Kis lépés a könyvespolcnak, nagy lépés nekem – az Elfelejtett űrhajó beszerzésével és kanonizálásával (ex libris bepecsételése, wanted-listákról való kihúzás, könyvkereskedő-honlapok előjegyzés-értesítőinek kitörlése) sikerült teljessé tennem a Kozmosz/Galaktika könyvsorozatomat, thanks to Vatera.
Persze nem ér véget a kutatás, hiánypótlásra vár a Phoenix (2 db), a GBK (3) (az a rohadt Világnagy strand ne lenne ott, marha drága), a Kossuth (nem tudom, mennyi, eltérőek az információk), a Möbius (3) sorozat is.
A test és a lélek melengetése
2010. február. 11. Kiemelt linkek és Kotyvalék (munkacím)-ban. 1 HozzászólásEgészen szürreális élmény, ahogy az ember a langyos vízben hanyatt lebeg, és a pára fátylán át hópelyhek hullanak a szájába a szürke égből.
Unom a telet, unom a havat, valamit kellene kezdeni magammal, mielőtt magamba roskadok a hideg szürkeségtől-fehérségtől. A családon is látszik a letargia, hiányzik a mozgás, a friss levegő, a napfény. Valamit tenni kell.
Délelőtt kicsit molyolok Mohán, a 33 éves Škodán, ez mindig feldob – de ott a família, őket sem hagyhatom ki. Harkány = gyógyfürdő, ezt mindenki tudja, a település meg gyakorlatilag össze van épülve az én városommal, nem is tudom, miért nem járok hetente egy kis lélekmelengetésre. Majd mostantól, határozzuk el, miután kialakult a bevezetőmondatban vázolt helyzet. A strandolás ápolja a lelket és simogatja a testet, Mártonka felszabadultan visong és csapkod, végre kiszabadult a porcelánkád szabályokkal teli fürdőzési metódusából. A szocialista emlékeket hordozó komplexumot és dolgozói hozzáállást lazán feledteti a melegvíz (illetve enyhe gyógyvíz: ezüst ékszereim először arannyá változtak [már megérte eljönni – gondoltam], majd antracitszürke árnyalatot öltöttek).
Ez a nap nem lehet szar, mondja Ganxsta Zoli a Keleti oldal – nyugati oldal-ban és mennyire igaza van! Ilyen előzmények után az esti forraltborozás és filmnézés a hab a tortán.
A Hackett ajánlására letölt megvásárolt Donnie Darko megtekintése csodás zárása volt az estének; a film valóban nagyszerű, bár a liternyi forraltbor kellemesen melengető hatása mellé némi tompítás is járult, így nem pontosan vágom, mi miért történt. Na mindegy, a lényeg a hangulat volt, az értelmezést majd egy repetával elintézem.
Átnéztem a blogomat, és szörnyülködve tapasztaltam, hogy nagyon kevés bejegyzésem volt az elmúlt időben. Hiába, alig van időm, és mindenről a kettes szám tehet. Megszületett a második gyermekem, két munkahelyem van (ezeken annyit keresek, mint egy normális ember 1-en), igyekszem megszerezni a második diplomámat (vizsgákon is jönnek ám a kettesek!), két autót nevelek. Ja, és kéne még kettő nyelvvizsga is, a fenti felsőfokú papíroshoz. A fentiek teljesen kitöltik az napjaimat, olvasni is alig marad idő, le is mondtam a TV-előfizetést, úgyis csak háttérzajnak használtuk a többi teendő mellé. Arra gondoltam, egy kis képriportban mutatom meg az elmúlt fél év történéseit, így nem kell annyit írni, mehetek vissza tevékenykedni a ketteseimhez.
Ennek a képnek azt a címet adtam, hogy ‘Life in the so-called Space Age’. Nincs benne kettes…
Ő Moha, a kettes számú közlekedési eszköz
Öcsi, a második, két alsó foggal
Márton a homokban
Két gyerekkel. És, hogy SF is legyen a dologban, a képen Kuato is feltűnik
Ezt nem lehet elég korán elkezdeni. Ugyan én nem tudom, mikor szembesültem lakóhelyem gömb mivoltával, a minket körülölelő nihillel vagy a Szaturnusz gyűrűjével, úgy éreztük az asszonnyal, itt az idő a gyerekszobába rendszeresíteni egy szolárszisztemet.
Mielőtt valaki megkérdezné, mi az a kilencedik izé ott, és ha már ott van, hol az Eris, meg a többi hasonló, elmondom, hogy nálam szegény kis Plútó még mindig bolygó, én így nőttem fel, punktum. És az arányokat se fikázza senki, nem akarom a fiamat Ilonka nénihez küldeni a földszintre, valahányszor a Marsról érdeklődik.
Miután pontosan megtudtam, hány holddal rendelkeznek a gázóriások, azokat is felteszem, addig hadd lebegjenek kozmikus magányukban a falon.
Mivel igen szép lett az eredmény, további fejlesztések is felmerültek. Idővel felkerülhet egy Voyager II, pár space shuttle, esetleg jöhet az Apollo 11, meg a Burán. Vagy a nagy TMA a Jupiternél, de a téma az örökkévalóságig folytatható.
Most, hogy bejött a szar idő, és a távfűtést még nem aktivizálják, elkél a segítség a hőháztartásnak. Egy pohár forralt bor, és kimelegszik az ember. Ilyenkor jól jön a szakértelem.
Ösztönösen mozgok a konyhában, mint a férfiember általában. Szóval nemigen méricskélek, recepteket nem bújok, inkább az ahogyesik kategóriába nevezek. Így van ez az említett itallal is: általában fellelési sorrendben kerülnek bele az összetevők. Jó, a klasszikusokat odateszem, szegfűszeg és a fahéj mindig beleugrik, utána azonban szabadon szárnyal a fantázia.
A legtöbben (tapasztalat alapján mondom) a cukor mértéktelen alkalmazásával basszák el. Persze, a műmájer nem issza meg a savas bort, ellenben a mennyiségi fogyasztó torkán nem megy le az édes pancs. Ergo a forralt bort is eltolja a cukor irányába, ami egy pohár esetén még bizonyos körökben elmegy, de némi alapvető igényesség esetén elfogadhatatlan. Higgyétek el, a maró-égető érzést a túlzott cukoradagolás okozza.
Ellenben én kreatív módon bánok el a kérdéssel (pl. veres vagy fehér? Mindegy.). Mondok két összetevőt, ami sokaknál biztosan szemöldökráncolást vált ki: vaníliás cukor és teafilter. Próbáljátok ki, és azután hálásan boruljatok le dél felé, ugyanis a legtöbbetekhez képest ebben az irányban élek. Aztán jöhetnek az extrák, miszerint csipkebogyó (tavaly ipari mennyiséget szedtünk, a pucolás-szárítás nagy szopás, majd írok róla), méz, gyümölcsdarabok, mézeskalács-fűszer.
Mi most léptük át a mágikus 3 literes határt. Jó kedvet csinált, így az élményt megfűszereztük néhány órányi DM videoklip-megtekintéssel. Mit is mondhatnék? Ha kedvet kaptatok, izzítsátok a fazekakat!
Csak olyan célokat tűzz ki, amiket teljesíteni is tudsz!
2009. július. 31. Kotyvalék (munkacím)-ban. 6 HozzászólásNéhány hónapja az anyósom a (leendő) sógornőmmel a vágyaimat firtatta. Persze ilyen közegben nem az alapvető férfiigények jönnek elő (hármasban, négerrel, néger nővel etc.); inkább régi, eddig be nem vált terveimet adtam elő.
Így elgondolkodtam. Tulajdonképpen megvan mindenem. Van család, asszony, gyerekek. Lakás, két szoba, meg néhány (4+) kerék. De már régóta bassza a csőrömet néhány dolog.
Csikókorában az ember fogadkozik (az események száma a kocsmába járással hatványozottan növekszik), egyszer majd megcsinálom, mondja. Persze. Ezek olyan kivagyi dolgok, nagy hanggal előadva, hogy énaztán. Meg ilyenek. Szóval a fent említett közegben röptiben két ilyen be nem teljesült dolog ugrott be. Egy. Még a büdös életbe nem húztak ki a lábamnál fogva (ittasság miatti járásképtelenség okán) kocsmából. Kettő. Sosem fejeltem bele tortába. A harmadik, akkor nem említett, már régi vágyam egy Rejtő-regényből jön; tudniillik nagyon szeretnék egyszer locsolókannából pálinkát inni.
Erre az évre már csak kettő vágyam maradt. Hogy melyik teljesült, kiderül a képekből.
Gyakorlatilag három nap alatt romba döntöttük a lakást.
2009. május. 6. Gyermeknevelési Tanácsadó-ban. 4 HozzászólásElkezdtem igazán tisztelni a nők otthon végzett munkáját. Nem mintha eddig lenéztem volna a házimunkát, de az utóbbi napok átrendezték a gondolataimat.
A kiváltó ok a szülés volt; olyan dolog, amire egy férfiember képtelen. Az még hagyján, könnyű eset volt, Rakéta Úr percek alatt világra jött. Hanem ami utána történt.
A szülés után az asszony a kórházban maradt, így Mártonnal, kétéves fiammal kettesben töltöttünk pár napot. Én egyszerűen működök, ha van sör, pizza, meg szórakoznivaló (könyv, újság, net) gyakorlatilag korlátlan ideig elvegetálok. Azonban Mártont megviselné a ridegtartás.
Még jó, hogy az egyik munkahelyemről szabira küldtek, a másik – félig-meddig saját beosztású – csak pár órát jelent naponta. A reggel viszonylag egyszerű, baba ébreszt, tisztába teszem, megetetem. Aztán szórakoztatom, majd a szekrénybe nyúlok, felöltöztetem, és elindulunk valahova autózni. Bolt, kajálda, rokonság. Pikk-pakk, karikacsapás, a kocsiban ebéd után elalszik, utána esetleges pelenkacsere, szórakoztatás, egyebek. Este kaja, fürcsi, altatás. Vááá, megy ez. Jó, kicsit fáradt vagyok, de Marci elalvása után csendben leiszom magam, könnyebb az álomba szenderülés.
Persze komplikációk vannak, néha nem jó méretű rucit adok rá, ilyenkor szépen visszateszem a szekrénybe a méreten aluli/felüli ruhadarabot. Meg Marci makacskodik, nem akar öltözni, enni, inni; sebaj, ráérünk. Hová sietnénk. Sőt, még meglepire is van időnk, apa tortát rak össze, miközben baba a konyhaasztal közepén tisztára nyal néhány edényt.
Végül eltelt a három nap, anya visszatér hozzánk, öcsivel a karján. Büszke vagyok, bár kicsit fáradt és kialvatlan. Párom megcsodálja a tortát, majd körbenéz a lakásban. „Mi ez a kupleráj?” – kérdi.
Ki turkálta össze a Marci ruháit? Miért nincs kiporszívózva? Mi lett volna, ha elfogy a szekrényből a babaruha?
Le kell vonnom a konzekvenciát. Gyakorlatilag három nap alatt romba döntöttük a lakást. Hullára elfáradtam, semmire sem maradt időm. Még néhány nap, és káoszba torkollik a férfiuralom. És, a végére: az asszony mindezeket két éve simán elvégzi mindennap, mindemellett főz, mos, takarít, vasal.
Ez az igazi SF: a családanyák lehetetlen dolgokat visznek véghez minden nap.
Az ultrahang megmondta: újra fiúnk lesz.
2009. április. 13. Gyermeknevelési Tanácsadó-ban. 4 HozzászólásAz ultrahang megmondta: újra fiúnk lesz. Már csak nevet kellett találni, és ez tűnt a legnehezebbnek: véleményünk szerint a Mártonnal elsőszülöttünket sikerült tökéletes névvel ellátni. Egyrészt ott van Martin Gore, aztán Luther Márton, így egyszerre két, általunk látogatott kultúrkör is ki lett elégítve. Pluszpoénként Szent Márton is előbukkant, így a borosgazdák cinkos összekacsintására szintén számíthatunk.
Nehéz út állt előttünk. Nem akartunk a ma divatos zsákutcákba belefutni (és figyelem: a következő példákkal valakinek a lelkébe úgyis belegázolok, ha akarok, ha nem), mint Bence, Barnabás vagy Gergő. A „gyere ide … (valamelyik fenti név)” hívásra egy óvodában a fél csoportot magam köré gyűjthetném. És a brazil futballválogatott sem jöhetett szóba, meglehetősen magyaros hangzású családnevem után viccesen hangzana a Ronaldó, Renátó, Rikárdó, vagy mittudoménmi.
Aztán egyik nap mondom az asszonynak: Vince. Hm, még meggondolom, jött a válasz. Ugye ott van Vince Clarke. Aztán Szent Vince, s rögtön két, fentebb említett szekció újra a szívébe zár. És az hogyan hangzik: Marsellus Wallace és Vincent Vega? Még akkor is, ha a Marsellus inkább Marcell volna magyarul, de csekély a differencia (szoktam is ekképp szólítani Marcit).
Így most, a 24. órában (~38. hét) biztosnak látszik, hogy kisebbik fiam a Vince nevet kapja. Ugyan az utóbbi időben hallottam, hogy egyik debil celebünk szintén így nevezte el gyermekét, bár nem izgat különösképpen, divatnév úgysem lesz (remélem).
Zárásképpen felteszek egy képet Marciról, kedvcsinálónak.
Egy tökéletes hétfő délelőtt
2008. november. 3. Kotyvalék (munkacím) és Gyermeknevelési Tanácsadó-ban. 2 Hozzászólás
Egy elbaszott hétfő hajnali, kelletlen ébredéssel kezdődik, és egész napos munkával folytatódik. Ellenben a hét első napja kezdődhet jól is. Kell hozzá egy tizenkét kilós, eleven ébresztőóra, aki, ha kialudta magát, halk, de kitartó „ádá” és „áputícá” szólongatásával jelzi, hogy kijönne a kiságyból. Aztán a reggeli teendők után kitaláljuk, mit csináljunk, lévén szabadnapos vagyok. A ragyogó napsütés meghozta a kedvet egy kis autózáshoz. Szépen átgurultunk Villányba, ahol a pincesor napos oldalán, a novemberi tavaszban, egy csésze kávé és egy pohár rosé mellett egészen jól sikerült átvészelni a hétfő délelőttöt.
Vetítésen voltam, egy önmagát amatőr sci-finek tituláló film pécsi bemutatóján. A megfogalmazás nem pontos: fantasztikusság áttételesen volt megfogható, a tudományosság szóba sem került, az amatőrség pedig lelkes szabadidő-tevékenységet jelöl, nem minőségi kategóriát.
Az én megfogalmazásom szerint egy nem létező science fiction werkfilmjét láttuk. Ennek megfelelően két pályáról érkezett a néznivaló; volt ugye maga a „film”, meg a rögzítés körülményei. Aztán talán volt még egy meta-szint, ahol esetleg egy férfi-női páros csatározása bontakozott ki. A sok hómvideós, hogyankészült bejátszás az egyik operatőr elmondása szerint főként improvizáción alapult: gyakorlatilag a „szereplőket” követte a kamera, amint azok a helyszíneket bejárva a filmről beszélnek. A másik síkon maga a film megy. A pár perces jelenetekből semmi sem derül ki, inkább SF stílusgyakorlatnak tekinthetők. Méghozzá meglehetősen erős gyakorlatnak, ha csak ezeket látnám, simán elhinném, hogy egy létező filmből valók. Hangulatukban itt-ott Sztalker-szerűek, szónélkül vidékenmászkálósak, jól eltalált (saját) zenével aláfestve. Majd vágás, és belecsöppenünk egy újabb ígykészült-jelenetbe.
Maga a vetítés cseppet belterjes volt, a készítőket-szereplőket mindenki ismerte, így a feltűnően pozitív kicsengés talán ennek tudható be. A közönség jórészt fiatal, bölcsészkinézetű, megváltom-a-világot jellegű példányokból állt, akiknek a repertoárjában kitörölhetetlen helyet foglal el az élvezhetetlen művészfilmek kielemzésének képessége. Engem más fából faragtak, így némileg rontottam az egy négyzetméterre eső barna kordbársonynadrág-arányt. Nekem a filmet még emésztenem kell, de egy utánlövés-szerű beszélgetés az egyik alkotóval sokat segített a dilemmák feldolgozásában.
A Szulamit további sorsa a szakma fogadtatásától függ, az anyagot fesztiválok szervezőinek küldözgetik. Sikernek tekinthető, hogy egy bizottság már beválogatta a lejátszandó filmek közé, így az művet elvileg szélesebb tömegek számára is elérhetővé teszik. További fogyasztókat találhat a tervbe vett angol verzió is.
Ha van rá módotok, a garantált időkibővítő hatású SF-élmény kedvéért is tekintsétek meg ; a film hatvan-egynéhány percén kívül több napos elfoglaltságot jelent kitalálni, hogy tulajdonképpen mit is láttunk.