A legfeketébb fekete humor
Spiró György: Feleségverseny
Nem, nem Vonnegutról írok. Spirónak új művében sikerült még feketébb humort előállítani, mint amit Vonneguttól megszokhattunk. És ami igazán feketévé teszi, az az, hogy bár az ábrázolt világ a végletekig abszurd, mégsem teljesen hihetetlen.
A Feleségverseny műfaja szatíra, de disztópiaként is olvasható. A közeli jövőben játszódik, ahol a bűnözés a jellemző megélhetési forma, a rasszizmus magától értetődő, a korrupció a társadalom minden szintjére jellemző, természetesen a mindenkori politikai elitre is. A jobboldali szélsőségesek folyamatosan tüntetéseket szerveznek, melyeken egyesek meggyőződésből, mások pénzért vesznek részt.
Aztán kirobban a cigányháború –Sheenardnak jelzem, hogy elkésett a roma regényével, ebben az is benne van –, bevezetik a kamatyadót (szex után fizetendő, kor szerinti sávokra osztott adófajta), miközben időnként váltják egymást a kormányok.
Persze mindezt a “boldog” jövőből, a Magyar Kommunista Királyságból visszatekintve látjuk, ahol III. József, a Kegyes Jóság, a korábbi villanyszerelő uralkodik.
A könyv az eseményeket Rea, egy buta és csúnya lány szemszögéből meséli el, aki ugyan semmit sem ért, de mindenhol ott van, és végül First Lady lesz belőle a Feleségverseny segítségével, amely a tévés tehetségkutatók kiváló paródiája.
Paródia a regény a javából, de ezen az ember nem tud önfeledten nevetni, és nem csak a leírt szörnyűségek miatt: túlságosan is ismerős mindez. Ennek ellenére javaslom mindenkinek, aki nem elfogult híve valamely politikai szekértábornak – itt mindenki megkapja a magáét.
Ízelítőnek egy hosszabb részlet, amelyben meghatározásra kerül a magyar mentalitás:
Követelem az egyenlő közteherviselést, amely alól egyedül én mentesüljek.
Legyen mindenkinek egyenlő a jövedelme. Az enyém lehet kicsivel több. Mindenki legyen egyenlő a törvény előtt. Én kicsivel többre vágyom. Legyen mindenki szegényebb nálam, akkor én is lehetek szegény.
Az egyetlen személyben megtestesülő tekintélyt: a királyt, a hadúrt, a pártfőtitkárt feltétlenül és rajongva tisztelem, imádok róla gonoszul pletykálni, és amint lehet, néhány évtized múltán megbuktatom.
1848-49, 1918-19, 1956 a magyarság természetétől idegen fellángolás, mert már Levédiában is felfordulásellenes, honfoglalást ellenző kispolgári mentalitást nyilvánítottam. A nyugalmamhoz továbbra is ragaszkodom.
Kiváló honfitársaimat irigylem és gyűlölöm. Mindenkinek legyen olyan szar, mint énnekem, főleg, ha tehetségesebb nálam. Akit csak érek, följelentem. Aki ebben az országban kiváló lett, az csalt, rabolt, gyilkolt és hordja el magát: ez az én hazám, nem az övék!
Bármilyen ellenforradalmi rendszerhez alkalmazkodom. Minden szar rendszert túl fogok élni. Lemerülök, kibekkelem.
A modern társadalom által megkövetelt szervezett együttműködésre nem vagyok hajlandó, nem is értem, mi az. A közösségi műfajokat nem szeretem. Az egyéni műfajokban kiváló szoktam lenni.
Nem megyek sehova, ne jöjjön ide senki.
Tanuljanak meg magyarul ők, a kurva anyjukat. Mindenkinek a kurva anyját, aki nem úgy magyar, ahogyan én.
Jó, hogy hozzánk soha sem a jó, sem a rossz nem tudott teljesen benyomulni. De az nem jó, hogy hozzánk soha sem a jó, sem a rossz nem tudott teljesen benyomulni.
Üdvözletem!
Életem során nem egy “büdös” magyarral találkoztam már.
Magyar vónék magam is, amolyan mélyebb fajta,
egyenes a hátam, akár a fűzfa gallya, csuhajja!
(egy fűzfapoéta)
Már régóta figyelem ezeket a megátalkodott magyarokat, de bizony még egy olyannal sem találkoztam, akire ráillene a Művész Úr jellemábrázolása. Nem lehet, hogy saját magából indult ki?
No, mindegy, elvégre fekete humorról van szó, vagy mégsem? Úgy gondolom, hogy Spiró disztópiája egyeseknek inkább utópia.
Na, de megyek is vissza a sz@rba, ahonnan szemtelenül előpofátlankodtam!
További minden jót a felszínen: mormongrafikon
P.S.: Másodszor küldöm a hozzászólást, ez talán nem tűnik el a Nagy Testvér mátrixában! Ha az előző mégis célba ért volna, akkor elnézést a szennyezésért!
Kösz az ismertetőt, kiváncsivá tett.
Csak nehogy valakik komolyan vegyék, és a közeljővőben megvalósítsák!
Az Ikszek után kikölcsönzöm…
Hány oldalas?
… csak a Fogság miatt kérdezem…
Mormongrafikon:
Köszönöm a minden előítélettől mentes, tárgyilagos hozzászólást! Tényleg olvasd el a könyvet, ha magadra ismersz, főleg érdemes, ha nem, annál jobb.
De szerintem szinte mindenki magára ismerhet benne.
onsai:
Nagyon szívesen.
javori:
Nem különösebben hosszú, ha emlékezetem nem csal, kb. 230 oldalas.
Igazad van adeptus, tényleg túlreagáltam a dolgot.Igazából nem szoktam látatlanban kritizálni, mindenesetre a kiragadott szövegrészt olvasva nem kifejezetten az előítélet motivált. Amúgy meg mindenkiben ott lakozik némi előítélet, szerintem még Spiróban is.
El fogom olvasni a könyvet, kösz az ismertetőt.