunk, amit általában nem tudnak rólunk az olvasók. Kikeresheti, akit érdekel.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blogtársamnak. Jézusom, kit haragítsak magamra? 
Hosszas mérlegelés után a lista a következő: Andi, Rhewa, Leon, Sfinsider, Sanawad és LNPeters. A hetediket pedig, ez a mondat egyébként egy update, az első körben rosszul számoltam, posztumusz megkapja Bluebunny. Kérésre kommentben megindoklom a választásom miértjét.
6. Be kell linkelnem őket: Most linkeltem be!
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról: Meg!
És még egyszer, köszi, Nita!
Milyen Nebula-díj. Nobel-díj, öcsém, Nobel!
2010. január. 29. Olvasmányélmények és Csak science fiction-ban. 12 HozzászólásHa engem kérdezel, igazi gyöngyszemnek számít ez a Kipling sci-fi novelláskötet, a Kívánságok háza, ami a héten jelent meg a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában. Ha a science fiction nagy öregjei kerülnek szóba, általában Jules Verne vagy H.G. Wells neve az, ami felmerül, de John W. Campbell például Kiplinget tartja az első (modern) tudományos-fantasztikus írónak. Kevesen tudják mifelénk, hogy A dzsungel könyve híres írója ilyen jellegű történeteket is írt, és nem is akármilyeneket, hát most már ideje megtudni. A Galaktika Baráti Kör annak idején A fantomriksa címmel megjelentetett már egy elbeszéléscsokrot az író misztikus történeteiből, ez a mostani válogatás viszont tényleg beleillik a SF meghatározásába. Nagyjából bemutatom a benne szereplő novellákat, de a poénját egyiknek sem lövöm le.
A szellemsürgöny (1904) ízig-vérig tudományos fantasztikum. Egy patikában Marconi friss találmányával, a vezeték nélküli rádióval készülnek érdekes kísérletre az úrienberek. A körülmények különös összejátszása azonban nem várt eredményhez vezet.
A Csakis az igazat (1893) főszereplője három újságíró. Hazafelé hajóznak, amikor egy tenger alatti vulkánkitörés következtében a felszínre bukkan egy haláltusáját vívó tengeri óriásszörnyeteg, majd hamarosan a nősténye is megjelenik. Részletes leírások, izgalmas kaland, vegyítve az újságírói etika boncolgatásával. Imádtam. Főleg az elején a verset.
A Kívánságok háza (1924) talán jobban híján van a tudományosságnak, ám szerintem nagyon szerethető. Ebben a házban más gondját-baját-nyavalyáját magára vállalhatja az enber, persze nem adják ezt ingyen. A történet érdekessége, hogy az eseményeket két öreg nénike beszélgetéséből, visszaemlékezéséből göngyölíthetjük vissza.
A kaptár melege (1908 ), hát ez egészen egyszerűen egy hálaisten! Egy méhkaptárban játszódik, a méhecskék közé befurakodik egy viaszmoly – és a szereplőknek hamarosan potrohostul felfordul az életük. Tiszta állatfarmos hangulatú politikai tanmese; fogjuk rá, hogy tudományos, Kipling ugyanis lelkes méhész volt, és sokat meg lehet tudni a méhek és egyéb rovarok viselkedéséről. Szerintem nekem ez a kedvencem. Döngics for prezident. De ha nem ez, akkor meg az
Allah szeme (1926), amely a tizenharmadik században (szerintem egy alternatív múlt tizenharmadikjában) játszódik egy apátság falai közt. Még Roger Bacon is szerepel benne. Előkerül egy mikroszkóp, ez képviseli a fejlett technológiát, amelyre a társadalom még nem érett meg igazán.
A műkedvelők (1932) című novellában néhány jó barát örökölt pénzből egy kutatóintézetet alapít és szerel fel, ahol azt szándékozzák megfigyelni, van-e hatása a bolygómozgásoknak az emberi szervezetre.
Az összekovácsolódott hajó (1898 ) tipikus kiplinges történet, csakhogy ezúttal nem állatokkal, hanem egy teherhajó megszemélyesített alkatrészeivel. A hajót próbaútra küldik, és az alkatrészek a hat nap során szépen úgy megtanulnak együttműködni, hogy az út végére egyetlen közös egyéniséggé olvadnak össze. Emberi szereplők csak a történet elején és végén jelennek meg, de ott is csupán a narrációt kiegészíteni, a megértést segíteni, hiszen a főszereplő maga a hajó.
A legnagyobb ínyencfalat azonban a kötet utolsó két hosszú elbeszélése, a 2000-ben játszódó Az éjszakai postával (1909) és ennek 65 évvel későbbi cselekményű folytatása, az Egyszerű, mint az ABC (1917). Zseniális. Főleg az első. Léghajós történet egyes szám első személyben, túlnyomórészt jelen időben, rengeteg leírással, és itt a „steampunk” motívumok nem retró-, hanem futurisztikus érzés keltésére hivatottak! Igazi kuriózum, hogy Kipling még egy metróújságot is szerkesztett hozzá mellékletnek, olvasói levelekkel, apróhirdetésekkel, miegymással – ezek még jobban segítenek magunk elé képzelni a körülményeket. A tördelés előtt le a kalappal. A folytatásban pedig még többet megtudhatunk erről a jövőről, még a kettő közt eltelt hatvanöt évre is vannak visszautalgatások. Lényegében ez a két novella alkotja a kötet magvát – kicsit sajnálom is, hogy nem inkább köréjük épült a cím- és címlapválasztás koncepciója –; már éppen ideje volt, hogy magyarul is megjelenjenek, mert érdeklődtem külföldiektől, és mindenki ismerte, legalábbis az elsőt. Úgyhogy van mit olvasni így az év elején.
A “Wells a vásznon” előadás - végre megtekinthető!
2010. január. 19. Mozgóképvilág, Csak science fiction, Sokadik típusú találkozások, Retro-filmklub, Blogovízió és Meetup-ban. 7 HozzászólásEz még az októberi sfportal meetup előadás anyaga. Visszanéztekor döbbenten tapasztaltam, hogy még hadarva is húsz perces lett, holott elvileg a meetuposoknak öt-tíz perceseknek kell lenniük. Wells-regények filmfeldolgozásairól azonban ennél kevesebbet szófosni sehogyan sem tudtam. Keltnek köszönhető, hogy felrakhatom (meg persze annak, aki felvette), de még az ő anyagán is tömörítenem kellett, hogy beleférjen az sfport videómegosztója biztosította keretekbe. Megtehettem volna, hogy beágyazom a Discove Worldshots TV-ről, de én szeretem, ha valami egységes; ha már sfportosok a videók, ne legyen ez sem kivétel. A Worldshots TV-n bizonyára jobb a minőség, de én még mindig azt mondom, hogy élőben ott lenni az igazi. Úgyhogy ebből nem is csinálunk rendszert.
Sci-fi könyvek alapján készült PC játékok
2010. január. 15. Csak science fiction és Játszodjatok!-ban. 22 HozzászólásA tudományos fantasztikum kitűnő terep számítógépes játékokhoz, akció-, kaland-, sima lövős vagy stratégiai játékokhoz egyaránt biztosíthat táptalajt. Ki is aknázzák a fejlesztők rendesen a témában rejlő lehetőségeket. Míg sok sci-fi játék „saját” ötlet, rengeteg a filmek alapján készült, nagyon gyakran ezeket már a film bemutatójával egy időben piacra dobják.
Jóval ritkább eset, amikor egy sf könyv! alapján készül az adott játék. De azért ilyenből is akad egy jókora csokorra való, a legkülönfélébb típusokban. Azt hiszem, minden szerényteleség nélkül kijelenthetem, hogy hiánypótló cikk következik. A képek kattintásra nőnek, és mindegyikhez mellékeltem videót is, hogy kedvet kapjatok. (Ha valamit kifelejtettem volna, vagy ha valamelyikhez felejthetetlen játékélmények fűződnek, most már azt is tudjátok, hogyan lehet hozzászólni, tehát elviekben nincs akadálya, hogy megosszátok velem.)
Continue reading ‘Sci-fi könyvek alapján készült PC játékok’
Marvin, a paranoid android énekel
2010. január. 12. Musique Non Stop, Csak science fiction, Blogovízió és Douglas Adams-ban. 1 HozzászólásMióta a mozifilm-változat elkészült, a Galaxis Útikalauz stopposoknak depressziós robotja sokak agyában egy bumfordi, óriási gömbfejjel bíró, egyébként igen kellemes kinézetű gépember képében jelenik meg. A nyolcvanas évek kockafejű, harapófogó-kezű robot-imidzséhez ellenben sokkal közelebb áll a tévésorozat Marvinja a maga esetlen szögletességével. A film készítőinek is a szívéhez nőhetett a figura, tisztelgésképpen berakták a moziváltozatba is egy jelenet erejéig, tehát aki nem látta a tévésorozatban (felső kép), az a vásznon találkozhatott vele (alsó kép).
Ez a Marvin figura fellépett egy népszerű gyerekműsorban, a Blue Peterben; egy dalt hallgathatunk meg tőle, amit egy nyúlfarknyi beszélgetés követ. Nekem az elektronikus zenei alapok is nagyon tetszenek, és amit még fontos megemlíteni, hogy Stephen Moore hangján szólal meg, aki a rádiójátékban és a tévésorozatban is a megformálója volt. A dal különben kislemezen is megjelent 1981-ben (és ha valakit érdekel, a slágerlista 52. helyezéséig kúszott). Ezt a tévéfellépést nézhetitek most meg a Sztárüjformában, ami mostanában eléggé videoblog jelleget öltött, és nem is ez lesz az utolsó eset, punktum.
Az offolás magasiskolája