Kozmix: Minden most kezdődik el

Lalát inkább a New Timesban, HoZsót az 5letben szerettem. A Kozmixot megalakulásakor egy kissé divatzenekarnak éreztem, ám ezzel a számmal visszanyúltak jól. És már csak a klip néhány képsora miatt is örülök, hogy megint eszembe jutott, mert ide való.

Manabe Takajuki: Full Moon Party

Ez egy korábbi darab, a TV-show-val nem veheti fel a versenyt, mindenesetre érdekes végignézni egy 2001 - Űrodüsszeiát idéző kezdés után a majmogbolygójásított Föld múltját, jelenét… és jövőjét.

Zlad! (Zladko Vladcik): Elektronik Supersonik

Lehetőség szerint angol kiejtésed és nyelvtanod fejlesztéséhez ne ezt a dalt használd! :)

Continue reading ‘Zlad! (Zladko Vladcik): Elektronik Supersonik’

Space: Running In The City

Tudod, mi történik azokkal, akik 1978-ban űrhajós ruhát öltve analóg, külső huzalozású Korgokkal zenét csinálnak, barátom? Bekerülnek a SCI-FIdelitybe, az történik velük. Még akkor is, ha franciák.

Squarepusher: Come On My Selector

(A rendező, Chris Cunningham különben az utolsó két Alien látványtervezőjeként is ismert, és először úgy volt, ő viszi majd filmre a Neurománcot.) Ebben a klipben egy fantasztikus tudományos kísérletnek lehetünk tanúi.

Aphex Twin: Come To Daddy

Kellőképpen beteg videoklip Chris Cunningham rendezésében. (Tőle lesz még több is; ő az, akinek a robotos Björk-klipet is köszönhetjük.)

Manabe Takajuki: The TV Show

Szugimotó Kouszuke szemet gyönyörködtető videoklipje az animáció kedvelőinek.

Snake: Ataque de Pánico!

Ez a videoklip hasonló témájú, ám valamivel látványosabb, mint az Up! együttes A nap c. videója. Utóéletéről a Sztárüjformában olvashattok.

Blondie: The Tide Is High

Alig észrevehető Csillagok háborújás ihletés a videoklipben: a fekete sisak. De csak amíg meg nem fordul…

Billy Idol: Dancing With Myself

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy Idolnak csak a Tetsuo-ihlette Shock To The System c. klipje bővelkedik fantasztikus elemekben, íme egy régebbi darab, Tobe Hooper horrorfilm-rendező munkája.




Legutóbbi hozzászólások

  • Bellerophone: Áááá végre valakinek feltűnt, mennyire quicourt jó!!! Benned amúgy is bíztam! Nem csalódtam...
  • acélpatkány: Ez de qva jó!
  • wintermute: Barátaimmal együtt több szállóigét is köszönhetünk ennek a csodának. Klasszikus.
  • Chelloveck: (Elvileg most jónak kell lennie… )
  • Chelloveck: Az a kurva felkiáltójel a beágyazókódban. Nemsokára kijavítom, ha lesz egy kis időm.
  • Annatar: Valami nem stimmel a videjóval, ugyanaz a hiba, mint korábban. Pedig nagyon kíváncsivá tettél ;)
  • Creideiki: Lóvá akarsz tenni minket?
  • Marco: Hali! Biztos, hogy ez egy ló? Honnan tudjam, hogy nem kutya?
  • Chelloveck: Fincsi, mi? :D
  • raves: hmmmm… :)

 

Hatással vagyok a blogvilágra!


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek