v>300 000 km/s
Elizabeth Moon: A sötét sebessége
Amennyiben a Galaktika a tágabb nagyközönséget kívánja megszólítani a Metropolis Könyvek sorozatával, a konvencionálisabb science-fiction rajongóinak pedig a Galaktika Fantasztikus Könyveket szánja, el kell gondolkodnom rajta, vajon igazi scifi-rajongó vagyok-e még. Nem is annyira azért, mert a GFK-val rossz tapasztalataim lennének – a zűrösebb könyveket nagyrészt sikerült elkerülnöm –, inkább mert az eddigi két Metropolis könyv, amit olvastam, nagyon eltalálta az ízlésemet. Legutóbb A rizs és a só éveihez volt szerencsém, most A sötét sebességéhez.
Az egyes szám első személyű elbeszélésmód mindig komoly odafigyelést igényel a szerzőtől. Különösen így van ez, ha a regénybeli én egy sérült ember (nem tudom, ez politikailag korrekt megfogalmazás-e, elnézést, ha nem az), jelen esetben egy autista. Egy olyan valaki, aki egész másképp értelmezi a világot, más logika szerint gondolkodik, ráadásul nehezen kommunikál. Moon annyit könnyített a dolgán, hogy nem Lou-val mondat el minden történést, de azok a könyv legérdekesebb részei.
A regény rengeteg morális kérdést vet fel. Gyakran azok viselkedése sérti a legjobban az autistákat, akik szeretnének jók lenni hozzájuk, de nem tudják, hogyan kellene viselkedniük, máskor a nyilvánvalóan ellenséges szándékot sem tudják vagy akarják felismerni. A két legfontosabb kérdés természetesen az, hogy betegnek tekinthetünk-e egy autistát, és ha az ember agyát orvosi beavatkozással megváltoztatják, megmarad-e a személyisége. Az első kérdést az olvasónak magának kell megválaszolnia, az utóbbira kapunk egy lehetséges választ a könyvben.
Nem lehet úgy írni a könyvről, hogy ne hozzuk szóba Daniel Keyes Virágot Algeronnak című művét. A Washington Postnak a könyv hátlapján idézett cikke Moon könyve mellett foglal állást, én döntetlennek ítélem a meccset. Drámaiságban, érzelmekben Keyes regénye jobb, Moon mellett szól a rendkívül kifinomult ábrázolás. Aki valamelyiket nem olvasta, itt az ideje pótolni.
A cím magyarázata: Lou úgy véli, a sötétnek gyorsabbnak kell lennie a fénynél, hiszen bárhová ér el a fény, a sötét már előbb ott volt.
Jó a cikk. Lehet szőrszálhasogatásként hat, de szeretném kijavítani. A címben említett fénysebesség rosszul van megadva, az értéke 300 000 Km/s megközelítőleg és nem az említett 300 000 m/s. Csak a mértékegységben van a hiba, de úgy gondolom, javításra szorul. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet.
Teljesen jogos, javítva.
Köszönöm!
Igen, igen!!! Még sok ilyen könyvet szeretnék én is! A sötét sebessége nagy élmény volt számomra, írtam is róla egy bejegyzést.
Most értem a könyv végére. Szerencsére a fordítás, nem-szerkesztés és nem-korrektúrázás sem tette tönkre a történetet.
Elolvastam és nekem is nagyon bejött. Elgondolkodtató.
[…] Nagyon tetszett, bár ez várható volt, hiszen szeretem a lelkizős és elgondokodtató sci-fiket. A téma az emberi viselkedés és a kommunikáció a legkülönfélébb hétköznapi helyzetekben egy igen különleges ember, a bizonyos területeken zseniális, ám autista volta miatt könnyen nehéz helyzetbe kerülő Lou szemével. Szó van benne az előítéletek természetéről, de azért a sci-fi ötlet se marad ki a regényből, ami néhol krimi elemekkel is meg van tűzdelve. Rendkívül érdekes és jól kitalált, a témája ellenére is izgalmas regény. (Adeptus ajánlója.) […]